Utazások részletesen: február 2026

Írország

2025. október 28. - november 1.

Előkészületek:

Mivel ezúttal a szokásosnál is hosszabb lett az őszi szünet, (másfél hét, igaz, a 24-ét előző szombaton le kellett dolgozni), úgy döntöttünk Timivel, néhány napot Írországban töltünk. Szeptember végén megvettem a repülőjegyet és néhány nap múlva lefoglaltam a szállást is, 4 éjszakát Dublin központjában, egy egyszerű, de kényelmesnek tűnő szobát fürdőszobával. A főváros megismerése mellett Cork, Galway és Limerick városait is tervbe vettük, valamint Írország összesen 2 világörökségi helyszínének egyikét, a Dublintől északra fekvő Brú na Bóinne neolitikus kamrasírjait. Mivel állítólag nem olyan egyszerű a tömegközlekedés, várható volt, hogy minden program nem fog beleférni. Néhány nappal indulás előtt online megvettük a jegyet a Trinity College híres könyvtárába (erről semmiképpen sem akartunk lemaradni), valamint a híres Guinness-gyárba, mégiscsak a sör Írország egyik legnépszerűbb terméke!

A szakirodalom

Írország egy több mint 5 milliós ország Európa északnyugati részén, az Ír-szigeten, a Brit-szigettől az Ír-tenger, Európától pedig a Kelta-tenger választja el. Fővárosa és legnagyobb városa Dublin, hivatalos nyelvei az angol és az ír (gael). Az ország ír neve "Éire" az óír Ériu névből származik, aki az ír mitológia istennője volt. Az ország fővárosa és legnagyobb városa Dublin, legmagasabb pontja a Carrauntuohil-csúcs, ami 1041 méter magas. Leghosszabb folyója a Shannon, amely kettészeli a szigetet, Sligo városánál ered és Limericknél éri el az Atlanti-óceánt. Jelentős folyói még a Liffey, a Boyne és a Blackwater.

Valószínű, hogy az Ír-szigeten i.e. 10.500 körül már éltek emberek. I.e. 4000 körül már megjelent a mezőgazdaság, a fazekasság, a téglalap alakú házak. Ebből az időből származik a legnagyobb megalitikus sírhely a Drogheda melletti Newgrange, ami idősebb mint a Stonehenge vagy a gízai nagy piramis. I.e 600 körül jelentek meg a kelták, az őslakosokkal keveredve belőlük alakult ki a gael népcsoport. Az Ír-szigetet a rómaiak Hibernia néven emlegették, de soha nem volt része a Római Birodalomnak. 432-ben Szent Patrik püspökként tért vissza a szigetre, miután korábban rabszolgaként élt itt 6 éven át (ír kalózok rabolták el Britanniából), ő térítette keresztény hitre a kelta vallású íreket. 795-ben a vikingek megtámadták a szigetet, miután kifosztották, településeket alapítottak a part mentén, ekkor jött létre Dublin, Cork és Limerick is. 1014-ben Brian Boru ír főkirály legyőzte a vikingeket, de ő maga is életét veszítette. A 11. század végén sikertelen norvég hadjáratok következtek, majd a 12. század elején a sziget a modernizáció útjára lépett, bővült a kereskedelem, kapcsolatokat építettek az angol, francia és spanyol uralkodókkal, ekkor épültek az első várak, pl. a Galway Castle. A 12. században az egymással harcoló királyságok vezetőjének egyike II. Henrik angol királytól kért segítséget. Az első normannok 1167-ben érkeztek a szigetre, majd sorra legyőzték a kisebb-nagyobb ír királyságokat. Henrik fia, Földnélküli János uralkodása alatt Írország közvetlenül az angol korona fennhatósága alá került. Az írek a 13. században sorra szerezték vissza a földjeiket, majd a 15. század végére teljesen kiszorították a normannokat a szigetről. Az első ír parlament 1297-ben alakult meg Dublin várában. VIII. Henrik elhatározta, hogy visszaszerzi Írországot, ez 1542-ben sikerült is neki. Az angol uralom 100 évig tartott, ezalatt a katolikus lakosságot erőszakkal akarták protestáns vallásra téríteni. Az ír katolikusok elkobzott földjeire angol és skót telepeseket küldtek. 1641-ben az írek fellázadtak, de Cromwell leverte a lázadást és visszafoglalta Írországot. A 7 évig tartó háborúban az ír lakosság fele odaveszett. 1801-ben Nagy-Britannia és Írország egyesült. 1829-ben O'Connell munkájának köszönhetően az angol parlament elfogadta az ír emancipációs törvényt, aminek értelmében a katolikus írek teljes jogú állampolgárokká váltak. 1845 és 1849 között tombolt a nagy ír éhínség, a burgonyavész tömeges éhezést és kivándorlást eredményezett, az ország népessége 8,1 millióról 4,4 millióra esett vissza. Az írek főleg Amerikába, Angliába és Ausztráliába emigráltak. A 20. század elején az ír lakosság kettészakadt nacionalistákra és unionistákra. 1916 áprilisában a radikális ír nacionalisták fegyveres lázadást robbantottak ki, és Dublinban kikiáltották az Ír köztársaságot. A lázadást az angolok néhány nap alatt leverték és a felkelés 16 vezetőjét a Kilmainham-börtönben kivégezték. 1919-ben megalakult az IRA (az Ír Köztársasági Hadsereg), megöltek 2 angol rendőrt, ezzel kitört az ír függetlenségi háború. 1921-ben létrejött az Ír Szabadállam, Észak-Írország pedig kivált és brit fennhatóság alatt maradt. Ezután polgárháború tört ki az angol-ír szerződést ellenzők és támogatók között, ennek egyik vezéralakja volt Michael Collins. 1937-ben új alkotmányt fogadtak el, ekkor jött létre az Ír Köztársaság. A 2. világháborúban Írország semleges maradt. A 20. század második felében a gazdasági nehézségek miatti kivándorlás az ország lakosságát 2,8 millió főre csökkentette. Nagy volt a katolikus egyház befolyása, tiltották a válást, a fogamzásgátlást, az abortuszt, cenzúrázták a könyveket és filmeket. Közben az IRA nem hivatalos szárnya folytatta a gerillaharcot az angolokkal szemben. A 90-es években a reformok és a modernizáció hatására sokat fejlődött a gazdaság, így Írország a világ egyik leggazdagabb állama lett, 2018-ban pl. Európa második (és a világ ötödik) leggazdagabb országa volt, az 1990-es években a kiugró gazdasági növekedés miatt kelta tigrisnek is nevezték.

Október 28. Csongrád-Dublin

Reggel 4.40-kor keltem, összepakoltam, csináltam melegszendvicset, aztán (még sötétben) kibicikliztem a buszállomásra. 5.25-kor indult a busz Félegyházára, mire odaértünk, felkelt a nap. Átsétáltam a vasútállomásra, közben megcsodáltam a szecessziós stílusú városházát.

Megvettem a jegyet Ferihegyre, a pénztáros megkérdezte, nem kérek-e kiegészítő jegyet (300 forintért) a reptéri buszra, igent mondtam az ajánlatra. (Mivel mostanában online veszem a jegyet, már el is felejtettem, hogy van egy ilyen lehetőség.) Jó meleg volt a vonaton, Ceglédig gyorsan haladtunk, de ott elég sokat álltunk, végül 21 perc késéssel értünk fel Ferihegyre.

Csongrád, autóbuszállomás

Kiskunfélegyháza, autóbuszállomás

Városháza, hajnalban

Úton a vasútállomásra

Vasútállomás

Már a reptéri buszon olvastam Tünde üzenetét, hogy még nem íram be néhány órát a Krétába, ahogy leültem a terminálban, megpróbáltam belépni a Krétába, először nem sikerült, de mire Timi megjött, (ők is sokat álltak Cegléden!), végül mégis sikerült belépni, így be tudtam írni az órákat. (Közben felhívtam Tündét, kiderült, hogy ráért volna a hétvégén is, amikor már hazaértem, de így azért nyugodtabb voltam.) Megjött Timi, átmentünk biztonsági ellenőrzésen, sőt útlevélellenőrzés is volt, (amit nem értettem, hiszen nem hagyjuk el az EU-t). Végül 10 perc késéssel, 10.40-kor felszálltunk. A harmadik sorban ültünk, a 3B és 3E üléseken, én végül a folyosó mellett ültem, de így is elég szűk volt a hely, alig vártuk, hogy leszálljunk. (Mintha a Ryanair-nél keskenyebbek lennének az ülések, mint a Wizzair-nél, ezt már nyáron, Portugáliába menet is megállapítottam.)

Ferihegy

Szelfi felszállás előtt

Dublin (ír nyelven: Baile Átha Cliath) Írország fővárosa, az Ír-sziget keleti partján, a Liffey folyó mentén fekszik. Lakossága kb. 600.000 fő, az agglomerációval együtt kb. 1,7 millió. A város neve az ír "Dubh Linn" ("fekete tó") anglicizált változata. Az ír név magyar jelentése sokkal romantikusabb: "a rőzsefonattal megerősített gázló városa".

A Dublin-öböl területén már 6000 évvel ezelőtt laktak emberek, a 9-10. században két település volt a területen (egy angolszász a mai Temple Bar városrész helyén, és egy viking a Wood Quay helyén), amelyek 988-ban Dublinként egyesültek. A város jelentős kereskedelmi központtá vált, a gazdaság egyik fontos motorja a rabszolga-kereskedelem volt, főleg Wales-ből, Angliából és Normandiából raboltak el embereket. II. Henrik angol király Dublint írországi székhelyévé nevezte ki, a városnak adományozott kiváltságlevele alapján Dublin 1922-ig jogilag Anglia részét képezte. A dublini várat 1204-ben alapították, a város kibővült, a 13. század végére már 8000 lakosa volt. A Tudor dinasztia idején Dublin lett Írország közigazgatási központja, I. Erzsébet elhatározta, hogy protestáns várossá teszi, 1592-ben megalapította a Trinity College-t. A városnak 1640-ben 21.000 lakosa volt, de az évtized végén egy pestisjárvány a lakosság felét kiirtotta. Ezután újabb virágzás következett, főleg a gyapjú- és vászonkereskedelem eredményeként. A 18. század második felére Dublin lett a Brit Birodalom második legnagyobb városa (London után) és Európa ötödik legnagyobb városa. A György korban építkezési hullám indult, 1729-ben a parlament és 1769-ben a városháza is felépült. 1759-ben megalapították a Guinness sörfőzdét, ez lett a világ legnagyobb sörfőzdéje és Dublin legnagyobb munkaadója. A függetlenségi törekvéseket megtorló angol intézkedések hatására a város provinciális kisvárossá fejlődött vissza és csak a nagy éhínség után kezdett ismét fejlődni, amikor a szegénység elől menekülő ír parasztok a külvárosokba települtek. A függetlenségi háború és a polgárháború után a városközpont romba dőlt. Az 1950-es és 60-as években a György korabeli épületek egy részét lebontották, modern irodaházak épültek. Jelenleg Dublin a világ egyik legnépszerűbb kirándulóvárosává vált, Párizs és London után a harmadik leglátogatottabb európai város.

Délután kettőkor leszálltunk (itt még csak 1 óra volt!) A terminál előtt megkerestük a buszt, (41-es), a sofőrnél is lehetett jegyet venni, bár olcsóbb lett volna, ha feltöltőkártyát veszünk, kerestük is bent a terminálban az irodát, de nem láttuk, a 60 centes különbség pedig nem tűnt olyan soknak, hogy további időt veszítsünk miatta. A busz emeletes volt, természetesen fent ültünk, élveztük az utat Dublin északi városnegyedein keresztül. A busznak 29 megállója volt a központig, gyakorlatilag minden ház előtt, minden kereszteződésnél megálltunk. Szép, jellegzetes, egyforma házakat láttunk, téglaborítással, élénk színű ajtókkal.

Megérkeztünk!

Dublin Airport

Ilyen ajtók várnak majd ránk (poszter a reptéren)

Ennek a hídnak a közelében lakunk!

Ide is megyünk! (A Guiness-gyár tetőtéri bárja)

A 41-es busz

Úton a városba

Téglaházak színes ajtókkal

Csatorna

Az O'Connell Street-en szálltunk le, éppen esni kezdett az eső (végül is Írországban vagyunk!) Innen csak az Abbey Street-en kellett végigmennünk (jó hosszú volt), és egy balra nyíló kis sétálóutcában meg is találtuk a szállásunkat. (Ezúttal is egy étterem felett lakunk, pont, mint 11 éve Londonban.) Már készen volt a szobánk, szebb volt, mint a képeken (elég rosszul sikerült fotók voltak a Booking-com-on, még jó, hogy ez nem vette el a kedvünket), kényelmes, tágas a szoba, tiszta a fürdőszoba és van egy jól felszerelt, közös konyha is. Lepakoltunk, pihentünk egy kicsit, aztán elindultunk felfedezni a várost.

A buszunk az O'Connell Street-en

Postahivatal

Abbey Street - esőben

A házunk

Timi a szállás ajtajában

Meredek lépcső

A szobánk

Íróasztal

Fürdőszoba

Konyha

A hűtő a folyosón

Szerencsénk volt, ahogy elindultunk sétálni, kisütött a nap. Végigmentünk az utcánkon (a Capel Street-en), néhány perc múlva elértük a Liffey folyót, ami keresztülfolyik a város központján. Felmentünk a Grattan Bridge-re, kicsit sétáltunk a folyóparton, de rájöttünk, hogy ma még csak szendvicset ettünk, ezért visszamentünk a szállásunk alatti étterembe. Furcsa hely volt, félig ázsiai, félig amerikai. Én finom currys csirkét ettem, rizzsel és sült krumplival, Timi pedig hamburgert.

Az utcánk sarka

Grattan Bridge

A Liffey folyó

All bar chicken, az étterem a házunk alatt

Currys csirke rizzsel és sült krumplival

Miután jóllaktunk, újra elindultunk sétálni, először átmentünk a Grattan hídon a folyó déli partjára. A híd egyenesen a Parliament Street-en folytatódott, ez a negyed az úgynevezett Temple Bar, a város idegenforgalmi- és szórakozónegyede. A középkorban egy mocsaras ártér volt, majd William Temple vásárolta meg a területet és itt építette ki Dublin üzleti központját. A tulajdonosáról elnevezett terület színes üzleteivel, dokkjaival, hajóival egészen addig virágzott, amíg a Vámház felépítésével új kereskedelmi központ jött létre. Ma számos pub működik itt, (leghíresebb a Temple Bar Pub), ez az éjszakai élet központja, nappal pedig galériákat, kávézókat, üzleteket, kis piacokat találunk a negyedben. A sarkon áll egy különleges épület, a Sunlight Chambers irodaház, amelyet 1910-ben építettek egy szappangyártó céget vezető testvérpár számára. Az épületet olasz stílusban tervezték, homlokzatát színezett, fényes csempék díszítik, amelyek a szappangyártás folyamatát mesélik el.

A Liffey

Díszítés a híd korlátján

Szelfi a folyóval

Sunlight Chambers

Kerámiadíszítés a falon

Porterhouse

The Beer Temple

A Parliament Street egyenesen a Városházára vezet. Először azt hittük, csak kívülről tudjuk megnézni a neoklasszicista épületet, de nyitva volt, így besurrantunk. Az őröknek elmagyaráztuk, hogy csak néhány képet akarunk csinálni, megengedték. A Városháza 1779-ben épült, de egészen más célra: a kereskedők használták kereskedelmi és tárgyalási központként, ma pedig a városi tanács hivatalos székhelye. A központi előcsarnok kupoláját 12 oszlop tartja, a csarnokban híres ír politikusok szobrai láthatók. (Pl. Daniel O'Connell és Thomas Drummond)

Városháza

Három vár a címeren

Az előcsarnok oszlopai

Az előcsarnok kupolája

O'Connell szobra

A város címere a padlón

Drummond szobra

Kilátás a Parliament Street-re a Városháza oszlopai közül

Newcomen Bank

Ezután továbbindultunk dél felé a Castle Street-en, ami (a nevének megfelelően) a 13. századi normann várhoz vezetett, aminek ma is látható épületei már a 18-19. századból származnak. Bár már késő volt, de szerencsére még kicsit körbe tudtunk nézni a várudvaron. (Részletek és több kép itt.)

Várudvar

Óratorony

The State Apartments

Az emeletre vezető lépcső

Őrbódé

Miután kijöttünk a várból (elhatároztuk, hogy valamelyik nap még visszajövünk, és felfedezzük a vár többi részét is, de sajnos végül erre már nem volt időnk), továbbindultunk a Castle Street-en, a vár északi falán érdekes, geometrikus díszítést láttunk. Néhány száz méterre a vártól áll az 1030 körül alapított Christchurch katedrális. Ez Dublin legrégebbi, máig is használt épülete, ma is látható formáját a 19. században nyerte el, akkor épült a torony és a jellegzetes fedett gyalogoshíd is. A templom mellett áll az örmény népírtásra emlékeztető emlékmű és egy Hajléktalan Jézust ábrázoló bronzszobor is, amit sajnos nem fényképeztem le, akkor még nem értettem a jelentőségét a padon fekvő alaknak. Bár még csak negyed hat volt, a katedrális pedig 6-ig volt nyitva, sajnos nem engedtek be bennünket, hiába könyörögtünk. Ezt is eltettük későbbre, de sajnos ide sem tértünk vissza. (Majd legközelebb.)

A katedrálissal szemben, az út túloldalán áll a Szent Mihály Arkangyal templom, ennek épületében rendezték be a Dublinia nevű interaktív múzeumot. A két épületet egy gyönyörű, fedett híd köti össze a Winetavern utca fölött. Ezen az utcán indultunk el vissza, a folyó felé.

A vár északi fala a Castle Street-en

The Lord Edward pub

Copper Alley Bistro

Színes üvegablak az étterem bejárata fölött

Christchurch katerális

A templom kertje

Az örmény népírtás emlékműve

A katedrális makettje

Winetavern Street a híddal

Dublinia

A Liffey folyó este

Átkeltünk az O'Donovan Rossa hídon, a folyó északi partján, a hídtól balra áll egy gyönyörű épület, a Four Courts, vagyis a "Négy bíróság", Írország legfontosabb bírósági épülete. 1802-ben épült, tervezője ugyanaz a Gandon volt, aki a Costum House-t is tervezte.

Four Courts

Klasszicista homlokzat

A túloldalon a Város Tanács modern épülete

Az O'Donovan Rossa híd

Az 1999-ben elkészült Millennium hídon visszamentünk a Liffey túloldalára, elsétáltunk az egyik legjellegzetesebb dublini hídhoz, a Ha'penny-hez. A vasbeton híd 1816-ban épült, eredetileg Wellington hídnak hívták, majd Liffey hídra nevezték át, ma is ez a hivatalos neve. A "félpennys" ragadványnevet onnan kapta, hogy 1919-ig fél pennyt kellett fizetni rajta átkelési díjként. A folyó északi partján a Millennium hídtól az O'Connell hídig egy néhány méter széles sétányt építettek, ami gyakorlatilag a folyó felett fut, gyönyörű kilátást kínálva a folyóra és a két partján álló házakra. Természetesen ezt is kipróbáltuk.

Millennium híd

A hídon

A Ha'penny híd - zöldben

Háttérben a Grattan híd

The Ha'penny Bridge Inn pub

Merchant's Arch étterem

Timi a Ha'penny híd előtt

A híd jellegzetes dísze

A hídon

Sétány a folyón

Az O'Connell hídnál befordultunk balra, a hasonló nevű utcába. Itt már jártunk korábban, hiszen itt tett le bennünket délután a reptéri busz. Most a város egyik ikonikus épülete miatt jöttünk erre, a Főposta miatt, ami fontos szerepet játszott a ír történelemben, hiszen itt tört ki az 1916-os húsvéti felkelés, az épület előtt olvasták fel az Írországot köztársaságnak nyilvánító kiáltványt. Kiderült, hogy már a délutáni megérkezéskor lefényképeztem az épületet, csak akkor még nem tudtam, hogy ez az. Egyébként ma is postaként működik, de berendeztek egy kis múzeumot is a felkelés emlékére. A postától nem messze, az O'Connell Street közepén áll egy óriási acéloszlop, The Spire, vagyis hivatalos nevén "A fény emlékműve". 2003 januárjában állították fel, (bár már a millenniumra tervezték), 120 méter magas, az alapjánál 3 méter, a csúcsánál 15 centiméter átmérőjű. Korábban ezen a helyen egy gránitoszlop állt, tetején Nelson admirális szobrával, a trafalgari ütközet emlékeként, de ezt 1966-ban az IRA lebombázta.

Főposta

A fény emlékműve

Az oszlop lábánál

Főposta

Közvetlenül a posta mellett megláttuk a Primark ír megfelelőjét, a Penneys-t, bár nem terveztünk vásárlást, de ennek nem tudtunk ellenállni. (Végül vettem egy klassz farmert 5 euróért.) Hazaindultunk az Abbey Street-en, az utcánk sarkán találtunk egy Spart, bevásároltunk, bár nem voltunk elájulva a kínálattól. Végül néhány péksüteményt vettünk, kisétáltunk a már látott parti sétányra, ott megettük, miközben gyönyörködtünk a kivilágított városban, ahogy a házak tükröződtek a Liffey víztükrén. Hazasétáltunk, lezuhanyoztunk, duolingóztunk és 11-kor már aludtunk is.

Sétány a folyó felett

Grattan híd

Kilátás az ablakunkból

Október 29. Dublin

Korán felébredtünk, de csak fél 8-kor keltünk fel. Reggelire a tegnap vett péksütiket ettük (a Spar egyetlen jó ajánlata: 4 finom péksüti 2 euróért), aztán elindultunk felfedezni a várost, ezúttal napfényben és eső nélkül.

Hideg, szeles volt az idő, de végre sütött a nap! Két konkrét, előre lefoglalt programunk volt, 9.30-ra volt időpontunk a Trinity College-ba, és délután 4-re a Guinness sörgyárba. Hogy ezen kívül mi fér még bele a mai napba, azt majd meglátjuk. Először a folyó északi partján indultunk el, útközben a Liffey Street sarkán egy bájos bronzszobrot láttunk, két hölgy pihen meg egy padon bevásárlás közben, lábuknál szatyor. A "Találkozóhely" című szobrot 1988-ban állították fel a Ha'penny híd északi végén lévő kis téren. Ezután egy másik, sokkal monumentálisabb alkotás következett, O'Connell szobra a róla elnevezett út és híd találkozásánál. Az emlékművet 1882-ben állították fel az akkor még Carlisle nevű hídnál, amelyet ekkor neveztek át a híres politikus tiszteletére. A folyó déli oldalán a D'Olier Street-en indultunk el, majd befordultunk a College Street-re, amely már a híres Trinity College óriási épületegyüttesének északi határát jelzi.

Találkozóhely

O'Connell szobra

A Lifffy az O'Connell hídról, háttérben a Rosie Hackett híd

Doyle's pub a D'Olier és College Street sarkán

Times Hostel a College Street-en

College Green Hotel

A "Normális emberek" plakátja

A Trinity díszes kerítése

Reggel 9-kor léptünk be a világ egyik leghíresebb egyetemének, az 1592-ben alapított Trinity College-nak a kapuján. (Részletek és több kép itt.)

A főbejárat előtt Oliver Goldsmith drámaíró és Edmund Burke politikus szobrai állnak, mindketten a Trinity diákjai voltak. Az ikonikus fából készült kapuk az 1750-ben emelt Regents House-ba vezetnek, ahol egy kupolával borított csarnokon keresztül jutunk ki a Front Square-re (vagy Parliament Square-re), amelyet gyönyörű épületek vesznek körbe.

Regents House, a Trinity College főbejárata

Edmund Burke szobra

Oliver Goldsmith szobra

Front/Parliament Square a Harangtoronnyal

A Front Square baloldalán áll az Examination Hall, vagyis a Vizsgacsarnok, amelyet Public Theater-nek is neveznek. Az 1770-es években tervezte William Chambers, a vele szemben álló Egyetemi Kápolnával együtt.

A Trinity College kápolnája

Examination Hall

A tér közepén áll a Harangtorony, amelyet 1855-ben emeltek azon a helyen, ahol valószínűleg a korábbi kolostor központja is volt. Tervezője az a Lanyon volt, aki a Costum House-t is tervezte. A helyén korábban egy templomtorony állt, az egyetlen építmény, amely a kolostorból még állt az egyetem megalapításának pillanatában. (A templomtorony egyfajta irányjelző is volt, amit a közeli kikötőbe érkező hajósok is láthattak.) A 30 méter magas Harangtorony négy oldalát négy filozófus (Homérosz, Szókratész, Démoszthenész és Platón) kőből faragott feje díszíti, a fejek feletti szobrok pedig az egyetem négy fakultását: a természettudományokat, az orvostudományt, a jogot és a filozófiát ábrázolják.

A toronytól balra áll George Salmon dékán márványszobra, amelyet 1911-ben készített John Hughes. Salmon 1888 és 1904 között volt az egyetem vezetője, ezt az időszakot később a Trinity "aranykorának" nevezték. A toronytól jobbra áll 1904 óta William Lecky, történész és parlamenti képviselő bronzszobra.

Mivel még volt időnk fél 10-ig, sétálni indultunk a központi téren, lefényképeztük a különböző korú épületeket. Balra áll a Dining Hall, vagyis az ebédlő, ahol éppen diplomaosztót tartottak, rengeteg diák (és a családtagjaik) gyülekezett a tágas udvaron. A Dining Hall 1744-ben épült, de konstrukciós hibák miatt már néhány évvel később újjá kellett építeni. 1984-ben egy tűzben teljesen leégett (szerencsére nem sérült meg senki), de néhány év múlva újjáépítették (ezúttal jól), azóta újra nyitva áll a diákok előtt.

Jobbra az 1937-ben megnyílt Reading Hall, vagyis az Olvasóterem épülete áll, előtte az 1928-ban épült Emlékcsarnok, amelyet Thomas Deane tervezett, saját fia emlékére, aki Gallipoli-nál halt meg.

Harangtorony

Dining Hall

House 30

George Salmon dékán szobra

William Lecky szobra

Reading Room

Fellows Square és a Régi Könyvtár

Régi Könyvtár

Harangtorony, háttérben a House 30

Elsétáltunk a bal oldalon álló kollégiumi épületekhez is. A gyönyörű, csendes helyet (amelyet egykori lakói "Botany Bay" néven illettek) egyforma, kőből épült házak alkotják, ma is itt lakik a diákok nagy része, néhánnyal találkoztunk is, ahogy biciklire pattantak a vadszőlővel befuttatott bejárat mellett. Az épületek egy teniszpályát vesznek körbe.

Botany Bay

A kollégium egyik bejárata

9.30-kor találkoztunk a megbeszélt helyszínen (a Harangtorony alatt) az idegenvezetőnkkel és a csoport tagjaival. Nemzetközi társaság jött össze, spanyolok, malájok, kanadaiak és amerikaiak alkották a csapatot. Vezetőnk, Johann, szintén amerikai volt, New Yorkból jött, 6 éve tanul itt. Rengeteg sztorit mesélt az egyetemről, miközben végigjártuk a különböző korokból származó épületeket.

Először az 1690-es évek végén épült, vörös téglás Rubrics-épületet néztük meg, amely az egyetem legrégebbi épülete. A bejárati ajtók fölött még ma is római számok láthatók.

Ezután a Múzeumépület következett, ahová be is mentünk, így belülről is megnézhettük. Az 1852-ben megnyílt épület eredeti célja az akkor még a Regents House-ban tárolt számos gyűjtemény elhelyezése volt, ma itt működik a földrajzi, a geológiai és az építőmérnöki kar. A mór stílusú előcsarnok oszlopfőit macskák, egerek, mókusok, baglyok, madarak és kígyók díszítik. Az emeletre portlandi kőből és márványból készült duplalépcső vezet, az óriási kupola üvegén keresztül árad be a fény az épületbe.

Itt indul a vezetés

Salmon szobra és a House 30

A Múzeum bejárata

Az előcsarnok lépcsője

Mór stílusú ívek

Az üvegkupola

Márványoszlop

Az épület kívülről

A múzeum épülete mögött már a College park gyönyörű, zöld területe látszik.

Kis park az épület előtt paddal

College park

A Múzeum délkeleti sarka

A déli homlokzat

A Múzeum nyugatról

Az idegenvezetés a könyvtár épülete mellett ért véget, itt áll az olasz szobrász, Arnoldo Pomodoro érdekes alkotása, a forgó "gömb a gömbben", vagyis a Sfera con Sfera. A művész hasonló alkotásai állnak New York-ban az ENSZ székházában, a Berkeley Egyetem előtt és a Vatikáni Múzeumban.

Sfera con Sfera

A szobor és az idegenvezetőnk

A csoportunk

Sirály a gömbön

Miután elbúcsúztunk idegenvezetőnktől, következett a látogatás legfontosabb része, a Régi Könyvtár meglátogatása.

A Trinity College könyvtárát 1600 februárjában még mindössze 30 könyv és 10 kézirat alkotta. A 17. század közepén viszont már 10.000 könyvből állt a könyvtár és hamarosan a birtokukba került a híres Book of Kells is. Ma már több mint 6 millió könyv, kézirat és térkép alkotja az egyetem könyvtárát, többek között annak köszönhetően, hogy 1801 óta minden egyes a brit szigeteken megjelent könyvből kötelező példányt kap az intézmény (Oxford-hoz és Cambridge-hez hasonlóan).

A könyvtár (és az egyetem) leghíresebb épülete az 1712-ben Thomas Burgh által tervezett Régi Könyvtár. Burgh maga is a Trinity hallgatója volt egykor, a könyvtár mellett az ő nevéhez fűződik a Dublin-i vár újjáépítése is. A Régi Könyvtár végül 20 évvel később, 1732-ben készült el, az épület mintájául a Cambridge Egyetem könyvtára szolgált. Ahogy ott is, a könyvtárat az első emeletre tervezték, hogy megóvják az értékes könyveket a helyi folyók esetleges áradásaitól. A tűztől való félelem miatt sem világítás, sem fűtés nem volt az épületben.

Először a könyvtár legnagyobb kincsét, a Book of Kells-t néztük meg.

A Kellsi kódex a 9. század elején készült könyv, amely az evangéliumokat tartalmazza. Ez az ír nemzeti örökség egyik legjelentősebb nyelvi emléke, a korai ír könyvfestészet egyik legkiemelkedőbb darabja. A 680 oldalas, latin nyelvű kézirat a Vulgata alapján készült pergamenre. Minden oldala gazdagon illusztrált, még a motívumokban is további motívumok vannak, ezért a miniatúra festészet és a kalligráfia legkiemelkedőbb darabja. Egész oldalas illusztrációkat is tartalmaz, ilyen a leghíresebb oldala a Chi Rho oldal. Ez a krisztogram Jézus görög nyelvű nevének első két betűjének összeolvasztása. Két lap kivételével mindegyiket misztikus és szimbólumokban gazdag díszítés jellemzi. Ebből is látszik, hogy nem mindennapi használatra szánták, hanem szent műnek, amely ünnepnapokon Isten művét személyesítette meg az oltáron.

A könyv egy bevezetést és négy evangéliumot tartalmaz, de vannak benne humoros részletek is.

A kódex története 561-ben Skóciában kezdődik, ahol Iona városában Szent Kolumba apát kolostort alapított. Itt kezdték el írni a 800-as évek elején a szerzetesek a kódexet. 806-ban a szerzetesek a viking támadások elől menekülve a könyvet az írországi Kells városának kolostorába vitték. Valószínűleg itt fejezték be a kódex elkészítését. Egy feljegyzés szerint a könyvet 1007-ben elrabolták Kells templomából, majd hónapok múlva megtalálták a sárban, a borítója nélkül. 1653-ban Cromwell idején a könyv Dublinba került, majd Henry Jones püspök a Trinity College-nek ajándékozta, ahol ma is őrzik. 1953-ban újrakötötték, négy különálló kötetbe, ebből egyszerre csak kettőt állítanak ki, az egyiket egy szöveges, a másikat pedig egy egész oldalt kitöltő illusztrált oldalnál kinyitva.

A kiállítás elején számos tabló, ábra, vitrin mutatta be a kódex keletkezésének történetét, a felhasznált anyagokat és eszközöket, a motívumok szimbolikáját.

A kiállítás bejárata

Krisztus ábrázolás

A felhasznált festékanyagok

A felhasznált eszközök

A Chi Rho lap

A Régi Könyvtár másik fontos része a Long Room, vagyis Hosszú terem. A 65 méter hosszú terem az épület első emeletén található, ez a legnagyobb egybefüggő könyvtárterem, itt tároltak több, mint 200.000 példányt a könyvtár tulajdonában található legrégebbi könyvekből. Ez egy munkakönyvtár, vagyis a galéria mindkét oldalán olvasótermek találhatók, ahol a kutatóknak a könyvtár személyzete kihozza a kívánt kötetet és ügyel arra, hogy azoknak ne essen baja. Sajnos jelenleg a teremben csak néhány polcon láthatók könyvek (a többi teljesen üres), mert egy projekt keretén belül a könyveket egyrészt egy speciális módszer segítségével megtisztítják a portól, másrészt beszkennelik őket, hogy később digitálisan is hozzáférhetőek legyenek.

A tölgyfából készült boltozatos mennyezet 1858-ban készült el, akkor távolították el az eredetileg lapos mennyezetet, hogy helyet biztosítsanak a galéria-szintnek. A munkálatokhoz hozzájáruló személyek nevét aranybetűkkel írták fel a galéria alatti részre.

A könyvtár polcai előtt a tudomány, az irodalom, a politika és a vallás híres képviselőinek márványból készült mellszobrai láthatóak.

A könyvtárban a könyvek mellett további kincseket is őríznek, például Brian Boru hárfáját, amely Írország legrégebbi hárfája, valószínűleg a 14. századból származik. 1922 óta a kormány döntése alapján a hárfa az Ír köztársaság jelképe, megtalálható a kormány hivatalos levélpapírján és az eurós érméken is.

A másik fontos kiállított tárgy, a Húsvéti Felkelés egyik kiáltványa 1916-ból, amelyet a Postahivatal falára függesztettek ki. A konzerválási munkálatok során a dokumentum másik oldalán első világháborús toborzóplakátokat találtak.

Ezen kívül a könyvtárban őríznek egyiptomi papiruszokat, római, görög és bizánci papírtekercseket, Luther Márton Ótestamentumának egyik első kiadását és egy oldalt a Gutenberg-bibliából is.

A Long Room bejárata

A könyvtár mennyezete

Csigalépcső a galériára

Könyvekkel teli polcok

Szókratész

Alacsonyabb polcok

A Húsvéti Felkelés kiáltványa

Üres polcok

Európa térképe 1704-ből

Írország és Nagy-Britannia térképe

Középen az üres polcok magyarázata

Mary Wollstonecraft

Rosalind Franklin

Földgömb a levegőben

Fent a galéria

Brian Boru hárfája

Az egyik szponzor neve

Oscar Wilde neve a Trinity nyilvántartásában 1871-ből

Gaia

Ada Lovelace

A könyvtárban

A könyvtár egyik sarka

Díszesen faragott oszlopfők

Horatiusz

Timi a könyvtárban

A tölgyfa mennyezet

Szelfi a könyvtárban

Cicero

Miután kijöttünk a Régi Könyvtárból, bementünk az épületek közötti tér közepén álló (teljesen oda nem illő) piros épületbe és megnéztünk egy klassz interaktív kiállítást az egyetemről, a Book of Kells történetéről és a Régi Könyvtár kialakításáról. Rengeteg ötletes videót láttunk, nagyon látványos volt a kiállítás. A végén megnéztünk egy filmet, ami alatt részesei lehettünk a könyvtár berendezésének.

A kiállítás épülete

Újra a Harangtoronynál

Library Square

Regents House az egyetem felől nézve

Búcsúszelfi

Fél egykor jöttünk ki a Trinity-ből, először megkerestük a Mulligan's pub-ot, Írország egyik legikonikusabb kocsmáját, amely 1854 óta várja a vendégeket a Poolberg Street-en (az eredeti Mulligan's 1782-ben nyílt meg a Thomas Street-en). Törzsvendégei közé tartoztak a Theatre Royal színészei, újságírók, írók és zenészek, de a környék munkásai is ide jártak.

College Street

Trinity City Hotel

Tara Street

Poolberg Street

Tábla a kocsma falán

A Mulligan's

Timi a pub előtt

Én és a Mulligan's

Favázas ház a Hawkins Street-en

Ezután visszasétáltunk a Trinity elé, majdnem a főépülettel szemben áll a Parlament épülete. 1729 és 1739 között épült, itt ülésezett az ír parlament, amíg 1800-ban fel nem oszlatták. Azóta a Bank of Ireland működik benne. (Most éppen felújítás alatt áll.) A Parlament előtti téren 1876 óta áll Henry Grattan, ír politikus szobra.

Parlament

College Green

Henry Grattan szobra

Dél felé indultunk, a Grafton Street-en, elmentünk az Ír whisky múzeuma előtt, láttunk sok ajándékboltot és egy vicces plakátot a (változatos) ír időjárásról. Az utca hamarosan sétálóutcává alakult, óriási tömeg hömpölygött mindkét irányba, rengeteg üzlet, kávézó, étterem szegélyezte az utat. Mi is megéheztünk, de most nem akartunk időt veszíteni azzal, hogy beülünk egy étterembe, így bementünk a Marks and Spencer élelmiszerboltjába, vettünk finom salátákat, péksüteményt és elhatároztuk, hogy a St. Stephen's Green nevű gyönyörű parkban fogyasztjuk majd el, ahová úgyis el akartunk menni.

Ír whisky múzeum

Ajándékbolt

A Trinity College a Grafton Street-ről

Időjárás Írországban

Hagyományos üzlet a Grafton Street-en

A Mark's and Spencer bejárata

Néhány perc múlva meg is érkeztünk a St. Stephen's Green bejáratához, egy impozáns kapuhoz. Ez tulajdonképpen egy diadalív, amely 1907-ben épült és a búr háborúban elhunyt ír katonáknak állít emléket. A St. Stephen's Green a középkorban egy mocsaras terület volt, a dublini önkormányzat 1663-ban kezdte értékesíteni a körülötte fekvő telkeket. Egy évvel később fallal vették körül a parkot, ami még a 18. században is nyilvános kivégzések helyszíne volt. A ma is látható házak a parkot körülvevő utcákban a 18-19. században épültek, ekkor a falat lebontották és kerítést építettek a helyére. A 19. század végéig csak a körülötte élők léphettek be a parkba, egészen addig, amíg 1880-ban (Sir Arthur Guinness javaslatára és anyagi támogatásával) meg nem nyitották azt a nyilvánosság számára is.

A park egyébként gyönyörű, gondozott sétányok, egy kis tó, a hattyúk helyett itt sirályok próbálnak a sétálóktól élelmet kunyerálni. Egy padon leültünk enni, közben cseperegni kezdett az eső, de nem tartott sokáig. Miután jóllaktunk, megnéztük a parkban elhelyezett szobrokat, emlékműveket, majd dél felé elhagytuk a parkot.

A park északi kapuja

A tó részlete

Sétány a tóparton

Sirályok

A park közepe

Thomas W. Kettle költő szobra

Constance Markiewiczs, az első ír női miniszter szobra

A húsvéti felkelés egyik elsősegélyhelye

James Joyce szobra

Rabindranáth Tagore szobra

A park déli oldalán áll a Newman House, amely a University College Dublin, Írország legnagyobb és leggazdagabb egyetemének az egykori székhelye volt. Az egyetem öt Nobel-díjast adott az országnak, 5 miniszterelnök, 3 államfő és a jelenlegi parlament 16 tagja végzett itt, de James Joyce is itt kapott diplomát 1902-ben.

Newman House

Az épület bejárata

A Newman House mellett áll az 1856-ban felszentelt, bizánci stílusú Newman Egyetemi templom. (Részletek és több kép itt.) A templom melletti házon emléktábla figyelmeztet arra, hogy ennek az épületnek a kertjében alapították a templomot.

Newman Egyetemi templom

Templombelső

Szentély félkupolával

Feszület

Szószék

Emléktábla

A templom melletti ház

A St. Stephen's Green nyugati sarkánál áll az 1863-ban épült Unitárius templom.

Unitárius templom

A JAM Media székháza

Általános iskola a Kevin Street-en

Innen néhány száz méterre áll az 1225-ben elkészült Szent Patrik katedrális, az ország egyik legfontosabb temploma. Sajnos nem volt időnk bemenni (nem akartuk lekésni az időpontunkat a sörgyárban), de itt is megfogadtuk, hogy mindenképpen visszajövünk. Azért körbejártuk a templomot, sőt bent is készítettünk néhány képet. (Részletek és több kép itt.)

St. Patrick katedrális

Címer a kerítésen

Templombelső

Benjamin Lee Guinness szobra

A székesegyház a Patrick Street-ről

Ezután továbbindultunk a Guiness-gyárba. Elég nehezen találtuk meg a bejáratot, először egy irodaházba tévedtünk (ennek is Guinness volt a neve), de aztán útbaigazítottak bennünket. Szinte az egész negyedet a sörgyár foglalja el, mindenütt óriási tartályok, raktárak, egyforma téglafalakkal és kerítésekkel. Bár még nem volt négy óra, de szerencsére hamarabb beengedtek bennünket. Mivel a telefonom már majdnem lemerült, az egyik étteremben megkértem egy pincért, hogy tegye fel töltőre, mi pedig addig végigjártuk a Guinness cég történetét és a sörfőzés folyamatát bemutató kiállítást a hétemeletes (!), söröskorsót formázó modern épületben. (Részletek és több kép itt.)

Téglahomlokzatú lakóházak

GEC irodaház

Sugar House lane

Belleveu

Konflisok a sörgyár előtt

Tartályok

A sörgyár bejárata

Raktárház

A bejárat

A bérleti szerződés 1759-ből

Árpamező

A főzés folyamata

300 millió buborék minden pintben

Söröshordók

4 emelet a hétből

A hétemeletes épület

Reklám

Irány a bár!

Kilátás a bárból

Guinness

Kóstolunk

Háttérben a kivilágított Dublin

Fém tartószerkezet

A sörgyár előtt

Este hétkor jöttünk ki a sörfőzdéből, egy közeli Lidl-ben bevásároltunk, útközben hazafelé még megnéztünk néhány híres pubot, például az ország legrégebbi kocsmáját, az 1198-ban (!!) alapított The Brazen Head-et.

Arthur's pub

The Brazen Head

A pub bejárata

Söröshordók a pub előtt

A pub fedett udvara

A Liffey éjjel

Fr. Mathew Bridge

Four Courts

Hazaértünk

Otthon megvacsoráztunk, (Srí Lanka-i kókuszos, lime-os csirkeleves, szusi, guiche), aztán pedig megnéztük a Guiness-család című sorozat (mi más??) első részét a Netflixen. Lezuhanyoztunk, aztán spanyol, eszperantó, naplóírás és alvás.

Guiche

Srí Lanka-i csirkeleves

Szusi

Október 30. Brú de Bóinne, Drogheda

Reggel sokáig aludtunk, ráadásul nem tudtuk eldönteni, hová menjünk, mert egész napos esőt jósoltak. Végül a Brú de Bóinne mellett döntöttünk, úgy gondoltuk, ott fog bennünket a legkevésbé zavarni az eső. Gyorsan összepakoltunk, lementünk a néhány percre lévő buszmegállóba. Megkerestük a C1-es busz megállóját, rengeteg busz jött, a miénk késett pár percet. Emeletes busz volt, de most nem mentünk fel, mivel csak néhány megállót akartunk menni a helyközi buszmegállóig, ami szintén a Liffey partján van, csak néhány kilométerrel feljebb, a tenger irányában. A jegyet a sofőrnél is meg lehet venni, de nem ad vissza, egy perselybe kell bedobálni a pénzt. (Ezt már néhány éve Skóciában is megtapasztaltuk, amikor Edinburgh-ból próbáltunk kijutni a Rosslyn-kápolnához.) Sajnos két megállóval hamarabb szálltunk le a buszról (nem csoda, a két megállónak ugyanaz volt a neve!!), de szerencsére néhány perc múlva jött egy másik busz, azzal mentünk tovább. Persze, így lekéstük a buszunkat Drogheda-ba, de találtunk egy másik opciót, az 500-as busszal elmentünk a Seatown villas nevű megállóig, ott vártunk néhány percet a fák alatt, a senki földjén. Átszállltunk a 101-es buszra, (ami egyébként szintén Dublinból jött!), elmentünk vele Drogheda-ba, a St.Mary kórházig, ott átszálltunk a 163-as buszra (amíg vártunk, beálltunk egy üzlet eresze alá az eső elől).

Seatown villas megálló és a távolodó buszunk

Scones

Drogheda, St. Mary's Hospital megálló

Ez a busz vitt ki a Brú de Bóinne-hoz, csak mi ketten voltunk rajta, a sofőr kérdezte, hová megyünk. Amikor kiderült, hogy a neolitikumból való sírokat akarjuk megnézni, megkérdezte, mikorra van időpontunk. Mondtuk, hogy egyáltalán nincsen, reménykedtünk, hogy ebben az esős időben nem lesznek tömegek (a busz is teljesen üres volt). Azt tanácsolta, mindenképpen foglaljunk online, mert különben nem fogunk tudni bejutni. Megnéztük a neten és persze igaza volt, délelőttre már egyáltalán nem volt hely, csak délután egyre tudtunk foglalni. Kicsit csalódottak voltunk, hogy ennyi időt elveszítünk, de kiderült, hogy kellett is ennyi idő, mert így kényelmesen meg tudtuk nézni a látogatóközpont kiállításait és az ajándékbolt kínálatát.

A buszunk a parkolóban

A buszmegállóból egy fa lugas vezetett a látogatóközpontba. Itt megkaptuk a jegyünket, 12.45-re kellett a park buszánál lennünk (alaposan elmagyarázták, hol találjuk: a folyón átívelő hídon kell majd keresztülmenni), addig még több mint egy óránk volt, így először megnéztük a kiállítást, ami bemutatta a sírok keletkezésének és a felfedezésének történetét. (Részletek és több kép itt.)

Itt indul az út a látogatóközpontba

A sírok a Boyne folyó kanyarulatában

Kilátás a Boyne-ra

A látogatóközpont bejárata

A felfedező élete

... és a feleségéé

Az ásatások

A híres hármas spirál a Newgrange-ből

Régebbi, mint a piramisok és Stonehenge!

144x39 cm!!

Miután megnéztük a kiállítást, az instrukciókat követve elindultunk a buszhoz, ami majd kivisz bennünket a sírokhoz. Először átkeltünk a Boyne-folyón, aztán a mocsaras táj fölött vezető ösvényen kb. 10 perc séta után eljutottunk a buszmegállóhoz. Útközben mindenütt információs táblák, amelyek a környék növény- és állatvilágát és az egykor itt élt népek életét, hiedelemvilágát mutatták be.

A Boyne hídja

A Boyne folyó

A folyóban élő halak

Pihenő az úton

A buszmegállóban

Ez lesz a buszunk

Timi a buszmegállóban

Néhány perc buszozás után megérkeztünk a Knowth nevű síremlékhez. Ez a Brú na Bóinne legrégebbi megalitikus síremléke, feltehetően az i.e. 4. évezred végén épült. A 10 méter magas, kör alaprajzú halom átmérője 85 méter és 127 szegélykő veszi körbe. Ezek a szegélykövek a leggazdagabban és legművészibben díszítettek. A temetkezése hely mélye két sírkamrát rejt, amelyekbe nyugatról és keletről vezet egy-egy folyosó. A sírkamrát úgy tájolták, hogy a felkelő nap napéjegyenlőség idején a keleti, míg napnyugtakor a nyugati folyosóba süt be. Az ásatások során a fő halom körül 17 kisebb halomsírt is találtak. Mivel a halmon a középkorban település is volt, ezért 35 kelta gödörsírt is találtak.

Amikor leszálltunk a buszról, egy idegenvezető hölgy várt bennünket, együtt indultunk el a sírokhoz. Csapkodott az eső, viharos szél fújt, de ezt szinte észre sem vettük, mert a hölgy nagyon érdekes sztorikat mesélt a helyről. A csapatban lévő gyerekeknek kérdéseket is tett fel, így egész interaktívvá tette a dolgot. Először körbejártuk a halmot, megnéztük a gazdagon díszített szegélyköveket, aztán egy lépcsőn felmentünk a halom tetejére, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a környékre (bár a szél majdnem levitte a fejünket.) A látogatás végén egy kőből emelt melléképületben még megnéztünk egy mini-kiállítást (a kedvemért átállították németre a videófilm feliratát).

Úton Knowth-ba

Menedék az eső elől

Balra a kis halmok, jobbra a nagy sír

A Knowth-i sírhalom

Szegélykövek

Díszes szegélykövek

Szelfi a halom előtt

A sírkamra bejárata

Többféle kavics a bejáratnál

Spirálok

Úton a sírhoz

Kilátás a környékre

Feljárat a halom tetejére

Ezt látjuk fentről

Timi fényképez

Szelfi a szélben

A kőépületek

Titokzatos fakörök

Filmvetítés a kiállításon

A kiállítóterem

Az épület kívülről

Miután megnéztük a kiállítást, az épület másik oldalán lévő kijáraton át kijutottunk az útra, kb. öt perc múlva már jött is értünk a busz, ezzel elmentünk a következő helyszínre, a Newgrange sírhalomhoz.

Ez a Brú na Bóinne-i leletegyüttes legjelentősebb megalitikus síremléke. I. e. 3300 és 2900 között, valószínűleg i.e. 3100 körül épült. Az oválishoz közelítő alapjának átmérője 79 és 85 méter között váltakozik, a halom magassága a kamrasír felett 11 méter. A halmot 97 szegélykő veszi körbe, a legékesebb, hármas spirálmintákkal borított kő a sír bejáratát díszíti. A délkeleti oldalon nyíló, 19 méteres folyosó vezet el a szabálytalan kereszt alaprajzú, 6 méter magas, boltozatos sírkamrába. A kamrát és az oda vezető folyosót a megalitikus korra jellemző, gometrikus motívumokkal díszített kövek szegélyezik. A kamra közepén az ásatások során egy hatalmas kőtálat, benne égett emberi maradványokat találtak. Kiderült, hogy öt ember földi maradványairól van szó. Téli napforduló idején, a délkeleti bejárat fölötti nyitott fülkén keresztül 17 percen át besüt a nap és megvilágítja a sírkamrát. Ezt a jelenséget meg is lehet nézni ha van türelmünk várni 10-15 évet a jegyre. A fő sírt néhány kisebb halomsír és az i.e. 3. évezredre datálható monumentális kőkör 12 megmaradt állóköve veszi körbe.

Miután kiszálltunk a buszból, két csoportra osztottak bennünket, hiszen ezt a sírt nem csak kívülről, hanem belülről is megnéztük. Mi az első csoportba kerültünk, vagyis azzal kezdtünk, hogy bementünk a szűk folyosón a kamrába. Kicsit aggódtunk, hogy fogunk beférni, (a kamra 144 cm magas 39 cm széles, erre már a látogatóközpont kiállításán figyelmeztetett bennünket néhány felirat!), ráadásul telefont sem lehetett bevinni, így fényképezni sem tudtunk. Nagyon érdekes élmény volt a sötét folyosón a kamrasír felé haladni (kicsit olyan érzés, mint az egyiptomi piramis belsejében volt), sőt, a legvégén még azt a kevés világítást is lekapcsolták, és egy lámpa irányított fénye segítségével modellezték azt a bizonyos téli napéjegyenlőséget, amikor a fény megvilágítja a kamrát. Miután kijöttünk, körbejártuk a sírt, megnéztük a szegélykövek gazdag mintázatát, aztán visszasétáltunk a buszhoz.

Megjött a buszunk

Útközben

Itt kell várnunk a vezetőnkre

Csapatunk, háttérben Newgrange

A sövény mögött a buszunk

A halomsír

Timi a sír előtt

Én és a sír

A sír fala

Bejárat

A híres spirálok

Indulunk a sírba!

Újra kint

A környező dombok

Lent a szegélykövek

Spirálok mindenütt

Egy lezárt bejárat

Búcsúkép a sírnál

A buszunk indulásra készen

Kb. 10 perc alatt visszabuszoztunk a látogatóközpontba, (megint végigmentünk az ösvényen, aztán át a hídon), ott melegedtünk egy kicsit, ittunk egy teát, aztán visszasétáltunk a buszmegállóba.

Megérkeztünk

A látogatóközpont buszmegállója

Úton a látogatóközpontba

Háttérben a híd

A híd alatt

A Boyne hídja

A Boyne folyó

Timi a hídon

A hídon

A látogatóközpont

Indulunk a buszhoz

A buszhoz vezető lugas

15.35-kor visszaértünk a buszmegállóba, a buszunk már bent állt, a sofőr akkor ébredt délutáni alvásából. 15.45-kor indultunk vissza Drogheda-ba, útközben megnéztük a Battle of Boyne, vagyis az 1690-ben megvívott Boyne-i csata emlékhelyét.

A buszunk a parkolóban

Drogheda egy 40.000 kisváros Dublintól 40 km-re északra, az Ír Köztársaság hetedik legnagyobb városa. 911-ben alapították a dánok, (de már a római kortól kereskedelmi őrhely és település volt ezen helyen), hivatalosan 1194 óta város. Az ír parlament 1494-ben a városba költözött. A várost kétszer ostromolták meg az ír szövetségi háború ideje alatt, a másodikat Oliver Cromwell hajtotta végre 1649 szzeptemberében, ez lett Írország meghódításának nyitánya. (Cromwell a város polgárai közül hatezer embert gyilkoltatott meg.) Ma Drogheda a dubliniak kedvelt lakóhelye, sokan ingáznak innen a fővárosba, fejlődött a város, felépült a Boyne folyón a Lacy kábelhíd.

Drogheda-ban született 1953-ban Pierce Brosnan.

16.22-kor értünk vissza Drogheda-ba, bár már kezdett sötétedni, de azért tettünk egy sétát a városban. A buszállomástól néhány percre folyik a Boyne folyó, ezért itt kezdtük a városnézést.

Először az 1860-ban épült Szent Ágoston templomot néztük meg, amelyet egy korábbi, 1780-ban épült kápolna helyén emeltek. Ezután végigsétáltunk a St. Laurence Street-en egészen a St. Laurence's Gate-ig, vagyis a Szent Lőrinc kapuig. A 13. századból származó kapu az egykori városfal egyetlen megmaradt része. Igazából nem is kapu, hanem egy kör alakú torony, amely a városfal tényleges kapui előtt állt. Ezek a kapuk egykor nemcsak a várost védték, hanem gazdasági céljuk is volt, ellenőrizték a piacokhoz való hozzáférést és adószedő pontként is működtek. A kaput a 15. században megmagasították, 2017-ben pedig megtiltották a rajta átmenő forgalmat, hogy megvédjék az autók kibocsájtotta rezgéstől és szennyezőanyagoktól.

A Boyne folyó

Guinness-reklám a falon

Szent Ágoston templom

Bejárat

Szép ablakkeretek

Az egykori ferences kolostor - ma galéria

St. Laurence's Gate

A város 800 éves!

A kapu kelet felől

A Cord Road sarka

A Peter és a West Street kereszteződésében áll a Tholsel, az egykori céhház, amelyben korábban a Városi Tanács ülésezett, ma pedig turistainformációs irodaként működik. Az első épületet még a 14. században építették fából, óratoronnyal. Aztán 1770-ben új épületet emeltek a régi helyén, ezúttal mészkőből, neoklasszikus stílusban.

A West Street-en áll a Szent Péter templom, amely 1884-ben épült helyi mészkőből, francia gótikus stílusban, egy korábbi templom helyén, amely 1793 óta állt ezen a helyen.

The Tholsel

Szent Péter templom

Már délután 5 volt, úgy döntöttünk, itt az ideje megvacsorázni. Egy mexikói éttermet választottunk a West Street-en, a Zambrero-t, egy-egy tál burrito-t ettünk, amihez mi választottuk ki a húst, a zöldségeket és a szószt, nagyon finom volt. Vacsora után visszasétáltunk a folyóhoz, majd átmentünk a hídon a város déli részére.

Zambrero étterem

Burrito-tál

Shop Street

Graffiti

Hat óra előtt néhány perccel visszaértünk a buszállomásra, 18 órakor indult vissza a 101-es busz Dublinba. Egész úton szakadt az eső, de ez minket nem zavart. Este 8-kor értünk vissza a fővárosba, az O'Connell Street-en szálltunk le, hazasétáltunk, lezuhanyoztunk és korán lefeküdtünk aludni.

Megjött a 101-es busz

Dublin, O'Connell Street

The Spire

Főposta

Hazaértünk

Október 31. Galway, Limerick

Pénteken korán keltünk, megreggeliztünk és ezúttal a Liffey déli partjára mentünk át, onnan indultak a távolsági buszok. Eredetileg három várost szerettünk volna megnézni, (Galway, Limerick és Cork), mivel ebből az első kettő aránylag közel fekszik egymáshoz, úgy gondoltuk, megpróbáljuk egy nap megnézni mindkettőt. A 8.15-ös busszal indultunk Galway-be, nem volt egyszerű megtalálni, honnan indul (a folyó déli partja gyakorlatilag egy hosszú, összefüggő buszállomás, néhány száz méterenként van egy-egy megálló.) Az volt a szerencse, hogy amikor a neten kerestem a buszokat, megjegyeztem, milyen számú busz megy Galway-be, végül ezt a számot fedeztük fel egy buszon. Szerencsére a sofőrnél is lehetett jegyet venni, és kártyával is tudtunk fizetni. Mielőtt elhagytuk a várost, végighajtottunk a folyó déli partján, felfedeztünk néhány ismerős hidat és épületet.

Reggel az utcánkban

A Liffey folyó

A buszunk

A folyó és az északi part

Balra a James Joyce híd

A Heuston állomás

Úton Galway-be

Galway egy 80 ezres kikötőváros Írország nyugati részén, az Atlanti-óceán partján, a Corrib-folyó torkolatánál. Galway a középkor óta az Ír-sziget egyik legforgalmasabb és leggazdagabb városa volt szerencsés földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően. Az ír O'Flaherty klántól a normannok foglalták el 1234-ben, de a város polgárai 1396-ra átvették a város igazgatását. 1270-től fallal vették körbe a városukat, mivel a környékbeli ír kiskirályok folyamatosan fosztogatták a gazdag kereskedővárost. A portugál és spanyol kikötővárosokkal folytatott kereskedelemnek köszönhetően a 15. századra Galway a Brit-szigetek leggazdagabb települései közé tartozott. A várost a középkor folyamán 14 kereskedőcsalád irányította, közülük választottak minden évben új polgármestert. Minden családnak külön temploma volt, ezek közül egyedül a St. Nicholas-templom maradt meg. (A városban kereskedőként többször megfordult Kolumbusz Kristóf, állítólag az első hajóútja előtt ebben a templomban imádkozott a sikerért.) A forradadom után az angolok a városnak megtiltották a a spanyolokkal és portugálokkal való kereskedést, ebbe a gazdaság majdnem beleroppant, de végül a halászat, a könnyűipar, az oktatás és az idegenforgalom újra fellendítette a város gazdaságát.

2020-ban Európa kulturális fővárosa volt, ez az ír népzene egyik fellegvára.

10.45-kor érkeztünk meg Galway-be, a buszállomásról nyugat felé indultunk el a Forster Street-en. Nemsokára a gyönyörű, zöld pázsittal borított Eyre Square-re értünk. Megkerültük a teret, majd a William Street-en tovább indultunk nyugat felé. Az utcán gyönyörű, középkori házakat láttunk, mindjárt az utca elején pedig Oscar Wilde és Eduard Vilde bronzszobrát, amelynek érdekes története van: az eredeti szobor 1999 óta Tartu-ban áll, (hiszen Eduard Vilde egy észt író), majd 2004-ben, Észtország EU-csatlakozása alkalmából állították fel a szobor másolatát itt, Galway-ben. A két író egyébként a valóságban sohasem találkozott. A William Street aztán a Shop Street-ben folytatódott, itt kezdődik a város egyik legérdekesebb része a Latin negyed, itt találhatók a város leghíresebb kocsmái, éttermei, üzletei, szállodái és történelmi épületei.

Megérkeztünk Galway-be

A város térképe

Eyre Square

A tér keleti sarka bárokkal

Oscar Wilde és Eduard Vilde szobra

William Street

Középkori részletek

A Shop Street és az Abbeygate Street sarkán áll a Lynch-kastély. A középkori, erődített házat a 14. században építette az anglo-normann Lynch család, amely a várost uraló 14 hatalmas törzs egyikéhez tartozott. A mészkőből készült négyszintes kastély nagy része a 16. századból származik, faragott ablakok, párkányok és stukkók díszítik, ma bank működik benne.

Lynch-kastély

Graffiti a falon

Claddagh Gyűrűk Múzeuma

Megérkeztünk a Szent Miklós templomhoz, bár éppen nem volt nyitva, de azért az egyik oldalajtón keresztül be tudtunk lesni az 1320-ban alapított templomba. (Részletek és több kép itt.)

Szent Miklós templom

Fából készült dongaboltozat

Templombelső

Ezután továbbindultunk a Latin negyed felfedezésére, megnéztük Galway néhány ikonikus kocsmáját, például a Kings Head-et. Ez egy 13. századi, tehát már 800 éves épületben működik, amely egykor a polgármester otthona volt. Szintén egy 13. századi épületben működik a 400 éves Quays söröző, ami kívülről kicsinek tűnik, de belül kibővítették, sőt, a földszintet lesüllyesztették, így egy templomszerű, magas belső tér jött létre. Az emeleti helyiségben, a Music Hall-ban tartják minden évben az ír népzenei tehetségkutató versenyt.

Ékszerbolt

The Kings Head

Murphy's Bar

High Street

Lakóház 1580-ból

Festmények az 1651-ben épült ház falán

The Quays

Druid Lane

Timivel a Quays előtti padon

Galway Girl

Freskók az ékszerbolton

A Quay Street a folyó felől

A Latin negyed bejárata a folyó felől

Kiértünk a Corrib folyó partjára, itt áll a Spanish Arch, vagyis a Spanyol ív, amely az egykori városfal megmaradt darabja. A fal 1584-ben épült a város rakpartjainak védelmére, a 18. században az Eyre család meghosszabbította a rakpartot The Long Walk néven, ekkor hozták létre a két ívet (a másik az ún. Vak ív). 1755-ben az íveket elpusztította az 1755-ös lisszaboni földrengés által kiváltott szökőár, de később újjáépítették őket. 2006-ig itt működött a Városi Múzeum, de ekkor áthelyezték egy új épületbe, amely közvetlenül az ív mögött áll.

A Corrib folyó és a Wolfe Tone híd

A múzeum korábbi épülete

A Spanyol ív és a Vak ív

A spanyol ív délről nézve

A városfal részlete

A Városi Múzeum bejárata

A múzeum modern épülete

Nimmo's bár

A Corrib folyó sirályokkal

Háttérben a Claddagh Quay házai

Ezután végigsétáltunk a Long Walk-on, ami tulajdonképpen egy szép házsor a folyó mentén. A 18. században építtette az Eyre család, a célja az volt, hogy az utca hullámtörőként szolgáljon a mögötte lévő kikötő számára. Eredetileg több boltív is vezetett innen a városba, de ezeket is az 1755-ös szökőár pusztította el. A nevével ellentétben mindössze 314 méter hosszú utca bájos, színes házaiban egykor kézművesek laktak, köztük pl. kötélverők, akik az utcán terítették ki a köteleiket. Az 1900-as évek elején a város ezen része elhanyagolt környéknek számított, a rosszul megvilágított utcán tyúkok kószáltak, számos bűncselekmény történt itt, pl. egy helyi képviselőt is itt gyilkoltak meg az 1920-as években, holttestét pedig a folyóba dobták.

A Corrib folyó túlpartján áll Caddagh, a korábbi halászfalu, (ma Galway része), egykor ennek lakosai látták el a várost tengeri élelemmel. Az eredeti, nádfedeles kunyhókból álló falut az 1930-as években lebontották és önkormányzati lakótelepet építettek a helyére.

The Long Walk

Háttérben Claddagh házai

Színes házak a parton

A Long Walk-on

Vitorlás az ablakban

A Corrib folyó

Miután végigsétáltunk a Long Walk-on, kiértünk a földnyelv végére, innen visszafordultunk a kikötő felé. Végigsétáltunk a Dock Street-en, megcsodáltuk a vízen ringó vitorlásokat, majd befordultunk a Spanish Parade-ra, amely szép ívben kanyarodott vissza a Latin negyed felé.

A földnyelv vége, balra a kikötő

Szelfi a parton

Hajók a kikötőben

A kikötő bejárata

Vitorlások

Balra a Dock Street házai

A városi kikötő

Régi és új

Színes ajtók a Spanish Parade-on

Graffiti

Szobor egy ügyvédi iroda előtt

A Quay Lane sarka

Visszamentünk a központba, útközben újra elmentünk a Caddagh gyűrű történetét bemutató múzeum előtt. A híres gyűrűt a legenda szerint az 1700-as években egy Richard Joyce nevű ír férfi találta ki, aki egy hajóútja során fogságba esett, eladták rabszolgának. A gazdája egy mór ötvösmester lett, itt kitanulta a mesterséget, majd visszatért szülőfalujába, Claddagh-ba, feleségül vette kedvesét és ezüstműves műhelyt alapított. A gyűrű mintájában, amely két kéz által közrefogott koronás szívet ábrázol, egyesül az összetartozás három szimbóluma: a hűség, a szerelem és a barátság. Írországban gyakori Valentin-napi ajándék, de a barátságot és a szülői szeretet is jelképezheti. A gyűrű legendáját bemutató múzeumtól nem messze áll a Szent Ágoston templom, amelyet 1859-ben építettek neogótikus stílusban helyi mészkőből. A katolikus templomban ma koncerteket, kiállításokat és előadásokat is tartanak. Visszasétáltunk az Eyre Square-re, megkérdeztük, hogy tudnánk kimenni a Moher-sziklákhoz, de sajnos túl hosszú lett volna az út, már nem tudtunk volna visszamenni Dublinba. Így úgy döntöttünk, inkább megnézzük Limerick-et, ezért visszamentünk a buszállomásra, megettük az otthonról hozott szendvicseket és a 13.30-as busszal elutaztunk Limerick-be.

Quay Street

Caddagh Ring

A Caddagh gyűrű plakátja

Buttermilk Lane

Szent Ágoston templom

A templom északról

Kőépület a Middle Street-en

Abbeygate Street

Lila ház

Lépcsők az Eyre Square-en

Eyre Square

Autóbuszállomás

A buszunk

Szemben a Lough Atalia öböl

A Lough Atalia Road az öböl partján

Limerick egy 62 ezres város Írország délnyugati részén, a Shannon folyó torkolatában, az Atlanti-óceán egy öblében. Ez Írország hatodik legnagyobb városa. A vigingek alapították, a város gazdaságát egy Brian Boru nevű kalóz tette tönkre fosztogatásaival. Ezután normann kézre került, majd a vallásháborúk során megostromolták, végül 1691-ben esett el. 1919-ben létrejött a Limericki tanácsköztársaság, (az ország történelmének egyetlen szocialista kísérlete), még saját pénzt is nyomtattak, de az angolok a város visszafoglalása után véres bosszút álltak. A második világháború után az ország legszegényebb nagyvárosának számított, azután az 1990-es évek második felében gyors fejlődésnek indult, helyrehozták a városközpontot is.

15.10-kor értünk Limerick-be, a Henry Street-en tett le bennünket a busz, szerencsére egészen közel a központhoz. Este 6-kor indult vissza busz Dublinba, így itt is át kellett gondolnunk, mi fér bele abba a néhány órába, amit itt töltünk. Úgy gondoltuk, két dolgot akarunk mindenképpen megnézni, a katedrálist és a várat. Szerencsére mindkettő néhány száz méterre volt csak a központtól, a Shannon folyó partján, így úgy tűnt, mindkettőt meg tudjuk nézni.

Először végigsétáltunk a Henry Street-en, elmentünk a Limerick Múzeum előtt, amelyet 1907-ben alapítottak, több helyen is működött már a városban, de 2017-ben a régi ferences kolostorban talált helyet, azóta itt látható, a Henry Street-en. Néhány perc alatt az Arthur's Quay parkban voltunk, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Shannon folyóra, az Abbey folyó torkolatára és szemben a folyóparton álló várra. Ahogy fényképeztünk, egy fiatal srác szólított meg bennünket, azt mesélte, hogy néhány éve itt él és dolgozik Limerick-ben és azóta nem hallott magyar szót. Kicsit beszélgettünk, le is fényképezett bennünket.

A Shannon folyó a buszból

Limerick, Henry Street

Régi és új

A Limerick Múzeum

Az egykori ferences kolostor épülete

A Shannon folyó

Jobbra a katedrális

A vár

Jobbra az Önkormányzati Hivatal

A folyóval

Megkerültük az Önkormányzat modern épületét, majd a Rutland Street-en elmentünk a Hunt Múzeum szürke épülete mellett (a Hunt család gyűjteménye 1997 óta látható az egykori Vámház felújított épületében).

Hunt Múzeum

Színes lovak és töklámpások a múzeum udvarán

Ezután átkeltünk az Abbey folyón az 1846-ban épült Matthew hídon, majd a túlparton, a Bridge Street-en hamarosan ott álltunk az 1168-ban, román stílusban épült Szűz Mária székesegyház előtt. Mivel négykor zárt, még éppen beengedtek bennünket, sőt, a belépőt sem kellett kifizetnünk. (Részletek és több kép itt.)

A Matthew hídon

Az Abbey folyó és a Sylvester O'Halloren gyaloghíd

A Szűz Mária katedrális déli homlokzata

Templombelső

Színes üvegablak

A főhajó

Középkori oszlopok

Ajándékbolt a kápolnában

Sírok a templomkertben

A keleti bejárat

A templom a Bridge Street felől

Továbbindultunk a Bridge Street-en, majd balra fordultunk a Nicholas Streetre, így tulajdonképpen északról megkerültük a katedrálist.

Ötletes festés a járdán

A székesegyház északi fala

Graffiti a sörfőzde falán

Az Önkéntes Közösségi Szolgálat irodája

Néhány perc múlva megérkeztünk János Király várához, sajnos itt nem volt olyan szerencsénk, mint a székesegyházban, hiszen éppen az orrunk előtt zárták be a vár kapuját (négy óra után 1 perccel érkeztünk). Így aztán a várat nem tudtuk belülről megnézni, de szerencsére az ajándékbolt még nyitva volt, így tudtunk néhány képeslapot venni, sőt a vár udvarára is ki tudtunk kukucskálni. (Részletek és több kép itt.)

A vár déli szárnya

A modern látogatóközpont

Ágyú a vár előtt

A vár udvara az északi bástyával

A vár előtti tér

Az északkeleti bástya

Michael Hogan, ír költő szobra

A Katie Dalys pub a várral szemben

Háttérben a vár épülete

Masonic Centre, háttérben a Szent Munchin templom tornya

A vár északi fala

Régiségbolt a várral szemben

A vár a Castle Street-ről

A vár északi oldalán a Castle Street felvezetett a Shannon folyó hídjára, az 1840-ben épült Thomond hídra (az eredetije már 1200 óta állt itt). Ezen átsétáltunk a túlpartra, közvetlenül a híddal szemben itt is állt egy Szent Munchin-nak, (Limerick védőszentjének) szentelt templom. Végigsétáltunk a folyó nyugati partján végighúzódó sétányon, itt sem tudtunk szabadulni a vár látványától, hiszen ez uralta a folyó keleti partjának látványát. A sétány elején áll a "Szerződés köve", amelyet az 1691-ben megkötött Limerick-i békeszerződés aláírásának emlékére állítottak. (A szerződésen még meg sem száradt a tinta, az angolok máris megszegték azt.) A Robert Byrne parkból gyönyörű kilátás nyílt a túlpartra, ismertető táblákon mutatták be, milyen épületeket látunk pontosan.

A Shannon

A Shannon folyó hídján

A Thomond hídon a várral

A vár a hídról nézve

A Shannon túlpartja

Szelfi a hídon

Szent Munchin templom

A Thomond híd a várral

Sétány a folyóparton, jobbra a "Szerződés köve"

Tipikus ír sorházak

Étterem a sarkon

Lejárat a folyóhoz, szemben a vár

Robert Byrne park

Szemben a katedrális tornya, jobbra a Megyei Bíróság

Aranyos kis lakóház a parton

A Sarsfield hídon keresztül mentünk vissza a központba, a híd keleti végénél a folyó két ága között egy kis szigeten áll a Shannon Evezősklub épülete, ahol rendezvényeket is tartanak. A folyó keleti partján áll az egyetem campus-ának színes épülete. A hídról lejőve továbbsétáltunk a William Street-en, majd balra megláttunk egy kis sikátort, így arra vettük az irányt. A Todd's Bow nevű szűk átjáró egy kis térre vezetett, a Quimper Square-re, ahol egy bájos szobor állt.

A Sarsfield híd

A Shannon Evezősklub épülete a folyón

Háttérben a katedrális

Az evezősklub székháza

A folyó keleti ága

A parton a Limerick-i Egyetem Campus-ának színes épülete

Az evezősklub a keleti partról nézve

Hook and Ladder kávézó

Todd's Bow

A sikátor

Szobor a Quimper Square-en

Quimper Square

Miután már 5 óra volt és megéheztünk, elkezdtünk éttermet keresni. Valami gyorsétteremre gondoltunk, hiszen a hatórás buszt mindenképpen el akartuk érni, így egy libanoni étteremre esett a választásunk, a Cedar House-ra, ahol elvitelre is lehetett falafelt kérni.

Cedar House

Libanoni cédrus

Néhány perc alatt készen lett a vacsoránk, még lefényképeztük az étterem mellett álló Szent Mihály templom tornyát, majd visszasétáltunk az Arthur's Quay parkba, jóízűen megvacsoráztunk, aztán a 6 órás busszal visszautaztunk Dublin-ba.

Szent Mihály templom

Arthur's Quay bevásárlóközpont

Megjött a buszunk

20.38-kor érkeztünk meg Dublinba, mivel éppen Halloween éjszakája volt, úgy döntöttünk, még nem megyünk haza, hanem belevetjük magunkat a jelmezes forgatagba a Temple Bar negyedben. A Merchant's Arch étterem melletti sikátorban indultunk el délnek, majd jobbra fordultunk és egyenesen a Temple Bar pub mellett lyukadtunk ki. Sajnos közben esni kezdett, de ez nem szegte kedvét az utcán csoportosan és meglehetősen jókedvűen portyázó, ijesztőbbnél ijesztőbb jelmezekbe öltözött embereknek. Mi is bementünk a bárba, rengetegen voltak, nagyon jó volt a hangulat, kicsit mi is énekeltünk és buliztunk.

Újra Dublinban

Ha'Penny-híd

Timi a hídon

Merchant's Arch étterem

Ijesztő jelmez

The Temple Bar

A bárban

James Joyce és a Mikulás

Miután kijöttünk a pub-ból, a Fownes Street-en keresztül kimentünk a Dame Street-re és a Szent András templom előtt lefényképeztük Molly Malone szobrát. (Sorba kellett állnunk, mert olyan sokan fotózkodtak vele.) A halárus lányt ábrázoló szobor 1988-ban készült és 2014 óta áll jelenlegi helyén. Egy fiktív személyt ábrázol, aki egy ír dalban, a Cockles and Mussels-ben szerepel, ami Dublin nem hivatalos himnuszává vált. A lány a legenda szerint nemcsak halakat árult, erről némileg eltúlzott dekoltázsa árulkodik, amelyet szerencsehozó pontként a turisták már fényesre simogatták. Hazafelé még bementünk a Stag's Head nevű pub-ba, amelynek a helyén már az 1780-as években is kocsma működött, majd 1894-ben egy George Tyson nevű kereskedő alakította itt ki Dublin legmodernebb és legkülönlegesebb kocsmáját. (Ez volt a főváros első épülete, ahol bevezették a villanyvilágítást!) Ide is bementünk és megcsodáltuk a viktoriánus berendezést, a fából készült pultokat és bútorokat és a gyönyörű üvegablakokat. (Bár mindezekből nem sok látszott az óriási embertömegtől.)

Dublin Citi Hotel

Dame Street

Szent András templom

Molly Malone szobra

Mozaik a pub előtt

The Stag's Head

A Stag's Head fából készült mennyezete

Ezután hazasétáltunk, otthon megvacsoráztunk (póréhagymakrémlevest és ír marhagulyást ettünk krumplipürével), aztán lezuhanyoztunk és lefekvés előtt még becsomagoltunk.

Póréhagymakrémleves

Ír marhagulyás krumplipürével

November 1. Howth

7-kor keltünk, megreggeliztünk, befejeztük a pakolást. Írtam a háziaknak, hogy szeretnénk otthagyni a táskákat egy szekrényben a szálláson, (mivel csak este megy a gépünk és ma még kirándulásokat terveztünk) beleegyeztek. Ezt már a nyáron Tallinn-ban is kipróbáltam, van benne némi kockázat, hiszen nem zárható a szekrény, de nem hiszem, hogy bárkinek eszébe jutna egy ágyneműs szekrényben keresni a táskáinkat, ráadásul minden értékünket magunkkal vittük, csak a ruhák maradtak.

8-kor elindultunk a városba, az volt a terv, hogy napijegyet veszünk, ezzel a város környékére is ki tudunk menni, (pl. Howth-ba, a sziklákhoz!) és ha még marad időnk, megnézzük a városban azokat a helyeket, ahová még terveztünk elmenni vagy visszamenni (pl. a két nagy katedrálisba, a börtönbe, a várba stb.) Az első kérdés az volt, hol vegyünk napijegyet. Kimentünk a folyópartra a buszmegállóba, megkérdeztük az első busz sofőrjét: azt mondta, nála nem lehet, ő csak sima vonaljegyet árul, a napijegyet csak elővételben lehet megvenni, pl. élelmiszerboltokban, vagy a közlekedési vállalat irodájában. Mivel volt a közelben egy Spar, ahol első este vásároltunk, elmentünk oda, de sajnos csak 10-kor nyitott (ma ünnepnap van!). Megnéztük a neten, hogy a busziroda az O'Connell Street-en van, ez nem lett volna messze, de csak 9-kor nyit, ahhoz még mindig túl korán van. Ekkor új ötletünk támadt: egész közel voltunk a Tara Street-i vasútállomáshoz, gondoltuk, ott biztosan kapunk napijegyet. Így aztán gyalog indultunk el, átmentünk a Liffey túlpartjára, közben vettünk kávét Timinek egy elegáns kávézóban. Gyönyörűen sütött a nap, a túlpartról megcsodáltuk a Costum House, vagyis az egykori vámház neoklasszicista épületét, amelyet még a 17. század végén emeltek és amely éppen olyan impozáns látványt nyújt a folyó partján, mint a mi parlamentünk.

A gyönyörű épülettel szemben, a folyó déli partján áll a Tara Street-i vasútállomás, sajnos egyetlen nyitva lévő pénztárt sem találtunk, az automatáknál pedig csak jegyet lehetett venni, napijegyet nem. Így nem maradt más hátra, mégis megkerestük a közlekedési vállalat irodáját az O'Connell-en, kiderült, hogy ünnepnapokon nincs nyitva. Itt már kezdtük unni a dolgot, (ráadásul nem akartunk időt vesztegetni), de végre szerencsénk lett: a néhány méterre lévő Spar nem 10-kor hanem 9-kor nyitott és ott végre megvehettük a napijegyet.

Kilátás az ablakunkból

Capel Street

A Liffey

O' Riordan's pub

A kávézó

Timi a kávéval

Loopline Bridge

A folyó és a Costum House

Sirályok a korláton

Costum House

O'Connell Street és szobor

James Joyce

Az eredeti tervünk az volt, hogy délelőtt megnézünk néhány dolgot a városban, amit eddig elmaradt, aztán kora délután kimegyünk Howth-ba és végigjárjuk a túraútvonalat a sziklákon. (Délutánra mondtak napsütést, így ez ésszerű tervnek látszott.) Viszont közben két dolog is változott: egyrészt kisütött a nap, másrészt elvesztettünk egy órát a jegyvásárlással. Így új tervet találtunk ki: most azonnal kimegyünk a sziklákhoz, túrázunk néhány órát, aztán délután visszajövünk a városba. A H3-as busz megy Howth-ba, futva értük el, Timi előreszaladt és feltartotta, amíg én is odaértem. 9.22-kor indultunk, gyönyörű volt az út, szép házak mindenütt, aztán pedig a tenger! Egy ideig a parton mentünk, az út mellett jobbra a tenger, balra pedig gyönyörű villák, a kertekben pálmákkal!

A H3-as busz

Irish Life

Jobbra a tenger és a félsziget

Kiértünk a partra

Házak a parton

Pálmák a kertben

Mellettünk a sín

Howth, kikötő

Howth egy 8500 fős kisváros Dublintól keletre, a Howth Head félsziget északi részén. Korábban egy kis halászfalu volt, ma pedig az elővárosi vasút egyik végállomása. Kikötőjében számos halétterem található, a tóparti sziklákon pedig turistautak vezetnek, emiatt a város a dubliniak és a turisták kedvelt kirándulóhelye. A horgászok a sziklás parton számos halfajt foghatnak, a madármegfigyelők pedig rengeteg madárfajt találnak itt. A félszigettől északra, Howth-szal szemben található kis sziget, az Ireland's Eye, védett madárrezervátum.

10.12-kor érkeztünk, a megálló neve Howth Summit volt. A félsziget közepén található hegy tetején voltunk, előtte végigjártuk Howth néhány utcáját. A legfontosabb, amit megjegyeztünk, az a kikötő volt, eljött mellette a busz, úgy terveztük, ide mindenképpen visszajövünk. Ahogy leszálltunk, megnéztük a félsziget térképét, úgy tűnt, a sziklákon vezető ösvény közepénél vagyunk, vagyis balra és jobbra is vezet egy út. Először a világítótornyot akartuk megnézni, ez körülbelül szemben volt azzal a ponttal, ahol álltunk, egy földnyelven lehet megközelíteni. Sajnos, nem lehet közel menni, egy kerítés állta az utunkat. Elindultunk az ösvényen déli irányba, úgy számoltunk, hogy így nem fog szemünkbe sütni a nap, amikor a világítótornyot fotózzuk. Kb. egy kilométer múlva visszafordultunk, és elindultunk északra, végigmentünk a sziklák tetején vezető ösvényen. Végig lélegzetelállító volt a kilátás, hallottuk, ahogy a lent a hullámok a parthoz csapódnak, vijjogtak a sirályok, sütött a nap, gyönyörű volt!

Howth Summit megálló

A félsziget térképe

A sziklákhoz vezető út

Timi és a tenger

Balra a földnyelv végén a világítótorony

A toronyhoz vezető ösvény

Timi sziklákkal

A toronyhoz vezető út zárt kapuja

Útelágazás

Házak a félszigeten

Újra az útelágazásnál

Indulunk észak felé

Szelfi a háttérben a toronnyal

Timi az ösvényen

Timi fényképez

Tömeg a sziklán

A szikla szélén

Út a szikla szélén

A következő szikla mögött házakat pillantottunk meg, lassan beértünk Howth-ba. Itt már nagyon sok ember járt az úton, sokan ebből az irányból mentek ki a sziklákhoz, alig fértünk el az ösvényen. Az út magasan a sziklák fölött vezetett be a városba, a jobb oldalon néhány ház, köztük a Balscadden House, amelyben Yeats, a nagy ír költő is eltöltött 3 évet, sok művét inspirálta az itteni gyönyörű táj. Ahogy továbbmentünk, megláttuk lent a Balscadden Bay-t, vagyis egy gyönyörű öblöt, amely egyben a városi strand is. Innen észak felé fordult az út, elmentünk az 1804-ben épült Martello-torony mellett, és már lent is voltunk a kikötőben, amely két részből áll, a keleti részén gyönyörű jachtok ringatóztak a kék tengeren, a nyugati része pedig inkább iparinak tűnt, itt nagyobb áruszállító hajók, halászcsónakok, tűzoltóhajók sorakoztak. Miután megcsodáltuk és lefényképeztük a kikötőt, végigsétáltunk a Harbour Road-on.

Balra Howth, jobbra Ireland's Eye

Kilátópont

Tömeg az ösvényen

Timi mögött Howth házai

Howth térképe

Szikla ellenfényben

Szemben Ireland's Eye szigete

Kerítés kőből

A Howth-ba vezető út

Balscadden House

A ház bejárata

Yeats emléktáblája

Balra Balscadden Bay, jobbra a kikötő

Ház a Balscadden Road-on

A strand fentről

Pálmák

Házak színes ajtóval

Timi és a Martello-torony

Balscadden Bay

Szemben a sziklák és a házak

A kikötő keleti része

Jobbra a kikötő, balra a város

Howth házai a Harbour Road-on

Pálma a kikötőben

Jachtok a kikötőben

Játszótér a parton

A kikötő nyugati része

Sirályok a parti sétányon

Hajók a kikötőben

Információs iroda

Szobor fából

Mivel már délután 2 volt, úgy döntöttünk, itt az ideje ebédelni. Rosie's éttermét választottunk, egyrészt mert nagyon tetszett a kirakata és a berendezése, másrészt pedig mindenképpen meg akartuk kóstolni a fish and chips-et (végül is a tengerparton vagyunk), de olyan helyet kerestünk, ahol mást is lehet enni. Így végül a rántott hal és sült krumpli mellé lasagne-t rendeltünk, mindkettő nagyon finom volt.

Itt ebédeltünk

Rosie's Café

Lasagne

Fish and chips

Tetszik a dekoráció!

Miután ráérősen megebédeltünk, ránéztünk az órára és tudatosult bennünk, hogy lassan indulnunk kell, ha nem akarjuk lekésni a repülőt. Elsétáltunk a vasútállomásra, úgy gondoltuk, ez gyorsabb lesz, mint a busz, ami rengeteg helyen megállt idefelé jövet. Ez így is volt, de elég sokat kellett várnunk a vonatra, csak 15.25-kor indult vissza Dublinba.

A piac

Vasútállomás

Étterem az állomás mellett

... mindkét oldalon

Howth, vasútállomás

A peronon

Érkezik a vonatunk

Timi a vonaton

Ez már Dublin

A Liffey a vonatból

15.50-kor szálltunk le a Tara Street-en, (itt ma már jártunk reggel!), kirohantunk a folyópartra, felszálltunk egy buszra (itt minden busz ugyanabba az irányba megy, mert a folyó déli partján csak nyugatra, az északi parton csak keletre lehet menni). Csak arra kellett figyelnünk, hogy a megfelelő megállóban szálljunk le, mivel a megállónevek nem mondtak semmit, így nagyon figyeltük az ablakból, hol járunk. Végül sikerült a házunkhoz legközelebbi hídnál leszállni, felrohantunk a táskáinkért, (megvoltak!), aztán vissza a folyópartra, ezúttal keleti irányban ugrottunk fel egy buszra, azzal elmentünk az O'Connell Street-re. Kezdtünk megnyugodni, hiszen innen már csak a 41-es busz megállóját kellett megkeresnünk (ezzel jöttünk be a városba a reptérről, de akkor nem itt szálltunk le). Meg is találtuk, de korán örültünk, a járat ugyanis kimaradt (!), ekkor már biztosak voltunk benne, hogy el fogunk késni! Végül 16.55-kor megjött a buszunk, elindultunk a reptérre, de (úgy mint idefelé is), minden sarkon megálltunk, egyrészt azért, mert kb. 200 méterenként volt egy-egy megálló, másrészt azért mert óriási dugó volt a város északi részén. Egyre idegesebbek lettünk, már az utazást sem igazán tudtuk élvezni de aztán kaptunk egy üzenetet a Ryanair-től, hogy a gépünk késik, csak 20.20-kor indul majd. Megnyugodtunk, mert így biztosan el fogjuk érni, ráadásul nem is volt sürgős megérkeznünk Pestre, hiszen tudtuk, hogy majd csak a hajnali vonattal tudunk hazamenni. Így már nagyobb kedvvel csodáltuk a házakat az utca két oldalán és az elsuhanó (na jó, inkább csak vánszorgó) tájat.

A vonatunk a Tara Street-en

Busz a folyó déli partján

Újra az utcánkban

Busz az északi parton

Régi és új

Végre megjött a busz!

Úton a reptérre

Végül 3/4 6-kor értünk ki a reptérre, becsekkoltunk, ettünk valamit, aztán 20.50-kor felszálltunk. Bár nem fizettünk érte, de végül egymás mellett ültünk a repülőn.

Megérkeztünk a repülőtérre

Dublin Airport

Terminal 1 arra

Felszállás előtt

Fél 12-kor leszálltunk, megint útlevélellenőrzés (ismét elgondolkoztunk, miért, amikor nem hagytuk el az EU-t). Kerestünk egy helyet, kicsit olvastunk, ettünk, naplót írtunk, duolingóztunk, aztán a 22.21-es 200 E busszal kimentünk a vasútállomásra. 3.01-kor indult a debreceni vonat, így Szolnokig Timivel együtt utaztunk. Ő ment tovább Debrecenbe, én pedig átszálltam, majd Tiszatenyőn, aztán Hékéden is, így 3/4 hétkor Csongrádon, a vasútállomáson, 7-kor pedig már a lakásban voltam.