Július 25. Stavanger
Reggel korán keltem, összepakoltam, igyekeztem nem felkelteni a többieket a lakásban. 7-kor már be is zártam magam mögött az ajtót, a kulcsot egy kóddal nyitható dobozba kellett tenni a bejárati ajtó mellett. Sajnos, arra nem gondoltak, hogy ketten is kijelentkeztünk aznap, így az én kulcsom már alig fért bele a dobozba. Nagy nehezen sikerült belegyömöszölni és újra visszacsukni, aztán elindultam a buszállomásra. Szerencsére közel volt, néhány perc alatt odaértem. 7.20-kor indultunk, a Flixbus sofőrje nem beszélt norvégul, csak angolul, sőt, egyszer eltévesztette a város nevét is, ahová megérkeztünk, csak az utasok jelzésére javította ki. Egy lány ült mellettem, aki egész idő alatt evett, ivott, állandóan leejtett valamit, egyszer begurult a kulacsa a sofőr elé. (Eszembe jutott, amit egyszer olvastam, hogy mennyire veszélyes, ha a kocsiban elgurul egy alma vagy egy narancs és éppen a fékpedál alá kerül!) Délben értünk Kristiansand-ba, legnagyobb megdöbbenésünkre mindenkinek le kellett szállni. Amikor kérdeztem a sofőrt, miért, azt mondta, hogy ő csak eddig jött, innen egy másik sofőrrel (és egyben egy másik busszal) megyünk tovább. Végül elhelyezkedtünk az új buszon, itt sokkal erősebb volt a wifi, így útközben megnéztem a vízilabda-meccset, (megvertük az ausztrálokat). Ahogy haladtunk először délre, aztán nyugatra, egyre rosszabb lett az idő, 23 fokban indultunk, de közben eleredt az eső és 16 fokra hűlt a levegő. Egyre zordabb lett a táj is, a fjordokon átívelő függőhidakon és a ködbe burkolózó hegyek mélyébe vájt alagutakon haladtunk. Közvetlenül Stavanger előtt egy balesetbe is belefutottunk, egy félórát álltunk az autópályán. (A sofőr kb. ötpercenként norvégul és angolul is tájékoztatott bennünket, nagyon optimista volt, mindig azt mondta, mindjárt indulunk tovább.) Mire Stavangerbe értünk, elállt az eső is.
A házunk a sarkon
Buszállomás
Az ajtó mögött a buszunk
Úton Stavangerbe
Farrisbrua Larvik-nál
Kristiansand
A ködbe vesző fjord
Alagútban
Ez már Stavanger
Stavanger Norvégia negyedik legnépesebb városa, kb. 150 ezren lakják. A város számos szigeten fekszik a Byfjord partján. A városközpontban található a Breiavatnet nevű tó.
A stavangeri püspökséget 1122 és 1125 között hozták létre, ebben az időben kezdte el építtetni a dómot az első püspök, Reinald fra Winchester. A várost 1125-ben alapították meg. 1425-ben vásárjogot kapott, de csak a 16. században kezdett el fejlődni, főleg a heringhalászatnak köszönhetően. A 17. század elején két pestishullám tizedelte a lakosságot, 1633-ben pedig a város házainak kétharmada (a középkori óvárossal együtt) tűz áldozata lett. 1641-ben, Kristiansand megalapításával Stavanger jelentősége csökkenni kezdett, 1681-ben a püspöki székhely is oda került. 1684-ben egy újabb tűz következtében 1690-ig a vásártartó jog is Kristiansand-hoz került. Csak az 1800-as években következett egy nagyobb fellendülés, először újra a heringhalászatnak köszönhetően, majd egyre nagyobb jelentősége lesz a hajózásnak is. 1873-ban indult a Stavanger Preserving, az első norvég konzervgyár. Az első világháború idején Stavangerben több mint 50 konzervgyár működött, amelyek Norvégia konzervgyártásának 70 %-át adták. Az 1960-as évektől kezdve Stavanger lett Norvégia "olajfővárosa", hiszen a legnagyobb olajlelőhelyek 300 km-re innen az Északi-tengerben találhatóak. Ma sok nemzetközi cégnek van a városban székhelye, több konzervgyár is működik itt. Jelentős a hajóforgalma, az óváros közelében lévő hajóterminálba sok hajó fut be Nagy-Britanniából, Dániából és Norvégia különböző részeiből. Oslo-val vasút és rendszeres buszjáratok kötik össze. Minden májusban jazz-fesztivált rendeznek itt, 2008-ban (Liverpool mellett) Stavanger volt Európa kulturális fővárosa. A közelben található a Preikestolen (Prédikálószék), egy 600 méter magas sziklaorom, ahonnan szép a kilátás a Lysefjordra és a Kjerag, ahol két sziklafal közé szorult hatalmas kődarabot láthatunk 1000 méterre a fjord felett. A városból számos túraútvonal indul, a nyugati tengerparton pedig homokos strandokat találunk.
Végül egy óra késéssel, 16.50-kor érkeztünk Stavangerbe. Közvetlenül az állomás előtt egy gyönyörű tó partján szép épületek és a túlparton egy templom - ez a látvány fogadott a városban. Mivel itt is közel foglaltam szállást, elindultam egy meredek lépcsőn fel a hegyre, modern épületek (főleg szállodák) között. Már korábban írta a szállásadóm, hogy nem lesz könnyű megközelíteni a házat, mert cserélik a vízvezetékeket a környéken, így sok utca le van zárva. Persze, ő azt hitte, autóval jövök, gyalog azért nem volt annyira bonyolult. Néhány perc múlva már ott is álltam a ház előtt, kóddal tudtam bemenni, nem is kellett kulcs. Nagyon szép és kényelmes a szobám (főleg az oslo-i után), saját fürdőszobával. A konyha közös, de amíg itt voltam, nem találkoztam senkivel a földszinten, néha halottam hazajönni egy családot, de ők az emeleten laktak. Végre volt rendes ablakom is, ahonnan kiláttam az utcára, ahol klassz fából készült házak álltak. Kipakoltam, kicsit pihentem és fél hatkor már indultam felfedezni a várost.
Megérkeztünk
Kilátás a hegyre vezető lépcsőről
Régi és új
A ház a Mollegata-n
Lépcsőház
Előszoba
Étkező
Konyha
A szobám
Kilátás a szobámból
Fürdőszoba
Mielőtt elindultam, megnéztem a neten, mit érdemes megnézni a környéken, találtam egy klassz blogot, ahol rengeteg információ segített kitalálni, hol is kezdjem a város felfedezését.(Stavanger látnivalók | Norvégia | Egyéni Utazó)
Először a szállás közelében fekvő Gamle Stavanger, vagyis az óváros felfedezésére indultam. A műemlékvédelmi épületegyüttes összesen 173, fehérre festett, fából készült házból áll, amelyek nagy része 1820 és 1860 között épült. A házak nagy részében ma is laknak, néhányban üzletek, műhelyek működnek. (Részletek és több kép itt.)
A házunk
St. Olaf középiskola
Mollegata
Klinkenberggata
Bethel (volt templom, a irodaház)
John Haugvaldstads gate
Gamle Stavanger
Kilátás a kikötőre
A múzeum bejárata
Einar Hedéns Plass
A kikötő
A múzeum főbejárata
Miután búcsút vettem a gyönyörű, hófehér házaktól, egy meredek lépcsőn lementem a kikötőbe, az úgynevezett Vågen-be. Ez a kb. 3 km hosszú öböl, amely északról nyúlik be egészen Stavanger központjáig, már a történelmi időkben is Stavanger kikötője volt. A Golf-áramlatnak köszönhetően télen sem fagy be a vize. Egykor 250 raktárház állt a parton, amelyekből 60 maradt fent. Egykor az öböl vize egészen a házakig ért, így közvetlenül be tudták rakodni az árut a hajókról a raktárakba. A ma látható széles rakpartot a 20. század elején építették. Mivel az öböl vize még közvetlenül a part mellett is 14 méter mély, így a nagy tengerjáró hajók is szívesen kötnek ki itt.
A Vågen keleti partja
Információs központ
A nyugati rakpart
Viking House
Street Art
Ajándékbolt
Raktárházak, előttük a Rogaland horgonyoz
Stavanger festői kikötője
Középen a Valberg-torony
Jobbra a halpiac és a dóm
A tengerészeti múzeum
Óriási vasmacska
A keleti parti egykori raktárházak
Miután lefényképeztem a Vågen gyönyörű házait és az öböl vizén ringó vitorlásokat, elindultam a néhány száz méterre, egy kis magaslaton álló székesegyházhoz. Mivel már elmúlt hat, nem volt nyitva, de azért körbejártam az 1125-ben eredetileg román stílusban épült, de aztán gótikus stílusban átépített katedrálist.
Alecander Kielland regényíró, polgármester szobra
Torget, kilátással az öbölre
A dóm északról
A nyugati bejárat
Byparken
Galambok és sirályok
A dóm déli homlokzata a két toronnyal
A templom déli homlokzata a Breiavatnet tóra néz, érdekes, hogy egyedül a tó északi partján álló Katedralskole rektorának van joga horgászni a tóban. Az iskola a Kongsgard nevű, hófehér épületben működik, amely a 13. században épült és egykor a stavangeri érsek rezidenciájaként szolgált. Az iskola előtt 1963 óta áll egy féltérdre ereszkedő fiút ábrázoló bronzszobor, amely a város jelképévé vált.
Breiavatnet
Szemben a vasútállomás
A tó északi partja
Stavanger Katedralskole
Bagoly az iskola előtt
Andemor
Krokodil a parton
Kiellandshagen park
Sétáltam kicsit a tó körül, lefényképeztem rengeteg sirályt, hattyút és kacsát, majd a főtéren, a Torget-en keresztül visszamentem a kikötőbe. Ezúttal a Vågen keleti partján sétáltam végig, az egykori raktárházakban ma éttermek működnek, a borús, szeles idő ellenére jó volt a hangulat, szólt a zene.
A Skagenkaien nevű rakpart előtt horgonyoz a Rogeland nevű hajó, amely 1929-ben készült el, utasokat szállított Oslo és Bergen között. Sajnos, 1944 április 20-án is éppen a bergeni kikötőben horgonyzott, amikor közvetlenül mellette felrobbant a robbanóanyaggal megrakott Voorbode nevű hajó. A robbanásban súlyosan megsérült a hajó, a legénység egyik tagja, Sofie Olsen és 5 rakodómunkás életét vesztette. A hajót később megjavították, a 2000-es években műemlékvédelem alá helyezték, jelenleg kirándulóhajóként szolgál.
A kikötő északi végében álló sárga épület a Tollboden, vagyis az új vámház, amely 1905-ben épült szecessziós és neobarokk stílusban, mert az öböl túloldalán álló régi vámház már kicsinek bizonyult.
Torget
Vågen
Éttermek a parton
Rogeland
Gamle Stavanger hófehér házai a túlparton
Vera Cruz
Tollboden
TS Royalist
A kikötő északi végénél keletre fordultam, és a földnyelv másik oldalán sétáltam vissza. Közben jó volt a kilátás a Bybru-ra, vagyis a városi hídra, amely 1978-ban készült el, ez Norvégia első és legnagyobb ferdekábeles hídja, 1067 méter hosszú. A kikötőben, közvetlenül a parton áll a Norvég Olajmúzeum, amely 1999-ben nyílt meg, és főleg az északi-tengeri olajkitermelés bemutatására koncentrál.
Háttérben a híd
Bybru
Norvég Olajmúzeum
A kikötőben ismét nyugatra fordultam, a földnyelv közepe felé. Itt található ugyanis Stavanger régi faházakból álló régi központja, rengeteg üzlettel, bárral és étteremmel. A szűk utcák egy emelkedő tetejére futnak fel, amelynek tetején a Valberg-torony áll. Ez a régi, faházas negyed önmagában is érdekes lenne, de a 2000-s évek elején egy helyi fodrász úgy döntött, hogy még izgalmasabbá teszi: az Ovre Holmegate nevű utca házait egy skót művész segítségével színesre festette. A színeket előre megtervezték, hogy harmonizáljanak egymással, az utcát pedig azóta Fargegaten-nek, vagyis színes utcának hívják. A színesre festett házakat ráadásul sokszor művészi graffiti-k is díszítik.
Hetland Sparebank
Sétálóutca
Fargegaten
Színes házak
Bárok és éttermek
Street art
Graffiti
Borozó
Régi faházak
Brodrene Petersen
A hangulatos, favázas negyed közepén magasodó domb tetején áll a Valberg-torony. Az 1853-ban épült, neoromán stílusú, 27 méter magas nyolcszögletű torony 1922-ig tűzfigyelő toronyként működött. A helyén korábban is egy őrtorony állt, ezt még 1658-ban építették fából, de később le kellett bontani. A toronyban most múzeum működik, de kilátótoronyként is használható.
Valberget
Valberg-torony
Ágyúk a torony mellett
Kilátás a kikötőre
Játszótér a hegyen
Loft bár
Szelfi a toronnyal
Újra végigsétáltam a Fargegatan-on, csináltam jó pár fényképet és videót is és újabb graffitiket fedeztem fel.
Vissza a városba
Diszkógömb
Fargegaten
A kikötőbe leérve körbejártam az Olajmúzeumot, az épület előtt jó néhány gépet és berendezést állítottak ki, valamint berendeztek egy nagyon különleges játszóteret is Geoparken néven.
Olajmúzeum
Kikötő
Geoparken
Bybrua
A kikötő melletti házak
Cornelius Cruys admirális szobra
Solvberggata
Mivel már fél 8 volt, lassan elindultam haza, útközben bevásároltam az Extra nevű boltban, aztán a már megszokott úton (lépcsőn fel a hegyre a szállodák között) hazasétáltam. Negyed 9-kor értem haza, megvacsoráztam, hajat mostam, kitaláltam a holnapi programot (mégsem megyek a Prédikálószékre, az információs irodában minden turistát lebeszéltek róla, állítólag napok óta esik, csúsznak a kövek, nagyon veszélyes, így inkább maradok Stavangerben), naplót írtam, aztán alvás.
Extra
A dóm
Kongsgata
A tóparton
La Pére, francia étterem
A norvég kivándorlók emlékműve
Vasútállomás
Breievatnet
Szállodák a parton
A hegyre vezető lépcső
A Templomos Lovagok központja
A házunk
Bejárat
Kilátás az ablakomból este fél 10-kor
Július 26. Stavanger
Mivel aránylag korán lefeküdtem, másnap már 6-kor felébredtem. Azt terveztem, hogy ma megnézem azokat a múzeumokat, amiket tegnap kívülről láttam. Mivel ezek csak 10-kor nyitnak, ráérősen megreggeliztem, ezúttal egy másik úton sétáltam le a városközpontba. Gyönyörűen sütött a nap, így persze megint csináltam néhány képet a kikötőben, aztán bementem a kikötő melletti ajándékboltba, vettem hűtőmágnest, képeslapokat, egy könyvet a városról valamint egy szép, petrolkék és (természetesen) norvégmintás könnyű kendőt. Ezután elindultam a Gamle Stavanger hófehér házai felé, hiszen az első célom, az IDDIS nevű duplamúzeum itt található.
Indulok sétálni a napsütésben
Faházak a hegyen
Christian Bjelland szobra
Újra a tóparton
Kongsgard
Torget
Balra a Tengerészeti emlékmű
Vågen
Halpiac
Népviseletben
Fent Gamle Stavanger házai
Az IDDIS nevű múzeumot már előző nap is láttam, már akkor elhatároztam, hogy ide mindenképpen visszajövök. Tulajdonképpen két múzeum egyben, egy nyomdaipari és egy konzervmúzeum. Először a nyomdaipari múzeumot néztem meg, ahol az írás, a könyvnyomtatás és a könyvkötés fejlődésének bemutatása mellett megismerhettük a fényképezés, sajtófotózás, sőt, a helyi halkonzervek címkéinek fejlődését is. (Részletek és több kép itt.)
A múzeum épülete
A múzeum belső udvara
Bejárat
Kiállítótér
A betűk fejlődése
A legrégebbi norvég könyv 1200-ból
Nyomdagép
A könyvkötészet alapanyagai
Fekete bársonyba kötött, ezüsttel díszített könyv Stavangerből 1660-ból
Írógépek
Újságok
Konzervcímkék
A nyomdaipari kiállítás utolsó szakasza tulajdonképpen átvezetett a múzeum másik részébe, hiszen a konzervgyár számára készített címkék előállítását láthattuk.
A norvég konzervmúzeumban, amelyet egy valódi konzervgyár épületében rendeztek be, megnézhettük, sőt ki is próbálhattuk, hogyan készültek a világhírű szardínia- és heringkonzervek, láthattuk a füstölés, sózás és csomagolás folyamatát, a gépesítés fejlődését, megismerhettük a dolgozók munkakörülményeit.
Amikor beléptem az üzembe, éppen elkezdődött egy angol nyelvű idegenvezetés, így én is csatlakoztam. Az idgenvezetés elég interaktív volt, éreztük a füstölőkemencék melegét, megtanultuk és gyakoroltuk, milyen technikával kell a levágott fejű halakat a konzervdobozban elhelyezni, működés közben láttuk a konzervdobozt gyártó gépet és a megtöltött konzervek mosását végző gépet.
Miután véget ért a vezetés, még egyszer végigjártam a kiállítást, elolvastam és lefényképeztem az információs táblákat. (Részletek és több kép itt.)
Füstölő
Csomagolás
Egy dobozban 7 darab
Idegenvezetőnk
Sterilizálógép
Mosás
Öltöző
Fürdőszoba
Címkék
A munkavezető irodája
Iroda
A tárgyaló
Szakszervezeti zászló 1880-ból
Miután a konzervgyár emeletén megnéztem az irodákat, öltözőket és fürdőhelyiséget is, lementem a múzeum éttermébe, ahol a hely specialitását, a gratinált szardíniát kóstoltam meg, chilivel és fokhagymával, valamint finom focaccia-val. Amikor kijöttem a konzervmúzeumból, észrevettem, hogy van egy harmadik kiállítás is, a "90-es számú ház", amely 1836-ban épült, a berendezése pedig az 1920 és 1960 közötti időket idézi. Kimentem hát a gyár udvarára (onnan nyílt a ház bejárata) és megnéztem a hófehér faházat. (Részletek és több kép itt.)
A múzeum étterme
Az ebédem
Gratinált szardínia chilivel és fokhagymával
Konyha
Étkező
Az emeletre vezető lépcső
60-as évekbeli nappali
Étkezősarok
Fiúszoba
Lányszoba
Hálószoba
Konyha
Lépcsőház
Az étterem terasza a múzeum udvarán
Délután 2-kor jöttem ki a múzeumból, mivel kombinált jegyet vettem - 170 koronáért a város összes (!) múzeumát meg lehet nézni - igyekeznem kellett, ha még a tengerészeti múzeumot is meg akartam nézni, mert csak négyig voltak nyitva. Azért még tettem egy rövid sétát a Gamle Stavanger negyedben, nehéz volt elszakadni a bájos, hófehér faházaktól és a virággal díszített, macskaköves, szűk utcáktól.
Rénszarvas szőrme
Ɵvre Strandgate
Stavangerplassen
Graffiti itt is
Lejáró a kikötőbe
Néhány perc alatt lent voltam a kikötőben, közvetlenül a parton áll a két korábbi raktárépületből kialakított Tengerészeti múzeum, ami bemutatja a kikötő történetét, az itt dolgozó munkások, kereskedők, kézművesek életét (Részletek és több kép itt.)
Sigval Bergesen hajómágnás szobra
Ajándékbolt
Trollok
Kirándulóhajó
Strandkaien
A múzeum bejárata
A két kereskedő- és raktárház
A múzeum épületei
Az 1953-as tűz
Kiállítótér
Hajók minden méretben
A rakodás eszközei
Eredeti ajtó
Elise levele 1455-ből
Raktár az emeleten
Kilátás a kikötőre
Faragott figurák
Korabeli bolt
Tengerészeti csomók
A Monsen hajózási vállalat irodája
Vitorlakészítő műhely
Lépcsőház
Délután 3-kor jöttem ki a múzeumból, úgy döntöttem, ha már ezt a napot múzeumlátogatásra szántam, kihozom belőle a maximumot és még megnézem a stavangeri városi múzeumot is. Mivel ez is csak 4-ig volt nyitva, el is indultam a Muségata felé. A dóm mellett, (stílszerűen az iskola kerítése előtt), egy padon megettem az uzsonnámat, a Skolebrød (vagyis "iskolakenyér") nevű kókuszos, vaníliakrémes süteményt. Ezúttal kelet felől kerültem meg a dómot, így megcsodálhattam az egykori Marienkirken rekonstruált alapfalát a Domkirkeplassen-en. A városközpontban elmentem az 1866-ban, neoromán stílusban épült, vöröstéglás St. Péter templom előtt, majd a vasútállomás fölött egy felüljárón, egy forgalmas út alatt pedig egy (graffitivel gazdagon díszített) aluljárón, és már ott is álltam a Stavanger Museum előtt.
Szelfi a kikötőben
Torget
Skolebrød
Sirály a főtéren
A dóm a tenger felől
A dóm kelet felől
Az egykori Mariakirken
Laugmannsgata
Hospitalsgata
Savor étterem
Olive tratteria
Petrikirken
A vasút- és buszállomás felülről
Dísztó az állomás mögött
Graffiti
Aluljáró a múzeum felé
Végül 15.35-kor érkeztem meg az 1877-ben alapított Stavanger múzeum épülete elé, amelyet 1893-ben emeltek, de sajnos a 60-as években egy modern betonirodát húztak fel elé, így az utcáról alig látszik a szép épület. Gyorsan bemutattam a jegyem a pénztárnál, szerencsére még beengedtek, bár már kevesebb, mint félóra volt zárásig. Sőt, még tippeket is adtak, mit hol találok, (mondtam, hogy főleg a történelem és a néprajz érdekel), bár végül tulajdonképpen a múzeum összes kiállítását meg tudtam nézni. A város történetével foglalkozó kiállítást alaposan megnéztem, (rengeteg kép, videó, hangeffekt tette izgalmassá), aztán a maradék időben gyorsan végigszaladtam a természettudományos részlegen és a gyermekkort bemutató játékkiállításon is. (Részletek és több kép itt.)
Stavanger Museum
Lépcsőház
Kőből faragott emlékkereszt 1028-ból
Keresztelőmedence
Ég a város!
Stavanger utolsó katolikus püspökének palástja
12. századi ágy
Kerámia az 1700-as évekből
1960-as évek
2000-es évek
Természettudományos kiállítás
A gyermekkor múzeuma
Kézműves műhely
A környék makettje, középen a múzeum
Négy óra után néhány perccel jöttem ki a múzeumból. Úgy gondoltam, a nap hátralévő részében még megnézem a városközponttól nyugatra fekvő Eiganes városrész néhány fontos épületét. Ezen a környéken is váltakoztak a fehérre festett, fából készült házak és a modern épületek.
Graffiti itt is
Régészeti múzeum
Játszótér a hegyen
Néhány perces séta után megérkeztem a helyi Műcsarnok, vagyis a Kunsthall 1925-ben emelt épületéhez, amelyet VII. Haakon király nyitott meg a város fennállásának 800. évfordulóján. Innen egy modern lakótelepen haladtam keresztül, mivel éppen hazaérkezett egy lakó, megfigyelhettem, hogy szép kertesházak alatt földalatti garázsok találhatók, ahonnan lifttel lehet felmenni a lakótérbe.
Kunsthall
Érdekes szobor
Az épület főhomlokzata
A Műcsarnokkal szembeni domboldal
Modern lakótelep
A növények és a ház alatt a mélygarázs
Régi faház
Holbergs gate
Kék-fehér ház
Színes üvegablak
Ezután megkerestem a város három házmúzeumának otthont adó történelmi épületeket, amelyek gyakorlatilag egymás közelében helyezkednek el.
Az első a Holmeegenes nevű ház, amelyet 1864-ben épített egy Kielland nevű, mezőgazdasággal foglalkozó birtokos. Mivel Dániában tanult, az építkezés során a dán és az észak-német építészeti stílusból inspirálódott. Kielland később csődbe ment, a birtoknak több tulajdonosa is volt, 1893-ban egy faiskolát létesítettek a területén. Utolsó tulajdonosa, Gunhild Pedersen, 2006-ban halt meg, ő egész életét (91 évet) itt töltötte. A házat 2005-ben műemlékké nyilvánították és 2020-ban megnyitották a nagyközönség előtt. A berendezés szecessziós és neoreneszánsz stílusú, de Gunhild szobáját érintetlenül hagyták.
A domb tetején Holmeegenes
A farmház
A kőkerítés mögött Holmeegenes
Gyönyörű lakóház az Eiganesveien-en
Munkehagen park 1897-ből
Innen néhány méterre áll a Breidablick nevű villa és a hozzá tartozó angolpark. A kastélyt Lars Berentsen, hajótulajdonos, kereskedő és politikus (Stavanger egyik leggazdagabb polgára) építtette 1882-ben. A reprezentatív otthon, amely egy svájci nyaralóra hasonlít, de középkori, és norvég építészeti elemeket is tartalmaz, 1965-ig a család tulajdonában maradt, majd az utolsó családtag halála után a park kezelését a város vette át, a ház pedig a Stavanger Múzeumhoz került és 1975-ben nyílt meg a nagyközönség számára.
Breidablick bejárata
Melléképület
A villa a parkban
Breidablick
Különleges fenyő
Az angolpark részlete
Az egyik bejárat
Pontosan vele szemben, az utca másik oldalán nyílt a következő kastély, a Ledaal parkjának kapuja. A gyönyörű kúriát 1803-ban építtette Gabriel Kielland, az ország egyik legnagyobb kereskedőházának a tulajdonosa. A házat eredetileg nyaralónak és vidéki pihenőnek használták, de később a család állandó lakóhelyévé vált. A ház neoklasszikus stílusban, dán hatásokkal épült. A belső tér nagyrészt a kor neoklasszikus ideáljait tükrözi, amelyeket az ókori formák inspiráltak. Az épület 1936-ban került a múzeum birtokába. 1949 óta a Ledaal-kastély királyi rezidenciaként funkcionál Stavangerben. A kúriát a kétezres évek fordulóján jelentős felújításnak vetették alá, és ma múzeumként, királyi rezidenciaként, valamint a Stavanger városának reprezentatív helyszíneként működik.
A park bejárata
A sétány végén a kastély
Síremlékek a park fala mellett
Ledaal
Belső udvar melléképületekkel
A kastély északról
Főbejárat
Melléképületek
A kastély északnyugatról
A park sétánya, a fal mögött a kastély fala látszik
Miután mindhárom kastélyt körbecsodáltam (sajnos, csak kívülről, mert már egyik sem volt nyitva), hazaindultam. Innen csak néhány száz méterre laktam, így pár perc alatt hazaértem. Útközben még megnéztem a Hermetikklaboratoriet nevű épületet, amelyben három étterem is működik (az egyik Michelin-csillagos).
Lakótelep a park mellett
Hermetikklaboratoriet
Este fél 6-kor értem haza, vacsorára megint a tőkehalból é sárgaharcsából készült halpogácsát (a neve Lofotburger) sütöttem ki (tegnap két adagot vettem), polarbrod-dal (helyi lapos kenyér), koktélparadicsommal és helyi joghurttal ettem. Aztán naplót írtam, összepakoltam és korán lefeküdtem.
Hazaértem
Ebédlő
Konyha
Sül a halburger
Vacsora
Kilátás az ablakból éjjel fél 11-kor
Július 27. Stavanger - Bergen
Reggel korán keltem, összepakoltam, 7.10-kor már indultam is le a hegyről a buszállomásra. Borult, esős idő volt, hiába kerestem, nem volt kiírva, honnan indul a busz, de kiderült, hogy a Flixbus-nak állandó kocsiállása van, így biztosan oda jön majd. Sorban állni nem kellett, hiszen még otthon megvettem a jegyet, tudtam, hol fogok ülni, így még sétáltam egyet a tóparton. Aztán megérkezett a busz és 7.50-kor elindultunk Bergen felé. Gyönyörű volt az út, fjordok és tavak partján, hidakon és alagutakon haladtunk keresztül, az alagutakban útkereszteződés, sőt még körforgalom is volt!
Indulok az állomásra
Információs táblák a környékről
A tó a lépcső tetejéről
A tópart esőben
Buszállomás
Megjött a buszunk
Indulunk
A fjord partján
Háttérben egy híd
8.20-kor egy kikötőbe érkeztünk, én vadul fényképeztem az ott álló óriási komphajót a busz ablakából, mielőtt továbbindulunk, ... és akkor rájöttem, miért is tart ilyen sokáig az út. (A térképen aránylag közelinek tűnt a két város, nem értettem, miért kell ehhez majdnem 5 óra.) Kiderült, hogy az út egy részét hajóval (pontosabban komppal) tesszük majd meg! 8.30-kor indult a komp, miután a busz leparkolt a fedélzeten, kiszállhattunk és felmehettünk a fedélzetre. Persze, a helyieknek nem volt ez annyira izgalmas, mint nekem, ők hamar behúzódtak a zárt helyekre, én viszont életemben először hajókáztam egy norvég fjordon, így természetesen ki akartam élvezni minden percét. Nagyon hideg volt, erős szél fújt, de így csak még hangulatosabb volt az átkelés! Találtam egy nagyon jó helyet, az egyik kémény mögött álltam, ez egyik kicsit védett a széltől és még pici meleget is adott.Érkezik a komp
A komp a kikötőben
Beszállunk
A fedélzeten
A busz a kompon
Indul a komp
A komp elhagyja a kikötőt
A kapitányi híd
Szelfi a kompon
A komp eleje buszokkal
A kémény
Felhők a láthatáron
A szembejövő komp
Fúj a szél
Háttérben a part
Partra gurulunk
Félóra múlva, 9-kor partot értünk és továbbindultunk. Egyre szebb lett a táj, egyre magasabbak a hegyek. 11-kor újabb kompozás következett, mivel ekkor már szakadt az eső, én is behúzódtam a belső térbe. Mivel ezúttal majdnem egy órát hajóztunk, sokan kihasználták az alkalmat és megebédeltek. (A kompon egy étterem i működött.) Félúton elállt az eső és kisütött a nap, így megint a fedélzeten töltöttem az út hátralévő részét. Délben indultunk tovább, Bergen előtt még átmentünk egy 9 km hosszú alagúton is.
Háttérben a komp
Falu a fjord partján
Apró kikötő
Megint komp
Beszállás
Indulunk
Az esőáztatta fedélzet
Távolodik a part
A komp belsejében
A komp orra
Kisütött a nap
Gyorsan haladunk
Partot érünk
Újra a szárazföldön
Bergen Norvégia második legnagyobb városa, kb. 300.000 fő lakja, Norvégia délnyugati partján fekszik, az ország világhírű fjordjainak kapujaként is említik. Bergenben van Norvégia legnagyobb és egyben Európa egyik legnagyobb személykikötője. Bergennek enyhe és nedves tengerparti klímája van, az országban itt a legmagasabb az átlaghőmérséklet, de évente átlagosan 213 nap esik csapadék a városban (2007-ben például 84 egymást követő napon keresztül esett az eső).
Bergent 1070-ben alapították, a középkorban ez volt Skandinávia egyik legfontosabb városa, sőt 1314-ig Norvégia fővárosa volt. Itt történt Skandinávia első koronázása 1163-ban. 1349-ben egy Bergenben kikötő angol hajó legénysége terjesztette el a pestist Norvégiában. A 15. században számos kalóztámadást élt át a várost és 1429-ben felégették a királyi várat és a város nagy részét.
A 13. század végétől a Hanza-szövetség egyik legfontosabb telepe (kontor) működött itt, főként az északi partokról érkező szárított tőkehal miatt. A német kereskedők külön városrészben éltek, melyben 2000 hivatalnok is dolgozott. A Hanza városrészt, ami a kikötő vár melletti részét foglalta el, kerítéssel el is kerítették a többi városrésztől. A házakban nem volt szabad tüzet gyújtani, csak egy központi házban. A Hanza-hivatalnokok és kereskedők a német középosztályból kerültek ki és cölibátust fogadtak. Egy bizonyos hivatali idő ledolgozása után visszatértek hazájukba. 1536-ban a király elérte, hogy a németek előjogai megszűnjenek, de Bergen továbbra is Skandinávia legnagyobb városa maradt. A Hanza-házakat 1979-ben az UNESCO világörökség részévé nyilvánították.
12.20-kor érkeztünk Bergenbe, ahol (természetesen) szakadó eső fogadott. Az állomáson bementem egy élelmiszerboltba, vettem finom, meleg muszakát, meg is ettem egy kis focacchia-val. Ezután elindultam a városba: mivel a szállásomhoz vezető út érintette a világörökség részét képező Bryggen faházait, úgy gondoltam, mindjárt meg is nézem. Először a Lille Lungegårdsvannet nevű tó partján sétáltam végig, még ebben a borult időben is szép volt, a közepén működött a szökőkút is. Körülötte gyönyörű park, sétányok, zöld gyep, itt nincs gond az öntözéssel!
Bergen egyik hegye - ködben
Műalkotások
Muszaka
Lille Lungegårdsvannet
Park a tó mellett
Olav Kyrre király acél lovasszobra
A tó északnyugati oldalán egy tágas tér, mellette pedig a Byparken gondozott sétányai, középen az 1888-ban átadott mór/szecessziós stílusú Zenepavilon, délen a KODE nevű művészeti múzeum, előtte Harald Saeverud zeneszerző (erősen vitatott) emlékműve. A tér északi oldalán áll a város leghíresebb fiának, Edvard Grieg zeneszerzőnek a szobra.
Zenepavilon
KODE, Művészeti múzeum
Középen Grieg szobra
Észak felé haladva elértem a Torgallmenningen teret, amelynek közepén áll a különleges Tengerész-emlékmű, amely a norvég tengerészet négy nagy korszakát mutatja be: a viking hajósok mellett a 17-18., a 19. és a 20. századi tengerészeket. Érdekes, hogy az emlékmű minden oldalán 3 alak látható, ők az adott korszak három társadalmi rétegét ábrázolják.
Tengerész-emlékmű
Háttérben a Floyen-hegy
Néhány száz méter, és már ott is álltam Európa egyik legnagyobb személykikötőjében: nyüzsgő rakpartok, halpiac, rengeteg vitorlás, halászcsónak, kirándulóhajó és jacht, a háttérben pedig fákkal borított hegyek. Közvetlenül a parton a Fisketorget, vagyis Bergen híres halpiaca, ahol a piros ernyők alatt a tenger gyümölcsei minden létező formában és méretben kaphatóak.
A Strandkaien házai
Mathallen
Kikötő
Balra Bryggen házai
Katamarán a kikötőben
Árbócok erdeje
Bryggen színes házai
Floyen
Halpiac
Zachariasbryggen étterem
A kikötő északi részén áll az egykori húspiac épülete, ma bárok és éttermek találhatók benne. A mellette húzódó házsor ötemeletes téglaépületeit 1910-ben emelték, amikor a Hanza-negyed házainak egy része lakhatatlanná vált és lebontották.
Kikötő
Jobbra az egykori húspiac épülete
Házsor az északi parton
Egy régi raktárépület a parton
Minnebossen, a norvég tengerészek emlékműve
Az 1910-ben épített házsor
Könyvtárrá alakított telefonfülke
A rakpart
Ezután megnéztem az 1360-ban alapított Bryggent, vagyis a Hanza-negyedet, amelyet német kereskedők hoztak létre, és amely több évszázadon keresztül Európa egyik kereskedelmi központja volt. Az egykori raktárakból és lakóházakból álló épületegyüttes nagy része már nem eredeti, hiszen a várost sújtó több tűzvész során a zsindellyel borított színes faházak többsége leégett, de újra felépítették őket, ma éttermek és boltok találhatók bennük. A 61 házból álló negyed 1979 óta a világörökség része. Még az esős időben is elég nagy tömeg hömpölygött a házak közötti szűk sikátorokban, de a sok ember ellenére is érződött a hely középkori hangulata. (Részletek és több kép itt.)
Bryggen
Színes faházak
Sikátor
Régi lépcső
A kikötőre néző homlokzatok
Gerendák
Rakodás csigával
Egy étteremhez vezető lépcső
Szelfi a házakkal
Közvetlenül a színes házak mellett áll az 1976-ban megnyitott Bryggens Múzeum, amelyet az 1955-ben leégett épületek helyén emeltek. Az épület az egykori Hanza-negyed legrégebbi, az 1100-as évek első feléből származó épületeinek maradványai fölé épült. A kiállítás bemutatja a középkori város mindennapi életét, Bergen és a múzeum történetét. Az épület emeletén egy gobelin-művész kiállítását is megnézhettem. (Részletek és több kép itt.)
A múzeum épülete
A korábban itt álló épület maradványai
Olajlámpa 1332-ből
Különböző korszakok rétegei
A kiállítás részlete
Bergen kikötője
Ég a város!
A Hanza-szövetség kereskedelmi útvonalai
Bergen alapító okirata
14. századi cipő, rajta rúnaírással idézet Vergilius-tól: "A Szerelem mindent legyőz."
Középkori anyagminták
Rúnaírás
Ragna Breivik a szövőszéke mellett
A szőtteskiállítás részlete
Szövőszék és rokka
Fonalak
A múzeum épülete nyugatról
A múzeum melletti parkban két szobor is áll, az egyik Snorri Sturluson, izlandi történészt, költőt és politikust ábrázolja, aki a 13. században élt, történetíróként megírta a norvég királyok krónikáját, de végül egy norvég király megölette. A másik egy térdelő fiút ábrázol, aki egy számszeríjat tart a kezében, ez az ifjúsági menetzenekar második világháborúban elesett tagjaira emlékeztet. Közvetlenül a múzeum épülete mögött áll az 1170-ben épült román stílusú Mariakirken, amely a város egyik legrégebbi, ma is fennálló épülete. (Részletek és több kép itt.)
A múzeum melletti park
Snorri Sturluson szobra
Draeggegutten
Mariakirken
A templom melletti temető
Templombelső
Barokk szárnyasoltár
Szószék
Kápolna
Hajó
Gyereksarok
Freskó
Orgona
A 13. századi déli kapu
Sírok a templomkertben
A déli torony
A templom mögött, a múzeum északkeleti sarkánál áll a Hanza-múzeumhoz tartozó Schøtstuene, amely az 1930-as években nyílt meg, részben eredeti, 1700-as évekből származó, részben rekonstruált házakból álló épületegyüttes. A Hanza-kereskedők egykor ünnepségeket, összejöveteleket, közös étkezéseket, bírósági tárgyalásokat tartottak itt, sőt oktatási célokra is használták.
Jobbra a múzeum, szemben a Schøtstuene
Schøtstuene épületei
A múzeum bejárata
Szakad az eső!
A templom délkeletről
Szűk sikátor
A templom északról
Négy órakor úgy gondoltam, itt az ideje végre megkeresni a szállásomat, így elindultam a Nye Sandviksveien-en felfelé, néhány perc múlva már ott is álltam a vendégház előtt. Elég bonyolult volt bejutni, de a szállásadótól kapott instrukciókat követve azért sikerült. A 2. számú bejáratnál kellett bemennem (ehhez kellett egy kód), aztán egy széles lépcsőn fel az emeletre, el a szobák és fürdőszobák előtt, aztán egy nappaliból nyílt egy ajtó, ami egy másik lépcsőházba vezetett, itt le a földszintre, ott megint egy kód kellett, ez nyitotta a lakrészemhez vezető ajtót. Viszont az itt lévő nappali, konyha és fürdőszoba elvileg közös helyiségnek számított, ezért az innen nyíló szobám ajtajához egy harmadik kód kellett. Végül azért bejutottam, nagyon kényelmes volt az ágyam, tágas és tiszta a fürdőszoba és a konyha, a nappaliban pedig kényelmes kanapé és egy óriási tv fogadott. Gyorsan kipakoltam, ettem valamit, pihentem egy kicsit és megvarrtam a hátizsákom pántját, mert már kezdte megadni magát.
Nedre Stølen
Mariakirken az utcánkból
Skuteviksveien
Az utca alján a tenger
Bergen Guesthouse
Padló a lépcsőházban
Az emeletre vezető lépcső
Folyosó az emeleten
Ez még nem az én nappalim
A lakrészemhez vezető lépcső
A konyhám
Kanapé a nappaliban
Fürdőszoba
Az ágyam
A szomszéd ház az ablakból
Kilátás a nappaliból
Délután 5-kor indultam ismét útnak, először a vendégházzal szemben nyíló Skuteviksveien-en indultam el lefelé a hegyről, a tenger irányában. Gyönyörű, zsindelyes faházak, (többnyire hófehérre festve, színes ajtókkal, sok virággal), macskaköves, szűk utcák, háttérben a tenger, egy aranyos kis tér, rajta egy újabb szobor, amely egy íjászfiút ábrázol.
Lépcsőház, az ablakban a szomszéd ház
Középen az út túloldalán a vendégház
Skuteviksveien
Indulok a partra
Graffiti
Skuteviken Buecorps
Néhány perc alatt leértem a tengerpartra, a Skuteviksbryggen nevű helyre, amely 17. és 18. században épült hagyományos fa raktárházakból áll, amelyeket (a város többi részével ellentétben) elkerültek a tűzvészek, így ma ez a város legrégebbi fennmaradt rakpartja. A története már a 13. században elkezdődött, mai formáját az 1800-a évek végére nyerte el. A raktárakat főleg hajósok és hentesek használták, ma főleg irodák találhatók bennük.
Skuteviksbryggen
Sjøgaten házai
Balra a kórház épülete
Az egyik raktárház
A móló
Skuteviksbryggen a víz felől
A háttérben Sandviken házai
Horgászok a mólón
Hajó a Bontlabo-mólón
Miután kisétáltam magam a parton, elindultam vissza a város felé, hiszen a térkép szerint itt is van egy bejárata a Bergenhus nevű, nagy kiterjedésű erődrendszernek, amelynek legrégebbi épületei még a 12. századból származnak. Végigsétáltam a zöld környezetben található katonai épületek között, egészen a város felőli oldalon található Hákonshalle-ig és a Rosenkrantz-toronyig. (Részletek és több kép itt.) Balra Skuteviken, jobbra a Mariakirken
Az erőd fala
Az erőd északi kijárata
Mérnöki épület
Asztalosműhely
Haakon király szobra a bástyán
Az erőd parkja
Fasor a parkban
Haakon király szobra
Balra a tenger és a kikötő
Ösvény a fal tetején
Tüzérségi épület
A Haakon-csarnok északról
Az erőd mellett egy hajó
Haakon-csarnok
A csarnok nyugati fala
Barokk épületek az erőd udvarán
A csarnok déli oldala
A várkapitány háza
Istállóépület
Lőrés a 16. századi falban
A várkapitány háza
A Rosenkrantz-torony északról
Kaputorony az 1200-as évekből
Rosenkrantz-torony
A torony belülről
Feljárat az emeletre
Balra a kaputorony
Az őrség épülete
Dísztér
A parancsnok kertje
Háttérben a torony
Rózsakert
Háttérben a város és a Floyen
Ezredépület
A két fasor között a 2. világháborús bunker
Lent a bunker bejárata és mellette a szellőző
Haakon-csarnok keletről
Szelfi a toronnyal
A főkapu
Hat óra után hagytam el az erőd területét, sétáltam egyet a tengerparton, lefényképeztem a Beffen komphajót, ami 1894 óta szállít utasokat a kikötő túloldalára, majd újra megcsodáltam Bryggen házait.
Sigurd Asserson, a Norvég Halászati Szövetség Igazgatójának szobra
Park a kikötő mellett
Dombormű az 1862-es első Bergen-Chicago hajóút emlékére
Jobbra az erőd
Kikötő
Staatsraden bár a parton
Vasmacska
A túlpart
Beffen komphajó
Hotel Havnekontoret
Vitorlások
Bryggen színes házai
Ezután továbbsétáltam a parton, majd a festői Vetrlidsallmenningen utcán elindultam felfelé a Fløyenre, útközben megnéztem a sarkon álló 1931-ben épült Centralkirkent, vagyis a metodista templomot. Vele szemben áll a Fløibanen alsó állomása: a Fløyen hegyre vezető siklóvasút 1918 óta szállítja a helyieket és a turistákat a hegyre, bár az ötlet már 1895-ben megszületett. A megnyitása óta a kocsiknak immár az 5. generációja közlekedik a csupán 848 méter hosszú pályán, a sikló utasainak száma már elérte az évi 2,4 milliót. Bár még nyitva volt, mégsem mentem fel, mert egyrészt elég borult volt az idő, sokat nem láttam volna fentről, másrészt úgy gondoltam, holnap ennél szebb kilátást is látok majd a fjordtúrán.
Téglaépületek a parton
Kikötő
A Lodin Lepps gate sarka
Hanza-múzeum
Midthodland hajó
Az egykori húspiac
Itt ilyen a McDonald's!
Vetrlidsallmenningen
Balra a Fløyen
Metodista templom
A templom a sarkon
A Fløibanen alsó állomása
Ezután elindultam a Lille Ɵvregaten-en, gyönyörű fehér és színes zsindelyes faházak között, macskaköves utcákon, virágos kiskertek mellett sétáltam, amíg meg nem láttam a Korskirken-t, vagyis az 1150-ben épült Szent Kereszt templomot, amelynek különös formájú, zöld színű tornyát már többször láttam a városból. Sajnos már nem volt nyitva, de kívülről is lenyűgöző volt az eredetileg román stílusban, tornyok nélkül épült templom, amely többször is leégett, majd az egyik tűz után (1582-ben) épült a ma is látható reneszánsz stílusú torony. Innen néhány száz méterre áll az 1250-ből származó bergeni székesegyház, amelyet egykor Szent Olaf templomnak hívtak.
Lille Ɵvregaten
Kong Oscars gate
Korskirken
Hans Egede és felesége domborműve
Alvøen-emlékmű
Székesegyház
Régi városháza
Este hétkor úgy gondoltam, ideje hazaindulni, ezért bevásároltam egy Kiwi-ben, és a már megszokott útvonalon, a kikötőn keresztül hazaindultam. Ezúttal a felső utat választottam, így Bryggen házaira fentről, a domboldalról láttam rá. 8-kor hazaértem, vacsorára Kjottkaker-t csináltam, (készen vettem a boltban, csak meg kellett melegíteni), ez tulajdonképpen a svéd húsgombócra hasonlít, ugyanúgy krumpli és zöldborsó van hozzá, bár ez nem nagyon látszott, mert mindent bevont a barna szósz. Jóízűen megvacsoráztam, aztán tévéztem a nappaliban, naplót írtam és 11-kor már aludtam is.
Hotel Bergen Børs
Vågsallmenningen
KRAFT Bergen
Halpiac
Finnegårdsgaten
Finnegaarden
Hotel Harbour
Bryggen háztetői
A házak észak felől
Mariakirken
Hazaértem
Kjottkaker
Július 28. Fjordtúra
Kedden reggel 6.30-kor keltem, 7-kor már az utcán voltam, persze, ma is esett az eső, de ez nem zavart, már egészen megszoktam. A kikötőbe menet nem tudtam megállni, hogy ne kanyarodjak be Bryggen színes faházai közé, mivel még nagyon korán volt, szinte egyedül voltam a sikátorokban, így még hangulatosabb volt. Kihalt volt a tegnap még nyüzsgő halpiac is, de a kikötőben már gyülekeztek az emberek, egy részük (hozzám hasonlóan) fjordtúrára készült. Több kirándulóbusz is indult a Strandkaiterminalen elől, de gyorsan megtaláltam az enyémet.
A szomszéd házak
Nye Sandviksveien
Mariakirken
Bryggen egyik kőháza
Raktár
Sikátor
Bryggen házai
Reggeli szelfi
Árbócok
Háttérben a Floyen
Kikötő
Balra az egykori húspiac
A kihalt halpiac
7.30-kor volt a találkozó, és mivel mindenki megérkezett, aki előzetesen jelentkezett, 8 óra előtt már el is indultunk. Északkelet felé haladtunk a szakadó esőben, egy óra múlva megálltunk Dalegardenben, ahol kávézni és vásárolni lehetett (én egyiket sem akartam), kb. 40 perc múlva indultunk tovább. Liam, az idegenvezetőnk útközben sokat mesélt a norvég szokásokról, például, hogy nagyon szeretnek sportolni, kirándulni, síelni, túrázni. Azt is elmesélte, hogy szinte minden norvég családnak van egy kis nyaralója valahol a természetben, ahol sokszor nincs sem víz, sem áram, de ez őket nem agyon érdekli, így tudják kipihenni a mindennapos stresszt. Nem csak mesélt, hanem zenéket is mutatott, Edvard Grieg, a híres norvég romantikus zeneszerző (aki egyébként Bergenben született és ott is halt meg) darabjait hallgattuk. A mellettem ülő kanadai lánnyal megállapítottuk, hogy mindketten ismertük ezeket a dallamokat, de nem tudtuk, hogy Grieg művei. Engem kicsit Chopin-re emlékeztet a stílusa, később olvastam, hogy nem véletlenül, hiszen Grieg nagyon kedvelte a lengyel zeneszerző darabjait. Nagyon hangulatos volt, ahogy haladtunk a csodálatos tájon, néztük a fjordokat és a hegyeket, miközben Grieg zenéje szólt a hangszóróból!
Liam azt is elmondta, hogy kicsit átvariálták a programot: mivel délutánra jobb időt mondott az előrejelzés, az eredetileg délelőttre tervezett vízesést majd hazafelé nézzük meg. Így aztán egyfolytában utaztunk, végig gyönyörű fjordok és tavak mellett, egyre magasabb és vadregényesebb hegyek között, amelyek oldalán mindenütt vízesések rohantak le a völgybe.
Strandkaiterminalen
Bergen kikötője ködben
Megjött a buszunk
Megálló Dalegarden-ben
Buszunk a parkolóban
Grieg: Morning Mood (Peer Gynt)
Grieg: In the Hall of the Mountain King
Grieg: Norwegian Dance
Fél 11 után érkeztünk Gudvangenbe, itt kezdődik a világörökség részét képező Naeroy-fjord, amit már egy hajó fedélzetéről fedeztünk fel. Pontosan 11-kor indultunk, a hajó eléggé tele volt, de mivel közben szerencsére elállt az eső, én inkább kint a fedélzeten élveztem a lélegzetelállító látványt. Elég hűvös volt, kellett a kabát, a sapka és a sál, de egyre inkább oszlott a köd, így már tisztán látszott a kristálytiszta vizű fjord és a körülötte magasló hegyek orma.
A Naerøy-fjord 17-19 km hosszú, a legszűkebb pontján 250-500 méter széles. Meredek hegyoldalak övezik, amelyek helyenként 1761 méter magasra emelkednek. A fjord belső végénél fekszik Gudvangen, ahol a Naerøydalen völgyből érkező folyó a fjordba ömlik. A két parton kisebb települések és gazdaságok vannak, amelyek közül több hagyományosan csak vízi úton volt megközelíthető. A fjordfalak csaknem függőlegesen emelkednek ki a vízből és számos vízesés, függővölgy és meredek szikla tagolja őket. A tájat a jégkorszaki gleccserek formálták ki, amelyek mély, keskeny völgyeket vájtak a kőzetbe, majd a jég visszahúzódása után ezek tengervízzel teltek meg. Az 1920-as években és 1962-ben a fjord részben befagyott. A fjord Norvégia egyik legismertebb természeti látnivalója és népszerű turisztikai célpont. A táj a norvég fjordvidék egyik legismertebb szimbólumává vált és inspirációként szolgált a Jégvarázs című Disney-filmben Arendelle városának megalkotásához. (Részletek és több kép itt.)
A kétórás út alatt csak addig mentem le a fedélzetről, amíg Liam mindenkinek kiosztotta az ebédet: lazacos, tojásos szendvicset, egy szelet tejcsokit, ásványvizet, valamint ihattunk egy csésze forró teát vagy kávét. Együtt ebédeltünk egy kanadai (ő mellettem ült a buszon) és egy maláj lánnyal (őt a hajón ismertem meg), mindketten először utaznak egyedül és nagyon élvezik. A maláj lány jogász és Londonban dolgozik, most éppen Dániából jött, mikor hallotta, hogy sokat utazom, tippeket kért, hogy hová érdemes még elmenni Európában. Sok időt nem akartunk lent tölteni, így gyorsan visszamentünk a fedélzetre és lefényképeztük egymást és persze a tájat, amivel nem tudtunk betelni. Miközben fényképeztünk, a hajó mellett felbukkant két delfin, és szabályosan szaltóztak egyet, tőlünk néhány méterre! Lerohantunk elmesélni Liam-nek, mit láttunk, de azt mondta, itt nincsenek delfinek, hanem bálnákat láttunk! Kételkedtünk, szerintünk a bálnák nagyobbak ennél, de azt mondta, ezek is bálnák, csak kisebbek! Nagyon büszkék voltunk magunkra (bár inkább szerencsések voltunk) és sajnáltuk, hogy nem tudtuk megörökíteni őket, Liam szerint ritkán lehet őket látni!
Gudvangen Hotel
A falu a hegyek között
Vízesések
Úton a kikötőbe
A kikötő
A hajónk
Beszállás
Naerøy-fjord
A kikötő a hajóból
A hegyek csúcsa még ködben
Lazacos, tojásos szendvics
Norvég tejcsoki
Kis falu a fjord partján
Óceánjáró
A parton Flåm városa
Rakpart Flåm-ban
Kikötés előtt
A hajó belsejében
A parancsnoki híd
A hajónk
Délután egy órakor kötöttünk ki Flåm-ban. Liam, az idegenvezetőnk nyomatékosan felhívta a figyelmünket, hogy ne széledjünk szét, mert azonnal indulunk fel a hegyre a kilátóhoz, így rögtön fel kell szállnunk a buszra. Így tettünk és 10 perc múlva már kapaszkodtunk is fel egy nagyon keskeny és nagyon meredek úton. Néhol annyira szűk volt a hely, hogy vissza kellett tolatnunk, hogy elengedjük a szembejövőket.
Közben Liam mesélt arról az alagútról, amelyet többek között azért építettek, hogy ezt a kanyargós utat kiváltsák vele, ez a Leardal-alagút, amely 24,5 km-es hosszával jelenleg a világ leghosszabb közúti alagútja. 2000-ben adták át, Aurlandot és Laerdalt köti össze és része a Bergen-Oslo főútnak. Mivel ilyen sokáig megterhelő egy alagútban vezetni, 4 pihenőhelyet alakítottak ki, ahol kék és sárga fények próbálják a természetes fényt modellezni. Az alagútban nincsenek vészkijáratok, csak vészhívó telefonok és tűzoltókészülékek és 15 olyan hely, ahol még teherautóval vagy busszal is meg lehet fordulni.
A parton Flåm városa
Rakpart Flåm-ban
Kikötés előtt
A hajónk
Bal oldalon a zászlóval Liam, az idegenvezetőnk
Ajándékbolt és vendégház
Mall of Norway
A buszunk előtt lengyel sofőrünk, Samantha
A házak mögött az óceánjáró és a hegyek
Flåmselvi
Gyár a völgyben
Vågen templom
Templom és temető
Szűk az út!
Sziklák az út mellett
Hajtűkanyar
Kilátás a fjordra
14.10-kor értünk fel a hegyre, a 2006-ban megnyitott Stegastein-kilátóhoz. A kilátó 6 km-re van Aurlandsvangen községtől, 640 méter magasan áll a tengerszint felett. A fával bevont acélból készült 30 méter hosszú és 4 méter széles rámpáról gyönyörű volt a kilátás a környező hegyekre, szűk völgyekre, vízesésekre.
Stegastein
Lent Aurlandsvangen
Kilátás a fjordra
Vár a buszunk
Fél 3-kor indultunk vissza, lefelé még tovább tartott az út, mint felfelé, hol birkák sétáltak előttünk, hol bedugult a forgalom. Többször is csak hosszas szervezkedés, telefonálgatás és tolatás után tudtunk továbbmenni. (Főleg a turistabuszok idegenvezetői és egy fiatal nő, aki kipattant a kocsijából, voltak a főszervezők.) Hogy ne unatkozzunk a dugóban, Liam norvég népmeséket és mondákat mesélt nekünk, aztán pedig (elég meglepő) norvég specialitásokról, mint Julebrus nevű karácsonyi szóda, a Solo, a speciális norvég Fanta, vagy a Kvikk nevű csoki, ami Norvégia válasza a KitKat-re.
Birkák az út mellett
Aurlandsvangen házai
Ez már Flåm
Flåmselvi
Flåm egy mindössze 293 lakosú település a norvégiai Aurland községben, Vestland megyében. A Flåm név az óészaki Flá szóból származik, amelynek jelentése: „kis síkság meredek hegyek között”.
A település a Flåmsdalen völgyben található, egy keskeny, hosszan elnyúló völgyben, 59 méter tengerszint feletti magasságban, amelyet magas hegyek szegélyeznek. A nyugati hegyvonulat a Nærøy-fjord világörökségi területéhez tartozik.
A falu központjában áll az 1667-ben épült templom, (a helyén már 1320 körül állt egy korábbi templom), orgonáját Bergenben építették.
Flåm-ot 1916 óta közút köti össze Aurlandsvangennel, ami ma az E16-os út része, és Bergenbe és Osloba is el lehet jutni rajta. 1940-ben épült meg a Flåmsbana vasútvonal, amely a falut Myrdallal köti össze. Mélyvízű kikötőjében nyáron rendszeresen dokkolnak a tengerjáró hajók, és van menetrendszerinti hajóközlekedés Gudvangenbe is. A vasút megépülése előtt a falu lakói főleg a mezőgazdaságból éltek, de a 19. század óta a turizmus is jelentős bevételi forrás.
15.45-kor értünk vissza Flåmba, ahol nyüzsögtek a turisták (a 300 helyi lakos mellett évente kb. 1,5 millió látogató keresi fel). Nem sok időnk volt megnézni, így gyorsan vettem képeslapot, aztán kisétáltam a homokos strandra. Arra gondoltam, milyen jó lehet itt nyáron fürödni, aztán rájöttem, hogy most van nyár!
Flåm, vasútállomás
Kikötő
Katamarán
Ajándékbolt és vendégház
Vasúti kocsi, mint pizzéria
Flåmselvi
Híd a folyón
Flåm strandja
A folyó, túlpartján a város
A folyó torkolata
Mall of Norway
Faragás
Vasútállomás
A Flåmbana peronja
15.25-kor visszaszálltunk a buszba, és elindultunk vissza Bergen felé. Gudvangen után két alagúton is keresztülmentünk, az egyik 5, a másik pedig 11,5 km hosszú volt. Ez utóbbiban, amelyet 1991-ben adtak át, és 2000-ig ez volt Norvégia leghosszabb alagútja, számos tűzeset történt, (az elmúlt 10 évben három is), de szerencsére senki sem halt meg. Liam elmesélte, hogy az alagút falán mindig táblák mutatják, mennyit jöttünk már és mennyi van még hátra (hogy tudjuk, merre érdemes menekülni.) Velünk szerencsére nem történt semmi veszélyes, és négy óra után már meg is érkeztünk a hegy tetején álló Stalheim hotel elé.
Hannibald Schested kormányzó 1647-ben alakította ki a postautat Oslo és Fillefjell, majd Lærdal és Gudvangen, Stalheim, végül Voss és Bergen között. Megfelelő távolságokra egymástól postakunyhók voltak, ahol a gazda köteles volt a leveleket a következő postakunyhóhoz elvinni. Stalheim már a kezdetektől egy ilyen postakunyhó volt. Ezek a postakunyhók hamar természetes megállóhellyé váltak a néhány utazó számára, ahol élelmet és italt találhattak, és pihenhettek a fárasztó utazás után. A postaút forgalma, amit „A bergen-i királyi útnak” is neveztek, a 18. század folyamán folyamatosan nőtt, és körülbelül 1750 körül már elegendő volt a forgalom ahhoz, hogy megnyissák a Stalheim-i kocsiállomást. Az első szálloda Stalheimben 1885-ben nyílt meg, és már 1895-re több mint 150 vendég befogadására volt képes. A szálloda magas színvonala és a csodálatos kilátás Stalheim hamarosan országon túl is híressé vált. Sok másik látogató mellett az egyik legismertebb Vestlandfjords-i turista, II. Vilmos császár is többször megfordult Stalheimben. A ma is álló épület 1960-ban épült, ez már a negyedik a sorban, az előző 3 leégett (Az utolsó, 1959-es tűzben 34-en meghaltak.) A szálloda tágas és világos társalgói, elegáns európai antik tárgyakkal és a modern skandináv design harmonikus keverékével vannak berendezve.
Mindezt a szálloda honlapján olvastam, arról a történetről viszont egy szót sem, amit Liam mesélt idefelé a buszban: a hotelben állítólag a német megszállás alatt "Lebensborn-gyerekek" éltek. Ezt a programot Himmler találta ki az észak-germán típusú népeség szaporítására, tisztán árja gyerekek "létrehozására". (Többet erről itt.)
A szálloda halljában megint kaptunk egy kávét vagy teát (én egyiket sem kértem) és egy (állítólag) nagyon népszerű norvég kekszet, a Lefka nevű fahéjas ostyát, ami elég lapos volt és nem is volt különösebben finom. A kilátás viszont gyönyörű volt a szálloda parkjában kialakított teraszról!
Úton a hegyre
Stalheim hotel
A hotel hallja
Zongora
Festői völgy
A kilátóterasz
A hotel egyik terme
17.35-kor indultunk tovább, és néhány perc múlva, este 6-kor érkeztünk meg utolsó célunkhoz, a 116 méter magas Tvindefossen nevű vízeséshez. Szerencsére elég közel volt a parkolóhoz, így volt időnk odasétálni, fényképezni. Egy magyar házaspárral is találkoztam, ők már egy hete Bergenben laknak, kiderült, hogy másnap ugyanazzal a géppel repülünk haza. Még arra is volt időm, hogy a parkolóban lévő ajándékboltban képeslapot vegyek.
Camping a patak partján
Úton a vízeséshez
Tvindefossen
Balra az ajándékbolt
Búcsúfotó
Kroelvi-patak
18.20-kor indultunk tovább, az eredeti terv szerint megálltunk volna Dalegardenben kávézni, de megszavaztuk, hogy inkább menjünk vissza egyenesen Bergenbe. Ahogy beszálltunk a buszba, eleredt az eső, de ez már senkit sem érdekelt. Mire este 8-kor megérkeztünk Bergenbe, el is állt.
Úton Bergenbe
Csónakkikötő
Függőhíd
Ez már Bergen!
Kikötő
Vågen
Visszaértünk Bergenbe
Este 8-kor értünk vissza Bergenbe, közvetlenül a halpiac mellett tett le a busz. Elbúcsúztunk az utastársainktól (a kanadai lánnyal egy ideig még együtt sétáltunk, arrafelé lakott, amerre indultam), lengyel sofőrünk, Samantha kicsit meglepődött, amikor lengyelül köszöntem el tőle. Úgy gondoltam, még túl korán van hazamenni, ezért átgondoltam, mit szeretnék még megnézni Bergenben. Az egyik könyvben megemlítettek két kis utcát, ahol festői faházakat lehet látni, ráadásul nem is voltak messze, azon a hegyen, ami a kikötő másik oldalán (Bryggen házaival pont szemben) magasodik. Először megkerestem az Ɵstra Murallmneningen nevű utcát, ami nagyon érdekes, kacskaringós formában vezet fel a hegyre. A hegytetőn egy másik világba érkeztem, a kikötő nyüzsgő tömege helyett itt bájos faházak, rengeteg virág és szűk, macskaköves utcák fogadtak. Két színes ház között nyílik az Ɵvre Dynnersmauet, Bergen legkeskenyebb és legrövidebb sikátora.
Kikötő
Buekorps múzeum
Ɵstra Murallmenningen
A sikátor bejárata
Ɵvre Dynnersmauet
Nedre Dynnersmauet
Bájos faházak
A meredek, lejtős utcák a hegy túloldalán a partra vezettek, a város Nøstebukten nevű öblébe. Ez nem olyan festői, mint a Bryggen előtti kikötő, a parton modern lakóházak álltak. Miután nézelődtem egy kicsit a parton, ismét elindultam vissza a hegyre, megkerestem a másik nevezetes utcát, a Strangebakken-t.
Nøstebukten
Hajók az öbölben
Modern lakóházak a parton
Újra faházak
Strangebakken
Cica őrzi a házat
"Kapaszkodósáv" a lejtős utcán
Vestre Holbergsallmeenningen
Klosteret
A hegy tetején egy érdekes helyet találtam, ahol az utca középen kiszélesedett, egy játszóteret alakítottak ki, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a fjordra és a város házaira. A játszótér mellett Amalie Skram, norvég írónő és feminista szobra áll.
Klosterhaugen
Amalie Skram szobra
Feljáró a játszótérre
Klosterhaugen házai
Kilátás a városra
Háttérben a Fløyen
A játszótér
Klostergaten házai
Néhány percre innen egy újabb érdekes hely: egy parkban egy templomszerű, sárga épületet láttam, de nem találtam semmi információt arról, mi is ez. Végül kiderült, hogy épület nem templom, hanem a városi milícia őrházaként épült 1794-ben. Később többször gazdát cserélt, 1868-ban itt működött Bergen első hivatásos tűzoltósága, de volt óvoda, majd 1926 óta a közeli Nykirken plébánosának hivatalos rezidenciája. Miután megcsodáltam a hegy legmagasabb pontján álló épületet, elindultam vissza a kikötőbe, sajnos végig modern házak között.
Corps de Garde park
Park
Corps du Gard
Klostergaten házai
Újra a kikötőben
Még tettem egy utolsó sétát Bryggen gyönyörű házai között, sőt, ezúttal az egyikbe be is mentem, a Julehuset nevű ház földszintjén ajándékbolt, az emeletén pedig egy karácsonyi bolt működik, ahol egész évben lehet karácsonyfadíszeket és dekorációs tárgyakat kapni. Érdekes volt, hogy lengyel karácsonyfadíszeket (valószínűleg Pjotrkov-ból származnak, ahol mi is készítettünk saját kezűleg karácsonyi gömböket) és Willow tree figurákat is láttam.
Bryggen
Julahuset
Az ajándékbolt kirakata
A karácsonyi boltba vezető lépcső
Willow tree figurák
Betlehem
Manók minden mennyiségben
Kilátás a kikötőre
Lengyel karácsonyi gömbök
Szűk lépcső lefelé
Este fél 10-kor értem haza, főztem (vagy inkább melegítettem) egy finom zöldséges húslevest, aztán megcsináltam az online utasfelvételt a holnapi repülőre, összepakoltam, naplót írtam és éjfélkor lefeküdtem.
Mariekirken
Toborzóiroda
Újra otthon
Kjottsuppe (zöldséges húsleves)
Este 11-kor még világos van
Július 29. Bergen
Szerdán sokáig aludtam, összepakoltam, megreggeliztem, aztán tízkor elindultam a városba. Úgy gondoltam, még kihasználom az időt, sétálok kicsit a városban. Először közvetlenül a szállás melletti Skuteviksveien utcán indultam el felfelé a hegyre, gyönyörű faházak között.
Konyha
Az alagsorból felvezető lépcső
Kilátás a szomszéd házra
Bergen Guesthouse
Skuteviksveien
Ladegärdsgaten
Terasz a Helgesens gate sarkán
Nye Sandviksveien
Mariakirken
Kroken
Bryggen házai
Kikötő
Téglaházak
Minnebossen, a norvég tengerészek emlékműve
Halpiac
Mikrobryggeri étterem és egy katamarán
Oroszlán a kikötőben
Vågsallmenningen
Ludvig Holberg szobra
Bergen Børs Hotel
A hajléktalan szobra 1999-ből
Exhibition
Háttérben a Fløyen hegy
Az egyik konkrét célom a városháza felkeresése volt, bár egy kommentben azt olvastam, hogy ez Bergen legcsúnyább épülete, (tényleg az!), de azért úgy gondoltam, mégis fontos. Először a régi városházát találtam meg, ez viszont kimondottan szép, a város legfontosabb reneszánsz magánépülete. Eredetileg 1558-ban építették Valkendorf gróf magánlakásaként, csak később kezdték városházaként használni. Innen nem messze áll az új, beton-üveg városháza, ami 1974-ben nyílt meg, hát, ... tényleg igaza van a kommentelőnek.
Régi városháza
Hagerupsgården
Bíróság
Középen az új városháza
Az új városháza bejárata
Byparken a Zenepavilonnal
KODE, Művészeti múzeum
Az esőáztatta tér, balra a városháza, mögötte a ködbe burkolózó Fløyen
Kirakodóvásár a Festplassen-en
Lille Lungegårdsvannet
Pontosan 11-kor úgy döntöttem, itt az ideje, hogy kimenjek a repülőtérre. Tanultam a tegnap esti hibámból és csak közvetlenül indulás előtt vettem meg az appban a villamosjegyet. Nagyon kellemes volt az utazás, az egyórás út alatt végigjártuk a város déli részét, átmentünk aranyos kisvárosokon és falvakon.
Byparken
Megérkezett a villamos
Úton a reptérre
Dél előtt néhány perccel érkeztünk a repülőtérre, a villamosmegálló közvetlenül a terminál alatt volt, egy mozgólépcső vezetett fel a bejárathoz. Kerestem egy helyet, megebédeltem, megittam az összes folyadékot, feltöltöttem a telefont, aztán átmentem a biztonsági ellenőrzésen. 14.40 helyett 15.05-kor szálltunk fel, ezúttal az ablaknál ültem, így rengeteg fényképet csináltam.
Bergen, repülőtér
Mozgólépcső a terminálhoz
Lent a villamos, fent a bejárat a terminálhoz
Megérkezett a gépünk
Beszállás
Indulunk
Felhők felett
Leszállás
Megérkeztünk
17.20-kor landoltunk, mire kiszálltunk, világos lett, hogy a hatórás vonatot már csak futva érném el, ráadásul múlt hétfőn a biciklimet a buszállomáson hagytam Csongrádon, így logikusabbnak tűnt busszal hazamenni. A hatos buszra már nem volt esély, de a hetesre megvettem a jegyet (helyjeggyel együtt). Bevásároltam a Sparban, aztán a 200E busszal (a megszokottól eltérően) nem a Ferihegy vasútállomás megállóig mentem, hanem Kőbánya-Kispestig. Ott átszálltam a 3-as metróra és fél 7 után már meg is érkeztem a Népligetbe. 19.00 órakor elindultunk, 20.40-kor pedig megérkeztünk Csongrádra.
Kőbánya-Kispest, metróállomás
3-as metró
Népliget
Csongrád, autóbuszállomás
Szuvenír
Könyvek
Hűtőmágnesek
