Belgium Hollandia 2024

  Belgium és Hollandia

2024. március 30. - április 5.

Előkészületek:

Az ötlet tulajdonképpen már az előző évben megszületett, akkor találtuk ki, hogy meg kellene nézni a gyönyörű tulipánföldeket Keukenhof-ban. Meg is terveztem az utazást, Charleroi, Gent, Rotterdam és Amszterdam érintésével, de aztán mégis elmaradt az út, a tavaszi szünetet Debrecenben és Nyírábrányban töltöttük, az érettségi szünet pedig a kb. nyolchetes virágzási időszak legvégére esett, féltem, hogy már nem lesz mit nézni, mert addigra elvirágoznak a legszebb tulipánok. Így elhalasztottuk az utat, de az idén újra aktuális lett. A tavaszi szünet hosszabb a szokásosnál, így ideálisnak tűnt az utazáshoz. Bár most meg azért kellett izgulni, hogy még csak 2 hete kezdődött el a virágzás, így figyelmeztettek a honlapon, hogy csak a korai tulipánok nyílnak, de azért reméltem, így is lesz mit nézni. Timi ezúttal nem jött, a szakdolgozatát írja, így egyedül vágtam neki a kalandnak. Először persze a repülőjegyet foglaltam le, aztán a szállásokat (Amszterdamban például egy hajón!), végül néhány nagyon kedvező árú Flixbus jegyet a városok közötti közlekedésre. Mivel egy-egy városra nem sok idő jutott, úgy döntöttem, egy konkrét dolgot fogok csak megnézni, főleg a világörökségi helyszínekre koncentrálok. 

A szakirodalom

Március 30. 

Gent, Sint-Niklaas, Beveren

Szombat reggel, néhány órás alvás után a 4.45-ös busszal indultam Kecskemétre. Az eredeti terv az volt, hogy Pestre megyek vele, de végül úgy döntöttem, Kecskeméten inkább vonatra szállok, így könnyebben elérem a repülőteret. Sajnos Kecskeméten elég sokat kellett várni, csak a 6.48-as vonattal tudtam továbbutazni, de még így is hamarabb a reptéren voltam, mintha a Népligetből kellett volna visszametrózni és buszozni. 8 után meg is érkeztem, a Ryanair pontosan 9.40-kor szállt fel, szerencsére volt üzemanyag (előző nap arról szóltak a hírek, hogy néhány járat nem tudott felszállni, mert nem kaptak elég kerozint a beszállítóktól). 

Csongrád, autóbuszállomás hajnalban

Kecskemét, vasútállomás

Liszt Ferenc repülőtér, húsvéti dekoráció

Beszállás

Felhők között

2 óra múlva megérkeztünk Charleroi-ba, szerencsére pont elértem a Flibco közvetlen buszát Gent-be. Délben indult, figyelmeztetett is a hölgy a pénztárban, hogy igyekezzek, mert 6 perc van. A busznál már vártak néhányan az esőben, kiderült, hogy nincs több hely.  Éppen azon gondolkoztam, hogy akkor inkább visszaváltom a jegyet (ha vissza lehet), mert csak két óra múlva ment a következő busz, én viszont vonattal hamarabb odaértem volna. Szerencsére erre végül nem került sor, a sofőr addig intézkedett, amíg mindannyian fel tudtunk szállni. A másfél órás úton végig szakadt az eső, nem lepődtem meg, az előrejelzés szerint egész héten ez vár rám. (Végül szerencsére nem így lett!)

Indulunk Gentbe

Gent Flandria legjelentősebb városa, 265.000 lakosa van, ezzel Belgium második legnépesebb városa, félúton fekszik Brüsszel és a tengerparti Ostende között. A történészek szerint a város régi neve (Ganda) egy kelta szóból származik, amely azt jelenti: folyók találkozása. Már a római korban is lakott volt, a 4. században megtámadták a frankok. A középkorban Európa második legnagyobb városa volt (Párizs után). Három folyó partján fekszik, 26 szigeten, így nem alakult ki egy egységes központja. Az egyik központ a 14. században jött létre, amikor Flandria őrgrófja a Lys folyó bal partján egy erődöt emelt (itt áll ma a Gravensteen kastély). De ekkor már több apátság, monostor is állt a város területén, amelynek első lakói szerzetesek, földművesek, iparosok és kereskedők voltak. A 12. századra Gent jelentős gyapjú- és lenfeldolgozó központtá vált, a 14. században pedig Európa legnagyobb textilvárosa lett. Ekkor a város burgundi uralom alá került, itt született meg 1500-ban V. Károly. Ez volt Gent virágkora, a várost 13 km hosszú városfal védte, iparosai 54 különböző céhbe tömörültek. Híres szülötte, V. Károly, megharagudott a városra, 800 éves apátságát lebonttatta, (ennek helyére épült a citadella), óriási sarcot vetett ki a polgárokra, ekkor kezdődött a hanyatlás. A fellendülés ismét a textiliparnak volt köszönhető, itt állították fel 1810-ben az első szövőgépet Belgiumban, 8 évvel később már 10.000 szövőmunkás dolgozott a városban. (Itt született meg a belga munkásmozgalom is.)

Fél kettőkor érkeztem meg Gentbe, Sint Pieters állomásra. A busz egy modern, nem túl szép épület előtt tett le, de aztán átmentem az állomás régi részébe, amelyben gyönyörű falfestmények ábrázolták azokat az állomásokat, ahová el lehet jutni innen. Mivel nálam volt az összes cuccom, úgy gondoltam, kényelmesebb lesz anélkül felfedezni a várost, ezért megkerestem a csomagmegőrzőt. Szerencsére elég egyszerűen működött, nem kellett előre online foglalni, mint a legtöbb városban, csak a szekrény méretét kellett kiválasztani, megjegyezni néhány ábrát jelszóként és már mehettem is. Szerencsére közben elállt az eső, így nyugodtan sétálhattam ebben a gyönyörű városban.

Sint Pieters, a vasútállomás délről

A vasútállomás a város felől

Gazdag díszítés a falakon

Ostende

Az állomás északkeleti sarka, jobbra a csomagmegőrző

Ez a szekrényem (ha esetleg elfelejteném a számát!)

Az állomás előtti tér

Az első célom a Kis Beginaudvar volt, ezért elindultam a Koningin Elisabethlaan-on (vagyis az Erzsébet királynő utcán),  és néhány perc múlva már a Citadelpark-ban voltam. A parkot 1875-ben hozták létre egy korábbi erőd helyén, majd 1913-ban újratervezték és új épületeket emeltek a világkiállítás számára. 1938-ban bunkereket építettek, de ezek nem lettek készen a háború kitöréséig. A parkban számos szobor, emlékmű és épület található, pl. a Szépművészeti Múzeum, a Városi Kortárs Művészeti Múzeum, a Velodrome, az egykori fellegvár megmaradt részei, egy szabadtéri színház és háborús emlékművek.

Koningin Elisabethlaan

Oswald de Kerchove de Denterghem, belga politikus emlékműve a Citadelparkban

I. Balduin király szobra

Kaszinó

A régi erőd maradványai

Kuipke velodrome

Pavilon a parkban 1885-ből

Festői részlet vízeséssel

Kortárs Művészeti Múzeum

Szépművészeti Múzeum

A múzeum északról

Miután délről észak felé átszeltem az egész parkot, a Sint-Pietersplein-re értem, amelynek keleti oldalát két épület uralja: a Szent Péter apátság és a Szent Péter templom. Ez utóbbit belülről is megnéztem. (Részletek és több fotó itt.)

Sint-Pietersplein az apátsággal

Onze-Lieve-Vrouw-Sint-Pieterskerk

Főhajó

Szószék

A templom északi fala

A templom keleti tornya

Miután megnéztem a templomot, először északról próbáltam megkerülni, de ott egy zárt kaput találtam (egy egyetemi campus működik itt), így visszamentem a térre, és egy másik campus mellett a Muinkschelde partjára értem. A túloldalon aztán több parkon átsétálva megérkeztem a célomhoz, a Kis Beginaudvarhoz. Előtte benéztem egy modern lakópark udvarára, ahol fából készült vadlovak vágtattak a házak közötti füves területen. Láttam egy érdekes vöröstéglás épületet is, ami 1853-ban épült lovardának, ma pedig tornaterem működik benne.

Muinkschelde

A templom a túlpartról

Vadkacsák és biciklik

Muinkpark

Koning Albertpark

Vadlovak

Arena van Vletingen, az egykori lovarda

És végre ott álltam a Kis Beginaudvar kapujában, Nagyon békés, nyugodt hely, egy kis oázis a város közepén és érdekes a története is. (Részletek és több kép itt.)

A beginaudvar bejárata

Begina az ablakban

Onze-Lieve-Vrouw ter Hoyekerk

Szent Godelieve kápolna

Onze-Lieve-Vrouw ter Hoyekerk

Főhajó

Szószék

Az egykori temető

Miután kisétáltam magam a beginaudvarban, elindultam észak felé, a városközpontba. Közben elmentem az 1866-ban elkészült Sint-Annakerk eklektikus (és befejezetlen) homlokzata előtt. Érdekes, hogy a templomban néhány év múlva egy szupermarket nyílik majd, ami természetesen kiváltotta a helyiek tiltakozását. Ezután elmentem az Önkormányzat modern épülete előtt, majd kiértem a Muinkschelde partjára. A túloldalon áll a De Krook 2017-ben emelt épülete, amelyben könyvtár és egy kávézó működik, ahonnan gyönyörű a kilátás a csatorna partján álló házakra.

Sint-Annakerk

Önkormányzati Hivatal

Muinkschelde, balra a De Krook

Kilátás a folyóra, háttérben a Belfort

Tipikus genti utca

Szökőkút az Oranjeberg-en

A Hawaiian Poké Bowl étterem homlokzata

Negyed ötkor értem az Emile Braunplein-re, ami tulajdonképpen a város (egyik) központi tere. A nyugati részén a Sint-Niklaaskerk hátsó homlokzata látszik, a tér közepén a Stadshal (számomra kicsit tájidegen) modern épülete terpeszkedik, amely 2012-es megépítése óta számos kritikát kapott. A tér keleti oldalát a Posztócsarnok, Harangtorony és az egykori börtön hármasa zárja le, amely 1999 óta a világörökségi része. (Részletek és több kép itt).

Sint-Niklaaskerk

Stadshal

Stadshal és Belfort

Belfort

A Posztócsarnok bejárata

A Posztócsarnok belülről

A torony makettje

A torony és a Posztócsarnok a Sint-Baafsplein felől

A Posztócsarnok délkeleti homlokzata a Sint-Baafsplein-re néz, ennek északi részén áll a Királyi Holland Színház épülete. A téren, vele szemben áll Jan Frans Willems, flamand író szobra, aki a Királyi Tudományos Akadémia egyetlen holland nyelvű képviselőjeként a flamand nyelvért küzdött. A tér délkeleti oldalán áll a román stílusú Szent Bávó katedrális. (Részletek és több kép itt.)

Sint-Baafsplein

Királyi Holland Színház

Sint-Baafskathedraal

Főhajó

Rokokó szószék

A katedrális makettje

Ezután megkerültem a templomot és a mögötte lévő téren megnéztem a Van Eyck fivérek emlékművét, ami az 1913-as világkiállításra készült. A téren lévő játszótéren fából készült bárányok is várják a gyerekeket, utalva a híres oltárkép központi témájára, a bárány imádására. A térről továbbsétálva hamarosan elértem Geeraard de Duivelsteen komor épületét. A vár tulajdonképpen egy komplexum, amely több különböző korszakból származó épületrészből áll. A legrégebbi részei a 13. századból származnak, valószínűleg a város védelmi tornya volt. A kastély a Geeraard de Duivelsteen (Geeraard az ördög köve) nevet kapta Geeraard Vilain lovag, gróf és a kastély ura után, akit sötét bőrszíne miatt Geeraard de Duivelnek (Geeraard az ördög) hívtak. Az épület ma a genti Nemzeti Levéltárnak ad otthont.

A katedrális délről

Maaseikplein

A Van Eyck fivérek szobra

Geeraard de Duivelsteen

A vár egyik ajtaja

Kajakos a Reep-en a vár előtt

Ezután visszaindultam a főtérre, amelyet Gent egyik polgármesteréről, Emile Braun-ról neveztek el, A Stadtshal-tól néhány méterre a polgármester halálának 10. évfordulójára, 1937-ben készült szökőkút áll, a "Térdeplők szökőkútja", amelynek figurái Nárciszt ábrázolják, aki beleszeret saját tükörképébe. Van, aki szerint a készítő, Georges Minne, a genti oltár egyik témájára, az "élet forrására" is utalhatott.

A téren áll egy kis harangtoronyban a Roeland nevű harang, mely egykor a Belfort-ban függött, de 1914-ben megrepedt, ezért leszerelték, és a téren állították fel. A Szent Miklós templommal szemben áll egy nagyon különleges ház, a Metselaarhuis, a Kőműves Céh székháza, amely a 14. században épült, de azóta többször átépítették. A ház homlokzatán 6 táncoló figura látható, amelyek térbeli szélkakasként működnek. A Szent Miklós-templom a város egyik legrégebbi  temploma, a 13. század elején kezdődött az építése egy korábbi román stílusú templom helyén, a helyi "Schelde gótikus stílusban" (a stílus a közeli folyóról kapta a nevét). Erre a stílusra jellemző a Tournai környékéről származó kék-szürke kő használata, az egyetlen nagy torony az átjáró felett, és a karcsú tornyok az épület sarkaiban.

Maaseikplein, háttérben a katedrális és a Belfort

Stadshal az Emile Braunplein-en

Térdeplők szökőkútja 1937-ből

A Roeland harang

Sint-Niklaaskerk

A Sint-Niklaaskerk nyugati homlokzata

Metselaarhuis

Miután körbefényképeztem a Szent Miklós templomot, megnéztem a templom mögött álló egykori postaépület homokkő tömbjét,amely 1909-ben épült neogótikus és neoreneszánsz stílusban. Egykor itt volt a városba érkező postakocsik állomása. Ma üzletek és egy luxusszálloda üzemel az épületben.

De Post

A postaépület belülről

Freskók a posta épületében

Továbbsétáltam a Leie folyón átívelő Sint Michielsbrug-hoz, amely a túlparton álló Szent Mihály templomról kapta a nevét, a híd egyik lámpaoszlopán Mihály arkangyal bronzszobra látható. A késő gótikus Szent Mihály templom helyén egykor egy kápolna állt, a jelenlegi épületet 1440-ben kezdték építeni. Eredetileg egy 134 méter magas tornyot is terveztek hozzá, de ez sohasem készült el. A hídról gyönyörű volt a kilátás a Leie két partjára, amelyeket szépen restaurált középkori házak szegélyeznek. A két rakpart, a Graslei és a Korenlei volt a 11. és a 18. század között Gent kereskedelmi központja. A legfontosabb árucikkek a gabona és a kő voltak. Az itt álló házak gótikus és barokk homlokzataikkal, hamis utcai frontjaikkal és pompás párkányzatukkal valamikor raktárként vagy a helyi céhek székházaiként szolgáltak. A házak nagy része már nem eredeti, többször átépítették, felújították őket, sokat az 1913-as világkiállításra. Nagyon szép volt a lemenő nap fényében fürdő Graslei, a házak aranydíszítései csillogtak, rengetegen sétáltak a rakpartokon.

Sint-Michielskerk

A híd és a templom

Kilátás a hídról a folyóra

Graslei

Grasbrug

Sint-Michielsbrug

A Graslei céhházai

A Leie két ága

Korenlei

A Graslei házai az alkonyi fényben

Innen néhány perces sétával eljutottam a vizesárokkal körülvett, 10. századi Gravensteen várhoz, ahol a múzeum már nem volt nyitva, de a várudvarra még be tudtam menni. (Részletek és több kép itt.)

Gravensteen

A vár nyugati oldala és a Leie folyó

Kaputorony

Várudvar

Miután kijöttem a várból, megnéztem a vele szemben, a Sint-Veerleplein-en álló információs iroda érdekes épületét, aztán átmentem a Leie folyó hídján és megcsodáltam a Groot Vleeshuis, vagyis a Nagy Húscsarnok szürke homokkőből rakott, csipkés párkányzatú, 1420-ből való hosszúkás épületét. Ez volt a mészárosok munkahelye, sőt, itt működött a céhházuk és a kápolnájuk is.

Információs iroda a Sint-Veerleplein-en

Groot Vleeshuis

A Vleeshuis északkeleti homlokzata

Ezután visszaértem a Korenmarkt-ra, vagyis a város egykori gabonapiacára. Itt áll a már látott postaépület. Továbbsétáltam a főtérre, ezúttal a tér északi sarkát uraló Városházát néztem meg. Az 1301-ben épült Stadhuis számos különböző építészeti stílust ötvöz, az északi homlokzata késő gótikus, a keleti rész reneszánsz, a déli barokk és rokokó jegyeket mutat. A 19. században neogótikus részletekkel egészítették ki.

A posta épülete az óratoronnyal

A Stadshal és a Belfort

Posztócsarnok, Mammelokker és a Belfort

A Városháza déli homlokzata

Keleti homlokzat

Északkeleti sarok

A városháza a Botermarkt felől

Mivel már majdnem 6 óra volt, elindultam vissza. Útközben elmentem a De Vooruit nevű  100 éves épületben működő művészeti centrum mellett, bevásároltam egy szupermarketben és a már ismert úton visszamentem a vasútállomásra.

Szent Bávó katedrális

Királyi Holland Színház

Sint-Pieterniewstraat

De Vooruit

Muinkschelde

A művészeti központ Schelde-re néző homlokzata

Sint-Pieterskerk

Ház a Charles de Kerchovelaan-on

Fél nyolcra visszaértem az állomásra, kivettem a táskámat és a 19.43-as antwerpeni vonattal elindultam Sint-Niklaas-ba.

Újra az állomáson

Ez lesz az enyém!

Fél 9-kor megérkeztem, végigsétáltam a szállodához vezető Stationstraat-on, ami egyébként sétálóutca. 10 perc múlva megérkeztem a Hotel De Spiegel elé, nagyon jó helyen van, pont a főtérre néz, úgy terveztem, hogy majd reggel, indulás előtt még gyorsan körbenézek, hiszen ez Belgium legnagyobb tere. Hát, ebből végül nem lett semmi, hiszen a recepción kiderült, a Booking.com megint elrontott valamit (tényleg nem tudom, miért náluk foglalok még mindig, ez már nem az első alkalom, hogy valami nem stimmel), szerencsére most nem az utcán álltam (mint 2 éve Nápolyban Timivel), a recepciós hölgy próbált segíteni, de sajnos sem náluk, sem az egész városban nem volt szabad szoba. (Nem csoda, húsvét szombatja van!) Végül egy közeli faluban talált nekem szobát, sőt az egyik munkatársuk el is fuvarozott oda. Kiderült, hogy Beverenben van a hotel, ráadásul méregdrága és csak reménykedem, hogy a Booking megtéríti a különbözetet. (Végül mindent megtérítettek!) A szálloda egyébként egy luxusszálló, a szoba nagyon szép és kényelmes, gyorsan lezuhanyoztam és lefeküdtem.

Sint-Niklaas, vasútállomás

Stationstaat

Hotel de Spiegel

A szálloda hallja

Hotel Beveren

A szobám

Március 31.

Antwerpen, Rotterdam

Az óraátállítás miatt kevesebbet aludtam, 8-kor keltem, amiről később kiderült, hogy nagy hiba volt. Gyorsan összepakoltam, kijelentkeztem, a recepción megkérdeztem, hogy lehet innen bejutni Antwerpenbe, azt mondták, busszal a legegyszerűbb. Valóban a szálló előtt volt egy buszmegálló, csakhogy az előző busz 8.11-kor ment el, a következő pedig valamikor délben jön majd. Az már nekem nagyon késő lett volna, így úgy döntöttem, begyalogolok a központba a vasútállomásra (a szálloda a település szélén állt), végül is itt is megáll az antwerpeni vonat (Beveren kb. félúton fekszik St. Niklaas és Antwerpen között). Jó hosszúnak tűnt az út, próbáltam stoppolni, de alig jártak autók (húsvét vasárnap van és még elég korán), így végül gyalogoltam. A városka főutcája mentén először családi házak között sétáltam, aztán ahogy beértem a központba, egyre több lett az üzlet (persze, minden zárva volt), irodaházak és lakótelepek váltakoztak. Közvetlenül az út mellett állt a 18. században, empire stílusban épület Bosdam kastély, amelyben ma panzió működik. Már majdnem az állomáson voltam, amikor az egyik buszmegállóban megláttam azt a 93-as buszt, amit még akkor néztem ki, amikor úgy volt, hogy Sint-Niklaas-ban töltöm az éjszakát. Fel is szálltam, de kiderült, hogy néhány megálló múlva le kellett szállnunk, mert ma egyáltalán nem mehetnek be buszok a városba, egy kerékpárosverseny miatt minden út le van zárva. (Itt persze megbántam, hogy nem maradtam az eredeti ötletnél, és nem vonattal mentem.) Át kellett szállnunk egy villamosra, ennek viszont megvolt az az előnye, hogy sokkal közelebb sikerült leszállnom a múzeumhoz, amit meg akartam nézni.

Hotel Beveren

Beveren, Gentseweg

Kasteel Bosdam

Buszmegálló Beverenben

Antwerpen Kelet-Flandria legnagyobb és legérdekesebb városa, lakosainak száma kb. 530.000 fő, a Schelde folyó torkolatánál fekszik. Tengeri kikötője Európában a második legnagyobb, csak Rotterdam előzi meg. Nevének eredetére több magyarázat is létezik: a legenda szerint egy óriás élt ezen a tájon, aki a folyó közepén állva megvámolta az arra járó hajósokat, a nem fizetők karját tőből kitépte és a vízbe dobta. Az óriást egy fiatal hős, Brabo pusztította el úgy, hogy levágta a kezét és bedobta a folyóba (ezt a pillanatot örökíti meg a Városháza előtti szobor). (flamandul kezet dobni: "hand werpen"). A másik, hétköznapibb, magyarázat szerint a "aan het werf" (vagyis a "mólónál") kifejezésből ered a város neve. 

A város első írásos említése 726-ból származik, ekkor már kereskedelmi központként működött. A középkorban a német-római császárság része volt, (főként katonai állásként) stratégiai fontosságát egészen a 2. világháborúig megőrizte. A város fejlődésében meghatározó szerepet játszott, hogy Brugge kikötője tönkrement, így Antwerpen vette át a korábban virágzó kereskedőváros szerepét. Egy másik meghatározó epizód volt, hogy Merész Károly burgundiai uralkodó 3 óriási gyémántot adott át Louis Berkennek, mert azt hallotta, hogy az antwerpeni ékszerészmester egy új módszert talált ki a gyémánt metszésére. Ekkor kezdődött a híres antwerpeni gyémántművesség története.

A reneszánsz idején tovább fejlődött a város, a kikötő idevonzotta a kereskedőket és a bankárokat, itt nyílt meg Európa első tőzsdéje. A városnak ekkor több mint 100.000 lakosa volt. Itt élt Mercator, a térképész, Plantin, a híres nyomdász és Rubens, aki több mint 1500 képet festett itt.

1796-ban a város francia uralom alá került, Napóleon kiszélesíttette a kikötőt, hogy támaszpontként használhassa az Anglia elleni támadáskor. 1830-ban Belgiumhoz került, de ebbe az itt élő hollandok nagyon nehezen törődtek bele. Az első világháború alatt rövid ideig Belgium fővárosa is volt, ma pedig műemlékekben gazdag, pezsgő gazdasági, kereskedelmi és kulturális központ.

Amikor megérkeztem a központba, végül a Meir nevű megállót választottam, ahogy feljöttem az aluljáróból (a városközpontban a villamosok is ott közlekednek), már láttam is a sok kordont, ahol végigment a Flandria (az egyik leghíresebb egynapos kerékpárosverseny) mezőnye, (persze, a hivatalos rajt a város szélén volt, itt még csak végiggurultak), most már az amatőr kerékpárosok vették birtokukba a pályát, a nézők mindenkit megtapsoltak. (Belgiumban imádják a kerékpáros sportot!!) 

Antwerpen, Meir

Kerékpáros a kordonok között

O. L. Vrouw van Toevluchtskapel

Néhány perc alatt elértem a Plantin-Moretus múzeumot, amiről bevallom korábban még csak nem is hallottam, viszont rajta van a világörökségi listán, és (mint néhány óra múlva kiderült), teljesen megérdemelten!! Csodálatos volt az épület, a kiállítás, szórakoztató és informatív volt a német nyelvű audioguide, kb. másfél órát töltöttem bent, de több napot is el tudtam volna nézelődni! A ház tulajdonképpen egy többgenerációs nyomdászcsaládé, itt éltek és itt működött a nyomdájuk is, láttam egy több mint 400 éves nyomdagépet, könyvritkaságokat, sőt, ki is próbálhattam az egyik gép működését. Jellemző, hogy a belépő tulajdonképpen napijegy, ha mindent alaposan meg akarunk nézni, egy egész nap is kevés, azt írták az ismertetőben, hogy nyugodtan menjünk el a látogatás közben enni-inni a városba és jöjjünk vissza. Hát, nekem azért ennyi időm nem volt, de a legfontosabb dolgokat azért így is meg tudtam nézni. (Részletek és több kép itt.)

Plantin-Moretus Múzeum

Nagy szalon

Az épület belső udvara

Nyomtatok!

A világ legrégebbi fennmaradt nyomdagépei

Lépcsőház

Vrijdagmarkt, balra hátul a nyomda épülete

Miután nagy nehezen búcsút vettem a múzeumtól, még sétáltam egyet a főtéren, vagyis a Grote Markt-on, megcsodáltam a teret körülvevő gyönyörű céhházakat, a napsütésben szépen csillogtak a homlokzatukat díszítő arany részletek. Az itt álló Városháza és a közelben magasodó Miasszonyunk katedrális is a világörökség része. Sajnos a főtéren még nem bontották le a kordonokat, amiket a kerékpárosverseny miatt építettek, így nagyon igyekeznem kellett, hogy a fényképen ne látszódjanak a piros korlátok, a székek és az ideiglenes színpad.

Oude Kornmarkt, háttérben a katedrális tornya

Onze-Lieve-Vrouwekathedraal

Városháza

Brabo-szökőkút

A Grote Markt házai

A Grote Markt-ról visszaindultam a pályaudvar felé, útközben megnéztem a Handelsbeurs, vagyis a tőzsde épületét, amely 1531-ben nyílt meg, ez volt a világ első olyan épülete, amelyet kifejezetten erre a célra építettek, ezzel ez lett "minden tőzsde anyja". 1661 és 1810 között az épületet többek között rajzakadémiaként és a Szent Lukács céh székhelyeként használták. A nyitott belső udvarát 1853-ban üvegkupolával fedték le, a londoni Crystal Palace mintájára. 

Néhány méterre innen indul a Meir, ez az elegáns sétálóutca, amely összeköti a főteret a vasútállomással. A város egyik legfontosabb utcáját szegélyező történelmi épületekben számos divatmárka üzlete is megtalálható. Itt áll a Stadsfesestzaal (vagyis a városi fesztiválterem) 1908-ban, neoklasszicista stílusban emelt épülete, amelyben tartottak már művészeti kiállítást, régiségbörsét, könyvvásárt és autószalont. 2000-ben az egész épület leégett, de felújították és 2007-ben bevásárlóközpontként nyílt meg újra.

Handelsbeurs

Meir

Stadsfeestzaal

Ahol a Meir véget ér, egy hármas kereszteződésben a híres flamand festő, Anthonis  van Dyck emlékműve látható, aki Antwerpenben született 1599-ben, majd az angol udvarban élt, mint I. Károly udvari festője. Fiatal éveiben Rubens tanítványa és barátja volt, de közös műhelye volt az ifj. Jan Brueghellel is. 

Továbbindultam a Leysstraat-on, megcsodáltam a házak gyönyörű homlokzatát. Kiértem a Teniersplaats-ra, ahol a tér névadója ifj. David Teniers szobra állt. (Mivel az illető apja is híres flamand festő volt, aki szintén Antwerpenben született, csak a talapzaton lévő római számmal írt évszám alapján tudtam beazonosítani, melyikükről van szó.) Innen már csak néhány perc volt az antwerpeni Operaház 1907-ben emelt épülete.

Van Dyck szobra

Homlokzat a Leysstraat-on

Armani

Ifj. David Teniers

Hátul a vasútállomás kupolája

Opera Antwerpen

A Flandria kordonjai az Opera előtt

Ezután kisétáltam a Roosevelt térre, megebédeltem (olajbogyó és sajt) és próbáltam megtudni, honnan is indul majd a Flixbus, de mindenkitől csak a szokásos "valahonnan innen" választ kaptam. Végül aztán csak megjött a busz, 13.40-kor elindultunk Rotterdam-ba. Gyönyörű volt az út, megint szemerkélt az eső, de ez a buszon ülve nem nagyon zavart. 

Roosvelt tér

Megjött a busz!

Úton Rotterdamba

Ez már Rotterdam!

Az Erasmusbrug-on

Jobbra az Erasmus-híd elegáns pillérje

Rotterdam Hollandia második legnagyobb városa, 664 ezer lakosa van, 37 km hosszan elnyúló kikötőjével Európa legnagyobb kikötővárosa (korábban a világ legnagyobbja volt, de mára Sanghaj és Szingapúr leelőzte.) A Maas és a Rajna torkolatvidékén fekszik, a Nieuwe Maas folyó két partján. 1340-ben kapott városi rangot, de virágkora a 17. század végére tehető, amikor Hollandia meggazdagodott a Kelet-Indiákról behordott javakból. (Itt volt a Holland Kelet-indiai Társaság egyik központja.) Rotterdam ekkor vált fontos hajózási központtá. Rövid hanyatlás után a 19. század végén elkészült a tengerre kivezető csatorna, a Nieuwe Waterweg, ekkor épült a 45 méter magas Witte Huis is, amely elkészültekor, 1898-ban Európa legmagasabb irodaépülete volt. Ez az egyetlen épület, amely túlélte a régi kikötő 1940-es bombázását. ekkor a belváros is szinte teljesen megsemmisült. A város leghíresebb szülötte Rotterdami Erasmus, a híres humanista tudós, filozófus és teológus, a reformáció szellemi előfutára. Erasmus törvénytelen gyerek volt és nevének némileg ellentmondó módon csak 4 évig élt Rotterdamban, sőt az sem teljesen biztos, hogy itt született. 1955 óta itt van az Eszperantó Világszövetség központi hivatala, vagyis Rotterdam jelképesen Esperantujo fővárosa.

Fél négy után néhány perccel érkeztünk meg, közvetlenül a vasútállomás mellé, innen nagyon gyorsan megtaláltam a szállást. Végigsétáltam a Mauritsweg-en,  a közepén egy csatorna, a két partján gyönyörű házakkal. Ez az utca köti össze az állomást a kikötővel, innen nyílt egy kis sétálóutca, az Oude Binnenweg, ahol a szállodám állt, alatta egy étterem, azt is a tulaj üzemelteti. A kulcsot is itt kaptam meg, aztán felmentünk a szobába. Egy borzasztóan meredek lépcső vezetett fel, még jó, hogy nem volt nálam bőrönd, nem tudom, hogy vittem volna fel. A szobám nagyon kicsi, nincs ablaka, de kényelmes az ágy, van hűtő és még egy vízforraló is.  Kipakoltam, kicsit pihentem, aztán elindultam felfedezni Rotterdam-ot. 

A Flixbus Rotterdam-ban

Rotterdam esőben

Felhőkarcolók az állomás mellett

Vasútállomás

Szobor az állomás előtt

Mauritsweg

Csatorna a város közepén

Házak a Westersingel-en

Oude Binnenweg

Speenhoff szobra

Hangulatos kávézó a sarkon

A szállodám bejárata

A "Rosalie-lakosztály" ajtaja

A csigalépcső tetején

Ez is elég meredek!

Fél ötkor indultam útnak, mivel a buszból már láttam a Városháza épületét, először arra vettem az irányt. Forgalmas utcákon, magas irodaházak között vezetett az út, elmentem az 1957-ben épült De Bijenkorf áruház  és a Word Trade Center irodaépületének 90 méter magas tornya mellett, és megérkeztem az 1914 és 1920 között épült Városházához, ami csodálatos módon túlélte a várost szinte teljesen romba döntő második világháborús bombázásokat. Az épület olyan hatalmas, hogy alig fért bele a képbe, pedig még az utca túloldalára is átmentem fényképezni. Előtte éppen egy demonstráció zajlott, teljesen békésen mondták a beszédeket.

De Bijenkorf

World Trade Center

A Városháza délről

Jobbra a demonstrálók

Városháza

A következő célom a Laurenskerk volt (és előtte Erasmus szobra), így végigmentem a Delfsevaart csatorna mentén, láttam felvonóhidakat és érdekes házakat, amelyek közvetlenül a víz partján álltak (szinte az erkélyről lehetne horgászni), nagyon festői a környék.

Delfsevaart

Oude kleine Loopbrug

Jobbra hátul a Meentbrug

Meentbrug

Közvetlenül a csatorna partján áll a Laurenskerk, amely 1449 és 1525 között épült gótikus stílusban, ez a város egyetlen középkori műemléke. 1621-ben kapott egy fából készült toronysisakot, de ezt néhány év múlva le kellett bontani, olyan rossz minőségű volt. Az 1940-es Luftwaffe-bombázáskor súlyosan megsérült, de 1968-ra felújították. A templom előtt Rotterdami Erasmus, a híres humanista tudós, filozófus és teológus szobra áll. A szobor története nagyon regényes: az első, fából készült alkotás 1549-ben készült el, ezt 1557-ben kőszoborral helyettesítették. Mivel ezt a spanyol hódítók tönkretették, 1622-ben elkészült a 3. szobor, melynek tervezője az a Keyser volt, akinek a nevéhez az amszterdami Westerkerk tervezése is fűződik.

Grote of Sint-Laurenskerk

Tulipánok a parkban

Rotterdami Erasmus szobra

Erasmus

A templom délről

Ezután újabb modern épületek között haladtam tovább, köztük az 1983-ban épült Központi könyvtár, amelynek "kifordított" épülete a párizsi Pompidou-központra emlékeztetett, ott is az épületen kívül futnak a különböző vezetékek, csövek. Keresztülvágtam a Blaak-állomás előtti téren hömpölygő tömegen és már ott is álltam következő úti célom, a kockaházak különös tömbje előtt. Az egyik sarkukra fordított kockákból álló, az erdő fáit modellező háztömb 40 lakást rejt magában, amelyek közül egyet belülről is meg lehet tekinteni. (Részletek és több kép itt.)

Toronyházak

Központi könyvtár

Blaak vasútállomás

Kockaházak

A múzeumlakás bejárata

Konyha

Hálószoba

Íróasztal

A kocka csúcsában

Lépcsők a kockán belül

Miután kijöttem a múzeumlakásból, sétáltam egy kicsit a házak által közrefogott közösségi térben, tetszett, hogy sok növényt helyeztek el, a sok zöld jól mutat a modern épületek között. Nagyon hangulatos volt a kockák közötti tér, lámpaoszlopok, padok, olyan volt, mintha egy parkban lennénk. Az egyik házban sakkfigurákat mutatott be egy pici múzeum, sajnos zárva volt, így csak a kívülről fényképeztem le a különböző anyagból készült sakkfigurákat.

Közösségi tér

Mint egy parkban

Sakkfigurák múzeuma

A kávézó bejárata

A hostel bejárata

Egy magánlakás bejárata biciklivel

A hostel szobái

Egy másik lakás - bicikli nélkül

A házak közül kinézve gyönyörű volt a kilátás az Oude Haven-re, vagyis a régi kikötőre és a Fehér Házra, Európa első felhőkarcolójára. Az Oude Haven a város legrégebbi kikötője, egy része a 14. században épült. Ma bárok, éttermek állnak a víz partján, a város lakói szívesen járnak ide szórakozni. A Fehér Ház 1898-ban épült, és csodával határos módon túlélte a kikötő 1940-es bombázását.

Kilátás a Régi kikötőre, középen a Fehér Ház

Oude Haven

Kikötő és kockaházak

A Fehér Ház

Kikötő

Miután megcsodáltam a Régi kikötőt, elindultam vissza, a központ felé. Ekkor már elkezdett esni az eső, de végül is volt ernyőm, és valahogy illett is a sok víz az alkalomhoz, hiszen innen végig a kikötő(k)ben, a rakparton sétáltam. Végigmentem a Wijnhaven, vagyis Borkikötő mentén, a víz két oldalán modern épületek álltak, de azért láttam néhány régi hidat és hajót is. Az egyik ezek közül a Regentessebrug, amelyet 1898-ban építettek egy korábban itt álló, fából készült felvonóhíd helyén, nevét pedig Emma régens királynőről kapta. A híd mellett horgonyoz a Vessel 11 nevű étteremhajó, amelyben egy angol Gastro Pub működik.

Uszályok

Wijnhaven

A Wijnhaven rakpartja

Regentessebrug

Vessel 11

A híd nyugatról

Vessel 11

Lakóházak a Wihnkade-n

Ahol a Wijnhaven találkozik a Leuvehaven-el, egy gyalogoshídon a Tengerészeti Múzeum épülete elé juthatunk, amelyet 1874-ben alapítottak. A múzeumba nem mentem be, (ehhez már túl késő volt), de megnéztem az úgynevezett Open Depot-t, vagyis egy szabadtéri kiállítást, ahol számos darut, vasúti kocsit állítottak ki és áll itt egy aranyos, piros világítótorony is. (Részletek és több kép itt.)

Vízitaxi

Wijnhaven nyugatról

Tengerészeti Múzeum

Balra daruk, jobbra a világítótorony

Kikötői daru

Régi hajók, modern épületek

Kikötői tehervasút

Ezután végigsétáltam a Leuvehaven mentén, a parton vízitaxik, hajózási cégek, sétahajók hirdették a szolgáltatásaikat, a rakpart másik oldalán pedig bárok, éttermek és szállodák állnak.

Ahol a Leuvehaven találkozik a folyóval, vagyis a Nieuwe Maas-al, ott áll Rotterdam egyik szimbóluma, az 1996-ban átadott, 802 méter hosszú Erasmus-híd, amelynek egyetlen, asszimmetrikus, 139 méteres pilonja a helyieket egy hattyú karcsú nyakára emlékeztette, ezért kapta a "De Zwaan", vagyis "hattyú" becenevet. A híd köti össze a város északi és déli részét.

A hídtól balra, közvetlenül a parton áll a De Boeg, vagyis az "íj" nevű emlékmű, amely annak a 3500 kereskedelmi hajókon szolgáló holland tengerésznek állít emléket, akik a második világháborúban haltak meg. Az emlékmű 1957-ben készült el, majd 1965-ben kiegészítették egy 8 méter magas bronz szoborcsoporttal, amely egy kormányost, három tengerészt és egy megfulladt embert ábrázol. 

Mivel másnap reggel hajóval akartam kimenni Kinderdijk-be, már előre megnéztem az interneten, hogy a menetrendszerinti hajó az Erasmus-híd lábától indul, most megnéztem, pontosan hol is van a megálló, nehogy holnap reggel kelljen keresni. Meg is találtam, a hídtól jobbra, egy hosszú móló végén a táblát.

Középen az Erasmus-híd

A Maas folyó

De Boeg

A bronz szoborcsoport

A híd alatt

Az Erasmus-híd délről

Innen indul majd a hajóm holnap!

Miután megnyugodtam, hogy holnap minden rendben lesz (mint kiderült, korai volt az öröm!!), úgy döntöttem, még nem megyek vissza a szállodámba, így végigsétáltam Willemskade rakparton és néhány perc múlva már a festői Veerhaven-ben voltam. A történelmi házak között álló apró kikötő vizén gyönyörű vitorlások ringatóztak, gyönyörű látvány volt! A kikötő a nevét arról a kompról kapta, amely a 15. századtól egészen 1878-ig (az első híd megépítéséig) az egyetlen összeköttetést biztosította a város déli részével. A kikötő sarkában látható a kikötői iroda hófehér, vízen úszó épülete.

Veerhaven

A kikötői iroda

A kikötőből továbbsétáltam nyugat felé, a Parklaan-on gyönyörű házakat, villákat láttam, a homlokzati díszek alapján úgy tűnt, mindegyiknek köze van a hajózáshoz.

Parklaan

Hajó a homlokzaton

A park két oldalán villák

A Parklaan végén egy óriási, angol stílusú parkot találtam, (neve "Het Park", vagyis "A park"), amelyet 1852-ben alakítottak ki. Először úgy gondoltam, hogy már túl késő van, kezd is sötétedni, lehet, hogy vissza kellene fordulnom, de aztán mégis átvágtam a lassan sötétbe burkolózó parkon. (A túloldalon kiderült, nagy kár lett volna visszafordulni!) Megnéztem Hendrik Tollens, flamand költő szobrát, (aki annyira népszerű és kedvelt volt, hogy egyik verse 1932-ig a holland nemzeti himnusz volt, de aztán megváltozott a megítélése), lefényképeztem a sétányokat, patakokon átívelő hidakat és szökőkutakat, míg végül átértem a park nyugati oldalára. 

Het Park

Táncosok a szökőkútban

Folyó híddal és szoborral

Az Euromast a parkból

Hendrik Tollens szobra

Láttam, hogy itt magasodik az Euromast nevű kilátótorony, de már este 8 volt, azt hittem, úgysincs már nyitva, de azért tettem egy próbát. Mivel nyitva volt, úgy éreztem, ez egy jel, hogy mégis meg kell néznem, ezért kifizettem az elég borsos belépőt és megnéztem a tornyot. 

Az Euromast 1960-ban épült egy kertészeti kiállítás alkalmából, eredetileg csak 101 centiméter magas volt, de 10 évvel később egy árbóc (mast = árbóc) hozzáépítésével 185 méterre emelték a magasságát. A 100 méter magasban található panoráma-étteremből egy minden oldalán üveggel fedett fülkét húznak fel a torony tetejébe, ahonnan gyönyörű a kilátás a városra, a folyóra és a kikötőre. 

Felmentem a lifttel az étterem szintjére, megcsodáltam a kilátást, megnéztem egy rövid kiállítást a torony építésének történetéről, elolvastam néhány inspiráló gondolatot a világ minden nyelvén, de először nem találtam meg a feljárót az üveglifthez, ezért visszamentem a recepcióhoz, ahol elmagyarázták, melyik ajtón kell bemenni. Kiderült, hogy már ott álltam előtte, de a kiírásokból nem volt egyértelmű, hogy ez az. Egyszerre csak néhány embert engedtek be az üvegből készült fülkébe (a lábunk alatt is volt egy ablak, ahol a 200 méteres mélységet láttuk alattunk!), aztán különböző fény- és hanghatások kíséretében felhúztak minket a torony tetejére. Tényleg döbbenetes volt a kilátás az időközben kivilágított városra!

Jobbra az átjáró a toronyhoz

Euromast

A torony története

Kilátás a városra, középen az Erasmus-híd

A kilátó korlátja

Kilátás a parkra

Delfhaven

Kikötő mindenütt

Fent az üveggondola

A Maas folyó

Feljáró a gondolához

Inspiráló gondolatok minden nyelven

Magyarul is!

A torony csúcsa

Lift a torony szélén

A kivilágított Rotterdam

Az üvegkapszulában

A lábunk alatt a torony

Az üres kapszula, itt ültünk korábban

A kivilágított torony

Búcsú az Euromast-tól

Végül este 9 előtt néhány perccel jöttem le a toronyból, ekkor még ki kellett találnom, hogyan jutok haza. Először a vízitaxira gondoltam (a torony lábánál volt is egy állomás), de aztán sokalltam a viteldíjat, így inkább végigmentem a Baden Povellaan-on a park északnyugati sarkáig, a kereszteződésnél felszálltam a 8-as villamosra, (lehetett kártyával fizetni a villamoson található automatánál), ezzel bementem a központba és a Beurs megállótól hazasétáltam a szállodámba

Április 1. 

(Kinderdijk, Amszterdam)

Reggel 7-kor keltem, gyorsan elkészültem, a szállodában még mindenki aludt (egy férfi pl. a szobám melletti mosókonyhában a földön!), mivel a szálloda alatti étterem még nem volt nyitva, bedobtam a kulcsot a bejáratnál lévő dobozba. 

Végigsétáltam az Eendrachtsweg-en, lefényképeztem az 1897-ben épült Arminius templomot (az arminiánusok vagy remonstránsok 1610-ben váltak ki a holland református egyházból) és a gyönyörű házakat a Westersingel-en, az utca közepén húzódó csatorna partján.

Reggeli életkép: sirályok a szemetesnél

Arminius templom

Utcakép csatornával

Házak a Westersingel-en

Kb. negyedórás séta után már ki is értem a partra, újra megcsodáltam a tegnap este már látott bájos kis kikötőt, a Veerhaven-t és mellette az 1874-ben épült Wereldmuseum épületét.

Veerhaven

Hátul a Wereldmuseum

Erasmus-híd és a Maas folyó

Óceánjáró

A hajóállomáson

8 óra előtt néhány perccel megérkeztem a hajóállomásra, már messziről feltűnt, hogy gyanúsan üres a móló, kiderült, hogy a 8.20-as komp, amivel a szélmalmokhoz akartam menni, húsvét hétfőn nem jár. Erre egy papírra írt felirat figyelmeztetett, amit tegnap este sajnos nem láttam. A következő komp csak 10-kor jött, ez nekem már nagyon késő volt, hiszen délután kettőkor indult a buszom Amszterdamba, így nagyon kevés idő jutott volna a szélmalmokra. Kicsit elkeseredtem, úgy tűnt, ez a program sajnos kimarad, sajnáltam, mert imádom a szélmalmokat. Már éppen egy másik programon törtem a fejem, (egy másik világörökségi helyszín is van Rotterdamban, egy gyár, amiről éppen a szélmalmok miatt mondtam le), amikor úgy döntöttem, teszek még egy próbát. A neten kinéztem egy másik megoldást, metró-busz kombinációval is ki lehet menni Kinderdijk-be. Úgy döntöttem, a napijegy lesz a megoldás (főleg, mert csak 9.50-be kerül, tegnap pedig a villamosozásért 4 eurót fizettem!), le is mentem a legközelebbi metrómegállóba. Egy nővel próbáltuk megfejteni, miért nem ad az automata napijegyet, végül azt mondta, menjek fel a vasútállomásra, ott biztosan tudok venni. Ehhez nem sok kedvem volt, főleg, mert nálam volt a nagytáska, az állomás meg kb. 2 kilométerre van. Már közel álltam ahhoz, hogy feladom, de megint győztek a szélmalmok, így átmentem a másik (szemben lévő) megállóba, és voilá ... sikerült! (Szóval egyszerűen csak hibás volt a gép.) A C jelű metróval elmentem a Kralingse Zoom nevű megállóba, onnan indult a 489-es busz. Sajnos csak félóra múlva, de legalább várakozás közben megreggeliztem. Megjött a busz, de sajnos kiderült, hogy erre már nem jó a napijegyem (szóval kár volt megvenni!), mondtam is a sofőrnek, hogy sehol nem volt kiírva, hol van a városhatár, és hogy meddig érvényes a jegy, de ő csak a vállát vonogatta és megvetette velem a jegyet. Mindegy, nem bosszankodtam, örültem, hogy végül mégis meglátom a szélmalmokat! 9.35-kor indult a busz, gyönyörű kis falvakon mentünk keresztül.

Leuvehaven, metróállomás

Metróállomás hajóval

Kralingse Zoom állomás

Metrótérkép

10.10-kor érkeztem meg Kinderdijk-be, két órát töltöttem azzal, hogy megnézzem azokat a csodálatos középkori szélmalmokat, amivel a hollandok kiemelték a vizet a mélyebben fekvő területekről a gátak mögé, így nyerve újabb megművelhető földeket a tengerből. A 19 szélmalomból álló komplexum, (amelyek közül néhányat még az 1940-es években is használtak) 1997 óta a világörökség része. (Részletek és több fotó itt.)

Fogadóépület

Beszállás a hajóba

Hű társammal, a táskával

Mindenütt szélmalmok!

Kikötöttünk

Az 1738-ban épült Nederwaard-malom

A malom belülről

Holland fapapucsok

Így működtek a malmok

Újra hajózok

Az 1630-ban épült Blokweer-malom

A szivattyúház

A kovácsműhely

Végül a fél egyes busszal mentem vissza, amíg vártam a megállóban, a padon egy dél-afrikai nő ült mellettem, mire megjött a busz, összebarátkoztunk, rengeteget mesélt az életéről (20 éve él Rotterdamban, idegenvezetőként és mediátorként dolgozik, amolyan kommunikációs tanácsadóként) és nagyon érdekelte Magyarország is. Együtt utaztunk vissza a busszal és a metróval, szerencsére gyorsan beértünk a városba, így a pályaudvaron még várnom is kellett a Flixbus-ra. Ketttőkor indultunk el, érintettük a Schiphol repteret is, és negyed 4-kor már Amszterdamban is voltunk. 

Amszterdam Hollandia legnagyobb városa (lakosainak száma 921 ezer fő)  és egyben fővárosa is, bár a király székhelye Hágában van. Amszterdam a 12. században még kis halászfalu volt, az Amstel folyó torkolatának mocsaras vidékén, nevének jelentése: az Amstel folyó gátja. A falu környékének vizeit gátakkal és töltésekkel szabályozták, a város 90 apró szigeten fekszik, amelyeket 60 csatorna választ el, és több mint 1200 híd köt össze, emiatt "Észak Velencéjének" is nevezik. Fénykorát a holland aranykor idején, a 17. században élte, ekkor lett Amszterdam a világ egyik legfontosabb kikötője. Ekkor ez a város volt a pénzügyek és a gyémántkereskedelem vezető központja. A város legrégebbi (9. századi) történelmi része Slotenben fekszik. Amszterdam ma Európa egyik legfontosabb kereskedelmi és pénzügyi központja, számos világcégnek itt van a székhelye, (Philips, Booking, ING, Netflix, Tesla, Uber) és itt található a világ legrégeben működő tőzsdéje is. Mindemellett 2012-ben a második legélhetőbb várossá választották a világon. Számos híres személy élt hosszabb-rövidebb ideig Amszterdamban, például Van Gogh, Rembrandt vagy Anna Frank. Érdekes, hogy bár a város területének egyötödét vízfelület alkotja, alig van iható víz, ezt úgy oldották meg, hogy a Rajna tisztított vizét az Északi-tengeri dűnékre vezetik, ahol a homok tovább javítja annak minőségét, így kerül vissza a városba.

Nem a főpályaudvarra érkeztünk, hanem a Sloterdijk nevű vasútállomásra, innen kellett eljutnom a kikötőben lévő szállásomra. Vettem egy kétnapos jegyet (szerencsére 48 órára szólt és nem két naptári napra, így nekem ideális volt), aztán megpróbáltam metróval bejutni a központba, de már a peronon álltam, amikor bemondták, hogy most 20 percig egyáltalán nem jár majd a metró. Gondoltam, akkor majd vonattal megyek (a Central Station csak néhány kilométer ide), de kiderült, hogy arra nem érvényes a napijegy (bár több utastársam megesküdött, hogy igen). Visszamentem a peronra, úgy tűnt, még mindig nem jár a metró, teljesen üres volt a peron. De jött egy szerelvény, beszálltam és már robogtunk is. Nyugatról és délről kerültük meg a várost, nem a legszebb a környék, mindenütt gyárak és lakótelepek. Csak közvetlenül a központ előtt ment le a metró a föld alá, addig élvezhettem a kilátást. 

Megjött a busz

Schiphol repülőtér

Amszterdam, Sloterdijk

Amszterdam metrótérképe

A Nieuwmarkt-on szálltam ki, a metrómegállónak nevet adó tér közepén áll a De Waag, amely városkapuként épült 1488-ban, egykor a városfal része volt. Később működött itt tűzoltóállomás, mázsálóház (innen a neve), céhközpont és múzeum, ma pedig kávézó és étterem működik benne.

Gyönyörű kis utcákban, csatornák mentén indultam el a kikötőbe, közben elmentem az Oudeschans mentén álló Montelbaanstoren előtt. Ez a torony is a városfal része volt egykor, az alsó részét 1512-ben építették, innen ellenőrizték a katonák a kikötő forgalmát. 1606-ban tornyot építettek a tetejére, amelyen órát helyeztek el. 

Kb. 10 perc múlva már a kikötőben voltam,  szemben a NEMO, vagyis a tudományos múzeum hajó formájú zöld épülete és a Booking.com székháza. Gyorsan megtaláltam a szállást, vagyis az Oosterdok-ban horgonyzó Vita Nova nevű hajót. Bár nappal volt, nem volt senki a recepción, (ami tulajdonképpen a hajó társalgója és ebédlője), a kulcsot egy borítékban találtam a pulton, amire rá volt írva a nevem. (Ezt már előre megírták, de azt hittem, ez csak akkor érvényes, ha későn érkeznék.) A kabinom nagyon pici, az ágy olyan magasan van, hogy a szekrényt kell használni a felmászáshoz, de az ablakból a kikötőt és a Montelbaanstoren-t látom!! 

Nieuwmarkt, metróállomás

De Waag

Tipikus amszterdami csatorna

Montelbaanstoren

Balra a torony, jobbra az Oudeschans

Oudeschans

Ez már a kikötő, balra a NEMO

Jobbra a Booking.com székháza

Oosterdok

Ott a hajóm!

Balra a Vita Nova

Recepció

A borítékban a szobakulcsom

Folyosó

A kabinom ajtaja

A kabinom

Az ágyam

Az ebédlő-társalgó, kilátással a kikötőre

A hajó orrában

Terasz

Mentőmellények

Szelfi a hajón

Booking-székház

Kicsit pihentem, ettem, aztán elindultam a városba. Végigsétáltam a kikötőt megkerülő Prins Hendrikkade-n, elmentem a Grand Hotel Amrath szecessziós épülete előtt, amely egy egykori hajózási épületben kapott helyet, és a Szent Miklós-templom neubarokk-neoreneszánsz épülete előtt, amely 1887-ben készült el.

20 perc alatt kiértem a főpályaudvar elé, innen villamossal elmentem a Rokin megállóba. Apró kis sikátorok, a Spui nevű sétálóutcán egy gyönyörű szecessziós ház és már ott is álltam a Beginjnof, vagyis a Begina-udvar kapuja előtt, de sajnos már nem volt nyitva. Elhatároztam, hogy holnap, ha lesz időm, visszajövök és megnézem.

Indulok sétálni

Grand Hotel Amrath

Waalseilandsgracht

Geldersekade

Oudezijds Kolk

Főpályaudvar

Nicolaasbasiliek

Rokin

Szecessziós lakóház a Spui-n

Rosenboomsteeg

A Beginjnhof kapuja - sajnos zárva

Ezután újra villamosra ültem, (ha már megvettem a napijegyet tegnap!), a Dam megállóban szálltam le, körbenéztem a Beursplein-en, itt áll a Beurs van Berlage, vagyis az egykori tőzsde 1903-ban épült,  hatalmas, vöröstéglás épülete, mellette pedig az 1914-ben elkészült Értéktőzsde épülete. Az amszterdami árutőzsde 1611-ben alakult, 1612-től értékpapírtőzsdeként működik, ezzel ez a világ legrégebbi modern értékpapírpiaca. A tér déli részén az ötemeletes de Bijenkorf áruház áll. A tér közelében áll az 1956-ban felavatott 2. világháborús emlékmű, azzal szemben pedig a Dam, vagyis Amszterdam főtere az 1665-ben épült Királyi Palotával, amelyet 1808-ig városházának használtak, csak ezután lett királyi rezidencia. Mellette áll a Nieuwe Kerk, vagyis az Új templom, amelyet 1408-ban emeltek, miután az Oude Kerk túl kicsinek bizonyult a város növekvő lakossága számára. Ma már nem tartanak itt istentiszteletet, inkább kiállítóteremként használják, de itt iktatják be a holland királyokat is. Mögötte áll a Magna Plaza bevásárlóközpont, ami már ismerős volt a 12 évvel ezelőtti látogatásunkról. A Raadhuisstraat-on végigsétálva hamarosan a Westerkerk és az Anna Frank-ház előtt álltam.

Beurs van Berlage

Értéktőzsde

de Bijenkorf

Második világháborús emlékmű

Dam tér

Királyi palota

Nieuwe Kerk

Középen Madame Tussaud panoptikuma

Magna Plaza

Az Oude Kerk délnyugati homlokzata

Tulipánok!!

Westerkerk

Már másodjára néztem meg az Anna Frank-házat kívülről: 2012-ben már jártunk Amszterdamban, de akkor csak néhány órát töltöttünk a városban, abba nem fért bele a ház meglátogatása. Most viszont  (Keukenhof tulipánkertjének meglátogatása mellett) a fő célom az volt, hogy végre bejutok ebbe a fontos múzeumba. Tudtam, hogy előre kell online jegyet venni, de sajnos 6 hete elmulasztottam azt a néhány órát, amikor lehetett volna jegyet venni, (éppen Lengyelországban voltam), így megint lemaradtam róla. Talán majd harmadszor sikerül!

Anna Frank-ház

A ház bejárata

A Frank-család

A listán a 309-es számú fogoly: Anneliese Frank

Prinsengracht

Városnéző hajó a csatornán

Hétkor visszavillamosoztam a központi pályaudvarra, az F3-as komppal átmentem az északi szigetre, sétáltam egyet a parton, aztán a következő komppal visszamentem. (Mielőtt a hajó mellett döntöttem, úgy volt, hogy itt foglalok szállást egy hostelben.) 

A 22-es busszal mentem haza, amikor leszálltam a kikötőben, megkerestem a másik megállót, mert másnap ezzel akartam visszamenni az állomásra, a metróhoz. Az internet szerint pont a kikötő előtt áll meg, de most - kb. 2 hónapja -  fel van túrva a környék, így elterelték a buszt. Ezt egy fiatalember mesélte, aki segített megkeresni a megállót. Ahogy hazafelé sétáltam (a megálló az Oosterdok-on túl van), még láttam a szürkületben a Tengerészeti Múzeum épületét, amely egy korábbi raktárépületben kapott helyet, előtte pedig egy 18. századi kereskedőhajó replikája úszik.

Amszterdam északi része

Hajóforgalom

A főpályaudvar a tenger felől

Indul a komp

Elindultunk

Hinta a háztetőn

Indul vissza a komp

Szobrok a parkban

A vasútállomás a kompról

.. és a város felől

Prins Hendrikkade a Szent Miklós-bazilikával

Innen indul a 22-es busz

A főpályaudvar emeletén

Tengerészeti Múzeum

18. századi kereskedőhajó

Fél 9-kor értem haza, nem mertem később jönni, mert nem tudtam, mennyire van este kivilágítva a kikötő és délután láttam, hogy a stég tele van kábelekkel, létrákkal és egyéb hajózási kellékekkel és nem akartam a sötétben átesni valamelyiken és a vízbe esni. De kár volt izgulni, világos volt. A társalgóban nagy élet volt (persze, mert a kabinokban nincs wifi!!), én is kiültem üzeneteket írni és duolingo-zni. Éppen befejeztem a leckét, amikor egy német nő ült az asztalomhoz beszélgetni. Katarinának hívják, Münchenben lakik, matematikus (egy biztosítótársaságnál dolgozik), és most utazott életében először egyedül. A férjét és a két gyerekét otthon hagyta, (illetve csak az egyiket, mert a nagyobbik Szlovéniában van cserkésztáborban), ő pedig 3 napot tölt Amszterdamban. 10-kor még elindultunk sétálni a kikötőben, felmentünk a NEMO tetőteraszára, majdnem éjfélig beszélgettünk. Aztán még spanyoloztam kicsit, a tilalom ellenére lezuhanyoztam (elvileg csak 10-ig lehetne, de a vendégek nagy része - akiknek kb. 90 %-a német - csak éjfél körül ért haza), aztán alvás.

Az Oosterdok este 

Balra a hajó

A kikötő éjszaka a NEMO tetejéről

Április 2.

(Keukenhof, Amszterdam)

Korán keltem, igyekeztem csendben kiosonni a hajóról, hogy ne keltsek fel senkit. Már 7.10-kor a 22-es busz megállójában voltam. A főpályaudvaron alig találtam meg az 52-es metrót (ez az új, Nord-Zuid irány, ezért nem ott van, ahol a többi metróvonal), ráadásul várnom is kellett pár percet. Kezdtem izgulni, hogy lekésem a buszt Keukenhof-ba, ami a RAI nevű megállóból indult pontosan reggel 8-kor. Mivel előre a neten megvettem a jegyet, attól féltem, ha lekésem, és a következő buszok is tele lesznek (félóránként indult a busz), akkor nem tudok kimenni a tulipánmezőre. Már éppen azt terveztem, hogy kimegyek tömegközlekedéssel Lisse-be, amikor 7 perccel 8 előtt megérkeztem a RAI-ra. Lekecmeregtem a földszintre, (mivel ez már a külváros, itt is a föld felett megy a metró), megkérdeztem, hol lehet a 852-es busz megállója, de legnagyobb döbbenetemre senki nem hallott erről a buszról. Végül egy fiatalember segített, de kiderült (mikor végre feladta a keresést és otthagyott, megnéztem a telefonon a térképet), hogy éppen az ellenkező irányba vezetett. Ekkor már elmúlt 8, én már kezdtem fogalmazgatni angolul, hogyan fogom magam felkönyörögni a fél 9-es buszra (mármint ha lesz rajta hely). Egy óriási, teljesen üres parkolóba érkeztem, ahol olyan terelő-szalagok voltak, mint a reptéren (gondolom, hétvégi tömegre számítva), két nő integetett, hogy menjek nyugodtan, nem érdekelte őket, mikorra szól a jegyem, csak legyen. A buszok pedig nem félóránként indultak, hanem azonnal, ahogy az egyik megtelt, már ott is volt a másik. Kb. 40 percig tartott az út, gyönyörű kis falvakon keresztül, és (még elég zöld) tulipánmezők mellett robogott az emeletes busz. 

A kikötő hajnalban

Indulok a buszhoz

Innen indul a busz Keukenhofba

A buszon is tulipánok

Végül ezzel mentem

Pontosan reggel 9-kor szálltam le Keukenhofban, még gyorsan tisztáztam a parkolóban a sofőrökkel, hogy tényleg én döntöm-e el, melyik busszal megyek vissza Amszterdamba (igen, tényleg), bemutattam a jegyet, amit online vettem, és már bent is voltam Európa legnagyobb virágoskertjében. (Részletek és több kép itt.)

A park nagyon klassz volt, óriási szerencsém volt az idővel, kicsit felhős, de többnyire napos időben bóklásztam a virágok között, csak az utolsó félórában kezdett cseperegni az eső. A park egyébként nagyon okosan van megtervezve, bár még valóban korán volt (április eleje), de úgy alakították ki a virágágyakat, hogy mindig nyíljon éppen valami. Rengeteg nárciszt, jácintot és persze milliónyi tulipánt láttam. Nagyon tetszett, hogy nem szabályos ágyásokban, hanem fák között, patakok, tavak partján nyíltak a tulipánok, így sokkal természetesebb volt a látvány. Rengeteg fényképet és videót csináltam (az egyik csoportomnak megígértem, hogy küldök nekik üzenetet a parkból, így még németül is felvettem egy videót), jártam egy szélmalomban, vettem tulipános poncsót és kártyát. Dél után pár perccel búcsút vettem a kedvenc virágomtól, felszálltam a buszra, és visszaindultam Amszterdamba. 

A virágoskert bejárata

Tulipánok!!

Nyitószelfi

A történelmi Clusius-kert bejárata

Carolus Clusius szobra

Szélmalom és tulipánok

Az 1892-ben épült szélmalom

A kikötő és a zöld virágföldek

A szélmalomban

Facipők

Az üvegházban

Búcsúszelfi

Indulunk vissza

10 perccel egy óra előtt már újra Amszterdamban voltam. Mivel erre a délutánra nem terveztem mást (nem tudtam, meddig maradok a parkban), úgy döntöttem, megnézem a Rijksmuseum-ot. Még a buszon megvettem a jegyet 14 órára, megebédeltem egy gyorsétteremben a múzeum közelében és aztán zárásig ki sem jöttem. Óriási az épület, kb. 2 hét kellene a bejárásához, így csak a legfontosabbakra koncentráltam: Rembrandt Éjszakai őrjáratára, Van Gogh önarcképére és a kedvencemre, Vermeer-re, akinek több képe is ki volt állítva. (Apró kellemetlenség a sok élmény mellett: az egyik teremben babaház-kiállítás lett volna, de éppen zárva volt.) (Részletek és több kép a múzeumról itt.)

Megérkeztünk Amszterdamba

RAI vasútállomás

Itt ebédeltem

Rijksmuseum

A múzeum homlokzata

A múzeum előtti park

Átjáró a múzeum alatt -- bicikliúttal

Előcsarnok

Különleges gyűjtemény

Delfti porcelán

Kék-fehér delfti csempe

Fehérnemű-kiállítás

Hatalmas kínai váza a 18. század elejéről

Bajor páncél a 16. század elejéről

17. századi ágyú

Hajómodellek

Fra Ancelico

Folyosó

Porcelán virágtartók Delftből a 18. század elejéről

Baldachinos ágy kínai selyemből készült függönnyel

Az üvegablakon Rembrandt

Egy portré Frans Hals-tól

Bölcső Indiából a 17. század végéről

Rembrandt önarcképe 1628-ból

Rembrandt: Éjjeli őrjárat

Rembrandt önarcképe 1661-ből

Vermeer: Tejet öntő nő

Szelfi a folyosón

Van Gogh önarcképe 1887-ből

Egy csatornaparti ház egyik szobája Amszterdamból a 18. századból

Utcazenész a múzeum árkádjai alatt

A múzeum parkja tulipánokkal

A múzeum délről

Miután kijöttem a múzeumból, újra villamosra szálltam és megnéztem a Beginaudvart, amit már tegnap is felkerestem, de akkor már zárva volt. Bár ez nem része a világörökségi lista 13 flamand beginaudvarának, de azért  megnéztem, egyrészt, mert nagyon szeretem ezeket a hangulatos, csendes kis szigeteket a zajos város közepén, másrészt, mert a Beginaudvar egyik háza egyben Amszterdam legrégebbi háza is. A ház még az 1400-as évek második felében épült, és egyike a város két megmaradt, fahomlokzatú házának. (Részletek és több fotó a Beginaudvarról itt.)

Csatorna a múzeum közelében

A Beginaudvar bejárata

Beginaházak

A kápolna bejárata

Kápolna

Amszterdam legrégebbi háza

Az angol templom

A nagy udvar

Miután búcsút vettem a gyönyörű helytől, visszamentem a főtérre, aztán a Magna Plaza nevű bevásárlóközpontban vettem egy nagyon klassz textiltáskát, amelyet holland tulipánok díszítenek. Az eladónővel sokat beszélgettünk, (kérdezte honnan jövök, mindent tudni akart Magyarországról), így tőle kértem tanácsot, hol vacsorázzak. Azt ajánlotta, hogy a De Pijp negyedet keressem, nagyon hangulatos és sok ott az étterem. Végül így is tettem, elmetróztam Amszterdam déli részére, ott ettem egy döneresnél, nagyon finom sajtos rakott húst zöldségekkel. Miután jóllaktam, visszametróztam  a főpályaudvarra, Timinek vettem ajándékba egy ceruzakészletet, amit a Vermeer-kép díszített. Ezután hazasétáltam a hajóra, Katarinával kicseréltük az élményeinket (ő délelőtt biciklit bérelt, délután pedig az Anna Frank házban volt.), fél 12-ig beszélgettünk, aztán alvás.

Királyi Palota

Magna Plaza

A tipp

Shoarma met kaas

Metrómegálló

Főpályaudvar

A csatorna este

A kikötő

A hajóm

Április. 3. 

Ma végre rendesen kialudtam magam, csak reggel 8-kor keltem (úgyis csak 8.30-tól van reggeli), ráadásul délelőttre már nem terveztem semmilyen programot. Katarinával és egy spanyol lánnyal reggeliztünk együtt, közben 3 nyelven beszéltünk: (a barcelonai lánnyal spanyolul, Katarinával németül, ha pedig mindhárman beszéltünk, akkor az angol volt a közös nyelv). A reggeli elég bőséges volt, felvágottak, sajtok (persze!), zöldségek, sőt még palacsintát is ettem eperlekvárral. Közben Rafael, a házigazdánk megtartotta üdvözlő beszédét (jobb későn, mint soha!), elmondta, mi hol van, (erre az elmúlt két napban magunktól is rájöttünk), hová tegyük a kulcsot, amikor elmegyünk, stb. 10.30-kor kiköltöztem a szobából, de még egy kicsit üldögéltem a szalonban, üzeneteket írtam, feltöltöttem a telefont, élveztem a kilátást a kikötőre, aztán elindultam. A 22-es busz a Kattenburgerplein-ről indult, egyenesen a Sloterdijk állomásra vitt, dél előtt már ott voltam, megkerestem, honnan indul a brüsszeli busz (nem volt nehéz megtalálni, hiszen 2 napja ide érkeztünk Rotterdamból), ettem valamit, vettem hűtőmágnest, és 12.30-kor elindultunk Brüsszelbe. Nagyon szép volt az út, közben kétszer is elég komoly zápor kerekedett.

A hajó 3 szintjének alaprajza

Kilátás reggeli közben

Reggeli

Reggeli szelfi

Búcsúszelfi

Tengerészeti Múzeum

Osterdok

Buszmegálló a Kattenburgerplein-en

Megérkeztünk az állomásra

Sloterdijk állomás

A brüsszeli busz

Úton Brüsszelbe

Brüsszel Belgium fővárosa, egyben Brabant tartomány székhelye, kétnyelvű szigetként ékelődik be a flamand nyelvterületbe. (A hivatalokban a francia nyelv az uralkodó.)  Mivel az Európai Unió legfőbb szerveinek is a központja, igazi multikulturális város, 1,7 milliós lakosságának negyede külföldi. A város a Brabanti-dombság és a Flandriai-síkság találkozásánál fekszik, a Senne folyó mentén (amely ma már nem látható, mert a 19. században befedték), számos európai nagyvárostól (Párizs, London, Amszterdam) 300 km-nél kisebb távolságban fekszik. A város neve germán eredetű, a broek (mocsár) és a soli (település) szavakból származik. A Senne folyó mocsaraktól övezett szigetén Géry püspök a 6. században kápolnát építtetett, majd a 10. században Károly alsó-lotaringiai herceg várkastélyt emelt itt. A 13-14. században virágzott a kereskedelem és a fonás-szövés. A 15. században a burgundi hercegek, majd a 16. században a Habsburg uralkodók helytartóinak székhelye lett. Rövid francia és holland uralom után 1830-ban a független Belgium fővárosa lett. Ma fontos kereskedelmi, pénzügyi, politikai, oktatási és művészeti központ.

3 után néhány perccel érkeztünk Brüsszel Nord-ra, éppen átépítik az állomást, alig találtam meg a metrót. Itt is napijegyet vettem, aztán irány a Horta-múzeum! Metróval indultam útnak, nem volt bonyolult, hiszen a Horta nevű megállóig kellett mennem. A Saint-Gilles-negyedbe érkeztem, meglepett, hogy milyen dimbes-dombos a környék, szinte minden utca lejtett. Beletelt néhány percbe, amíg kitaláltam, merre induljak tovább, végül a Chaussée de Waterloo-n indultam el, a jellegtelen lakóépületek között láttam néhány szép szecessziós homlokzatot is, így tudtam, jó helyen járok.

Brüsszel Nord

Felhőkarcolók

Építkezés mindenütt

Horta metrómegálló

Szecessziós homlokzat a Waterloo-n

Chaussée de Waterloo

Már 4 után néhány perccel a múzeumban voltam a Rue Américaine-en és bár 16.45-re szólt a jegyem, beengedtek hamarabb. Előre meg kellett venni a jegyet a neten, a múzeum fél 6-ig van nyitva, így próbáltam a lehető legkésőbbi időpontot kiválasztani, számítva arra, hogy esetleg késni fog a buszom, (végül nem késett), de úgy, hogy még legyen időm megnézni a múzeumot. Nem tudtam, elég lesz-e a 45 perc, de így, hogy hamarabb beengedtek, ráérősebben csodálhattam meg a házat és a berendezést, ami egy kicsit olyan, mint egy időkapszula, szinte visszarepülünk a 20. század elejére Sajnos nem lehetett fényképezni, (a telefonunkat egy trezorban kellett hagyni!) próbáltam a szememmel beinni a látványt. A berendezési tárgyak nagy része nem eredeti, más házakból, szállodákból hozták, vagy fényképek alapján restaurálták. Jó másfél órát bámészkodtam, az ajándékboltban vettem egy könyvet a házról és persze képeslapokat. Csak záráskor jöttem ki.  (Részletek és több fotó itt.)

Horta-múzeum

A kép forrása: Horta Museum (Musee Horta) - All You Need to Know BEFORE You Go (2024)

A múzeum homlokzata, jobbra a műterem

Mivel még volt egy kis időm Brüsszelben (csak este 8 körül terveztem tovább utazni Charleroi-ba), ezért úgy gondoltam, a környéken még megkeresek néhány szép szecessziós házat. Először egy kereszteződésben megcsodáltam az 1907-ben felszentelt Szentháromság-templom különleges épületét, amelynek barokk homlokzata egy 17. századi Ágoston-rendi templomból származik, amelyet 1898-ban lebontottak, a homlokzatát szétszedték és kőről-kőre újra felépítették ennek a templomnak a részeként. Közvetlenül a templom mellett, a Rue Africaine 92. szám alatt áll az első ház, amit megnéztem, a különleges erkélykorlátok mellett a legszebb része az óriási kerek ablak az utcai homlokzaton.

Az ablakok fölött szecessziós díszítés

Szentháromság-templom

Rue Africaine 92

Ezután kiértem az innen néhány méterre futó,  széles Avenue Louise-ra, itt áll az Hotel Solvay, ami szintén a világörökség része. Sajnos a házat éppen felújították, így a homlokzatot egy ponyva takarta. (Részletek és több fotó itt.) Innen visszaindultam a Rue Paul Emile Ranson-ra, itt már nagyobb szerencsém volt, megcsodálhattam az Hotel Tassel homlokzatát, ez az épület volt Horta első munkája, 1893-ban tervezte, tulajdonképpen ez a ház a történelem első szecessziós épülete. Mivel az épületben irodák találhatók, csak kívülről lehet megnézni. (Részletek és több fotó itt.)

Hotel Solvay

Hotel Tassel

A következő ház a Rue Faider 83. szám alatti Maison Rosenboom, amelyet Horta tanítványa, Albert Rosenboom tervezett 1900-ban. Az első emelet kidomborodó ablaka az Hotel Tassel-re emlékeztet, a felső szint homlokzatát Brüsszel egyik legszebb sgraffitó-ja díszíti. Jobb oldali bejáratát ablakká alakították át.

Maison Rosenboom

Sgraffitó a homlokzaton

Bejárat

Az ablakra cserélt jobb oldali bejárat

A Rue de Florence és a Rue de Livourne sarkán áll az 1898-ban épült Hotel Otlet. Egy Octave van Rysselberghe nevű építész tervezte Paul Otlet jogász, bibliográfus és vállalkozó számára. A 2003-ban restaurált épületben ma is ügyvédi irodák vannak.

Mivel már fél 7 volt, úgy gondoltam, ideje búcsút venni a Saint-Gilles és az Ixelles negyedek bájos, századeleji hangulatától, így visszaindultam az Avenue Louise felé. Ahogy a Rue de Florence-en sétáltam, egy magyar nyelvű emléktáblába botlottam: A Thon Hotel falán háromnyelvű tábla figyelmeztetett arra, hogy ebben az épületben kezdte meg működését Magyarország első belgiumi külképviselete 1922-ben.

Hotel Otlet

Szecessziós ajtó az Hotel Otlet Livorno utca felőli homlokzatán

Az emléktábla a szálloda falán

Az első magyar külképviselet Belgiumban

Ezután kivillamosoztam a Montgomery-re, mivel Etterbeek-ben át kellett szállnom, közben vetettem egy pillantást az 1905-ben épült Páduai Szent Antal templom homlokzatára is, A Montgomery-n leszálltam, végigsétáltam az Avenue de Tervueren-en, és néhány perc múlva már a Stoclet-ház előtt álltam. Az 1911-ben épült házat az art deco nyitányának tartják, ezért 2009-ben felkerült az UNESCO  világörökségi listájára. (Részletek és több fotó itt.)

Páduai Szent Antal temploma

Mongomery

Stoclet-ház

Erkély arany díszítéssel

Ezután busszal és vonattal elmentem a Midi állomásra, óriási szerencsém volt, a 19.45-ös IC késett, így gyorsan megvettem a jegyet Charleroi-ba, végigrohantam az állomáson, felugrottam a vonatra és már indultunk is. (Sajnos, a rohanásnak az lett a következménye, hogy valahol elejtettem a bankkártyámat. Mivel már a vonaton észrevettem, hogy nincs meg, gyorsan letiltottam a kártyát, szerencsére volt nálam egy másik.)

Háromnegyed 9-kor érkeztem Charleroi-ba, aránylag hamar megtaláltam a szállást, (Charleroi déli részén, a Marcinelles negyedben van), éppen kilencre érkeztem meg (azt írtam nekik, hogy 8 és 9 között érkezem). A szobám a 2. emeleten van, egyszerű, de tiszta és jól felszerelt, van egy kis konyha és végre saját fürdőszoba. Éjfélkor feküdtem le, előbb még belenéztem a Fradi-DVTK-meccsbe.

Charleroi

A ház bejárata

A szobám, az ágy mellett a pici ablak

Konyha

Fürdőszoba

Április 4.

Reggel arra ébredtem, hogy kopog az eső a tetőablakomon, így nem siettem felkelni. Ráérősen megreggeliztem és végiggondoltam az előttem álló napot. Mára nagyon gazdag programot terveztem, Belgium világörökségi helyszínei közül négy is Charleroi kb. 20 km-es körzetében található, nem tudtam, sikerül-e mindet megnézni, de már kettővel is elégedett lettem volna. Két nagyobb és két kisebb program várt rám, Binche és Namur városában egy-egy középkori harangtorony, erre nem sok időt akartam szánni, hiszen ezeket általában csak kívülről lehet megnézni, ráadásul általában a városok közepén, könnyen megközelíthető helyen állnak. A két másik helyszín viszont érdekesebbnek, egyben nehezebben megközelíthetőnek tűnt, (az egyik egy bánya, a másik pedig a Canal du Centre 4 hajóemelőjének egyike) hiszen mindkettő a lakott területek szélén áll. Már előre próbáltam utánanézni, hogyan lehet tömegközlekedéssel eljutni oda, de azért sejtettem, hogy sokszor kell majd rögtönözni is.  

Mivel 8 körül elállt az eső, elindultam az állomásra. Úgy gondoltam, először megnézem Binche városát. Hogy eljussak oda, La Louviere-Sud állomáson át kellett szállni, innen csak néhány perc volt Binche (egy emeletes, kilométer hosszú és teljesen üres vonattal utaztam).

A szobám ajtaja

Lépcsőház

Itt lakom, fent az egyik apró ablak az enyém

Átszállás La Louviére-Sud állomáson

Binche egy 33 ezer lakosú francia nyelvű kisváros Vallóniában. A 25 toronnyal körülvett, erődített város híres a karneváljáról és építészeti örökségéről. A területet egykor gallok és kelták lakták, a római időkben egy fontos út mellett feküdt, ezért fontos kereskedelmi központ volt. A 12. században építették itt az első várat és erős sáncokkal vették körül a várost, amelyek a mai napig is láthatóak. A város első írásos említése 1124-ből származik, vagyis idén 900 éves! II. Lajos magyar király özvegye, Mária 1528-ban Németalföld helytartója lett, 1545-ben megkapta bátyjától, V. Károlytól Binche birtokát. Ezután sokat tartózkodott itt, leromboltatta a vár középkori részét, és egy gyönyörű reneszánsz palotát építtetett a helyén. A város virágzott, különösen a textilipara jelentős, a binche-i csipke luxusterméknek számított. A 17. századtól hanyatlás kezdődött, a város lakosságát pestis és háborúk tizedelték. A 19. században bányászati központ lett, de a 20. század második felére a szénkészletek kimerültek. 

9.40-kor érkeztem, mindkét oldalról megcsodáltam az 1911-ben, neogótikus stílusban épült impozáns állomásépületet és az állomás előtti kellemes teret. Kb. félóra alatt bejártam a várost, lefényképeztem a Jóreménység apátság egykori menedékhelyét, a 12. században, román stílusban épült Szent Ursmer templomot, a városfal ma is látható részeit, majd 2 perc múlva megérkeztem a főtérre, ahol éppen tatarozták a 14. században épült városházát és annak harangtornyát, amelyet reneszánsz stílusban újjáépítettek, miután a francia hadsereg 1554-ben kifosztotta a várost. A harangtorony 1999 óta a világörökség része. (Részletek és több fotó itt.) 

Binche, vasútállomás

A vasútállomás a város felől

Place Eugéne Derbaix

Rue des Promenades az egykori városfallal

A Jóreménység apátság egykori menedéke

Église collegiale Saint Ursmer

Balra a városháza és a torony

Balra a színház, jobbra a harangtorony

Beffroi de Binche

Utcakép

Újra az állomáson

Place Eugéne Derbaix

A 10.20-assal visszamentem La Louviere-be, innen a 30-as busszal kimentem a következő helyszínre, a zsilipekhez. Amíg a buszon ültem, végig szakadt az eső, de mire leszálltam, elállt. A Val St.Pierre megállóban rakott ki a sofőr (én voltam egyedül a buszon), megkérdeztem, biztos-e, hogy itt leszek legközelebb a hajólifthez, megesküdött, hogy így van. Leszálltam, és megláttam a liftet, de nem egészen azt, amire készültem. Egy hatalmas, modern berendezés előtt álltam, amelyről kiderült, hogy 2002-ben épült, több, mint 100 méter magas (ezzel építésekor a világ legnagyobb hajóliftje volt!) és egy 73 méteres szintkülönbséget hidal át, amellyel a Maas és a Schelde folyókat összekötő Canal de Centre 4 kisebb hajóemelőjét és 2 zsilipjét váltotta ki. Bementem a fogadótérbe, de nem tetszett az ajánlat, hogy filmet nézzek a lift működéséről, ráadásul én a régi zsilipeket akartam látni, nem ezt a modern óriást. Az információnál nagyon kedvesek voltak, megértették ezt, sőt, elmagyarázták, hogyan jutok el a legközelebbi történelmi zsiliphez. Kicsit megdöbbentek, amikor kiderült, hogy gyalog akarok eljutni oda, azt hitték, hogy autóval vagyok. Megkérdeztem, milyen messze van, azt mondták, rettenetesen messze, gyalog lehetetlen eljutni oda. Végül kiderült, hogy 2 kilométerről van szó, egy gyönyörű sétaúton a csatorna mentén. Mielőtt elindultam, azért végignéztem, ahogy egy hajó kiúszik a zsilipből. 

Buszmenetrend, La Louviere

Szárnyasok az úton

Canal de Centre a buszból

Val St. Pierre megálló

A hatalmas hajólift

Pont de la Chapelle Bertrand

A lift építésekor használt kábel-ellenőrző gép

A Strépy-Thieu hajóemelő

Canal de Centre

A zsilip munkában

A szintkülönbség 73 méter

Elindultam a Canal de Centre csatorna partján, egy kellemes sétaúton gyalogoltam (jó lehet itt biciklizni!!), gyönyörű napsütésben, a víz túlpartján Thieu festői városa, előttem pedig rengeteg kacsa! Kb. 20 perc után megérkeztem a 4. számú emelőhöz. Megnéztem a zsilipet a régi csatornán, felmásztam a tetejére is egy meredek lépcsőn, gyönyörű volt a kilátás a vízre, a városra és a tájra. (Részletek és több fotó itt.)

Canal de Centre

Bicikliút a csatorna mentén

Szelfi kacsákkal és csatornával

Kacsák mindenütt

Balra hátul a kanyar mögött a modern lift

A háttérben Thieu városa

Thieu

A lifteket összekötő bicikliút

Megérkeztem

Jobbra hátul a 4. számú lift

A 4. számú lift

Gépház

Az emelő

Gépház

A lift melletti lépcső

A gépház a lépcsőről nézve

A Thieu-be vezető Rue St. Gery

Balra a modern lift és az új csatorna, jobbra a régi csatorna

A lift délről

Rue de Manoir St Jean

Miután kigyönyörködtem magam, megkerestem a 30-as busz legközelebbi megállóját. A busszal elindultam vissza, La Louviére felé. A buszon ülve követtem a neten, hol járunk pontosan, és igyekeztem  megtalálni, melyik az a megálló, ahonnan a legközelebb leszek a következő úticélomhoz, a Bois de Luc bányához. Végül a Jobrette megállóban szálltam le, (nem pont ott, ahol a net jelezte a megállót, hanem a sarkon túl. (Ennek később még jelentősége lesz!) La Louviére város Houdeng-Aimeries nevű negyedében voltam, végigsétáltam a Rue de l'Hospice nevű utcán, tábla mutatta, merre kell mennem a bányához. A gyógyszertárnál jobbra fordultam, a Rue du Quinconce utcára, elmentem az 1905-ben, neogótikus stílusban épült Szent Borbála templom előtt, amelyet - stílszerűen - a bányászok védőszentjéről neveztek el. (A templom belsejében öntöttvas oszlopok állnak, utalva a terület ipari jellegére.)

A tábla szerint itt jobbra

Gyógyszertár a Rue de l'Hospice-on

Église Sainte Barbe

A templom belseje 

(A kép forrása: Eglise Sainte-Barbe Bois-du-Luc / Houdeng-Aimeries (La Louvière) - Fedezze fel ezt a nyitott és barátságos épületet | Nyitott templomok)

Innen néhány percre áll a Carré du Bois-du-Luc, vagyis ez a különleges, trapéz alakú lakótelep, amelyet 1838 és 1853 között építettek a bánya dolgozóinak. A 162 ház, amelyek mindegyikéhez egy kis kert is tartozik, neoklasszikus stílusban épült, volt itt iskola, könyvtár, sörgyár, kórház: minden, amire a munkásoknak szükségük volt. Tulajdonképpen egy város a városban, a legmodernebb kényelmi szolgáltatásokkal felszerelve, itt működött először elektromos világítás Belgiumban! Végigsétáltam a krémszínű, teljesen egyforma házak között (ez nem múzeum, ma is mindegyikben laknak, a legtöbb szociális bérlakásként működik), és megérkeztem a bánya főbejárata elé. (Részletek és több fotó itt.)

 

Rue du Midi

Már ott is álltam a bánya bejáratánál, a kapun belül egy óriási, füves terület, körülötte az egykori bánya épületeivel. Az egyikben működött a látogatóközpont, megvettem a jegyet, kaptam egy térképet, (egy laminált műanyag lapot, amin számokkal jelölték az ajánlott útvonal egyes állomásait), elmagyarázták, hol mit lehet látni, és a végén kaptam egy kódot, amivel majd ki kell nyitnom egy ajtót, ami a bányába vezet. Először azt hittem, viccelnek, de a hölgy többször is a lelkemre kötötte, hogy miután bementem, mindenképpen csukjam be magam után az ajtót. Kicsit kísértetiesen hangzott, hogy egyedül kell majd bemennem a bányába. (Bár gyönyörű, napsütéses idő volt, nem hemzsegtek a turisták a bányában, alig volt ott valaki rajtam kívül.)  

A Szent Emmanuel akna kapuja

A bánya főbejárata

A bányaterület

Először a főépületben berendezett múzeumot jártam végig, megnéztem az igazgató irodáját, a telefonközpontot és az irodát, ahol a munkások megkapták a bérüket.

Bejárat a múzeumba

Az igazgató irodája

Telefonközpont

A bánya makettje, balra a trapéz alakú lakótelep

A bérelszámolók irodája

Követve a térképen bejelölt útvonalat, kimentem a bejárat elé, és megnéztem az igazgató egykori otthonát, egy szép villát, pont szemben a lakótelep főutcájával.

Az igazgató háza

Kilátás a munkások házaira a villából

Ezután végigmentem a Rue Saint-Emmanuel-en, egyik oldalon a lakóházak, másikon a bánya kerítése. Miután bejutottam a kapun, egy újabb, fűvel borított udvarra értem, innen nyílt a Szent Emmanuel akna bejárata, amelyet a magammal hozott kóddal kellett kinyitnom. Gondosan behúztam magam után az ajtót, aztán felfedeztem a területet.

Rue Saint-Emmanuel

A Szent Emmanuel akna bejárata

Balra az akna bejárata, jobbra a házsor

Bejárat

Na, itt kellett a kód!

Szent Emmanuel akna

Bányagépek az udvaron

A bánya kerítése mögött a lakóházak

Indulok fel a rámpán

Szerszámok

Hordágy

A telep kútja

Lámpaterem

Bányászlámpák

A mélybe vezető lift

Indulás a föld alá

A szivattyúház

Csillék

Szivattyúterem

Játékok gyerekeknek

Szent Emmanuel akna

Térkép a kóddal

Az útvonal állomásai

A bánya udvara

Az asztalosműhely

Öntöde

A bánya udvara

Miután mindent megnéztem, leadtam a térképet és a kódot a pénztárban, vettem képeslapot, aztán elindultam vissza a városba. Mivel közvetlenül a bánya bejárata előtt láttam egy buszmegállót, arra gondoltam, hátha nem kell visszamennem a központba, megkérdeztem a pénztáros hölgyet. Kiderült, hogy ez a 37-es busz megállója, ami jó lenne nekem, de csak 45 perc múlva jön, így inkább elindultam gyalog a 30-ashoz. Közben jött egy busz szemben, így ráérősen ballagtam, tudtam, hogy 30 percenként jár. Rutinosan az áthelyezett megállóban vártam, de a busz a másik irányba kanyarodott. Kezdtem kétségbeesni, de szerencsére nem kellett újabb félórát várni, mert néhány perc múlva jött a 37-es, végül erre szálltam fel (ez volt az a busz, amit nem akartam megvárni), így újra megnéztem a bánya környékén az egykori bányászlakásokat.

Postaláda a bánya bejárata mellett

Kút a lakótelep közepén

A lakótelep házai

Zenepavilon a parkban

Indulok vissza a városba

Szent Borbála templom

Visszamentem La Louviere Sud-re, pont lekéstem az IC-t Namur-be, a net szerint egy óra múlva jött volna a másik, úgy gondoltam az már késő lesz, de kiderült, hogy van egy félkor is, csak át kell szállni Tamines-ban. Vettem egy szendvicset, megvacsoráztam és a 17.30-as vonattal elindultam. 

La Louviére-Sud, vasótállomás

La Louviere-Sud, buszállomás

Tamines, vasútállomás

Egy jó óra múlva, 18.48-kor értünk Namur-be, bár már késő volt, de gyönyörű napfényben fürdött a város.  Most sokkal jobban tetszett, mint 7 éve, pedig most sem volt sokkal több időm, mint akkor, de most volt egy konkrét tervem, a harangtornyot akartam megnézni, amiről a legutóbbi látogatásom alkalmával még nem tudtam, hogy a világörökség része. 

Namur a Sambre folyó partján fekszik kb. 115.000 lakosa van, az azonos nevű tartomány székhelye. Már a kelta időkben fontos kereskedelmi központ volt, majd a Merovingok egy várat emeltek a folyó mellett. Később a Flamand Grófság része lett, tartozott Burgundiához, Spanyol-Németalföldhöz (ekkor megerősítették a várat), majd francia és holland uralom alá került. Mint a környék többi városa, Namur is 1830 óta Belgium része. Mindkét háborúban jelentős károkat szenvedett, ma fontos ipari és kereskedelmi központ.

Az állomásról dél felé, a központba indultam, átvágtam a Galerie Werenne art deco mennyezete alatt, aztán végigmentem a Rue St. Joseph-en és megnéztem az Eglise Saint Joseph különleges, vörös színű barokk homlokzatát. A templomot a karmeliták építették 1655-ben, a kolostoruk építését követően. Ezután továbbmentem a Rue de l'Ange-on, egészen az 1781-ben létrehozott Zöldségpiacra, majd megnéztem az ott álló, 13. századi Keresztelő Szent János templomot. 

Namur

Galerie Werenne

Passage Werenne

Rue St. Joseph

Église St. Joseph

Rue de Fer

Rue de l'Ange

Église Saint-Jean Baptiste

Marché aux legumes, a Zöldségpiac

Église Saint-Jean de Baptiste

Sikátor

Rue de l''Ange

Végre megtaláltam a Beffroi-t, vagyis a harangtornyot, ami miatt most újra eljöttem Namur-be.  Teljesen el van dugva a tőzsde épülete mögé, alig látszik ki a tornya, nem csoda, hogy 7 éve nem láttam meg, (igaz, akkor nem is kerestem). A torony 1388-ban épült a városfal részeként, 1746 óta pedig a város harangtornyaként funkcionál, 1999 óta szerepel a világörökségi listán. (Részletek és több kép itt.) 

A tőzsde épülete

A torony teteje az átjáró fölött

Szobor a tőzsde épülete előtt

Harangtorony

A torony a lemenő nap fényében

Virágok a falon

Az átjáró, mögötte a Place d'Armes

Szelfi a toronnyal

A harangtorony, előtte a tőzsde

Ezután még kimentem a Sambre folyó partjára, lefényképeztem a túloldali citadellát, aztán az 1825-ben épült színházat, amelyet 1863-ban, egy tűzvész után újjáépítettek. Innen nem messze áll az Hotel de Ville, vagyis Namur városházája, amelyet 1878-ban építtetett a dúsgazdag Frans Kegeljan, majd 1919-ben eladta a házát a városi tanácsnak.

Turisztikai iroda a folyóparton

A Sambre folyó a citadellával

Sambre

Quai des Joghiers

Szelfi a citadellával

Rue de Pont, háttérben a tőzsde

Pont du Musée

Place du Théátre

A namur-i színház

Hotel de Ville, a Városháza

Egy boltban bevásároltam, majd visszamentem az állomásra és a 20.10-es IC-vel hazamentem. Háromnegyed 9-kor értünk az állomásra, 10 perc alatt hazasétáltam a szállásomra.

Namur, vasútállomás

Charleroi, vasútállomás

A ház földszinti folyosója

Április 5.

Reggel megint esőre ébredtem, de mire elindultam, elállt. Összeraktam a táskát, otthagytam a szobában (Elijah, a tulaj, megígérte, hogy amikor jön takarítani, leviszi a földszintre, és kettőkor, amikor visszajövök, majd ideadja), a kulcsot pedig a földszinten hagytam egy mosdóban. (aztán írtam Elijah-nak, hogy biztosan megtalálja). Mivel előző nap végül minden közelben lévő világörökségi helyszínt sikerült megnézni (eredetileg úgy terveztem, ami kimarad, azt majd ezen a délelőttön nézem meg), kitaláltam, hogy elmegyek egy közeli kisvárosba, Nivelles-be. Nincs túl messze és az útikönyv szerint nagyon szép és érdekes. Kisétáltam a vasútállomásra, útközben megcsodáltam a negyed szép házait, eddig főleg sötétben jártam erre, vagy annyira siettem, hogy nem volt időm jobban megnézni őket.

Charleroi, Marcinelles-negyed

A 8.38-as vonattal elindultam Nivelles-be, 9 után már ott is voltam.

Nivelles egy kb. 30.000-es város Vallon-Brabant tartományban. Apátságát 640-ben alapították, bár erre nincsen írásos bizonyíték. Az alapító (és az első zárdafőnök), Itta, Idősebb Pipin felesége volt, majd Itta halála után lánya, Gertrudis lett a zárda 2. főnökasszonya. Gertrudis 659-es halála után az apátság zarándokhellyé vált, bár bizonyíték erre sincsen. A város nevének első írásos említése 864-ből való, amikor Kopasz Károly király az észak-franciaországi Saint Amand kolostorát Nivella-nak ajándékozta. 877-ben az apátság a királytól néhány környékbeli falut is kapott birtokul, majd a későbbi királyok is folytatták az adományozást. Egy "Niviella vicu" feliratú dénárt is találtak, ami azt bizonyítja, hogy pénzverde is működött a városban. A 12. században városfal vette körbe, a 16. század elején pedig már 20.000 lakosa volt. 1789-ben a kolostort feloszlatták, ez a város gazdasági hanyatlásához vezetett. 1940-ben óvárosát német bombák teljesen lerombolták, ezeket eredetileg egy közeli katonai reptérnek szánták. Az 1970-es években kétszer is rendeztek itt Forma 1-es futamot.

9 óra után néhány perccel megérkeztem Nivelles-be, a Rue de Namur-on lesétáltam a városba, (érdekes, hogy a központ a város legmélyebben fekvő részén van, a vasútállomás pedig egy dombon). Az állomás előtti kis téren egy érdekes szobor áll 1903 óta, Louis Seutin sebészt ábrázolja, aki Nivelles-ben született 1793-ban, a waterloo-i csata során egy rögtönzött klinikán dolgozott és ő tartja az egy nap alatt elvégzett amputációk világrekordját 32 műtéttel. (Kicsit morbid rekord!) Ezen kívül ő használt először kloroformot érzéstelenítésre és felismerte, hogy a higiénia javításával csökkenthető a szülés következtében elhunyt nők száma.

20 perc séta után leértem a főtérre, ennek legfeltűnőbb épülete az 1891-ben épült Palais de Justice, vagyis az Igazságügyi Palota, amelynek barnásvörös téglahomlokzata neogótikus és neoreneszánsz jegyeket is felmutat. A tér közepén álló katedrális északi oldalán áll az Hotel de Ville, vagyis a Városháza modern épülete, egyik bejárata előtt Jean de Nivelles (akiről még lesz szó!) kutyájának szobra.

Square Communal Louis Seutin

Place Lambert Schiffelers

Az Igazságügyi Palota

A palota tér felőli homlokzata

Szobor a palota sarkán

Díszes bejárat

Palais de Justice

Hotel de Ville

Jean de Ville kutyája

A tér közepén áll Belgium legszebb román kori temploma, a Collegiale Saint-Gertrude, amely 1046-ban épült és egy 640-ben alapított kolostor temploma volt. A különleges, háromtornyos homlokzatot éppen renoválták, de szerencsére belülről meg lehetett nézni a templomot.  (Részletek és több kép itt.)

A templom nyugati homlokzata

Église Sainte-Gertrude

A templom délről

A nyugati bejárat

Főhajó

Szentély

Egy régi fotó a templomról

Szószék

A szószék hátulról

Stáció

Az altemplomba vezető lépcső

Főoltár

Orgona

Boltívek 

Az ereklyét a körmenet idején szállító kocsi

Freskótöredék

A templom makettje

A templom előtti díszkút

A templom délről

Miután megnéztem a templomot, elindultam a város többi részének felfedezésére. Úgy gondoltam, a legjobb lesz, ha a turisztikai irodában kezdem (ez nagyon jó ötletnek bizonyult!). A Rue de Saintes-en indultam el felfelé, egy fedett átjáró melletti épületben meg is találtam. Nagyon kedves hölgy fogadott, ellátott prospektusokkal és egy nagyon jó térképpel, ahol a város legfontosabb nevezetességei voltak feltűntetve, rövid (német nyelvű) leírással együtt. Úgy gondoltam, végigjárom az ajánlott útvonalat, így biztosan nem marad ki semmi érdekes. Mielőtt elindultam, még vettem képeslapot és megnéztem az iroda mini-kiállítását, ahol üvegvitrinekben Jean de Nivelles figuráját láthattam különböző kosztümökbe öltöztetve. 

Porte de Saintes

Office du Tourisme

Jean de Nivelles

A körút első állomása az iroda mellett álló Porte de Saintes (vagyis a Szentek kapuja), amelynek formája egy 15. századi árkádra emlékeztet. A kapu belső oldalán Nivelles térképe látható mozaikformában és mellette a legfontosabb műemlékek bronzreliefként. 

Nivelles térképe és legfontosabb épületei

A következő állomás a város második legnagyobb temploma, az Eglise des Récollets volt. Ez tulajdonképpen egy épületkomplexum, amely egy kolostorból és egy kápolnából áll. Az egyhajós, egyszerű, visszafogott díszítésű templomot belülről is megnéztem.  (Részletek és több fotó itt.)

A Recollets templom és kolostor

Église des Recollets

A kápolna nyugatról

Főhajó

Szentély

Orgona

Stáció

Egyszerű üvegablakok

Boltívek

Miután kijöttem a templomból, folytattam a sétát, gyönyörű, 17. és 18. századi házak között vezetett az út, gyakorlatilag a templommal szemben áll a Maison du Bailli, amelynek klasszikus homlokzata és kapuja a 18. századból származik. A Rue de Charleroi mindkét oldalán bájos, apró házak, a 10. számú ház falán egy pici kis falfülke (magamtól nem vettem volna észre, de a leírásban minden apró részletre felhívták a figyelmemet), a 6. számú házban pedig korábban egy 1651-ben alapított iskola működött. A 4. számú ház volt a Máltai lovagrend egykori menedékhelye, amelyet a lovagok nem tudtak befejezni, hiszen II. József feloszlatta a rendet. A francia forradalom után a házat francia csapatok foglalták el. Az 5. számú ház szemben a 17. századból származik. Az utca végén álló sarokház a 16. századból származó nagy polgárház.

Maison du Bailli

Rue de Charleroi 10.

A kis falfülke

Rue de Charleroi 6, a korábbi iskola

A 10. , 8. és 6. számú házak

A 4. számú ház, ami egykor a máltaiaké volt

Az 5. számú ház

Az 5. számú ház bejárata

A 16. századi sarokház

A sarokház részlete

A Rue de Charleroi sarkán jobbra fordultam, a Rue de Saint-Georges-re, ahol a 6., 8. és 10. számú házakban egykor az 1623-ban Nivelles-ben alapított Aywieres kolostor menedéke működött, amelyet aztán 1750 körül 3 különálló házzá alakítottak. A 14. számú ház lényegesen régebbi, a 14-15. századból származik, ebben a házban működött a 14. században a város első pénzintézete, az Atelier monétaire des abbesses. A történelmi épületek előtt egy kis apró, háromszög alakú parkot láttam, tele volt színes virágokkal. A következő, fehér színű ház az Hotel de Biourge, szintén a 17. századból származik, ma egy bank működik benne.

A 3 lakóház

Emléktábla a 8. számú ház falán

A virágos parkocska

Hotel de Biourge

A bankkal szemben nyílt a Rue Neuve, (vagyis az Új utca), amely egy balkanyar után új néven, Rue des Conceptionistes-ként futott tovább. Ebben az utcában is gyönyörű, régi házakat lehet látni, amelyeket szépen restauráltak. Az egyik sarkot egy 1779-ből származó klasszikus szökőkút díszíti, a 16. századból származó "spanyol ház" nyugati homlokzatán pedig egy apró, gótikus falfülkében egy kis Szűz Mária szobor figyeli az utca forgalmát.

A Rue Neuve sarka

Rue Neuve

Kút 1779-ből

Balra a sarokban a szökőkút

A 16. századi spanyol ház utcai homlokzata

A "spanyol ház" nyugati homlokzata

A kis falfülke

Ezután befordultam a Rue du Messager d'Anvers utcába, ami arra emlékeztet, hogy Nivelles-ben egykor 6 postakocsiállomás működött. A hangulatos sétálóutca bal oldalán egy szép szökőkutat láttam. Innen jobbra fordultam a Rue du Pont Gotissart-ra, (az utca neve arra utal, hogy itt korábban egy híd állt, de ma már befedték a vízfolyást), az utca elején álló ház homlokzatában pedig ágyúgolyók láthatók.

Díszes kút virágokkal

Az "ágyúgolyós" ház

Innen néhány sarokra áll az 1956-ban megnyitott Régészeti, Művészeti és Történeti Múzeum, amely egy 18. századi, vadszőlővel befuttatott  kastélyban működik. Innen néhány perc alatt visszaértem a főtérre. Közben bekanyarodtam a Rue des Choraux-ra, ami onnan kapta a nevét, hogy a 17. század elején az egyik házban tanították a kórusban éneklő gyerekeket gregorián énekekre. 

A Régészeti Múzeum épülete

Szent Gertrúd templom a főtéren

Rue des Choraux

Házak a Rue des Choraux-n

Grand Place és a Szent Gertrúd

A főtérről a Rue de Soigniers-en nyugati irányban indultam tovább. Megcsodáltam a 35. számú ház gótikus homlokzatát. Az épület egykor fogadó volt, 1555-ben épült, a neve Maison du Flambeau, és egykor a Rue de Namur-ön állt, de szétszedték és itt kőről kőre újra felépítették. Innen néhány méterre indul a Rue Marlet, ami tulajdonképpen egy széles lépcsősor. Itt volt egykor Laurent Delvaux, 18. századi szobrászművész műterme. A lépcső tetején jobbra fordultam, a Rue Seutin-ra, itt áll a 12. századból származó Tour Simone, ami a város egykori védőfalának egyetlen megmaradt darabja. Ezt a falat egykor egy árok vette körbe, amelyet el lehetett árasztani. A falhoz 11 torony és 7 tölgyfakapu tartozott. A Tour Simone volt az esküterem. Sajnos, csak a kerítésen keresztül lehetett megnézni, nem látogatható.

Rue de Soigniers

Maison du Flambeau

Itt indul a Rue Marlet

A Rue Marlet lépcsősora

Balra az egykori műterem

Rue Seutin

Tour Simone

A Rue Marlet és az Impasse de la Grosse Pompe kereszteződésénél áll az 1647-ből származó egykori fogadó, az "Aux Trois Maillets", amelynek ajtaja barokk mestermű. Innen a Rue de Mons-on keresztül visszamehettem volna a főtérre, de tettem egy kis kitérőt a Rue Bayard és a Rue de Coq felé. Még az információs irodában vásárolt egyik képeslapon fedeztem fel egy nagyon hangulatos képet: régi, téglaburkolatos házak egy szűk utcában, a háttérben pedig a templom jellegzetes homlokzata a tornyokkal. Azt mondta a hölgy, ez nagyjából ezen a környéken lehet, így most megkerestem, és elkészítettem a fotót ugyanolyan szögből, mint a képeslapon. Ezt a kanyargós, szűk utcákból és régi házakból álló festői negyedet Saint-Jacqus-nek hívják, szerintem ez a város leghangulatosabb része.

Aux Trois Maillets

Barokk ajtó

Rue de Mons, háttérben a Szent Gertrúd

Rue Bayard

Szélmalom a falon

A Rue de Coq sarka

Az a bizonyos kép

Régi házak a Rue de Coq-on

Újra a Grand Place-en

Miután megint leértem a központba, a séta utolsó szakaszára indultam, ezúttal a város északi részébe. Újra elmentem az "ágyúgolyós" ház mellett a Rue du Pont Gotissart-on, majd tovább a Rue de Namur-ön. Innen balra nyílik a Boulevard Fleur de Lys, amelynek 11. számú háza 1920-ban épült szecessziós stílusban, sgrafittós virágdíszekkel. Innen a Rue du Déversoir-ra mentem, itt az 1. és a 11 szám között art deco stílusú, funkcionalista sorházakat építettek, teljesen egyforma homlokzattal, csúcsos oromzattal, széles párkánnyal, a korszakra jellemző márványüveggel díszítve.

Nivelle központja és az állomás közötti negyedet 1870-ben kezdték kialakítani, a társadalom különböző rétegei költöztek ide, a szociális különbségek a házak méretén, díszítésén is látszanak.

Ágyúgolyós ház

Hangulatos szobor

Szecessziós lakóház a Bd. Fleur de Lys-en

Díszes erkély a házon

Art deco házsor a Rue du Déversoir-on

Ezután megnéztem az 1887 és 1891 között épült Notre-Dame du Saint-Sépulcre templomot. A kapurészt 1909-ben építették hozzá. Az épület külseje eklektikus, a belső tér neogótikus stílusú. Innen a Rue Delvaux-n mentem tovább, a 30-32-es számú házak homlokzata egy másik szép példája a szecessziónak: asszimetrikus homlokzat, különböző formájú ablakok, domborművek és színek, mind az "új stílus" jellemzői.

Notre-Dame du Saint-Sépulcre

A templom nyugatról

Rue Delvaux

Szecessziós házak a Rue Delvaux-n

Közben az eső is esni kezdett, ráadásul már elmúlt egy óra, így ideje volt befejezni a városnézést Nivelles-ben és visszaindulni Charleroi-ba. Visszamentem a Rue de Namur-re és elindultam felfelé a dombon, a vasútállomás felé. Néhány perc alatt felértem, megvettem a jegyet, sajnos az előző vonat pont elment, de szerencsére elég gyakran járt.

A régi ... 

... és az új vasútállomás

Végül a 13.41-es vonattal mentem vissza Charleroi-ba. Kettő után érkeztünk, elrohantam a szállásra a táskámért, aztán vissza az állomásra, megvettem a jegyet a reptéri buszra. Kiderült, hogy a busz félóránként megy, az előzőt pont lekéstem, így várnom kellett 3-ig. Kezdtem aggódni a gép miatt (15.50-kor kapuzárás), de szerencsére gyorsan kiértünk. Ott viszont újabb problémák, a busz jó messze tett le a termináltól (átalakítják az egészet), ráadásul kiderült, hogy nem az 1-es, hanem a 2-es terminálról indul a gépem (nem is tudtam, hogy kettő van!). Így még átrohantam az egész reptéren, (az új terminál 2 szinttel lejjebb van), ekkor már nagyjából biztos voltam benne, hogy lekésem a gépet, már fél 4 elmúlt és még hol volt a biztonsági ellenőrzés?? (Charleroi-ban mindig óriási a sor!). Hát, kár volt izgulni, a biztonsági ellenőrzésnél csak én voltam egyedül, (az átvilágító kaputól visszaküldtek, nem értettem, mi a baj, kiderült, hogy a tálcatovábbító nem működik, nekem kellett eltolni a pultig a táskámat), kirohantam a 28-as kapuhoz és ... kiderült, hogy késik a gép! Végül 16.15 helyett 16.48-kor szálltunk fel és 2 óra múlva értünk Pestre. A szegedi IC 40 percet késett, végül 22.28-kor értünk Csongrádra, elgyalogoltam a buszállomásra a biciklimért (szombat hajnalban innen indultam) és hazatekertem.

Charleroi

Vasútállomás, Charleroi

Innen indul a reptéri busz

Beszállás

Megérkeztünk!

Források: 

Gent – Wikipédia (wikipedia.org)

Antwerpen – Wikipédia

Rotterdam – Wikipédia

Amszterdam – Wikipédia

Brüsszel – Wikipédia

Binche – Wikipédia

Namur (település) – Wikipédia

Nivelles – Wikipedia