2025. július 20., vasárnap

Lisszabon

 Lisszabon

2025. július 20-27.

Előkészületek

Mivel egy Erasmus-tanfolyamra utaztam Lisszabonba, a szokásos szervezési munkák (repülőjegy és szállás foglalása, útikönyvek böngészése) mellett szakmailag is elő kellett készíteni az utat: dokumentumokat kitölteni, tankerülettel levelezni, felkészülni a témából (a mesterséges intelligencia felhasználása az oktatásban). Ráadásul sok időm nem volt, hiszen július 16-án érkeztem haza a Baltikumból, előtte pedig még a török út lezárásával volt tennivaló. Azért sikerült mindent elintézni, így felkészülten vártam az utazást és természetesen kíváncsian is, hiszen korábban még sohasem jártam Portugáliában. 


Portugália az európai földrész legnyugatabbra fekvő állama, az Ibériai-félsziget délnyugati részén található, egyetlen szárazföldi szomszédja Spanyolország. Területéhez tartoznak az Azori-szigetek és a Madeira-szigetek, egykori afrikai gyarmatai (Bissau-Guinea, Angola, Mozambik, a Zöld-foki-szigetek) az 1970-es években váltak függetlenné. Portugália területe és lakosságszáma nagyjából megegyezik Magyarországéval. Nevének eredetéről megoszlanak a vélemények, az egyik szerint a Douro folyó torkolatánál fekvő Porto városról, ill. az egykori Portói Grófságról (Condado de Portugal) nevezték el Egy másik nézet szerint a római-kelta Portus Cale helységnévből származik, a portus szó kikötőt jelent, a cale pedig egy kelta népcsoport neve, vagyis a név jelentése "a kelták kikötője" lehetett.

A mai Portugália őslakóinak az ibéreket tekintik, akik i. e. 1600 körül vándoroltak ide Észak-Afrikából vagy a Mediterráneum keleti részéből. Ezer évvel utánuk jöttek a kelták, majd az i.e. 2. században a Római Birodalom. Az itt megszervezett római provinciát Augustus nevezte el Lusitania-nak. Ezután a népvándorlás során számos népcsoport foglalta el a területet (vandálok, alánok, nyugati gótok), majd 711-ben a mórok lettek az egész félsziget urai, akiknek a kiűzése az ezredforduló táján indult meg. 1147-ben visszafoglalták a móroktól Lisszabont, ez lett az ország fővárosa. 1494-ben a tordesillasi szerződésben Portugália és Spanyolország megállapodott a világ felosztásáról, a 16. századtól Portugália hatalmas gyarmatbirodalmat épített ki. A gyarmatokról szerzett extra jövedelmet azonban nem az ország gyarapítására fordították, hanem felélték, ezért a fénykort hosszú hanyatlás és elszegényedés követte. 1580-ban kihalt a portugál királyi ház, ezután 60 évig Spanyolországgal perszonálunióban éltek, majd 1640-ben visszanyerték függetlenségüket. Az 1800-as évek elején Napóleon csapatai foglalták el az országot, a királyi család Brazíliába menekült. (Brazília csak 1822-ben lett független Portugáliától.) 1910-ben kikiáltották a Portugál Köztársaságot, amit 1926-ban egy katonai puccs döntött meg. Ettől kezdve többé-kevésbé egy katonai diktatúrában éltek, az államigazgatás csak 1982-ben vált teljes mértékben civil irányításúvá. Portugália ma egy fejlett, modern ország, tagja az ENSZ-nek, a  NATO-nak és az Európai Uniónak.


Július 20.

Reggel negyed hatkor Dorina barátnőm jött értem, kivitt az állomásra. Pontosan 6.37-kor indult a vonat Félegyházára, így elértem az (emeletes!) szegedi vonatot. Menetrend szerint 8.45-kor már Ferihegyen voltam. Dél körül felszálltunk, a leghátsó sorban ültem, ráadásul középen, így nem sokat tudtam fényképezni út közben. A mellettem (az ablaknál) ülő hölgy nagyon aranyos volt, amikor ő fényképezett, mindig hátrahúzódott egy kicsit, hogy én is tudjak fotózni.

Kiskunfélegyháza

Ferihegy, vasútállomás

Mindjárt indulunk


Budapest felülnézetből




Partvonal

Ez már Lisszabon!

Leszálltunk

Négy órás repülés után (már alig bírtam ülni!) leszálltunk, Portugáliában egy órával korábban van, így itt még csak 3 óra volt. Hamar megérkezett a bőrönd, így negyed négykor már a megbeszélt pontnál voltam, ahol a már vártak rám. A booking-nál foglaltam szállást, és mivel elég drága volt, ingyenes transzfert kaptam hozzá a lakásig. Még sohasem vártak táblával a kijáratnál, így megkértem Marco-t, (akinek az volt a dolga, hogy a sofőrhöz kísérjen!), hadd fotózzam le a táblámmal. A sofőrrel egyébként korábban már több üzenetet váltottunk, de kiderült, mégsem ő (Magno volt a neve) visz be a városba, hanem egy Eduardo nevű fickó. Elmagyarázta, hogy Magno-ra kb. 10 percet várnom kellett volna, azt pedig nem akarták, így őt küldték, mert ő éppen itt volt a reptéren.



Nem volt egyszerű megtalálni a szállást, a környéken rengeteg az egyirányú utca, ráadásul "hegynek fel, hegyről le" kellett menni, de végül csak megtaláltuk a meredek Calcada de Sant'Ana utcát a Santana dombon.
Eduardo nagyon rendes volt, megvárta, hogy működik-e a kód, amivel be tudtam menni a házba. Az apartman egy háromszintes ház legfelső emeletén van, rettenetesen meredek és szűk a lépcső, alig bírtam felrángatni a bőröndöt. Egy újabb kód megadásával tudtam kivenni a boxból az apartman kulcsát. 
Nagyon kényelmes és tiszta a lakás, van egy fürdőszoba, konyharész, étkezőasztal, kényelmes ágy, fotelek és három utcára néző ablak. A fürdőszoba nagyon furcsán volt megoldva, tulajdonképpen két részből állt: a konyha mögött, egy beugróban volt a mosdó, és innen nyílt egy újabb helyiség, ott volt a zuhanyzó.

Balra a ház, a másodikon a 3 ablak az enyém

A ház bejárata

A padló burkolata

Ott fent van a lakásom!

A lépcső felülnézetből

Itt volt a kulcs


Az ágyam

A három ablakból kettő

Konyha, mögötte a fürdőszoba ajtaja és balra a bejárat

Zuhanyzó

Mosdó, balra a zuhanyzó ajtaja

Kilátás az ablakból, a távolban  a Tejo

Kilátás a másik irányba, a hegy teteje felé

Kipakoltam, kicsit pihentem, ettem valamit és egy óra múlva, negyed hatkor, elindultam a várost felfedezni. 

Lisszabon Portugália fővárosa és kb. félmillió lakosával egyben a legnagyobb városa is. Az Atlanti-óceán partján, a Tejo tölcsértorkolatánál, a folyó jobb partján helyezkedik el. A történelmi városnegyedek a város hét dombján helyezkednek el. A város klímája mediterrán, ez Európa egyik legmelegebb fővárosa. Nevének eredete állítólag a föníciai Allis Ubbo, vagyis "biztonságos, barátságos kikötő" elnevezésből származik. Egy másik elmélet szerint az elnevezés a Tejo folyó római hódítás előtti nevével (Lisso vagy Lucio) hozható inkább kapcsolatba.
A város területét az újkőkorszak alatt ibér törzsek népesítették be, a Szent György vár dombjának déli lejtőjén pedig, a mai város központjában (a régészeti leletek alapján) már i.e. 1200-ban egy főníciai kereskedelmi kolónia létezett. A görögök Olissipo-nak nevezték a város Ulysses (Odüsszeusz)legendás ókori görög király után, aki (a monda szerint) azután alapította a várost, hogy elhagyta Tróját. Később a város Felicitas Julia néven a Római Birodalom része lett, majd Ulishbona néven a vizigótok uralma alá került. Az arab hódítók számos mecsetet és lakóépületet emeltek, ekkor készül el a várost körülvevő védőfal is. Alfonz király 1147-ben foglalta vissza az araboktól, majd 1255-ben Lisszabon főváros lett. 1290-ben Lisszabonban alapították meg Portugália első egyetemét, amely 1308-ban Coimbra-ba költözött. A nagy felfedezések korában Lisszabon volt az egyik legfontosabb kikötő, a legelső felfedező utak kezdőpontja, az 1500-as években a világkereskedelem egyik fő központja lett, az 1600-as évekre a világ egyik leggazdagabb városának számított. Ekkor azonban a várost óriási tragédia érte: 1755. november 1-én egy hatalmas (a Richter-skála szerint 9-es erősségű) földrengés, az azt követő szökőár és tűzvész a város mintegy 85%-át romba döntötte, kb. 90.000 ember halálát okozva. A földrengés után azonnal megindult az újjáépítés, Pombal márki tervei alapján modern, szabályos utcahálózattal rendelkező negyedek jöttek létre (pl. a Baixa, vagyis az Alsóváros). A 2. világháborúban Lisszabon semleges, nyitott kikötő volt, megy az USA-ba tartó menekültek (és a kémek) központjává tette. 1998-ban a város (Budapest visszalépése miatt) világkiállítást rendezett, amely kb. 11 millió látogatót vonzott 132 nap alatt. 1992 óta Lisszabon Budapest testvérvárosa.


A meredek Calcada de Sant'Ana utca egyenesen (na jó, kanyarogva) levezet a Rossio-ra, az egyik központi térre. Hát, kellett a térkép: szűk sikátorokon, éles kanyarokon keresztül vezetett az út, ráadásul annyira lejtett, hogy alig bírtam megállni.
Ez egyébként a Mouraria (vagyis mór negyed), ahol ázsiai, afrikai és arab a lakosság nagy része, az utcánkban legalább 10-10 étterem, bár és kis üzlet volt, láttam szenegáli és nepáli vendéglőt is. 

Indulok lefelé a Sant"Ana-n

Száradó ruhák

Néhány perc múlva már le is értem a hegyről, megdöbbentő volt a látvány, ahogy a szűk sikátorok után hirtelen kiértem egy gyönyörű térre, a Largo Sao Domingos-ra. Körben meseszép épületek, szemben velem a Teatro National Dona Maria II., amely 1846-ban épült klasszicista stílusban, de 1964-ben egy tűzvészben teljesen elpusztult, de eredeti formájában felépítették és 1978-ban újra megnyitották. A főbejárata egyébként a Rossio-ra néz, amit én láttam, az a keleti homlokzat. 
Jobb kéz felől áll a Palacio de Indepencéncia, vagyis a Függetlenségi Palota gyönyörű vörös épülete, amely a 15. században még az Almada családé volt. Ebben a palotában gyűltek össze 1640-ben a portugál nemesek, hogy megtervezzék a spanyol uralom elleni felkelést. (Bár a térről ez nem látszik, de azt olvastam, ennek a palotának is ugyanolyan alakú kéményei vannak, mint a Királyi Palotának Sintra-ban.)

Largo Sao Domingos, szemben a színház oldala

Palacio de Independéncia

A tér keleti oldalán áll a névadó templom, az Igreja de Sao Domingos, vagyis a Szent Domonkos templom, amit természetesen megnéztem. (Részletek és több kép itt.)

Igreja de Sao Domingos

Templombelső

Ezután kisétáltam a Rossio-ra (hivatalos neve: Praca Dom Pedro IV.), ami a város egyik központi tere a 13. század óta. A tér körül egykor nemesi paloták és egy kórház is állt, de az 1755-ös földrengés során minden épület megsemmisült, az Almada-palota kivételével. A most látható épületeket már Pombal márki tervezte, a negyed sakktáblaszerű elrendezésével együtt. 
Hullámos minta a kövezeten, barokk szökőkutak, (az északi és a déli, amelyek 1889 óta díszítik a teret, és a bájos kis Angyalkút), körben árnyat adó fák és a gyönyörű épületek, a tér közepén pedig a névadó szobra egy magas oszlop tetején. (Az egyik útikönyv szerint a szobor eredetileg Miksa mexikói császárt ábrázolta, de őt időközben kivégezték, a szobor pedig ide került, kicsit átalakították és reménykedtek, hogy senki nem veszi észre.)

Az északi szökőkút, mögötte a színház főhomlokzata

A két ház között a hegy tetején az erőd

A tér délnyugati sarka, középen a Santa Justa lift teteje, jobbra a Carmo templom romjai

Dom Pedro IV.

Az Angyalkút

A déli szökőkút

A tér déli része, balra az Arco do Bandeira boltíve

Szelfi a kúttal

A hullámmintás macskakő

Fent a Carmo romjai

A tér nemcsak a a helyiek és a turisták kedvenc találkozóhelye, hanem fontos közlekedési csomópont is. Én is lementem a metrómegállóba, megnéztem,, mennyibe kerül majd utolsó nap a poggyászmegőrzés és megvettem a napijegyet. (Nagyon megéri, hiszen csak 7 euróba kerül, míg egy metrójegy 1,85, egy buszjegy 2,2, egy villamosjegy 3,2, egy siklójegy 4,2, a Santa Justa lift pedig 6,1 euró.) Mielőtt megvettem, kikérdeztem az információs srácot, türelmesen elmagyarázott mindent, bár az automata használata nem volt egyszerű. (Azért a hétvégére egészen belejöttem.)

Metrómegálló

A poggyászmegőrző tarifái

Ezután elindultam az első "attrakció" felé, amit mindenképpen ki akartam próbálni: Ez a lisszaboniak Eiffel-tornya, a Santa Justa lift. Végigsétáltam a Rua do Carmo-n, megnéztem a Joalharia do Carmo-t, a város egyik legrégebbi ékszerüzletét és már ott is álltam a Santa Justa lift előtt. 1902-ben épült, hétemeletes, 45 méter magas, a Baixa negyedet köti össze a Carmo térrel. Eredetileg gőzgép működtette, de 1807-től elektromos motor hajtja. A tervezője Eiffel tanítványa volt, nem csoda, hogy a fém szerkezet emlékeztet az Eiffel-toronyéra. 

Rua do Carmo, háttérben fent a lift felső kijárata

Joalharia do Carmo

Hosszú sor állt a lift előtt, de elég gyorsan haladt. Nekem nem kellett fizetnem, csak az előbb vásárolt napijegyet kellett érvényesíteni, és már suhantunk is fel a magasba. A faborítású fülkében úgy éreztem magam, mintha visszamentem volna az időben! A tetején sajnos nem lehetett jól kilátni, (mindenütt rácsok nehezítették a kilátást), de egy csigalépcső vezetett fel a kilátóteraszra, ezért külön kellett fizetni 5 eurót, de megérte! Csodálatos volt a kilátás a városra, a folyóra, próbáltam felfedezni a város szerkezetét, mi hol van, így fentről már jobban látszottak a magasságkülönbségek (a város hát dombra épült, mint Róma!). Mivel nem sokan fizettek ki még 5 eurót, szinte végi egyedül voltam fent. Amikor végre jött valaki, gyorsan megkértem, hogy fényképezzen le.)

A lift oldalról

Rua Santa Justa, háttérben az erőd


Santa Justa



A lift belsejében


Kilátás a liftből

A kilátóba vezető csigalépcső

Felfelé a lépcsőn

Kilátás a Tajo-ra

A Carmo templom

A Rossio tér

A kilátó tetején

Háttérben a San Jorge erőd


Szelfi a kilátó tetején

A Carmo templom

A kilátóterasz

A csigalépcső teteje

Indulok lefelé

Díszes korlát

A lift felső kijárata

A lift teteje

Közvetlenül a lift mellett áll a da Carmo templom, amely súlyosan megsérült az 1755-ös földrengésben, de nem állították helyre, mint a többit, hanem meghagyták romként. A karmelita templom és a mellette berendezett múzeum már nem volt nyitva, de a templom megmaradt falai így is nagyon hatásosak. Előtte hangulatos kis tér a Largo do Carmo, közepén egy  középkori szökőkút, körben mindenütt jacaranda fák és persze rengeteg turista.

A templom déli fala

A templom déli bejárata

Egy megmaradt támpillér


A templom nyugati bejárata

Szökőkút

A múzeum bejárata

Largo do Carmo

Innen továbbsétáltam, megnéztem a Teatro da Trinidade színház vörös épületét (ez a város egyik legrégebbi színháza, 1867-ben épült), végül a Bairro Alto és a Chiada negyed között  húzódó Rua do Alecrim-en kötöttem ki. Gyönyörű épületeket láttam, festett homlokzatokkal és a városra jellemző csempedíszítéssel.


Festett homlokzat

Teatro da Trinidade

A színház homlokzata

Rua da Alecrim

Csempedíszítés a homokzaton


Az egyik sarkon egy templomot fedeztem fel és mivel ez még nyitva volt, (pedig már este 7 körül járt az idő), megnéztem. Kiderült, hogy ez az "Olaszok temploma", vagyis az Igreja de Nossa Senhora do Loreto (Loretoi Szűz Mária) templom, amely 1518-ban épült és egyszerű külseje gyönyörűen díszített falakat rejt. (Részletek és több kép itt.)


Loretói Szűz Mária templom

Templombelső

Bár a templom egy utcasarkon áll, de szemben vele egy kis, hangulatos tér található, közepén Luis de Camoes, a portugálok nemzeti költőjének szobra, aki a 16. században élt, halálának napja, június 10-e ma nemzeti ünnep Portugáliában. 

Praca Luís de Camoes


Largo Barao de Quintela

Kétéltű busz az Alecrim-en

Jobbra, az egyik mellékutcában egészen véletlenül megpillantottam a Lisszabonba érkező turisták egyik kedvenc fotótémáját (állítólag, mert én egyik útikönyvben sem olvastam róla), a Pink street-et, amely egy középen rózsaszínűre festett utca, esernyőkkel, rengeteg bárral és étteremmel.
Láttam egy boltot is (később aztán többet is a városban), amelynek minden négyzetcentiméterét konzervdobozokból rakták ki, amelyben a portugálok ( egyik) kedvencét, a szardíniát tartósították.


Pink street

Szardínia mindenütt


Végül leértem a partra, előttem a Cais do Sodré állomás, mögötte pedig a Tejo torkolata, a folyón éppen egy hatalmas óceánjáró siklott méltóságteljesen az Atlanti-óceán felé.

Cais do Sodré

A Tejo

Óceánjáró



Közvetlenül a parton áll a Capricciosa nevű olasz pizzéria, úgy döntöttem, itt vacsorázok. A teraszon ültem, néhány méterre a víztől,  zöldségkrémlevest és rákkal, gombával, rukkolával, borsóval és szárított paradicsommal készült gnocchit ettem. Nagyon finom volt mindkettő!
Kilátás a teraszról

Vellutata di Verdure

Gnocchi di Gamberi

Vitorlások a Tejo-n

A Capricciosa étterem

Az étterem terasza

Ezután végigsétáltam a parti sétányon, nagy élet volt, fiatalok ültek a padokon (vagy a földön), nézték a naplementét, buliztak, jó volt a hangulat. Közvetlenül a parton áll Almada Negreiros "Emlékezés" (Reminiscéncia) című modern szobra. Végig a baloldalon babakék színű épületegyüttes húzódik a parttal párhuzamosan, benne kormányzati épületek és múzeumok. 


Sirályok és bulizó fiatalok

Szelfi a naplementében


Reminiscéncia

A folyóparti sétány


Kormányzati épületek

Jobbra a Nyugati torony

Festett kavicsokból kőszobrok

Homokos folyópart

Ferdy homokállatai


Már fél 9 volt, amikor elértem a Praca do Comércio térre, vele szemben a Cais das Colunas, egy 18. századi móló, amely közvetlenül a földrengés után készült, és a márványlépcsők mellett látható 2 oszlopról kapta a nevét. (A két oszlop Salamon templomának oszlopainak a másolatai.) Itt lépett partra 1957-ben II. Erzsébet angol királynő, amikor a városba látogatott (eredeti filmfelvétel a partralépésről: Royal Reunion Aka Queen In Lisbon (1957) ) és állítólag innen a legszebb a naplemente Lisszabonban.

Caís das Colunas

Szelfi a mólóval

A Praca do Comércio, vagyis a Kereskedők tere, Lisszabon egyik leghíresebb tere. Az 1755-ös földrengés előtt Terreiro do Paco (vagyis Királyi udvar ) volt a neve, mert a tér nyugati oldalán állt a 16. századtól kezdve a királyi palota. Az akkori teret az Escorial építésze tervezte meg. A földrengés után ezt is újratervezték, 1775 óta áll a téren Dom Joao, vagyis I. József király lovasszobra (az uralkodó a tér egyik házának ablakából nézte saját szobrának felavatását). Ma egységes kinézetű, árkádos házak szegélyezik a teret, az északi részén pedig egy óriási diadalív vezet át a  Rua Augusta utcára, amely összeköti a folyópartot a város másik fontos terével, a Rossio-val. Először arra gondoltam, én is ezen sétálok haza, de aztán eszembe jutott, hogy van napijegyem, így inkább felszálltam a téren áthaladó 15-ös villamosra, aminek a végállomása a Praca da Figueira-n van. Már a tér előtt néhány méterrel megállt a villamos, úgy tűnt, nem itt szokott, mert senki sem akart leszállni, csak amikor a vezető kijött a fülkéjéből, és szólt, hogy hagyjuk el a járművet. Megtettük.

Praca do Comércio



Szelfi a szoborral

Dom José lovasszobra

A tér északkeleti sarka

A tér északi oldala a diadalívvel

Arco da Rua Augusta

Megjött a villamos

Pillantás a villamosból a Santa Justa liftre

Megérkeztünk!

A Praca da Figueira (vagyis a Fügefa tér) a 16. századig nem is létezett, egy kórház állt ezen a helyen. A kórház a földrengés során megrongálódott, ezért lebontották, a téren pedig sokáig piacot tartottak. 1885-ben egy nagy, fedett piaccsarnokot is építettek itt, de ezt 1949-ben lebontották, ekkor jött létre a ma is látható tér, ahol 1971-ben állították fel I. János bronzból készült lovasszobrát, ami eredetileg a tér közepén állt, de 2000-ben a délnyugati sarokba helyezték át (állítólag azért, hogy a Praca do Comércio felől is látható legyen). A teret egységes, négyemeletes épületek veszik körül, szállodákkal, kávézókkal és boltokkal. Amíg itt voltam, ez volt az egyik kedvenc terem Lisszabonban, általában innen indultam délután a városnéző túráimra és ide is érkeztem meg este. (Kedvenc fotótémám a tér házai fölött a San Jorgé erőd falai!)
A térről csak néhány perc séta a Largo Sao Domingos, ahonnan indul az utca felfelé, a lakásomhoz. Kicsit aggódtam, hogy megtalálom-e az utat visszafelé (lefelé jövet könnyű volt, mindig a víz felé mentem), de aránylag gyorsan hazataláltam. Útközben még bevásároltam egy apró kis élelmiszerboltban, ilyenből jó néhány van az utcánkban, de "rendes" szupermarketet az egy hét alatt egyszer sem láttam. Jól elfáradtam a felfelé kapaszkodásban (tényleg nagyon meredek az utcám!), ráadásul aznap már 8,5 kilométert gyalogoltam, így gyorsan lezuhanyoztam, aztán spanyol és eszperantó, naplóírás és alvás.

Praca da Figueira

Dom Joao lovasszobra, háttérben a domb tetején a San Jorge erőd

Pillantás a Rossio-ra

Largo Sao Domingos

Emelkedik!

Felfelé a Sant'Ana-n

Hazaértem!

Kilátás a lakásból a Tejo felé

... és a hegy irányába

Július 21.
Reggel 7-kor keltem, megreggeliztem és 7.45-kor elindultam az első munkanapomra. A szálloda, ahol a tanfolyamot tartják, az Avenida nevű metróállomás közelében áll, így úgy gondoltam, metróval megyek. Legyalogoltam a Rossio-ra, kiderült, hogy a Rossio állomásból kettő van, az, amelyiken én állok a zöld, az Avenida állomás  pedig a kék vonalon van. Elég sok időbe telt, amíg átszálltam, bár mindkét vonalon csak 1-2 megállót utaztam. El is határoztam, délután kipróbálom, van e jobb megoldás ennél. (Volt bizony!)
Reggel az utcánkban

A színház mellett, árnyékban

Itt kellett átszállni


8 óra után néhány perccel érkeztem meg az Avenida megállóhoz. Amikor feljöttem a metróból, egy széles sugárutat láttam, ez az Avenida da Liberdade, ahol középen egy négysávos út vezetett, kétoldalt pedig árnyas sétány a gyalogosoknak, szobrokkal, szökőkutakkal, kis tavakkal és hidakkal: nagyon festői volt, de nem volt időm nézelődni, mert még meg kellett találnom a tanfolyam helyszínét. Először rossz irányba indultam el, de aztán végre megtaláltam a Rua do Salitre-t, amin el kellett indulnom ... felfelé! Kiderült, (ami a kétdimenziós térképen persze nem látszott), hogy ez az utca is egy domb tetejére vezet, így meglehetősen kifulladva értem a szálloda elé.

Simon Bolivar szobra



A szálloda a Rua do Salitre és a Rua Castilho sarkán állt, nagyon modern épület, csupa üveg, a mi termünk az alagsorban volt, de egy kis belső udvarra nyílt, így volt elég fény. Mivel csak néhány nappal a kezdés előtt változtatták meg a helyszínt, így volt egy kis zavar az elején, nem volt elég konnektor a gépeknek, nem volt internet, és elég nehéz volt rávenni a szálloda személyzetét, hogy kapcsolják ki a teremben azt az egyébként nagyon kellemes zenét, ami a szálloda egész területén szólt, de mi a saját szavunkat sem hallottuk tőle. Végül fél 9 helyett 9-kor kezdtünk, de ez senkit sem zavart, végül is délen vagyunk, itt az időpontokat nem veszik olyan szigorúan.

19 fő vett részt a tanfolyamon Magyarországon kívül Spanyolországból, Horvátországból, Romániából, Németországból, Csehországból és Görögországból. 



A tanfolyam vezetője, Fatima Campos köszöntött bennünket, megtanultunk néhány alapvető szót portugál nyelven, majd megnéztünk egy angol nyelvű rövidfilmet Lisszabonról. Ezután megbeszéltük, mi lesz a kurzus tematikája és megnéztünk egy gondolatébresztő filmet a mesterséges intelligenciáról.
Számos programmal és appal ismerkedtünk meg (bővebben a tanfolyam szakmai programjáról: itt).


A Canva grafikai tervezőeszköz segítségével mindenki elkészítette a saját portfolióját, fel kellett töltenünk egy fotót, néhány információt az iskolánkról és az osztályunkról, majd (hogy interaktívabb legyen a prezentáció) két igaz és egy hamis állítást magunkról. Ezután mindenki szóban is bemutatta az általa készített oldalt, a többiek pedig megpróbálták kitalálni, melyik állítás a hamis.

Éppen prezentálok

Fél 11 körül tartottunk egy kávészünetet, a szálloda kis harapnivalóval is kedveskedett nekünk, az asztalon örömmel fedeztük fel az egyik legismertebb portugál süteményt a Pastel de nata-t, (többesszáma: Pastéis de nata) vagyis a levelestésztából készült pudingos kosárkát, amelyet a belémi Szent Jeromos kolostor szerzetesei készítettek először. (Állítólag a szerzetesek ruháinak kikeményítésére használt tojásfehérje mellett megmaradt tojássárgáját akarták felhasználni.)

Finomságok

Pastéis de nata

Fél kettőkor végeztünk, úgy döntöttem, hogy nem metróval megyek haza, hiszen légvonalban csak néhány száz méterre lakom innen. (A légvonal szónak most különösen nagy a jelentősége, hiszen a szálloda és a lakásom két különböző domb tetején áll.) Megnéztem a térképet, kiderült, hogy a "hegyemre" egy sikló visz fel, aminek az alsó megállója nincs messze a metrómegállótól, ahová reggel érkeztem. Így legyalogoltam az Avenida da Liberdade-ra, közvetlenül a sarkon áll a spanyol nagykövetség épülete, szemben vele pedig az első világháborúban elesett portugál katonák emlékműve, amelyet 1931-ben állítottak fel itt. Továbbmentem a város felé és a második utcánál balra már meg is láttam a sárga siklót. Kiderült, hogy ez a Lavra nevű sikló, ami ugyanúgy része a lisszaboni tömegközlekedésnek, mint a metró- vagy a buszvonalak. 4,2 euróba kerül egy út, de természetesen erre is érvényes volt a 7 eurós napijegyem. Rendes menetrendje van, csúcsidőben tízpercenként, egyébként pedig negyedóránként jár, el is határoztam, hogy holnap reggel már ezzel jövök "dolgozni". A Lavra egyébként a legrégebbi a főváros siklói közül, már 1884 óta szállítja az utasokat a mindössze 188 méter hosszú (de rettenetesen meredek!!) útvonalon. Néhány percig tartott az út és  már meg is érkeztünk a felső állomásra. Útközben nem volt annyira szép a kilátás, egy borzasztóan szűk utcán araszoltunk felfelé, kétoldalt betonfalak, amelyek a házak kertjét óvták a kíváncsi tekintetektől. Középen kicsit kiszélesedett az út, éppen csak annyira, hogy két kocsi elférjen egymás mellett, az egyik felfelé, a másik lefelé közlekedik. 
Bár nem tudtam pontosan, hová érkezünk, de úgy éreztem, hogy valahol az utcánk közelében lehetünk. Jól sejtettem, néhány perc múlva már a Sant'Ana utca felső végénél álltam, bevásároltam egy (a tegnapinál kicsit nagyobb) boltban és hazamentem.

Színes ház a szállodával szemben

Rua do Salitre

A spanyol nagykövetség épülete a Solitre és a Libertade sarkán

Az első világháborús emlékmű

Avenida da Liberdade

Színes házak a Liberdade-n

Tuk-tuk, a lisszaboni taxi

A sikló alsó állomása

Lavra sikló

Menetrend

A sikló belseje



Vezetőfülke


Megérkeztünk

A felső állomás


A sikló a felső megállóban


A felső állomás bejárata

Az alternatíva: a lefelé vezető lépcső


Az utcám felső vége

Calcada de Sant'Ana

Tipikus ház az utcában

Kilátás a vízre

Kipakoltam a vásárolt dolgokat, feltöltöttem a telefont és negyed négy után már újra úton voltam. Elindultam lefelé, a metrómegállóban megvettem az újabb napijegyet (vagyis az automatánál rátöltöttem a már meglévő kártyámra). Megkérdeztem az információs srácot (ugyanaz volt, akitől tegnap megvettem a kártyát), hogy most akkor elvesztettem-e két órát. Azt mondta, nem, az új 24 óra majd akkor indul, amikor az előző letelik. 
Az volt a tervem, hogy ma megnézem a San Jorge erődöt és a Sé katedrálist. Kimentem a Figueira térre és a 787-es busszal elindultam a várhoz. Mivel a katedrális csak este hétig, a vár viszont este kilencig van nyitva, úgy gondoltam, a katedrálisban kezdek. Szerencsére a busz ott is megáll, gondoltam, majd egy másikkal továbbmegyek a várba (a busznak egyébként az a végállomása, Castelo néven.) Kicsit hasonlított a várbuszokhoz, amik a budai várban járnak, jóval kisebb, mint a normális méretű buszok, hogy elférjen az óváros szűk utcáiban.

Indulok várost nézni

Praca da Figueira

Dom Joao lovasszobra

Rua dos Douradores

A 787-es busz


Kilátás a buszból

A híres 28-as villamos 

A busz éppen a katedrális előtt tett le, gyorsan lefényképeztem a 28-as villamost, háttérben a katedrálissal, (talán ez a városra  legjellemzőbb kép), aztán megváltottam a jegyet és megnéztem a székesegyházat, amely Lisszabon legfontosabb és legrégebbi temploma, 1147-ben épült. Szent Antal aki a város szülötte, itt keresztelkedett meg. (Részletek és több kép itt.)

Az ikonikus kép

Sé de Lisboa

Templombelső


18. századi orgona

Szent Sebestyén kápolna

Lopo Fernandez Pacheco sírja

18. századi betlehem









Szentély



A katedrális bejáratától néhány méterre, (annak háttal) áll a Szent Antal templom, amelynek különlegessége a kápolna, amely azon a helyen áll, ahol (állítólag) Szent Antal született. A templomban éppen mise volt, de azért be lehetett menni, persze, így nem jártam körbe, csak leültem és hallgattam a misét. A szentet ábrázoló kép alatt egy üveggel borított szekrénybe lehetett bedobni a kéréseket, imákat, a hagyomány szerint a házasulandók az esküvőjük napján eljönnek ide és imádkoznak a szent közbenjárásáért. 
Elindultam a kápolna felé, az irányt többnyelvű tábla mutatta. Elég bonyolult volt az út, lépcsőkön, szűk folyosókon keresztül jutottunk el egy apró kis kápolnába, ahol vasrács mögött egy kegytárgy, előtte pedig egy pad, ahol folyamatosan emberek imádkoztak (előttem éppen egy nyugdíjas turistacsoport érkezett), elég sokan voltunk a levegőtlen kis helyiségben.  (Részletek és több kép a templomról és a kápolnáról itt.)

Szent Antal templom

Templombelső


Szent Antal


A kriptába vezető lépcső

A pápa emléktáblája

Szent Antal szülőhelye

A pápa imádkozik a kriptában

Miután kijöttem a templomból, még lefényképeztem a szent szobrát, aztán csináltam még néhány képet a katedrális előtt elhaladó (turistákkal tömött) 28-as villamosról, majd felszálltam a 787-es buszra és felmentem a várba.

Szent Antal szobra a templom előtt

A szobor és a templom

A templom, mögötte a katedrális

28-as villamos


Városnéző villamos

Megjött a 787-es

Ilyen szűk az út

Megérkeztünk a várhoz

Közvetlenül a vár falánál állt meg a busz, ahogy leszálltam, már ott is álltam az óriási kapunál. Kiderült, hogy ez a kapu még csak a "várnegyedbe" vezet, a kapun túl, a falak mögött üzletek, éttermek és lakóházak sorakoztak.

A vár kapuja


Indul a busz lefelé

A várfalon belül


A vártemplom már 1147 óta vár!


Lakóház a várnegyedben

Néhány perc múlva megérkeztem a vár bejáratához, megvettem a 15 eurós belépőt, aztán felfedeztem a várat. Először végigsétáltam a várfalon, gyönyörű volt a kilátás a városra és a folyóra. Aztán megnéztem a belsővárat, felkapaszkodtam minden bástyára és toronyba. Megnéztem a föníciai, római és mór kori ásatási területet és a vármúzeum kiállítását is.  (Részletek és több kép itt.)


A vár főtere

Kilátás a várfalról


Háttérben a híd




Sétány a vár belső fala mentén





Alattunk Lisszabon






A belsővár

A belsővár bejárata


A belsővár udvara


A bástyára vezető lépcső



Díszkút a bástyán


Zászló a legmagasabb tornyon

A várból a városba vezető lépcső







A várfal tetején

Az ásatások területe

Nyaktörő lépcső lefelé

Az ásatások, hátul a vártemplom

Igreja de Santa Cruz do Castello

A leletek gyűjteménye



A belsővár keleti fala

Páva


A vármúzeum bejárata

Kiállítóterem


Római kori leletek


Csempedarabok

Miután kijöttem a múzeumból, visszasétáltam a vár főterére, de kiderült, hogy nem lehet kimenni ott, ahol bejöttem, vissza kellett menni egészen a legtávolabbi részhez, a régészeti ásatások mellett volt a kijárat. Így keveredtem el egy gyönyörű belső udvarra, a Jardim Romántico-ra, ahol kőpadok veszik körül az apró medencét. A kőpadok felületén, a mészkőbe vésve, 8 társasjáték található.

Újra a sétányon



Újra a főtéren

A vár bejárata fentről

Jardim Romántico


I. (Szerencsés) Mánuel, Portugália és Algarve királya

A vár kijárata

Ezután elhagytam a vár területét, közvetlenül a kijárat mellett áll a vártemplom, vagyis az Igreja de Santa Cruz do Castello, amely 1147 óta áll itt, és Krisztus keresztjének egy darabját őrzi ereklyeként. Szívesen megnéztem volna (főleg a vár bejáratánál látott szíves invitálás miatt), de már nem volt nyitva. A templom mellett áll a harangtorony, ahová 5 euróért fel lehetett volna menni, de úgy éreztem, annál biztosan nem lehet szebb a kilátás, mint amit a vár legmagasabb tornyából láttam. 
Így inkább sétáltam egyet az Alfama negyed szűk sikátoraiban, az egyik szuvenírárusnál vettem képeslapot, aztán visszaértem a vár bejáratához.

Igreja de Santa Cruz do Castello

A templom bejárata - zárva

Balra a harangtorony

Jobbra a templom, hátul a vár kijáratta

Felújítandó ház a templommal szemben

Szűk sikátor az Alfama negyedben


Közvetlenül a vár bejárata mellett megláttam egy üzletet, ahol Pastel de Bacalhau-t árultak. Ez is egy tipikus portugál étel, tőkehalból és krumpliból készül, kiszaggatják és kisütik. Ha jól láttam, az éttermekben több kisebb van egy adagban, viszont ezekben a speciális üzletekben (Casa Portuguesa Pastel Bacalhau) egy nagyot árulnak, ami meg van töltve Serra de Estrella sajttal. (A helyiek szerint ez nem autentikus, csak a turistáknak készül.) Mivel végül is turista vagyok, vettem egyet, tényleg finom volt és laktató, bár a 6 euró kicsit túlzás érte.


Casa Portuguesa Pastel Bacalhau



A valóságban ekkora

A várnegyed kapuja

Utcazenész

Ahogy kiléptem a vár kapuján, már láttam is a 737-es buszt, ahogy a megállóban áll. Felszálltam, 19.45-kor el is indultunk lefelé, szinte üres volt a busz, legelöl ültem, így végignéztem, ahogy néha a házak falát súrolva lejöttünk a hegyről. Leszálltam a Figueira téren, elsétáltam a Szent Domonkos térre, ahol megláttam, hogy a  meggylikőrt árusító bolt előtt most nem áll akkora sor, mint délután. Ez is egy helyi specialitás, a neve Ginjinha (vagy röviden Ginja), úgy készül, hogy a meggyet alkoholba (általában helyi pálinkába vagy borpárlatba) áztatják. Vettem egy kóstolót 1,55-ért, gyümölcsöt is kértem bele ("com elas" vagyis "vele"), nagyon finom volt!

A busz a várfal mellett


Praca de Figuiera

Meggylikőrt árusító bolt

A likőr plakátja


Kóstoló


Miután megittam a meggylikőrt (kicsit fura érzés volt, hogy a bolt előtt, a téren kellett lehúzni, mert a poharat vissza kellett vinni), hazasétáltam (na jó, szóval újra megmásztam a hegyet), aztán kipakoltam, felraktam a képeket a blogba és összegyűjtöttem az aznapi blokkokat. Közben a laptopon meghallgattam a sporthíreket, a magyar női vízilabdaválogatott "lelépte" az olimpiai bajnok spanyolokat és bejutott a VB-döntőbe!! Valamilyen véletlen miatt végig tudtam nézni a meccset az m4sport honlapján (általában azt írja ki, hogy csak a Magyarországról lehet nézni). Este még spanyol és eszperantó, aztán alvás.

Július 22.
Kedden reggeli után 7.40-kor indultam el, útközben lefényképeztem az utcánkban álló Nossa Senhora da Pena templomot, amely 1705-ben épült barokk stílusban. Ma már a siklóval indultam "munkába", a 7.50-essel mentem le a hegyről, (én voltam az egyetlen utas), végigsétáltam a Liberdade-n, aztán megmásztam a hegyet a szállodáig. Mivel túl korán értem ide, kicsit sétáltam a környéken.

Reggel az utcánkban

Nossa Senhora da Pena

A sikló felső megállója

Lavra sikló

Az üres sikló



Elhagytuk a felső állomást


7.52: megérkeztünk!

Mintás térkő az Avenida de Liberdade-n

Első világháborús emlékmű

Csempével díszített homlokzat




A Hotel Eurostar bejárata


Nemzeti Képzőművészeti Társaság

Filmművészeti múzeum


Medeiros és Almeida múzeum

Ma is fél 9-kor kezdtünk, tanultunk néhány újabb portugál szót, majd több rövidfilmet néztünk meg a következő témákban: Mire való az iskola? Hogyan töltik a fiatalok a szabadidejüket? (És ez hogyan változott az elmúlt évtizedekben?) Milyen új készségekre, kompetenciákra van szüksége a fiataloknak és hogyan segíthetek ezek elsajátításában a mesterséges intelligencia? Ezután Kahoot!-oztunk, majd használtuk a NoteGPT-t és a Synthesia programokat, végül a Gamma segítségével prezentációt csináltunk.




Ma egy órával korábban, már fél egykor végeztünk, az egyórás siklóval hazamentem, megebédeltem, aztán egy óra múlva már újra úton voltam. 

Indulok lefelé a városba

Ház a Salitre-n

Sikló(m)


Újra otthon

14.10-kor indultam, lesétáltam a Figueira térre, innen indult a 15-ös villamos Belém-be. Elég nehéz volt megtalálni a megállót, többen is rosszfelé irányítottak, úgy láttam, nemrég áthelyezték a megállót, már első nap is meglepődtek néhányan, amikor hamarabb kellett leszállni a villamosról. Végül megtaláltam, az út végig a folyó mellett vezetett, de nem volt túl szép a kilátás, a város kereskedelmi kikötője mellett mentünk, daruk, dokkok, raktárépületek mellett haladtunk, elég külvárosias volt a környék. De aztán kiértünk Belémbe, ami ma Lisszabon egyik kerülete, de korábban önálló város volt. A neve Betlehem portugál nevéből ered és arról nevezetes, hogy a 15. és 16. században a  portugál felfedezők hajói innen indultak afrikai és tengerentúli útjaikra, köztük Vasco da Gama 1497-ben. A község 1852-ben kapott városi rangot, majd 1885-ben egyesült Lisszabonnal. (A neve 2012-ig Santa Maria de Belém volt.)                                                                              

Újra úton

Villamosmegálló

A 15-ös villamos belülről

A Praca do Comércio a villamosból nézve

14.50-kor érkeztem meg Belémbe. Ahogy leszálltam a villamosról, szinte sokkolt a látvány, hiszen néhány méterre tőlem ott állt a Szent Jeromos kolostor és a Santa Maria de Belém templom! A két épület nemcsak hatalmas méreteivel tűnik ki, hanem gyönyörű úgynevezett Mánuel-stílusú díszítésével is. Mivel hatalmas táblák hirdették, hogy mielőtt beállunk a tekintélyes hosszúságú sorba a kolostor előtt, az út túloldalán található pénztárban meg kell venni a jegyet, ezért én is hátat fordítottam az impozáns épületegyüttesnek, és beálltam a jegyre várók sorába. Aránylag gyorsan sikerült megvenni a 18 eurós jegyet, a pénztáros azt tanácsolta, még ne álljak be a sorba, inkább várjak egy órát, hátha addigra kevesebben lesznek, arra figyeljek, hogy 5-ig mindenképpen menjek be. Megfogadtam a tanácsot és elsétáltam a Felfedezők emlékművéhez. Ehhez átvágtam a Jardim de Praca do Impéria-n, vagyis egy gyönyörű zöld parkon, ami a kolostor és a folyó között helyezkedik el. Minden pontjáról klassz kilátás nyílt az épületre, csináltam is jó néhány fotót (itt már elég messze voltam ahhoz, hogy az épület teljes hosszában ráférjen egy képre).

Igreja Santa Maria de Belém


Távolban a kolostor és a templom


Közvetlenül a folyó partján áll a Felfedezők emlékműve, amely a portugál felfedezőknek állít emléket. Eredetileg 1940-ben állították fel a portugál világkiállítás alkalmából. Ideiglenes építménynek tervezték, 1943-ban le is bontották, majd a végleges emlékmű 1960-ban készült el, (Leira-ból való rózsaszínű kőből és Sintra környékéről származó fehér mészkőből), Tengerész Henrik halálának 500. évfordulójára.  Az emlékmű 56 méter magas és egy karavellát ábrázol, melynek orrában Tengerész Henrik látható (kezében egy karavella makettje), mögötte pedig 32 fontos portugál személy (felfedezők, uralkodók, írók, költők), köztük Ferdinand Magellan, Vasco da Gama vagy Luis de Camoes.
Minden oldalról megcsodáltam az emlékművet, (belül fel is lehet menni a tetejére, de nem akartam lemaradni a kolostorról), aztán leültem a keleti oldalán a partra, néztem a hajókat és a sirályokat, hallgattam a szél süvítését és egy nőt, aki az emlékmű mellett énekelt (Lisszabonban általában erősen fúj a szél és mindig énekel vagy zenél valaki), sőt, még a férfi vízilabdaválogatott elődöntőjének a végét is megnéztem a telefonomon. (Kiszurkoltam a szerbek elleni győzelmet!)

Az emlékmű észak felől

A Felfedezők emlékműve



Vitorlás a Tejo-n

Az emlékmű bejárata

Az emlékmű kelet felől (nappal szemben)

Vitorlás-oktatás


Távolban az Április 25. híd


Az emlékmű mellett van a Doca de Belém, vagyis a város  kikötője, ahol gyönyörű vitorlások ringatóztak, az emlékmű előtt pedig egy 50 méter átmérőjű mozaik, amelynek a közepén a világtérkép a portugál felfedezők útvonalát ábrázolja.

Doca de Belém



Középen a nő, aki énekel

Világtérkép 



Mivel elmúlt 4 óra, visszaindultam a kolostor felé, útközben lefényképeztem a Kulturális Központ modern (és ezért elég vitatott) épületét, valamint a parkban portugál városok nevét és címerét ábrázoló mozaikokat.

Kultúrális Központ




Mivel a kolostor előtt még mindig óriási sor állt, úgy döntöttem, először  megnézem a templomot. Ide nem kellett belépő, de itt is végig kellett állni egy sort, bár ez rövidebb volt, mint a kolostor előtti.  A Santa Maria de Belém templom (a  kolostorral együtt) az 1500-as évek elején épült, 1880 óta pedig itt található Vasco da Gama síremléke is. (Részletek és több kép itt.)

Igreja de Santa Maria de Belém

Bejárat a templom déli falán

Luís de Camoes síremléke

Főhajó

Színes üvegablak

Szentély


Faragásokkal díszített oszlop


Mennyezet

Vasco da Gama síremléke

Mellékoltár

Miután kijöttem a templomból, beálltam a sorba a kolostor előtt. Bár már fél öt volt, de erősen sütött a nap, így még az esernyőt is kinyitottam, hogy egy kis árnyékot adjon. (Előttem a sorban a tanfolyam egyik román résztvevője állt a lányával, amíg beszélgettünk, gyorsabban telt az idő). Szerencsére azért haladt a sor, kb. 15 perc múlva már be is jutottam. Jól megtervezett útvonalon járhattuk be a kolostort, először az emeleten néztünk meg néhány termet, majd kimentünk a gyönyörű szép kerengő második emeletére, aztán végigjártuk a földszintet, közben a káptalani gyűlésteremben megnéztük Alexandre Herculano-nak, Belém első polgármesterének sírját, a séta pedig a csodálatosan szép, azulejo csempékkel díszített refektóriumban, vagyis az egykori ebédlőben ért véget. (Részletek és több kép itt.)

A kolostor előtti sor

Balra a kolostor, jobbra a templom

A kolostor déli fala


A kolostor bejárata




A kerengő 2. emelete

A kétszintes kerengő





Folyosó

A kerengő földszintje




Alexandre Herculano síremléke

A káptalani gyűlésterem




Refektórium





Öt óra után jöttem ki a kolostorból (jó, hogy előtte megnéztem a templomot, mert az közben bezárt). Úgy gondoltam, még megnézem a Belém-tornyot, ami szintén a világörökség része, és két villamosmegállónyira van innen. A Largo Princessa megállóban kellett volna leszállnom, de a következő megállóban nem szállt le és fel senki, a kijelző viszont nem váltott át, így eggyel továbbmentem. Semmi gond, átsétáltam a szemben lévő megállóba, a villamos úgyis olyan sűrűn jár, hogy szinte látszik az előző végéből a következő eleje... hát, nem tudom, mi történt, dugó vagy baleset, de vagy 20 percig nem jött egyetlen villamos sem! Gyalog már régen odaértem volna, de nem azért vettem a napijegyet, hogy gyalogoljak, szóval inkább vártam. Már elég komoly tömeg gyűlt össze, senki sem értette, hová lett a villamos, a másik irányba már vagy 10 elment, de vissza egy sem jött. Végül aztán csak megérkezett, persze tömve, de úgyis csak egy megállót mentem. 

Jön a villamos

Rue de Pedroucos

Végre megjött!

Megérkeztünk

A Largo da Princesa téren kellett leszállni, innen az Avenida da Torre de Belém nevű utcán lesétáltam ... hát, nem a folyóig, mert egy többsávos főút és egy kerítéssel elválasztott vonatsín akadályozta az átjutást. Néhány méterre egy kecses ívű modern felüljáró vezetett át a túloldalra, így hát felkapaszkodtam a lépcsőn, és az éppen arra robogó vonat és száguldó autók fölött szépen átsétáltam a túloldali parkba, a Jardim da Torre de Belém-be.

Largo da Princesa

Avenida Brasilia

A felüljáró, alatta a vonat

Cunami esetén erre kell menekülni

A felüljárón

A háttérben a kikötő

Jardim da Torre de Belém




A parkban megnéztem azt a repülőgépet, amely az első transzatlanti átrepülésnek állít emléket. Cago Coutinho és Sacadura Cabral voltak az elsők, akik 1922-ben egy ilyen repülőgéppel először repülték át (szigetről-szigetre haladva) az Atlanti-óceánt Lisszabontól Rio de Janeiro-ig.

Az emlékmű

Sétahajó a Tejo-n

Part menti sétány


A híres repülő replikája




Közvetlenül a parton áll a Belém-torony, ami szintén a világörökség része, de most nem sok látszott belőle, hiszen teljesen felújítják. Bemenni sem lehetett, és a külsejét sem tudtam megcsodálni, mert teljesen fel volt állványozva és el volt takarva. Sajnáltam, mert ez a város egyik legikonikusabb épülete, a kis fehér tornyaival, dúsan faragott erkélyeivel és (szintén Mánuel-stílusú) díszítményeivel. A torony egyébként 1515 és 1521 között épült, a gótikus, a mór és a marokkói építészet stíluselemeit ötvözi. Mellvédjein visszatérő motívum a Krisztus-lovagrend keresztje. Egyrészt a város ünnepélyes kapujának épült, másrészt a város védelmi rendszerének része volt és őrtoronyként, majd később vámházként és börtönként használták. A torony tulajdonképpen 2 részből áll, egy szabálytalan hatszög alapú bástyából és a bástya északi oldalán egy ötemeletes toronyból.

A torony észak felől



A torony nyugatról


Szelfi a toronnyal

Ahogy továbbsétáltam a parton nyugat felé, néhány méterre a toronytól a Bom Sucesso erőd falait láttam, amely 1802-ben épült, ma pedig hadtörténeti múzeum működik benne. Mellette egy modern emlékmű, amely 9000 portugál katonának állít emléket, akik a tengerentúli harcokban estek el. (A katonák neve fel van írva a falakra.)

Bár a parton


Az erőd (és a múzeum bejárata)




100 éves (volt 2009-ben) a légi közlekedés Portugáliában

Az emlékmű

Őrbódé



Az elesett katonák névsora


Emlékkápolna

Középen örökmécses



Jardim de Torre de Belém

Mivel már elmúlt fél 7, visszaindultam a városba. Újra megmásztam a felüljárót, felszálltam a 15-ös villamosra, de néhány megállóval később leszálltam, hogy közelebbről megnézzem a már többször látott Április 25. híd pilléreit, amelyek a házak között állnak és hogy sétáljak egy kicsit azok között a szép házak között, amelyet idefelé a villamosból láttam. Az 1966-ban épült híd több, mint 2 km hosszú, a San Francisco-ban álló Golden Gate mintájára épült. Hatsávos autóút vezet át rajta, 1999-ben pedig megépült az alsó szintje, amin a vasúti forgalom zajlik.

Újra a felüljárón

Villamoson

Csempével borított ház





Középen a híd pillérei

A pillér alatt a villamoson


Megérkeztem a Fügefa térre

Már fél 8 felé járt, így úgy gondoltam, itt az ideje vacsorázni. A Baixa negyedben, a Doufadores utcában (néhány háznyira villamosmegállótól) megláttam egy éttermet, ahol főleg halételeket lehetett kapni, ráadásul képek is voltak, így könnyebb volt választani. Ez a Cataplana nevű, kimondottan tengeri ételekre specializálódott étterem, a berendezése is ezt a tematikát követte, mindenütt  kagylók, hajókötelek, a falon pedig egy Botticelli ihlette falfestmény. (A mosdóban a két nemet egy-egy fado-énekes fényképe különböztette meg.) Amikor bementem, én voltam az egyetlen vendég, sajnos kint nem lehetett leülni (nagyon szűk volt az utca, nem fértek volna el az asztalok), de a nyitott ajtó mellé ültem, így kicsit olyan volt, mintha kint ültem volna. A tenger gyümölcseiből készített levest ettem. Gyönyörű porcelán tányérban hozták ki, és hozzáillő porcelán kanalat is kaptam, bár nem volt egyszerű megenni vele a levest, nagyon rövid volt a nyele, alig bírtam kikanalazni a forró levest, amiben kagyló és rákok is voltak. A második is egy portugál specialitás volt, kedvenc tőkehalukat állítólag egy Brás nevű lisszaboni vendéglős keverte össze először sült krumplival, tojással és hagymával. Az egészet összefőzik és salátával tálalják. Nagyon finom volt!! 

Cataplana étterem

Szemben Boticelli Vénusza

Sopa de Marisco


Bacalhau á Brás

Ez a női mosdó

Ez pedig a férfi

Miután jóllaktam, hazaindultam. Az utcánkban még beszaladtam egy kis boltba (a tulaj kislánya egy széken állva segített elpakolni), vettem ásványvizet és végre találtam olyan mágnest, ami tetszik, sőt vettem egy csempemintás vászontáskát is. Otthon felraktam a képeket, még egyszer megnéztem a vízilabdameccs második félidejét, eszperantóztam és spanyoloztam, írtam a blogot, aztán alvás.

Szemben a lift

Háttérben az erőd

Száradó ruhák az utcánkban


Július 23. 
Reggel 7.15-kor keltem, megreggeliztem, elraktam a dokumentumokat (tegnap este írt Fatima a csoportban, hogy a tanfolyamunkat szervező cégnél csütörtöktől mindenki szabadságon lesz, ezért ma fogják aláírni a Learning aggrementet és az egyéb papírokat). Ezúttal 10 perccel később indultam, (tegnap túl korán értem a hotelbe), így nem a 7.50-es, hanem a 8-as siklóval mentem le a hegyről. Már ismerősként üdvözölt a vezetője, szinte már helyi lakosnak érzem magam ilyenkor, aki minden reggel munkába indul. Ma már nem egyedül voltam, egy nő is ezzel ment le a városba.


Reggel az utcában

Amikor elfogy az eredeti csempe ...

A felvonó



Leértünk

A tanfolyamon 8.30-kor kezdtünk,  különböző AI-appokat, programokat ismertünk meg és a mesterséges intelligencia felhasználásának etikai kérdéseivel foglalkoztunk.

Csoportmunka

Fatima magyaráz, mi hallgatjuk

A képszerkesztés eredménye

A mai tízórai ismét leveles tésztából készült kosárka volt, de ezúttal sós töltelékkel, spenóttal és sajttal. Mellé igazi (és apró) Pastel de Bacalhau. Ezen kívül számos finom süteményt, gyümölcsöt és szendvicset kaptunk, nekem egy diós volt a kedvencem.









Fado-t hallgatunk

Fatima az mesterséges intelligenciával beszélget

Fél egykor végeztünk, még a lányokkal megbeszéltük, kinek mi lesz a délutáni programja, (Ildikónak ma jön a családja, Edit és Ildi pedig már korábban leléptek, mert ma mennek Sintra-ba). Háromnegyed egykor már az utcán ereszkedtem le a Libertade-ra, az egyórás siklóval pedig már  kapaszkodtunk is fel a hegyre. (Ezúttal tele volt turistákkal, bár sokan visszafordultak, amikor meglátták, hogy egy út 4,2 euróba kerül. Ez valóban soknak tűnik a kb. kétperces útért, viszont a 7 eurós napijegy nagyon megéri.)

Rua do Solitre

Largo Jean Monnet

Avenida de Liberdade

Díszes minták a sétányon

Felvonó

Megérkeztem

Hazafelé még vettem ásványvizet és banánt. Amikor hazaértem, a földszinten lakó néni integetett az ablakból, sőt még az ajtót is kinyitotta nekem. Ki is jött a lakásból, néhány percig "beszélgettünk" a lépcsőházban, sajnos nem értette, hogy nem értem, amit mond, de mosolyogtunk egymásra.  Fent gyorsan kipakoltam, átöltöztem és már indultam is, mert mára azt terveztem, hogy Évora-t nézem meg. Még enni sem volt időm, úgy döntöttem, majd esetleg ott eszek egy étteremben. (Ez persze másképp alakult.)
Ezúttal nem a Rossio felé indultam el, hanem a hegy másik oldalán a Martim Moniz térre, (egy óriási, meredek lépcsősor vezetett le a hegyről), itt metróra szálltam, először a zöld, majd a piros vonalon elmentem az Oriente állomásra.

Újra az utcán

Lépcső, lent a Martim Moniz tér

Praca Martim Moniz



Szökőkút a téren

Metrólejáró (nem akadálymentes)


Focibolt az aluljáróban

Oriente állomás

Itt van a távolsági buszállomás, 14.30-kor indult a busz Évora-ba, még szerencse, hogy eszembe jutott, hátha itt is úgy van, mint Olaszországban, hogy előre meg kell venni a pénztárban a jegyet, volt még időm, beálltam a sorba. Előttem a vásárlók nagyon kedélyesen elbeszélgettek a pénztárossal, kezdtem aggódni, hogy mégis lekésem a buszt. Már az előttem lévő srác következett, valami jegyet akart visszaváltani, mondtam, hogy előtte kérdezze már meg a nőt, tudok-e a buszon jegyet venni, mert akkor nem várok itt. A nő válasz helyett megkérdezte, hová megyek, és már ki is nyomtatta a jegyet. (Elnézést kértem a sráctól, mondta, hogy semmi gond, ő nem siet.) Az áron kicsit meglepődtem, mert sorbanállás közben már majdnem megvettem online a jegyet, és ott kb. felennyi volt, mint amit fizettem, de a nő azt mondta, a pénztárban mindig drágább. (Egyébként erre a buszra nem is lehetett jegyet venni online, csak a következőre, a háromórásra.)
Mindegy, a legelső sorban ültem, így jól láttam előre is, bár az út nem volt túl izgalmas és látványos, szinte végig autópályán mentünk. Viszont mindjárt az elején átmentünk a 17 km (!!) hosszú Vasco da Gama hídon, óriási élmény volt! A híd 1998-ban készült el, ez Európa második leghosszabb hídja (a 2018-ban átadott Krími-híd után). Nagyon érdekes, hogy amikor áthaladunk a messziről  vitorláshajóra emlékeztető kábelek között, akkor még egy több kilométeres út következik közvetlenül a víz felett. 
A buszon ülve bekapcsoltam a netet és megnéztem a lányok vízilabda VB-döntőjének a végét,  sajnos elvesztettük a görögökkel szemben.

Innen indul a busz

Felszállás

Oriente buszállomás

Ráhajtunk a hídra



Következik az alacsonyabb rész


A háttérben Lisszabon



Rengeteg motorcsónak


Ez már a szárazföld


Évora egy 56 ezres kisváros Alentejo régióban, kb. 100 km-re Lisszabontól keletre. Már az i.e. 4. évezredben éltek itt emberek, ezt a város környékén talált megalitok bizonyítják. Maga a város kb. 2000 éves, a rómaiak idején lett jelentős település Ebora Cerealis néven. Ebből az időből származik a katedrális feletti dombon álló Diana-templom, melynek oszlopai ma is láthatóak. 714-ben a mórok hódították meg, majd a 12. században került portugál uralom alá. A középkorban virágzó nagyváros lett, oktatási és művészeti központ (egyeteme a 2. legrégebbi Portugáliában), ez volt a portugál királyok kedvenc lakhelye. 1580-ban megszállták a spanyolok, majd a jezsuiták bezárták az egyetemet, így a város jelentősége csökkent, fokozatosan egy vidéki kisváros szerepkörépe esett vissza. 
Évora történelmi hagyatékát az UNESCO 1986-ban a kulturális világörökség részévé nyilvánította.


15.55-kor meg is érkeztünk Évora-ba. A buszállomás nem a város legszebb része, elég elhanyagolt környéknek tűnt, az első gondolatom az volt, hogy ha nincs itt semmi izgalmas, akkor gyorsan megnézem a központot, keresek egy éttermet, aztán visszamegyek Lisszabonba. Hogy mekkorát tévedtem! 
Mindenesetre elindultam a központ felé, szerencsére nem volt messze. Jobb oldalon egy magas fehér fal zárta el a kilátást, az utca végén kiderült, hogy a város temetője mellett haladtam végig. Már itt is megfigyeltem, hogy szinte minden ház fehérre volt festve és sárgával voltak keretezve a falak, az ablakok és az ajtók. Később kiderült, hogy ez az egész városra jellemző, szinte minden ház így volt díszítve, ez elég egységes kinézetet adott a városnak.

Megérkeztünk

Buszállomás Évora

Fehér falak, sárga díszítéssel

A temető kapuja

A Porta de Alconchel-en keresztül jutottam be a városfallal körülvett óvárosba, ahogy a főtér felé közeledtem, egyre nagyobbak és szebbek voltak a házak (persze ezek is sárga-fehér színben pompáztak), itt már számos üzletet és éttermet láttam. Baloldalon a Szent Klára  zárda épületét láttam, amely a 16. században épült, és egészen 1903-ig, az utolsó itt élő apáca haláláig működött. Ezután laktanyaként, majd iskolaként használták. 

Porta de Alconchel


Rua de Serpa Pinto

Fehér és sárga itt is

Sikátor

Convento de Santa Clara


Címer egy ház sarkán

Szemben a Szent Antal templom tornya

Ajtókopogtatók

Az óramúzeum bejárata

A boltív alatt egy díszkút

A Serpa Pinto utca egyenesen a főtérre vezetett, az északi végén állt a Szent Antal templom, amelyet 1557-ben kezdtek építeni egy korábban itt álló kápolna helyén. Nagyon szép templom, de kicsit furcsa volt, hogy 50 centet kellett fizetni annak, aki fényképezni akart. Én természetesen akartam, ezért szófogadóan bedobtam egy 50 centest a perselybe. (Részletek és több kép itt.)


Igreja de Santo Antao

Templombelső



Főoltár

Freskótöredék

Stáció

A Praca do Girardo-n, vagyis a főtéren találtam egy információs irodát, adtak egy nagyon jó térképet, ahol minden nevezetességről egy rövid leírást is találtam. Kiderült, hogy rengeteg látnivaló van, muszáj lesz döntenem, mit akarok látni, mert minden nem fér bele.

Praca do Giraldo

Szökőkút

Balra az információs iroda

Az egyik étterem ajánlata

Banco de Portugal

Úgy határoztam, először megnézem a Szent Ferenc templomot és a mellette álló Csontkápolnát. 
A Romao Ramalho sétálóutcán indultam el, innen néhány perc alatt elértem a Praca 1. de Maio térre, itt áll az 1550-ben gótikus stílusban épült, különleges Szent Ferenc templom. (Részletek és több kép itt.)

Balra  a Romao Ramalho sétálóutca


Sikátor

Sárga-fehér házak mindenütt

Igreja de Santo Francisco

Főhomlokzat

Templombelső

Barokk oltár

Csempe

Mendanha-kápolna

Szószék

A templom mennyezete

Miután kijöttem a templomból, megvettem a belépőt, bementem a mellette álló kolostor épületébe, végigjártam a csodaszép kerengőt és megnéztem a hátborzongató Csontkápolnát. (Részletek és több kép itt.)

A kolostor bejárata

Kerengő



Nos ossos que aqui estamos pelos vossos  esperamos

A  kápolna mennyezete

Csontok a falon

Csontkápolna






Miután kijöttem a kápolnából, megnéztem az évora-i katedrális szentélyének modelljét.







A katedrális szentélye

A következő teremben egy gyönyörű betlehemet állítottak ki, Évora főterét (és néhány más ikonikus épületét) ábrázolja, 564 anyagfigura segítségével, ebből 236 ember, 205 állat és 123 egyéb tárgy.

Betlehem

A főtér a Szent Antal templommal

Jobbra a katedrális

A Szent Ferenc templom

Mivel a jegyem a Csontkápolna mellett még két múzeumba is érvényes volt a kolostor épületében, így azokat is megnéztem. Az első egy egyházművészeti gyűjtemény volt, amit a kolostor második szintjén, az egykori hálóteremben alakítottak ki. A különböző tárgyak, művészeti alkotások, textíliák mellett láttam a kolostor makettjét és fényképeket a termek korábbi állapotáról.





A kiállítás bejárata


A kiállítás egyik terme

Márvány sírkő a 14-15. századból

Szárnyas oltár a 17. századból

Oltárterítő a 19. századból

A hálóterem restaurálás előtt


A kolostor makettje a 16. századból

Az utolsó teremből egy ajtó vezetett ki a kolostor teraszára, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a városra.



A terasz


Napóra

Miután visszamentem az épületbe, egy újabb gyűjteményt néztem meg, több száz, különböző anyagból készült betlehemet állítottak ki a világ minden részéből. Mivel én is szeretem a betlehemeket, nagyon élveztem a kiállítást, ha ki kellett volna választanom a kedvencemet, nagyon nehezen tudtam volna dönteni az agyagból, fából, fémből, textilből, fonalból, porcelánból, csipkéből, papírból, üvegből készült jelenetek között, amelyeknek a mérete (a legkisebb egy gyufásdobozban is elfért), a származási helye (különlegesek voltak az afrikai és a kínai figurák) és a kidolgozottsága (voltak művészien kidolgozott és teljesen egyszerű, naiv alkotások is), nagyban különbözött. (Részletek és több kép itt.)






A kiállítás közben most is kimentem a teraszra, főleg a város hófehér házait lehetett látni a domboldalon.



Vissza az épületbe




Nagy nehezen búcsút vettem a betlehemektől, még megnéztem az úgynevezett királyi kápolnát, amelyet Mánuel királytiszteletére rendeztek be (még két kis ablakot is nyitottak a tiszteletére), amikor megjelent a templom felszentelésekor. Végül  a kerengőn keresztül elhagytam a kolostort.

Az eredeti falfestés (csak engem emlékeztet egy dinóra?)

Királyi kápolna

15-16. századi feszület


A templom rajza

Kerengő

A kolostor udvara



Gyakorlatilag a tér másik oldalán már láttam is a következő célomat: a Királyi Palotát. Sajnos az épület nem látogatható, de a földszinten van egy várostörténeti kiállítás, ami viszont már nem volt nyitva. Kívülről azért megcsodáltam az épületet, ami egy gyönyörű park közepén áll. (A park egykor a palota kertje volt, de 1867-ben nyilvános parkká alakították át.) A palota eredetileg egy kolostor volt, I. János alakította át királyi székhellyé, majd I. Mánuel alatt vált reneszánsz palotává és egyben a portugál reneszánsz egyik központjává. (Részletek és több kép itt.)

A palota északról



A palotától nyugatra, a parkban festői romokat fedeztem fel, kiderült, hogy ezek "műromok", a korábbi épületek anyagából építették mánuel és mudejar stílusban, a 19. század romantikus elképzelései szerint. A romok között pávák sétálgattak, nagyon nyugodt, hangulatos volt a hely.


A park részlete

Szökőkút

A romok


Pávák 










A romok mögött a parkban láttam egy téglából készült labirintust és itt húzódik az a 14. századi városfal is, amely a mai napig teljesen körbeveszi a város történelmi központját.

A városfal

Lépcső a falon átvezető átjáróhoz

Labirintus



Visszasétáltam a palotához, ezúttal délről kerültem meg az épületet, majd keresztülvágtam a parkon és a Rua da Republica-ra nyíló kijáraton kimentem az utcára.

A távolban a palota



A palota délről

19. századi pavilon

A palota keletről

Szökőkút



A palotakert kapuja

Elindultam vissza a központ felé (elég rendesen emelkedett az út), közben elmentem a Szent Ferenc templom északkeleti sarka mellett. Jobb oldalon megláttam egy kis utcát, ami egy gyönyörű templomhoz vezetett, ez volt az 1546-ban épült Igreja da Graca e Antigo Convento dos Agostinhos, amiről már sokat olvastam a Szent Ferenc templomban. Megcsodáltam az impozáns reneszánsz homlokzatát a különleges harangtoronnyal, belülről megnézni nem volt időm, de utólag kiderült, hogy nem is látogatható.

Kerületi Bíróság


Rua da Republica

A Szent Ferenc templom északról

Igreja da Graca e Antigo Convento dos Agostinhos

Mivel nagyon szűk volt az időm, már indultam is tovább a katedrális felé. Ehhez visszamentem a központba, a főtér árkádjai alatt jobbra fordultam és szűk sikátorokon és a kicsit szélesebb Rua Cinco de Outubro-n végigsétálva néhány perc múlva már a katedrális előtt álltam. Már negyed hát volt, így természetesen ez sem volt nyitva, de kívülről azért jól megnéztem a kicsit furcsa, aszimmetrikus tornyokkal rendelkező homlokzatot. Már 20 évvel Évora visszafoglalása után megkezdték az építkezést, végül 1204-ben avatták fel a gyönyörű, főleg gótikus stílusban épült katedrálist, amelyet 1929-ben XI. Pius pápa Basilica minor rangra emelt.

A főtér árkádjai alatt





Katedrális



A katedrális bejárata

Szobrok a bejárat mellett

Falfülke


A katedrálistól néhány száz méterre északra áll a következő látnivaló, a város legfontosabb ókori emléke a Római templom, amelyet az 1. században építettek Augustus császár tiszteletére. (Részletek és több kép itt.)

Museo de Évora

Biblioteca Pública

Pousada dos Lojos

Largo do Conde de Vila Flor


Római templom





Kicsit sétáltam a templom melletti parkban (a neve Diana park, nyilván a templom téves elnevezése után), a park északi vége a városfalnak támaszkodik és gyönyörű kilátást nyújt a város északi felére.

Jardim Diana

Dr. Barahona szobra

Modern szobor a kilátóban

Kilátás


Mivel már csak egy órám maradt a fél nyolcas buszig, már csak egy nevezetességet tudtam megnézni, a választásom az egyetemre esett, ami a prospektusom szerint az ország második legrégebbi egyeteme (a coimbra-i után). Bár tudtam, hogy már nincs nyitva, de úgy gondoltam, kívülről is érdemes lesz megnézni. A teret a délkeleti részén hagytam el, a könyvtár mellett találtam egy fedett átjárót, ami a Largo Dr. Mario Chico-ra vezetett, elmentem a katedrális északi oldala mellett és a hangulatos, macskaköves Rua da Freiria de Cima-n leereszkedtem a dombról. 


Átjáró a könyvtár mellett

A katedrális északi fala


Jobbra a katedrális



Rue do Cenáculo

Rua da Freiria de Cima

Largo de S. Miguel



Közvetlenül az egyetem mellett áll az Igreja do Espirito Santo templom. A jezsuita templom 1574-ben épült barokk stílusban, főleg azért, mert a korábbi templom a mai egyetem (az akkori jezsuita kollégium) épületében volt és nem mindenki számára volt könnyen elérhető.
A templom mellett, a lejtős Cardeal Rei utca baloldalán áll az évorai egyetem épülete. Ahogy vártam, valóban nem volt már nyitva (fél 6-kor zárt, most pedig már fél 7 is elmúlt), de a belső udvarra vezető ajtó tárva nyitva állt, így úgy gondoltam, szerencsét próbálok. Amíg nem szól rám valaki, addig gyorsan csinálok néhány fényképet és már megyek is. Végül senki sem szólt rám, végigmentem a földszinti folyosón, benéztem néhány terembe, sőt, még az emeletre is felmentem. Egész idő alatt egyetlen emberrel találkoztam, gondolom, ott tanító professzor lehetett, az egyik irodából jött ki, köszöntünk egymásnak, de ő sem szólt, hogy azonnal hagyjam el az épületet. Így aztán megcsodáltam a gyönyörű csempéket a falakon, a masszív faajtókat, a modern termeket, a kápolna festett mennyezetét és a csodálatos kerengőt, vagyis a nyitott folyosókat. (Részletek és több kép itt.)

Igreja do Espirito Santo

Rua do Cardeal Rei

A templom az egyetem előtti parkból

Az egyetem épülete

Az egyetem bejárati része

A főépület



A földszinti kerengő

Pad a folyosón

Tanterem

Hátsó udvar

Az emeletre vezető lépcső

Tanterem


Kápolna


Az emeleti kerengő

A főépület és a díszudvar



Az egyetem épülete az utcáról

Miután búcsút vettem az egyetemtől, elindultam vissza a városba. Úgy döntöttem, nem mászom meg újra a dombot, inkább megkerülöm, ezért a Rua do Conde da Serra da Tourega nevű utcán indultam el. Az utca baloldalán egyforma, kétszintes (és természetesen fehér-sárga) házak sorakoztak, néha egy-egy szűk sikátor vezetett lefelé, a város délkeleti részébe. Egy körforgalom után a Rua da Misericórdia-n haladtam tovább, elmentem az Igreja de Sao Vicente előtt és már újra a főtér árkádjai alatt haladtam. 

Rua do Conde da Serra da Tourega 

Travessa da Amendoa

Rua da Misericórdia


Igreja de Sao Vicente

Árkádok

Praca do Giraldo

Az egyik ajándékboltban vettem képeslapot, de még nem volt hét óra sem, ezért még nem indultam vissza a buszállomásra. A térképemen, amit az irodában kaptam, megláttam, hogy néhány utcányira innen római fürdők romjai láthatók, úgy gondoltam, ezt még gyorsan megkeresem. A Rua Nova-n elindultam északkelet felé, elmentem a Városháza gyönyörű hófehér épülete előtt, (érdekes, ezen nem voltak sárga csíkok!!), aztán megcsodáltam a Világ Megváltója templom egyszerű homlokzatát.


Városháza

Igreja do Salvador do Mundo

Rua do Salvador

Az egyik ház udvarán gyanús romokat (köveket és oszlopokat) láttam, de semmilyen információs tábla nem segített beazonosítani, hogy valóban ezek a római fürdő romjai. Később kiderült, hogy nem erre gondoltak, a Termas Romanas valahol a Városháza épületében volt, de mivel már zárva volt az épület, gondolom, az erre utaló táblát is bevették, ezért nem vettem észre. Mindegy, úgy gondoltam, így is kihoztam a maximumot ebből a néhány órából, így elégedetten indultam vissza a központba.

Ez nem a római fürdő


Vissza a főtérre

Szeben a Praca do Giraldo

Hét óra után néhány perccel visszaértem a főtérre, ha el akartam érni a fél 8-as buszt, akkor iparkodnom kellett vissza az állomásra. Végigsétáltam a Rua de Serpa Pinto-n, a temető fala mellett és negyed 8-kor megérkeztem a buszállomásra. A Flixbus pontosan érkezett, fél 8-kor elindultunk Lisszabonba. A buszból még lefényképeztem az óvárost körülvevő falakat, aztán ugyanazon az úton robogtunk vissza a fővárosban. Megint keresztülmentünk a hídon, gyönyörű volt a város látványa a víz felől.

Újra a főtéren

Rua de Serpa Pinto


Porta de Alconchel

Convento dos Remédios

Buszállomás

Megérkezett a Flixbus

Városfalak a buszból


















Már a városban

Néhány perccel 9 előtt érkeztünk meg Lisszabonba, metróra szálltam, fél 10-kor értem a kivilágított Martim Moniz térre, megmásztam az óriási lépcsőt és 5 perc múlva már a ház előtt álltam.  Mivel ma kimaradt a vacsora (és tulajdonképpen az ebéd is), gyorsan ettem valamit, spanyol és eszperantó, blogírás, aztán alvás.


A Flixbus megérkezett Lisszabonba

Oriente állomás

Lent a metróban


Martim Moniz tér éjszaka

A hegyen a kivilágított erőd

Fel a lépcsőn

A házunk előtt éjszaka

Július 24.
Reggel a szokásos időben indultam, a 8-as siklóval mentem le (egész komoly tömeg volt, ma 4-en voltunk), 8.30-kor kezdtünk. 

Reggel az utcán

Sikló


Ma a chatbot-ok felhasználási lehetőségeivel foglalkoztunk. Példákat láttunk arra, hogyan használhatók a chatbot-ok nyelvtanulásra (pl. Duolingo) vagy akár egy állásinterjú szimulálására. Fontos a személyre szabott oktatás, hiszen a diákok különbözőek, mások az igényeik és a tanulási motivációjuk. Megismerkedtünk a European schoolnet academy-vel, a Khan academy-vel és MOOC-kal, amely főleg tanároknak kínál kurzusokat. Végül csoportokban dolgoztunk a holnapi prezentáción.




Ez rólam készült



Tízórai

Gyümölcsök

Egyre végeztünk a csoportmunkával, így hazaindultam. A Liberdade-n éppen kirakodóvásár volt, egy ideig nézelődtem. A 13.10-es siklóval felmentem a hegyre, majd hazasétáltam. 

Lefelé a Solitre-n

Kirakodóvásár

Sikló

Otthon

Egy óra múlva, háromnegyed 3-kor újra útnak indultam. A Rossio metróállomásról átmentem a Cais do Sodré állomásra, sajnos pont lekéstem a hármas vonatot, így a 15.20-assal mentem ki Cascais-ba. Amíg vártam, vettem egy német nyelvű könyvet Lisszabonról, kicsit alkudtam, mert a borítója eléggé kifakult a napon, végül kaptam 3 euró kedvezményt. (Elraktam a blokkot, a nő azt ígérte, ha találok jobbat, ezt visszaveszi.) 
A vonat végig a parton ment (néhol csak néhány méterre a tengertől), számos helyen megállt, az útikönyv szerint ezek az egykori önálló halászfalvak ma Lisszabon külvárosai. (Útközben végignéztem a fiúk vízilabda VB-döntőjét a telefonon, sajnos 2 góllal kikaptunk a spanyoloktól, pedig az utolsó negyed elején még vezettünk!)

Újra kint

Rossio

A vonat Cascais-be

Útközben

Közvetlenül a parton


Ez már Cascais

Cascais Lisszabon egyik elegáns elővárosa, kb. 200.000 lakossal. 
A város első említése a 12. századból származik, sokáig csak egy kis halászfalu volt. (A csak-ot azért erősen idézőjelbe kell tenni, az egyik útikönyvben olvastam, hogy a helyiek azt állítják, Amerikát igazából egy itteni halász, Afonso Sanches fedezte fel 1482-ben, Kolumbusz Kristóf csak az ő útját ismételte meg.) Cascais eredetileg Sintra városhoz tartozott, majd 1364-ben függetlenné vált. II. János portugál király egy kis erődöt épített itt. 1580-ban Alba hercege megtámadta Cascaist, majd 1589-ben megérkeztek az angolok, hogy megtorolják a Spanyol Armada egy évvel korábbi támadását. Az 1755-ös földrengés a város nagy részét elpusztította, majd 1807-ben Napóleon foglalta el. A város akkor vált kedvelt üdülőhellyé, amikor 1870 körül I. Lajos portugál király a 17. századi erődöt kastéllyá alakíttatta ét, ahol a királyi család a nyarakat töltötte (az erőd egyik szárnya ma is a mindenkori portugál elnök nyári rezidenciája).  1878-ban már volt elektromos közvilágítás, majd kaszinók, golfpályák és sportklubok épültek. A vasút 1889-ben ért el idáig. Közben a szomszédos Estoril is luxus üdülőhellyé vált, több uralkodócsalád menekült oda, mivel Portugália semleges maradt a II. világháborúban. (Itt telepedett le Horthy Miklós is.)
Ma Cascais kedvelt üdülőhely és sportközpont, jelentős idegenforgalommal.

50 perces út után, 16.10-kor érkezett a vonat Cascais-be. A térkép szerint az állomástól csak néhány percre van a tengerpart, így először arra indultam el. Hullámos mintával kirakott térkővel borított szűk kis utcákon jutottam el a Praia da Rainha-ra, vagyis a Királynő strandjára, Nevét Amália királynőtől kapta, akinek nagyon tetszett ez az apró, de nagyon festői strand.

Cascais, vasútállomás



Díszes utcanévtábla


Praia da Rainha




Innen a festői, alacsony házakkal szegélyezett Rua Fernandes Thomaz vezetett a város kikötőjéhez. Mielőtt odaértem, elmentem a Seixas-palota mögött, amely 1890-ben épült, díszítésében keveredik a mánuel és a gótikus stílus.

Rua Fernandes Thomaz

A palota észak felől

A Seixas-palota hátsó frontja, szemben a part

Atlanti-óceán

A palota mellett egy hosszú horgászmóló nyúlik be a tengerbe, különböző horgászkellékeket tárolnak itt, hálókat, köteleket, nagyon autentikus a környezet. Fiatal gyerekek fejest ugrottak a vízbe a mólóról, nem nagyon érdekelte őket a fürödni tilos tábla. 

Szemben a Praia da Ribeira

Paláció Seixas

Part menti sziklák


Szemben a citadella

A palota a mólóról nézve

A móló vége

A csónakok kiemelésére szolgáló daru



Miután visszajöttem a mólóról, kicsit otthagytam a tengert és a házak között sétáltam. Egy szép parkot is találtam, ahol kicsit pihentem az árnyékban.

A kikötői rendőrség épülete

Művészeti Galéria

Hangulatos étterem

Favázas ház



Sétálóutca

Szökőkút

Jardim Visconte da Luz

Luis de Camoes szobra


Largo Luis de Camoes

Régi ház csempével


Mivel itt minden út a tengerpartra vezet, néhány perc múlva megint a víznél kötöttem ki, konkrétan a városka főterén, az Október 5-e téren. A tér északi részén áll a Régi városháza, amely 1821-ben épült, 1930-ig itt ülésezett a városi tanács. (A két harang miatt először templomnak néztem az épületet.) 

Praca 5 de Outubro

Régi városháza

Étterem a főtéren

Mellette áll a jelenlegi városháza, amely eredetileg egy palota volt, a 18. század végén épült, korábban kaszinó is működött benne. A földszintjén egy klassz kiállítás mutatta be a város történelmét, azt, hogyan vált Cascais a kis halászkikötőből divatos nyaralóhellyé. Bár eredetileg nem terveztem múzeumlátogatást, de nem tudtam ellenállni az informatív, interaktív (és teljesen ingyenes!) kiállításnak. Eredetileg azt gondoltam, csak néhány teremről van szó, amit 5 perc alatt megnézek, és már megyek is tovább felfedezni a várost, de végül félórát maradtam, akkor is csak azért jöttem ki, mert még strandolni is akartam és már elmúlt öt óra. (Részletek és több kép itt.)

Városháza

Többnyelvű tábla

Színes díszítés a falon

A Városháza bejárata

Római-kori mozaik

Cascais első ábrázolása  (15. sz. közepe)

Cascais-i charta 1514-ből

Fürdőruhadivat a 20. század elején

Antoine de Saint-Exupéry neve egy bejelentőlapon

Miután kijöttem a múzeumból, úgy gondoltam, megnézem a múzeumban már látott citadellát, ami az öböl túlpartján áll. Végigsétáltam a Praia da Ribeira mellett (közben elhatároztam, ide jövök majd vissza strandolni), útközben megnéztem a Portugál felfedezések című emlékművet, amely egy fiatal nőt ábrázol, aki a horizontot pásztázza. 





Praia da Ribeira

Itt fogok strandolni!

A Portugál felfedezések emlékműve

Villák a parton




Kikötő halászcsónakokkal


Cunami esetén arra kell menekülni


Közvetlenül a kikötő mellett áll a citadella, vagyis a Nossa Senhora da Luz-erőd, amelynek legrégebbi részei a 15. századból valók. (Részletek és több kép itt.)

Az erőd északi bástyája


Sétány az erőd fala mellett


Az erőd bejárata

Az erőd udvara

Palota az erőd udvarán

Az erőd egyik bástyájának a sarka

Falak között

A tengerre nyíló kapu

Kikötő, jobbra az erőd fala

Kikötő




Végül fél 6-kor úgy döntöttem, eleget mászkáltam a városban, most már jöhet a strandolás. Sokan már hazafelé indultak, de még így is jó néhányan voltak a parton. Belementem a vízbe, de nem sokáig úsztam benne, mert rettenetesen hideg volt! Gabi (az egyik résztvevő a tanfolyamon) volt kint tegnap, és mesélte, milyen hideg a víz, de nem hittem neki. Kicsit lebegtem a hullámokon (ahhoz képest, milyen erős szél fújt, alig mozgott a tenger), aztán kimentem napozni. Közben a ma vásárolt könyvet olvastam.

A parton








Búcsúszelfi a parton

A lassan kiürülő strand

Hétkor búcsút vettem a strandtól és a tengertől, aztán sétáltam egyet a szűk kis utcákon, amelyek tele voltak üzletekkel, bárokkal és éttermekkel. Útközben elmentem a Nossa Senhora da Misericordia templom előtt, az egyhajós templomot a 16. században emelték.


Díszes utcanévtábla


Sétálóutca


Igreja de Nossa Senhora da Misericordia

A templom előtti tér


A templom északi fala


Hullámos minta a térkövezett utcán

Miután kisétáltam magam, az Avenida Valbom-on beültem a Flecha Azul nevű étterembe. Illetve egészen pontosan a teraszára, így amíg vártam az ételt, figyelhettem a sétálókat az utcán. Zöldséglevest rendeltem (úgy láttam, mindig van egy zöldségkrémleves az étlapon, ami minden nap változik, emellett általában egy halból vagy/és tenger gyümölcseiből készült levest kínálnak még a legtöbb étteremben), narancsos sárgarépakrémlevest hoztak, nagyon finom volt. Főételként természetesen halat rendeltem, méghozzá grillezve, zöldségekkel, ez is nagyon finom volt, különösen citrommal meglocsolva.

Flecha Azul

Sopa de legumes

Dourada Grelhada

Miután jóllaktam, visszasétáltam az állomásra és a 20.40-es vonattal visszamentem Lisszabonba. Teljesen tele volt a vonat, alig találtam helyet, végül egy félig üres kocsiban ültem le, útközben kiderült, hogy azért voltak ilyen kevesen, mert nem működött a légkondi. Amikor megérkeztünk Lisszabonba, megkönnyebbülten szálltunk le, az állomáson jó pár fokkal hűvösebb volt, mint a vonaton. 


Szemben a vasútállomás


A lisszaboni vonat




Végig a parton

Estoril

A Rossio állomásig metróztam, aztán hazasétáltam, közben az utcánkban az egyik boltban még bevásároltam. 10 előtt 10 perccel értem haza, ettem egy kis kekszet és gyümölcsöt,  hajat mostam, aztán spanyol és eszperantó, majd blogírás egyig. Érdekes volt, hogy itt éjszaka viszik el a szemetet, egy óra után nagy zajjal érkezett a kukáskocsi, zörgéssel, hangos beszélgetéssel, szerintem mindenki felébredt rá az utcában.


Cais do Sodré állomás



A Calcada de Sant'Ana sötétben

Desszert: mandulás süti és nektarin

Július 25.
Ma reggel is a 8-as siklóval mentem le, fél 9-kor kezdtünk, minden csoport bemutatta a prezentációját, aztán kiosztották az okleveleket.

Reggel a Sant'Ana-n

Sikló

Simon Bolivar

Prezentálunk


A magyar csapat

Csoportkép

Fél 12-kor elbúcsúztunk, aztán hazaindultam. A 11.45-ös siklóval felmentem, (ezúttal utoljára), délben már otthon is voltam. 

Utoljára a Solitre-n

Sikló

Az utcánkban

Gyorsan átöltöztem, és 20 perc múlva útnak indultam. Az volt a terv, hogy megnézem Mafra-ban a királyi palotát, ami rajta van a világörökségi listán. A Martim Moniz metróállomás felé ereszkedtem le a hegyről, innen a Campo Grande állomásra mentem. Mivel tegnap Cascaisban voltam, 11 eurós napijegyet vettem, ma pedig megvettem a következőt, amivel holnap Sintra-ba tudok kimenni. Viszont, ma 4-kor lejár az előző, ha érvényesítem a következőt, akkor holnap Sintra-ból már nem tudok visszajönni, ezért vettem egy 7 eurósat is, azt használtam fel délután a városban, a 11 eurósat pedig majd holnap érvényesítem, ha Sintra-ba megyek.

Újra lefelé a hegyről

Martim Moniz tér


Szökőkút a téren




Itt ilyen a metrócsempe!


Pontosan egykor indult a busz, 4,5 volt a jegy, ezúttal meg lehetett venni a sofőrnél is. (Igaz, csak készpénzben.) Még el sem indultunk, amikor már megjelent egy ellenőr, mindenkinek újra lecsippantotta az igazolványát, jegyét, stb. 
Észak felé indultunk, végig az autópályán mentünk, legelöl ültem, így jól láttam a tájat.

Megjött a busz

A Campo Grande buszállomás

Elhagyjuk Lisszabont

Úton Mafra-ba


Mafra egy kb. 20.000 fős kisváros, kb. 40 km-re Lisszabontól északra. Legfőbb nevezetessége a 18. században épült, palotából, székesegyházból, kolostorból és könyvtárból álló barokk épületegyüttes, amely 2019 óta a világörökség része. 

Pontosan fél óra múlva meg is érkeztünk Mafra-ba, a busz annyira közel állt meg a palotához, hogy el sem lehetett téveszteni, hol kell leszállni. Amikor megláttam a palota előtti óriási üres teret, kicsit furcsa érzésem volt, (főleg Belém után, ahol óriási tömegek hömpölyögtek), nem értettem, hová tűntek az emberek! Arra gondoltam, biztos nincsen nyitva a palota, de mindegy, akkor megnézem kívülről! Két nővel megegyeztünk, hogy kölcsönösen lefényképezzük egymást, kezdtem örülni, ezek szerint mások is vannak itt, akik meg akarják nézni a palotát. Óriási az épület, a középső része egy templom, ami most nem látogatható, mert restaurálják. A jobb oldali szárnyba mentem be, az információnál elmondták, hogy ez egy művészeti galéria, de ha a palotát akarom látni, akkor a bal oldali szárnyba kell mennem. Így is tettem, megvettem a jegyet (és egy prospektust meg egy képeslapot is a palotáról), aztán bementem és végigjártam a palota termeit. (Részletek és több kép itt.)

Megérkezett a busz Mafra-ba

A palota

Székesegyház

A galéria földszintje

A székesegyház szemből

A templom előtt

A palota és az északi torony

A palota bejárata

Földszinti folyosó

Először az első emeleti termeket néztem meg, (furcsa érzés volt, hogy szinte egyedül voltam az épületben, viszont szinte minden teremben ült egy teremőr).

Indulok az 1. emeletre

Az első emeleti termekben egy egyházművészeti kiállítást néztem meg, az itt látható tárgyak korábban a bazilikában és a kolostorban voltak. A termekben korábban a királyi udvartartás tagjainak a szobái voltak. Az egyik szobában a palota részletes makettjét is láttam, így már jobban el tudtam képzelni, hogy is néz ki az épületkomplexum.

Egyházművészeti kiállítás



5 ferences szerzetes mártíromsága Marokkóban

A palota makettje

Frei Martinho de Santa Maria

Magas és keskeny ajtó

Ezután az egykori kolostor termei következtek, itt működött a kórház.  Először az ápoló szerzetesek egyszerűen berendezett szobáit néztem meg, aztán következett a gyógyszertár, amelyben a 18-19. században használt eszközöket állították ki. Akkoriban a gyógyszerek nagy részét a kolostor kertjében nőtt gyógyfüvekből készítették. Az itt található kisebb konyhában főztek a kórház betegeire. A nagy kórteremben a súlyos betegeket szállásolták el, akiket a szerzetesek ápoltak. Az elfüggönyözött ágyakat úgy helyezték el, hogy a betegek az ágyból követhessék a misét. 

Az ápolók szobái


A kórház konyhája

Gyógyszertár

Gyógyszerek a polcon

A kórház kórterme, szemben az oltár

A betegek fülkéje

Ezután az északi szárny második emeletére vezetett az útvonal, ez a királyi lakosztályoknak adott otthont. Az első termet Diana-nak, a vadászat istennőjének szentelték, akit a hatalmas falfestményen is láthatunk nimfákkal és szatírokkal körülvéve. Ennek a teremnek a díszítését 1796-ban a későbbi VI. Joao király parancsára készítették.

Lépcső a második emeletre

Diana-terem

A Diana-t ábrázoló kép

Ezután a trónterem, vagy fogadóterem következett, ahol a király az audienciát tartotta. A falfestmény a Lusitania allegóriáját ábrázolja, körben pedig a 8 királyi erényt láthatjuk. A két trónszéket I. József király Lisszabonban, a Praca do Comércio-n álló  szobrának avatására készítették 1775-ben.

Trónterem

Szemben a két trónszék 1775-ből

Lusitania 

Állóóra 1706-ból

A "Sorsok terme"

A Felfedezések termében nagy portugál felfedezők neveit vésték márványba a falakon.

A Felfedezések terme

Ezután az északi torony magánkápolnájába értem, ez a király saját használatára volt fenntartva.

Pillantás a kápolnába

A király magánkápolnája


Pompeo Batoni: A töprengő Szúz

Ezután egy nagy terembe értem, az innen nyíló termek a király magánlakosztályához tartoztak. Érdekes, hogy úgy tervezték meg a palotát, hogy a két torony (az északi és a déli) szinte különálló lakásként működött, saját konyhával az alagsorban, étkezővel a földszinten, és szobákkal az emeleten. 

Az északi torony királyi lakosztályai

A nagyterem (és az északi torony) kupolája

A király irodája


Öltözőszoba

A király hálószobája

Fogadóterem

A királyi testőrség szobája

V. Joao király szobája


Érdekes, hogy a király északi toronyban lévő magánlakosztályaitól egészen a déli toronyig szobák hosszú sorából álló folyosó vezet. Ez az úgynevezett "galéria" 232 méter hosszan húzódik a palota teljes nyugati frontján. Az ablakokból gyönyörű a kilátás az egyik oldalon palota előtti térre, a városra és a környező hegyekre, a másik oldalon pedig a palota épületszárnyai által körbezárt belső udvarra és a palotától északra és keletre fekvő gyönyörű parkra. A folyosó egyik terméből, (az Áldás terméből) le lehetett látni a bazilika főhajójába is, sajnos ezt éppen restaurálták, így csak a felújítást végző munkásokat láttam. A galéria tulajdonképpen már a Felfedezések termével elkezdődött, majd a Sorsok termével és a királyi testőrség szobájával folytatódott (csak a körséta nem ebben az irányban vezetett végig a termeken) és folytatódott egészen a déli torony nagy szalonjáig.

Az Áldás terme fekszik a galéria (és az egész palota) középpontjában, ez a terem tulajdonképpen az alatta fekvő bazilika része, innen követte a királyi család a lent zajló ceremóniákat. A terem erkélyéről, ami a palota előtti térre nyílik, üdvözölte V. Joao király a népet. Az ő márványból készült mellszobra látható a teremben.

Kilátás kelet felé

Jobbra a bazilika kupolája

Kilátás a város felé

Az "áldás terme"

V. Joao mellszobra

Pillantás a felújítás alatt álló bazilikára

A hosszú folyosó a Királyok galériájával és a Francia inváziók termével (a helyi kiírás szerint a Napóleoni inváziók terme) folytatódott.

A Királyok galériája





A "Francia inváziók terme"


Az udvaroncok szobája

Az udvaroncok szobája után a déli torony nagy szalonjába értem, az innen nyíló szobák a királynő lakosztályaihoz tartoztak, itt van az a szoba is, ahol II. Manuel király utolsó éjszakáját töltötte, mielőtt 1910-ben a köztársaság kikiáltása után száműzetésbe vonult. (Akkoriban édesanyja, Amélia de Orléans használta a lakosztályt.) Nagyon tetszett a szobák díszítése, az egyiket gyönyörű pillangók díszítették, a másikban pedig madarak és növények sorakoztak a tapétán.

Nagy szalon a déli toronyban

A szalon (és a déli torony) kupolája



Pillangók a falon


A királynő hálószobája/ II. Mánuel király szobája

II. Mánuel király portréja







Kád az ablakfülkében

A Brazil teremben a portugál királyi család "brazil ágáról" tudtunk meg néhány információt. 1500-ban egy portugál tengerész fedezte fel Brazíliát, amely egészen 1822-ig, a függetlenség kikiáltásáig portugál gyarmat volt, majd 1889-ig, a köztársaság kikiáltásáig szintén a portugál királyi ház tagjai uralkodtak császárként. A portrék között felfedeztem Maria Leopoldina fényképét, akiről már olvastam a Habsburgs verkaufte Töchter című könyvben (ugyanaz a portré szerepelt a könyv címlapján is, mint itt a falon). A könyv címéből következően ("A Habsburgok eladott lányai") elég sanyarú sorsa volt Brazíliában a szegény hercegnőnek, aki még a 29. születésnapja előtt meghalt, miután 6 gyermeket szült a férjének, Dom Pedro-nak. (Leopoldina apja I. Ferenc császár, nővére az a Mária Lujza, aki Napóleon felesége lett, unokaöccse pedig I. Ferenc József.)

Brazil-terem, balra Leopoldina portréja


A brazil császári ház családfája

Leopoldina a családfán

Folyosó

A királynő magánkápolnája

V. Pedro szobája

A déli torony királynői lakosztályának szobái után a palota déli szárnyának szobái következtek, az első a Zeneszoba, amelyet a bútorok és a textíliák színe után "Sárga szalonnak" is neveztek. Itt fogadta a 19. században a királyi család a vendégeit. Mellette áll a Billiárdszoba.

Zeneszoba




Billiárdszoba

II. Fernando szobája

A vadászteremben olyan állatok agancsai láthatók, amelyek még ma is megtalálhatók a vadasparkban: szarvasok, zergék, vaddisznók. Carlos király idején ebben a teremben zenélt a királyi zenekar, mialatt a család az ebédlőben a vacsoránál ült. 

Ezután néhány gyerekszoba és az étkező következett, majd egy hosszú folyosó, amelynek közepén üvegvitrinekben szobrokat láthattunk. (Korábban a palotának ezt a részét a hercegnők használták, míg a szemben lévő folyosót a hercegek.)

A vadászterem


Maria Franciska Benedita hercegnő szobája

Gyerekszoba

V. Carlos szobája

Étkező

Makett-szoba

Kilátás a parkra

Az "ollóélezők folyosója"


Közvetlenül a könyvtár előterében találjuk a szerzetesek nagytermét, amelyet az egykori kolostorban használt bútorokkal rendeztek be.


A szerzetesek nagyterme

És akkor következett a palota egyik legszebb része, a könyvtár. A 18. századi Európa egyik legjelentősebb könyvtára volt ez a kb. 36.000, bőrbe kötött kötetével, amelyek között első kiadások is szerepelnek a tudomány minden területéről. A könyvtárterem is gyönyörű, a padló többszínű márványból készült, a könyvek pedig rokokó stílusú polcokon sorakoznak. 

A könyvtár

Nem véletlen, hogy ebben a csodaszép teremben ért véget a palota bejárása, innen már csak a kolostor kerengője által körbezárt udvar megtekintése volt hátra.

Lefelé a lépcsőn

A belső udvar

A kolostor kerengője

Szelfi a palota előtt


A palota bejárata

Még a palotában megkérdeztem, látogatható-e a palotakert, igent mondtak, így megkerültem az északi szárnyat és bementem a palotakertbe. A Jardim do Cerco egy csodaszép, barokk kert, amit 1718-ban hoztak létre. Üvegház, madárketrecek, mértani elrendezésű ágyások (természetes versailles-i mintára), egy vízipumpa, sok-sok virág, gyönyörű volt! (A 35 fokban jó volt az árnyékos kertben sétálni, így nem éreztem annyira a hőséget.)

A park bejáratához vezető sétány

A palotaszárny északról

A park bejárata

A park alaprajza


Háttérben az északi torony

Irodák


Üvegház






Madárketrecek


Geometrikus ágyások


Szökőkút












Vízemelő kerék

Aquadukt



Mesterséges tó a kert közepén




Háttérben a palota

Szobor a sétányon

Olvasósarok

Miután kijöttem a kertből, körbementem a palota előtti téren, szép, színes házakat, éttermeket láttam. A palotával szemben,  a Praca da Rebública téren áll V. Joao, (a komlexum megálmodójának) szobra. 16.12-kor indult a busz vissza Lisszabonba, ezúttal nem az autópályán mentünk, hanem alsóbbrendű utakon. Sok kis faluban, városban jártunk, a legnagyobb Malveira volt, itt több helyen is megállt a busz. 

A palota északnyugati sarka


V. Joao szobra


Szűk sikátor a palotával szemben

Színes házak a központban


A palota a buszmegállóból

Buszmegálló

Megjött a busz!

Mafra a buszból

Úton Lisszabonba





Szélturbinák









Pontosan 5-kor érkeztünk meg Lisszabonba. A busz éppen a Sporting 2003-ban átadott új stadionja mellett tett le. Mivel még korán volt, úgy döntöttem, kihasználom a napijegyet és megnézek még néhány dolgot Lisszabonban, amit eddig nem láttam. 

Estadio José Alvalade

A buszom

A stadion

A Campo Grande buszpályaudvar

Metrósínek

Megjött a metróm

Először a Marqués de Pombal-ra mentem, megnéztem a várost újjáépítő márki szobrát egy forgalmas körforgalom közepén. A szobrot 1934-ben állították fel (a város akkori polgármestere Pombal leszármazottja volt!), a bronzból készült alak egy 40 méteres oszlop tetején áll, mellette a hatalom jelképe, egy oroszlán. A márki a Baixa negyed felé néz, amelyet az ő irányításával építettek újjá a földrengés után.  A márki megítélése elég vegyes, érdemei elismerése mellett sokan kritizálják a módszereit, amivel a céljait elérte.
Mivel ma kimaradt az ebéd, nagyon megéheztem, így amíg Campo Grande-n a metróra vártam, vettem egy tojásos, sajtos, sonkás, paradicsomos szendvicset, amit most egy árnyas padon megettem.


Pombal márki szobra

A szobor mögött a Parque Eduardo VII.

Avenida de Liberdade

Régi és új házak sora

Az ebédem

Eredetileg az volt a terv, hogy innen a kék metróval megyek le a  Restauradores térre, de végül is ma már annyit ültem, ráadásul alig voltam a levegőn, a tér meg csak néhány száz méterre van, ráadásul lefelé, végig árnyékban, így inkább úgy döntöttem, gyalog megyek. Az Avenida de Libertade-n indultam el lefelé a hegyről, ami egy másfél kilométer hosszú és 90 méter széles sugárút, 1882-ben nyitották meg, mindkét oldalról gyönyörű platánsorok és szebbnél szebb, 19. századi épületek (mozik, színházak, szállodák) szegélyezik. A jobb oldalon végig kirakodóvásár volt, néhány perc múlva elértem azt a pontot, ahol a héten minden nap kétszer megfordultam, (jobbra a szálloda, ahol a tanfolyam volt, balra a lakásomhoz vezető sikló), de most nem indultam el fel a hegyre (egyik irányban sem), hanem továbbsétáltam.

Árnyékos sétány pálmákkal

Kirakodóvásár

Cambridge School

Veterán autók - városnézéshez

Egy szűk keresztutca

Első világháborús emlékmű

A spanyol nagykövetség

Kis tó a sétányon



Ahogy leértem a Libertadores-re, jobb kéz felől, egy kis utcában ugyanolyan sikló indult fel a hegyre, mint amivel én jártam minden nap a tanfolyamra. Ez a Glória, ami a Felsővárosba visz fel 1885 óta, ezen már többen voltak, mint az "én kis" felvonómon, hiszen ez a város frekventáltabb részén található. Annyian voltunk, hogy volt, akinek már csak állóhely jutott.  

Sajnos néhány héttel azután, hogy utaztam a Glória-n, 2025. szeptember 3-án (éppen a születésnapomon!!), este 6-kor valószínűleg kábelszakadás miatt a felülről lefelé haladó kocsi elszabadult, 60 km/h-s sebességre gyorsult, a kanyarban kisiklott, nekiment egy ház falának, teljesen összetört és 16 ember halálát okozta. 
Lisszaboni sikló baleset: képeken a 17 életet követelő tragédia

Libertadores

Calcada da Glória

A Glória sikló


Calcada da Glória


A felső állomás


Néhány perc alatt felértünk, a felső állomás közelében található a Miraduoro de Sáo Pedro de Alcantara, egy gyönyörű, szökőkúttal, sétányokkal kialakított kilátóhely, ahonnan csodálatos volt a kilátás a városra.

Kétéltű busz

Rua Dom Pedro V.

Jardim Sao Pedro de Alcantara

Eduardo Coelho szobra


Kilátás a városra





A kilátó alatti park



Kilátópont

Szökőkút

Convento de Sao Pedro de Alcantara



A Dom Pedro V. utca színes házai

Glória

Csempe

A siklóban

Indulunk lefelé


A másik kocsi szemben


Kilátás a sikló ablakából

Megérkeztünk

Az alsó állomás

Miután leértem a siklóval, körbefényképeztem a Restauradores teret, amely a város egyik központi tere, körülötte 19. századi és 20. század eleji épületek, középen pedig egy obeliszk. Kicsit furcsa volt a hatalmas, fekete-fehér hullámmintát kiadó térkővel borított tér, amelyen egyetlen pad, virágágyás vagy fa sem volt, így elég üresnek tűnt. A tér déli részén található a Rossio pályaudvar, jellegzetes, patkó alakú bejáratával. Az állomás 1887-ben épült, homlokzatának kialakítása a 16. századi mánuel stílust idézi. 1890-ben megépült az a közel 3 kilométer hosszú alagút, ami a belváros alatt bevezette a vasutat az állomás peronjaihoz. Az állomás előtt zenészek játszottak, nagyon hangulatos volt, ez egyébként is jellemző a városra, hogy mindig szól a zene valahonnan.


Praca dos Restauradores


Palácio Foz

Teatro Eden


A tér déli része

Obeliszk a tér közepén

Hotel Avenida Palace

Középen a Blue Liberdade Hotel

Rossio pályaudvar a tér felől


Rossio pályaudvar


Az egyik patkó alakú bejárat

... és a másik

Zenészek a bejárat mellett

Szobor a homlokzaton

Innen átsétáltam a Rossio térre, meg akartam keresni az Animatográf-ot a Rua dos Sapateiros-on, de éppen restaurálják a házat. Bár a hely az utóbbi évtizedekben sztriptízbárként működött, de 1907-ben itt nyílt meg Portugália első mozija. A bejáratát sötétzöldre festett faragott keretben szecessziós faliképek díszítik, amelyeket Mucha alkotásai ihlettek, de sajnos ebből most semmi sem látszott. Viszont betértem egy szuvenírárushoz és találtam egy könyvet, ami jobb állapotban volt, mint amit tegnap vettem, ráadásul nem csak Lisszabon, hanem egész Portugália benne van, így megvettem. 
Megnéztem a Rossio téren álló Café Gelo-t, amely mindig a politikai összeesküvések helyszíne volt. Találkoztak itt anarchisták és köztársaságpártiak, szabadkőművesek és monarchisták. Itt itták meg utolsó csésze kávéjukat 1908. február 1-én azok a republikánus összeesküvők, akik néhány perccel később a Praca do Comérción kioltották I. Károly király és a fia életét. 
Nem messze innen, a tér déli részén áll a Nicola étterem és kávézó, amelyet még 1787-ben alapított az olasz Nicola Breteiro, és amely 1929 óta működik ebben az épületben. 
Ezután hazaindultam, egy kis üzletben bevásároltam és 8-kor már haza is értem, így volt idő spanyolozni, eszperantózni és blogot írni.

Vacsorázók a Café Gelo teraszán

A színház homlokzata

Calcada do Carmo

Café Nicola

Rua do Carmo

Figueira

Ékszerbolt 


Santa Justa

Szökőkút a Rossio-n

Rossio

Largo Sao Domingos

A ház ajtaja

Július 26.
Reggel végre nem kellett korán kelni, 8-kor még gondolkoztam, hol kezdjem a mai programot. Végül eldöntöttem, hogy kimegyek Sintra-ba, háromnegyed 9-kor elindultam, lementem a Rossio-ra és a 9-es vonatra már fel is szálltam.

Indulás

Rossio

A sintra-i vonat

Sintra egy kb. 30.000 fős város Lisszabontól 30 km-re északnyugatra. A 8. században alapították, a mór uralom alatt politikai és vallási központ volt. A középkorban negyedekre osztották a mór és a zsidó lakosság alapján. A 16. században a humanista művészek kedvelt városává vált, de a 18. századtól az érdeklődés Mafra és Queluz felé terelődött. Az 1755-ös földrengés után az egész várost újjá kellett építeni. A 19. században Sintra újra felemelkedett, rengeteg portugál és külföldi utazó, író, költő és nemes kereste fel a várost, ekkor épültek a romantikus stílusú épületek. A 19. század második felében a tehetősebb polgárok paradicsomává vált, szállodák, panziók épültek ekkor.

Háromnegyed 10-kor érkeztünk meg, már a vonaton meg akartam venni a jegyet a palotába, de nem sikerült, mindig elment a net. 
Először besétáltam a központba, útközben megnéztem a Café Saudade szecessziós bejáratát, majd elmentem az 1920-ban, neogótikus és mánuel-stílusban épült városháza előtt, megcsodáltam a színes tornyát, amivel inkább egy kastélyra emlékeztet.  Az épület előtt egy gazdagon díszített kőoszlop áll, az eredeti pellengért a 16. században állították fel, majd 1854-ben lebontották, de 1940-ben újra felépítették eredeti formájában.


Azulejo az állomáson


Café Saudade

Városháza

Conde de Ferreira

Pellengér a Városháza előtt


A városházától egy kb. negyedórás sétával értem be a város történelmi központjába, az út egy hegyoldalban vezetett, lent a völgyben az 1976-ban megnyitott Anjos-Teixeira múzeum található, ahol két szobrász (apa és fia) műveit lehet megnézni. (A szobrok egy részét az út melletti sétányon is kiállították.) Elsétáltam a Mór díszkút előtt is, 1922-ben épült, a díszítése ötvözi a mór és a portugál építészeti hagyományokat.

A hegy tetején a mórok vára

A távolban a Királyi Palota



Műalkotás a sétányon

Mór díszkút

Szobor a sétányon (talán Szent Erzsébet?)

A fehér épület a "Hírek múzeuma"

A házak felett a mór erőd

Tíz óra után néhány perccel már ott álltam Sintra egyik legfontosabb épülete, a Királyi Palota előtt. Kiderült, hogy nem gond, hogy nem vettem meg előre a jegyet, senki sem volt előttem a pénztárnál, néhány perc múlva már be is léptem a gyönyörű palotába, amely egészen a 20. század elejéig a portugál királyok nyári rezidenciája volt. (Részletek és több kép itt.)

A palota bejárata

Díszkút a palota előtt

Kilátás a palota árkádja alól

A bejárati lépcső

Az óváros a palota árkádja alól

16. századi csigalépcső

Először a Mánuel-termet néztük meg, amit a 15. század végén Mánuel király nagytermének építettek, majd a 19. században Lajos király lakosztályaként használtak.

Mánuel-terem

Ezután a teraszra vezetett a séta, amelyről gyönyörű volt a kilátás a városra, a környező hegyekre és a palotával éppen szemben álló hegy tetején a mór erődre. A teraszt már a 15. század óta használták pihenésre, a 19. században színes üvegablakokkal fedték be.

A terasz

Kilátás

A következő terem 1857-58-ban V. Pedro és felesége, Estefánia királyné hálószobája volt. (Most éppen restaurálták.)

Hálószoba

A következő 8 terem Maria Pia királynő lakosztályához tartozott. Sajnos az öltözőt, a fürdőszobát, a gardróbot és a szalont éppen felújították, így nem sokat láttunk belőle.

 

Öltözőszoba

A szalon mennyezete

Gardrób

Ruhásszekrény

Kilátás az ablakból

Díszkút a folyosón

Az emeleti folyosó

Ezután a Palotaőrök terme következett, amely a 16. század előtt a Nagyterem előszobájaként szolgált. Jelenleg a palota makettjét láthatjuk itt.

A palota makettje 

Ezután a Nagyterem, vagyis a Hattyúterem következett, amely a mennyezetére festett hattyúkról kapta a nevét. A hattyúk száma (30) megegyezik Fülöp király menyasszonyának, Isabel infánsnőnek a korával. A 19. századig ebben a teremben fogadásokat, bálokat, koncerteket, sőt temetési szertartásokat is tartottak.

Nagyterem vagy Hattyúterem

Hattyúk a mennyezeten

Kilátás a városra és az erődre a terem ablakából


Ezután rövid időre elhagytuk az épületet és kimentünk a Fogadóudvarba. Ebben a kis elegáns belső udvarban, amelyben 15. századi reneszánsz oszlopok és hispán-mór csempékkel díszített trónok és padok állnak, fogadásokat és találkozókat tartottak egészen a 16. századig, amikor befedték az udvart és az így is maradt egészen 1910-ig.

Fogadóudvar

Ezután a központi udvarra vetettünk egy pillantást, ahonnan el lehetett érni a János-szárny minden helyiségét, anélkül, hogy végig kellett volna menni minden helyiségen. Az udvar közepén egy 16. századi szökőkút áll, amelyet két összecsavarodott oszlop alkot.

Központi udvar

A következő terem a Szarkák terme, amelyet korábban királyi fogadásokra használtak, majd a 19. századtól kezdve bálokat tartottak itt. A mennyezeten 136 szarka látható, amelyek egy fehér rózsát tartanak (utalás az angol Lancaster házra, ahonnan Philippa királynő származott), a "por bem" (a tisztességért) pedig férje, I. János mottója volt. A legenda szerint Jánost rajtakapták, hogy egy udvarhölggyel csókolózik, mire ő annyi szarkával díszíttette a mennyezetet, ahány udvarhölgy volt az udvarban. Ez a mennyezeti festés a legrégebbi az egész palotában.

Szarkák terme

Szarkák a mennyezeten

A következő szoba János és Philippa hálószobája volt, egykor arany borította (innen az Aranyszoba elnevezés), de ez a dekoráció elveszett. A 19. században ebédlőként használták.


Az Aranyszoba

A következő teremben a királyi pár ruháit, ékszereit és ezüstneműit tartották. A gardróbszobát "Hableány-teremnek" is nevezték, a mennyezet festése miatt.

Gardrób

Hableányok a mennyezeten

A következő terem a 15. században még 3 kisebb szobára volt osztva, de a 18. században lebontották a falakat és egy nagyobb termet alakítottak ki, ahol szintén a királyi pár értékesebb tárgyait tartották.

Faliszőnyeg


 


A következő terem a Korona-terem, ami a mennyezetre festett óriási koronáról kapta a nevét.


Korona a mennyezeten

A következő termet III. János építtette a 16. században, valószínűleg galériaként. A nevét a mennyezetre festett portugál, török és holland gályákról kapta.

Gályák terme

Gályák a mennyezeten

Terasz

Újra a Gályák termében

Ezután a Hercegi udvart néztem meg, ami a 19. században közvetlen összeköttetésben állt a királyi herceg (a későbbi V. Pedro király) lakosztályával. A kert külső falai a 15. század óta változatlanok. A 16. században mánuel-stílusú ablakokkal törték át a falat. A kertet geometrikus elrendezésű virágágyások és fák díszítik.


A Hercegi udvar

Ezután visszamentem az épületbe, megnéztem azokat a termeket, amelyeket a 16. században építettek III. János király részére. Most királyi portrékat láthatunk itt.


Ezután a palota legpompásabban díszített szobájába, a Címerterembe értem. A négyzet alakú termet, melynek minden oldala 12 méter hosszú, a 16. században építették Manuel király megrendelésére. A fagerendás, nyolcszög alakú kupolában, amely 1518-ban készült el, 72 portugál nemesi család címere látható, középen a királyi címerrel. Érdekes, hogy a Távora család címerét eltávolították, miután összeesküvést szőttek I. Joseph király ellen. A terem falát 18. századi csempék díszítik, amelyek különböző történelmi eseményeket jelenítenek meg.

Címerterem 



Folyosó

Benéztünk VI. Alfonso király szobájába is (jelenleg üresen áll), amely korábban a királynő lakosztályának része volt, valószínűleg itt fogadta a fontosabb vendégeket, később pedig itt raboskodott VI. Alfonso, aki 1667-ben betegsége miatt lemondott a trónról, majd 1683-ban bekövetkezett haláláig fogságban tartották. A terem kerámiapadlója 1440-ből származik, ezzel ez a legrégebbi a palotában.

VI. Alfonso szobája

A palota legrégebbi padlója

Ezután egy érdekes terem, a Királynők szobája, következett. Ez a palota legrégebbi terme, de az eredeti funkciója nem ismert. A 15. századtól a királynő lakosztályának része volt. Ma multimédiás kiállítás található benne, a királynők a festményeken nemcsak követnek bennünket a szemükkel (ami elég félelmetes!), hanem beszélnek is hozzánk.

A Királynők terme 



Csúcsíves ajtó

A királyi hálószobába értünk, a 17. századi baldachinos ágyat Mozambikból származó fából készítették és ezüsttel díszítették. A díszes ágy körül zajlottak a királyság legfontosabb eseményei: születés, esküvő és halál. 

Királyi háló
 
Ezután kimentem a Királynő udvarára.

Lefelé a lépcsőn

A királynő udvara

Visszamentem az épületbe és megnéztem a palota legkorábbi fennmaradt részét, a Királyi Kápolnát, amelyet valószínűleg I. Dinis uralkodása alatt építettek a 14. század elején. A csempeburkolat szőnyeg hatását kelti, a falak négyzetes festése csempehatású, a fa mennyezetet geometrikus mintázatú mór rácsozat díszíti. A falfestés galambjai a Szentlélek szimbólumai.

A Királyi Kápolna

Galambok a falon

Ezután a Bíróság két terme következett. A királyi bíróság az udvarban és a palota 25 kilométeres körzetében történt bűncselekmények, konfliktusok ügyében ítélkezett. Az első terem az úgynevezett Arab terem, amely váróteremként funkcionált, a közepén egy mór stílusú szökőkúttal. A következő pedig a Tanácsterem, ahol a bíróság ülésezett. A két termet közvetlenül a Központi udvarból és a király lakosztályaiból is el lehetett érni.

Lefelé a lépcsőn

Arab terem

Szökőkút a terem közepén

Tanácsterem


Kép a Tanácsteremről

Eredeti szövet

Kilátás az udvarra

Ezután lementem a földszintre, ahol megnéztem a palota konyháját, amely I. János idején épült és több száz emberre főztek itt. Mivel Sintra környékén sok vadászatot tartottak, itt dolgozták fel a vadakat is. A konyhában már a 15. század eleje óta volt folyóvíz, 1545-ben 14 szakács dolgozott itt, a cukrászok, pékek és sajtkészítők mellett, a 16. században pedig már 29 szakács főzött itt. A konyha két óriási, 33 méter magas kéménye Sintra szimbólumává vált.

A palota konyhája

Az egyik ikonikus kémény belülről

Ezután lementem a Központi udvarba, (amit eddig csak fentről láttam), megnéztem a 15. században készült grotto-t, vagyis mesterséges barlangot, amelynek a ma is látható díszítése a 18. században készült el. Sétáltam egyet a palota teraszos kertjében, ahol árnyas lugasok, virágágyások, a fal tövében elhelyezett padok vártak (az egyiken elfogyasztottam a magammal hozott szendvicsemet), szép volt a kilátás a fal túloldalán álló házakra és a környék hegyeire.

Kút az udvaron

Központi udvar

A csavart oszlopos kút

Grotto

 

Kilátás a barlangból

Miután néhány japán turistával kölcsönösen lefényképeztük egymást, még egyszer végigsétáltam a palota előtti téren és csináltam néhány képet (és egy videót) a déli homlokzatról.




Pontosan délben jöttem ki a palotából, sétáltam egy kicsit a történelmi városközpontban. Néhány méterre áll az Óratorony, amelynek a története a 16. századra nyúlik vissza. Ekkor a Királyi Palota épületkomplexumának a része volt a torony, az óra csak a 19. században került fel a falára.

Régi házak a palotával szemben

Praca da Republica

Óratorony

Háttérben a palota

Óratorony

Meredek lépcső az óvárosban

Turistaközpont

Néhány méterre a palotától áll a Szent Márton templom, amely 1154-ben épült román stílusban. (Részletek és több kép itt.)

Igreja de Sao Martinho

Templombelső

Főoltár


A templom előtere

Feszület a templom előtt

Főhomlokzat


A templom előtti tér

Miután kijöttem a templomból, vettem néhány ajándékot és egy nagyobb, csempemintás anyagot (igazából egy beszegett abroszt), amiből otthon majd varrni fogok valamit. Ebédre portugál "zöld levest", vagyis caldo verde-t ettem, ami állítólag az egyik legősibb európai fogás, krumpliból, hagymából és durvára vágott kelkáposztából (vagy mángoldból) készül, chorizo-t adnak hozzá. A második fogás ismét tőkehal, ezúttal krumplival, hagymával és besamel mártással megsütve. Mindkettő nagyon finom volt!  Egy szűk kis utca lépcsős teraszán ültem, az étterem neve Taverna, a  pincér még a telefonomat is feltöltötte, amíg ettem.

Háttérben az Óratorony


Szűk sikátor



Cantinho Lord Byron

... és a fölötte lévő ház

Díszes cégér

Ajándékbolt

Largo Dr. Gregorio de Almeida

Az étterem terasza


Caldo verde

... chorizo-val

Bacalhau com Natas



Balra fent az étterem terasza

Még az étterem teraszán ültem, amikor elgondolkoztam, mi legyen a következő látnivaló. Eredetileg úgy gondoltam, hogy csak a Királyi Palotát látogatom meg, de azért megnéztem, van-e még hely a Pena Palotába. Egyetlen jegyet találtam 15.30-ra, úgy éreztem, ez egy jel, ez az utolsó belépő még rám vár. Gyorsan megvettem az online-jegyet, hozzá egy transzfert is néhány euróért, mert azt írta a honlap, hogy nagyon nagy területű a palota kertje, ráadásul egy hegy tetején áll a kastély és ha nem érek oda a bejárathoz 15.30-ra, akkor nem engednek be. Pontosan az étterem utcája előtt lévő buszmegállóból indult a busz a Pena Palotához, sajnos sima jegyet nem lehetett venni rá, csak egy 13.50-be kerülő napijegyet, ami egész nap érvényes a palotákat, várakat összekötő körjáratra, de tudtam, hogy ezt már nem lesz időm kihasználni. A buszon szerencsére nem voltak sokan, még ülőhelyem is volt, viszont elég sokáig tartott az út, mert a meredek, szűk utakon, amelyek felvezettek a hegy tetejére, sokszor alakult ki dugó. 

Buszmegálló

Beszálllás


A buszon

Úton a palotához


Ez már a hegyre vezető út

40 perc múlva, háromnegyed 3-kor érkeztem meg a palota elé. Ez még valóban csak a palota kertjének a bejárata volt, innen egy kis busz vitt fel a hegy tetejére, a palotához. Persze gyalog is fel lehetett volna menni, de egyrészt rettenetesen meleg volt, másrészt megért néhány eurót, hogy ne kelljen izgulnom, odaérek-e időben a bejárathoz. (Ezért tanácsolta a honlap is, hogy vegyem meg a transzferre a jegyet.)

Megérkeztünk a palotakert elé

A hegy tetején a palota

A palotakert bejárata

Palotakert


A bejárati rész

A kisbusz

Buszon

Megérkeztünk

15.10-kor felértünk a hegy tetejére, mivel még nem volt fél négy, nem mehettem be a jeggyel, be kellett állnom egy jó hosszú sorba. Szerencsére a palotához vezető fedett folyosón kellett várni, nem a tűző napon. Pontban fél négykor végre beengedtek bennünket, így megnézhettem ezt a különleges, színes épületet, amely 1854-ben épült egy korábban itt álló kolostor helyén. (Részletek és több kép itt.)

A palota sárgára festett falai

A színes Pena palota

A palota kapuja

Csúcsíves folyosó

Várjuk a sorunkat

Kilátás

Ez már az én időpontom!

Csempedíszítés a falakon

Először az egykori kolostorépületet néztem meg, amelyet Ferdinand alakított át palotává.

A kolostorban

A kolostor kerengője

A kerengő

A következő teremben a király monogramjával ellátott porcelán étkészleteket láttunk, majd az ebédlőben a megterített "királyi asztalt" csodálhattuk meg.

Porcelánok

Ebédlő

Az ebédlő mennyezete

A palota tornya az udvarból

A következő terem Carlos király kamarásának szobája volt, majd a király irodája, hálószobája és fürdője következett.

A kamarás szobája

A király irodája

Nimfák és szatírok a falvédőn

Carlos király hálószobája

Fürdőszoba

Újra az udvaron

A következő épületrészben a kolostor egykori börtöncellájából kialakított borospincét néztük meg, majd egy porcelánnal díszített falfülke mellett mentünk el, amit tárolónak használtak.

A korábbi cella

Falfülke

Pillantás az udvarra

Díszes faragás

Ezután felmentünk az egykori kolostor második emeletére, ez a rész egykor 14 cellára volt osztva, amelyeket egy belső folyosó kötött össze. Ferdinand itt alakította ki a magánlakosztályát, a szobák nagy részét később Amelia királynő használta.

Faágat formázó korlát

Pillantás az udvarra a második szintről

A második szint folyosója

Óratorony


Amelia királynő titkárának hálószobája

A királynő udvarhölgyének szobája

Hálószoba

Fürdőszoba

Amelia királynő öltözőszobája (korábban Ferdinand király irodája)

Teaszoba

Amelia királynő irodája

Telefonszoba

Nappali

A nappali mennyezete

Zöld szalon

Ezután az egykori kolostor utolsó termei következtek, amelyek korábban a kolostor apátjának szobái voltak. A két termet galériává alakították át, ezek a termek vezetnek át a palota régi részéből az új palotába.

A galéria első terme (korábban az apát szobája)

A galéria második terme

Innen már az új palotaszárnyban haladtunk tovább, az első szoba a Dohányzószoba volt, a második pedig a reprezentációs célokra használt Nagyterem, amit sajnos éppen restauráltak. A következő terem az utolsó portugál király, II. Mánuel irodájaként szolgált, ennek közelében volt a király hálószobája is.

Dohányzószoba

Nagyterem

Színes üvegablak

Zajlik a munka

II. Mánuel király irodája

A király hálószobája

A következő terem 1910-ig Mánuel király osztrák nevelőjének, Franz Kerausch-nak a szobája volt, ma pedig II. Ferdinand életét mutatja be. Ferdinand a Szász-Coburg-Gothai-házból származott, Bécsben született, (édesanyja Koháry-lány volt!), 1836-ban feleségül vette Mária portugál királynőt, (Leopoldina lányát!!!), 11 gyerekük született, (köztük Mária Anna, az utolsó magyar király, IV. Károly nagyanyja!), majd felesége halála után elvett egy operaénekesnőt, Elise Henslert. Ferdinánd híres műgyűjtő és amatőr művész is volt, ezt mutatja be ez a szoba.

II. Ferdinánd

Kard Ferdinánd gyűjteményéből

Jobbra Ferdinánd levele Elise-hez

A következő termet a palota utolsó lakóinak szentelték. Itt élt Ferdinánd unokája, Carlos, a felesége Amelia és a gyerekeik, köztük Mánuel, Portugália utolsó királya. 1910-ben, amikor kikiáltották a köztársaságot, Amelia királyné a palotában tartózkodott, innen indult száműzetésbe.

Amelia királyné és II. Mánuel a Pena palotában

A következő terem a "Szarvas-terem", amelyet eredetileg a palota új szárnyának ebédlőjeként használták.

Ebédlő

Agancsok a falon

Ezután lementünk a földszintre és megnéztük a palota konyháját.


Konyha


Miután kijöttünk az épületből, egy óriási teraszra értünk, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a környező, erdőkkel borított dombokra. Innen jól lehetett látni a palota bonyolult szerkezetét, a különböző stílusú (és különböző színű) bástyákat, tornyokat és falakat. (Az egyik falon egy páva mászkált, izgultunk, hogy le ne essen a magasból.) Miután kifényképeztem magam, visszasétáltam a palota kapujához, közvetlenül a bejáratnál volt a buszmegálló, itt felszálltam a minibuszra, ami levitt a hegy lábához.

A palota teraszán

Kilátás

A palota egyik tornya

A palota bejárati része

Szelfi a buszmegállóban

Már a buszon

A palota fala a buszból


A busz alsó megállója

Néhány perc alatt leértünk a bejárathoz, még sétáltam egy kicsit a parkban, aztán kimentem a buszmegállóba. Éppen akkor ment el a 434-es, elég sokat kellett várni a következőre. 

Palotakert


Buszmegálló a palota előtt

Megjött a busz

Megérkeztünk a városközpontba

Mivel úgyis álltam a buszon, leszálltam a központban, (bár a következő megálló az állomás lett volna), úgy döntöttem, inkább sétálok a levegőn egy megállót. Visszamentem ugyanazon az úton az állomásra, amin délelőtt jöttem. Szerencsére néhány perc múlva, 17.50-kor indult a vonat, még a peronon vettem gyorsan egy jégkrémet és egy üveg vizet, aztán beszálltam. A vagonban nem működött a légkondicionáló, borzasztó meleg volt egész úton.

Úton az állomásra

A hegyen a Királyi Palota 

Városháza

Vasútállomás

A lisszaboni vonat

Fél hétkor érkeztünk meg a Rossio-ra, ahogy kiszálltunk, megdöbbenve éreztük, hogy kint sokkal hűvösebb van, mint a vonaton volt, szinte fellélegeztünk a kocsi nyomasztó hősége után. Mivel holnap már a bőrönddel jövök, gondoltam, megnézem itt is, mit kínál a csomagmegőrző. Már megtalálni sem volt egyszerű, több alkalmazottat is megkérdeztem, nem voltak biztosak benne, hogy merre van. Végül fent, a vágányok mellett találtam meg, szerencsére mozgólépcsőn lehet feljutni ide, azt hiszem, ezt a variációt választom majd. Közben gyönyörű csempéket láttam a pályaudvar falán, az elegáns, kerek azulejo-képek az 1940-es világkiállításra készültek és az ország legfontosabb mezőgazdasági exportcikkeit reklámozzák, a kávét, a bort, a parafát, különböző gyümölcsöket.

A vonatunk a Rossio-n

Csempedíszítés a pályaudvar falán


Csomagmegőrző

Kilátás a pályaudvar ablakán

A patkó alakú bejárat bentről

Ezúttal egy új útvonalon mentem haza, a színház mögött balra fordultam, a Rua das Portas de Santo Antao-ra, még nem is jártam ezen az utcán, pedig csak néhány méterre van a lakástól. Ez is egy sétálóutca, rengeteg üzlet, étterem és persze a hömpölygő tömeg (végül is szombat este van!), de nem sok időt töltöttem itt, az első lehetőségnél jobbra fordultam. Egy óriási lépcső vezetett fel a hegyre, csak reménykedtem, hogy jó helyen érek majd ki, mert nem volt kedvem még egyszer megtenni ezt az utat. Úgy tűnt, a lépcső két oldalán egyik házban sem laknak, az ablakok egy része be volt deszkázva, amelyik nem, az meg ki volt törve. Mindegy, felértem valahogy, szerencsére pont a lakás közelében. Még bementem a sarki boltba, vettem szőlőt, nektarint, aztán hazasétáltam. A ház előtt nagy buli volt, hangos zene szólt majdnem éjfélig. Aztán amikor elcsöndesedtek a fiatalok, fél 2-kor megérkezett a kukásautó, a szokásos nagy zajjal, nevetgéléssel és beszélgetéssel. 

Rossio

A hegyre vezető lépcső



Beco de Sao Luis da Pena


Ez már a Sant'Ana

Július 27.
Még tegnap kaptam egy üzenetet, hogy a foglaláskor azt adtam meg, hogy 9-kor szeretnék kijelentkezni. Nem emlékeztem ilyenre (sohasem kell megadni az időpontot, mindig ők adják meg, mi az a legkésőbbi időpont, amíg el kell hagyni a lakást), mindegy, felajánlották, hogy változtathatok, végül 10 órát adtam meg. Már előző este becsomagoltam, így nem kellett túl korán kelnem, ráadásul ma az utca sem volt olyan hangos, hiszen vasárnap reggel van. Kényelmesen megreggeliztem, összeszedtem a szemetet, a kulcsot az asztalon hagytam, aztán jöhetett a nap legnagyobb kihívása: hogyan vigyem le a bőröndöt a lépcsőn? Először levittem a hátizsákot és a szemetet, aztán pedig jöhetett a bőrönd, ami szélesebb volt, mint a lépcsőház. Meglepően jól sikerült (felfelé azért nehezebb volt!), csak arra kellett vigyáznom, hogy az egyik kezemmel kapaszkodjak a korlátba, le ne rántson magával a bőrönd. Mire leevickéltem, a földszinten lakó néni is kijött, jó utat kívánt, harsány obrigada-val megköszöntem, aztán még integetett is az ablakból. Ezután nekiindultam a lejtőnek, nem volt egyszerű visszafogni a bőröndöt, de végül ez is sikerült. 

Elosontam a színház mögött (tegnap kipróbáltam, hogy ez a legrövidebb út), és már ott is álltam a Rossio pályaudvar előtt. Felmentem a 2. emeletre, beraktam a bőröndöt a csomagmegőrzőbe, (2 eurót kellett fizetni azért, hogy bezárjam, a többit majd kinyitáskor), aztán nekiindultam a városnak. Az volt a tervem, hogy még megnézek néhány látnivalót, amit eddig kihagytam, tegnap írtam is egy listát. 

Az első dolgom viszont nem egy látnivaló volt, hanem egy fontos dolog, vissza kellett vinnem a könyvet a könyvesboltba (ez az a könyv, aminek kopott volt a borítója). Vettem egy napijegyet, elmetróztam a Cais do Sodre állomásra. Itt viszont kiderült, hogy a könyvesbolt az ellenőrző kapukon túl, a vágányok mellett van (miért??), nekem pedig nincs olyan jegyem, amivel beléphetnék. A pénztárban elmondtam a problémát, a biztonságiakhoz küldtek, mivel egyet sem láttam, két rendőrt szólítottam meg, nekik is elmagyaráztam, mi a helyzet, az egyik nagyon aranyos volt, a saját kártyájával átengedett, aztán amíg elintéztem a dolgot a könyvvel, addigra beszélt egy biztonsági emberrel a peronon, hogy majd engedjen vissza. Sajnos, nem az a nő volt a boltban, akitől a könyvet vettem, de felhívta a tulajt és végül kis tanakodás után visszaadta a pénzt. A biztonsági ember már kitárt ajtóval várt, a többiek nem nagyon értették, miért vagyok ilyen fontos ember, hogy megkerülhetem a kapukat.

Utolsó pillantás a lépcsőre


Largo San Domingo

Rossio

Itt hagytam a bőröndöt

Hogy el ne felejtsem a kódot!

Szoborcsoport a pályaudvar előtt

Libertadores tér



Elég sok idő elment a könyv-üggyel, de végül 11 előtt néhány perccel elkezdhettem a városnézést. Mivel nem akartam anélkül hazamenni, hogy ne üljek fel az ikonikus 28-as villamosra, visszametróztam a Martim Moniz térre, ugyanis innen indul. Beálltam a kilométeres sor végére, de amikor 5 perc alatt egyetlen centit sem haladt, úgy döntöttem, ezt a programot elrakom későbbre.

Martim Moniz

A 28-as villamos

A sor

Inkább úgy határoztam, hogy megnézem a Santa Luzia kilátót, ezért  átsétáltam a néhány percre lévő Figueira-ra és a már megszokott 737-es busszal felmentem a vár irányába. Leszálltam a kilátóhoz legközelebbi megállóban, elsétáltam az Igreja de Santiago, (ami a portugál El Camino kiindulópontját jelöli) és az Igreja de Santa Luzia előtt, amely a 12. században épült, de a földrengés után ezt is újjá kellett építeni. A templom külső falán gyönyörű csempeképek láthatók, az egyik természetesen Santa Luzia-t ábrázolja, a másik kettő pedig a San Jorge erőd 1147-es ostromát, illetve a Praca do Comércio-t, még a földrengés előtt.


Megjött a 737-es

Igreja de Santiago


Utcakép villamossal

Igreja de Santa Luzia

Praca do Comércio

Santa Luzia

A San Jorge erőd ostroma

A templomkert

Közvetlenül a templom mögött áll a Miradouro de Santa Luzia, ahonnan tényleg gyönyörű volt a kilátás az alattunk elterülő Alfama negyed háztetőire, a városra és a Tejo-ra. A kilátó pergoláira felfutó növények még árnyékot is nyújtottak és a gyönyörű azulejo csempéket is érdemes megcsodálni.

A Santa Luzia kilátó



Háztetők és egy óceánjáró






Mivel a kilátó mellett is megáll a 28-as villamos, úgy gondoltam, próbát teszek. Senki nem volt a megállóban, én szálltam fel egyedül az ikonikus közlekedési eszközre, mentem vele néhány megállót, így ez az élmény sem maradt ki.

Közeledik a villamos

A 28-as villamoson

Én és a villamos


A katedrálisnál szálltam le a villamosról, innen elindultam lefelé a hegyről a víz irányába, először nem találtam meg a helyes utat, de így is néhány perc alatt leértem a következő célomhoz, a Casa dos Bicos-hoz. A különös kinézető házat 1523-ban építtette Brás de Albuquerque, az ihletet egy olasz palota adta, innen jöttek a különös, rombusz alakú díszek a homlokzaton. Túlélte az 1755-ös földrengést, ma a Lisszaboni Múzeum része és itt van a José Saramago Alapítvány székhelye is. Itt őrzik a híres író Nobel-díját is.

Casa dos Bicos



Miután megcsodáltam a különleges házat, végigsétáltam a Rua dos Bacalhoeiros-on, közben megnéztem a Porta do Mar-t, vagyis a Tengeri kaput, amit tulajdonképpen egy háznak a bejáratának látszott, de az információs táblák segítettek.

A Casa dos Bicos melletti házak

Rua dos Bacalhoeiros

Porta do Mar



Újra visszaszálltam a 737-s buszra, felmentem vele a várhoz, de most nem a várat néztem meg, hanem egyenesen a vártemplomhoz mentem, amit hétfőn nem tudtam megnézni, mert már zárva volt, mire kijöttem a várból.

A busszal egy szűk utcában

A vár bejáratánál









Néhány perc múlva már a Largo de Santa Cruz do Castelo téren álltam, mivel most nyitva volt, belülről is meg tudtam nézni a 12. században épült templomot. (Részletek és több kép itt.) 

Igreja de Santa Cruz de Castelo

Templombelső


Főoltár

A templom mellett áll egy harangtorony, amely egy különálló épületből közelíthető meg. Belépődíj ellenében fel lehet menni a toronyba, de a héten már annyi gyönyörű kilátást láttam Lisszabon különböző pontjairól, hogy ezért már nem volt kedvem 5 eurót fizetni. 

A harangtorony bejárata


Mivel a templom előtti térről indul a Rua do Recolhimento utca, ami egyenesen a hasonló nevű kilátóhoz vezet, ezt is megnéztem. Ez az utca persze már az Alfama negyed része, nagyon tetszettek a szűk, macskaköves utcát szegélyező arab stílusú házak, amelyeknek alacsony, színes kapuján nemcsak alacsony, idős nénik léptek be, hanem magas fiatalok is, akiknek alaposan le kellett hajtani a fejüket, hogy be tudjanak menni. Nagyon tetszik az a szokás, hogy a házak falán, elég nagy méretben, kiteszik az ott élők fényképét. A kilátót végül alig találtam meg, mert egy játszótéren kellett keresztülmenni.


Színes ajtó a Rua do REcolhimento-n

A lakók fénykép a falon

Magas lakó, apró bejárat

Ezt nem vettem észre

Játszótér

Miradouro do Recolhimento

Kilátás



Tipikus utca az Alfama negyedben

Mivel ki akartam próbálni a Santa Luzia felvonót is, busszal visszamentem a Santa Luzia kilátóhoz. Ezt sem volt egyszerű megtalálni, a térképet követve lementem egészen a katedrálisig, de ott nem volt keresztutca a megfelelő irányban, így újra visszamentem a Santa Luzia-hoz, végül néhány méterre a kilátótól megtaláltam a liftet, ami nem olyan izgalmas, mint a Santa Justa, egy egyszerű, fém lift, ami levisz néhány utcával lejjebb.

Buszon

Santa Luzia

Távolban a katedrális





Újra a kilátónál


A lift

A lift alsó bejárata

Az egyik útikönyv szerint a két legjellemzőbb utca az Alfama negyedben a Beco da Cardosa és a Beco do Cardeiro, így ezeket kerestem meg. A Beco da Cardosa egy hangulatos, kanyargós, lépcsőkkel teli szűk utca. Ahol egy picit kiszélesedett, mindjárt kitettek egy padot, és elnevezték térnek. Kihasználtam az alkalmat, pihentem egy kicsit a sok lépcsőzés után, a kis téren elég nagy volt a forgalom, akkor ért haza egy ott lakó család, gyerekekkel és kutyával.

Calcadinha de Figueira






Beco de Santa Helena

Beco da Cardosa










Emléktábla


Itt pihentem

A Cardosa lépcsősora egy szélesebb, forgalmasabb utcára nyílt, a Rua de Sao Miguel-re. Persze, ez sem volt 2 méternél szélesebb, azt olvastam az egyik útikönyvben, hogy ha olyan utcára érünk, ahol két autó elfér egymás mellett, akkor már biztosan elhagytuk az Alfama területét.

Rua de Sao Miguel

Igreja de Sao Miguel


Cándida, a ház lakója


Beco dos Cativos

Rua da Reguiera

Beco do Mexias

Artur Batalha


A Rua do Sao Miguel végén kezdődik a Beco do Carneiro, az Alfama negyed legszűkebb sikátora, aminek a tetején összeérnek a két ház ereszcsatornái.

Beco do Carneiro


A sikátor teteje



Beco do Espirito Santo

Néhány perc séta után leértem a Largo do Chafariz de Dentro-ra, ami egy nagyon hangulatos tér, körben éttermek és kávézók, szemben pedig a Fado múzeum rózsaszín épülete. Egy kút működött a téren, innen a neve is, a chafariz szó kutat jelent.

Fado múzeum


Largo do Chafariz do Dentro


Szökőkút

A téren áll a Flor dos Arcos nevű étterem, itt ebédeltem. Természetesen tőkehalat, (mi mást?), ezúttal Lagareiro módra. Próbáltam a pincértől megtudni, hogy ez mit jelent, de csak annyit mondott, hogy grillezik a halat. Aztán kicsit utánaolvastam, kiderült, hogy ez is egy régi, kedvelt portugál recept. Bár a szó kőművest jelent, az olivaolaj-sajtolók munkásaira vezethető vissza, akik a frissen sajtolt olivaolajat használták ennek a fogásnak az elkészítéséhez. A tőkehalat sütőben sütötték, sok olivaolajjal és foghagymával locsolták meg, burgonyával és főtt zöldbabbal tálalták. Bár zöldbabot nem láttam, de az olajbogyó, a fokhagyma és a burgonya stimmelt. Desszertnek Bolo de Bolacha-t rendeltem, a pincér szerint ez is tipikus portugál étel, az íze a tiramisu-ra emlékeztetett, nem véletlenül, hiszen hasonló az elkészítése. A krémhez kávét is kevernek, (vagy abba mártogatják a kekszet), a babapiskótát pedig egy tipikus portugál keksz, a Marie helyettesíti. Ez is főzés nélkül készül, az eredeti változatban a kekszeket egy hatszirmú virág formájában rakják le. (Bolo de Bolacha {Portuguese Biscuit Cake} - Home. Made. Interest.)


Balra az étterem

Kilátás a térre

Bacalhau a Lagareiro

Bolo de Bolacha

Itt ültem

Flor dos Arcos étterem

Largo do Chafariz do Dentro

Miután jóllaktam, elindultam vissza a Praca do Comercio felé. Végigsétáltam a Rua do Jardim do Tabaco-n, majd a Rua do Cais do Santarem-en. Útközben megnéztem a Chafariz d'El-Rei gránitkőből készült homlokzatát. Ez egy nyilvános kút, amely már a 13. század óta működik, eredetileg 6 nyílása volt, ebből ma már csak 3 működik. Közvetlenül a Praca do Comércio előtt  láttam meg az Igreja de Nossa Senhora de Conceicao Velha templom mánuel-stílusú, dús faragásokkal díszített homlokzatát. Ez Lisszabon második legnagyobb temploma a Szent Jeromos után, érdekes, hogy egy volt zsinagóga épületében kapott helyet.

Önkormányzati hivatal




Chafriz d'El-Rei


A kutak közelről

Óceánjáró

Csempe a házfalon

Aurea múzeum és szálloda






Igreja de Nossa Senhora de Conceicao Velha

A templom bejárata

Praca do Comércio


Árkádok alatt

A tér keleti oldala

Rua Augusta diadalív

Praca do Comércio

Miután megérkeztem a Comércio térre, elindultam az utolsó helyszínemre, az Aquaduto das Águas Livres-hez. A római mintára készült aquadukt összesen 19 km hosszú, 1731 és 1799 között épült V. János megbízásából és az volt a feladata, hogy friss ivóvízzel lássa el a fővárost. Érdekes, hogy az 1755-ös földrengést sértetlenül vészelte át a vízvezeték, amelynek leglátványosabb szakasza az Alcantara-völgyet átívelő 14 boltív, melyek közül a legmagasabb 65 méter magas és 28 méter széles. (Ezt a szakaszt terveztem megnézni.) A vízvezeték egy részét be is lehet járni, bár ez egy ideig nem volt lehetséges, mert az 1830-as években egy Diogo Alves nevű tömeggyilkos 76 embert rabolt ki és dobott le a magasból, így a hatóságok lezárták a feljárót. Alves-t pedig kivégezték, levágott (és preparált) feje ma is látható a lisszaboni orvosi egyetemen.

Először a 15-ös villamossal elmentem a Calvário állomásig, ott átszálltam a 751-es buszra. Sajnos, az elsőt lekéstem, mert nem jó megállóban vártam, a következőre pedig elég sokat kellett várni a hőségben.

Jön a villamos

Villamos mintájú textil a villamosülésen

Automata a villamoson

Calvário





Háttérbn a híd

Megjött a 751-es

A vízvezeték a buszból

Negyed ötkor érkeztünk meg a Campolide állomásra, innen néhány percet kellett sétálnom visszafelé és már ott is álltam a vízvezeték alatt. Bár már a buszból is láttam, de mellettük állva még hatalmasabbnak tűntek az óriási pillérek. Csináltam jó néhány fotót, videót, aztán visszasétáltam a buszmegállóba.

Megérkeztünk

Campolide állomás











Bicikliút





A 16.40-es busszal már indultam is vissza a városba, útközben újra áthajtottunk a vízvezeték alatt. Fél hatkor már a Figueira-n voltam.

Megjött a busz

Vízvezeték a buszból


A vízvezeték a buszból

Megérkeztünk a Calvário-ra

Megjött a villamos

Újra a központban

A 111 különleges hely Lisszabonban című könyvben olvastam, hogy Európa legrégebbi babaklinikája a Figueira téren található. A Hospital de Bonecas-nak 1830 óta ugyanaz a család a tulajdonosa. Állítólag a jelenlegi tulajdonos Senhora Cutileira fűszereket árult a téren tartott piacon, amikor meglátta, hogy egy kislány az eltört babáját siratja. Megjavította a babát és onnantól kezdve a gyerekek hozzá kezdték hordani eltört babáikat. Sajnos vasárnap nincs nyitva az apró üzlet, pedig szívesen megnéztem volna a sérült (és ép) babákat, állítólag még egy 1959-es Barbie is van a gyűjteményben.

Hospital de Bonecas


A bolt kirakata


Praca de Figueira

Dom Pedro IV.

Szökőkút és színház

Szökőkút a Rossio-n

Pontosan este 6-kor értem vissza a Rossio pályaudvarra, kiváltottam a bőröndöt (még 8,5 eurót kellett bedobnom), aztán kisétáltam a a Restauradores térre, hogy megkeressem a liftet a metróhoz (előtte megkérdeztem a pályaudvar biztonsági őrét, hogy merre van, azt mondta, az út túloldalán, persze nem találtam sehol. Mindegy, sóhajtottam egyet, és lecipeltem a bőröndöt a lépcsőn. Szerencsére az átszállásnál volt mozgólépcső, viszont a reptéren nem működött sem a lift, sem a mozgólépcső, így újra cipekednem kellett,

A pályaudvar homlokzata

Az egyik patkó alakú bejárat

A szekrényem

Utolsó kép a Rossio-ról és az erődről

Rossio pályaudvar

Restauradores metróállomás

Nem működik!

Ez sem!

Ahogy kiértem a reptéren a földfelszínre, újabb meglepetés várt, kiderült, hogy a 2-s terminál, ahonnan a gépem indul, olyan messze van, hogy busszal kell menni. Kezdtem aggódni, odaérek-e időben, mert bár tudtam, hogy a gép késni fog, (20.50 helyett 23.40-kor fogunk felszállni), de az üzenetben az is benne volt, hogy a kapu az eredeti időpontban zár. Szerencsére egy ingyenes buszjárat köti össze a két terminált, hamarosan jött is a busz, megnyugodtam, mert mindenütt magyar szót hallottam, sejtettem, hogy ők is a pesti géppel akarnak utazni.
Néhány perc alatt átértünk a 2-es terminálra, feladtam a bőröndöt, aztán átmentem a biztonságin (félretették a táskámat, de végül ki sem kellett nyitnom, a nő, akinek át kellett volna vizsgálnia, csak intett, hogy menjek, nincs benne semmi gyanús). Rengeteg időm volt, ezért leültem olvasni, elég hideg volt, még jó, hogy számítottam erre és kivettem a kardigánt a bőröndből. Lassan fogytak a gépek, a végén már csak a 3 Wizzair-gép maradt, végül nem derült ki, hogy mi okozta a késést. Éjfél után szálltunk fel és 4 óra előtt megérkeztünk Budapestre. Most is középen ültem, de kicsit kényelmesebben utaztam, mint odafelé. Felvettem a bőröndöt, aztán kibuszoztam a vasútállomásra és a 6.12-es vonattal hazamentem. Dorina kijött értem az állomásra, így már 9 óra előtt a lakásban voltam.


Felszállás

Leszálltunk

Ferihegy

Az emeletes vonaton

Videók a város nevezetességeiről: 
Lisszabon hét dombja, ahol minden utca újabb titkot rejt


Források: 
Portugália – Wikipédia
Lisszabon – Wikipédia
Belém (Portugália) – Wikipédia
Évora – Wikipédia
Cascais – Wikipédia
Mafra-palota – Wikipédia
Sintra – Wikipédia
dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Isztambul

Isztambul  2025. augusztus 8-12. Előkészületek: Ezt az utat Timitől és Danitól kaptuk ajándékba, így a szervezéssel nem kellett sokat foglal...

  • Zamárdi 2024
       Zamárdi (Solt, Simontornya, Balatonvilágos, Ádánd, Siófok, Bokod, Majk, Andocs, Kereki, Iregszemcse, Ozora) 2024. október 27-31. 10.27. S...
  • Antalya
       Antalya 2025. május 24-31. Előkészületek: Egy Erasmus+ projekt keretében utaztam Törökországba, 10 diákkal és Margó kolléganőmmel. Eredet...
  • Szlovénia 2024
      Szlovénia 2024. december 29. - 2025. január 3. Előkészületek: Az ötlet, hogy Szlovéniában töltsük a szilvesztert, már tavaly megszületett,...