Isztambul
2025. augusztus 8-12.
Előkészületek:
Ezt az utat Timitől és Danitól kaptuk ajándékba, így a szervezéssel nem kellett sokat foglalkoznom. Természetesen most is átolvastam az útikönyveket, kiválasztottam, mit szeretnék megnézni, de a terv az volt, hogy majd a "szakértőkre" bízzuk magunkat, hiszen Timiék tavaly is itt töltöttek néhány napot, így már ismerték a várost. Amikor karácsonykor kiderült, hogy ide utazunk majd a nyáron, még úgy volt, hogy most lépek először Törökország (és Ázsia!) földjére, de közben a litván partnerünk visszamondta az Erasmus-utat, így Vilnius helyett Antalya-ba utaztunk májusban a gyerekekkel. Viszont Isztambulban sohasem jártam még és már alig vártam, hogy megismerjem ezt az izgalmas várost!
Szakirodalom
Törökország egy kb. 85 milliós ország, területe kisebb részben Európában, nagyobb része Ázsiában fekszik, ezért az ország kultúrája igen változatos, ötvözi a keleti és a nyugati hagyományokat.
Törökország legnagyobb városa a kb. 15 milliós Isztanbul, de a fővárosa az 5 milliós Ankara, itt székel a parlament is. Az ország 1923 óta köztársaság, politikai rendszerének alapjai Mustafa Kemal Atatürk irányítása alatt az 1920-as és 30-as években szilárdultak meg.
Törökország területének 80%-a 500 méternél magasabban fekszik a tengerszint felett, legmagasabb pontja az 5166 méter magas Ararát. Az ország nagy része a Fekete-tenger és a Földközi-tenger között elhelyezkedő Anatóliai-félszigeten fekszik, partvonala összesen 8372 km hosszú, határain belül 15 sziget található és van két tengerszorosa a Boszporusz és a Dardanellák (a kettő között található a Márvány-tenger).
Anatólia az ókorban több civilizációnak és királyságnak volt a bölcsője. Éltek itt akkádok, asszírok és hettiták, majd az ókori görög kultúra kezdett itt terjedni. A Perzsa Birodalom terjeszkedését Nagy Sándor törte meg, majd a rómaiak erősítették meg az uralmukat. A 7. századtól folyamatos háborúskodás zajlott a muszlimok ellen, majd a terület a 14. századig a szeldzsukok kezén maradt. A közülük kiváló oszmánok megdöntötték a Bizánci Birodalmat, hatalmuk a Perzsa-öböltől Magyarországig, Egyiptomtól a Kaukázusig terjedt és végül az első világháború után hullott szét a birodalmuk. 1923. október 29-én kikiáltották a köztársaságot, az ország vezetője Mustafa Kemal Atatürk lett, aki modern, világi és nyugat-orientált államot hozott létre.
Augusztus 7.
Csütörtökön este a 20.26-os vonattal indultam Pestre, Félegyházáról kis késéssel, 21.37-kor indultunk tovább. 11 óra előtt néhány perccel értem Ferihegyre, amíg vártam a 200E buszt, két rendőrautó villogva keresztbe állt az úton, és a reptér felől egy hosszú, tehervagonokból álló vonat húzott át az úton keresztben, majd rákanyarodott Pest felé a vágányra.
Kb. félóra múlva megjöttek Timiék is, a kapu és a biztonsági ellenőrzés addigra már bezárt, így lent kerestünk helyet, aztán bóbiskoltunk egy-két órát.
Kiskunfélegyháza
Ferihegy
Vonat keresztben az úton
Augusztus 8.
Hajnali 3 körül kinyitott a kapu, akkor feladtuk a bőröndöt, aztán átmentünk a biztonságin, az útlevélvizsgálaton és 5-kor beszálltunk a gépbe. Már felkelt a nap, amikor 5.25-kor felszálltunk. A légikisérőnek valószínűleg az első napja lehetett, mert elég nehezen sikerült magyarul elmondania az "egyenszöveget", a pilóta viszont elég részletesen beszélt, elmondta az útirányt, még azt is, melyik kifutópályára fogunk leszállni. Bár nem az ablak mellé szólt a jegyem, de végül csak oda kerültem, így elég sok képet készítettem útközben.
Beszállás
Távolban az irányítótorony
Szántóföldek
Felhők fölött
Ez már Törökország
Isztambul
Hajóraj
Jobbra egy mecset
Isztambul, repülőtér
Reggel hétkor (vagyis itteni idő szerint nyolckor) szálltunk le, gyönyörű volt fentről a város, a tengerpart, a hidak. Óriási a reptér, egy órába telt, míg kiértünk a terminál elé. Azt terveztük, hogy metróval megyünk be a városba, ezért vettünk kártyát, töltöttünk rá pénzt, és elindultunk a metróhoz. Jó negyedórát kellett gyalogolni a termináltól, mire eljutottunk a metróhoz, elég hosszú volt az út a városba (a reptér kb. 50 km-re van a központtól), át is kellett szállni a 2-es metróra Gayrettepe megállónál. (Az átszállás itt azt jelentette, hogy ki kellett jönni a metróból és kb. 15 percet gyalogolni a másik járatig.) A metróból Yenikapi megállóban jöttünk fel, innen még kb. 25 percet gyalogoltunk a szállásunkig, pontosan délben értünk oda, ahogy korábban Dani megjósolta.
A terminál előtt
Mecset a reptéren
Falfestés a metróban
Városkép
Yenikapi
Az egyetem épülete
Utcakép
Az apartmanunk a Pideci utcában álló, modern házban van, a 2. emeleten, a neve Hagia Sophia apartman. Házigazdánk személyesen fogadott bennünket, megmutatott mindent, mi hol van. (Először azt hittük, ott lakik a földszinten, de kiderült, hogy a város ázsiai részén lakik.) Két hálószoba, egy nappali, konyha és fürdőszoba, valamint egy tetőterasz tartozik a lakáshoz. (Ez utóbbi az egész házé, de soha nem láttunk senki mást ott, szóval tulajdonképpen csak a miénk volt.) Kipakoltunk, pihentünk egy kicsit, aztán elindultunk felfedezni a várost.
Az apartmanház bejárata
Nappali, jobbra az ágyam
Étkező
Konyha
Fürdőszoba
Tetőterasz
Kilátás a teraszról, háttérben a Kék mecset
Isztambul (korábbi nevein Bizánc vagy Konstantinápoly) kb. 15,5 milliós lakosával a Föld egyik legnépesebb települése, Törökország kulturális, művészeti és gazdasági központja, 1923-ig annak fővárosa. A Boszporusz és a Márvány-tenger két oldalán terül el, a város egy (kisebb) része Európában, a másik (nagyobb) része Ázsiában fekszik.
A legújabb régészeti leletek alapján a város területe már 8000 évvel ezelőtt is lakott volt. A város ősét, Büzantiont a megarai görögök alapították i.e. 667-ben, majd i.e. 64-ben a terület római uralom alá került, ekkor lett a neve Byzantium. A települést Nagy Konstantin császár átépítette, majd Nova Roma néven az ország fővárosává tette, de Konstantinápoly néven vált ismertté. A birodalom 395-ös kettéválása után a Bizánci Birodalom, majd az 1054-es egyházszakadás után az ortodox egyház központja lett. Ez így is maradt egészen addig, amíg a törökök 1453-ban bevették a várost és egészen 1923-ig, az Oszmán Birodalom felbomlásáig az ország fővárosa volt. A köztársaság kikiáltásakor Ankara lett a főváros, ekkor megtorpant a fejlődés, amely csak az 1950-es években indult meg újra.
Fél kettőkor indultunk el, mivel nagyon éhesek voltunk, először ebédelni akartunk. Az utcánkhoz közel van egy park, közepén szökőkúttal, ennek a szélén már idefelé jövet kinéztünk egy jónak tűnő éttermet, ez a Kadirga kávézó és étterem. Finom vöröslencselevest ettünk, főételnek pedig grillezett csirkecombot kértem, sült paprikával, bulgurral, zöldségekkel és persze az elmaradhatatlan ayrannal. Minden nagyon finom volt, a leves jó sűrű és fűszeres, a hús akkora adag volt, hogy meg sem bírtam enni, egyedül a paprikát süthették volna még egy kicsit.
A házunk
Kadirga-park
Az étterem
Díszes lámpák
Vöröslencseleves
Grillezett csirkecomb bulgurral
Szökőkút a Kadirga-parkban
Miután jóllaktunk, továbbindultunk a központ felé, útközben megláttunk egy minaretet, (itt nem nagyon tudunk úgy sétálni, hogy néhány perc múlva ne lássunk meg egy minaretet!), ezért megnéztük a hozzá tartozó mecsetet, Sokollu Mehmed pasa mecsetét, amely 1572-ben épült és gyönyörű izniki csempék díszítik. (Részletek és több kép itt.)
A mecset teteje a belső udvarból
Sadirvan
A főkupola
A mecset belső tere
Istanbul Design Center
Temető
Néhány perc múlva már meg is érkeztünk az óváros központjába, a Sultanahmet térre, vagyis az egykori Hippodrom területére. Septimus Severus római császár építtetett itt egy arénát 203-ban harciszekér-versenyek és más viadalok számára. Constantinus császár kibővíttette a Hippodromot, ekkor már 450 méter hosszú és 130 méter széles volt és 100.00 néző befogadására volt alkalmas. 532-ben itt tört ki a Nika-felkelés. Az U-alakú versenypályán a császár páholyát négy bronzból készült lovasszobor díszítette, ezek később Velencébe és Párizsba kerültek. Az oszmánokat nem érdekelte a versenyzés, így a Hippodrom lassan feledésbe merült. Ma az egykori versenypályából már nem sok látszik, a vonalát lekövezték, csak néhány oszlop emlékeztet a régi bizánci időkre.
Az első, amit megláttunk, Konstantin császár obeliszkje, amelyet a 10. században emeltek, 32 méter magas. Egykor bronz lemezek borították, de ezeket a negyedik keresztes hadjárat során ellopták. Az oszlop közvetlenül a Marmara Egyetem épülete előtt áll. Az egyetemet 1883-ban alapították, ezzel ez az ország egyik legrégebbi egyeteme. Az épület egykor ortodox templom volt, gyarmati stílusban épült.
Konstantin obeliszkje
Marmara egyetem
A következő oszlop a téren a csak töredékben fennmaradt Kígyó-oszlop. Az oszlop eredetileg Delphoi-ban állt, a perzsák felett, a plataiai csatában aratott görög győzelem emlékére állították fel. Valószínűleg a perzsáktól zsákmányolt bronzfegyverek és -páncélok anyagából kovácsolták. Az oszlop három tekergőző kígyótestet ábrázol, amelyek egy arany tripuszt (háromlábú edényt) tartottak. Az oszlopot Konstantin császár hozatta a városba, 330 körül állíttatta fel a Hippodromon. Állítólag II. Mehmet szultán törte el az egyik kígyó fejét, mindenesetre ma már nincsenek meg a kígyófejek, csak a töredékes oszlop maradt meg.
Kígyó-oszlop
Sorban a 3. oszlop Theodosius oszlopa, vagyis az egyiptomi obeliszk, amelyet szintén a 4. században állítottak fel itt, de eredetileg Karnakban állt, III. Thotmesz egyiptomi fáraó állíttatta az i.e. 15. században szíriai győzelmének emlékéül. Az obeliszket Asszuánban faragták gránitból, csaknem 20 méter magas, márványalapja gazdagon faragott, a domborművek a császárt és udvartartását ábrázolják, az egyik táblán az obeliszk felállítása is látható. Az obeliszk sarkai 4 bronzkockán nyugszanak. Az oszlop valószínűleg a felállításakor eltört, a mostani mérete csak kétharmada az eredetinek.
Theodosius obeliszkje
A császár és családja a Hippodrom páholyában
Nézők a Hippodromban
Hieroglifák az obeliszken
Miután végignéztük a Hippodrom megmaradt oszlopait, a tér déli részén álló mecset felé fordultunk. Ez a világ egyik legismertebb épülete, Ahmed szultán mecsete, vagyis a Kék mecset. 1616-ban készült el, a terveket Sinan mester tanítványa készítette. Nevét a falait díszítő csodaszép kék árnyalatú csempékről kapta. (Részletek és több kép itt.)
A Kék mecset
Kút a mecset udvarán
A mecset főkapuja
Miután kijöttünk a mecsetből, megnéztük a téren az Hagia Sophia múzeum épületét, a német kutat, csináltunk néhány fényképet, aztán következett a tér másik fontos épülete, az Hagia Sophia.
Hagia Sophia múzeum
Német kút
Hagia Sophia
Hárman lányok
Szőkőkút
... mozaikkal
Kerengő dervisek
Szökőkút, mögötte a Kék mecset
Megvettem a jegyet, aztán beálltam a sorba, szerencsére nem voltak már sokan (4 óra elmúlt), szigorú átvilágítás az ajtóban és már bent is voltam az Hagia Sophia-ban, a világ egyik leghíresebb épületében, az egykori ortodox bazilikában, amelyet ma újra mecsetként használnak. (Részletek és több kép itt.)
Hagia Sophia
A galériára vezető rámpa
A galérián
Főhajó
Kupola
Csillár
3 pajzs a 8-ból
Márvány-kapu
A viking harcos karcolásai
Jézus, Zoé és Konstantin
Mária a kis Jézussal, Komnénosz János és Eiréné (Piroska)
Dandolo dózse sírja
Jézus, Keresztelő János és Szűz Mária
Az előcsarnok bejárata
Szűz Mária a kis Jézussal, Constantin és Justinianus
Ezután sétáltunk a környéken, megnéztünk egy kirakodóvásárt, a gyönyörű Tursucuzade-kúriát, amelynek fából készült épületében ma a turisztikai iroda működik. Az egyik hangulatos kis üzletben kerámiákat válogattunk, majd visszatértünk a Sultanahmet térre és megnéztük Ahmed szultán türbéjét, amely 1619-ben készült el. A türbében 36 személy nyugszik, a szultán családtagjai, a nők szarkofágja bordó, a férfiaké kék bársonnyal letakarva, utóbbiakét még egy turbán is díszítette. Maga a türbe olyan volt, mint egy kis dzsámi, gyönyörű falfestéssel, csempékkel, mihrábbal, színes üvegablakokkal.
Kirakodóvásár
Tursucuzade-kúria
Balra a kis üzlet, ahol vásároltunk
Sinan, az építész
Timi és Dani Ahmed szultán türbéje előtt
Szarkofágok a türbében
Egyiptomi obeliszk
Marmara egyetem
Este 8-kor értünk haza, bár nagyon fáradtak voltunk (az előző éjszakai alvás kimaradt), de azért még felmentünk a tetőteraszra, ettünk egy kis gyümölcsöt, beszélgettünk és gyönyörködtünk a naplementében.
Kilátás az abalkomból
A teraszon
Étterem a házunkkal szemben, felülnézetből
Augusztus 9.
Reggel jó sokáig aludtunk, (volt mit bepótolni), aztán ráérősen reggeliztünk a tetőteraszon (finom péksüti, fűszeres sajt, főtt tojás, olajbogyó, felvágott, paradicsom, ayran), így csak 11 óra előtt néhány perccel indultunk útnak. Tulajdonképpen egy célunk volt, hogy megnézzük a Topkapi-palotát. Az útikönyv azt írta, szánjunk rá egy egész napot, akkor azt gondoltam, ez azért túlzás. Hát, nem volt az! Kb. 6 órát töltöttünk bent, de így is csak egy részét láttuk, valószínűleg több napot is el lehet tölteni azzal, hogy a különböző udvarokon, gyönyörű épületekben bolyongunk.
A házunkkal szemben lévő étterem
Különböző házak a szomszéd utcában
Faházak
Ötletes (és művészi) falfestmény egy étterem falán
Tipikus isztanbuli utcakép
Útközben megnéztük a német szökőkutat, amelyet II. Vilmos német császár 1898-as isztambuli látogatásának alkalmából emeltek. A neobizánci stílusú, márvány- és bronzdíszítésű, aranymozaikkal díszített kutat a német kormány ajándékozta a törököknek és Németországból darabokra szedve szállították Isztambulba.
Német szökőkút
Az egyik kút
A szökőkút mennyezete aranymozaikkal
Negyed 12-kor megérkeztünk a palota elé, a hatalmas falak előtt áll III. Ahmed szultán szökőkútja, amely 1729-ben épült, a török rokokó egyik szép példájaként. A gyönyörű kút nemcsak ivóvízforrásként és rituális mosakodás helyszíneként szolgált, hanem fontos találkozóhely is volt. (A kút másolatát felépítették 1873-ban a bécsi világkiállításon.)
Miután megnéztük a kutat, átsétáltunk a grandiózus Birodalmi Kapun és bejutottunk a hatalmas falak mögé, ahol tulajdonképpen egy másik város kezdődött, parkokkal, mecsettel és épületekkel. (Részletek és több kép itt.)
III. Ahmed szökőkútja
Balra a kút, jobbra a palota fala
Jobbra a kút, balra a kapu
A Birodalmi Kapu
A kapu a palota felől nézve
Hagia Irene
Itt megvettük a belépőket (sajnos a tanárigazolványom nem érdekelte őket, de Timiék kaptak diákjegyet), aztán beléptünk a kapun a tulajdonképpeni palota területére. (Részletek és több kép itt.)
Miután elhagytuk a vár területét, sétáltunk egyet a Gülhane-parkban. (Nevének jelentése: Rózsaház) Ez Isztambul egyik legfontosabb és legszebb parkja, korábban a Topkapi-palota külső kertje volt, csak 1912 óta hozzáférhető a nagyközönség számára.
Gülhane-park
A park kijárata
Üzletek a fal mentén
Ezután egy ajándékboltban különböző ízű teákat kóstoltunk és vásároltunk is. Az árus elmagyarázta, hogy bármennyire is meglepő, de a por az igazi, természetes tea, mert abban nincsen hozzáadott cukor, csak a porrá tört növény és a sztívia levele, ami az édességet biztosítja. A dobozos teákban viszont cukor van, így azt nem ajánlotta ajándékba venni. Kicsit aggódtunk, mit fognak szólni a határon a felirat nélküli, légmentesen lezárt, fehér port tartalmazó zacskókhoz ...
Sokáig kerestük a megfelelő éttermet, végül az Ehli Keyf kávézó mellett döntöttünk. Curry-s csirkét ettem, tésztával és salátával, Timi pedig grillezett csirkemellet gombamártással és krumplipürével, mindkettő nagyon finom volt, rózsateát ittam hozzá, ráadásul a végén kaptunk ajándékba még egy-egy teát és kétféle süteményt is.
Curry-szószos csirke tésztával és salátával
Grillezett csirkemell gombamártással és krumplipürével
Dani és Timi az étteremben
Csipkebogyó tea
Ajándék süti
Faeper tea
Az étterem, balra, az ajtó mellett ültünk
Vacsora után, fél kilenc körül elindultunk hazafelé. Útközben megnéztük az 1875-ben épült egykori katonai iskolát, ami korábban volt az állambiztonsági hatóság épülete is, ma pedig az egyetem egyik kara működik benne. Közben észrevettük, hogy rengeteg ember jön velünk szemben az út közepén, nem járt a villamos sem. A főtérre érve kiderült, hogy egy politikai tüntetésbe keveredtünk, palesztin zászlókat lengettek, a beszédeket természetesen nem értettük. Fél 10-kor értünk haza, lezuhanyoztunk és alvás.
Az egyetem épülete
Felirat a két minaret között
Tüntetők a síneken
Tömeg a főtéren
Fából készült ház
Hangulatos bejárat
Augusztus 10.
Ma reggel 9-kor reggeliztünk a tetőteraszon, Éva finom tonhalsalátát készített keménytojással és joghurttal. Tízkor elindultunk a városba, útközben megnéztük azt az oszlopot, amit az ókori Konstantinápoly "nulladik kilométerkövének" tartanak. A "Millió-követ" 4. században állították, fehér márványból készült és innen mérték a birodalom többi városának távolságát a fővárostól. Mellette áll egy furcsa építmény, Besír aga kútja, 1744-ben épült, a márvány kút egy magas falhoz támaszkodik, ami úgy néz ki, mintha egy várfal része lenne.
Reggeli
Sirály a szomszéd tetőn
Minaretek
Kadirga-park
Konstantin oszlopa
Millió-kő
A kő alapja
Besír aga kútja
Ezután megnéztük a mai első látnivalónkat, az Elsüllyedt palotát, vagyis a Bazilika ciszternát, ami tulajdonképpen egy víztározó, 532-ben építették, boltozatos mennyezetét 336 oszlop tartja. (Részletek és több kép itt.)
Miután kijöttünk a víztározóból, elsétáltunk a Közde kávézóba, ittunk egy-egy kávét és limonádét.
Az egyetem épülete
Közde kávézó
Ennél az asztalnál ültünk
Itt készült a török kávé
A kis pihenő után továbbindultunk Eminönü felé, ami korábban Isztambul egyik kerülete volt (ma Fatih kerület része), ez volt a régi Konstantinápoly szíve, itt alakult ki Bizánc, innen nőtte ki magát a város a part mentén terjeszkedve. Az oszmán időkben ez volt a város kereskedelmi központja, az iparosodás során megérkezett a vasút, megépültek a hidak és a Sirkeci pályaudvar (az Orient expressz állomásaként), így Eminönü ma egy nyüzsgő közlekedési központ, ahol naponta 2 millió ember halad át, míg a kerületben összesen 30.000 ember lakik. (Egyébként itt forgatták a Skyfall, az Elrabolva 2 és az Argo című filmeket.)
Átmentünk a forgalmas út alatt átvezető aluljárón és már ott is álltunk a nyüzsgő rakparton, ahonnan szinte percenként indultak a kompok és sétahajók. Nagyon klassz volt a hangulat, hangos beszéd, török zene, a villamos csilingelése, autók dudálása, sirályok vijjogása, a nap csillogott a gyönyörű kék vízen!
Felmentünk a Galata-hídra, amely 1994 óta köti össze Eminönüt az Aranyszarv-öböl túlsó partján található Karaköy kerülettel. Ez a híd már az ötödik ezen a helyen, de az öböl két partjának összekötése már a Bizánci birodalom idején felmerült. Az első híd, amiről írásos emlék maradt fenn, i.sz. a 6. században épült I. Justinianus császár parancsára, majd 1453-ban a törökök mobil hidat alkottak a hajóikból, így szállították át a csapatokat a túlsó partra. Az első, mai helyén található híd megépítésének ötlete 1502-1503-ban született meg, II. Bajazid szultán Leonardo da Vinci-t bízta meg a tervek elkészítésével. A híd 240 m hosszú és 24 m széles lett volna, ezzel a világ leghosszabb hídja lett volna. De a szultánnak nem tetszettek a tervek, ezért megbízta Michelangelo-t a tervezéssel, ő azonban elutasította a megbízást.
Legközelebb a 19. század elején merült fel újra a híd terve, 1836-ban megnyitottak egy pontonhidat. Az első állandó híd 1845-ben épült meg, Új híd volt a neve, hiszen kicsit feljebb már állt a Rég híd. 1863-ban egy másik, fából készült hídra cserélték az építményt, majd 1875-ben elkészült a 3. híd, amelyet 1912-ig használtak. Ekkor épült meg a 4. híd, amely 1992-ben leégett, és 1994-ben átadták a ma is látható (sorrendben ötödik) Galata-hidat, amelynek felső szintjén háromsávos autóút, villamossín és gyalogjárda található, alsó részén pedig éttermek és kávézók találhatók.
Új mecset
Eminönü
Kikötő
Karaköy a Galata-toronnyal
Galata-híd
A Galata-híd alsó részén
A város a hídról
Miután kisétáltunk a híd közepén lévő teraszig, készítettünk néhány fényképet és videót, visszamentünk a szárazföldre és megnéztük az Új mecsetet, ami 1663-ban készült el (bár már 1597-ben lkezdték építeni) és a város egyik legszebb mecsete. (Részletek és több kép itt.)
Miután megnéztük a mecsetet, visszamentünk a hídra és beültünk a Galata Sanat étterembe ebédelni. Először is megkóstoltuk a rakit, ami Törökország nemzeti itala, ánizsmaggal ízesített 40-50%-os törköly- vagy gyümölcspárlat. Amikor vízzel hígítjuk, az addig átlátszó ital fehérré változik, emiatt hívják a törökök "az oroszlán tejének" is. Megállapítottuk, hogy az íze a görög ouzóhoz hasonlít. (5+1 érdekesség a rakıról - Törökországban nyaralunk) Ezután Balik ekmek-et ettünk, ez a hely specialitása, tulajdonképpen egy halas szendvics, amiben grillezett halfilé és zöldségek vannak. Ez egy tipikus török street food, kicsit hasonlít az észak-német Fischbrötchen-hez, de abban pácolt hering van, ebben pedig grillezett makréla.
Raki tisztán
Raki hígítva
Szendvics grillezett makrélával
Az étterem a hídon
Miután jóllaktunk, busszal átmentünk az öböl túloldalára, a város modern részére, a Taksim térre. (Az első busz sofőrje a következő megállóban leszállított mindenkit, beterelt bennünket egy helyi buszállomásra, ahonnan néhány perc várakozás után ugyanazzal a busszal végr továbbmehettünk.)
Megjött a busz
Az első buszon
A megállóban
A 2. buszon
Az öböl közepén
Megérkeztünk a Taksim térre
Taksim tér
Nosztalgiavillamos
Nemsokára megérkeztünk a Galata-toronyhoz, amely 1348-ban épült román stílusban. Az eredeti, világítótoronynak szánt épület 528-ban épült, de ez a negyedik keresztes hadjárat alatt (1202-1204) megsemmisült. Genovai kereskedők telepedtek meg itt, ők építették újjá a tornyot a városfaluk részeként. Többször is átépítették, egy időbn a Kerengő dervisek is használták. 1875-ben egy viharban beszakadt a teteje, innentől 1965-ig használaton kívül állt, ekkor felújították. 67 méter magas, 16,45 méter az átmérője, a fal vastagsága pedig 3,75 méter. Fel is lehet menni a tetejére, de 30 euróba került, ezért azt találtuk ki (egy influenszer adta az ötletet Évának), hogy felmegyünk a torony körül álló épületek egyikének tetőteraszára, iszunk valamit és onnan élvezzük a kilátást. Fel is mentünk az egyik kávézó tetejére, de a szélén nem volt szabad hely, így nem tudtunk leülni. (Viszont ingyen megcsodáltuk a kilátást.)
Ezután lesétáltunk a hegyről, megkerestük a Tophane villamosmegállót és vártuk a villamost. Már fent ültünk, amikor Timivel mindketten üzenetet kaptunk a mobilunkra, hogy Törökországot 6,1 erősségű földrengés rázta meg, épületek omlottak össze! Az epicentrum kb. 150 km-re volt a fővárostól, így mi szerencsére semmit nem éreztünk belőle.
Indulunk lefelé a hegyről
Patchwork-szőnyeg
Leértünk a hegyről
Megjött a villamos
A Cemberlitas megállónál szálltunk ki, közvetlenül a megálló mellett állt Constantinus oszlopa, melyet 330-ban állítottak fel, az egykori konstantinápolyi fórum közepén, a város hét dombja közül a második legmagasabbon. Eredetileg 50 méter magas volt és a császár bronzszobra állt a tetején, a lábánál pedig egy szentély állt, amelyben különböző ereklyéket helyeztek el. Több tűzvész és vihar is megrongálta, 1515 körül vas karikákkal erősítették meg az oszlopot, majd 1779-ben kapta a ma is látható falazatot. A nevét is ezekről a karikákról kapta az oszlop (cemberli: vas, tas: kő), majd aztán az egész negyednek is ez lett a neve. A téren áll két mecset is, az 1497-ben épült Gazi Atik Ali pasa mecsete és a sokkal újabb, 1755-ben épült Nuruosmaniye mecset. Ezután hazaindultunk az időközben kivilágított városban.
Constantinus oszlopa
Az oszlop új talapzata
Gazi Atik Ali pasa mecsete
Nuruosmaniye mecset
Az oszlop a tér felől
A házunkhoz elég közel (a park túloldalán) álló The Lord of the Grill nevű étterembe ültünk be vacsorázni, csirkét ettem mézes-mustáros szószban, almateát ittunk hozzá (a ház ajándékaként).
Almatea
Mézes-mustáros csirke rizzsel és salátával
Almatea
Augusztus 11.
Utolsó teljes napunkon fél 10-kor indultunk útnak, először kimentünk a tengerpartra, illetve csak kimentünk volna, de hiába van nagyon közel hozzánk a part (gyakorlatilag az utca végén), de egy többsávos autóút miatt egyáltalán nem is lehet látni a vizet.
Úgy gondoltuk, kipróbáljuk a tipikus török reggelit, ezért visszamentünk abba az étterembe, ahol előző nap vacsoráztunk. Menemen-t, vagyis egyfajta lecsós rántottát kértem, Timi pedig gombás omlettet kért, mindkettő nagyon finom volt, természetesen teát ittunk mellé.
Az utcánk reggel
Graffiti
Virágos kert
Falfestés a parthoz közel
Kadirga-park
Almatea
Gombás omlett
Menemen
Timi és Éva reggeli után
Reggeli után elindultunk a városba, mai első célunk a Nagy bazár felfedezése volt.
A Nagy bazár (vagy Fedett bazár) a világ legnagyobb fedett bazárja, közel 60 utcában kb. 3000 üzlet szolgálja ki a napi közel 400.000 látogatót. A bazár magját két 15. századi kupolás raktárépület alkotja, az elsőt II. Mehmed építtette 1464-ben. Később egyre nagyobb lett, újabb szárnyakat építettek hozzá és a környező utcákat is befedték. Régen minden utcában különböző szakmabeliek árulták a portékájukat. A 19. század végén több tűzvész és földrengés is sújtotta az épületet, ezért 1894-ben felújították.
Nagy bazár
A bazár (egyik) bejárata
Kijárat
Miután kb. 40 percet bolyongtunk a bazár utcáin, megcsodáltuk a szépen díszített mennyezetet, a színes szőnyegeket, az illatos fűszereket és teákat, a rengeteg ruhát, kerámiát és ékszert, az egyik kijáratnál elhagytuk a bazár területét és Dani navigációját követve abba az utcába értünk, ahol fonalakat, kézimunka-kellékeket, anyagokat lehetett kapni. Egy kis utcában egy meredek lépcsőn kellett felmenni és egy belső folyosón körben rengeteg üzletet találtunk, ahol az otthoni árak tizedéért válogathattunk a makraméfonalak, táskakellékek, csatok, anyagok és egyebek között. Alig tudtunk dönteni, mit is vegyünk meg, csak a bőröndünk őrtartalma szabott gátat a vásárlásnak. Végül 5 különböző színű makraméfonalat vettem (darabja 25 líra, ami kb. 208 forint!!), 3 anyagot és néhány kelléket táskakészítéshez. Amíg mi Évával válogattunk, Timiék teáztak és kávéztak.
Kilátás a belső folyosóról
Fonalak mindenütt (és ez csak a folyosó!)
Miután nagy nehezen elszakadtunk a fonalak és anyagok menyországától, a part felé vettük az irányt és háromkor felszálltunk a kompra, ami átvitt bennünket Üsküdar városrészbe, vagyis Isztambul ázsiai részére. Gyönyörű volt az út, fent utaztunk a nyitott fedélzeten, fújt a szél, a fejünk felett lebegtek a sirályok, gyönyörű volt a tenger kék színe!
Az Új mecset a térről nézve
A partra vezető átjáró
Indulunk a hajó felé
Távolban a Boszporusz-híd
Beszállás
A kompon
Mögöttem az Új mecset
A Galata-híd
A fák mögött a Topkapi palota
A Boszporusz
Ez már Ázsia!
Üsküdar
Kiszálláls előtt a kompon
Ezzel jöttünk
Fél négykor szálltunk ki Ázsiában, vagyis Üsküdar-ban, sok különbség nem látszott, itt is ugyanaz a nyüzsgés, hangzavar, gyönyörű mecsetek, talán csak turistából volt kevesebb, mint az európai részen. Sétáltunk egyet a kikötő közelében, lefényképeztük Mihrimah szultán mecsetét, amely 1548-ban épült, ezt is Sinan tervezte, nevének jelentése: Nap és Hold. Az utcákban itt is rengeteg üzlet, étterem és kávézó, sok helyen az utcára is kipakolva az áru, néhány utca teljesen fedett volt, mintha a bazárban lettünk volna.
Mihrimah mecset
A mecset egyik minaretje
Galambok a mecset előtt
Szőlőlevél a szármához
Halárus
Mivel lassan elmúlt 4 óra, megebédeltünk a Marmara pide nevű étteremben. Ezogelin levest kértem, a pincér nem tudta elmagyarázni, mi van benne, ezért behívott a konyhába, hogy nézzem (sőt kóstoljam) meg. (Íme a leves története: Borsmenta - Ezogelin Çorbası – Ezogelin-leves)
Főételnek Adana dürüm menüt ettem, amihez két hússal, zöldséggel töltött tekercs, ayran, ezme és saláta tartozott. Az ezme kicsit csípett, egyébként sem ízlett annyira, az ayrannak is furcsa íze volt, inkább az íróhoz, vagy az aludttejhez hasonlított.
Ezogelin leves
Adana dürüm, ezme, ayran, saláta
Ebéd után desszertet vettünk a Sakiz agaci nevű cukrászdában, a különböző pohárkrém közül én a Lotus nevűt választottam, ebben a finom krémhez egy Lotus nevű mézes süteményt kevertek. Nagyon finom volt, de nagyon nagy volt az adag. Ráadásul ajándékba is kaptunk egy-egy sütit, ezt már csak otthon (Csongrádon) ettem meg. Amíg kanalaztuk a pohárkrémet, Timi is megette a mellettünk lévő cukrászdában még ebéd előtt vásárolt San Sebastian szeletet (ez volt az utolsó szelet, nem akartunk kockáztatni, hogy elviszik, így már ebéd előtt megvettük). Az is nagyon finom volt, tulajdonképpen egy sajttorta szelet, amit sűrű csokiszósszal öntenek le.
Lotus pohárkrém
San Sebastian szelet csokimártással
A két cukrászda egymás mellett
Miután jóllaktunk, megnéztük a közelben álló Valide-i Cedid mecsetet, amelyet 1711-ben építtetett III. Ahmed szultán édesanyja. (Részletek és több kép itt.)
Kiégett fa a mecset udvarán
Miután megnéztük a mecsetet, visszasétáltunk a partra. Elmentünk a Marmaray nevű helyiérdekű vasút ázsiai állomása mellett. 2013-ban nyitották meg a Boszporusz alatti alagutat, amelynek legalacsonyabb pontja 58 méterrel van a vízszint alatt, ezzel ez a világ legmélyebb víz alatti alagútja. Úgy építették, hogy egy 7,5 erősségű földrengésnek is ellenálljon.
Megálltunk a parton és néztük az elhaladó hajókat, a horgászokat, akik nagyon messzire behajították az úszókat, aztán feltöltöttük a kártyát és beszálltunk a kompba.
A Marmaray vasút ázsiai bejárata
Szemben Európa
Üsküdar
Beszállás a kompba
18.40-kor indult vissza a komp, ezúttal a másik oldalon ültem, hogy ezt az oldalt is meg tudjam csodálni, de elég messze haladtunk a parttól, így csak messziről fényképeztem le a Dolmabahce palotát és a háttérben a Boszporusz-hidat, (mai nevén Július 15-e vértanúinak hídját), amely 1973-as átadásakor a világ 4. leghosszabb függőhídja volt. (1560 méter hosszú és a pályaszerkezete 64 méterrel van a víz felett.) Gyönyörű volt az út, rengeteg hajó járt a Boszporuszon, csodaszép volt a város a vízről.
Kiállunk a kikötőből
Háttérben a Boszporusz-híd
Az ázsiai oldal
Az európai oldal
Balra Európa, jobbra Ázsia
Szemben a Dolmabahce palota
Eminönü és az Új mecset
Szelfi a kompon
Éva, Dani és Timi leszállás előtt
A komp fedett része
Megérkeztünk
Megint villamossal indultunk haza, a tegnap már látott Cemberlitas megállóban szálltunk le, majd hazasétáltunk. Útközben megkerestük azt a pasit, aki tegnap felajánlotta, hogy fejenként 10 euróért kivisz bennünket a reptérre, de nem mertük neki átutalni a pénzt. Inkább bementünk az irodába, ott fizettük ki (lírában, kártyával) az összeget, így kicsit jobban bíztunk benne, hogy másnap reggel tényleg ott lesz a kocsi a ház előtt. A kirakatban lefényképeztem a San Sebastian szeletet, így jobban látszott, milyen, mint a csokiöntet alatt. Negyed kilenckor értünk haza, még felmentünk a tetőre, ettünk gyümölcsöt, elbúcsúztunk a látványtól, meghallgattuk (és felvettük) a kánonban szóló müezzint (minden egyes mecsetből mást énekeltek), aztán lefeküdtünk aludni pár órára.
San Sebastian szelet
Hazafelé
Hazaértünk
A tetőn
Augusztus 12.
Hajnali 3.45-kor keltünk, 4.30-ra jött értünk a taxi, egymással szemben voltak az ülések, így háttal kellett volna ülnöm, de Dani felajánlotta a helyét. Kb. egy óra alatt értünk a reptérre, vártunk egy kicsit, közben megreggeliztünk (csináltunk szendvicset), aztán beálltunk a sorba, rengetegszer és sokszor logikátlanul ellenőrizték a személyinket és a beszállókártyánkat, nézelődtünk a hatalmas reptéren (rengeteg világmárkának volt üzlete, de képeslapot egyet sem láttunk, pedig akartam venni), aztán 9.10-kor felszálltunk. Magyar idő szerint 10.10-kor megérkeztünk, bevásároltunk a SPAR-ban, kibuszoztunk az állomásra, Timiék elmentek a 11.47-es vonattal, én pedig a 12.12-es vonattal indultam haza, 14.23-kor megérkeztem Csongrádra, szerencsére megvolt a biciklim, felszereltem a bőröndöt a csomagtartóra és 14.40-kor a lakásban voltam. Éppen abban a pillanatban írt Timi, hogy ők is hazaértek.
Az Aranyszarv-híd a kocsiból
Megérkeztünk a reptérre
A terminál
Megérkeztünk Budapestre
Ferihegy, vasútállomás
Indul Timiék vonata
Csongrád, vasútállomás
Kazandibi
Makramé fonalak
Anyagok
Források:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése