Szlovákia
2025. december 30. - 2026. január 3.
December 30. Ruzomberok, Vlkolinec
Kedden reggel 5-kor keltem, kibicikliztem a buszállomásra (még sötét volt), 6.08-kor indult a busz Budapestre. 7.50-kor megérkeztünk, 8.55-kor indult a buszunk Krakkóba. Nem volt egyszerű megtalálni, honnan indul: először is a tájékoztató tábla nem üzemelt, egy kinyomtatott papíron kellett megkeresnünk a buszt, ott viszont egyáltalán nem szerepelt ilyen járat. Az információs hölgy szerint a varsói járatról van szó, oda is mentünk, de a lengyel sofőrök közölték, hogy ez nem az a busz, a miénk majd a 14-esről megy. Csodálkoztunk, mert onnan a csongrádi buszok szoktak menni, most is ki volt írva a makói. A varsói busz sofőrje viszont hajthatatlan volt, azt mondta, várjunk, mert biztos, hogy onnan megy. Végül néhány perc múlva tényleg megérkezett a busz, felszálltunk és pontosan indultunk. 10.17-kor léptük át a határt, egy óra múlva már Zólyomban voltunk (közvetlenül a vár alatt haladt az út, így egészen közelről láttuk), délben értünk Besztercebányára. Megcsodáltuk Donovaly hóval borított lejtőit és 13.10-kor megérkeztünk Rózsahegyre.
Népliget
A buszunk
A határon
Ez már Szlovákia
Ipolyság, azaz Sahy
Itt már hó van!
Napsütötte táj
Zólyom
A zólyomi vár
Donovaly
Rózsahegy (szlovákul Ruzomberok, németül Rosenberg egy 26 ezres kisváros Szlovákiában, a Vág és a Revuca folyók összefolyásánál. Nevét arról kapta, hogy a vadrózsával benőtt Horka nevű dombon alapították szász bányászok a 13. században. (Bár a területén már a késő bronzkorban éltek emberek.) Első írásos említése 1233-ból származik, 1328-ban pedig már városi jogokat kapott. Határában ezüstöt és rezet bányásztak. A 15. században az addig alapvetően német város a huszita uralom révén szlávvá változott. A 16. században vásártartási joggal rendelkező mezőváros, fejlett kézműiparral, evangélikus latin nemesi iskolával, majd 1729-ben létesült piarista gimnáziuma. 19. századi fellendülését faiparának és papírgyártásának köszönheti, fokozatosan a szlovákok pénzügyi, ipari és kulturális központja lett.
Miután leszálltunk a buszról, az információban megkérdeztük, mikor megy busz Vlkolinec-be, aztán megkerestük a szállásunkat. Csak néhány percet kellett gyalogolni, először egy gyalogoshídon átkeltünk a Vág folyón, majd végigmentünk a Mostova utcán, és már ott is álltunk a szállás előtt. Egy étterem van a földszintjén, a recepció is itt működött, megkaptuk a kulcsot, szerencsére a hölgy jól beszélt angolul. Az apartmanunk az első emeleten van, kényelmes, tágas és jó meleg. Kipakoltunk és már indultunk is vissza a buszállomásra.
Megérkeztünk
Autóbuszállomás Rózsahegy
A Vág folyó
A túlparton az óváros tornyai
A gyalogoshíd
A város északnyugati része
Mostova utca
A Podhora utca
A szállásunk bejárata
A Laverna étterem udvara
A nappaliban az ágyam
Főzősarok
Hálószoba
Szekrény
Fürdőszoba
A függőfolyosó
Mivel Vlkolínec tulajdonképpen Rózsahegy egyik városrésze, helyi busszal kellett mennünk, méghozzá a 4-essel. Nagy nehezen megtaláltuk, kiderült, hogy a vasútállomás elől indul. 14.38-kor jött a busz, 0,85 euróba került a jegy, kártyával kellett fizetni, végül 1 eurót vont le mindkettőnktől. Sokat kanyarogtunk a városban, végül néhány kilométerre a városon kívül, egy Trlenská dolina nevű megállóban szálltunk le. Innen óriási táblák mutatták az utat Vlkolinec felé. Egy ideig az úttal párhuzamosan haladtunk visszafelé, majd a táblákat követve balra fordultunk és elindultunk felfelé a hegyek közé.
Vasútállomás
Buszmegálló
A buszunk
Sajtárus házikó
Balra a Vlkolínec felé vezető út
A Nagy Fátra Nemzeti Park táblája
A Roce patak
Totemoszlop
Itt balra
Indul az út felfelé
Kb. 15 percet gyalogoltunk, amikor rájöttünk, hogy sötét lesz, mire felérünk a faluba (ráadásul egyetlen táblán sem volt feltűntetve, hány kilométer van még hátra!), ezért megpróbáltunk stoppolni, hátha így még világosban felérünk. Egy férfi vett fel bennünket, aki útközben elmesélte (jól tudott németül!), hogy a városban lakik, és Vlkolínec-ben van nyaralója.
Vlkolínec (magyarul Farkasd vagy Liptófakrasd) egy Rózsahegy városrésze, egy kb. 200 fős elzárt hegyi település a Nagy-Fátrában, a Sidorovo hegy alatt, 718 méteres tengerszint feletti magasságban.
Először 1376-ban említik, mint Rózsahegy egyik utcáját. 1625-ben 9, 1828-ban már 51 lakóháza volt. 1944-ben a német hadsereg felgyújtotta a partizánok elleni harcok során. 1993-ben a egyedi faházai miatt az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. A lakossága 2002-ben 209 volt, ebből 12 magyar. Vlkolínec a Felvidék leglátványosabb hagyományos építkezésű települése, amely szinte változatlanul megőrizte a jellegzetes hegyi falvak építészeti és kulturális sajátosságait. Nem skanzen, hanem lakóhely, ahol ma is élnek. A faluban 45 jellegzetes, kőalapú, agyaggal kent falú, zsindelyes paraszti kis ház látható. Minden ház fából készült, egyedül a falu temploma épült kőből. A 19. században épült háza egyedi alaprajzzal, három helyiséggel rendelkeznek. Előszobájuk vert agyag, a lakószoba padlózott. A kemence az előszobában van, a füst a nyerges zsindelytető nyílásán távozik. 1875-ben épült katolikus temploma, melyet Szűz Mária látogatásának szenteltek. Előtte egy 1770-ben épült kis harangláb magasodik.
3 óra előtt értünk fel, (megállapítottuk, hogy gyalog biztosan ránk esteledett volna), sofőrünk a falu főterén tett ki bennünket, már ha így nevezhetjük azt a részt, ahol egy kicsit kiszélesedett a falu egyetlen utcája. Sétáltunk egyet a gyönyörű színes, fából készült házak között, néhány házban múzeum, étterem vagy kávézó működött. Csodaszép volt a kilátás is, körben mindenütt hegyek, a falu maga is egy hegyoldalon fekszik. (Sajnos, a templomot nem kerestük meg, a főutcán láttunk egy haranglábat, nem gondoltuk, hogy a templom nem ennek a közelében áll, később olvastuk, hogy néhány száz méterrel távolabb állt a templom.) Lesétáltunk a falu alsó szélére, közben egyre sötétedett, így megijedtünk, hogy sötétben kell majd lebotorkálnunk a kivilágítatlan, kanyargós hegyi úton, az erdő közepén. Ez nem volt egy vonzó lehetőség, így megkértünk egy fiatal párt, akik éppen a parkolóban szálltak be az autójukba (a kutyájukkal együtt), hogy vigyenek le bennünket a hegyről. Szerencsére ők is Rózsahegyre mentek, a vasútállomáson tettek ki bennünket.
Ez már Vlkolínec!
Betlehem
Jellegzetes házak
Vlkolínec főutcája
721 méter magasan vagyunk!
Emléktábla egy ház falán
Harangláb
A múzeum épülete
A Vlkolínec étterem
Hölgy zsindelyruhában
Az étterem előtt állatszobrok
A település térképe a látnivalókkal
A környék élővilága
20 perc múlva már az állomás előtt álltunk. Mivel lassan lement a nap, már csak egy rövid sétára indultunk a városban, végigmentünk a kivilágított Mostova utcán, megnéztük a főtéren a karácsonyi vásárt, aztán beültünk a szállásunk alatti étterembe és megvacsoráztunk. Helyi káposztalevest ettünk kolbásszal, gombával, krumplival és füstölt hússal, főételként sztrapacskát kértünk, sajnos kiderült, hogy amit mi sztrapacskának hívunk, az itt a káposztás változatot jelenti, amire mi gondoltunk (juhtúrós, szalonnás), azt itt haluska-nak hívják. Rendes volt a pincérnő, szó nélkül visszavitte a konyhába a káposztásat, amikor látta az arckifejezésünket és hozott helyette juhtúrósat. Nagyon finom volt, ráadásul 10 % kedvezményt kaptunk az árból, mert a szálloda vendégei vagyunk. (Sőt, megengedték, hogy fél adagot kérjünk a levesből.) Így végül összesen 12 eurót fizettünk a vacsoráért.
Mostova utca
Karácsonyfa
Betlehem
Karácsonyi vásár
Árusok a vásárban
A főtérre vezető lépcső
Podhora utca
A házunk előtt
Az étterem és a szállás bejárata
Az étterem
Káposztaleves
Juhtúrós sztrapacska (vagyis haluska)
Karácsonyi dekoráció az étteremben
Miután jóllaktunk (és még 6 óra sem volt), úgy döntöttünk, hogy sétálunk még egyet. Amikor kiléptünk az étterem ajtaján, szakadt a hó! (És aztán gyakorlatilag el sem állt 3 napig.) Először visszamentünk a főtérre, aztán átgyalogoltunk a hídon, mert délután a buszállomás mellett láttunk egy Coop-ot. Sajnos, néhány perccel azelőtt zárt be, hogy odaértünk, így hazasétáltunk, felmentünk a lakásba, naplót írtunk és duolingóztunk.
Podhora utca
Hóóesésben
Karácsonyi vásár
Hóborította utca
A gyalogoshíd
A házunk terasza
Függőfolyosó
December 31. Zsolna
7-kor keltünk, megreggeliztünk, 8-kor elindultunk az állomásra, szakadó hóesésben. A 8.37-es vonattal indultunk Zsolnára, (4,2 euróba került a jegy), végig a Vág mentén haladtunk nyugat felé, útközben alig láttunk ki az ablakon, mert a vonat felverte a havat a sínről.
A hóborította teraszunk
Podhora utca
Mostova utca
Karácsonyfa
Házak a Mostován
A gyalogoshíd
A Vág folyó
Vasútállomás
Díszes oromzat
A peronon
Jön a vonatunk!
Az állomás a vonatból
A Vág mentén
Kralovany állomása
Zsolna (szlovákul Zilina) egy 80 ezres város Szlovákiában, a térség közigazgatási, ipari és oktatási központja. Az Északnyugati-Kárpátok ölelésében, a cseh és a lengyel határ közelében fekszik, fontos vasúti és közúti csomópont, a Baltikumot és Oroszországot köti össze Magyarországgal és Dél-Európával. A várost először 1208-ban említik, (bár területe már az őskorban is lakott volt), neve a szláv Zela személynévből származik. A tatárjárás után, a sziléziai németek betelepedése után indult fejlődésnek, a 13. században a Magyar Királyság részeként közigazgatási központ volt. 1312-ben Károly Róbert szabad királyi városi rangot adományozott a településnek, míg Nagy Lajos 1381-ben kiadott kiváltságlevele egyenlő jogokat adott a szláv és a német lakosságnak. 1378-ban Lukovai Miklós lemásolta a magdeburgi törvényt, amelyet a német telepesek hoztak magukkal. Ez volt Zsolna város könyve, amely az egyik legrégebbi szlovák nyelvi emlék. Zsolna virágkorát a 17. században élte, (1665-ben megnyílt az első nyomda, 1691-ben a jezsuiták gimnáziumot alapítottak), majd rövid hanyatlás után a 19. század végén ismét fellendült a gazdasága. Ekkor érkezett meg a vasút a városba, 1872-ben Kassával, majd 1883-ban Pozsonnyal jött létre összeköttetés. Ekkor több gyárat alapítottak a városban, 1903-ban pedig itt rendezték a Felvidék legnagyobb vásárát. A 20. században két alkalommal is Szlovákia fővárosa volt. 1960-ban létrejött az egyetem, majd az 1970-es évek elején kezdték építeni a repülőteret. Főleg élelmiszeripara, faipara és építőipara jelentős, 2004 óta itt működik a Kia autógyár.
Fél 10 előtt érkeztünk meg Zsolnára. Átsétáltunk a szemben lévő buszállomásra, megkérdeztük a buszt Csicsmányba, de sajnos lehetetlen egy nap alatt megjárni, így lemondtunk róla. Besétáltunk a központba, először az Andrej Hlinka teret néztük meg. A téren áll a névadó katolikus pap és politikus Hlinka bronzszobra, amelyet 1994-ben avattak fel. A tér nyugati oldalát szökőkutak díszítik és innen indul az a hatalmas lépcsősor, amely a néhány méterrel magasabban álló katedrálishoz vezet.
Buszállomás
Andrej Hlinka tér
Óriáskerék és karácsonyi vásár
Andrej Hlinka szobra
Háttérben a katedrális
Szökőkút
Óriáskerék
Zilina felirat
A katedrálishoz vezető lépcsősor
Miután felmentünk a lépcsősoron, már ott is álltunk a katedrális előtt. Néhány méterre tőle áll a Burian-torony, amely 1536-ban épült, őrtoronyként, harangtoronyként és tűzfigyelő toronyként is használták. Ide nem mentünk be, de megnéztük a mellette álló Szentháromság székesegyházat. (Részletek és több kép itt.)
Burian-torony
Szentháromság székesegyház
Bejárat
Főoltár
Stáció
Freskó a mennyezeten
Modern faragás
Betlehem
Miután kijöttünk a templomból, továbbindultunk a Mária térre. Az óriási, 100x100 méteres tér a város központja, 9 utca indul innen sugárirányban. A tér története az 1300-as évekre nyúlik vissza, a körülötte álló épületek földszintjén egykor kézműves boltok és műhelyek működtek. Az épületek felső emeletei árkádok fölé nyúlnak, így a tér körül körben fedett sétányok jöttek létre, amelyeket a helyiek laubne-nak neveznek. Az épületek alatt gótikus pincék is találhatók. A tér közepén tartják a karácsonyi vásárt. Körbefényképeztem a tér árkádos házait, a nagy részüket szépen felújították, különböző színekben pompázik a homlokzatuk.
A lépcső, jobbra a katedrális oldala
Farska utca
Mária tér
A tér körüli árkádos házak
A tér északkeleti oldala
Lahódky étterem
A vásár bejárata
A tér keleti sarkán áll a gótikus stílusban épült Városháza, amelyet 1508-ban említenek először. Később reneszánsz stílusban építették át, a jelenleg is látható épület 1894-ben készült el, barokk-szecessziós stílusban. Most főleg reprezentatív célokat szolgál és itt van a házasságkötő terem is.
Városháza
A tér keleti oldala
A tér nyugati oldalát két épület uralja, a kapucinus kolostor, amelyet a 18. század elején még a jezsuiták építettek, majd gimnáziumot alapítottak benne. Később árvaház, majd kórház és iskola is működött az épületben, a 2. világháború idején zsidó gyerekeket bújtattak itt. A mellette álló, vele egy időben (1754-ben) épített, barokk stílusú Szent Pál templomnak két 32 méter magas tornya van. (Részletek és több kép itt.)
A kolostor és a templom
A tér déli oldala
Szökőkút
A kolostor épülete
Szent Pál templom
Főhajó
Stáció
Főoltár
Jézus a jászolban
Betlehem
Szószék
Freskók a mennyezeten
Miután kijöttünk a templomból, még csináltunk néhány képet a szakadó hóesésben a tér közepén elhagyatottan álló fabódékból (csak néhány volt nyitva), a békebeli körhintáról és a teret körülvevő színes házakról. Ezután elindultunk észak felé a Hodzova utcán, megnéztük a Prima Banka zöld-fehér, szecessziós stílusú épületét.
A templom árkádja alatt
A tér északi sarka
A templom északról
A karácsonyi vásár bejárata
Bódék és a templom
Körhinta
A vásár bódéi és mögöttük a tér színes házai
Ház a tér északi sarkán
Boltíves árkádok
Farska utca
Hodzova utca
A Prima Banka épülete
A bank bejárata
A Hurbana útra kiérve éppen szemben álltunk a Szent Borbála templom egyszerű, vörös-bézs színű homlokzatával. A barokk templomot és a hozzátartozó kolostort a ferencesek építették 1731-ben, (akiket Eszterházy Pál nádor hívott be Zsolnára), ma a domonkosok tulajdonában van.
Balra a Szent Borbála
Szent Borbála templom
A templom melletti tér
Innen néhány percre áll az Új Zsinagóga, vagyis Zsolna neológ zsinagógája, amely 1931-ben készült el, modern stílusban épült (tetején óriási kupolával), de csak 10 évig használták zsinagógaként. A háború után szintházként, koncertteremként, sőt az egyetem Auditorium maximumaként is használták. Az 2011-ben kezdődött felújítás során megpróbálták az épület eredeti állapotát visszaállítani, miközben művészeti központként hasznosítják.
Zsinagóga
Az épület a Hurbana felől
A keleti homlokzat a Kuzmányho utca felől
A zsinagógával szemben, az út túloldalán áll az 1907-ben épült Rosenfeld-palota, amelyet szecessziós stílusban építettek Rosenfeld Ignác, zsidó bankár számára, a bécsi Belvedere mintájára.
Rosenfeld-palota
A palota kapuja
Főbejárat
A zsinagóga mellett áll az 1912-ben, neoklasszicista stílusban épült Pénzügyi palota, amelyben ma a Banka Zilina működik.
Banka Zilina
Ezután a Sladkovicova utcán visszasétáltunk a Mária térre, az árkádok alatt felfedeztünk egy éttermet, de úgy gondoltuk, úgyis be kell vásárolnunk a plázában (ma szilveszter van, korábban zárnak a boltok!), először ott is megnézzük, mi a kínálat, ha nem találunk jobb lehetőséget az ebédre, akkor visszajövünk. (Végül így is tettünk.) Így visszasétáltunk a Farska utcán a székesegyház elé, hiszen a lépcső másik oldalán nyílt a Mirage nevű bevásárlóközpont. Bevásároltunk, de az éttermek kínálata nem nyerte el a tetszésünket. Így visszamentünk a térre, és megebédeltünk a Zilinska Kozlovna étteremben. Húslevest és marhahúsos spagettit ettünk, nagyon finom volt, ráadásul ez az ebédmenü része volt, csak 8,5 eurót fizettünk.
Sladkovicova utca
Betlehem az erkélyen
Háttérben a Mária tér
A székesegyház és a Burian-torony
Jobbra a templom, balra a pláza
Mirage bevásárlóközpont
A plázában
Újra a Farska utcán
Az árkádok alatt
Az étterem
Húsleves
Marhahúsos spagetti
Az étteremben
Karácsonyi dekoráció
Miután átmelegedtünk és jóllaktunk, elindultunk a következő célunk felé. Ehhez át kellett sétáltunk a város északi részére, a Vág folyó túlsó partjára, ott áll Budatin vára, amit még világosban meg akartunk nézni. Útközben elmentünk a szecessziós stílusban épült Iparkamara épülete előtt, amelynek teljes neve: Baross Gábor Kézművesház. A Zsolnai Ipartestület építtette 1910-ben, a homlokzatán a két torony között Baross Gábor szobra látható. A dualizmus fiatalon elhunyt "vasminisztere" felvidéki képviselő volt, 1891-ben Zsolnán textilgyárat alapított, ez a Slovena, ami mellett később mi is elsétáltunk.
Házak a Hurbana utcán
Freskó a falon
Iparkamara
Feszület a ködben
Felüljáró
Slovena gyár
Aluljáró
Hóborította park
Sétány a Vág mentén
A Vág folyó
Miután átsétáltunk a Vág folyó felett átívelő hídon, megérkeztünk Budatinba, ami Zsolna egyik városnegyede. Kanyargós úton jutottunk el a várhoz, (alig találtuk meg a bejáratot), amelyet még a 13. században emeltek két folyó találkozásánál. A bejáratnál ittunk egy forró csokit, aztán körbejártuk a várat, sétáltunk a gyönyörű parkban, megnéztük a Kiszuca és a Vág találkozását. (Részletek és több kép itt.)
Budatin
Szemben a vár tornya
Hurban lovasszobra
Az emlékmű
Aluljáró
A vár graffitin
Nem ez a bejárat!
A várhoz vezető út
Dekoráció az ablakban, háttérben a vár
Itt a főbejárat!
A park főkapuja
Forró csoki és a vár
Budatin vára
A lakótorony
Faház a vár udvarán
Helyreállított épület a várudvaron
A múzeum bejárata
A park fái
A vár a park felől
Bejárat a park felől
A kávézó terasza
A Kiszuca torkolata
Bicikliút a Vág mentén
A park részlete
A vár a park fái között
A park kapuja
Mivel már sötétedett, ugyanazon az úton visszasétáltunk a városba, ezúttal rövidebb volt az út, mert csak a vasútállomásig kellett elmennünk. Fél ötkor már az állomáson voltunk, csak egy óra múlva ment a vonatunk, ezért én még visszaszaladtam a városközpontba, hátha találok valahol képeslapot a városról, de már semmi sem volt nyitva. Csináltam néhány képet a kivilágított főtérről, aztán a kivilágított Národná utcán visszamentem az állomásra. Ekkor vettem észre azokat a gyönyörű üvegablakokat, amelyek a vasútállomás utcai frontját díszítik. 17.45-kor indult vissza a vonatunk Rózsahegyre.
Az emlékmű
A Vág folyó
Úton a központba
Budatin vára a vasútállomás várótermének falán
Národná utca
A Hlinka tér
Mézeskalácsos
Óriáskerék
Národná utca
Vasútállomás
Színes üvegablakok
A vonatunk
Mákos-túrós sütemény
7 óra előtt néhány perccel értünk vissza Rózsahegyre, (itt is szakadt a hó!), besétáltunk a központba, kicsit élveztük a főtéren a szilveszteri mulatság hangulatát. (A Mostova utcán láttunk egy furcsa szögben álló lógó jégcsapot, a rejtély megfejtése, hogy a lámpaoszlop reggel még meg volt dőlve (valaki kidöntötte), akkor még függőlegesen állt a jégcsap, de időközben a lámpát visszaállították a helyére, a jégcsap viszont maradt.)
Rózsahegy vasútállomás
A vonatunk
Mostova utca
Jégcsap - furcsa szögben
Szilveszter a központban
A lacikonyha kínálata
Úgy döntöttünk, felfedezzük a város azon részét, amit eddig még nem láttunk, ezért elindultunk egy szűk sikátorban felfelé vezető lépcsőn. Néhány perc múlva már az Andrej Hlinka téren álltunk. A tér számos híres épülete közül az első, az 1897-ben épült, vörös színű Városháza. A hatalmas, neoreneszánsz épület déli részén a plébánia működött, itt élt és dolgozott Andrej Hlinka. A Városháza előtt 1858 óta áll egy oszlopon a Szeplőtelen Szűz Mária szobra. A mögötte lévő fasort 1888-ban létesítették, a tér polgár- és kézművesházai szecessziós stílusban épültek. A Városháza mellett áll az 1992-ben alapított szent András Gimnázium modern épülete. A kettő között pedig a 13. század végén épült Szent András templom impozáns épülete áll. Mivel már nem volt nyitva, elhatároztuk, hogy másnap visszajövünk, most csak körbejártuk, nagyon hangulatos volt a szakadó hóesésben a szépen gondozott park, a templomhoz vezető széles lépcsősor és főleg a gyönyörű kilátás az alattunk elterülő városra. Egy másik lépcsőn mentünk le, egyenesen az utcánkba értünk le, néhány perc alatt hazasétáltunk.
Velky zavoz
Háttérben a Városháza
Szeplőtelen Szűz Mária szobra
Városháza
Adventi koszorú
Szent András Gimnázium
Szent András templom
Hlinka emléktáblája
Angyal harsonával a városháza mellett
Hlinka szobra
Jan Vojtassak püspök mellszobra
Kilátás a városra
Jobbra a lépcső
Szent József szobra
A terasz, háttérben a gimnázium
A templom keletről
Kilátás kelet felé, középen a Zsinagóga
A park részlete
A lejárat
A lefelé vezető lépcső
Leértünk a Podhora-ra
A szállodánk bejárata
Függőfolyosó
8 óra előtt hazaértünk, éjfélig beszélgettünk, üzeneteket írtunk, aztán megfőztük a virslit és pezsgőt bontottunk.
Jan. 1. Liptószentmiklós, Jasna
Újév reggelén 8-kor keltünk, kényelmesen megreggeliztünk, 9.20-kor elindultunk sétálni. Újra felkapaszkodtunk a dombra, éppen mise kezdődött a Szent András templomban, így be tudtunk menni, bár csak néhány fényképet készítettem bent. (Részletek és több kép itt.)
Podhora utca
A lépcső
Misére igyekvők
Templombelső
Főoltár
Kilátás világosban
Gimnázium
Hlinka tér a Mária-oszloppal
Városháza
Velky zavoz utca
Miután világosban is megnéztük a Hlinka tér épületeit, lesétáltunk a dombról. Néhány méterre a Podhora és a Mostova utcák kereszteződésétől áll az 1928-ban épült Kultúrház, névadója természetesen Hlinka, aki a saját vagyonából támogatta az építkezést.
Újra lent
Kultúrház
Mostova utca
Milo Urbán, szlovák író emlékműve
Régi tapasztalatunk, hogy újév napján érdemes inkább a természetben tölteni a napot, (hiszen az üzletek, múzeumok úgyis zárva vannak), ezért úgy döntöttünk, a közeli Liptószentmiklósra megyünk, a térképen láttunk egy szép tavat (vagyis inkább víztározót) a közelben, arra gondoltunk, majd ott sétálunk. Aztán persze egészen másképpen alakult a nap, mint ahogyan terveztük...
10.20-kor indult a vonat Liptószentmiklósra, mindössze 20 perc volt az út, Hédi jegye 15 centbe került! Nagyon kalandosra sikerült a megérkezésünk: amikor leszálltunk a vonatról, nem volt világos, hogy jó peronon állunk-e, sehol nem láttunk átjárót a síneken, ráadásul a mellettünk lévő sínen egy vonat tolatott, egy vasutas integetett, hogy tűnjünk már el onnan. Végül megtaláltuk az egyetlen átjárót, így végre biztonságban voltunk.
Vasútállomás
Jön a vonatunk!
Úton Liptószentmiklósra
A vonaton
Liptószentmiklós, vasútállomás
Megnéztük a menetrendet visszafelé, aztán elindultunk a városközpont felé. A vasútállomással szemben, egy faház falán magyar nyelvű feliratot olvastunk. Az út túloldalán észrevettünk egy táblát, ahol Jasna-ra közlekedő síbuszok menetrendjét olvashattuk. Az az igazság, hogy még otthon, a mai program tervezésekor láttuk, hogy a közelben van a Déményfalvi völgy, a végén pedig a síközpont, de az első napi tapasztalatokból okulva nem gondoltuk, hogy van oda tömegközlekedés, így inkább lemondtunk róla. A táblát meglátva viszont felcsillant a remény, hogy egész magasra, a Jasna nevű síközpontba is fel tudunk menni. Így aztán mégsem mentünk be a városközpontba, hanem megvártuk a síbuszt, ami végül 11.19-kor érkezett és kb. félóra alatt (és teljesen ingyen) felvitt bennünket Jasna-ra. A busz tele volt síelőkkel és túrázókkal, akik úgy döntöttek, hogy a szilveszterkor felszedett kalóriákat a szabad levegőn való mozgással dolgozzák le.
Magyar felirat
A vasútállomás
A síbusz menetrendje
Megérkezett a busz!
Jasná egy egész évben üzemelő hegyi üdülőközpont az Alacsony-Tátrában, 17 kilométerre Liptószentmiklóstól, hivatalosan az 1964-ben létrehozott Deményfalvi-völgy nevű közigazgatási egységhez tartozik. Jasná Közép-Európa legnagyobb sípályarendszerével rendelkezik, a sípályák hossza 50 km hosszú, 23 sílift működik a területen, a szezon decembertől május közepéig tart.
11.53-kor értünk fel Jasna-ra, nagy élet volt, szólt a zene, hemzsegtek a síelők (és a sétálók) a sífelvonó alsó állomása körül. (A felirat szerint 1111 méter magasan voltunk a tengerszint felett.) Az út jobb oldalán rengeteg szálloda (néhány még most épült), éttermek, kávézók. Sétáltunk egy kicsit a hóban, aztán megláttunk egy táblát, amely a Verbici-tó felé mutatta az utat. A tó 8 méter mély, 0,73 hektáros területével ez az Alacsony-Tátra legnagyobb természetes tava. Elhatároztuk, hogy megnézzük. Először két óriási szálloda, a Grand Hotel Jasná és a Swissotel Damian Jasná mellett mentünk el, közben kereszteztük a sífelvonó útvonalát, fölöttünk lebegtek a kabinok, aztán az erdőben folytatódott az út. Mivel a tó befagyott, a jeget pedig hó borította, így nem sokat láttunk belőle, de egy kellemes sétaút vezetett körbe a tó körül, azt végigjártuk.
A buszunk
Jasná
Síközpont
Jobbra a szállodák
Síelők
Hotel Posta
A sífelvonó alsó állomása
A tóhoz vezető út
Swissotel
Hotel Mikulasska Chata
A tópartra vezető lépcső
Út a tó körül
Játszótér
Gyerekek a tó jegén
A tavat tápláló patak
Újra a felvonó alsó állomásánál
Miután megkerültük a tavat, az erdőn keresztül visszaértünk a központba. Mivel éhesek voltunk és át is fáztunk, úgy gondoltuk, beülünk az egyik étterembe és eszünk egy meleg levest. A Hotel Posta elegáns (négycsillagos!) szállodájának éttermét választottuk, (néhányan a teraszon ültek, mi ehhez nem sok kedvet éreztünk), gombakrémlevest rendeltünk, nagyon finom volt.
Az étterem részlete a kandallóval
Gombakrémleves
Az étteremben - jókedvűen
Jóllaktunk és jól át is melegedtünk, 2-kor újra kimentünk. Bár sütött a nap, de a háttérben sötét fellegek gyülekeztek, a sífelvonó hangosbemondójába be is mondtak valamit (csak szlovákul, így nem értettük, de fenyegetően hangzott), így úgy gondoltuk, lehet, hogy valami rossz idő jön, jobb, ha addigra már nem leszünk fent a hegyen (főleg, ha mindenki majd egyszerre akar felszállni azokra az apró síbuszokra). A buszmegállóban éppen bent állt két busz, az első elindult, mire odaértünk, de a másodikat még elértük. Meg sem néztük, hová megy, gondoltuk, innen csak lefelé lehet menni, biztos jó lesz.
Hotel Posta
Síelők hosszú sorban
A síközpont
14.16-kor indultunk el, sajnos nem vitt le bennünket a városig, egy nagy központi parkolóig ment csak, itt le kellett szállnunk. Kb. félórát vártunk, mire végre jött egy busz fentről, amivel vissza tudtunk menni Liptószentmiklósra.
A buszunk fordul vissza
A megállóban
Jön a busz végre!
Liptószentmiklós egy 30.000 fős kisváros a Liptói-medence közepén, a Vág mentén, 577 méteres tengerszint feletti magasságban. Nevét a templomának védőszentjéről és egykori vármegyei hovatartozásáról kapta. Területe már a bronzkorban lakott volt, a 13. században vált jobbágytelepüléssé, amikor Liptói Miklós ispán a falu közepén kápolnát emeltetett. Első írásos említése 1286-ból származik, 1360-ban Nagy Lajos királytól városi rangot és piactartási jogot kapott. A 15. században kereskedelmi központ lett, a következő században megalakultak az első céhek. 1677-ben Liptó vármegye székhelye lett. 1829-ben itt létesült az első szlovák könyvtár, 1830-ban pedig az első szlovák színtársulat. 1713-ban a városban ítélték el és végezték ki Juraj Jánosik betyárt és innen származik a brindza, vagyis a juhtúró magyar neve: a liptói túró.
Már idefelé kinéztük, hogy a busz egyik megállója közelebb esik a központhoz, mint az, ahol felszálltunk, így most egy megállóval hamarabb, a Sturova utcán szálltunk le a síbuszról. 15.22 volt, úgy gondoltuk, még van egy kis időnk sötétedésig, így besétáltunk Liptószentmiklós központjába.
A buszunk a megállóban
Hotel Európa
Néhány perc múlva már a főtéren, a Felszabadítók terén álltunk. Már a 14. században kialakult a tér, ez a város történelmi magja. A tér közepén áll a Vármegyeháza, amely 1793-ban épült. Addig a 17. század végén épült Illésházy-kúria volt Liptó vármegye székhelye, ebben ma a Janko Král Irodalmi Múzeum működik. A tér délnyugati sarkában áll a 15. században épült Pongrácz-kúria, a város legrégebbi világi épülete. Gótikus és reneszánsz stílusban épült, egykor a Pongrácz-család lakhelye volt, ma a Koloman Sokol Galériának ad helyet. Közvetlenül mellette, a tér déli részén áll a Szent Miklós római katolikus templom, Liptó legnagyobb korai gótikus építménye. 1280 körül épült egy régebbi kápolna helyén. A 15. században a Pongráczok erődítménnyel vették körül, majd kibővítették. A 18. században barokk stílusban átalakították. Erődfalait 1945 után elbontották, ekkor kapta vissza gótikus jellegét az épület. A templom mellett áll Janko Král, szlovák költő szobra.
A tér északi része
Felszabadítók tere
Erdei állatok a téren
Vármegyeháza
Szent Miklós templom
Középen az Illésházy-kúria
Vármegyeháza
Illésházy-kúria
Pongrácz-kúria
A templom nyugati homlokzata
A templom délről, jobbra Král szobra
A tér keleti része
Mire körbejártuk a teret, be is sötétedett, még sétáltunk egyet a Május 1. utcán
Május 1. utca
Bevásárlóközpont
A tér délkeleti sarka
A templom keletről
Étterem a téren
Háttérben az Evangélikus templom
Május 1. utca kivilágítva
A kivilágított tér
Dekoráció síelővel
A Mikulás szánkója
Mivel közben besötétedett, a kivilágított városközpontot is meg tudtuk csodálni, fél öt előtt elindultunk vissza az állomásra, kb. 20 perc alatt értünk vissza, egy fél órát kellett várnunk, a 17.16-os vonattal indultunk vissza Rózsahegyre, fél hat után már otthon is voltunk, 10 perc alatt hazasétáltunk a szállásra.
Újra a vasútállomáson
Megérkeztünk Rózsahegyre
Főtér
A kapunk
Jan. 2. Selmecbánya, Besztercebánya
Reggel 8-kor keltünk, megreggeliztünk, 8.45-kor útnak indultunk. Eddig minden reggel nyitva volt a szálloda (és egyben étterem) kapuja, de most zárva volt, nekünk kellett kinyitni. (Emlékeztettük magunkat, nehogy holnap azelőtt adjuk le a kulcsot, hogy kinyitnánk a kaput.)
A 9 órás busszal indultunk el Besztercebányára. Ugyanazon az úton haladtunk visszafelé, amerről jöttünk kedden, így már ismerős volt az útvonal, áthaladtunk Donovaly-n és egy bő óra múlva megérkeztünk Besztercebányára.
A főtér
A buszunk
Rózsahegy a hídról
A Roce folyó az út mellett
Úton Besztercebányára
Donovaly
10.12-kor érkeztünk meg Besztercebányára. Már otthon tervezgettük, hogy meg kellene nézni Selmecbányát, de az internet infomációi szerint nagyon bonyolult és hosszú az út, így inkább lemondtunk róla (pedig világörökségi helyszín). Azért most úgy gondoltunk, teszünk még egy próbát, a buszállomáson az információs hölgy beszélt németül, és amikor megkérdeztük, el tudunk-e egyáltalán jutni Selmecbányára, akkor nem rázta a fejét tanácstalanul, (ahogy vártuk), hanem azonnal kinyomtatott nekünk egy menetrendet, oda és vissza is. Alig tértünk magunkhoz a csodálkozástól, hiszen már elengedtük ezt a dolgot, most pedig úgy tűnt, mégis megoldható, hiszen közvetlen busszal mindössze egy óra volt az út, így még arra is volt esély, hogy délután még Besztercebányát is láthatjuk napfényben. 11-kor indult a busz, egy óra múlva, pontosan délben értünk Selmecbányára.
Megérkeztünk
Besztercebánya, autóbuszállomás
A busz Selmecbányára
Úton a hegyek felé
Banska Bela, vagyis Bélabánya
Háttérben a dombon a kálvária
Selmecbánya az egykori Magyar Királyság egyik legjelentősebb bányavárosa, ahol főleg ezüstöt bányásztak. A kb. 9000 fős kisváros egy völgykatlanban fekszik a Selmeci-hegységben, kb. 600 méterrel a tengerszint felett. A város alapításának legendája szerint egy pásztor két szalamandra segítségével találta meg a város közelében fekvő ezüst- és aranylelőhelyeket. IV. Béla 1238-ban emelte szabad királyi városi rangra, a tatárjárás után a király bajor és szász bányászokat telepített ide. A középkorban évszázadokon át Magyarország legfontosabb ezüst- és aranybányái voltak itt, virágkorát a 15. századtól a 18. századig élte. 1627-ben a világon először itt alkalmaztak puskaport a bányászatban, 1717-ben itt kezdődött meg az iskolarendszerű bányászati szakemberképzés, amit 1735-ben III. Károly felsőoktatási szintre emelt, ezzel megszületett a világ első (!) műszaki felsőoktatási intézete, a Bergschola, vagyis a Felsőfokú Bányatisztképző Intézet. 1770-ben Mária Terézia akadémiai rangra emelte a Bergschola-t, így ez lett a világ első bányászati akadémiája. 1782 Selmecbánya volt a Magyarország harmadik legnagyobb városa Pozsony és Debrecen után, elővárosokkal együtt 40.000 lakosa volt! Selmecbányán keletkezett a híres bányászhimnusz is. A bányászati tevékenység a 19. század második felétől hanyatlott, így a lakosság száma is csökkent. Bányavárosból lassan iskolavárossá vált, de a 20. században ezt a szerepét is elvesztette. Az oktatási intézmény 1919-ben átköltöztették Sopronba, majd 1949-ben Miskolcra. A várost hegyek közti, elzárt helyzete miatt a gazdasági fejlődés elkerülte, lassan elszegényedett. Ma főleg a turizmus és a vendéglátás a vezető ágazat, a történelmi városközpontot és a környék ipartörténeti értékeit 1993-ban az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. A város környéki csipkeverők munkája is nagyon híres, 10 csipkeverőnő készítette II. Erzsébet menyasszonyi fátylát!
Pontosan délben érkeztünk Selmecbányára, a Dolná utcán indultunk el a központ felé, először nem túl szép arcát mutatta a város, fantáziátlan lakótelepi házak között gyalogoltunk a meglehetősen távol lévő városközpont felé. (Ráadásul végig felfelé kellett mennünk, hiszen a város központja már magasan a hegy oldalában fekszik.) A jobb oldalon, a lakótelepi házak között áll egy kis kápolna, a Szent Erzsébet kápolna, amelyet a 14. század közepén építettek gótikus stílusban, mad 1574-ben beillesztették a város alsó kapujába. 1879-ben útépítés miatt a nagy részét (a kapuval együtt) lebontották, majd 1895-ben egy neogótikus felújítás követően újra kápolnaként szentelték fel.
Ahogy továbbhaladtunk a Dolná, majd a folytatásán, a Kammerhovská utcán, főleg a jobboldali házakat fényképeztük, néhány épület erősen felújításra szorul, egy-kettő kimondottan romos állapotban van, de ahogy közeledtünk a központ felé, egyre szebbek és gondozottabbak lettek az épületek.
Megérkeztünk
Selmecbánya, buszállomás
Szent Erzsébet kápolna
Bútorgyár
Schindlerka
Romos ház az úton
Középkori házak
A Dolná utca felső szakasza
Penzión Cosmopolitan
A cipőgyár épülete
Villa Maria
A Kammerhofská utca bal oldalán található a Glanzenberg-táró lejárata és mellette a múzeum épülete, ahol jegyet kell venni a bánya bejárásához. Sajnos, aznap már nem indult idegenvezetés, pedig biztosan nagy élmény lehet végigjárni a térség egyik legrégebbi tárójának járatait. Néhány méterre innen, egy kis parkban áll az elesett hősök emlékműve, amelyet 1952-ben állítottak fel, akkor még felszabadítási emlékmű néven. Az utca túloldalán áll a Bányahivatal gyönyörűen restaurált épülete.
Csille a Glanzenber-táró bejárata mellett
A múzeum udvara
Az elesett hősök emlékműve
Bányahivatal
A Glanzenberg-táró
Feszület a táró bejárata mellett
A bejárathoz vezető lépcső
A Kammershofská utca
Romos épület
Hotel Salamander
Emelkedik az út
Hotel Grand Matej
Repülő a lépcsőn
Panziók a Visnovského utcán, háttérben a Leányvár
A Kulturális központ előtt áll Andrej Kmet, vagyis Kmety András szobra, aki katolikus papként elsőként foglalkozott régészettel, de egyben történész, néprajzkutató, geológus és botanikus is volt. A főutca itt kezdődő szakasza az ő nevét viseli.
Kulturális központ
Kmety András szobra
Andrejk Kmet utca
A jobb oldalon üzletek
A megemelt járda
Díszes házfal egy sikátorban
A kanyargós Andrej Kmet utca a Városház térre vezet. A tér keleti sarkán áll egy óriási, sárga színű, 19. századi klasszicista saroképület, a Fritz-ház, amelyben a Bányászati Levéltár anyaga kapott helyet. (A ház egykori tulajdonosa, Andreas Fritz ajándékozta a jezsuitáknak a Scharfenberg hegyet, amelyen később a Kálvária épült.) Mielőtt megnéztük volna a Városházát és a mellette álló Szent Katalin templomot, elindultunk jobbra, észak felé, hogy eljussunk a sétánk legtávolabbi pontjához, az Óvárhoz.
Háttérben a templom
Az Andrej Kmet utca vége
Fritz-ház
Balra a Városháza, mellette a templom
Szobor a sarokban
A templom mögött a Városháza tornya
Az észak felé vezető utca egy idő után kiszélesedett, ez a Szentháromság tér, közepén Szlovákia legmagasabb pestisoszlopával, amelyet az 1711-es pestisjárvány után emeltek, majd az egyszerű oszlopot később átalakították. A tér mindkét oldalán gyönyörű, színes, középkori épületek, egy részükben múzeum, a többiben üzletek és éttermek működnek.
Szentháromság tér a pestisoszloppal
A Szent Katalin templom észak felől
A RUINbar étterem
Hédi a téren
A pestisoszlop
Art ajándékbolt
A tér északról
Ahogy továbbhaladtunk, a tér összeszűkült és közben meredeken emelkedett. Néhány száz méterrel feljebb, a jobb oldalon egy hatalmas, halványkék épületet láttunk, ez az 1830-ban épült klasszicista épület a reformkorban alapított Evangélikus líceumnak ad otthont, falán magyar nyelvű emléktábla emlékeztet arra, hogy Mikszáth Kálmán és Petőfi Sándor is az iskola növendéke volt. Petőfi 1838 és 39 között tanult itt, egészen addig, amíg magyarul nem beszélő, szlovák tanára meg nem buktatta magyar történelemből, ami miatt apja megvonta tőle támogatását.
Evangélikus líceum
Emléktábla a bejárat mellett
Petőfi emléktáblája
Mikszáth emléktáblája
Penzión na trojici
Hédi a líceum előtt
A tér nyugati oldala
A tér északról, balra a líceum
Kis köz a hegyoldalban
Jula Bindera galériája, háttérben a líceum
A galéria után egy éles kanyarral elindultunk visszafelé a Starozámocká (vagyis Óvár) utcán. Ez az utca egy emelettel feljebb, a hegyoldalon vezetett egyenesen a várhoz.
A galéria épülete a fenti utcáról
Starozámocká utca
A várhoz vezető út
Kilátás a városra
Néhány perc séta után felértünk a hegy tetején álló Óvárhoz, amelyet egy 13. századi templom átépítésével alakítottak ki. (Részletek és több kép itt.)
A vár kaputornya
Az Óvár bejárata
A déli bástya
Masszív várfalak
A külső és a belső vár
Boltozatos mennyezet
Miután kijöttünk a várból, úgy döntöttünk, nem a már ismert, hosszú, kanyargós úton megyünk le a hegyről, hanem a városba levezető meredek lépcsők egyikét választottuk, így néhány perc alatt leértünk a központba. Itt áll a 14. századi reneszánsz Városháza, amelynek helyén korábban egy egyszintes, gótikus épület állt, ebben ülésezett a városi tanács. Az épületet 1488-ban kibővítették, ráépítettek egy emeletet, majd 1788-ban tornyot is építettek hozzá. Különlegessége, hogy az óratoronyban lévő óra számlapján a mutatókat felcserélték, a kismutató mutatja a perceket, a nagy pedig az órát. (A legenda szerint a városon átutazó kereskedők nem akartak hozzájárulni a torony építési költségeihez, ezért a selmeciek úgy döntöttek, hogy akkor ne is tudják leolvasni az időt.) Az épülethez a 16. században egy kápolnát építettek, de azt a 18. században lebontották, ma ezen a helyen áll a Szűz Mária-szobor.
A Városháza mellett áll a Szent Katalin templom, amelynek építése egy évvel az 1443-as földrengés után kezdődött meg. A kis kápolnát aztán lebontották, helyére 1500-ban készült el a ma is látható templom, amely 5 évvel később tornyot is kapott. 1776-ban készült el a Nepomuki Szent János kápolna, a templom alatti kriptában számos városi híresség nyugszik. Az eredeti főoltár már nincs meg, képei szétszóródtak a világban, egy részük Budapesten, Esztergomban, sőt a francia Lille múzeumában található.
A Szent Katalin templommal szemben, az utca túloldalán, két ház közé beszorítva áll az 1796-ban, copf stílusban épült, torony nélküli Evangélikus templom, amelynek felépítését II. József türelmi rendelete tette lehetővé.
Lefelé a várból
Városháza
A Szent Katalin templom északi része
Balra, a Városháza mellett a Szűz Mária-szobor
A Felkelők emlékműve
Városháza, előtte a Szűz Mária-szobor
Házak a Városházával szemben
Jobbra az Evangélikus templom
A Szent Katalin templom nyugati fala
Az, hogy a város hegyoldalra épült, nemcsak abból látszik, hogy a főutca folyamatosan emelkedik, hanem abból is, hogy az utca két oldala sem egy magasságban van. A főutca bal oldalán néhány száz méteren keresztül az úttestnél több méterrel magasabban fut egy járda, ahonnan az éttermek és az üzletek nyílnak, sőt, most még a karácsonyi vásár néhány bódéja is látható volt. A terasz végén áll Selmeci Náckó bronzszobra, a vidám fickó állítólag a bányákban szórakoztatta a bányászokat.
Andrej Kmet utca a teraszról
Az Andrej Kmet utca, balra a bevásárló-terasz
Betlehem
Selmeci Náckó szobra
Freskók a ház falán
A Kultúrház, mögötte a Szűz Mária Mennybemenetele templom
Jobbra Kmety András szobra
Mivel felfelé jövet főleg az utca jobb oldalát fényképeztük, így akkor nem vettük észre a bal oldalon a város egyik legérdekesebb épületét, a Kammerhof-ot, vagyis a Kamarapalotát, amelynek az épületét 1550 körül alakították ki több régebbi ház össze- és átépítésével. Itt működött a bányaigazgatóság, a pénztár, itt volt a bányaigazgató lakása. Ma bányászati múzeumnak ad otthont.
Kammerhof
A múzeum bejárata
Először az volt a tervünk, hogy a 13.45-ös (közvetlen) busszal indulunk vissza Besztercebányára, de ehhez futva kellett volna visszamennünk az állomásra, így inkább a 14.15-össel indultunk el. Ezzel viszont át kellett szállnunk egy bizonyos Hronská Dubrava nevű helyen. Mivel nem volt időnk ebédelni, arra gondoltunk, hátha itt majd tudunk venni valami kaját, (volt 10 percünk az átszállásra), de kiderült, hogy a semmi közepén szálltunk le, a falu szélén, a vasútállomás közelében, sem büfé, sem bolt nem volt a közelben. Szerencsére gyorsan jött a busz, egy fél óra alatt visszaértünk Besztercére.
Buszállomás Selmecbánya
Jön a buszunk
Háttérben a kálvária
A buszunk Hronská Dubrava-n
Sínek és hegyek
Hronská Dubrava, vasútállomás
Jön a buszunk
Besztercebánya egy kb. 70.000 fős kisváros a Garam folyó partján, ez Közép-Szlovákia központja, püspöki székváros. Az egykori bányászváros a Beszterce patakról kapta a nevét, amely itt torkollik a Garamba. A várost németek alapították a 12. században, első írásos említése 1255-ből származik, amikor IV. Béla városi rangra emelte és türingigiai szászokkal telepítette be a tatárjárásban elpusztított települést. A város első erődítményei a gótikus plébniatemplom körül épültek a 14. században, a városfalakat a 15. században emelték, majd később megerősítették. 1620-ban országgyűlést tartottak itt, a Rákóczi-szabadságharc idején fontos hadiipari központ volt. Ezután az erődítményeit lebontották, csak egy bástya és a várostorony maradt meg belőle, 1761-ben pedig tűzvész pusztított a városban. 1920-ig Zólyom vármegye székhelye volt. A város környékén játszódik Mikszáth Szent Péter esernyője című regénye.
15.40-kor érkeztünk meg Besztercebányára, alig találtunk ki az állomás épületéből, pedig igyekeznünk kellett, ha még napfényben akartuk látni a várost. Először felmentünk a Garam gyalogoshídjára, aztán pedig elindultunk a városközpont felé. Sajnos már kezdett sötétedni, a lámpákat viszont még nem kapcsolták fel, így nem nagyon láttuk a házakat. A Horná utcán mentünk végig,
Besztercebánya, autóbuszállomás
Bevásárlóközpont az állomáson
A Garam folyó
A Stefan Moyses tér első fontos épülete a Praetorium, vagyis a Régi városháza, amelyet eredetileg fából építettek, majd amikor 1500-ban ez leégett, kőépítményt kezdtek építeni ugyanezen a helyen. Itt ülésezett a városi tanács, a pincében pedig börtön működött. A 16. században átalakították, ekkor kapta az épület az árkádos, reneszánsz loggia-t. Volt gimnázium, ma pedig a Közép-Szlovák Galéria működik benne. Mellette áll Beszterce vára, amelyet eredetileg a mögötte álló templom körül kezdtek el építeni a 15. században, majd a 16. században (a fenyegető török veszély miatt) megerősítették. A tornyos kapuerőd az 1761-es tűzvész után kapta barokk formáját. Ma a várban elegáns étterem működik. A vár és a templom között 2021 óta áll IV. Béla szobra, aki 1255-ben városi jogokat adott a tatárjárás után a várost újra betelepítő türingiai németeknek. A vártól északra, egy kiemelkedésen áll a Szűz Mária Mennybemenetele templom, amelyet a 13. század második felében kezdtek építeni. (Részletek és több kép itt.)
A Moyses tér épületei
A vár délről
Balra a templom, jobbra a Praetorium
Praetorium
A tér nyugati oldala
Beszterce vára
A vár bejárata, a tornyos kapuerőd
A templomhoz vezető lépcső
A karácsonyi vásár bejárata
Háttérben a várfal megmaradt része
A kapuerőd tornya
Stefan Moyses és Karol Kuzmány (két korábbi plébános) szobra
Szűz Mária Mennybemenetele templom
Templombelső
Betlehem fából
IV. Béla szobra
A Praetorium északról
A templom déli oldala
Színes üvegablakok
Miután körbejártuk a teret és egy pillanatra bekukkantottunk a templomba (éppen mise volt), továbbindultunk a másik központi térre, a Szlovák Nemzeti Felkelés terére (szlovákul: SNP térre). A tér északi részén áll az 1552-ben, reneszánsz stílusban épült Óratorony (vagy Ferdetorony, ahogy a helyiek hívják, mivel 20 méteres elhajlása van). Mai formáját egy barokk átalakításkor kapta, tornyából nemcsak a városra, hanem a környező hegyekre is kitűnő kilátás nyílik. (Sajnos, ezt már nem csodálhattuk meg, túl késő volt.) A tér délkeleti felén, a jezsuita templom mellett áll a Városháza, mellette a ma múzeumként működő Thurzó-ház, amely a Thurzó-Fugger bányászati és kereskedelmi vállalat székhelye volt. Thurzó János 1495-ben rézkohót és hámort létesített a városban, ekkor alakította ki a reneszánsz palotát két megvásárolt ház összeépítésével.
A tér közepén áll egy pestisoszlop, amelyet az 1719-es pestisjárvány után állítottak fel, 1897 óta pedig Szűz Mária szobra díszíti. Tőle délre áll egy fekete gránit obeliszk, amelyet 1945-ben állítottak a város felszabadításakor hősi halált halt szovjet és román katonák emlékére.
SNP tér
Óratorony
Mária oszlop
Városháza
Karácsonyfa a tér közepén
Thurzó-ház
Adventi koszorú
A 2. világháborús emlékmű
A kapubejárója
Medvék
Miközben a teret körülvevő gyönyörű épületeket fényképeztük, az addig is szállingózó hó valóságos hózáporrá változott, szinte az orrunkig sem láttunk, így inkább elindultunk vissza a buszállomásra. Végigmentünk a Horná utcán, majd jobbra fordulva 17.20-kor értünk vissza a buszállomásra. Bevásároltunk a Billa-ban, ettünk valamit, vettünk képeslapot, 18.10-kor indult vissza a busz Rózsahegyre. (Ez volt aznap az utolsó járat, szóval nem lett volna jó lekésni.)
Buszállomás
A plázában
A buszunk
Fél 8-kor értünk vissza Rózsahegyre, hazasétáltunk, a szálloda éttermében megvacsoráztunk. Fokhagymakrémlevest ettem és sült csirkét gombaszósszal, céklakrémmel és parmezáncsips-szel. Zöldségköretet kértem hozzá, de a pincérnő nem értette egészen pontosan, és végül egy adag salátát hozott hozzá. (Nem akartam vitatkozni, pár napja már visszaküldtük a sztrapacskát.) Nagyon finom volt minden, miután jóllaktunk, felmentünk a lakásba, összecsomagoltunk.
Rózsahegy, autóbuszállomás
A kivilágított híd
A kapu (ezúttal nyitva)
Laverna étterem
Kandalló az étteremben
Fokhagymakrémleves
Sült csirke gombaszósszal, céklakrémmel és parmezánchips-szel, salátával
Este a teraszon
Jan. 3. Ruzomberok, Csongrád
Utolsó nap reggel 7-kor keltünk, befejeztük a pakolást, megreggeliztünk, aztán bedobtuk a kulcsot a postaládába (előtte persze kinyitottuk a kaput), a tiszteletünkre megint szakadt a hó! Kiballagtunk a buszállomásra, 8.35-kor (pontosan) indult a Flixbus (egyébként Triesztbe). A már megszokott úton indultunk haza, Donovaly, Besztercebánya, Zólyom, útközben egyszer megálltunk egy néhány perces pihenőre. 12.40-kor értünk Budapestre, 13.00-kor indult a buszunk haza, 3-kor már a lakásban voltam. (Csongrádon egyáltalán nem volt hó, ami szilveszterkor esett, az is elolvadt, mire hazaértünk.)
A nappali tolóajtaja
A terasz
A kapu
A szállás bejárata
A főtér
A Vág és a túloldalon a város
Buszállomás
Megjött a buszunk
A folyó a buszból
Úton hazafelé
A Bodega étterem
Donovaly
Pihenő útközben egy benzinkútnál
A buszunk a parkolóban
Sahy
A határon
Ez már Magyarország
Megérkeztünk Budapestre
Források:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése