Hotel Esplanade
A tér nyugati házsora
A tér déli része a szoborral és a pályaudvarral
A Műcsarnok délkeletről
A Zrinjevác (így hívják a zágrábi emberek ezt a három parkból álló teret, amely a már említett Zöld Patkó keleti szára) középső részén áll a Horvát Tudományos és Képzőművészeti Akadémia 1880-ban, olasz neoreneszánsz stílusban emelt (most éppen renoválás alatt álló) épülete. Előtte Strossmayer püspök szobra, akinek adományaiból 1860-ban létrejött az Akadémia. A diakovári püspök egyben jelentős népművelő, politikus és mecénás is volt, az Akadémia mellett a zágrábi egyetem alapját is az ő adományai képezték. Fiatal diákként került a politikai életbe, 1848-ban támogatta Jellasicsot, harcolt a Monarchiától való elszakadásért.
Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia
Kémiai Laboratórium
Az Akadémia épülete észak felől
Az Akadémia épülete után a Zrinjevác harmadik, legészakibb parkja következett, a Zrínyi Miklós tér, amelyet 1826-ban hoztak létre, jószágvásárok megtartására és a szigetvári diadal 300. évfordulójának alkalmából kapta meg Zrínyi nevét. A gyönyörű, zöld terület tele van szökőkutakkal, padokkal, zenepavilonnal és rengeteg szoborral, amelyek között számos ismerős nevet is felfedeztünk, például Kőszeg hős védőjét, Jurisics Miklóst, vagy Frangepán Kristóf hadvezért (aki egyébként Corvin János sógora volt).
Jurisics Miklós szobra
A park részlete
Frangepán Kristóf szobra
Szökőkút
Balra a Régészeti Múzeum épülete
Ezután a rövid Prága utcán keresztül (amely valamikor nagyon elegánsnak számított, és egykor Mária Valéria nevét viselte) a Jellasics térre mentünk. Az utca közepén észrevettük, hogy egy látszólag üres parkolóban egy turistacsoport figyelmesen hallgatja az idegenvezetőt, aki lelkesen magyaráz valamit. Mivel nem láttunk semmi érdekes épületet, megvártuk, amíg elmennek, és elolvastuk az egyik ház falán lévő emléktáblát. Kiderült, hogy ezen a helyen egykor a város zsinagógája állt, amely 1867-ben épült, de 1941-ben a fasiszta városvezetés lerombolta.
Az egykori Zsinagóga emléktáblája
Ezután megérkeztünk a Jellasics térre, ami tulajdonképpen az Alsóváros központja. Egykor itt falusi vásár- és piactér volt, déli oldalán kórház és fogadó, az északi oldalán pedig kis házak sorakoztak. A 19. század közepén azonban a tér teljesen megváltozott. Az északi oldalra gyönyörű épületeket emeltek, 1866-ban pedig felállították Jellasics óriási lovas szobrát. A szobrot a 2. világháború után eltávolították, de 1990-ben újra felállították, érdekes, hogy kicsit elfordítva, így a kezében lévő karddal már nem Magyarország felé sújt. Jellasics megítélése egyébként Horvátországban nyilván sokkal pozitívabb, mint nálunk, az ő kormányzósága alatt egyesült az ország, támogatta a horvát kultúra fejlődését.
Jellasics tér, a bán szobrával
A tér déli házsora
Ezután egy kis utcán, a tér keleti részén felmentünk a Káptalandombra, a püspöki székhelyre, Zágráb középkori magjának egyik felére (a másik, az innen nyugatra fekvő Gradec). Itt épült meg az első zágrábi katedrális, amely a tatárjárás során elpusztult. Annak a helyén épült meg az új, látványos székesegyház, a kor nagy francia katedrálisainak mintájára, amelyet aztán a 16. században a török fenyegetettség miatt védőfallal vettek körül. Sajnos, a Káptalandomb összes temploma felújítás alatt állt, (később olvastam, hogy a 2020-as földrengés miatt) egyikbe sem lehetett bemenni, sőt, külső felvételeket is alig tudtunk készíteni.
A Szűz Mária Mennybevitele Székesegyház mai formáját egyébként a 19. században nyerte el, 105 méter magas kettős harangtornya a város legmagasabb építménye, Zágráb egyik jelképe (már, amikor látszik). Előtte áll a Szűz Mária négy angyallal nevű szoborcsoport, amely 1873 óta díszíti a katedrális előtti teret.
Katedrális
Szűz Mária szobor
Káptalan utca
Jobbra a védőfal bástyája
Végigsétáltunk a Káptalan utcán, mindkét oldalon gyönyörű, főleg barokk épületek sorakoztak, majd az utca végén balra fordultunk. Itt áll a sarkon az Assisi Szent Ferenc templom gótikus épülete és a hozzá tartozó kolostor. Sajnos ebből sem sokat láttunk, teljesen fel volt állványozva. A 13. században épült, de állítólag már korábban is állt itt ferences kolostor. A földrengések, átépítések ellenére aránylag változatlanul maradt a gótikus, egyhajós templom, kár, hogy nem tudtuk megnézni. A templom mögött kezdődött az Opatovina park, amelyben még látszanak a Káptalandomb nyugati védőfalának maradványai.
Káptalan utca
Az állványok mögött az Assisi Szent Ferenc templom
Opatovina park
A park, háttérben a fal mögött a Felsőváros
Ezután egy lépcsőn leereszkedtünk a Káptalandombot és a Felsővárost elválasztó Tkalcic utcára. Egykor itt folyt a Medvescak-patak, amelynek partján malmok működtek. A 19. században a patakot elvezették, az utca elhanyagolttá vált, csak a 20. század második felében hozták rendbe, most rengeteg kávézó, étterem, üzlet működik benne. Mindjárt a kaputól balra megláttunk egy bőröndöket áruló üzletet, gyorsan vettünk is Timinek egy új gurulós bőröndöt, mert a réginek elromlott a kereke. Az egyik étterem napernyői mögött egy szoborba öntött nőalakot vettünk észre, kiderült, hogy Marija Jurics Zagorka írónőnek a szobra, aki romantikus és történelmi regényeket írt és ő volt az első horvát újságírónő is, sőt ő indította útjára az első, nőknek szóló horvát folyóiratot, a Női lapot is. Balra benéztünk az egyik kis utcába, a Skalinska utcába, a távolban pont rá lehetet látni a katedrális (felállványozott) tornyaira. Utóbb kiderült, hogy Zágráb egyik legfestőibb képét kaptuk el, számos művész is megörökítette ezt a látványt. Az utcában egykor egy lépcső vezetett fel a Káptalandombra, ma mindkét oldalán számos étterem és bár található.
A Felsővárosba vezető kapu
Tkalcic utca
Ez jó lesz!
Itt vettük a bőröndöt
Tkalcic utca, háttérben a Szűz Mária templom tornya
A háttérben Marija Zagorka szobra
Skalinska utca, háttérben a katedrális
Ezután a párhuzamos Radic utcán, ami a Felsőváros keleti határa, elindultunk felfelé, a Kőkapu felé. Az egykori négy városkapuból egyedül ez maradt fent. Már a középkorban is említik, mai külseje 1760-ból ered, amikor az addig fából készült kapu egy tűzvészben elpusztult. A Máriát a Gyermekkel ábrázoló képet állítólag a hamuban érintetlenül találták meg, azóta sokan zarándokolnak ide, hogy megcsodálják és imádkozzanak a Kőkapui Szűz Mária-kápolnában. A kápolna előtti rács 1758-ból származik és a horvátországi barokk kovácsmesterség legszebb alkotása. Érdekes, hogy a kapu L-alakú, északról megyünk be és egy 90 fokos fordulattal nyugati irányban hagyjuk el. Tényleg sokan imádkoztak a kápolnában, olyan volt, mintha egy templomban lettünk volna. Egy kis ablakfülkében egy törékeny nőalakot láttunk, kiderült, hogy egy híres horvát regény főhősét, Dora Krupicsevát ábrázolja.
Radic utca
Balra a Kőkapu
A kapu északról
A barokk rács
A kapu nyugati bejárata
Dora Krupicseva
A kapu két bejárata
A kaput elhagyva tulajdonképpen beléptünk a Felsőváros területére. A középkori Gradec egy dombon elterülő háromszögletű fennsíkon alakult ki. Létrejötte annak köszönhető, hogy IV. Béla király engedélyezte az itt lakóknak, hogy védőfalakat emeljenek és szabad királyi városnak kijáró előjogokat is kaptak. A falak a 17. századig, a török veszedelem elmúlásáig maradtak fenn, ekkor lebontották azokat, és várost "kinyitották", így az tovább terjeszkedhetett. Az addig itt álló kis faházakat pompás paloták váltották fel, majd a horvát államiság legfontosabb intézményei telepedtek ide. Itt működik a parlament, az Alkotmánybíróság és ez a kormány székhelye is.
Először a meredek Kő utcán a Felsőváros (sőt, egész Horvátország!) legfontosabb terére értünk. Ez a Szent Márk tér, amely az egykori Gradec piactere volt, majd számos fontos történelmi esemény színtere lett. A tér közepén áll a Szent Márk templom, a város egyik legrégebbi építménye, egyben egyik jelképe. A 13. században épült, ebből az időszakból maradt fenn a déli falban lévő román kori ablak és a harangtorony alapzata. A gótikus boltozat és szentély a 14. század 2. feléből származik, a pompás gótikus déli kapuval együtt. A templom legszembetűnőbb dísze a tetőt díszítő két címer, a bal oldali Horvátországé, a jobb oldali pedig Zágrábé. Sajnos csak a külsejét tudtuk megcsodálni, ugyanis ebbe a templomba sem lehetett bemenni. A templom mellett áll a Báni palota egyszintes, barokk épülete, amelyet a 19. században Kulmer báró kezdett el építeni, de 1808-ban az udvar megvásárolta a befejezetlen épületet. Itt kapott helyet a központi levéltár, az országgyűlés, a törvényszék és a bánok lakása. Jelenleg itt van a miniszterelnöki hivatal és itt működik a horvát kormány. (Az épület minden sarkán fegyveres őrök álltak, nem is tudtunk közelebb menni a kordonoktól.)
Kő utca
Szent Márk templom
Báni palota
Ezután elindultunk a Lotrscak-torony felé. Útközben megláttuk a Szent Cirill és Metód templom zöldes tornyát, és úgy megörültünk, hogy végre egy templomot nem restaurálnak, hogy megnéztük belülről is. A görög katolikus templom 1880-ban épült neobizánci stílusban, azon a helyen, ahol korábban Szent Vazul kápolnája állt. A templom mellett egy katolikus papnevelde is működik.
Cirill és Metód utca
Szent Cirill és Metód templom
Templombelső
Az utca végén áll a Lotrscak-torony masszív, négyszögletes tömbje. A torony a 13. század közepén épült, ez az egykori városi erődítményrendszer legjobb állapotban fennmaradt bástyája. 1887 óta minden délben ágyúlövés dörren a toronyban, ez ma már hagyománnyá vált. A tornyot ma kiállítási helyiségnek használják.
Lotrscak-torony
A torony közelében áll a Szent Katalin templom, Zágráb legszebb barokk temploma. A jezsuiták építették 1632-ben. Az egyhajós templomot az 1880-as földrengés után felújították. Sajnos, ezt sem tudtuk belülről megnézni, mert zárva volt.
A háttérben a Cirill és Metód templom tornya
Katalin tér, balra a Kortárs Művészetek Múzeuma
A Szent Katalin templom homlokzata
Zenészek a torony lábánál
A torony
A torony mellett van a sikló felső állomása. A világ legrövidebb siklója (a pálya csak 66 méter hosszú, 30 méter a szintkülönbség és az út 55 másodpercig tart) 1890-ben épült, azon a helyen, ahol egykor egy lépcső kötötte össze az Alsó- és a Felsővárost. Megvártuk, ahogy az egyik kabin felhúzza a másikat, aztán ugyanazon az úton elindultunk vissza. A Katalin téren egy furcsa plakátot láttunk, a Tönkrement Párkapcsolatok Múzeumát reklámozta. A gyönyörű barokk Kulmer-palotában működő kicsit morbid kiállítást egy horvát pár hozta létre, és bárki bővítheti, vagyis küldhet nekik egy tárgyat, amelynek története van.
Sikló
A sikló felső állomása
Tönkrement Párkapcsolatok Múzeuma
Mielőtt visszaértünk a Szent Márk térre, a bal oldalon megnéztük a Régi Városháza épületét, rajta Tesla emléktáblájával. Ezen a helyen már a középkor óta állt városháza, de az épületet a 19. században elbontották, a helyén emelték az első zágrábi színházat, a tánctermében ülésezett a horvát szábor. Jelenleg itt ülésezik Zágráb város közgyűlése.
Régi városháza
Tesla emléktáblája
A téren újra lefényképeztük a Szent Márk templomot, (tetején a két címerrel), a báni palotát, valamint a tér keleti oldalán álló Parlament 1910-ben épült, neoklasszicista stílusú épületét. Ennek az épületnek a helyén állt az a barokk palota, amelyben a 18. században összeült a szábor, vagyis a horvát parlament. Működött itt nyomda, és itt kezdődött meg 1776-ban a felsőfokú jogi oktatás. Fontos események színhelye volt a ma látható épület is, hiszen itt határoztak 1918-ban az Osztrák-Magyar Monarchiától való elszakadásról és 1991-ben a Jugoszláviából való kiválásról.
Szent Márk templom
Báni palota
Parlament
Kőkapu
Étterem a Kőkapu mellett
Sikátor
Újra a Tkalcicon
Meredek lépcső a Felsővárosba
Szőlőtőkék a hegyen
Miután visszaértünk a Tkalcicra, a Bombay grill nevű indiai étteremben megvacsoráztunk. Lencselevest, spenótos és curry-s csirkét rendeltünk rizzsel és fokhagymás naan kenyérrel.
Bombay grill
Lencseleves
Turisták tömege a sétálóutcán
Nemsokára a Dolac nevű (sajnos már teljesen üres) piacra értünk, ami 1930-as megnyitása óta Zágráb legnagyobb és legnépszerűbb piaca. Kár, hogy már nem voltak itt az árusok, állítólag ez Európa egyik legszebb nagyvárosi piaca.
Dolac
A piacot őrző kofa
Ezután leértünk a Jellasics térre, majd a térről nyíló Gajeva utcán hazasétáltunk. (Ebben az utcában lakunk, néhány sarokra innen.) Én még visszamentem a közeli újságoshoz hűtőmágnesért, aztán kiültünk a szálláson a teraszra és ettünk egy kis gyümölcsöt, aztán lefeküdtünk aludni.
Jellasics tér
Gajeva utca esti fényben
Terasz a szállásunkon
08.04. Plitvicei-tavak, Zadar
Reggel 6.45-kor keltünk, kijelentkeztünk és elgyalogoltunk a buszállomásra. 8.00-kor indult a buszunk a Plitvicei-tavakhoz.
A Plitvicei-tavak Európa egyik legszebb természeti látványossága, 1949 óta nemzeti park, 1979-ben pedig felvették az UNESCO világörökségi listájára. A terület a Dinári-hegység közepén fekszik, erdős hegyvidéken, átlagos tengerszint feletti magassága 600 méter. 16 különböző méretű tó alkotja, melyeknek kristálytiszta, kékes-zöld vize sorban egymásba folyik, méghozzá gyönyörű zuhatagokon és vízeséseken keresztül. A vízeséseket az évezredek alatt kialakult tufagátak okozzák, amelyek ma is dinamikus változásokat okoznak a parkban (tavak kiszáradnak, két tő egymásba olvad stb.), ezekre mi is láttunk példákat.
Fél 11-kor értünk oda, csak 11.40-re volt jegy, kicsit aggódtunk, mert délre esőt mondott az előrejelzés, de végül teljesen jó idő volt, csak a legvégén kezdett el cseperegni. Fél 12-kor már beengedtek bennünket, megnéztük a gyönyörű, türkizszínű tavakat, a vízeséseket, kétszer hajóztunk és egyszer kipróbáltuk a különleges, több kabinból álló kocsit is. (Több kép itt.) Plitvice
A tórendszer térképe
Ezt az útvonalat választottuk
Az út fölött átívelő híd a parkolóba vezet
Csomagmegőrző házikó
Cseresznyés-nutellás rétes
A park jelképe, a medve
Indul a túra!
Micsoda látvány!!
Nagy vízesés
Hajózunk!
Rétes
Jön a kocsi!
Visszaúton a főbejárathoz
Búcsúszelfi
Csomagmegőrző
4-kor visszaértünk, kivettük a bőröndöket a megőrzőből és már fél 5-kor felszálltunk a buszra, így legelöl ülhettünk. 5-kor indultunk, gyönyörű volt az út a hegyeken keresztül, a ködös, esős időt felváltotta a napsütés, mire leértünk a tengerhez.
Mindjárt indulunk!
Hétkor érkeztünk meg Zadarba, óriási szélvihar fogadott bennünket, alig láttunk a portól. Busszal elmentünk a szállásunkhoz, ami egy távolabbi kikötő mellett, közvetlenül a parton volt. A szálló nagyon hangulatos, az épület és a belső tér nagyon modern, de a szobánk elég retró és nagyon szűk, egy emeletes ágy van benne, viszont van hozzá saját fürdőszoba.
Zadar, autóbuszállomás
Úton a szállodába
Marina Borik
HI Hostel Zadar
A szobánk
Folyosó lilában
A szállónk udvara
Még sétáltunk egyet a tengerparton, bevásároltunk, aztán hazamentünk. Kiültünk a hostel udvarára, jó volt a hangulat, (ének, tánc) de néhány perc múlva óriási vihar támadt, dörgött, villámlott, zuhogott az eső, tombolt a vihar egész éjjel!
Kikötő, esti fényben
Balra a szálloda, jobbra a kikotő
Tengerpart
A háttérben a Marina Borik
A strand az akadálymentes lejáróval
Vihar
Jó hangulat a szálló udvarán
08.05. Zadar
Zadar (magyarul Zára) egy kb. 70.000 lakosú város az Adriai-tenger partján, jelentős kikötőváros, Dalmácia fővárosa. Egy földnyelven fekszik egy csatorna partján, amelyet több sziget zár el a nyílt tengertől. A város neve háborgást, hullámzást jelent. A város területe már a kőkorszakban is lakott volt, egy mediterrán népcsoport élt itt, ezután az illírek, majd a rómaiak foglalták el. Éltek itt szlávok és avarok, volt a Bizánci Birodalom része, küzdött érte a Frank birodalom, Velence és Magyar Királyság is. 1202-ben keresztes hadak foglalták el a várost, (a pápa mindenkit kiátkozott, akinek köze volt az ostromhoz), majd II. András zálogba adta Velencének. Ezután a város felváltva hol Velencéhez, hogy a Magyar Királysághoz tartozott, később a Habsburg birodalom, az Olasz Királyság, Jugoszlávia, majd Horvátország része lett. Két érdekesség: Horvátországban itt gyúltak ki először elektromos lámpák az utcán (1894-ben), és egy szomorúbb: a 2. világháborúban a város 80%-a bombatámadás áldozata lett, és mindössze 6000 lakója maradt.
Reggel 8-kor, amikor felkeltünk, még mindig esett, de mire 9-re megreggeliztünk, már el is állt. Az előrejelzés borús, esős időt mondott, ezért jól felöltözve indultunk a városba, de néhány méter után kiderült, hogy ez nagy hiba volt. Kisütött a nap, meleg, fülledt idő lett. Mindegy, ha már elindultunk, nem fordultunk vissza. Kb. 20 perces út vezetett be a központba, közben 3 különböző kikötő mellett mentünk el, az út jobboldalán a tenger, baloldalon pedig gyönyörű villák sorakoztak. Az egyik kikötőben láttunk egy vitorlást, ami az oldalára dőlt, valószínűleg a tegnap éjszakai vihar csapta oda a parthoz, a tulajdonosai kétségbeesetten nézegették.
A szálló udvara
Marina Borik
Strand a szálló mellett
Kristálytiszta!
Olajfák a strandon
Kikötő
Ódon partmenti villa
Szemben az óváros
Hát, ez eldőlt!
Közvetlenül a parton egy gyönyörű, bár kissé elhanyagolt (és a vihar által is megtépázott) parkot láttunk, mivel nyitva volt a kapu, bementünk. A kerítésen lévő tábla feliratából kiderült, hogy ez a Villa Attilia parkja, amely a Smirich család tulajdona volt, de most közparkként használják. A villa 1901-ben épült neoklasszicista stílusban, a kertjét pedig angolparkká alakították, sétányokkal, padokkal, szökőkúttal és egy elég meglepő dekorációval, egy szfinx-szel! Utánaolvastam, és kiderült, hogy a szfinx igazából a szerelem jelképe, Giovanni Smirich építész és felesége Velencéből költöztek ide, de a hölgy tragikus körülmények között meghalt, férje pedig a halhatatlan szerelmük emlékére építette a szfinxet.
A park bejárata
A szfinx
Villa Attilia
Ezután az egyik kanyarban egy kőből épült medencét láttunk, nem igazán értettük, mi a rendeltetése, de úgy tűnt, összeköttetésben áll a tengerrel.
A központi kikötőből egy kis bárkával mentünk át a félszigeten fekvő óvárosba, ez Horvátország egyetlen emberi erővel hajtott kompjárata, minden nap reggel hét és éjfél között egy euróért viszi át az embereket az óvárosba és vissza. Az útikönyv szerint két család 6 férfitagja osztozik az egyébként elég kemény fizikai munkán.
Mini világítótorony
Közeledik a bárka
Kiszállás
Ezután bejártuk a fallal körülvett óváros szűk kis utcáit, tereit. Mivel a félsziget északnyugati részén értünk partot, itt kezdtük a felfedezést. Először megnéztünk egy kis templomot, a neve Miasszonyunk, de az egészség szó is szerepelt a nevében.
A városfal
Miasszonyunk templom
A templom bejárata
Templombelső
Harangtorony
Ezután bementünk a templommal szemben lévő épületbe, ahol egy fotókiállítást néztünk meg a zadari gyaloghíd építéséről. Egy interaktív quizjátékot is elkezdtünk, de rájöttünk, hogy még nem ismerjük eléggé a látnivalókat ahhoz, hogy válaszolni tudjunk a kérdésekre.
Így épült a híd
Ezután szűk sikátorokon keresztül folytattuk a sétát és hamarosan elértük a Szent Ferenc kolostortemplomot, Dalmácia legrégebbi gótikus templomát, amely 1283-ban épült.
Szent Ferenc kolostortemplom
Főhomlokzat
Templombelső
Mellékoltár
Ezután megnéztük a Szent Éliás ortodox templomot. Az eredetileg görög ortodox templom, amelyet 1563-ban emeltek, a 18. század végén került át a szerb közösséghez. Egy csodálatos 16. századi ikongyűjteményt is megcsodálhattunk a templomban.
Szent Éliás templom
Templombelső
A templom mellett egy aprócska tér volt, ódon házakkal, és egy modern épülettel, amelyben a tábla szerint egy gimnázium működött.
Gimnázium
Ezután elértünk az egyik legfontosabb épülethez, a Szent Anasztázia katedrálishoz. A 11. században épült egy ókeresztény bazilika helyére. (Állítólag már a 4. században is állt itt templom.) A templom belső berendezésére a gótikus stílus jellemző, a ma látható homlokzat 1324-ben készült el. A 15. században kezdték el építeni a harangtornyot, de csak 1890-ben készült el.
Éppen misét tartottak a templomban, így nem mászkálhattunk az épületben, de a bejárattól gyorsan csináltunk néhány képet.
Szent Anasztázia katedrális
Főbejárat
Templombelső
Harangtorony
Ezután megérkeztünk a félsziget egyik legfontosabb terére, a Fórumra. Ez volt a római kori Zadar (akkori nevén Jadera) központja, az 1. században alakították ki. A 90x45 méteres tér három oldalát márvány oszlopsor szegélyezte, a mai napig láthatók az akkori középületek (gyűlésterem, bolthelyiségek) alapjai, és egy hatalmas oszlop, amit a középkorban pellengérként használták. A Fórum egyik oldalát a Régészeti Múzeum modern tömbje uralja. A tér legfontosabb épülete azonban a 9. században épült Szent Donát templom, melynek érdekes, kerek formája azonnal felkeltette az érdeklődésünket. (Részletes leírás és több kép a templomról itt.)
A római kori Fórum
Régészeti Múzeum
A háttérben a Szent Donát templom
Szent Donát templom és a katedrális harangtornya
Templombelső
Szintén a Fórumra néz az 1066-ban épült Szűz Mária templom, melynek ma látható homlokzata reneszánsz stílusú. Mellette (sajnos felállványozva) egy román stílusú harangtorony, amelyet Könyves Kálmán építtetett 1105-ben.
Szűz Mária templom a harangtoronnyal
Ezután az óváros főutcáján a Siroka utcán tovább sétáltunk a másik központi tér, a Narodni trg (vagyis a Népek tere) felé. Ez a zadari élet központja a középkor óta. A velencei-török háborúkban a tér súlyosan megsérült, ezután építették újjá olaszos, reneszánsz stílusban. Az első épület, amit a Népek terén megpillantottunk, az 1565-ben épült reneszánsz stílusú Loggia. Itt lakott a város kormányzója, majd bíróságként működött, ma pedig kiállítóterem. Vele szemben áll a városi őrség épülete, amely 1520-ban épült, majd a 17.században egy tornyot emeltek rá. A ma is látható óratorony 1803-ban készült el, az óra azóta is működik! A tér keleti oldalán áll az 1562-ben épült Pedrini palota, amely ma Városházaként és múzeumként működik.
Zadarban 1520 óta (!) működik közvilágítás, az eredetileg fatüzelésű lámpákat 1860-ban cserélték ki olajlámpára. A Városháza előtt látható lámpa pontosan úgy néz ki, mint ezek az olajlámpák, és egy ilyen lámpa helyén áll.
Szemben a Loggia
Óratorony
Városháza, előtte a lámpa
Népek tere
Balra a Városháza tornya
Ezután tovább indultunk a sétálóutcán az óváros keleti vége felé, útközben elmentünk a Szent Simon templom mellett, amelyet a 17. században barokkosítottak, bár még felfedezhetők rajta 5. századi elődjének nyomai is. Vele szemben a Rektori palota, amelyben ma kiállításokat tartanak. Végül kiértünk az Öt kút terére, ahol megcsodáltuk a zömök, ötszögletű tornyot, a Kapitány tornyot, amely onnan kapta a nevét, hogy Zadar kapitánya a közelben lakott. Valamikor 10 ilyen ötszögletű torony volt Zadarban, de mára ez az egy maradt meg. A térről visszafordultunk és a Barakevics utcán kisétáltunk az óváros szélére. A Városi kapun keresztül kiértünk a hídhoz.
Tömeg a sétálóutcán
Einstein
Szent Simon templom
A rektori palota
Balra a Rektori palota, jobbra a Szent Simon templom
Városfal
Kapitány torony
Öt kút tere
Barakevics utca
Városi kapu
Mivel dél volt, nagyon meleg és már nagyon vágytunk a strandra, ezért hazaindultunk. Ezúttal a félszigetet a szárazfölddel összekötő hidat választottuk, amelynek építéséről a kiállításon már sokat megtudtunk.
A szárazföldön, a postánál felszálltunk a buszra, ezúttal nem szálltunk le a szállás közelében, a domb tetején, mint első nap, mert a recepciós szerint a busz közvetlenül a szállás előtt áll meg. Hát, kiderült, hogy ez nem volt jó ötlet, mert a busz borzasztó nagy kerülőt tett, végigment a parton egészen Diklo-ig, ott visszafordult, és aztán tényleg a hostel előtt állt meg.
A tömeg mögött a híd
Kilátás a hídról az óvárosra
A szárazföld modern épületei
Kikötő
Gyorsan átöltöztünk és kisétáltunk a tőlünk kb. 100 méterre lévő strandra. Igaz, hogy a part aprókavicsos volt, de egy kibetonozott lépcső vezetett a kristálytiszta vízbe, így kényelmesen be tudtunk sétálni. (Még kerekesszékeseknek is kialakítottak egy lejárót.)
Strand
Estig úszkáltunk és napoztunk, aztán lezuhanyoztunk, átöltöztünk és este fél 7-kor visszaindultunk az óvárosba. Ezúttal nem a bárkával mentünk át, hanem a hídon, de ez azzal járt, hogy meg kellett kerülnünk az egész kikötőt, így csak negyed 8-kor értünk be az óvárosba. Ezúttal ott kezdtük a sétát, ahol délben abbahagytuk, az Öt kút terén. Állítólag amikor felhúzták a várfalakat, rájöttek, hogy a kutak a falon kívül maradtak, ezért egy vízvezetékrendszert építettek ki. A tér mai formáját a 19. században az osztrákok alakították ki. A teret a Szárazföldi kapun hagytuk el a Fosa, vagyis a kis délkeleti kikötő irányában. A kaput római alapokra építették, mai formája 1543-ban alakult ki. A diadalív formájú kapu az egyik legszebb és legjobb állapotban megmaradt műemlék Dalmáciában, közepén egy nagyobb és kétoldalt két kisebb kapu nyílik rajta, a középső kapu felett pedig a velencei uralomra utaló szárnyas oroszlánt láthatjuk.
Úton az óvárosba
Kikötő
Barakovics utca
Kapitány torony
Az öt kút egyike
Kilátás a Fosa-ra, jobbra a kapu
A Szárazföldi kapu fentről
Fosa kikötő
A Szárazföldi kapu
Mielőtt a kaput átlépve visszatértünk volna az óvárosba, még megnéztük a citadellát, amely a helyőrséget szállásolta el a velencei időktől a 18. századig. A korábbi római védművekre épült, és Sibenik erődjével együtt szerepel a világörökségi listán, mint 16-17. századi velencei védmű, ezért mindenképpen fel akartuk keresni.
Az erőd fala
A velencei erőd
Újra a Fosa kikötőben
Miután megnéztük az erődöt, beléptünk a Szárazföldi kapun és ezúttal egy másik utcán, a Spire Brusine-n haladtunk nyugat felé. Elmentünk az 1389-ben épült Szent Mihály templom mellett, amelyhez egy ferences kolostor is tartozik Ezután kimentünk a partra, ahol az egyik hotel étterme előtt megpillantottunk a Stomorica Szent Mária templom romjait. Ennek a kis, 11. századi ókeresztény templom alapjait először 1880-ban találták meg, de néhány év múlva visszatemették és aztán 1966-ban tárták fel újra. Nagyon érdekes az alaprajza, az öt félköríves apszis a főhajóval együtt egy kulcsot formáz. (Állítólag Szent Péter kulcsát jelképezi.)
Spire Brusine
Szent Mihály templom és kolostor
A Stomorica templom alapjai
Ezután végigsétáltunk a félsziget délnyugati partját és megnéztük azt a híres naplementét, amiről Hitchcock azt mondta, hogy itt a legszebb a világon!
Miután lement a nap, visszamentünk a Forumra, és a Szűz Mária templom mellett egy olasz étteremben megvacsoráztunk. Pizzát ettünk és spagettit a tenger gyümölcseivel. Aztán fagyiztunk a sétálóutcán, majd a bárkával átkeltünk a szárazföldre és a gyönyörűen kivilágított tengerparton hazasétáltunk a szállodába, fél 11-re értünk haza.
Szent Donát templom és a harangtorony
Szűz Mária templom
Kolostor
Sikátor
Az étterem terasza
Pizza
Spagetti a tenger gyümölcseivel
Fesztivál a Forumon
Fagyizunk
Jön a bárka
Partot értünk
Yachtok a kikötőben
Egy kivilágított villa a parton
A szfinx esti fényben
08.06. Trogir
Reggel 8-kor keltünk, megreggeliztünk, összepakoltunk és a 9.20-as busszal elmentünk a buszállomásra. Megvettük a jegyet Trogirba (az utolsó kettőt!!), aztán vártunk egy órát. 11-kor kellett volna indulnunk, de végül 11.52-kor indultunk el. Amikor pakoltuk be a bőröndöket, kiderült, hogy a jegyen kívül még 1,3 Euro-t kell fizetni a poggyászért is, ott, a busz mellett, ráadásul csak készpénzben. Ezt persze senki nem értette (mi sem), ezért mindenki veszekedett egy sort, elment pénzt váltani, stb., nem csoda, hogy már addig is egy órát késett a busz! Végül csak elindultunk, csodaszép volt az út, végig a part mentén, néhány méterre a tengertől!
Végre megjött a buszunk!
Zadar, buszállomás
Végül 3-kor értünk Trogirba, (fél 2 helyett), gyorsan megtaláltuk a szállást, a Ciovo szigeten áll, ahová két hídon át lehet átjutni, az óvárosi szigeten keresztül. Egy gyönyörű villában lakunk, néhány méterre a parttól, még erkélyünk is van! Kipakoltunk, aztán lementünk az egy percre lévő strandra, negyed 7-ig úsztunk és napoztunk, aztán hazamentünk, hajat mostunk és olvastunk. Kiderült, hogy az ablakot nem lehet becsukni, mivel eddig minden éjjel vihar volt, féltünk, hogy most is az lesz, így szóltunk a tulajnak, hogy szerelje meg.
Trogir, buszállomás
Háttérben az óváros
Kikötő
A sziget felső vége
Ciovo sziget
A szigetre vezető hídon, balra az óváros
Villa Jadran
Étterem
A szobánk
Lépcsőház
Az erkélyünk
Kilátás az erkélyről
A villa kapujában
Strand
Újra otthon
08.07. Trogir
Végül nem volt vihar az éjjel, én viszont nem éreztem jól magam, már tegnap este is szédültem. Végül, 11 óra előtt, azért mégis bementünk a városba, szerencsére csak néhány percre van a központ.
Trogir egy 12.000 lakosú kisváros az Adriai-tenger partján. Tulajdonképpen egy szigeten fekszik, a szárazföld és Ciovo szigete között, (itt lakunk mi), mindkettővel hidak kötik össze. A települést az illírek alapították, majd Ceasar a római birodalom részévé tette. Később Dalmáciával együtt a Bizánci birodalom része lett. A bizánciak helyére avarok és szlávok érkeztek, majd Nagy Károly hódította meg. A 10. században a horvát, majd a magyar királyság része lett, 1420-ban pedig elfoglalta Velence, és Trogir egészen a 18. század végéig a városállam fennhatósága alatt maradt. Elfoglalta Napóleon, volt a Habsburgoké, rövid ideig Olaszországé is, majd Jugoszlávia, végül Horvátország része lett. Ma főleg a turizmusból él, de fontos a hajógyártás, mezőgazdaság és a halászat is.
Először végigsétáltunk a parton, a kikötő mellett, gyönyörű volt innen az óváros tornyainak a látványa a kis vitorlások és csónakok fölött. A hídon átkelve először a kis román stílusú templom, a Keresztelő Szent János templom mellett sétáltunk el. A templom a 13. században épült, ma múzeum működik benne. Egy kis sikátoron keresztül máris a főtéren voltunk, ahol megláttuk a Szent Lőrinc katedrális jellegzetes harangtornyát. Úgy gondoltuk, majd inkább este mászunk fel a toronyba, így a katedrális megnézését is elhalasztottuk.
Kilátás a villából a tengerre
A villa kapujában
Kikötő, háttérben az óváros, mögötte a szárazföld hegyei
Ciovo sziget a hídról
Balra Keresztelő Szent János temploma, mellette a katedrális tornya
A Szent János templom homlokzata
Sikátor
A katedrális tornya
Szent Lőrinc katedrális
A katedrális a II. János Pál pápa téren áll, körülötte gyönyörű, főleg velencei stílusú épületek magasodnak. Az egyik ilyen a Városháza, amelyet már a 13.. században is említenek források. Homlokzatán nyitott boltívek, reneszánsz ablakok láthatók és trogiri nemesi családok címerei. Bementünk az udvarra is, gyönyörű lépcsőt és oszlopokat láttunk.
II. János Pál pápa tér
Városháza
Belső udvar
Lépcsőház
A katedrálissal szemben áll a jellegzetes formájú Óratorony, amelynek kupoláját 1447-ben a Szent Sebestyén templomról mentették meg. Az óra alatt látható is Szent Sebestyén szobra. Alatta egy kis múzeum és a korábban itt állt Szűz Mária templom romjai.
Így nézett ki a templom
A templom romjai
Az óratoronytól jobbra áll a Loggia, ami a 14. században épült és a tetejét hat római oszlopfős oszlop tartja. A kőből készült bírói asztal még abból az időből származik, amikor a Loggia-ban nyilvános tárgyalásokat és ítélkezést tartottak. Falát domborművek díszítik és nagyon érdekes, fakazettás a mennyezete. Sajnos szemből nem nagyon lehet látni, mert a tér éttermeinek napernyői eltakarják. A tér másik oldalán, a katedrális főbejáratával szemben áll a velencei stílusú Cipico-palota. Egy római ház maradványaira épült, 1457-ben készült el, méghozzá az akkor legelőkelőbb trogiri család megrendelésére. A legszebb része a két, faragott díszítésű, három részre osztott boltíves ablak.
A napernyők mögött a Loggia oszlopai
A fal előtt a bírói asztal
Mennyezet
A katedrális harangtornya a Loggia alól nézve
A bírói asztal
Balra a Cipico-palota
A katedrális bejárata
A harangtorony alulnézetből
A napernyők mögött az Óratorony és a Loggia
A Loggia mögött, ahogy befordultunk a Gradska-ra, erre a kis sikátorra, (ami tulajdonképpen az óváros főutcája, hiszen ez köti össze a Tengeri kaput a főtérrel és a Szárazföldi kapuval), megláttuk a Szent Borbála templom bejáratát. Nem volt könnyű észrevenni, teljesen a házak között, eldugva nyílt, még szerencse, hogy egy tábla figyelmeztetett rá bennünket. Ez egyébként Trogir egyik legrégebbi temploma, egy korábbi, 9. századi templomot alakítottak át 1000 körül háromhajós bazilikává. Eredetileg Szent Mártonnak hívták, később kapta Szent Borbála nevét. A belső tér nagyon puritán, nagyon keskeny és magas, teljesen egyszerű, sehol egy festmény vagy freskó. A főhajót és a két nagyon keskeny oldalhajót finom oszlopok tartják, kicsit furcsán hatnak rajtuk a dúsan díszített korinthoszi oszlopfők (elképzelhető, hogy ezek máshonnan kerültek ide).
A Szent Borbála templom bejárata
A templom belső tere
Mennyezet
Lent a korinthoszi oszlopfők
Ezután továbbsétáltunk a Gradska-n, bepillantottunk a Szent Miklós bencés kolostor és templom gyönyörű belső udvarára (pálmák és szép oszlopok mindenütt), aztán pedig kimentünk a Tengeri kapun, amely 16. században épült. Két oszlopát, amelyek a kaput keretezik, világosabb színű kőtömbökből faragták. A kaputól jobbra egy kis, cseréptetős épület áll, (ezt is elég nehéz észrevenni, mert eltakarja egy étterem napernyője), ez a kis Loggia. Korábban ez volt a halpiac, de működött itt vámház is, 1527-ben épült, kilenc oszlop tartja a tetőt.
A Szent Miklós kolostor bejárata a Gradska-n
Belső udvar
Kilátás a Tengeri kapun a tengerre
A tengeri kapu a tenger felől
A kapu mögött kanyarog a Gradska
A kis Loggia, előtte napernyők
Kis Loggia
Kilátás a Ciovo szigetre
Ezután a Gradska-n visszamentünk a főtérre, majd a sziget másik oldalára, a Szárazföldi kapuhoz, ami a 16. században épült, Szent János szobra díszíti és egykor egy felvonóhíd is működött itt. A kapu mellett áll egy barokk palota, amiben ma a Városi Múzeum működik.
Főtér
A Szárazföldi kapu
Városi Múzeum
Timi vett ennivalót, a kikötőben, egy szép parkban a a kikötő közelében megettük, aztán hazamentünk, én pihentem a hűvös szobában, Timi pedig délután lement a strandra.
A háttérben a szárazföldre vezető híd
A kikötő mögött a buszállomás
Úton hazafelé, a szigetre
Este 7-kor Timi visszaért a strandról, én pedig jobban éreztem magam, így újra bementünk az óvárosba,. Ezúttal tényleg megnéztük a katedrálist, nemcsak kívülről, hanem belülről is, sőt a harangtoronyba is felmásztunk. Sajnos, mire lejöttünk, a keresztelőkápolnát bezárták, így azt már nem tudtuk megnézni. Részletes leírás és több kép a katedrálisról itt.) Kikötő
Ciovo szigete a lemenő nap fényében
Szent Lőrinc katedrális
A főbejárat
Templombelső
Az Orisni-kápolna
Kincstár
Kilátás a teraszról a Cipico-palotára
... és az Óratoronyra
Lépcső a toronyban
Kilátás a toronyból
A keresztelőkápolna bejárata
Miután megnéztük a katedrálist, bolyongtunk kicsit az óváros szűk sikátoraiban, mindenütt pici boltok és éttermek, fényesre koptatott kövek és apró erkélyek, Zadar óvárosával ellentétben itt egyáltalán nem láttunk modern épületet. Séta közben megcsodáltuk a Miasszonyunk templom tornyát, majd kiértünk a sziget északi partvonalán a kikötői sétányra. Itt csináltunk néhány fényképet a lemenő nap fényében, aztán már meg is láttuk a sziget északnyugati sarkában álló Szent Márk tornyot. A velenceiek építették 1470-ben, csonkakúp alapon álló kör alakú torony, a tetején lőrésekkel, amelyek mögött egykor ágyú védték a tengerszorost. A torony mellett focipálya, éppen meccset játszottak rajta. A pálya másik oldalán, a sziget délnyugati sarkában áll a Kamerlengo-erőd, ez volt a velencei kormányzó rezidenciája. Eredetileg a velenceiek ellen kezdték építeni, a 13. században, de végül éppen ők fejezték be 1430 körül. Az alapja hatszögletű, a három tornyot és a bástyát magas falak kötik össze. Jelenleg színházi előadásokat, koncerteket rendeznek itt. Ezután végigsétáltunk a sziget északi partján, végig a pálmafák szegélyezte tengerparti sétányon, balra az óváros, jobbra pedig a tenger, yachtokkal, csónakokkal és vitorlásokkal. Mindenütt hömpölygött a tömeg, sokan vacsoráztak az éttermek teraszain, a parton pedig kis bódékban a másnapi hajókirándulásokra kerestek vállalkozó kedvűeket. Elsétáltunk a Szent Domonkos templom és a Berislavic-palota mellett és visszaértünk a szigetünkre vezető hídhoz.
Miasszonyunk templom
Kikötő
Szent Márk torony
Focipálya
Jobbra a torony, balra a pálya, mögötte a tenger
Kamerlengo-erőd
Tengerparti sétány
Ez aranyos!
A pálmák mögött a Szent Domonkos templom
Berislavic-palota
Tömeg a sétányon
Miután átmentünk a szigetre, nem a tengerparton, hanem egy utcával feljebb mentünk haza, így útközben meg tudtuk nézni a Szent Jakab templomot, aminek a tornyát már sokszor láttuk a partról. Így most felülről, a domboldalról közelítettük meg a villánkat.
Szent Jakab templom
Pékség a sarkon
Villa Jadran
08.08. Sibenik
Reggel összepakoltunk, levittük a bőröndöket a recepcióra (nem volt ott senki, de telefonon megbeszéltük velük, hogy otthagyjuk a csomagokat estig), aztán a 9.30-as busszal átmentünk Sibenikbe. Persze, ez a busz is késett egy félórát, de már meg sem lepődtünk!
Reggeli kilátás az erkélyről
Háttérben az óváros
A hídon
Buszállomás, Trogír
Végül negyed tizenkettőkör érkeztünk meg Sibenikbe, a buszállomás közvetlenül a tengerparton volt.
Sibenik egy kb. 42 ezres város, neve a horvát sib (bozót) szóból ered. A 9. században már biztosan állt itt egy erőd, ekörül alakult ki a város. Első írásos említése 1066-ból való, Szent László király uralkodása alatt elfoglalták a magyarok, majd Velence birtoka lett. Ezután többször is gazdát cserélt, ennek ellenére a fejlődése töretlen volt. 1412-től 400 évig velencei uralom alatt élt, de a város autonómiát élvezett. A törökök többször is sikertelenül akarták elfoglalni, a 17. század közepén egy pestisjárvány a lakosság háromnegyedét megölte. 1797-ben Habsburg uralom alá került, majd Napóleon serege foglalta el. A 19. század végén a város fejlődése új lendületet kapott, kórház, vízerőmű épült, a lakosság száma elérte a tízezer főt. Az első világháború után a Jugoszláv Királysághoz tartozott, 1941-ben német és olasz csapatok foglalták el, majd 1991-ben a független Horvátország része lett.
Először végigsétáltunk a tengerparton, világos volt az irány, hiszen láttuk a katedrális tornyát az óváros háztetői felett. A 14. századi Palota-kapun mentünk be az óvárosba, amely a Rektori palota épülete alatt vezet át a tengerparti sétányról a városfalon belülre.
Buszállomás, Sibenik
A tenger Sibeniknél
Háttérben a katedrális tornya
A Palota-kapu, a Rektori palota alatt
Először a Szent Borbála templom gyönyörű homlokzatát néztük meg, aztán balra fordulva már ott is álltunk a Szent Jakab katedrális keleti sarkánál. Megkerestük a főbejáratot és megnéztük a katedrálist, ami a világörökségi listán is szerepel. (Részletes leírás és több kép itt.) Szent Borbála templom
Balra a katedrális sarka
A Szent Jakab katedrális keletről
Emberfejek a külső falon
Oroszlános bejárat
A katedrális előtti tér
Főhomlokzat
Templombelső
Lejárat a keresztelőkápolnába
Keresztelőkápolna
Az oroszlános bejárat előtt
Kilátás a tengerre a katedrális lépcsőjéről
Jobbra a katedrális, szemben a Szent Borbála
Miután megnéztük a katedrálist, megcsodáltuk a tér másik oldalán álló kétszintes régi loggiát, amely 1543-ban épült és egykor a városi tanács ülésezett benne. A földszintjén nyitott oszlopcsarnok áll 9 nagy boltívvel, a felső szint pedig az oszlopos korlátos loggia. Elindultunk a mellette lévő lépcsőn felfelé, hogy megnézzük a hegy tetejére épült Szent Mihály erődöt. Szűk sikátorokon, meredek lépcsőkön másztunk felfelé, úgy tűnt, itt már kevesebb a turista, nem voltak üzletek és éttermek, csak a helyiek házai. Elmentünk a Szent Lőrinc kolostor mellett, majd a Szent Anna temető magas falai mellett megláttuk a Szent Mihály erődöt. Ez az egyik legrégebbi védmű a városban, miután egy villámcsapás miatt felrobbant, helyreállították, de a tornyait már nem építették újjá. Jelenlegi kialakítása 16-17. századi. Nem mentünk be, de így is megcsodálhattuk a tengerre nyíló kilátást.
Jobbra a régi loggia
A loggia és mellette a lépcső
Sikátor
A katedrális fentről
Szent Lőrinc kolostor
Jobbra a Szent Anna temető
Szemben az erőd falai, jobbra a temető
Kilátás az erődből
A Szent Mihály erőd fala
Miután megnéztük az erőd masszív falait, elindultunk lefelé, újabb szűk sikátorok, aprócska terek, hangulatos éttermek között haladtunk. Végül választottunk is egyet az utóbbiak közül, egy kis árnyas téren, kockás abrosszal letakart asztalok: pont ilyet kerestünk!
Az étterem bejárata
Nagyon hangulatos!
Halleves
Grillezett cápafilé krumplival és mángolddal
Lasagne rákkal
Mivel csak néhány utcára voltunk a buszállomástól, gyorsan odaértünk. (Már leszálláskor megvettük a jegyet visszafelé, így igyekeztünk, hogy elérjük.) Útközben azért még felfedeztünk egy kis parkot az óváros szélén, benne Kazimir király szobrával.
Park, háttérben a tenger
Kazimir király
Buszállomás
A tenger a buszállomás előtt
A 14.20-as busszal visszamentünk Trogirba, persze ez is sokat késett, de visszafelé a tenger felőli ablaknál ültem, így elég sok felvételt csináltam a tengerről, amitől néha csak centiméterekre futott az út. Még a kristálytiszta vízben a tengerfenéken lévő kavicsokat is láttam a busz ablakából. Már alig vártuk, hogy hazaérjünk, és mehessünk a strandra.
Négy óra után megérkeztünk Trogirba, a buszmegálló melletti piacon vettünk ajándékot, gyümölcsöt, aztán délután 5-kor még lementünk a strandra. Úsztunk, napoztunk, aztán visszamentünk a villába a bőröndökért, átöltöztünk és elindultunk a buszállomásra.
A 19.20-as helyijáratú busszal átmentünk Splitbe, a kéteurós jegyünk 105 percig érvényes volt (ezt Timi vette észre szemfülesen!), ezért még a 11-es buszra sem kellett új jegy, amivel a szállásunkra mentünk. (Azért kicentiztük, még kb. 5 percig volt érvényes a jegy, amikor felszálltunk!) Az apartman (amiről mi azt hittük, hogy hostel) a Marjan domb oldalában álló többszintes ház volt, aminek első emeletén egy lakásban laktunk, együtt a háziakkal, (egy idősebb horvát párral) és a másik szobában francia turistákkal. A háziak nagyon aranyosak voltak, kitettek nekünk egy cetlit a lépcsőre, hogy hol találjuk a szobát, sőt, még finom limonádéval is megkínáltak, este fél 10-ig beszélgettünk. (A nő Hvar szigetéről való, a pasi pedig korábban evezőbajnok volt, aztán oktató.)
A házunk
Üzenet a korláton
A szobánk
Francia erkély
Kilátás a szobánkból
08.09. Split
Reggel megint nem éreztem jól magam, ezért csak 11-kor indultunk a városba. Nem volt gond, hogy a legnagyobb melegben jártuk a várost, hiszen az óváros szűk sikátorai árnyékosak voltak.
Split (magyarul Spalató), Dalmácia legnagyobb, Horvátország második legnagyobb városa, igazgatási és gazdasági központ. Nevének eredetéről két elképzelés van, az egyik szerint görög eredetű, és csipkebokrot jelent, a másik szerint pedig illír eredetű és a latin palota szóhoz igazították hozzá. Ez utóbbit támasztja alá, hogy Split története igazából 293-ban kezdődik, amikor a közeli Salona-ban született Diocletianus császár óriási palotát építtetett a tengerparton és lemondása után itt töltötte élete utolsó éveit. A későbbi város a palota körül alakult ki, horvát, magyar és velencei fennhatóság alatt is volt. Itt szállt hajóra II. András a Szentföldre indulva, ide menekült IV. Béla a tatárok elől (lányai a székesegyházban vannak eltemetve). A térség többi városához hasonlóan állt francia, osztrák, olasz, később jugoszláv, majd horvát fennhatóság alatt. 1912-ben megépült a vasút, ami összeköttetést teremtett Dalmácia és Horvátország többi része között. A belváros 1979 óta az UNESCO világörökségének része.
A házunk
Marjan-domb
Háttérben a hegyek
A házunk fölött vezető út egyenesen a központba vitt, kellemes volt a séta, az egyik oldalon szép villák, a másikon pedig a Marjan-domb fái. Néhány perc alatt beértünk az óvárosba. Érdekes, hogy a gyönyörű kőből épült házak, sikátorok itt szinte néptelenek voltak, hiszen a turisták inkább a kikötő körül és a palotán belül tolongtak, itt inkább békésnek tűnt az élet. Elmentünk egy modern templomépület és a színház mellett, és már meg is érkeztünk a szűken vett óvárost körülölelő fal sarkához.
Úton az óváros felé
Színház
Bekanyarodtunk a Marmontova utcára, így tulajdonképpen végigmentünk az óváros nyugati fala mentén. Balra fordulva máris az óváros kellős közepén voltunk, méghozzá a Népek terén. A 15. századtól kezdve ez volt a város üzleti és adminisztratív központja, a nemesek impozáns épületeket emeltek a téren. Ilyen a reneszánsz Városháza, ami a 15. század elején épült, földszintjén három boltíves loggia, felső szintjén pedig gótikus ablak található. A tér sarkán áll a gyönyörű Karepic-palota. A nemesi család Trogirból költözött Splitbe 1300-ban, ekkor építették fel gótikus palotájukat egy korábbi, román stílusú ház átépítéseként. Később reneszánsz díszítést kapott. Innen nyílik a Vaskapu, ami tulajdonképpen a Diocletianus-palota nyugati bejárata és mellette áll a 12. századi Óratorony. Megnéztük az 1394-ben épült Ciprianis-Benedetti-palotát is. Ekkor még nem léptünk be a palota területére, hanem továbbindultunk a tenger irányába. Elsétáltunk a Race Bradic téren álló Marian-bástya mellett. A nyolcszögletű bástya az egyetlen, ami megmaradt abból az erődből, amelyet még a velenceiek építettek a 15. század végén. A tér közepén áll Marco Marulic szobra. Ennek a 15. században élt írónak és tudósnak a nevéhez fűződik a horvát nyelvű irodalom megalapítása. Ezután végigsétáltunk a Riva-n, ezen a gyönyörű, pálmafás sétányon, amely végighúzódik a palota déli fala és a tenger között.
Marmontova utca
A várfal északnyugati sarka
Balra a Városháza
Karepic-palota
Vaskapu és Óratorony
A Ciprianis-Benedetti-palota
Marina-bástya
Előttünk a tenger
Brace Radic tér
Fagyivásárlás
Riva
Kikötő
Miután megcsodáltuk a tengeren ringatózó hajókat, úgy döntöttünk, a tengerre nyíló Bronzkapun közelítjük meg a palotát. (Részletes leírás Diocletianus palotájáról és több kép itt.) A palota déli fala
A palota makettje
Középen a Bronzkapu
Bronzkapu
Alagsor
A timpanon
Az oszlopcsarnok keleti oldalán, a harangtorony alatt átkelve érünk a Szent Dujmo (vagy Szent Duje) székesegyház bejáratához. Kombinált jegyet vettünk, amivel a katedrális mellett a kriptát és a keresztelőkápolnát is meg tudtuk nézni. Először a katedrálist és az épület alatt található kriptát néztük meg. (Részletek és több kép a katedrálisról itt.) Bejárat
Templombelső
A székesegyház teraszán
Lejárat a kriptába
A kripta folyosója
Kripta
Ezután visszamentünk az Oszlopcsarnokba. A székesegyház bejáratával szemben egy kávézó áll, a Luxor nevet viseli, ami az Oszlopcsarnokban látható szfinxre utal. (Egykor két szfinx őrizte a császár mauzóleumát, de amikor azt templommá építették át, a másikat eltávolították.)
Luxor kávézó
Egy szűk sikátoron keresztül értünk el a Szent János keresztelőkápolnához. Az épületet eredetileg a 6. században emelték, ez volt Jupiter temploma. A kora középkorban alakították át keresztelőkápolnává, itt látható Ravennai János püspök szarkofágja, Ivan Mestrovic Szent János szobra és egy gyönyörű keresztelőmedence a helyiség közepén.
Szent János keresztelőkápolna
Bejárat
A keresztelőmedence oldala
Ezután visszamentünk az Oszlopcsarnokhoz és elindultunk kelet felé, néhány perc múlva elértük a palota keleti falán nyíló Ezüstkaput. Itt kimentünk, elmentünk a Szent Domonkos templom mellett, amelyet a korábban itt álló Szent Katalin kápolna átépítésével emeltek, és kiértünk a piacra. Innen a kikötő mentén elsétáltunk a néhány percre lévő buszállomásra és megnéztük, van-e csomagmegőrző. Mivel elégedettek voltunk az ajánlattal (óránként 20 cent), úgy döntöttük, ezúttal nem hagyjuk majd a bőröndöket a szálláson, inkább már reggel lehozzuk ide, aztán majd este, a busz indulása előtt ráérünk kivenni őket. Így nem veszítünk időt azzal, hogy visszamegyünk a szállásra.
A harangtorony
A székesegyház keletről
A palota fala
Római mozaikok
Ezüstkapu
A palota fala mentén
Balra a piac, jobbra a palota fala és egy torony
Piac
A palota délkeleti sarka, balra a Marjan-domb
Hajókkal
Sellő a hálóban
Háttérben a Marjan-domb
Ezután visszasétáltunk a palotához, az Ezüstkapun keresztül újra beléptünk a palota területére. Visszamentünk az Oszlopcsarnokhoz, majd észak felé fordultunk, és megkerestük a palota tulajdonképpeni főbejáratát, az Aranykaput. Ez volt a legimpozánsabb bejárat, (Salona felé nézett), kis tornyok, félköríves boltívek és szobrok díszítik. A kapun túl, a Strossmayer-parkban áll Ivan Mestrovic 8 méter magas szobra, amely a horvát történelemben fontos szerepet játszó Ninski bíborost ábrázolja.
A palota keleti fala
Timi az Ezüstkapu előtt
A Szent Dujmo székesegyház
Aranykapu
Strossmayer-park
Ninski bíboros szobra
Oszlopcsarnok
Óratorony
Vaskapu és Óratorony
Miután felfedeztük a palotát, hazasétáltunk, ugyanazon az úton, ahol délelőtt bejöttünk a városba.
Úton hazafelé
Dekoráció
A házunk
Marjan-domb
Kilátás a házunkból
Átöltöztünk, aztán lementünk a strandra. Ez egy kis szabadstrand a Marjan-félsziget északi részén, úgy láttuk, főleg a helyiek járnak ide (nekünk is a háziasszonyunk ajánlotta). Már elég késő volt, amikor kiértünk, ráadásul a nap sem nagyon sütött, így miután úsztunk egy jót, kicsit száradtunk, aztán elindultunk haza, méghozzá ezúttal nem az erdei úton, hanem a kikötőben. Aztán vettünk kaját és 8 körül hazasétáltunk.
A Marjan-park bejárata
Úton a strandra
Kilátás a tengerre
A strandon
Kikötő
08.10. Split
Reggel összecsomagoltunk, 9-kor elbúcsúztunk a háziaktól és elindultunk a városba. Beadtuk a bőröndöket a csomagmegőrzőbe, (óránként 20 centért), vettünk ajándékot és gyümölcsöt a piacon, aztán kimentünk a Baciceva strandra. Annyira közel volt a buszállomáshoz (és a vasútállomáshoz meg a kikötőhöz is), hogy néhányan bőröndökkel együtt jöttek ki. Az egész napot itt töltöttük, úsztunk és napoztunk (kicsit le is égünk, eddig sohasem voltunk napközben ennyit a napon), ettünk fügét és barackot, aztán este 7-kor kiváltottunk a bőröndöket, átöltöztünk, megvacsoráztunk, aztán a 21.25-ös busszal elindultunk haza.
Apartman az udvarunkban
A lakásunkhoz vezető lépcső
Franciaerkély
Split kikötője
Úton a strandra
Bacvice strand
A kikötő esti fényben
Megjött a buszunk!
08.11.
Egy órával hamarabb, reggel fél 9-kor megérkeztünk Budapestre, Timi így elérte a 9.23-as vonatot, én pedig a 10-es busszal indultam Csongrádra. Az autópályán baleset volt, ezért késve, csak dél körül értünk Csongrádra.
Napfelkelte a buszon
Pihenő Balatonlellén
Források:
Zágráb – Wikipédia (wikipedia.org)
Plitvicei-tavak – Wikipédia (wikipedia.org)
Zára – Wikipédia (wikipedia.org)
Zadar látnivalói – ezeket a helyeket érdemes felkeresni! (horvatorszaginfo.hu)
Trogir – Wikipédia (wikipedia.org)
Trogirban nyaralnál? Látnivalók, programok + letölthető térkép! (horvatorszaginfo.hu)
Šibenik – Wikipédia
Split – Wikipédia (wikipedia.org)
Splitben nyaralnál? Látnivalók, szállások + letölthető térkép! (horvatorszaginfo.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése