Október 28. Csongrád-Dublin
Reggel 4.40-kor keltem, összepakoltam, csináltam melegszendvicset, aztán (még sötétben) kibicikliztem a buszállomásra. 5.25-kor indult a busz Félegyházára, mire odaértünk, felkelt a nap. Átsétáltam a vasútállomásra, közben megcsodáltam a szecessziós stílusú városházát.
Megvettem a jegyet Ferihegyre, a pénztáros megkérdezte, nem kérek-e kiegészítő jegyet (300 forintért) a reptéri buszra, igent mondtam az ajánlatra. (Mivel mostanában online veszem a jegyet, már el is felejtettem, hogy van egy ilyen lehetőség.) Jó meleg volt a vonaton, Ceglédig gyorsan haladtunk, de ott elég sokat álltunk, végül 21 perc késéssel értünk fel Ferihegyre.
Csongrád, autóbuszállomás
Kiskunfélegyháza, autóbuszállomás
Városháza, hajnalban
Úton a vasútállomásra
Vasútállomás
Már a reptéri buszon olvastam Tünde üzenetét, hogy még nem íram be néhány órát a Krétába, ahogy leültem a terminálban, megpróbáltam belépni a Krétába, először nem sikerült, de mire Timi megjött, (ők is sokat álltak Cegléden!), végül mégis sikerült belépni, így be tudtam írni az órákat. (Közben felhívtam Tündét, kiderült, hogy ráért volna a hétvégén is, amikor már hazaértem, de így azért nyugodtabb voltam.) Megjött Timi, átmentünk biztonsági ellenőrzésen, sőt útlevélellenőrzés is volt, (amit nem értettem, hiszen nem hagyjuk el az EU-t). Végül 10 perc késéssel, 10.40-kor felszálltunk. A harmadik sorban ültünk, a 3B és 3E üléseken, én végül a folyosó mellett ültem, de így is elég szűk volt a hely, alig vártuk, hogy leszálljunk. (Mintha a Ryanair-nél keskenyebbek lennének az ülések, mint a Wizzair-nél, ezt már nyáron, Portugáliába menet is megállapítottam.)
Ferihegy
Szelfi felszállás előtt
Dublin (ír nyelven: Baile Átha Cliath) Írország fővárosa, az Ír-sziget keleti partján, a Liffey folyó mentén fekszik. Lakossága kb. 600.000 fő, az agglomerációval együtt kb. 1,7 millió. A város neve az ír "Dubh Linn" ("fekete tó") anglicizált változata. Az ír név magyar jelentése sokkal romantikusabb: "a rőzsefonattal megerősített gázló városa".
A Dublin-öböl területén már 6000 évvel ezelőtt laktak emberek, a 9-10. században két település volt a területen (egy angolszász a mai Temple Bar városrész helyén, és egy viking a Wood Quay helyén), amelyek 988-ban Dublinként egyesültek. A város jelentős kereskedelmi központtá vált, a gazdaság egyik fontos motorja a rabszolga-kereskedelem volt, főleg Wales-ből, Angliából és Normandiából raboltak el embereket. II. Henrik angol király Dublint írországi székhelyévé nevezte ki, a városnak adományozott kiváltságlevele alapján Dublin 1922-ig jogilag Anglia részét képezte. A dublini várat 1204-ben alapították, a város kibővült, a 13. század végére már 8000 lakosa volt. A Tudor dinasztia idején Dublin lett Írország közigazgatási központja, I. Erzsébet elhatározta, hogy protestáns várossá teszi, 1592-ben megalapította a Trinity College-t. A városnak 1640-ben 21.000 lakosa volt, de az évtized végén egy pestisjárvány a lakosság felét kiirtotta. Ezután újabb virágzás következett, főleg a gyapjú- és vászonkereskedelem eredményeként. A 18. század második felére Dublin lett a Brit Birodalom második legnagyobb városa (London után) és Európa ötödik legnagyobb városa. A György korban építkezési hullám indult, 1729-ben a parlament és 1769-ben a városháza is felépült. 1759-ben megalapították a Guinness sörfőzdét, ez lett a világ legnagyobb sörfőzdéje és Dublin legnagyobb munkaadója. A függetlenségi törekvéseket megtorló angol intézkedések hatására a város provinciális kisvárossá fejlődött vissza és csak a nagy éhínség után kezdett ismét fejlődni, amikor a szegénység elől menekülő ír parasztok a külvárosokba települtek. A függetlenségi háború és a polgárháború után a városközpont romba dőlt. Az 1950-es és 60-as években a György korabeli épületek egy részét lebontották, modern irodaházak épültek. Jelenleg Dublin a világ egyik legnépszerűbb kirándulóvárosává vált, Párizs és London után a harmadik leglátogatottabb európai város.
Délután kettőkor leszálltunk (itt még csak 1 óra volt!) A terminál előtt megkerestük a buszt, (41-es), a sofőrnél is lehetett jegyet venni, bár olcsóbb lett volna, ha feltöltőkártyát veszünk, kerestük is bent a terminálban az irodát, de nem láttuk, a 60 centes különbség pedig nem tűnt olyan soknak, hogy további időt veszítsünk miatta. A busz emeletes volt, természetesen fent ültünk, élveztük az utat Dublin északi városnegyedein keresztül. A busznak 29 megállója volt a központig, gyakorlatilag minden ház előtt, minden kereszteződésnél megálltunk. Szép, jellegzetes, egyforma házakat láttunk, téglaborítással, élénk színű ajtókkal.
Megérkeztünk!
Dublin Airport
Ilyen ajtók várnak majd ránk (poszter a reptéren)
Ennek a hídnak a közelében lakunk!
Ide is megyünk! (A Guiness-gyár tetőtéri bárja)
A 41-es busz
Úton a városba
Téglaházak színes ajtókkal
Csatorna
Az O'Connell Street-en szálltunk le, éppen esni kezdett az eső (végül is Írországban vagyunk!) Innen csak az Abbey Street-en kellett végigmennünk (jó hosszú volt), és egy balra nyíló kis sétálóutcában meg is találtuk a szállásunkat. (Ezúttal is egy étterem felett lakunk, pont, mint 11 éve Londonban.) Már készen volt a szobánk, szebb volt, mint a képeken (elég rosszul sikerült fotók voltak a Booking-com-on, még jó, hogy ez nem vette el a kedvünket), kényelmes, tágas a szoba, tiszta a fürdőszoba és van egy jól felszerelt, közös konyha is. Lepakoltunk, pihentünk egy kicsit, aztán elindultunk felfedezni a várost.
A buszunk az O'Connell Street-en
Postahivatal
Abbey Street - esőben
A házunk
Timi a szállás ajtajában
Meredek lépcső
A szobánk
Íróasztal
Fürdőszoba
Konyha
A hűtő a folyosón
Szerencsénk volt, ahogy elindultunk sétálni, kisütött a nap. Végigmentünk az utcánkon (a Capel Street-en), néhány perc múlva elértük a Liffey folyót, ami keresztülfolyik a város központján. Felmentünk a Grattan Bridge-re, kicsit sétáltunk a folyóparton, de rájöttünk, hogy ma még csak szendvicset ettünk, ezért visszamentünk a szállásunk alatti étterembe. Furcsa hely volt, félig ázsiai, félig amerikai. Én finom currys csirkét ettem, rizzsel és sült krumplival, Timi pedig hamburgert.
Az utcánk sarka
Grattan Bridge
A Liffey folyó
All bar chicken, az étterem a házunk alatt
Currys csirke rizzsel és sült krumplival
Miután jóllaktunk, újra elindultunk sétálni, először átmentünk a Grattan hídon a folyó déli partjára. A híd egyenesen a Parliament Street-en folytatódott, ez a negyed az úgynevezett Temple Bar, a város idegenforgalmi- és szórakozónegyede. A középkorban egy mocsaras ártér volt, majd William Temple vásárolta meg a területet és itt építette ki Dublin üzleti központját. A tulajdonosáról elnevezett terület színes üzleteivel, dokkjaival, hajóival egészen addig virágzott, amíg a Vámház felépítésével új kereskedelmi központ jött létre. Ma számos pub működik itt, (leghíresebb a Temple Bar Pub), ez az éjszakai élet központja, nappal pedig galériákat, kávézókat, üzleteket, kis piacokat találunk a negyedben. A sarkon áll egy különleges épület, a Sunlight Chambers irodaház, amelyet 1910-ben építettek egy szappangyártó céget vezető testvérpár számára. Az épületet olasz stílusban tervezték, homlokzatát színezett, fényes csempék díszítik, amelyek a szappangyártás folyamatát mesélik el.
A Liffey
Díszítés a híd korlátján
Szelfi a folyóval
Sunlight Chambers
Kerámiadíszítés a falon
Porterhouse
The Beer Temple
A Parliament Street egyenesen a Városházára vezet. Először azt hittük, csak kívülről tudjuk megnézni a neoklasszicista épületet, de nyitva volt, így besurrantunk. Az őröknek elmagyaráztuk, hogy csak néhány képet akarunk csinálni, megengedték. A Városháza 1779-ben épült, de egészen más célra: a kereskedők használták kereskedelmi és tárgyalási központként, ma pedig a városi tanács hivatalos székhelye. A központi előcsarnok kupoláját 12 oszlop tartja, a csarnokban híres ír politikusok szobrai láthatók. (Pl. Daniel O'Connell és Thomas Drummond)
Városháza
Három vár a címeren
Az előcsarnok oszlopai
Az előcsarnok kupolája
O'Connell szobra
A város címere a padlón
Drummond szobra
Kilátás a Parliament Street-re a Városháza oszlopai közül
Newcomen Bank
Ezután továbbindultunk dél felé a Castle Street-en, ami (a nevének megfelelően) a 13. századi normann várhoz vezetett, aminek ma is látható épületei már a 18-19. századból származnak. Bár már késő volt, de szerencsére még kicsit körbe tudtunk nézni a várudvaron. (Részletek és több kép itt.)
Várudvar
Óratorony
The State Apartments
Az emeletre vezető lépcső
Őrbódé
Miután kijöttünk a várból (elhatároztuk, hogy valamelyik nap még visszajövünk, és felfedezzük a vár többi részét is, de sajnos végül erre már nem volt időnk), továbbindultunk a Castle Street-en, a vár északi falán érdekes, geometrikus díszítést láttunk. Néhány száz méterre a vártól áll az 1030 körül alapított Christchurch katedrális. Ez Dublin legrégebbi, máig is használt épülete, ma is látható formáját a 19. században nyerte el, akkor épült a torony és a jellegzetes fedett gyalogoshíd is. A templom mellett áll az örmény népírtásra emlékeztető emlékmű és egy Hajléktalan Jézust ábrázoló bronzszobor is, amit sajnos nem fényképeztem le, akkor még nem értettem a jelentőségét a padon fekvő alaknak. Bár még csak negyed hat volt, a katedrális pedig 6-ig volt nyitva, sajnos nem engedtek be bennünket, hiába könyörögtünk. Ezt is eltettük későbbre, de sajnos ide sem tértünk vissza. (Majd legközelebb.)
A katedrálissal szemben, az út túloldalán áll a Szent Mihály Arkangyal templom, ennek épületében rendezték be a Dublinia nevű interaktív múzeumot. A két épületet egy gyönyörű, fedett híd köti össze a Winetavern utca fölött. Ezen az utcán indultunk el vissza, a folyó felé.
A vár északi fala a Castle Street-en
The Lord Edward pub
Copper Alley Bistro
Színes üvegablak az étterem bejárata fölött
Christchurch katerális
A templom kertje
Az örmény népírtás emlékműve
A katedrális makettje
Winetavern Street a híddal
Dublinia
A Liffey folyó este
Átkeltünk az O'Donovan Rossa hídon, a folyó északi partján, a hídtól balra áll egy gyönyörű épület, a Four Courts, vagyis a "Négy bíróság", Írország legfontosabb bírósági épülete. 1802-ben épült, tervezője ugyanaz a Gandon volt, aki a Costum House-t is tervezte.
Arthur's pub
The Brazen Head
A pub bejárata
Söröshordók a pub előtt
A pub fedett udvara
A Liffey éjjel
Fr. Mathew Bridge
Four Courts
Hazaértünk
Otthon megvacsoráztunk, (Srí Lanka-i kókuszos, lime-os csirkeleves, szusi, guiche), aztán pedig megnéztük a Guiness-család című sorozat (mi más??) első részét a Netflixen. Lezuhanyoztunk, aztán spanyol, eszperantó, naplóírás és alvás.
Guiche
Srí Lanka-i csirkeleves
Szusi
Október 30. Brú de Bóinne, Drogheda
Reggel sokáig aludtunk, ráadásul nem tudtuk eldönteni, hová menjünk, mert egész napos esőt jósoltak. Végül a Brú de Bóinne mellett döntöttünk, úgy gondoltuk, ott fog bennünket a legkevésbé zavarni az eső. Gyorsan összepakoltunk, lementünk a néhány percre lévő buszmegállóba. Megkerestük a C1-es busz megállóját, rengeteg busz jött, a miénk késett pár percet. Emeletes busz volt, de most nem mentünk fel, mivel csak néhány megállót akartunk menni a helyközi buszmegállóig, ami szintén a Liffey partján van, csak néhány kilométerrel feljebb, a tenger irányában. A jegyet a sofőrnél is meg lehet venni, de nem ad vissza, egy perselybe kell bedobálni a pénzt. (Ezt már néhány éve Skóciában is megtapasztaltuk, amikor Edinburgh-ból próbáltunk kijutni a Rosslyn-kápolnához.) Sajnos két megállóval hamarabb szálltunk le a buszról (nem csoda, a két megállónak ugyanaz volt a neve!!), de szerencsére néhány perc múlva jött egy másik busz, azzal mentünk tovább. Persze, így lekéstük a buszunkat Drogheda-ba, de találtunk egy másik opciót, az 500-as busszal elmentünk a Seatown villas nevű megállóig, ott vártunk néhány percet a fák alatt, a senki földjén. Átszállltunk a 101-es buszra, (ami egyébként szintén Dublinból jött!), elmentünk vele Drogheda-ba, a St.Mary kórházig, ott átszálltunk a 163-as buszra (amíg vártunk, beálltunk egy üzlet eresze alá az eső elől).
Seatown villas megálló és a távolodó buszunk
Scones
Drogheda, St. Mary's Hospital megálló
Ez a busz vitt ki a Brú de Bóinne-hoz, csak mi ketten voltunk rajta, a sofőr kérdezte, hová megyünk. Amikor kiderült, hogy a neolitikumból való sírokat akarjuk megnézni, megkérdezte, mikorra van időpontunk. Mondtuk, hogy egyáltalán nincsen, reménykedtünk, hogy ebben az esős időben nem lesznek tömegek (a busz is teljesen üres volt). Azt tanácsolta, mindenképpen foglaljunk online, mert különben nem fogunk tudni bejutni. Megnéztük a neten és persze igaza volt, délelőttre már egyáltalán nem volt hely, csak délután egyre tudtunk foglalni. Kicsit csalódottak voltunk, hogy ennyi időt elveszítünk, de kiderült, hogy kellett is ennyi idő, mert így kényelmesen meg tudtuk nézni a látogatóközpont kiállításait és az ajándékbolt kínálatát.
A buszunk a parkolóban
A buszmegállóból egy fa lugas vezetett a látogatóközpontba. Itt megkaptuk a jegyünket, 12.45-re kellett a park buszánál lennünk (alaposan elmagyarázták, hol találjuk: a folyón átívelő hídon kell majd keresztülmenni), addig még több mint egy óránk volt, így először megnéztük a kiállítást, ami bemutatta a sírok keletkezésének és a felfedezésének történetét. (Részletek és több kép itt.)
Itt indul az út a látogatóközpontba
A sírok a Boyne folyó kanyarulatában
Kilátás a Boyne-ra
A látogatóközpont bejárata
A felfedező élete
... és a feleségéé
Az ásatások
A híres hármas spirál a Newgrange-ből
Régebbi, mint a piramisok és Stonehenge!
144x39 cm!!
Miután megnéztük a kiállítást, az instrukciókat követve elindultunk a buszhoz, ami majd kivisz bennünket a sírokhoz. Először átkeltünk a Boyne-folyón, aztán a mocsaras táj fölött vezető ösvényen kb. 10 perc séta után eljutottunk a buszmegállóhoz. Útközben mindenütt információs táblák, amelyek a környék növény- és állatvilágát és az egykor itt élt népek életét, hiedelemvilágát mutatták be.
A Boyne hídja
A Boyne folyó
A folyóban élő halak
Pihenő az úton
A buszmegállóban
Ez lesz a buszunk
Timi a buszmegállóban
Néhány perc buszozás után megérkeztünk a Knowth nevű síremlékhez. Ez a Brú na Bóinne legrégebbi megalitikus síremléke, feltehetően az i.e. 4. évezred végén épült. A 10 méter magas, kör alaprajzú halom átmérője 85 méter és 127 szegélykő veszi körbe. Ezek a szegélykövek a leggazdagabban és legművészibben díszítettek. A temetkezése hely mélye két sírkamrát rejt, amelyekbe nyugatról és keletről vezet egy-egy folyosó. A sírkamrát úgy tájolták, hogy a felkelő nap napéjegyenlőség idején a keleti, míg napnyugtakor a nyugati folyosóba süt be. Az ásatások során a fő halom körül 17 kisebb halomsírt is találtak. Mivel a halmon a középkorban település is volt, ezért 35 kelta gödörsírt is találtak.
Amikor leszálltunk a buszról, egy idegenvezető hölgy várt bennünket, együtt indultunk el a sírokhoz. Csapkodott az eső, viharos szél fújt, de ezt szinte észre sem vettük, mert a hölgy nagyon érdekes sztorikat mesélt a helyről. A csapatban lévő gyerekeknek kérdéseket is tett fel, így egész interaktívvá tette a dolgot. Először körbejártuk a halmot, megnéztük a gazdagon díszített szegélyköveket, aztán egy lépcsőn felmentünk a halom tetejére, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a környékre (bár a szél majdnem levitte a fejünket.) A látogatás végén egy kőből emelt melléképületben még megnéztünk egy mini-kiállítást (a kedvemért átállították németre a videófilm feliratát).
Úton Knowth-ba
Menedék az eső elől
Balra a kis halmok, jobbra a nagy sír
A Knowth-i sírhalom
Szegélykövek
Díszes szegélykövek
Szelfi a halom előtt
A sírkamra bejárata
Többféle kavics a bejáratnál
Spirálok
Úton a sírhoz
Kilátás a környékre
Feljárat a halom tetejére
Ezt látjuk fentről
Timi fényképez
Szelfi a szélben
A kőépületek
Titokzatos fakörök
Filmvetítés a kiállításon
A kiállítóterem
Az épület kívülről
Miután megnéztük a kiállítást, az épület másik oldalán lévő kijáraton át kijutottunk az útra, kb. öt perc múlva már jött is értünk a busz, ezzel elmentünk a következő helyszínre, a Newgrange sírhalomhoz.
Ez a Brú na Bóinne-i leletegyüttes legjelentősebb megalitikus síremléke. I. e. 3300 és 2900 között, valószínűleg i.e. 3100 körül épült. Az oválishoz közelítő alapjának átmérője 79 és 85 méter között váltakozik, a halom magassága a kamrasír felett 11 méter. A halmot 97 szegélykő veszi körbe, a legékesebb, hármas spirálmintákkal borított kő a sír bejáratát díszíti. A délkeleti oldalon nyíló, 19 méteres folyosó vezet el a szabálytalan kereszt alaprajzú, 6 méter magas, boltozatos sírkamrába. A kamrát és az oda vezető folyosót a megalitikus korra jellemző, gometrikus motívumokkal díszített kövek szegélyezik. A kamra közepén az ásatások során egy hatalmas kőtálat, benne égett emberi maradványokat találtak. Kiderült, hogy öt ember földi maradványairól van szó. Téli napforduló idején, a délkeleti bejárat fölötti nyitott fülkén keresztül 17 percen át besüt a nap és megvilágítja a sírkamrát. Ezt a jelenséget meg is lehet nézni ha van türelmünk várni 10-15 évet a jegyre. A fő sírt néhány kisebb halomsír és az i.e. 3. évezredre datálható monumentális kőkör 12 megmaradt állóköve veszi körbe.
Miután kiszálltunk a buszból, két csoportra osztottak bennünket, hiszen ezt a sírt nem csak kívülről, hanem belülről is megnéztük. Mi az első csoportba kerültünk, vagyis azzal kezdtünk, hogy bementünk a szűk folyosón a kamrába. Kicsit aggódtunk, hogy fogunk beférni, (a kamra 144 cm magas 39 cm széles, erre már a látogatóközpont kiállításán figyelmeztetett bennünket néhány felirat!), ráadásul telefont sem lehetett bevinni, így fényképezni sem tudtunk. Nagyon érdekes élmény volt a sötét folyosón a kamrasír felé haladni (kicsit olyan érzés, mint az egyiptomi piramis belsejében volt), sőt, a legvégén még azt a kevés világítást is lekapcsolták, és egy lámpa irányított fénye segítségével modellezték azt a bizonyos téli napéjegyenlőséget, amikor a fény megvilágítja a kamrát. Miután kijöttünk, körbejártuk a sírt, megnéztük a szegélykövek gazdag mintázatát, aztán visszasétáltunk a buszhoz.
Megjött a buszunk
Útközben
Itt kell várnunk a vezetőnkre
Csapatunk, háttérben Newgrange
A sövény mögött a buszunk
A halomsír
Timi a sír előtt
Én és a sír
A sír fala
Bejárat
A híres spirálok
Indulunk a sírba!
Újra kint
A környező dombok
Lent a szegélykövek
Spirálok mindenütt
Egy lezárt bejárat
Búcsúkép a sírnál
A buszunk indulásra készen
Kb. 10 perc alatt visszabuszoztunk a látogatóközpontba, (megint végigmentünk az ösvényen, aztán át a hídon), ott melegedtünk egy kicsit, ittunk egy teát, aztán visszasétáltunk a buszmegállóba.
Megérkeztünk
A látogatóközpont buszmegállója
Úton a látogatóközpontba
Háttérben a híd
A híd alatt
A Boyne hídja
A Boyne folyó
Timi a hídon
A hídon
A látogatóközpont
Indulunk a buszhoz
A buszhoz vezető lugas
15.35-kor visszaértünk a buszmegállóba, a buszunk már bent állt, a sofőr akkor ébredt délutáni alvásából. 15.45-kor indultunk vissza Drogheda-ba, útközben megnéztük a Battle of Boyne, vagyis az 1690-ben megvívott Boyne-i csata emlékhelyét.
A buszunk a parkolóban
Drogheda egy 40.000 kisváros Dublintól 40 km-re északra, az Ír Köztársaság hetedik legnagyobb városa. 911-ben alapították a dánok, (de már a római kortól kereskedelmi őrhely és település volt ezen helyen), hivatalosan 1194 óta város. Az ír parlament 1494-ben a városba költözött. A várost kétszer ostromolták meg az ír szövetségi háború ideje alatt, a másodikat Oliver Cromwell hajtotta végre 1649 szzeptemberében, ez lett Írország meghódításának nyitánya. (Cromwell a város polgárai közül hatezer embert gyilkoltatott meg.) Ma Drogheda a dubliniak kedvelt lakóhelye, sokan ingáznak innen a fővárosba, fejlődött a város, felépült a Boyne folyón a Lacy kábelhíd.
Drogheda-ban született 1953-ban Pierce Brosnan.
16.22-kor értünk vissza Drogheda-ba, bár már kezdett sötétedni, de azért tettünk egy sétát a városban. A buszállomástól néhány percre folyik a Boyne folyó, ezért itt kezdtük a városnézést.
Először az 1860-ban épült Szent Ágoston templomot néztük meg, amelyet egy korábbi, 1780-ban épült kápolna helyén emeltek. Ezután végigsétáltunk a St. Laurence Street-en egészen a St. Laurence's Gate-ig, vagyis a Szent Lőrinc kapuig. A 13. századból származó kapu az egykori városfal egyetlen megmaradt része. Igazából nem is kapu, hanem egy kör alakú torony, amely a városfal tényleges kapui előtt állt. Ezek a kapuk egykor nemcsak a várost védték, hanem gazdasági céljuk is volt, ellenőrizték a piacokhoz való hozzáférést és adószedő pontként is működtek. A kaput a 15. században megmagasították, 2017-ben pedig megtiltották a rajta átmenő forgalmat, hogy megvédjék az autók kibocsájtotta rezgéstől és szennyezőanyagoktól.
A Boyne folyó
Guinness-reklám a falon
Szent Ágoston templom
Bejárat
Szép ablakkeretek
Az egykori ferences kolostor - ma galéria
St. Laurence's Gate
A város 800 éves!
A kapu kelet felől
A Cord Road sarka
A Peter és a West Street kereszteződésében áll a Tholsel, az egykori céhház, amelyben korábban a Városi Tanács ülésezett, ma pedig turistainformációs irodaként működik. Az első épületet még a 14. században építették fából, óratoronnyal. Aztán 1770-ben új épületet emeltek a régi helyén, ezúttal mészkőből, neoklasszikus stílusban.
A West Street-en áll a Szent Péter templom, amely 1884-ben épült helyi mészkőből, francia gótikus stílusban, egy korábbi templom helyén, amely 1793 óta állt ezen a helyen.
The Tholsel
Szent Péter templom
Már délután 5 volt, úgy döntöttünk, itt az ideje megvacsorázni. Egy mexikói éttermet választottunk a West Street-en, a Zambrero-t, egy-egy tál burrito-t ettünk, amihez mi választottuk ki a húst, a zöldségeket és a szószt, nagyon finom volt. Vacsora után visszasétáltunk a folyóhoz, majd átmentünk a hídon a város déli részére.
Zambrero étterem
Burrito-tál
Shop Street
Graffiti
Hat óra előtt néhány perccel visszaértünk a buszállomásra, 18 órakor indult vissza a 101-es busz Dublinba. Egész úton szakadt az eső, de ez minket nem zavart. Este 8-kor értünk vissza a fővárosba, az O'Connell Street-en szálltunk le, hazasétáltunk, lezuhanyoztunk és korán lefeküdtünk aludni.
Megjött a 101-es busz
Dublin, O'Connell Street
The Spire
Főposta
Hazaértünk
Október 31. Galway, Limerick
Pénteken korán keltünk, megreggeliztünk és ezúttal a Liffey déli partjára mentünk át, onnan indultak a távolsági buszok. Eredetileg három várost szerettünk volna megnézni, (Galway, Limerick és Cork), mivel ebből az első kettő aránylag közel fekszik egymáshoz, úgy gondoltuk, megpróbáljuk egy nap megnézni mindkettőt. A 8.15-ös busszal indultunk Galway-be, nem volt egyszerű megtalálni, honnan indul (a folyó déli partja gyakorlatilag egy hosszú, összefüggő buszállomás, néhány száz méterenként van egy-egy megálló.) Az volt a szerencse, hogy amikor a neten kerestem a buszokat, megjegyeztem, milyen számú busz megy Galway-be, végül ezt a számot fedeztük fel egy buszon. Szerencsére a sofőrnél is lehetett jegyet venni, és kártyával is tudtunk fizetni. Mielőtt elhagytuk a várost, végighajtottunk a folyó déli partján, felfedeztünk néhány ismerős hidat és épületet.
Reggel az utcánkban
A Liffey folyó
A buszunk
A folyó és az északi part
Balra a James Joyce híd
A Heuston állomás
Úton Galway-be
Galway egy 80 ezres kikötőváros Írország nyugati részén, az Atlanti-óceán partján, a Corrib-folyó torkolatánál. Galway a középkor óta az Ír-sziget egyik legforgalmasabb és leggazdagabb városa volt szerencsés földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően. Az ír O'Flaherty klántól a normannok foglalták el 1234-ben, de a város polgárai 1396-ra átvették a város igazgatását. 1270-től fallal vették körbe a városukat, mivel a környékbeli ír kiskirályok folyamatosan fosztogatták a gazdag kereskedővárost. A portugál és spanyol kikötővárosokkal folytatott kereskedelemnek köszönhetően a 15. századra Galway a Brit-szigetek leggazdagabb települései közé tartozott. A várost a középkor folyamán 14 kereskedőcsalád irányította, közülük választottak minden évben új polgármestert. Minden családnak külön temploma volt, ezek közül egyedül a St. Nicholas-templom maradt meg. (A városban kereskedőként többször megfordult Kolumbusz Kristóf, állítólag az első hajóútja előtt ebben a templomban imádkozott a sikerért.) A forradadom után az angolok a városnak megtiltották a a spanyolokkal és portugálokkal való kereskedést, ebbe a gazdaság majdnem beleroppant, de végül a halászat, a könnyűipar, az oktatás és az idegenforgalom újra fellendítette a város gazdaságát.
2020-ban Európa kulturális fővárosa volt, ez az ír népzene egyik fellegvára.
10.45-kor érkeztünk meg Galway-be, a buszállomásról nyugat felé indultunk el a Forster Street-en. Nemsokára a gyönyörű, zöld pázsittal borított Eyre Square-re értünk. Megkerültük a teret, majd a William Street-en tovább indultunk nyugat felé. Az utcán gyönyörű, középkori házakat láttunk, mindjárt az utca elején pedig Oscar Wilde és Eduard Vilde bronzszobrát, amelynek érdekes története van: az eredeti szobor 1999 óta Tartu-ban áll, (hiszen Eduard Vilde egy észt író), majd 2004-ben, Észtország EU-csatlakozása alkalmából állították fel a szobor másolatát itt, Galway-ben. A két író egyébként a valóságban sohasem találkozott. A William Street aztán a Shop Street-ben folytatódott, itt kezdődik a város egyik legérdekesebb része a Latin negyed, itt találhatók a város leghíresebb kocsmái, éttermei, üzletei, szállodái és történelmi épületei.
Megérkeztünk Galway-be
A város térképe
Eyre Square
A tér keleti sarka bárokkal
Oscar Wilde és Eduard Vilde szobra
William Street
Középkori részletek
A Shop Street és az Abbeygate Street sarkán áll a Lynch-kastély. A középkori, erődített házat a 14. században építette az anglo-normann Lynch család, amely a várost uraló 14 hatalmas törzs egyikéhez tartozott. A mészkőből készült négyszintes kastély nagy része a 16. századból származik, faragott ablakok, párkányok és stukkók díszítik, ma bank működik benne.
Lynch-kastély
Graffiti a falon
Claddagh Gyűrűk Múzeuma
Megérkeztünk a Szent Miklós templomhoz, bár éppen nem volt nyitva, de azért az egyik oldalajtón keresztül be tudtunk lesni az 1320-ban alapított templomba. (Részletek és több kép itt.)
Szent Miklós templom
Fából készült dongaboltozat
Templombelső
Ezután továbbindultunk a Latin negyed felfedezésére, megnéztük Galway néhány ikonikus kocsmáját, például a Kings Head-et. Ez egy 13. századi, tehát már 800 éves épületben működik, amely egykor a polgármester otthona volt. Szintén egy 13. századi épületben működik a 400 éves Quays söröző, ami kívülről kicsinek tűnik, de belül kibővítették, sőt, a földszintet lesüllyesztették, így egy templomszerű, magas belső tér jött létre. Az emeleti helyiségben, a Music Hall-ban tartják minden évben az ír népzenei tehetségkutató versenyt.
Ékszerbolt
The Kings Head
Murphy's Bar
High Street
Lakóház 1580-ból
Festmények az 1651-ben épült ház falán
The Quays
Druid Lane
Timivel a Quays előtti padon
Galway Girl
Freskók az ékszerbolton
A Quay Street a folyó felől
A Latin negyed bejárata a folyó felől
Kiértünk a Corrib folyó partjára, itt áll a Spanish Arch, vagyis a Spanyol ív, amely az egykori városfal megmaradt darabja. A fal 1584-ben épült a város rakpartjainak védelmére, a 18. században az Eyre család meghosszabbította a rakpartot The Long Walk néven, ekkor hozták létre a két ívet (a másik az ún. Vak ív). 1755-ben az íveket elpusztította az 1755-ös lisszaboni földrengés által kiváltott szökőár, de később újjáépítették őket. 2006-ig itt működött a Városi Múzeum, de ekkor áthelyezték egy új épületbe, amely közvetlenül az ív mögött áll.
A Corrib folyó és a Wolfe Tone híd
A múzeum korábbi épülete
A Spanyol ív és a Vak ív
A spanyol ív délről nézve
A városfal részlete
A Városi Múzeum bejárata
A múzeum modern épülete
Nimmo's bár
A Corrib folyó sirályokkal
Háttérben a Claddagh Quay házai
Ezután végigsétáltunk a Long Walk-on, ami tulajdonképpen egy szép házsor a folyó mentén. A 18. században építtette az Eyre család, a célja az volt, hogy az utca hullámtörőként szolgáljon a mögötte lévő kikötő számára. Eredetileg több boltív is vezetett innen a városba, de ezeket is az 1755-ös szökőár pusztította el. A nevével ellentétben mindössze 314 méter hosszú utca bájos, színes házaiban egykor kézművesek laktak, köztük pl. kötélverők, akik az utcán terítették ki a köteleiket. Az 1900-as évek elején a város ezen része elhanyagolt környéknek számított, a rosszul megvilágított utcán tyúkok kószáltak, számos bűncselekmény történt itt, pl. egy helyi képviselőt is itt gyilkoltak meg az 1920-as években, holttestét pedig a folyóba dobták.
A Corrib folyó túlpartján áll Caddagh, a korábbi halászfalu, (ma Galway része), egykor ennek lakosai látták el a várost tengeri élelemmel. Az eredeti, nádfedeles kunyhókból álló falut az 1930-as években lebontották és önkormányzati lakótelepet építettek a helyére.
The Long Walk
Színes házak a parton
A Long Walk-on
Vitorlás az ablakban
A Corrib folyó
Miután végigsétáltunk a Long Walk-on, kiértünk a földnyelv végére, innen visszafordultunk a kikötő felé. Végigsétáltunk a Dock Street-en, megcsodáltuk a vízen ringó vitorlásokat, majd befordultunk a Spanish Parade-ra, amely szép ívben kanyarodott vissza a Latin negyed felé.
A földnyelv vége, balra a kikötő
Szelfi a parton
Hajók a kikötőben
A kikötő bejárata
Vitorlások
Balra a Dock Street házai
A városi kikötő
Régi és új
Színes ajtók a Spanish Parade-on
Graffiti
Szobor egy ügyvédi iroda előtt
A Quay Lane sarka
Visszamentünk a központba, útközben újra elmentünk a Caddagh gyűrű történetét bemutató múzeum előtt. A híres gyűrűt a legenda szerint az 1700-as években egy Richard Joyce nevű ír férfi találta ki, aki egy hajóútja során fogságba esett, eladták rabszolgának. A gazdája egy mór ötvösmester lett, itt kitanulta a mesterséget, majd visszatért szülőfalujába, Claddagh-ba, feleségül vette kedvesét és ezüstműves műhelyt alapított. A gyűrű mintájában, amely két kéz által közrefogott koronás szívet ábrázol, egyesül az összetartozás három szimbóluma: a hűség, a szerelem és a barátság. Írországban gyakori Valentin-napi ajándék, de a barátságot és a szülői szeretet is jelképezheti. A gyűrű legendáját bemutató múzeumtól nem messze áll a Szent Ágoston templom, amelyet 1859-ben építettek neogótikus stílusban helyi mészkőből. A katolikus templomban ma koncerteket, kiállításokat és előadásokat is tartanak. Visszasétáltunk az Eyre Square-re, megkérdeztük, hogy tudnánk kimenni a Moher-sziklákhoz, de sajnos túl hosszú lett volna az út, már nem tudtunk volna visszamenni Dublinba. Így úgy döntöttünk, inkább megnézzük Limerick-et, ezért visszamentünk a buszállomásra, megettük az otthonról hozott szendvicseket és a 13.30-as busszal elutaztunk Limerick-be.
Quay Street
Caddagh Ring
A Caddagh gyűrű plakátja
Buttermilk Lane
Szent Ágoston templom
A templom északról
Kőépület a Middle Street-en
Abbeygate Street
Lila ház
Lépcsők az Eyre Square-en
Eyre Square
Autóbuszállomás
A buszunk
Szemben a Lough Atalia öböl
A Lough Atalia Road az öböl partján
Limerick egy 62 ezres város Írország délnyugati részén, a Shannon folyó torkolatában, az Atlanti-óceán egy öblében. Ez Írország hatodik legnagyobb városa. A vigingek alapították, a város gazdaságát egy Brian Boru nevű kalóz tette tönkre fosztogatásaival. Ezután normann kézre került, majd a vallásháborúk során megostromolták, végül 1691-ben esett el. 1919-ben létrejött a Limericki tanácsköztársaság, (az ország történelmének egyetlen szocialista kísérlete), még saját pénzt is nyomtattak, de az angolok a város visszafoglalása után véres bosszút álltak. A második világháború után az ország legszegényebb nagyvárosának számított, azután az 1990-es évek második felében gyors fejlődésnek indult, helyrehozták a városközpontot is.
15.10-kor értünk Limerick-be, a Henry Street-en tett le bennünket a busz, szerencsére egészen közel a központhoz. Este 6-kor indult vissza busz Dublinba, így itt is át kellett gondolnunk, mi fér bele abba a néhány órába, amit itt töltünk. Úgy gondoltuk, két dolgot akarunk mindenképpen megnézni, a katedrálist és a várat. Szerencsére mindkettő néhány száz méterre volt csak a központtól, a Shannon folyó partján, így úgy tűnt, mindkettőt meg tudjuk nézni.
Először végigsétáltunk a Henry Street-en, elmentünk a Limerick Múzeum előtt, amelyet 1907-ben alapítottak, több helyen is működött már a városban, de 2017-ben a régi ferences kolostorban talált helyet, azóta itt látható, a Henry Street-en. Néhány perc alatt az Arthur's Quay parkban voltunk, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Shannon folyóra, az Abbey folyó torkolatára és szemben a folyóparton álló várra. Ahogy fényképeztünk, egy fiatal srác szólított meg bennünket, azt mesélte, hogy néhány éve itt él és dolgozik Limerick-ben és azóta nem hallott magyar szót. Kicsit beszélgettünk, le is fényképezett bennünket.
A Shannon folyó a buszból
Limerick, Henry Street
Régi és új
A Limerick Múzeum
Az egykori ferences kolostor épülete
A Shannon folyó
Jobbra a katedrális
A vár
Jobbra az Önkormányzati Hivatal
A folyóval
Megkerültük az Önkormányzat modern épületét, majd a Rutland Street-en elmentünk a Hunt Múzeum szürke épülete mellett (a Hunt család gyűjteménye 1997 óta látható az egykori Vámház felújított épületében).
Hunt Múzeum
Színes lovak és töklámpások a múzeum udvarán
Ezután átkeltünk az Abbey folyón az 1846-ban épült Matthew hídon, majd a túlparton, a Bridge Street-en hamarosan ott álltunk az 1168-ban, román stílusban épült Szűz Mária székesegyház előtt. Mivel négykor zárt, még éppen beengedtek bennünket, sőt, a belépőt sem kellett kifizetnünk. (Részletek és több kép itt.) A Matthew hídon
Az Abbey folyó és a Sylvester O'Halloren gyaloghíd
A Szűz Mária katedrális déli homlokzata
Színes üvegablak
A főhajó
Középkori oszlopok
Ajándékbolt a kápolnában
Sírok a templomkertben
A keleti bejárat
A templom a Bridge Street felől
Továbbindultunk a Bridge Street-en, majd balra fordultunk a Nicholas Streetre, így tulajdonképpen északról megkerültük a katedrálist.
Ötletes festés a járdán
A székesegyház északi fala
Graffiti a sörfőzde falán
Az Önkéntes Közösségi Szolgálat irodája
Néhány perc múlva megérkeztünk János Király várához, sajnos itt nem volt olyan szerencsénk, mint a székesegyházban, hiszen éppen az orrunk előtt zárták be a vár kapuját (négy óra után 1 perccel érkeztünk). Így aztán a várat nem tudtuk belülről megnézni, de szerencsére az ajándékbolt még nyitva volt, így tudtunk néhány képeslapot venni, sőt a vár udvarára is ki tudtunk kukucskálni. (Részletek és több kép itt.) 
A vár déli szárnya
A modern látogatóközpont
Ágyú a vár előtt
A vár udvara az északi bástyával
A vár előtti tér
Az északkeleti bástya
Michael Hogan, ír költő szobra
A Katie Dalys pub a várral szemben
Háttérben a vár épülete
Masonic Centre, háttérben a Szent Munchin templom tornya
A vár északi fala
Régiségbolt a várral szemben
A vár a Castle Street-ről
A vár északi oldalán a Castle Street felvezetett a Shannon folyó hídjára, az 1840-ben épült Thomond hídra (az eredetije már 1200 óta állt itt). Ezen átsétáltunk a túlpartra, közvetlenül a híddal szemben itt is állt egy Szent Munchin-nak, (Limerick védőszentjének) szentelt templom. Végigsétáltunk a folyó nyugati partján végighúzódó sétányon, itt sem tudtunk szabadulni a vár látványától, hiszen ez uralta a folyó keleti partjának látványát. A sétány elején áll a "Szerződés köve", amelyet az 1691-ben megkötött Limerick-i békeszerződés aláírásának emlékére állítottak. (A szerződésen még meg sem száradt a tinta, az angolok máris megszegték azt.) A Robert Byrne parkból gyönyörű kilátás nyílt a túlpartra, ismertető táblákon mutatták be, milyen épületeket látunk pontosan.
A Shannon
A Shannon folyó hídján
A Thomond hídon a várral
A vár a hídról nézve
A Shannon túlpartja
Szelfi a hídon
Szent Munchin templom
A Thomond híd a várral
Sétány a folyóparton, jobbra a "Szerződés köve"
Tipikus ír sorházak
Étterem a sarkon
Lejárat a folyóhoz, szemben a vár
Robert Byrne park
Szemben a katedrális tornya, jobbra a Megyei Bíróság
Aranyos kis lakóház a parton
A Sarsfield hídon keresztül mentünk vissza a központba, a híd keleti végénél a folyó két ága között egy kis szigeten áll a Shannon Evezősklub épülete, ahol rendezvényeket is tartanak. A folyó keleti partján áll az egyetem campus-ának színes épülete. A hídról lejőve továbbsétáltunk a William Street-en, majd balra megláttunk egy kis sikátort, így arra vettük az irányt. A Todd's Bow nevű szűk átjáró egy kis térre vezetett, a Quimper Square-re, ahol egy bájos szobor állt.
A Sarsfield híd
A Shannon Evezősklub épülete a folyón
Háttérben a katedrális
Az evezősklub székháza
A folyó keleti ága
A parton a Limerick-i Egyetem Campus-ának színes épülete
Az evezősklub a keleti partról nézve
Hook and Ladder kávézó
Todd's Bow
A sikátor
Szobor a Quimper Square-en
Quimper Square
Miután már 5 óra volt és megéheztünk, elkezdtünk éttermet keresni. Valami gyorsétteremre gondoltunk, hiszen a hatórás buszt mindenképpen el akartuk érni, így egy libanoni étteremre esett a választásunk, a Cedar House-ra, ahol elvitelre is lehetett falafelt kérni.
Cedar House
Libanoni cédrus
Néhány perc alatt készen lett a vacsoránk, még lefényképeztük az étterem mellett álló Szent Mihály templom tornyát, majd visszasétáltunk az Arthur's Quay parkba, jóízűen megvacsoráztunk, aztán a 6 órás busszal visszautaztunk Dublin-ba.
Szent Mihály templom
Arthur's Quay bevásárlóközpont
Megjött a buszunk
20.38-kor érkeztünk meg Dublinba, mivel éppen Halloween éjszakája volt, úgy döntöttünk, még nem megyünk haza, hanem belevetjük magunkat a jelmezes forgatagba a Temple Bar negyedben. A Merchant's Arch étterem melletti sikátorban indultunk el délnek, majd jobbra fordultunk és egyenesen a Temple Bar pub mellett lyukadtunk ki. Sajnos közben esni kezdett, de ez nem szegte kedvét az utcán csoportosan és meglehetősen jókedvűen portyázó, ijesztőbbnél ijesztőbb jelmezekbe öltözött embereknek. Mi is bementünk a bárba, rengetegen voltak, nagyon jó volt a hangulat, kicsit mi is énekeltünk és buliztunk.
Újra Dublinban
Ha'Penny-híd
Timi a hídon
Merchant's Arch étterem
Ijesztő jelmez
The Temple Bar
A bárban
James Joyce és a Mikulás
Miután kijöttünk a pub-ból, a Fownes Street-en keresztül kimentünk a Dame Street-re és a Szent András templom előtt lefényképeztük Molly Malone szobrát. (Sorba kellett állnunk, mert olyan sokan fotózkodtak vele.) A halárus lányt ábrázoló szobor 1988-ban készült és 2014 óta áll jelenlegi helyén. Egy fiktív személyt ábrázol, aki egy ír dalban, a Cockles and Mussels-ben szerepel, ami Dublin nem hivatalos himnuszává vált. A lány a legenda szerint nemcsak halakat árult, erről némileg eltúlzott dekoltázsa árulkodik, amelyet szerencsehozó pontként a turisták már fényesre simogatták. Hazafelé még bementünk a Stag's Head nevű pub-ba, amelynek a helyén már az 1780-as években is kocsma működött, majd 1894-ben egy George Tyson nevű kereskedő alakította itt ki Dublin legmodernebb és legkülönlegesebb kocsmáját. (Ez volt a főváros első épülete, ahol bevezették a villanyvilágítást!) Ide is bementünk és megcsodáltuk a viktoriánus berendezést, a fából készült pultokat és bútorokat és a gyönyörű üvegablakokat. (Bár mindezekből nem sok látszott az óriási embertömegtől.)
Dublin Citi Hotel
Dame Street
Szent András templom
Molly Malone szobra
Mozaik a pub előtt
The Stag's Head
A Stag's Head fából készült mennyezete
Ezután hazasétáltunk, otthon megvacsoráztunk (póréhagymakrémlevest és ír marhagulyást ettünk krumplipürével), aztán lezuhanyoztunk és lefekvés előtt még becsomagoltunk.
Póréhagymakrémleves
Ír marhagulyás krumplipürével
November 1. Howth
7-kor keltünk, megreggeliztünk, befejeztük a pakolást. Írtam a háziaknak, hogy szeretnénk otthagyni a táskákat egy szekrényben a szálláson, (mivel csak este megy a gépünk és ma még kirándulásokat terveztünk) beleegyeztek. Ezt már a nyáron Tallinn-ban is kipróbáltam, van benne némi kockázat, hiszen nem zárható a szekrény, de nem hiszem, hogy bárkinek eszébe jutna egy ágyneműs szekrényben keresni a táskáinkat, ráadásul minden értékünket magunkkal vittük, csak a ruhák maradtak.
8-kor elindultunk a városba, az volt a terv, hogy napijegyet veszünk, ezzel a város környékére is ki tudunk menni, (pl. Howth-ba, a sziklákhoz!) és ha még marad időnk, megnézzük a városban azokat a helyeket, ahová még terveztünk elmenni vagy visszamenni (pl. a két nagy katedrálisba, a börtönbe, a várba stb.) Az első kérdés az volt, hol vegyünk napijegyet. Kimentünk a folyópartra a buszmegállóba, megkérdeztük az első busz sofőrjét: azt mondta, nála nem lehet, ő csak sima vonaljegyet árul, a napijegyet csak elővételben lehet megvenni, pl. élelmiszerboltokban, vagy a közlekedési vállalat irodájában. Mivel volt a közelben egy Spar, ahol első este vásároltunk, elmentünk oda, de sajnos csak 10-kor nyitott (ma ünnepnap van!). Megnéztük a neten, hogy a busziroda az O'Connell Street-en van, ez nem lett volna messze, de csak 9-kor nyit, ahhoz még mindig túl korán van. Ekkor új ötletünk támadt: egész közel voltunk a Tara Street-i vasútállomáshoz, gondoltuk, ott biztosan kapunk napijegyet. Így aztán gyalog indultunk el, átmentünk a Liffey túlpartjára, közben vettünk kávét Timinek egy elegáns kávézóban. Gyönyörűen sütött a nap, a túlpartról megcsodáltuk a Costum House, vagyis az egykori vámház neoklasszicista épületét, amelyet még a 17. század végén emeltek és amely éppen olyan impozáns látványt nyújt a folyó partján, mint a mi parlamentünk.
A gyönyörű épülettel szemben, a folyó déli partján áll a Tara Street-i vasútállomás, sajnos egyetlen nyitva lévő pénztárt sem találtunk, az automatáknál pedig csak jegyet lehetett venni, napijegyet nem. Így nem maradt más hátra, mégis megkerestük a közlekedési vállalat irodáját az O'Connell-en, kiderült, hogy ünnepnapokon nincs nyitva. Itt már kezdtük unni a dolgot, (ráadásul nem akartunk időt vesztegetni), de végre szerencsénk lett: a néhány méterre lévő Spar nem 10-kor hanem 9-kor nyitott és ott végre megvehettük a napijegyet.
Kilátás az ablakunkból
Capel Street
A Liffey
O' Riordan's pub
A kávézó
Timi a kávéval
Loopline Bridge
A folyó és a Costum House
Sirályok a korláton
Costum House
O'Connell Street és szobor
James Joyce
Az eredeti tervünk az volt, hogy délelőtt megnézünk néhány dolgot a városban, amit eddig elmaradt, aztán kora délután kimegyünk Howth-ba és végigjárjuk a túraútvonalat a sziklákon. (Délutánra mondtak napsütést, így ez ésszerű tervnek látszott.) Viszont közben két dolog is változott: egyrészt kisütött a nap, másrészt elvesztettünk egy órát a jegyvásárlással. Így új tervet találtunk ki: most azonnal kimegyünk a sziklákhoz, túrázunk néhány órát, aztán délután visszajövünk a városba. A H3-as busz megy Howth-ba, futva értük el, Timi előreszaladt és feltartotta, amíg én is odaértem. 9.22-kor indultunk, gyönyörű volt az út, szép házak mindenütt, aztán pedig a tenger! Egy ideig a parton mentünk, az út mellett jobbra a tenger, balra pedig gyönyörű villák, a kertekben pálmákkal!
A H3-as busz
Irish Life
Jobbra a tenger és a félsziget
Kiértünk a partra
Házak a parton
Pálmák a kertben
Mellettünk a sín
Howth, kikötő
Howth egy 8500 fős kisváros Dublintól keletre, a Howth Head félsziget északi részén. Korábban egy kis halászfalu volt, ma pedig az elővárosi vasút egyik végállomása. Kikötőjében számos halétterem található, a tóparti sziklákon pedig turistautak vezetnek, emiatt a város a dubliniak és a turisták kedvelt kirándulóhelye. A horgászok a sziklás parton számos halfajt foghatnak, a madármegfigyelők pedig rengeteg madárfajt találnak itt. A félszigettől északra, Howth-szal szemben található kis sziget, az Ireland's Eye, védett madárrezervátum.
10.12-kor érkeztünk, a megálló neve Howth Summit volt. A félsziget közepén található hegy tetején voltunk, előtte végigjártuk Howth néhány utcáját. A legfontosabb, amit megjegyeztünk, az a kikötő volt, eljött mellette a busz, úgy terveztük, ide mindenképpen visszajövünk. Ahogy leszálltunk, megnéztük a félsziget térképét, úgy tűnt, a sziklákon vezető ösvény közepénél vagyunk, vagyis balra és jobbra is vezet egy út. Először a világítótornyot akartuk megnézni, ez körülbelül szemben volt azzal a ponttal, ahol álltunk, egy földnyelven lehet megközelíteni. Sajnos, nem lehet közel menni, egy kerítés állta az utunkat. Elindultunk az ösvényen déli irányba, úgy számoltunk, hogy így nem fog szemünkbe sütni a nap, amikor a világítótornyot fotózzuk. Kb. egy kilométer múlva visszafordultunk, és elindultunk északra, végigmentünk a sziklák tetején vezető ösvényen. Végig lélegzetelállító volt a kilátás, hallottuk, ahogy a lent a hullámok a parthoz csapódnak, vijjogtak a sirályok, sütött a nap, gyönyörű volt!
Howth Summit megálló
A félsziget térképe
A sziklákhoz vezető út
Timi és a tenger
Balra a földnyelv végén a világítótorony
A toronyhoz vezető ösvény
Timi sziklákkal
A toronyhoz vezető út zárt kapuja
Útelágazás
Házak a félszigeten
Újra az útelágazásnál
Indulunk észak felé
Szelfi a háttérben a toronnyal
Timi az ösvényen
Timi fényképez
Tömeg a sziklán
A szikla szélén
Út a szikla szélén
A következő szikla mögött házakat pillantottunk meg, lassan beértünk Howth-ba. Itt már nagyon sok ember járt az úton, sokan ebből az irányból mentek ki a sziklákhoz, alig fértünk el az ösvényen. Az út magasan a sziklák fölött vezetett be a városba, a jobb oldalon néhány ház, köztük a Balscadden House, amelyben Yeats, a nagy ír költő is eltöltött 3 évet, sok művét inspirálta az itteni gyönyörű táj. Ahogy továbbmentünk, megláttuk lent a Balscadden Bay-t, vagyis egy gyönyörű öblöt, amely egyben a városi strand is. Innen észak felé fordult az út, elmentünk az 1804-ben épült Martello-torony mellett, és már lent is voltunk a kikötőben, amely két részből áll, a keleti részén gyönyörű jachtok ringatóztak a kék tengeren, a nyugati része pedig inkább iparinak tűnt, itt nagyobb áruszállító hajók, halászcsónakok, tűzoltóhajók sorakoztak. Miután megcsodáltuk és lefényképeztük a kikötőt, végigsétáltunk a Harbour Road-on.
Balra Howth, jobbra Ireland's Eye
Kilátópont
Tömeg az ösvényen
Timi mögött Howth házai
Howth térképe
Szikla ellenfényben
Szemben Ireland's Eye szigete
Kerítés kőből
A Howth-ba vezető út
Balscadden House
A ház bejárata
Yeats emléktáblája
Balra Balscadden Bay, jobbra a kikötő
Ház a Balscadden Road-on
A strand fentről
Pálmák
Házak színes ajtóval
Timi és a Martello-torony
Balscadden Bay
Szemben a sziklák és a házak
A kikötő keleti része
Jobbra a kikötő, balra a város
Howth házai a Harbour Road-on
Pálma a kikötőben
Jachtok a kikötőben
Játszótér a parton
A kikötő nyugati része
Sirályok a parti sétányon
Hajók a kikötőben
Információs iroda
Szobor fából
Mivel már délután 2 volt, úgy döntöttünk, itt az ideje ebédelni. Rosie's éttermét választottunk, egyrészt mert nagyon tetszett a kirakata és a berendezése, másrészt pedig mindenképpen meg akartuk kóstolni a fish and chips-et (végül is a tengerparton vagyunk), de olyan helyet kerestünk, ahol mást is lehet enni. Így végül a rántott hal és sült krumpli mellé lasagne-t rendeltünk, mindkettő nagyon finom volt.
Itt ebédeltünk
Rosie's Café
Lasagne
Fish and chips
Tetszik a dekoráció!
Miután ráérősen megebédeltünk, ránéztünk az órára és tudatosult bennünk, hogy lassan indulnunk kell, ha nem akarjuk lekésni a repülőt. Elsétáltunk a vasútállomásra, úgy gondoltuk, ez gyorsabb lesz, mint a busz, ami rengeteg helyen megállt idefelé jövet. Ez így is volt, de elég sokat kellett várnunk a vonatra, csak 15.25-kor indult vissza Dublinba.
A piac
Vasútállomás
Étterem az állomás mellett
... mindkét oldalon
Howth, vasútállomás
A peronon
Érkezik a vonatunk
Timi a vonaton
Ez már Dublin
A Liffey a vonatból
15.50-kor szálltunk le a Tara Street-en, (itt ma már jártunk reggel!), kirohantunk a folyópartra, felszálltunk egy buszra (itt minden busz ugyanabba az irányba megy, mert a folyó déli partján csak nyugatra, az északi parton csak keletre lehet menni). Csak arra kellett figyelnünk, hogy a megfelelő megállóban szálljunk le, mivel a megállónevek nem mondtak semmit, így nagyon figyeltük az ablakból, hol járunk. Végül sikerült a házunkhoz legközelebbi hídnál leszállni, felrohantunk a táskáinkért, (megvoltak!), aztán vissza a folyópartra, ezúttal keleti irányban ugrottunk fel egy buszra, azzal elmentünk az O'Connell Street-re. Kezdtünk megnyugodni, hiszen innen már csak a 41-es busz megállóját kellett megkeresnünk (ezzel jöttünk be a városba a reptérről, de akkor nem itt szálltunk le). Meg is találtuk, de korán örültünk, a járat ugyanis kimaradt (!), ekkor már biztosak voltunk benne, hogy el fogunk késni! Végül 16.55-kor megjött a buszunk, elindultunk a reptérre, de (úgy mint idefelé is), minden sarkon megálltunk, egyrészt azért, mert kb. 200 méterenként volt egy-egy megálló, másrészt azért mert óriási dugó volt a város északi részén. Egyre idegesebbek lettünk, már az utazást sem igazán tudtuk élvezni de aztán kaptunk egy üzenetet a Ryanair-től, hogy a gépünk késik, csak 20.20-kor indul majd. Megnyugodtunk, mert így biztosan el fogjuk érni, ráadásul nem is volt sürgős megérkeznünk Pestre, hiszen tudtuk, hogy majd csak a hajnali vonattal tudunk hazamenni. Így már nagyobb kedvvel csodáltuk a házakat az utca két oldalán és az elsuhanó (na jó, inkább csak vánszorgó) tájat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése