Svédország, Norvégia
2026. július 20-29.
1. rész (Stockholm, Oslo)
Előkészületek:
Régi vágyam volt, hogy eljussak Norvégiába. Mivel korábban jártam már Svédországban, Dániában és Finnországban is, már csak ez az egy ország hiányzott a skandináv országok közül. Mivel áprilisban Franciaországban, májusban Szlovéniában, a nyár elején pedig Németországban jártam, nem sok idő maradt a tervezésre. Végül csak június közepén vásároltam meg a repülőjegyet, július 29-re találtam egy nagyon olcsó jegyet a WizzAir-nél (7463 forint Bergenből Budapestre!), de az odaútra Oslo-ba nagyon drágák voltak a jegyek (Oslo és Bergen volt a két város, amit meg akartam nézni). Végül úgy láttam, Oslo elég közel fekszik a svéd határhoz, így ott is körülnéztem, és találtam egy jegyet 20-ára Stockholmba 22.000-ért (Oslo-ba majdnem 100.000 lett volna!). Itt ugyan 8 éve már jártunk Timivel, de akkor csak egy hosszú hétvégét töltöttünk itt, ráadásul télen, így pl. a drottningholmi palota színházát nem is tudtuk megnézni. Hát most itt az alkalom, hogy bepótoljam. Akkor nem voltunk Uppsala-ban sem, most ezt a híres egyetemi várost is meg akarom nézni. Miután lefoglaltam a repülőjegyeket, összeállítottam a programot, lefoglaltam a szállásokat, és a buszjegyeket, amivel eljutok egyik városból a másikba. Végül 2-2 éjszakát foglaltam Stockholmban, Oslo-ban, Stavanger-ben és Bergenben, egy éjszakát pedig a buszon töltök majd Stockholm és Oslo között. Természetesen megint az UNESCO világörökségi helyszíneire fogok koncentrálni, úgy tervezem, hogy Svédországban 2-3 (ebből végül 2 lett), Norvégiában pedig 3 helyszínt fogok megnézni.
Szakirodalom
Július 20. Stockholm, Uppsala
Mivel előző este még megnéztem a foci világbajnokság döntőjét, ráadásul az U20-as kézilabdás fiúk megnyerték az EB-döntőt, így nem sokat aludtam, 4.30-kor már szólt az ébresztő. Az 5.25-ös busszal indultam Kiskunfélegyházára, ott átgyalogoltam a vasútállomásra, majd a 6.31-es vonattal elindultam Pestre. 7.55-kor érkeztünk Ferihegyre, a repülő (kis késéssel) 10.24-kor szállt fel. Sajnos nem az ablaknál ültem, így nem sokat tudtam fényképezni. 12.35-kor landoltunk Stockholmban, online megvettem a buszjegyet és az egykor induló busszal már el is indultam a városközpont felé. Kb. 45 perc múlva már le is szálltam a Cityterminalen nevű buszállomáson.
Kiskunfélegyháza, autóbuszállomás
Hattyúház
Városháza
Szent István templom
Kossuth Lajos utca
Az egykori laktanya
Vasútállomás
Ferihegy
A gépünk
Felszállás előtti (szélfútta) szelfi
Indulunk
Ez már Svédország
Leszálltunk
Buszállomás a reptéren
A buszunk
Indulunk
Az 5-ös terminál
Úton a városba
Megérkeztünk
Balra a buszállomás, szemben a vasútállomás
Stockholm Svédország fővárosa és egyben legnagyobb városa, kb. 980.000 fő lakja (a külvárosokkal együtt 1,7 millió). A város a Balti-tenger és a Malaren-tó partján fekszik, területének 30%-a víziút, további 30% pedig park és kert.
Ez az ország kulturális, politikai és gazdasági központja. Itt tartják minden évben a Nobel-díjak díjkiosztó ünnepségét és bankettjét. A város 14 szigetre épült, amelyeket 53 híd köt össze, emiatt Észak Velencéjének is nevezik. 1912-ben nyári olimpiai játékokat rendezett és 1956-ban itt tartották a nyári olimpia lovas sportágainak versenyeit. Stockholmban van a svéd királyi család rezidenciája és a svéd miniszterelnök hivatala is.
A monda szerint Stockholmot Birger jarl alapította, de a város területén már időszámításunk előtti hatodik évezredben is éltek emberek. A jégkorszak után, i.e. 8000-ben már nagy számban éltek itt emberek, ám a csökkenő hőmérséklet miatt délebbre vándoroltak. Amikor több ezer év múlva a föld ismét kiolvadt, újra visszatértek. I.sz. 1000 környékén telepedtek meg itt a vikingek, akik kereskedelmi útvonalakat építettek ki a térségben. A város első írásos említése 1252-ből származik, amikor már híres fémkereskedelmi központ volt. A városmag (Gamla Stan) a 13. század közepén kezdett kialakulni, Stockholm virágzását főleg a Hanza kereskedelemnek köszönheti, erős gazdasági és kulturális kapcsolatokat ápoltak Lübeck, Hamburg, Gdansk és Riga városaival. 1296 és 1478 között a stockholmi városi tanács tagjainak felét a német nyelvű testvérvárosok delegálták. A dán király 1520-ban elfoglalta a várost, majd 1523-ban I. Gusztáv svéd király uralmával kezdetét vette Stockholm lakosságának növekedése. A 17. században Svédország vezető hatalommá vált Európában, így Stockholm népessége is meghatszorozódott. 1710-ben a pestisjárvány a lakoság 36%-át elpusztította, a gazdasági fejlődés is lelassult. A 19. század második felére újraindult a gazdaság, sok bevándorló érkezett a városba, a század végére a város lakosságának kevesebb mint 40%-a volt helyi születésű. A 20. század modernista városfejlesztésének sok régi városnegyed is áldozatul esett, de néhány szigeten megmaradt néhány történelmi épület. A város lakóinak nagy része ma a szolgáltatóiparban dolgozik, a nehézipar szinte teljesen hiányzik, így ez az egyik legtisztább nagyváros.
Mivel (szándékosan) az állomás környékén foglaltam szállást, így gyalog indultam el. Ahogy átmentem a Kungsbron hídon a város Kungsholmen nevű szigetére, csak végig kellett mennem a Fleminggatan-on és már ott is voltam a Stockholm Hostel nevű szállásomon. Persze, ha már sétáltam, nem bírtam megállni, hogy ne nézzek be egy-egy kis mellékutcába, sőt, végül a partra is lekeveredtem, ahonnan aztán meredek lépcsősoron kellett újra felkapaszkodnom a hegyre. Jártam egy gyönyörű parkban, ami körül körben színes házak álltak, közepén pedig egy kis kápolna állt. Innen modern műalkotásokkal övezett széles lépcső vezetett le a Barnhusviken partjára.
Kungsholmen házai
Szelfi a hídon
Fleminggatan
Színes házak
Grubbensparken
Sankt Eriks kapell
A Grubben-lépcsőt övező tornyok
Egy fej
A lépcső, lent a csatorna
Lépcső a házak között
A Barnhusviken, háttérben a Sankt Eriksgatan hídja
Kungsholms strand
A híd alatt
Hajó a csatornán
Indulok vissza a hegyre
Fúj a szél
Fél 3-kor értem a hostel elé, néhány perc múlva készen is volt a szobám, ami elég apró, de nagyon kényelmes, saját fürdőszobával. Hivatalosan nincsen recepció, (én is csak véletlenül találkoztam a sráccal, aki a szobát takarította), a bejárati ajtó kóddal nyílik, egyedül a szobának van normál kulcsa, amit egy szintén kóddal nyíló boxba kell betennünk, amikor kimegyünk, nehogy véletlenül elhagyjuk. Gyorsan lepakoltam és már indultam is vissza az állomásra. 15.20-kor már vissza is értem, megkérdeztem, hogy jutok el Uppsala-ba. Egy biztonsági őr (egy kedves hölgy) segített megvenni a jegyet, sehol nem láttam pénztárakat, vagy automatákat, kiderült, hogy egy élelmiszerbolt területén (?) van egy képernyő, ott kellett jegyet venni. Meg kellett adnom a nevemet és a telefonszámomat is. Ráadásul több cég is felel a vasúti közlekedésért, nekem az "ingázó vasút" egyik járatát kellett keresnem (ez kb. olyan mint a HÉV), ennek saját vasútállomása van, ami elég messze volt a központi csarnoktól. Mindegy, volt időm, megkerestem, közben vettem finom péksütit, meg is ettem, amíg vártam a vonatot. 4 óra után indultunk Uppsala-ba, a föld alatt, egy metrómegálló-szerű állomásról, ahol csak akkor nyíltak ki az ajtók a peronon, amikor megjött a szerelvény.
A Stockholm Hostel bejárata
Folyosó
A szobám bejárata
A szobám
Fürdőszoba
Csomagmegőrző
Kulcstartó boxok
Kilátás az előcsarnokból
Újra a hídon
Buszállomás
Váróterem
Ez lesz a vonat
Úton Uppsala-ba
Uppsala Svédország negyedik legnagyobb városa, kb. 175 ezren lakják. 1164 óta az uppsalai érsek székvárosa, ezzel az ország egyházi központja. Uppsala Stockholmtól kb. 75 km-re északra fekszik, a Fyris (svédül Fyrisån) folyó partján. A város eredetileg a maitól kb. 5 km-rel északabbra feküdt, a mai Gamla Uppsala helyén. Ez volt a pogány időkben az ország központja, amely a 11. században a keresztény hittérítés idején mintegy 50 évig ellenállt a keresztény erőknek. Később ez lett a keresztény egyház központja, előbb püspökség, majd 1164-ben érseki rangra emelték. Gamla Uppsala ma népszerű kirándulóhely múzeummal, templommal, mini-skanzennel és viking sírdombokkal. A Walpurgis-éjen itt gyújtják meg Svédország legnagyobb örömtüzét. A mai Uppsala területe, a régi "Östra Aros", egykor Ó-Uppsala kikötője volt. 1274-re megelőzte fejlődésben a régi fővárost, és mivel Gamla Uppsala katedrálisa leégett, az érsek is ide költözött, ahol új, pompás székesegyházat építtetett. Itt alapították meg 1477-ben Skandinávia legrégebbi egyetemét, amelynek egyik híres tanára, Carl Linné, hosszú ideig élt Uppsala-ban. 1702-ben a város egy nagy tűzvészben leégett, ennek ellenére sok régi épület megmaradt. A város lakói ma főként a fővárosba járnak dolgozni.
17.12-kor érkeztünk meg Uppsala-ba, az állomás mellett egy óriási bicikliparkoló várta az ingázókat. Mivel tudtam, hogy a katedrális csak este 6-ig van nyitva, egyenesen arra indultam. Átvágtam az állomás előtti Kungsgatan-on, majd néhány perc múlva már a Fyrisån folyó partján álltam, amelyen virágokkal teli, festői hidak vezettek át a túlpartra. A Västgöta hídon átmentem a túloldalra, hamarosan már meg is láttam a dóm tornyait, közvetlenül mellette átmentem a Skytteanum nevű 14. századi épület boltíve alatt. Az épület az egyetemhez tartozik, egy Skytte nevű egykori professzorról nevezték el, itt van a világ legrégebbi, ma is működő politikatudományi tanszéke.
Biciklis a peronon
Aluljáró az állomáson
Bicikliparkoló
Szobor az állomás előtt
Vasútállomás
A régi állomásépület
A Fyrisån folyó
Västgöta híd
A folyó nyugati partja
Szemben a Slottsgränd és a kastély
A folyó keleti partja
Konferencia-központ
Fyristorg, háttérben a dóm tornyai
Az egyetem egyik épülete
Domtrappkällaran étterem a dómhoz vezető lépcső mellett
Rácsos ablak
Skytteanum
Park a dóm déli oldalán, háttérben a kastély
Végül déli irányból kerültem meg a dómot, így a Gustavianum-mal szemben érkeztem meg a Dóm térre. Ez az 1622-ben épült gyönyörű épület az Uppsalai Egyetem legrégebbi, ma is álló része, (egyben Svédország legrégebbi egyetemi épülete), 1778 és 1887 között itt volt az egyetem főépülete, ma pedig az egyetemi múzeum működik benne.
A templom előtt egy fiatal nőt ábrázoló színes szobor, több ilyennel a dómban is találkoztam, Sean Henry "Who am I?" című kiállításának darabjai. Szerencsére még volt egy félórám zárásig, így meg tudtam nézni Skandinávia legnagyobb templomát, az 1287-ben épült Uppsalai dómot. (Részletek és több kép itt.)
Gustavianum
Modern szobor a templom előtti téren
A Gustavianum főbejárata
A főbejárat fölött a "Theatrum anatomicum"
Főhomlokzat
Nyugati bejárat
A kiállítás plakátja
Főhajó
Szószék
Színes üvegablak
Szentély
Itt is egy szobor
I. Gusztáv síremléke
Királyi címer
A tanács előtt Lübeckben
A brännkyrkai csata
Bevonulás Stockholmba, 1523
Az első svéd bibliafordítás
Szent Erik relikviái
Jagelló Katalin kiállítása
Jagelló Katalin
Szárnyas oltár
Jagelló Katalin sírja
III. János sírja
Betlehem
Emlékkápolna
Orgona
A templom makettje
Egy másik orgona
A templom mennyezete
Linné sírja
Ajándékbolt
Főhomlokzat
A templom délnyugatról
Ezután dél felé indultam, elmentem a Dékánház mellett, amely 1326-ban épült, majd az 1447-es tűz utáni újjáépítés során kapta mai formáját. 1936 és 2005 között itt működött a teológiai kar, ma irodák vannak benne. Ezután megcsodáltam a kicsit tájidegen obeliszket, mellette pedig a 13. századból származó Szentháromság templomot.
Dekanhuset
Obeliszk
Szentháromság templom
Villa Anna
A Szentháromság templom gyülekezeti terme
Szelfi a dómmal
Miután visszaértem a dóm elé, megnéztem az Egyetem parkot, amelyet egyszerre nyitottak meg az 1887-ben elkészült főépülettel, amelyben a különböző hivatalos ünnepségeket tartják. A parkban szobrok, gyönyörű fák és rúnakövek állnak.
Érseki palota
Rúnakő
Érseki palota a park felől
A Gustavianum és a dóm tornyai
Az egyetem főépülete
Az egyetem előtti tér
A főépület
Sétány a parkban
A szobor és a főépület
Főhomlokzat szobrokkal
Celsius és Linné neve a falon
A St. Olofsgatan házai
A főépület délről
Az érseki palota kertje
A parkból dél felé indultam, szűk utcák vezettek az egyetem másik fontos épülete, a Carolina Rediviva felé, itt működik 1841 óta az egyetemi könyvtár.
A diákszövetség székháza, földszintjén a William's pub
Az Åsgränd házai
Carolina Rediviva
Akademihotellet
Néhány perccel később már a domb tetején álló rózsaszín kastély felé sétáltam. Az uppsalai kastélyt Gustav Wasa kezdte építtetni 1547-ben, ma részben az egyetemhez tartozik, részben múzeum működik benne. (Részletek és több kép itt.)
A kastélyhoz vezető sétány
A sétány végén a kastély
Az uppsalai kastély
Szelfi a dómmal
Az északi torony
A kastély
Szökőkút a kastély udvarán
Ágyúk a várfalon
Szelfi a kastéllyal
Kastélypark
Miután körbenéztem a kastély udvarán, elindultam a hegy nyugati oldalán levezető lépcsőn, és megnéztem a korábbi kastélyparkból kialakított botanikus kertet, amelyet eredetileg 1655-ben alapítottak, de később a híres természettudós, Carl von Linné tervezte újjá, és a vezetése alatt a világ egyik legkiemelkedőbb botanikus kertjévé vált. (Részletek és több kép itt.)
A kert bejárata
Háttérben a kastély
Szökőkút szivárvánnyal
Linneanum
A Linneanum udvara
Üvegház
Sziklakert
A pszichológiai kar bejárata
Rózsakert
A kert északi kijárata
Amikor az északi kapun elhagytam a kertet, elindultam vissza az állomásra, hiszen már fél 8 elmúlt. Újra átsétáltam az Egyetem téren, el a dóm előtt, amelynek tornyait szépen megvilágította a lemenő nap fénye. Ezúttal a St. Olofsbron nevű hídon keltem át a folyó túloldalára, majd lefényképeztem a Dombron híd melletti mini-vízesést.
A Carolina Revidina délről
Az épület főbejárata
Odinslund park
Az Egyetem parkban
Újra a folyónál
St. Olofsbron
Dombron híd
A Fyrisän folyó
Városháza
Bankpalatset
Sétálóutca
Kungsängsgatan
Vasútállomás
Näckens polska
Bicikliparkoló
Negyed 9-kor értem vissza az állomásra, nem volt egyszerű megvenni a jegyet (egy spanyol család engem kérdezett, hogy működik az automata), végül egy helyi férfi szállt le a már bent álló vonatról és segített. (Valamiért sokkal olcsóbb volt a jegy, mint idefelé!) 20.26-kor indult a vonat vissza Stockholmba, pontosan egy óra múlva meg is érkeztünk. Vacsorára bevásároltam, aztán hazaindultam. Mivel a vonatjegyem a stockholmi tömegközlekedésre is érvényes volt, az állomás mellett felszálltam az 1-es buszra és a szállásomhoz közeli megállóban szálltam le, így 10 óra előtt már otthon is voltam. Megvacsoráztam, naplót írtam és éjfélkor lefeküdtem aludni.
Indulás előtt az állomáson
Úton Stockholmba
Vasútállomás, Stockholm
Scandic Grand Central
Színház
Buszmegálló
A szállás előtt este 10-kor
Július 21. Drottningholm, Hovgarden
Kedden korán ébredtem, megreggeliztem, aztán elindultam a mai kirándulásra. Az volt a tervem, hogy először kimegyek Drottningholmba, ahol 8 éve jártunk már Timivel, de akkor sem a híres színházat, sem a kastélyt belülről nem néztük meg, most ezt akartam pótolni. 3 napos jegyet vettem, még így is megérte, hogy csak 2 napig használom. Metróval elmentem a Brommaplanra, majd innen a 176-os busszal kimentem Drottningholmba.
A hostel folyosója
A bejárat
Úton a metróval
Megérkeztünk a Brommaplanra
Brommaplan, háttérben a busz
Úton Drottningholmba
Megérkeztünk
Drottningholm egy 320 fős kis település Svédországban, Lovön szigetén, a Mälaren-tavon, Stockholmtól nyugatra. Királyi palotájáról és színházáról nevezetes. A Drottningholm palota, amelyet "svéd Versailles-nak" is neveznek, a svéd királyi család lakhelye 1981 óta.
Fél 10-kor szálltam le a buszról, gyönyörű volt a tó és a kastély a szikrázó napsütésben. Végigsétáltam a kastélyhoz vezető tóparti sétányon (egy japán nővel kölcsönösen lefényképeztük egymást), elmentem az egykori istállóépületek előtt és már ott is álltam a kastély előtt.
Háttérben a kastély
Istállók
Ágyúk az istálló előtt
Jobbra a kápolna
A kastély bejárata
Mivel a kastély csak 10-kor nyitott, úgy gondoltam, kihasználom az alkalmat, hogy még alig vannak turisták és csinálok néhány képet a kastély mellett álló színházról és a többi épületről.
A színház előtti tér keleti oldalán álló két pavilont az 1760-as években építették, eredetileg fából, és az udvartartás tagjait szállásolták el bennük. Az északi pavilonban ma a színház pénztára és ajándékboltja működik. A tér északi végét az Udvari színház épülete zárja le, a nyugati oldalon pedig szintén két pavilon, az Udvari kamarás-szárny és a Királynő-pavilon, mindkettőt téglából építették 1780-ban, így lett teljesen szimmetrikus a tér elrendezése. A tér közepén Apollón szobra áll, aki a zene, a tánc, a költészet és a művészetek istene.
A Templom-pavilon
A Vadász-pavilon, ma ajándékbolt
Az udvari színház épülete
Udvari kamarás-szárny
Királynő-pavilon
A színház előtti tér
Apollón szobra
Miután kigyönyörködtem magam az arányos, szépen felújított épületekben, tettem egy sétát a parkban, amit legutóbb hóval borítva láttunk. A barokk kertet a 17. században francia mintára létesítették, a mértani formájú virágágyak és sétányok között bronzszobrokat állítottak fel, amelyeket a 30 éves háborúban Prágából raboltak el (jó néhány festménnyel és más műalkotással együtt) hadizsákmányként.
Balra a kápolna, jobbra a kastély sarka
Kastélykápolna
A parkba vezető díszes kapu
Jobbra az egyik szobor
A kastély udvari homlokzata
Mivel közben 10 óra lett, itt volt az ideje meglátogatni az 1681-ben épült gyönyörű barokk kastélyt, amely évszázadokig a svéd királyok nyári rezidenciája volt, ma pedig a királyi pár otthona. (Részletek és több kép itt.)
A kastély északi sarka
Park a tó partján
Főhomlokzat
Szeli a kastély előtt
Főbejárat
A bejáratot őrző oroszlán
Lépcsőház
Az északi alsó őrszoba
Kilátás a tóra
Károly Gusztáv galériája
Zöld szalon
Ehrenstrahl-szalon
Hedvig Eleonora hálószobája
Zöld kabinet
Kilátás az udvarra
Könyvtár
Festett fal
Lépcsőház
Kilátás a parkra
Ferenc József császár
XI. Károly galériája
XI. Károly
Oskar-csarnok
Kínai terem
Kihúzható ágy
Kék szalon
Színházmakett
Lépcsőház
A kastély előtt
Porcelán-terem
A kastély északi szárnya előtt
A kastély előtti tópart
Miután kijöttem a kastélyból, megnéztem a híres 18. századi színházat. Az 1766-ban átadott udvari színház egyike Európa legjobban megőrzött barokk színházainak, egyben ez a világ legrégebbi színháza, amely még mindig az eredeti díszleteket és színpadi gépezeteket használja. A jegyet a szomszéd épületben lévő ajándékboltban kellett megvenni, 11.15-kor indult egy angol nyelvű idegenvezetés, a korhű ruhába öltözött fiatalember mesélt a színház történetéről, aztán végigjártuk az épületet. Sajnos a színházteremben nem lehetett fotózni, mert éppen próbáltak az augusztus 1-i előadásra, ezért csak csendben beosontunk, leültünk hátul és megcsodáltuk az eredeti bútorokkal berendezett termet.(Részletek és több kép itt.)
Az ajándékbolt bejárata
Ajándékbolt
Az udvari színház
Előcsarnok
Az eredeti tapéta
Idegenvezetőnk
A színház tervei
Eredeti lépcső
A színpadra vezető ajtó
Csemballó
Miután véget ért az idegenvezetés, megnéztem a színház egyik hátsó helyiségében berendezett időszaki kiállítást, ahol a királynő legszebb (és legfontosabb alkalmakon viselt) ruháit mutatták be. (Részletek és több kép itt.)
A kiállítás plakátja
A bejárat
A kiállított ruhák a terem közepén
A 2025-ös Nobel-díj átadásán viselt ruha
Victoria hercegnő 2010-es esküvőjén viselt ruha
Ezüstlakodalom, 2001
Jótékonysági esemény, 2019
Jótékonysági gálaest, 2011
Aszimmetrikus ruha 1992-ből
Jean Paul Gaultier által tervezett fekete ruha
Kék kosztüm
Családi körben, 1986
Nobel-díj átadás, 1990
Silvia királynő
Díszes csillár
Világos kosztüm, 1999
Drogellenes kampány díjátadója, 2010
Franciaországi látogatás, 1990
Látogatás a Vatikánban, 2015
Látogatás az USA-ban, 1988
Hivatalos látogatás Görögországban, 2008
Látogatás Dániában, 1985
A trónörökös keresztelője, 1979
Látogatás Belgiumban, 1977
Az épület melletti park
Miután megcsodáltam a királynő ruhatárát, úgy döntöttem, megnézem a hatalmas kastélypark déli részén álló Kínai pavilont. Ehhez végig kellett sétálnom a kastélytól nyugatra induló, végeláthatatlan hosszúságú kavicsos sétányon, virágágyak, szökőkutak és vízesések mellett, majd délre fordultam.
A kastély és a kápolna
A kastélypark és a kastély hátsó homlokzata
Kastélypark
Szökőkút
A park nyugati része
A park délnyugati részén egy cirkuszi sátor áll a fák között, amelynek látványos homlokzata igazából egy 1782-ben épült katonai barakkot rejt, ez az őrség sátra. Innen egy árnyas fasor vezet az 1769-ben elkészült Kínai pavilonhoz. (Részletek és több kép itt.)
Az őrség sátra 1782-ből
A bejárat
A kínai pavilonhoz vezető fasor
A Confidence
A kínai pavilon
Az északi szárny
Főbejárat
Márvány-csarnok
Kandalló
Vörös terem
Sárga galéria
Zöld szalon
Tükör-terem
Hálószoba
Hímzett szoba
Sárga szoba
Zöld galéria
Kék szalon
Az emeletre vezető lépcső
Nyolcszögletű terem
Sárga kabinet
Könyvtár
Ovális terem
Miután kijöttem a kastélyból, még megnéztem a körülötte álló, szinten kínai stílusú, kisebb épületeket, a Billiárd nevűt, amelyben Adolf Fredrik király szerszámait állították ki, és a másik oldalon a Confidence-t, amely tulajdonképpen egy étkezőhelyiség, ahol a (már megterített) étkezőasztalt egy emelőszerkezet segítségével húzták fel az alagsorból, így a királyi család a szolgák jelenléte nélkül, bizalmasan ("in confidence") tudott étkezni.
A Billiárd
A király szerszámai
Confidence
Étkező
Az étkező mögött működött régen a konyha, most egy bájos kávézó található az épületben.
A kávézó terasza
A kávézó bejárata
Korhű berendezés
A kávézó kőfala
A kávézó mögött a Confidence
Az őrség sátra
Visszaindultam a kastélyhoz, közben felfedeztem a kastélypark eddig még nem látott részeit is,
A háttérben a kastély
A fák mögött a színház épülete
Puszpáng-hímzés
A Színház-tér két nyugati épülete
A kastély és a kápolna
A Színház-tér
A kápolna
A tópart
Az étterem terasza
Már a parkban megnéztem a neten, hogy ha Birka-ba nem is (oda csak szervezett úttal, bérelt hajóval lehet eljutni), de Hofgården-be el tudnék menni tömegközlekedéssel. Mivel mindkét falu rajta van a világörökségi listán, mint a viking múltat bemutató helyszín, így úgy döntöttem, megpróbálok eljutni oda. Nem is kellett visszamennem Stockholmba, hiszen Hofgården is a Mälaren-tó egyik szigetén található. A 311-es busz vitt oda, mivel még volt néhány percem a busz érkezéséig, így még megnéztem Drottningholm települést, vagyis elindultam felfelé a Kvarnbacken nevű utcán, ahol szép, fából készült házakat fényképeztem.
Többlakásos ház a főút mellett
A Kvarnbacken
14.40-kor megérkezett a 311-es busz Sjöangen felé (ott kell majd kompra szállnom), alig voltak rajta, jól kiláttam az óriási (és tiszta) ablakon és még a telefont is fel tudtam tölteni útközben, így nagyon élveztem az utazást. Egyik szigetről a másikra utaztunk, kisebb-nagyobb falvakon és városokon hajtottunk keresztül, összesen 43 megállót érintettünk, közte egy Paris nevűt is. Az utolsó szakaszt egy szinte lakatlan földnyelven tettük meg, sűrű fenyőerdőben, hol az egyik, hol a másik oldalon látszott a tó vize a fák között.
Megjött a buszom
Úton Sjöangen felé, Tappström
Vidéki táj
A fák mögött a tó vize
Sjöangen
A buszunk már megy is vissza
Fél 4 előtt érkeztünk meg a Sjöangen nevű megállóba, ahol az út egyszerűen véget ért, innen csak komppal lehetett továbbmenni. Bár a kiírás szerint fél 4-kor indult a következő hajó, de a parton nyomát sem láttam semmilyen szállítóeszköznek. Aztán kiderült, hogy a kiírás azt mutatja, hogy Adelsö-ből, vagyis a túlpartról indul a komp, ami néhány perc múlva meg is érkezett, így átkelhettünk a tavon.
A kompkikötő
A Mälaren-tó
Megjött a komp
Beszállás
Megérkeztünk
A túlparton, közvetlenül a kikötőben egy kis piros mikrobusz várt, kiderült, hogy ez a 312-es busz, ami elvisz Hofgårdenbe. Ahogy beszálltunk (nem voltunk sokan), már indultunk is, körbementünk a szigeten, apró kis falvakban, tanyák mellett álltunk meg, köztük egy Portugal nevű megállóban.
Már vár a busz
A kisbusz belülről
Úton Hofgårdenbe
A Sáttra gard-ba vezető út
Hofgården
A busz indul vissza a kikötőbe
Hofgården egy régészeti lelőhely az Adelsö-szigeten. Királyi birtok volt, a 700-as évek közepétől a Svéd Birodalom kormányzásának központja. A legrégebbi régészeti leletek Hofgården északi részéről kerültek elő. Ezek különböző sírhelyek és temetkezési halmok a bronzkor és a vaskor idejéből. Hofgården területén mintegy 124 sírhelyet találtak, melyből a legkésőbbiek a középkorból származnak. Ebből arra lehet következtetni, hogy a terület ezen időszakok alatt folyamatosan lakott terület volt. A királyi birtok alatt egy kikötő állt, amelynek mintegy 35 méter hosszú rakpartja volt, amelyet egy 200 méter hosszú gát védett. A település templomától északra 5 temetkezési domb látható, ezek közül háromnak a neve Kungshögar, vagyis Királyhalom. A tóparthoz közel, egy kiemelkedő helyen található az Alsnö-ház, amelyet az 1270-es években építtetett Magnus Ladulas király. A 15x30 méteres téglalap alakú, téglából épült palota akkoriban modern és fényűző volt. A palota földszintjén két szoba és egy pince volt, az egész felső emeletet egy nagy csarnok alkotta. Az Alsnö-ház valószínűleg a király nyári rezidenciája volt. A palotát a 14. század elején lebontották, ma már csak az alapok maradtak meg. Az Alsnö-háztól nyugatra, a templomtól északra hét sírhalom található, a néphagyomány szerint három svéd király, Björn, Olof és Erik nyugszik a Királyhalmokban. Hofgården (Birka-val együtt) 1993 óta a világörökség része. (Részletek és több kép itt.)
Negyed ötkor érkeztem Hofgårdenbe, sajnos a látogatóközpont csak 4-ig volt nyitva. Rögtön a vörös épülettel szemben egy híd vezetett át a kerítésen, onnan pedig ösvények vezettek tovább a réten, ahol rengeteg birka legelészett. Mivel a neten azt olvastam (egy csalódott látogató megjegyzésében), hogy Birka városában csak füvet, köveket és birkákat lehet látni, úgy éreztem, meg is találtam, amiért jöttem. Gondoltam, kicsit sétálok a réten, aztán megnézem azt a szép templomot, amit már a buszból kinéztem és már megyek is vissza. Hát, kiderült, hogy a terület azért ennél többet kínál. Miután pár percig bóklásztam a réten, megmásztam néhány királyhalmot és lefényképeztem minden nagyobb követ, megtaláltam a terület főbejáratát, ahol néhány térkép és magyarázó ábra mutatta, hogy mi mindent lehet itt még találni. Elhatároztam, hogy előbb megnézem a templomot, aztán pedig lemegyek a kikötőbe. Többre valószínűleg nem lesz idő, hiszen 5-kor már indult vissza a buszom, nem mertem megkockáztatni, hogy itt maradok a szigetek között.
Látogatóközpont
Híd a kerítésen át
Királysírok
Kövek a réten
Királyhalom
Birkák a réten
Újabb híd
Ott álltam Adelsö temploma előtt, a templomkertben apró kis temető, régi és újabb sírokkal. Szerencsére nyitva volt, így meg tudtam nézni a csodálatosan egyszerű, 12. századi, román stílusú templomot. (Részletek és több kép itt.)
A temető bejárata
Adelsö temploma
Templombelső
Szószék
Szentély
Hajó
Sírok a templom körül
A templom déli oldala
A templomot védő kőfal
Mivel még csak 16.35 volt, úgy gondoltam, még belefér, hogy leszaladok a tópartra és megnézem a kikötőt, bár a térképen láttam, hogy ez nem a viking kikötő lesz, hiszen akkor még egészen máshol (sokkal beljebb, a mai szárazföldi részen) húzódott a partvonal. Ahogy ballagtam a földúton, a bal oldali réten láttam a dombokon rengeteg ígéretes követ, de úgy gondoltam, nem kockáztatom meg, hogy lekésem a buszt.
A partra vezető út
Ígéretes kövek az úttól balra
Birkák, távolban az Alsnö-ház romjai
A kikötő
Pihenő- és sütögető hely a parton
A móló
A partvonal
A Mälaren-tó
Szelfi a tóval
Végül 3/4 ötkor elindultam vissza. Bár nagyon csábítottak a (most már) jobb oldalon látható kövek, főleg, hogy szinte mindegyik mellett láttam információs táblákat, de nem akartam kockáztatni. Végül a szerencsére bíztam a dolgot: ha találok egy átjárót a kerítésen, akkor bemegyek, ha nem, akkor megelégszem annyival, amennyit már láttam. Találtam is egy kaput, megpróbáltam benyitni rajta, de zárva volt. Már majdnem feladtam, amikor rájöttem, hogyan nyílik (igazából csak a birkákat kellett bent tartani, hiszen a rét szabadon látogatható bárki számára). Ezt jelnek tekintettem, és futólépésben indultam fel a dombra. Hát, ezt kár lett volna kihagyni, hiszen itt találkoztam a két legfontosabb lelettel: A feliratos rúnakővel és a domb tetején az Alsnö-ház romjaival. Végignéztem az egykori királyi lakhely ma is látható falmaradványait, megcsodáltam a kilátást fentről a tóra, és már vágtattam is vissza a templomhoz. Már idefelé kinéztem, hogy a busz a templom mellett is megáll, így nem kellett visszagyalogolnom az információs központhoz.
Az a bizonyos zár
Rúnakő
A felfelé vezető ösvény
Az Alsnö-ház romjai
A falmaradványok, háttérben a tó
Szelfi a dombtetőn
Turisták olvassák a táblát
Boldog szelfi a rúnakővel
A kapun kívül
A templom északi oldala
Lakóház a templom mellett
Színes postaládák
Pontosan ötkor már jött is a busz, igaz, nem abból az irányból, ahonnan vártuk (két nővel próbáltunk eligazodni a menetrenden), de végül is mindegy, hiszen ez egy körjárat. Így végül (majdnem) ugyanazon az úton mentünk vissza a komphoz, mint amin jöttünk.
Újra a buszban
Fél hatkor értünk vissza a komphoz, a buszsofőr (hölgy) szólt, hogy ne szálljunk le, mert a busz is átjön velünk együtt. Így ezúttal busszal hajtottunk fel a kompra, én persze leszálltam, hogy a szabadban élvezzem az átkelést.
Újra a kompnál
Sirály
Mentőcsónak
Az autók között a buszunk
Megérkeztünk
Háromnegyed hatkor a túlparton voltunk, a megállóban már várt a 311-es busz, amivel egyenesen a Brommaplanra mentem.
A busz már vár
Stockholm 44 km
Gótikus torony a Drottningholm kastély mellett
A fák mögött Drottningholm
Jobbra a kastély
Modern templom tornya Stockholm külvárosában
18.40-kor megérkeztünk a Brommaplanra, bevásároltam egy nagy élelmiszerboltban, aztán hazametróztam. Egy másik kijáraton jöttem ki, így néhány perccel többet kellett gyalogolnom, de 8 előtt így is a szállodában voltam. Vacsorára finom céklasalátát és magvas kenyeret ettem, még megterveztem a holnapi napot (a tervezett vasmű sajnos csak hétvégén van nyitva, de sebaj, van más ötletem is!), aztán naplóírás, spanyol, eszperantó és alvás.
Megérkeztünk a Brommaplanra
ICA, itt vásároltam
Metróállomás
A peronon
Úton a központba
Megérkeztünk
Fleminggatan
Otthon
Július 22. Stockholm
Korán keltem, összepakoltam, lehúztam az ágyneműt, aztán betettem a csomagomat a megőrzőbe. Ahhoz, hogy kinyissam az ajtót, le kellett tölteni egy applikációt, aztán kiválasztani, mennyi időre akarom ott hagyni a táskát. Először valamiért azt hittem, hogy ez ingyenes, de végül fizetni kellett érte. Mivel a 8 óra ugyanannyiba került mint a 12 vagy a 24, végül az utóbbi opciót választottam. 9-kor indultam útnak, metróval bementem a központba, a T-Centralen nevű megállóban megcsodáltam a hangulat falfestést az aluljárókban. 9.20-kor jöttem fel a föld alól a Hötorgeten, hiába próbáltam, nem sok szépséget tudtam felfedezni a fantáziátlan, modern épületekkel körbevett téren.
Indul a nap
Hajó az aluljáróban
Falfestés
Szökőkút
Kulturhuset
Kiállítás a téren
Sétálóutca
Megkerestem a 7-es villamos megállóját, ezzel akartam átmenni Djurgården szigetre, a mai napra ugyanis múzeumlátogatást terveztem. Az első célom a Vasa-múzeum volt, ezt a különös alakú épületet már 8 éve is lefényképeztük Timivel: 3 hajóárbóc nyúlik ki egy furcsa formájú épületből, olyan, mintha a hajó alsó részét egy dobozba zárták volna, de az árbócok már nem fértek volna be. A hajó történetét is olvastuk akkor, de a múzeum sajnos már nem volt nyitva. Most viszont mindenképpen meg akartam nézni, így már nyitásra odamentem. Végül nem villamossal, hanem egy (ugyanazon az útvonalon közlekedő, ugyanolyan számú) busszal mentem át a szigetre.
A 7-es buszon
Nybroviken a buszból
A háttérben Skeppsholmen
9.35-kor szálltam le a Djurgårdsbron megállónál, innen besétáltam a hídon keresztül a szigetre.
(Amikor leszálltam, a buszsofőr megkérdezte, hová megyek, mondtam, hogy a múzeumba, azt mondta, akkor menjek még egy megállót, de én inkább sétálni akartam.)
A szigetre vezető híd
Hajók a csatornán
Háttérben a Nordiska museet tornyai
A sziget térképe
Néhány perces séta után már ott is álltam a Vasamuseet előtt, először megcsodáltam magát az épületet és azt a makettet, ami azt mutatja, hogy nézett ki a terület 1942-ben, amikor még a haditengerészet használta azt. Szerencsére egyáltalán nem volt sor, így hamar bejutottam, az előcsarnokban 4-5 automata volt a falra szerelve, néhány másodperc alatt ki tudtam választani, milyen jegyet szeretnék, kártyával kifizettem, a gép kinyomtatta és már mehettem is be. A múzeum tulajdonképpen egyetlen hajó kalandos, bár meglehetősen rövid történetére épül: A Vasa nevű háromárbócos hadihajó 1628. augusztus 10-én, első útján néhány méterre a kikötőtől felborult és elsüllyedt. Ezután pontosan 333 évig pihent a hajó a tenger fenekén, amíg megtalálták és 1961. április 24-én kiemelték. 1990-ben nyílt meg a múzeum, amit gyakorlatilag a restaurált és darabjaiból újra összerakott hajó köré építettek. 6 szinten, több mint 12.000 m2-en csodálhatjuk meg nemcsak a hatalmas hajót, hanem rengeteg kiállítást a hajó építéséről, a megtalálásáról és a rekonstruálásáról. Megismerhetjük azokat az embereket, akik a hajón szolgáltak, de bepillantást nyerhetünk a 17. századi mindennapi életbe, megismerhetjük a különböző mesterségeket, az akkori ruházatot, a kor történelmét, valamint Svédország kereskedelmi és politikai kapcsolatait.
Óriási élmény volt a múzeum, az első pillanattól kezdve, amikor a belépéskor azonnal mellbe vág az óriási, a víz alatt sötétté ázott deszkákból álló hatalmas hajó látványa, az egykori legénység tagjainak a történetéig (és rekonstruált arcvonásaiig), a hajón talált ruhamaradványok, cipők bemutatásáig. (Részletek és több kép itt.)
A múzeum épülete
A múzeum oldalról
A múzeum alatti csatorna
A terület makettje 1942-ből
Az első pillantás a hajóra
Titanic-kiállítás
Jack és Rose ruhája
A Titanic makettje
Film a Vasa-ról
A hajó oldala
A hajó modellje
Ágyú a hajóról
Az egyik mentőcsónak
Kép a hajó építéséről
A hajó szintjei
A tragédia utáni hivatalos vizsgálat dokumentumai
A hajó tatja
Egykor ilyen színes volt
A hajó díszeinek festésekor használt festékek
Az áldozatok csontvázai
Ő Beata
... és ruháinak megtalált darabjai
Az ágyúk a fedélközben
Az egyetlen aranytárgy, egy gyűrű
Társasjáték
A hajó a legfelső emeletről
Szelfi a Vasa-val
Miután két órával később, 11.45-kor kijöttem a múzeumból, már óriási sor állt a bejáratnál, több száz méteren keresztül kígyózott, érdekes, hogy mindkét sor egyforma hosszú volt, azoké, akiknek nem volt jegyük, és azoké is, akik már a neten vettek jegyet. A tanulság: érdemes volt korán, nem sokkal nyitás előtt jönni. Megettem az ebédemet (joghurt és péksüti), majd végigmentem a többé-kevésbé türelmesen várakozó tömeg mellett, megkerültem az 1873-ban alapított Nordiska museet gyönyörű épületét és felszálltam a 7-es villamosra, ami közvetlenül a Skansen előtt állt meg. (Érdekes, hogy ellenőr volt a járaton, a 10 nap alatt ez volt az egyetlen alkalom, amikor ellenőrrel találkoztam.) Sajnos nem a nosztalgiavillamossal érkeztem, ami éppen utánunk csilingelt be a Skansen előtti villamosfordulóba.
Óriási sor a múzeum előtt
... még itt is tart ...
... és itt van a vége!
Nordiska museet
Nosztalgiavillamos a Skansen előtt
A bejárat előtt semmiféle sor nem állt, néhány másodperc alatt bejutottam. Mivel már láttam a térképen, hogy óriási területről van szó, (majdnem a sziget felét magában foglalja), tudtam, hogy mindent nem fogok tudni megnézni, így jól jött volna egy prospektus, ami egy térképen megmutatja a legfontosabb épületeket, attrakciókat, hogy azokra tudjak koncentrálni. Sajnos, a pénztárban nem volt ilyen, de szerencsére minden útkereszteződésnél találtam egy-egy információs táblát, ezek alapján tudtam tájékozódni. Végül pontosan délben léptem be és indultam el a hatalmas terület felfedezésére. (Részletek és több kép itt.)
Az 1891-ben alapított Skansen a világ legrégebbi szabadtéri néprajzi múzeuma. A Skansenben 150 történelmi épületet láthatunk: lakóházakat, farmokat, valamint egy ma is használatban lévő templomot, amelyek történelmi hűséggel mutatják be a svéd nép életét a középkortól napjainkig. A területen egy kisebb állatkert is található, amely a Skandináviában honos állatokat mutatja be, valamint több kézművesműhelybe is benézhetünk, ahol munka közben figyelhetjük meg az üvegfúvókat, kovácsokat, pékeket. Ezen kívül van itt szabadtéri színpad, több étterem és kávézó is.
A Skansen bejárata
A terület térképe
Skogaholm manor
Konyhaépület
Szélmalom
Farmház
Harangtorony
Iskolaépület
Tanterem
A tanár lakásának nappalija
Farmház
Seglora templom
Kovácsműhely
Mérföldkő 1666-ból
Farmház
Ekshärad farmház
Farmház Hög-ből
Faluház 1908-ból
Vaddisznók
Barnamedve
Kilátás Östermalm-ra
Vastveit tárolóház a 14. századból
A sikló felső állomása
Älvros farmház
A Lodge, Hazelius egykori irodája
Viking rúnakő a 11. századból
Fűszernövénykert
A "piros sor", ma irodaépület
Menedék az eső elől
Hazelius-ház
Jacobsberg
Patika
Petissan (kis kávézó)
A kávézó udvara
Vegyeskereskedés
Városi utca
Nyomda és könyvkötőműhely
Zenekar a kapualjban
Cserzőműhely
Az aranyműves háza
Pékség
Keramikusműhely
A cipész háza
Takarékbank
Szabadtéri színpad
Kilátás Gröna Lund vidámparkjára
Ágyúk a dombtetőn
Kilátás Södermalmra
Üvegfúvóműhely
Mozgólépcső a hegyre
Gubbhylan étterem
Háttérben az üvegveranda
Tekepálya 1868-ból
A Skansen makettje
Novilla 1833-ból
Kalle és Emma
Ajándékbolt
Fél ötkor jöttem ki a Skansen-ből, vagyis 4 és fél órát töltöttem bent, igaz, ebből kb. 20 percet egy ház verandáján ülve és arra várva, hogy elálljon a szakadó eső. Még így is úgy éreztem, hogy nem láttam mindent, igazából erre több nap is kevés lenne.
Visszaindultam a városba, a Hötorget-en szálltam le a 7-es buszról. Úgy éreztem, itt az ideje enni valami meleget (főleg, hogy még mindig szakadt az eső), ezért bementem a Gallerian nevű plázába. Először egy étterembe akartam beülni, de aztán megláttam egy IKEA-t, így aztán ott ettem a legautentikusabb svéd ételt, vagyis Köttbullar-t (svéd húsgombócot, barnaszósszal, krumplipürével, sült krumplival, zöldborsóval és vörösáfonyával) és desszertnek Kanelbulle-t, vagyis fahéjas csigát.
Megjött a busz (a villamossínen)
Hötorget
Gallerian
Köttbullar
Kanelbulle
A pláza
Miután jóllaktam, úgy gondoltam, még korán van, hiszen még csak 6 óra múlt, így elindultam még egy utolsó sétára Stockholm legszebb részén, az óvárosban, vagyis a Gamla Stan-on. Ezt a részt Timivel 8 éve már alaposan felfedeztük, most csak egy hangulatos koraesti sétát akartam tenni a lassan alábbhagyó esőben. Közvetlenül a királyi palota előtt szálltam le a buszról, elég erős szél fújt a parton, majdnem elvitte az ernyőmet. Aztán ahogy bementem a házak közé, egyre kellemesebb lett az idő, lassan az eső is elállt, az utcák pedig már nem voltak olyan kihaltak, néhányan vacsorázni mentek, néhányan pedig (velem együtt) egyszerűen csak élvezték a szűk, macskaköves utcák, a középkori házak hangulatát. (Az egyik ajándékboltban pedig végre találtam egy könyvet Stockholm-ról.)
Kikötő a palota előtt
Skeppsbron
Hajó a Stockholms ström-ön
III. Gusztáv szobra
A királyi palota
Szemben (jobbra) a Nemzeti múzeum
A palota a part felől
A palota déli szárnya
Slottsbacken
XIV. Károly János szobra
A palota déli szárnya
Slottsbacken, kilátással a tengerre
Tessin-palota
Finn templom
Bíróság
III. Gusztáv obeliszkje
Stockholm katedrálisa, a Storkyrkan
A palota nyugati szárnya
Szemben a Német templom tornya
Szűk utca a Gamla Stan-on
Stortorget, a Gamla Stan főtere
Stortogrbrunnen
Nobel-díj múzeum
A Stortorget színes házai
Nobel-díj múzeum, balra mögötte a Storkyrkan tornya
Västerlånggatan
Kirakat
Miután egy félórát bolyongtam a Gamla Stan hangulatos utcáin, a Västerlånggatan nevű sétálóutca kiért a sziget északi partjára, ahonnan egy gyalogoshíd (a Stallbron) vezetett át a Helgeandsholmen nevű kis szigetre. Itt áll a Riksdagshuset, vagyis a parlament épülete, ami szinte az egész szigetet elfoglalja, az út tulajdonképpen az épület két része között vezet. A sziget északi végén a Riksbron vezet át a központi szigetre, és innen a Drottninggatan egyenesen a városközpontba.
Mynttorget
A királyi palota északi oldala
Ledamotshuset
Stallbronn, háttérben a Városháza tornya
Szemben a Riksdagshuset
A parlament keleti épülete
Balra a nyugati épület
Riksbron
Jobbra Helgeandsholmen
Középen a Sagerska huset, a miniszterelnök rezidenciája
Drottninggatan
St. Jacob kyrka
Este 8-kor értem a Hötorget-re, innen metróval akartam visszamenni a szállodába, de a metró csak az Odenplan-ig járt, a hangosbemondó azt tanácsolta, innen oldjuk meg másképp. Mivel napijegyem volt, nem izgultam, de aztán mégis elég kalandos úton jutottam haza. Amikor az Odenplan-on feljöttem a föld alól, egy többsávos, forgalmas úton, a Karlbergsvägen-en álltam. Tulajdonképpen nem voltam messze a szállodától, akár gyalog is hazasétálhattam volna, de ha már napijegyem van, gondoltam, minek gyalogoljak az esőben, így inkább elindultam a Dalagatan felé, onnan indult a busz. Sajnos az egyik lámpánál rengeteget vártam, (valószínűleg elromlott, mert végig pirosat mutatott), aztán azt sem találtam el elsőre, az utca melyik oldalán van a jó buszmegálló, így pont az orrom előtt ment el a busz. Mindegy, megvártam a következőt és azzal mentem el a Fleminggatan-ig.
Hötorget
Sergels torg
Metrómegálló
T-Centralen
Vasa Real a Karlbergsvägen-en
Gustav Vasa skola
Vasaparken
Dalagatan, buszmegálló
Este 9-re értem vissza a szállodába, kivettem a táskát a csomagmegőrzőből, leültem kicsit pihenni az étkezőben, feltöltöttem a telefont, megcsináltam a spanyolt és az eszperantót, ettem egy kis gyümölcsöt, aztán este 10-kor visszaindultam az állomásra. Az 1-es busszal közvetlenül a buszállomás mellett szálltam le, néhány percet vártam és már be is állt az oslo-i busz. A jegyem az ablak mellé szólt, egy jól megtermett srác ült mellettem, amikor elindultunk, keresett egy másik helyet, ahol egyedül ülhet, de aztán mindig felszállt valaki, akinek oda szólt a jegye, így mindig visszajött. 23.10-kor indultunk el Oslo-ba.
Újra a szálláson
Kép a folyosó falán
Az előcsarnok
Jobbra az üres recepció
Az állomáson
Stockholm éjjel
A buszállomás
A buszom
Július 23. Oslo, Heddal, Notodden
Egész éjjel utaztunk, elég sok helyen megállt a busz, Västeråsban, Örebroban, Karlsstadban, Årjängban, tankoltunk is, negyed hatkor léptük át a norvég határt.
Éjfélkor
Örebro
Karlstad
Tankolunk
Årjäng
Töcksfors
A Töck hídján
A határon
Rødenessjøen
Ez már Oslo
Megérkeztünk Osloba
Oslo Norvégia fővárosa és kb. 710 ezer fős lakosával az ország legnagyobb városa. 1624-ben IV. Keresztély dán király tiszteletére Christiania-ra változtatták a nevét, csak 1925 óta hívják újra Oslo-nak. Oslo (Tokió és Moszkva mellett) a világ három legdrágább városának egyike. Oslo az Oslo-fjord északi végénél fekszik, a várost minden irányból zöld dombok és hegyek veszik körül. A város területén belül 40 sziget és 343 tó található, legmagasabb pontja a 629 méter magas Kirkeberget.
A monda szerint Oslo-t III. Harald norvég király alapította 1049-ben, de nemrég 1000 előtti keresztény temetkezési helyet találtak a régészek. V. Haakon uralkodása (1299-1319) óta tekintik fővárosnak, mivel ő volt az első király, aki tartósan itt rendezte be udvarát. Ő kezdte el az Akershus erőd építését is. Egy évszázaddal később Oslo jelentősége csökkent, mert Norvégia perszonáluniót alkotott Dániával, így a király székhelye Koppenhága lett. A várost többször is tűz pusztította el, 1624-ben IV. Keresztély az erőd mellett építtette újjá a várost, ekkor kapta a Christiania nevet. 1814-ben felbomlott a perszonálunió, azóta ismét főváros. A 19. században számos fontos épületet emeltek, pl. a királyi palotát, a parlamentet, az egyetemet, a nemzeti színházat és a tőzsdét. Híres művészek éltek a városban ebben az időben: Henrik Ibsen, Edvard Munch és két irodalmi Nobel-díjas: Knut Hamsun és Sigrid Undset. Oslo 1850-ben lett az ország legnépesebb városa, ekkor előzte meg Bergent. 2019-ben "Európa zöld fővárosa" címet kapta.
Pontosan menetrend szerint, fél hétkor értünk Osloba. Mivel tudtam, hogy a szálláson nincs csomagmegőrző (ez egy magánlakás, nem akartam ilyen korán zavarni őket), ezért a buszállomáson tettem be a táskát a csomagmegőrzőbe. (Nagyon egyszerűen működött, kártyával lehetett fizetni.) Az volt a tervem, hogy ma kirándulok Heddalba és esetleg Rjukanba vagy Notoddenbe. (Végül a kettő közül az utóbbiba sikerült eljutni.) Mivel az első busz csak fél 10-kor indult, úgy döntöttem, addig sétálok egyet. 13 fok és ragyogó napsütés fogadott, az első utam természetesen a tengerpartra vezetett. Szerencsére a vasútállomás gyakorlatilag a parton áll, így néhány perc múlva már ott is álltam az Oslo-fjord mellett. Az állomás part felőli részén egy téren megnéztem a Grand Central szálloda előtt álló tigrist, ami 2000 óta díszíti a Jembanetorget-et, arra emlékeztetve, hogy Oslo-t "Tigrisvárosként" is emlegetik egy 19. századi vers egyik sora miatt. A szálloda sarkánál egy másik emlékmű, egy óriási kalapácsot ábrázol, amely összetöri a horogkeresztet. A 2015-ben felállított alkotás az Osvald-csoportra emlékeztet, amely a norvég ellenállás részeként a nácik ellen küzdött.
Átjáró a levegőben a buszállomás és a vasútállomás között
Vasútállomás
Comfort Hotel Grand Central és előtte a tigris
A kalapács
Hotel Amerikalinjen
"Nap és Föld" szökőkútszobor
Közvetlenül a parton két lenyűgöző épület, a Deichman-könyvtár és mellette világhírű Operaház, amely az 1957-ben alakult Norvég Opera és Balett otthona.
Balra a Deichman, jobbra az Operaház
Sirály
Operaház
Mielőtt közelebb mentem volna az Operaházhoz, először sétáltam egyet a fjord túlsó partján. Itt csónakokat, lakóhajókat, szaunaházakat és fürdőházakat láttam kikötve, a fjord jobb oldalán pedig egy óriási óceánjáró állt. Kicsit sétáltam a parton, aztán pedig elindultam az Operaház felé vezető sétányon. A modern épületet 2008-ban adták át, olyan, mintha jéghegyek között úszna, ráadásul fel is lehet sétálni a tetejére, amit természetesen megtettem. Mivel még korán volt, szinte egyedül voltam fent, néhány futó és egy a feje alatti hátizsákon alvó (vagy csak pihenő és napfürdőző) turistán kívül nem volt körülöttem senki, csak a sirályok, a tenger és a napsütés.
Szaunaház
Szemben balra az Opera, mellette a Munch-múzeum
Szelfi az Operával
Szobor a parton
Operaház
A fjord túlpartja
A műsor
A Munch-múzeum és az óriáskerék
Az épület mellett a feljáró
Indulok
Az Operaház oldalról
Már közel a tető
A tetőn
A Munch-múzeum fentről
Kilátás a fjordra
Indulok lefelé
Bejárat
Miután lejöttem az Opera tetejéről, a parton leültem a lépcsőre, megreggeliztem (soha rosszabb kilátást reggeli közben!), finom zöldséges salátát ettem), közben próbáltam elzavarni a prédára leső sirályokat.
Deichman-könyvtár
Az "Iddefjordi lény"
Itt reggeliztem
Kilátás reggeli közben
9 óra előtt értem vissza az állomásra, megvettem a buszjegyet egy automatánál, elég drága volt, érdekes, hogy óriási különbség volt a jegyárak között attól függően, hogy mikor utazom. Ha később indultam volna, jóval olcsóbb lett volna, de nem akartam időt veszíteni. 9.30-kor indultunk, gyönyörű volt az út, egyik oldalon a fjord, másikon a város, aztán beértünk a hegyek közé. Egy nő vezette a buszt, nagyon rosszul, sokszor hirtelen fékezett, egyszer akkorát, hogy lecsúsztunk az ülésről, jól bevertem a térdem. Többször is megálltunk, például abban a Drammen-ben is, ahol indulásom előtt néhány nappal erdőtüzek pusztítottak. Néhányszor viszont csak azért tartottunk szünetet, mert a sofőrünk dohányzott.
Buszállomás
A buszunk
Indulunk
Az Operaház a buszból
A fjord az út túloldalán
Cigiszünet
Drammen
Gyönyörű vasúti híd
Faház
Hegyek között
Ez már Notodden
11.38-kor érkeztünk meg a notoddeni buszállomásra, már bent állt a busz, ami egyébként Rjukanba ment. Bár ez volt az egyik mai célállomásom, de én most csak Heddalba akartam eljutni vele. 11.45-kor indultunk és délben meg is érkeztünk. Hogy pontosan hová, az nem volt világos, a neten egy olyan állomás nevét adták meg, ami nem is létezett, még szerencse, hogy a sofőrnek mondtam, hogy a fatemplomot akarom megnézni, mondta, hogy majd szól, hol kell leszállni. Végül kiderült, hogy a megálló neve Rygi, bár ezt csak a googlemaps miatt tudom, mert a buszmegállót egyetlen árva tábla jelezte, sem a megálló neve, sem menetrend nem volt sehol. Mindegy, különösebben nem zavart, mert a busszal már eljöttünk a templom mellett, így tudtam, hogy jó helyen járok.
Megérkeztünk
Notodden, buszállomás
Rygi megállója
Az út túloldala
A háttérben már látszik a templom
Búzaföldek, hegyek és színes faház
A templom melletti temető a kápolnával
Szemben a templom
A temető bejárata
A templom melletti, kőfallal körbevett gyönyörű temető után egy óriási tábla figyelmeztetett bennünket, hogy hiába vonz minket a templom látványa, tegyünk előbb egy kis kitérőt és az út túloldalán, egy mező közepén álló, egykori gazdasági épületben berendezett látogatóközpontban vegyük meg a belépőjegyet. Így tettem, aztán pedig megnéztem a 800 éves dongatemplomot, amely 26 méteres magasságával Norvégia legnagyobb ősi fatemploma. (Részletek és több kép itt.)
Látogatóközpont és múzeum
A templom délről
A belső tér
Falfestés
A templom körüli fedett rész
A férfiak bejárata
A nők kapuja
A szentély kívülről
A templom keletről
Szelfi a templommal
Miután megcsodáltam, majd kívülről is körbejártam és lefényképeztem a templomot, visszamentem az 1994-ben épült látogatóközpontba, ahol a pénztár, kávézó és ajándékbolt mellett kiállításokat és egy modern templomteret is megnézhettem, ahol a téli istentiszteleteket tartják. Az előtte elterülő réten áll a templom harangtornya, amely az 1850-es bővítés során épült. Mellette Olea Croger bájos emlékműve. Olea itt született 1801-ben, hiszen édesapja a heddali templom lelkésze volt. Eredetileg zenetanár volt, később népdalok gyűjtésével foglalkozott. A róla elnevezett kávézóban és ajándékboltban vettem könyvet és képeslapot, aztán megnéztem a kiállításokat. (Részletek és több kép itt.)
A harangtorony 1850-ből
Olea Croger emlékműve
A régi-új pajta
A templom makettje
Szentek Heddalban
Modern kápolna
A gyülekezeti terem
Felakasztható asztal a templomból
Miután megnéztem a kiállítást, észrevettem egy (gyönyörűen díszített) plakátot, ami szerint néhány száz méterre a templomtól egy szabadtéri múzeum (vagyis skanzen) van, ahol gyönyörű, régi faházakat lehet látni. Bár tegnap szinte az egész napomat a világ legrégebbi és legnagyobb skanzenjében töltöttem, úgy döntöttem, belefér még az időmbe ez is. Néhány száz métert kellett sétálni a szépen gondozott rét mellett egy betonúton, aztán pedig egy földúton fel a hegyre és már ott is álltam a mini-skanzen bejáratánál. A házakat kívülről ingyen is meg lehetett nézni, de azért kifizettem a 100 koronás belépőt, hogy be is mehessek a házakba. Főleg azért, mert korábban láttam egy képet, ahol az egyik ház szobáit gyönyörű, színes falfestés díszíti. (Részletek és több kép itt. )
A díszes plakát
Úton a skanzenbe
Fel a hegyre, a fák mögött a házak
Ez már a skanzen
Istálló 1750-ből
Aakreloa 1770-ből
Tehénistálló 1730-ból
Haavestugo 1744-ből
Rambergstugo 1604-ből
Viseletek
Hardanger-hímzés
Díszes láda
A rózsás szoba 1784-ből
Rambergstugo délről
Volt tűzoltóállomás, most büfé
Vengebur (tárolóépület 1623-ból)
Meredek lépcső
Tveitenloftet (kétszintes tárolóépület 1800-ből)
Jobbra a Rambergstugo
Miután végigjártam a skanzen házait, el kellett döntenem, hogyan tovább. Az eredeti terv szerint Rjukan városát akartam megnézni, de oda nagyon ritkán (kétóránként) járt a busz, ráadásul még másfél órás út lett volna odáig, alig maradt volna időm megnézni. Így inkább úgy döntöttem, hogy visszamegyek Notoddenbe, a másik világörökségi városba, hiszen az úgyis útbaesik Oslo felé. Mivel idefelé láttam egy buszmegállót a skanzen közelében is, reménykedtem, hogy nem kell visszagyalogolnom Rygi-be, de sajnos nem volt szerencsém: amíg ezen az oldalon 2 megálló is volt, addig Notodden felé egyetlen egy sem. Így sajnos elhúzott mellettem a busz, nekem pedig mégis vissza kellett fordulnom, és visszamenni ahhoz a megállóhoz, ahol leszálltam. Közben újra megcsodáltam a templomot és a temetőt, lefényképeztem az általános iskolát és az óvodát, majd vártam egy negyedórát az egyre erősebb napsütésben a buszra.
Újra a templom mellett
A temető, mögötte a gyönyörű táj
Egy lakóház
A búcsúkép
Szép faház
Általános iskola, Rygi
Óvoda
Az óvoda udvara
Buszmegálló
14.25-kor érkezett a busz, 10 perc alatt visszaértünk Notoddenbe.
A buszon
Heddalsvatnet
Notodden kikötője
Notodden egy 9000 fős kisváros a norvégiai Telemark megyében. A város a Heddalsvanet-tó északi végén, a Tinnelva folyó torkolatánál található, az E 134-es európai út áthalad rajta kelet-nyugati irányban. Notoddent 1913-ban alapították, amikor kivált Heddal községből és 4821 fős lakosságával önállóvá vált. 1964-ben hozzácsatoltak néhány községet, (többek között Heddalt is, amiből egykor kivált), így kétszeresére nőtt a lakossága. A város régi ipari bázisa a tópart közelében helyezkedik el. Itt épültek fel 1905-ben a Norsk Hydro létesítményei. A Tinnelva folyó mentén már a 19. század első harmadában fűrészmalmok és faipari feldolgozó műhelyek létesültek. 1905-ben a Sam Eyde és Kristian Birkeland által alapított Norsk Hydro vállalat megkezdte a mesterséges salétrom és műtrágya gyártását. Néhány évre a nyugodt település egyfajta norvég Klondike-ká változott. Ennek a nyüzsgő ipari fellendülésnek az előfeltétele a telemarki vízenergia intenzív kihasználása volt, mind a vegyipar számára, mint a Norsk Hydro esetében, mind pedig a fa- és vasfeldolgozásban a Tinfosnál. A műtrágyagyártást Notoddenben a 20. század folyamán fokozatosan leállították, majd később teljesen megszüntették. A vegyipar területén Notodden ma is gyárt helyben műanyagot és fóliát. Emellett beszállító cégek működnek a kongsbergi hadiipar számára és pilóta nélküli tengeralattjárókhoz, például a kőolajfúró platformokon való alkalmazásra. 2015-ben a majdnem teljesen megőrzött 20. század eleji ipari létesítményeket a szomszédos Rjukan városával együtt felvették az UNESCO világörökségi listájára.
A városban tartják a Notodden Blues Fesztivált, amely Európa egyik legjobb blues fesztiválja.
Megérkeztünk
Notodden, buszállomás
Mivel a buszállomáson sehol nem találtam menetrendet, megnéztem a neten: találtam egy 16.30-as buszt vissza Oslo-ba, így kb. 2 órám volt a városra. Úgy gondoltam, gyorsan megnézem a gyár épületeit, aztán még sétálok egy kicsit a városban. Szerencsére az ipari műemlékek gyakorlatilag néhány méterre voltak a buszállomástól, így azonnal megkezdhettem a világörökségi helyszín feltérképezését. (Részletek és több kép itt.)
Először a gyár néhány épületét néztem meg a buszállomás közelében. A terület neve Hydroparken és ma is működő üzemek, irodák található itt.
Kristian Birkeland fizikus szobra
Hidrogéngyár
Az "A" Kemence-ház
A "C" Kemence-ház
A hidrogéngyár tankjai
Kazánház és kovácsműhely
Központi műhely
Hydroparken
Miután körbefényképeztem a gyárépületeket, lementem a tópartra, üldögéltem egy kicsit egy padon, hallgattam a hullámverést, aztán folytattam a sétát.
Hedalsvanet
Szelfi a tóval
A Heddalsvanet-tó
Az "A" toronyház
Káliumnitrát-gyár
A minaret
Miután aránylag gyorsan sikerült megnézni a gyár épületeit, úgy gondoltam, megkeresem azt a lakótelepet, amelyet a gyár dolgozóinak építettek. A térkép szerint a közvetlenül a gyár mellett állnak az egyforma házak, de sajnos a kettőt elválasztja a vasúti sín és egy forgalmas út, amin sajnos nem találtam átjárót, így vissza kellett mennem a buszállomásig, (na jó, ez is csak néhány perces kitérő volt) ott egy aluljáró vezetett át a város központjába.
A sín és az út túloldalán, a fák között a lakótelep
Vasútállomás
Az aluljáró
Az aluljáró túloldalán egy szép parkot találtam, innen indult észak felé a Storgata. Jobbra fordultam, a Birkeland gate irányába. Ez felvezetett arra a dombra, amit már az út túloldaláról láttam. Itt állnak azok a színes, majdnem egyforma családi házak, amelyeket a gyár dolgozóinak építettek. A Grønnbyen nevű lakótelepet, (amely szintén része a világörökségi helyszínnek), 25 ikerház és három családi ház alkotja, amelyek akkoriban magas minőségűnek számítottak, pl. mindegyikben volt benti WC. Tulajdonképpen ez számít az első norvég lakótelepnek.
Rallarparken
Birkelands gate
Bjornstjerne Bjornsons gate
Kilátás a gyárra
Helmers vei
A sűrűben az egykori lépcső
A házak mögött a minaret tornya
A házak mögött, a hegy tetején egy hófehér ház homlokzata látszott a fák lombja között. Mivel egykor ez volt a gyár vezérigazgatójának háza, szerettem volna megnézni, de végig be volt kerítve. Végül egy helyen találtam egy nyitott részt a kerítésen, de úgy tűnt, nem ez a hivatalos bejárat. Már majdnem lemondtam róla, de aztán összeszedtem a bátorságomat és elindultam felfelé a fák között a ház irányába. Gondoltam, csinálok néhány fényképet az 1906-ban épült, szép arányú, klasszicista stílusú, hófehér épületről, aztán gyorsan eltűnök. Az úgynevezett Admini volt az egyik első épület, amit a Hydro épített Notoddenben. Villamoen déli csúcsán található, kilátással a gyárakra és a Heddalsvannet-re, a ház Sam Eyde vezérigazgató számára egyszerre szolgált lakóhelyként és irodaként. Az Admini lenyűgöző a fenséges szecessziós és neoklasszikus építészetével, belső faragványait Jon Borgarson készítette, aki aranyérmet nyert az 1900-as párizsi világkiállításon. A környező területen gyönyörű park és teniszpályák találhatók, a Hydro vállalat minden gyűlését itt tartották 1960-ig. Ma az Adminit még mindig a Hydro használja reprezentációs célokra és találkozókra.
Fent a hegyen a vezérigazgató lakása
A nyílás a kerítésen
Fel a hegyre
Kilátás a gyárra
Admini, a vezérigazgató háza
Kilátás a gyárra és a tóra
Szelfi az Adminivel
A park
Mivel senki sem szólt rám, kicsit nyugodtabban sétálgattam a házhoz tartozó parkban. Fiatalok teniszeztek a ház melletti teniszpályán, úgy tűnt, hogy a másik oldalról teljesen nyitva van a terület a város felé, így a maradék lelkiismeretfurdalásom is elmúlt. Elindultam a hegy másik oldalán lefelé, itt már modernebb, később épült családi házakat láttam. Mivel a térképen úgy láttam, nincs messze a város temploma, megkerestem. A vörös téglás, modern evangélikus templomot 1938-ban szentelték fel, előtte szép park található.
Sportpályák
Újra a házak között
Kilátás a szemben lévő hegyre
Evangélikus templom
A templom előtti park
A templom melletti utcában kezdődött a másik notoddeni lakótelep házai. A Villamoen nevű lakótelepet 1908 és 1918 között építették a gyárban dolgozó mérnököknek és egyéb, magasabb rangú alkalmazottnak. A telep 17 teljesen különböző családi házból áll, amelyek különböző építészeti stílust képviselnek: szecesszió, neobarokk és klasszicizmus. A házak közötti utcákat fasorok szegélyezik. Az 1960-as években néhány új ház is épült a telepen, néhány kerti tárolóépületet pedig garázzsá alakítottak át. Az egyik utcában egy modern templomépületet is láttam, ez a Pinsekirken Betania nevű pünkösdista templom.
Pinsekirken Betania
Hydros gate
Úton a városközpontba
Villa a hegyen
Miután leértem a hegyről a városközpontba, elmentem egy vöröstéglás épületekből álló épületcsoport mellett, itt van a Városháza, a város színháza és egy szálloda is. Mivel még volt egy kis időm a buszig, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és az egyik mellékutcán elindultam lefelé, a Tinnelva folyó felé. Csináltam néhány fényképet, aztán az aluljárón keresztül visszasétáltam a buszállomásra.
Városháza
Színház
Szökőkút a Városháza előtt
Városközpont
Az utca végén a folyó
Tinnelva
Szelfi a folyóval
Szemben az aluljáró
Negyed ötkor értem vissza a buszállomásra, többektől megkérdeztem, honnan indul a busz, de senki sem tudta. Mivel nem volt túl nagy forgalom (egyetlen busz sem állt bent, amíg vártam), gondoltam, úgyis meglátom a buszt, ha megjön, majd odarohanok. Hát, kár volt izgulni, mert a busz egyáltalán nem jött! Próbáltam érdeklődni, de senki sem tudta, merre lehet. Még a vasútállomáson is megnéztem, vonattal hogyan tudnék visszamenni Oslo-ba, de az még bonyolultabb volt: először busz, aztán vonat, egyszerűbb volt inkább megvárni a következő közvetlen buszt. Vettem innivalót a közeli boltban és végül a 17.20-as busszal sikerült visszaindulnom. A jegy még drágább volt, mint idefelé, de az utat jobban élveztem, mert nem kellett arra koncentrálni, hol kell leszállnom.
Buszállomás
Indulunk
A gyár épületei a buszból
A minaret
A tópart
Hegyek között
Modern ház
Oslo-fjord
Kikötő
Szemben az Opera
Az Opera előtti sétány
Megérkeztünk
Buszállomás
Fél 8-kor érkeztünk vissza Oslo-ba, a buszállomáson kivettem a csomagomat a megőrzőből (nagyon egyszerűen ment, nem volt sem kulcs, sem kód, egyszerűen a hitelkártyát ismerte fel, levonta az összeget és már nyitotta is ki a szekrényt. Mivel nagyon közel foglaltam szállást, gyalog indultam el. Az állomás melletti Gronland nevű negyedben úgy éreztem, mintha a Közel-Keleten, vagy valahol Afrikában lennék, mindenütt zene és zsivaj az utcán, mindenki árult valamit, rengeteg üzlet és étterem, az emberek színes ruhában, az utca közepén piac, rengeteg egzotikus gyümölccsel, láttam egy boltot, ahol csak mangót lehetett kapni! Néhány perc alatt megérkeztem a Norbygata-ra, itt áll a ház az egyik sarkon. Egy fiatal lengyel páré a lakás, Magdaléna fogadott, megmutatott mindent. A lakásban több szoba van, az enyém valószínűleg korábban gardrób, vagy tároló lehetett, olyan apró, csak egy ágy és egy kis polc van benne. A konyha és fürdőszoba közös és van egy kis erkély is. A wifi tökéletesen működött, így este még megnéztem a Paks meccsét, naplót írtam, aztán 11-kor lefeküdtem. (Az előző éjszakai alvás kimaradt, így elég fáradt voltam.)
Akerselva
Emberalakok a levegőben
Norbygata
A ház
A bejárat
Konyha
Étkező
Kilátás az erkélyről
Július 24. Oslo
Reggel korán keltem, de még sokáig az ágyban maradtam, (szűkössége ellenére nagyon kényelmes a szobám). Megvettem az Oslo pass-t, úgy terveztem, ma egész nap a városban maradok és múzeumot nézek, az 580 koronás árát már 3 múzeum után visszahozza, ráadásul ezzel ingyen közlekedtem egész nap (a napijegy 137 korona lett volna).
Amikor kimentem a fürdőszobába, egy lakótárs várt az ajtó előtt, de bent nagy volt a csend, mutattam neki a villanykapcsolón, hogy nem ég a villany, így biztos nincs bent senki. Kicsit bosszús volt, hogy ez nem jutott eszébe, már jó ideje várt teljesen feleslegesen.
Végül 9.30-kor indultam el, pontosan lemértem az utat a buszállomásig (holnap korán indul a buszom Stavangerbe), pontosan 9 perc alatt értem oda, persze sokkal egyszerűbben, mint tegnap idefelé. Kimentem a Norbygata végén a csatorna partjára, ott balra fordultam és már ott is voltam.
Lépcsőház
A ház előtere
Akerselva csatorna
A parkoló mögött a buszállomás
Az első célom a Városháza volt, ezért buszra szálltam, és a Wessels plass-ig mentem. Onnan csak néhány sarokra van a part és a fjordra néző, monumentális, modern, vöröstéglás Városháza. Mivel gyors biztonsági ellenőrzés után be is lehetett menni, természetesen megnéztem ezt az emblematikus épületet, amelynek 1500 m2-es nagytermében adják át minden évben a Nobel-békedíjat. (Részletek és több kép
itt.)
Wessels plass, buszmegálló
Rådhusplassen
Pied Piper szobra
Wessel admirális szobra
Rådhusbrygge
A Pipervika-öböl
Szelfi a kikötőben
Városháza
A Városháza előtti szökőkút
Szökőkút a Városháza nyugati oldalán
Kronprincese Mårthas plass
A park és az épület
Az északi homlokzat
Domborművek a falon
A nagyterem déli fala
A nyugati fal
Modern freskó
Előcsarnok
A déli fal freskója
Kilátás a fjordra
Rådhusplassen
Lépcső az emeletre
A nagyterem fentről
Munch-terem
Ünnepi galéria
Bálterem
Tárgyalóasztal
Krogh-terem (Keleti galéria)
Ülésterem
Storstein-terem (Nyugati galéria)
Kiállítás a folyosón
Erkély a nyugati folyosón
Pillantás a nagyteremre az erkélyről
Hårdråde-terem
Újra a nagyterembem
Az épület makettje
Hosszú sor a bejáratnál
Faragott dombormű
A főbejárat előtti tér
11.20-kor jöttem ki a Városházáról, (a bejáratnál már óriási sor állt), következő célom az innen néhány méterre álló Nobel Békeközpont volt. A gyönyörű épület egykor a város egyik pályaudvara volt, 1872-ben épült és 1989-ig szolgálta a közlekedést, majd 2005-ben nyílt meg benne a múzeum, ami bemutatja a Nobel-békedíj történetét, a díjat elnyerők életútját és munkásságát és magának a békének a fontosságát. (Részletek és több kép
itt.)
Nobel-békeközpont
A kiállítás részlete
Kant: Perpetual peace
Jane Addams
A vestfáliai béke
Martin Luther King
Krasznahorkai László
Alfred Nobel
Fotókiállítás
Kilátás a Városházára
Nobel-békedíjasok
Az érme
Foglalkoztató-terem
És a díjat kapja.... Anya
Nefelejcsek a lépcsőházban
A nyitott ablak
Pontosan délben jöttem ki a múzeumból, óriási szerencsém volt, kiderült, hogy minden héten egyszer, pénteken délben egy hófehér galambot reptetnek ki az épület egyik emeleti ablakából. A sok száz bámészkodóval együtt én is végignéztem a néhány másodperces jelenetet, lefényképezni persze nem sikerült, de látni láttam.
Innen a néhány száz méterre álló Nemzeti Színházhoz mentem, amelyet 1899-ben nyitottak meg, többek között Ibsen: A nép ellensége című darabjával. Az épület előtt (illetve tulajdonképpen mögötte, hiszen a parkra a hátsó homlokzat néz) gyönyörű park, virágágyásokkal, szobrokkal és szökőkutakkal.
A Sprell játékbolt kirakata a VII. Haakon gate-n
Szökőkút, mögötte a színház épülete
Johanne Dybwad színész szobra
Wenche Foss színésznő szobra
A színház hátsó homlokzata
Nemzeti Színház
Éppen meg akartam kerülni az épületet, hogy megnézzem a másik oldalát is, amikor megláttam egy oszlopos, klasszicista stílusú épületet. Először azt hittem, ez a parlament, de kiderült, hogy tévedtem (bár az sincs innen messze), ez itt az Osloi Egyetem jogi karának az épülete, így természetesen ezt is megnéztem. Az 1811-ben emelt főépület nagycsarnokában adták át a Nobel békedíjat 1947 és 1989 között, a Domus Academica épületében pedig a norvég parlament ülésezett 1854 és 1866 között. (Részletek és több kép
itt.)
Az Osloi Egyetem
Domus Media
Domus Academica
Domus Bibliotheca
A főhomlokzat
Lépcsőház
Folyosó
Szelfi a főépületben
Miután kijöttem az egyetem épületéből, jobbra fordultam, és a Karl Johans gate-n elindultam a Királyi palota felé. Eredetileg azt terveztem, hogy be is megyek, de végül olyan gyönyörűen sütött a nap, hogy inkább a szabadba vágytam, nem akartam elvesztegetni a napsütéses órákat a kastélyban. Így csak megkerültem az 1825-ben emelt épületet, sétáltam egy nagyot a gyönyörű (és árnyas) parkban, megkerestem a Királynő tavát és az érdekesebb szobrokat. Kedvencem a polgári származású Sonja királynő szobra, amely túraöltözetben, egy sziklán ülve ábrázolja a (néhány napja már csak volt) királynőt. (Férje, Harald király 2026. augusztus 18-án halt meg.)
Rövid időre a park nyugati részén kimentem a Parkveien-re, megcsodáltam az út túloldalán álló villákat, majd visszamentem a parkba. (Részletek és több kép
itt.)
A háttérben a palota
A palota és előtte az építtetőjének lovasszobra
Karl Johan király szobra
Szelfi a palotával
A park bejárata
Őrség
A királynő parkja
A palota déli oldala
A nyugati szárny
Parkrészlet
A park felőli bejárat
A királynő tava
Az északi oldal
Az északi szárny
Camilla Collett, norvég írónő szobra
A palota a parkból nézve
Sonja királynő (túrázás közben)
Szökőkút a parkban
Villa a Parkveien-en
A nyugati bejárat
Pavilon a parkban
A palota délről
Maud királynő szobra
Fasor a parkban
VII. Haakon szobra
Negyed kettőkor értem vissza Nemzeti Színház melletti vasútállomásra, innen az 1-es vonallal egyenesen a következő célomig utaztam, a híres síugrósáncra, a Holmenkollen-re. Gyönyörű volt az út, ahogy a vonat lassan felkapaszkodott a hegyre, először a városban, aztán pedig az erdőben elszórtan álló nyaralók között, miközben egyre többet láttunk a lélegzetelállító kilátásból a városra és a fjordra. Egy lengyel baráti társasággal utaztam együtt, az egyik hölgy hozzám hasonlóan szenvedélyesen fotózott, egymást figyelmeztettük a szebbnél szebb látnivalókra.
Vasútállomás
Megjött a vonat
Úton a hegyre
Focipálya a hegyen
Faházak
Háztetők és a fjord
Kettő előtt néhány perccel érkeztünk meg Holmenkollen állomásra, innen még egy jó negyedórás gyaloglással kellett felmenni egy elég meredek kaptatón a híres sánchoz. Útközben elmentem Angell ezredes szobra mellett: a katonatiszt, író, kalandor, tengerész 1861-ben született, Bergenben nőtt fel és szenvedélyes síelő volt. Ő lett az első norvég, akit beválasztottak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba.
A megálló
Úton felfelé
Henrik August Angell, katonatiszt és síbajnok szobra
Háttérben a Holmenkollen étterem
Északi sportok szobra
Háttérben a sánc teteje
Síközpont
Balra a Scandic Hotel teteje
Amikor végre felértem a sánchoz, közelről még monumentálisabbnak tűnt a mérete.
A Holmenkollbakken a világ legrégebbi síugrósánca, a 19. század végén építették, 64 méter magas tornyából fantasztikus a kilátás a városra és a fjordra. A síugrósánc épületében egy múzeum is található, 1923-ban alapították, ez a világ legrégebbi símúzeuma, ami bemutatja a síelés és a síugrás történetét. (Részletek és több kép itt.)
A sánchoz vezető út
Sílift
A sánc
A sánc előtt
A sánc alatt
Az aréna
Nézőtér
Sí-szimulátor
A múzeum bejárata
Norvégia legrégebbi (5200 éves) síléce
Dupla sílécek (1890-től)
Síelő lány 1889-ből
A norvég királyi pár 1907-ben
Nansen expedíciója
Amundsen felszerelése
Síkészítő műhely
V. Harald király a téli olimpián Lillehammer-ben
A király öltözéke
A királyi család Szarajevóban, az 1984-es téli olimpián
Olaf király öltözéke
Maud királynő
A királynő kesztyűje és cipője
VII. Haakon király 1946-ban a símúzeum előtt
Az első sánc
A 9 hónapos Hartvig
Klíma és időjárás
Természeti katasztrófák
Hosszú sor a lift előtt
Max. 13-an!
Én vagyok az első!
A lift
A sánc alatt
A liftben
Ezt látják a síugrók!
Zipline
A torony tetején
Oslo és a fjord
Az Oslo környéki hegyek
Lefelé a lifttel
Az aréna
Szemben a zsűri ablakai
Újra a sánc lábánál
10 perccel 4 előtt indultam el lefelé a hegyről, ezúttal hamarabb megtettem az állomásra vezető utat, nem csak azért, mert lefelé mentem, hanem azért is, mert találtam egy rövidebb utat, egy lépcsőt a fák között, amivel levágtam az út néhány kanyarját és egyenesen egy parkolóban értem ki.
Néhány perc múlva jött is a vonat, lefelé még szebb volt az út, hiszen a város és a fjord is a lábaink (kerekeink) előtt hevert. Néhány állomásnál észrevettem, hogy a vonat néhány ajtaja nem nyílik ki, kiderült, hogy fent a hegyen az állomások peronja túl rövid a vonat hosszához képest, így ott nem lehet sem le- sem felszállni.
Úton az állomásra
Lent az állomás peronja
Holmenkollen állomás
Az állomás alatti utca
Faház a sín mellett
Megjött a vonat
Indulunk lefelé
Kilátás a fjordra
Na, ezért nem nyílik az ajtó
Focipálya
20 perc múlva, fél 5-kor érkeztem meg a Majorstuen nevű állomásra, itt átszálltam a 3-as metróra és 10 perc múlva már le is szálltam a Borgen nevű állomáson. Innen egy kb. negyedórát sétálni kellett a következő célomig, a világhírű Vigelandsparkenig. (Közben keresztülmentem a Vestre Gravlund nevű, gyönyörűen parkosított temetőn.) Néhány perccel 5 óra előtt értem a park északi bejáratához, innen sétáltam végig (lefelé) a parkon, közben megnéztem a híres szobrász kizárólag meztelen emberi testeket ábrázoló szobrait, amelyek az emberi érzések és érzelmek széles skáláját ábrázolják elgondolkodtató, sőt megható módon. (Részletek és több kép
itt.)
Átszállás Majorstuen-nél
Borgen állomás
Skoyenveien
Vestre Gravlund temető
Fasor a temetőben
Vigeland park
Az élet körforgása
A park, távolban a monolit
Monolit
Szoborcsoportok
A park északi része
A monolit gránitfigurái
A park déli része
A híd bronzszobrai
A "mérges fiú" a hídon
Vigeland szobra
Esküvői fotózás
A park díszes bejárata
3/4 6-kor jöttem ki a parkból, innen a 12-es villamossal mentem vissza a Majorstuenre. Az eredeti tervem az volt, hogy ezen a környéken keresek magamnak egy éttermet, de amit a ChatGPT ajánlott, az vagy zárva volt, vagy túl drága, így inkább visszametróztam a központba, az Oslo City nevű plázában vettem két forró Fiskekaker-t (vagyis halas lepényt) Polarbrod-dal és brokkolisalátával, kiültem vele a fjord partjára és megettem.
Megjött a villamos
Újra Majorstuen-nél
Majorstuen skole
Jernbanetorget
Az Opera
Vacsora
Miután jóllaktam, úgy éreztem, itt az idő még egy kis szellemi táplálékot is magamhoz venni, így végre megnéztem a Munch-múzeumot, amit direkt hagytam a nap végére, hiszen tudtam, hogy ez este 9-ig nyitva van. Csak a legfontosabbakra koncentráltam, annyi időm azért nem volt, hogy a teljes, 13 (!) emeletes múzeumot felfedezzem, így természetesen először a Sikoly című alkotást kerestem meg. (Részletek és több kép
itt.)
Jobbra a múzeum épülete a csatorna partján
Munch múzeum
Bejárat
Erdei táj kis tóval
A sikoly
Változatok
Nietzsche portréja
Önarckép ecsettel
Melankólia
Meztelen női hát
Élet és halál
Variációk egy témára
Szeparáció
A halál és a gyermek
A beteg gyerek 1927
A beteg gyerek 1896
Küzdelem a halállal
Lányok a hídon
Marat halála
Élettánc
Beszélgetés
Munkások a hóban
A ferde homlokzat belülről
Kilátás az öbölre és az operára
Bjorvika új házai
Az épület tetején
Oslo-fjord
Fél 9 előtt jöttem ki a múzeumból, még sétáltam egy kicsit a hangulatos, modern Bjorvika negyedben. Úgy terveztem, hogy még felkeresem az Akerhus erődöt, de útközben (véletlenül) belebotlottam a Stortinget, vagyis a Norvég Parlament épületébe, így azt is megnéztem, persze csak kívülről. A norvég parlamentet 1814-ben hozták létre, maga az épület pedig 1866-ban készült el. Gyönyörű park van előtte, innen vezet észak felé a Karl Johans gata, amely összeköti a parlament épületét a királyi palotával.
Házak a múzeummal szemben
Kenukölcsönző
Bjorvika
Az épület északról
Híd a csatorna fölött, jobbra az Operaház
Stortinget
Szelfi a parlament épületével
Johan Sverdrup, Norvégia első miniszterelnöke
Eidsvoll plass
Grand Hotel Oslo
Karl Johans gata
A parlament és a park északról
Már majdnem este 9 volt, amikor a Városháza melletti parkból felkapaszkodtam a 13. században épült Akershus erődbe. Sajnos csak 9-ig volt nyitva, (az egyik kapun még éppen be tudtam lógni, mielőtt a katonák kitereltek), így főleg kívülről néztem meg az erőd épületeit. (Részletek és több kép itt.)
Városháza
Radhusplassen
Balra az erőd fala
Feljárat az erődbe
Roosevelt szobra
Az erőd falai
Bejárat
A belső erőd fala
Hoymagasinet
Karámok
A külső erőd fala
Miután végignéztem az erődhöz tartozó (főleg katonai) épületeket, pl. egy 1878-ban neoromán stílusban épült konferenciaközpontot, amelynek a bejáratát ágyúk őrizték, mellette egy szigorú, klasszicista homlokzatú kormányzati épületet. A Grev Wedels park zöld lombjai között két bájos épület: a Gamle Logent eredetileg egy szabadkőműves páholyként, valamint koncert- és bankett-teremként építették 1836-ban, a vele szemben álló, fazsindelyes épületet pedig 1806-ban emelték, de eredetileg nem itt állt, csak 1983-ban került ide, miután szétszerelték és újra összerakták. Építésekor katonai kórházként szolgált, ma konferenciákat tartanak benne.
Ezután visszasétáltam a fjord partjára, leültem egy padra, éppen az Operaházzal szemben és néztem az öbölbe visszaérkező kirándulóhajókat.
Oslo Katonai Társaság Konferenciaközpont
Bejárat - ágyúval
Kormányzati hivatal
Főbejárat a Myntgata-n
Az épület keleti szárnya
Gamle Logen
Edvard Grieg szobra az épület előtt
Ridehuset koncertterem
Az egykori katonai kórház
A kórház oldala
Újra a parton
Búcsúszelfi a fjord partján
Kirándulóhajó
Bár még teljesen világos volt, de 3/4 10-kor mégis úgy gondoltam, ideje hazaindulni. Mivel még érvényes volt a napijegyem, nem akartam gyalogolni, így viszont sokkal kacifántosabb (és időben biztosan hosszabb) úton (busszal, majd metróval) jutottam haza. Annyi haszna azért volt, hogy a buszon fel tudtam tölteni a telefonomat, mert már teljesen lemerült. 10 után értem haza, gyorsan lezuhanyoztam, összepakoltam, naplót írtam és alvás.
Börsen
Grønland metrómegálló
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése