Németország
(Obertal, Freudenstadt, Dornstetten, Stuttgart, Tübingen
+ Strasbourg)
2026. július 3-7.
Július 3. Péntek
Nyár elején ismét Németországba látogattunk, kedves barátaink, Gigi és Ilona hívtak meg bennünket.
Pénteken reggel a 6.37-es vonattal indultam Budapestre, 9-kor értem Ferihegyre, Timi és Dani vonata egy negyedórával később jött. Menetrend szerint, 11-kor szállt fel a gépünk, sajnos éppen egy vészkijárati sorban ültem, ahol bár nagyobb volt a lábtér, de nem volt ablak. Egész úton olvastam, gyorsan eltelt az idő.
Ferihegy
Utazótáskák
A gépünk
12.35-kor szálltunk le, eredetileg az volt a terv, hogy azonnal vonatra szállunk, és továbbutazunk Obertalba, de végül mégis úgy döntöttünk, hogy néhány órát Stuttgartban töltünk. Baden-Württemberg-Ticket-et vettünk, ez három főre 45 euróba került, és Stuttgarton belül is lehetett vele közlekedni. Ez főleg nekem volt fontos, mert úgy gondoltam, amíg Timiék sétálnak a központban (most gyönyörű idő volt, 2 éve viszont szakadt az eső!), addig buszra szállok és megnézem Stuttgart egyetlen világörökségi helyszínét, egy Le Corbusier által épített modern házat. Mire mindezt eldöntöttük és megvettük a jegyet, elég sok idő elment, (az automatánál nem lehetett kártyával fizetni, egy másiknál szerencsére igen), így végül már délután 2 óra lett, amikor végre beértünk a városba. A már évtizedek óta épülő főpályaudvar sajnos még mindig nem készült el, így végig kellett gyalogolni azt a hosszú utat, amely az S-Bahn és U-Bahn megállóitól a vasútállomásig vezet. A 16-os vágány mellett volt a csomagmegőrző, szerencsére a három táska belefért egy közepes szekrénybe, így összesen 3 eurót fizettünk. (Itt is csak készpénzzel, ráadásul csak érmével lehetett fizetni, de a peronon lévő büfében egy aranyos kínai árus felváltotta a 10 eurósunkat.)
Stuttgart egy kb. 630.000 lakosú város, Baden-Württemberg tartomány fővárosa, Németország hatodik legnagyobb, és egyben egyik legsűrűbben lakott városa. Neve a Stutengarten szóból ered, nem véletlenül látható egy ló a város címerében. A Neckar völgyében fekszik, legalacsonyabb és legmagasabb pontja közötti különbség majdnem 350 méter.
A várost a 10. században alapította egy sváb herceg, de már i.e. 7. évezredben fontos mezőgazdasági terület volt, a Római Birodalom idején pedig erődöt építettek ide. A második világháború idején súlyos károkat szenvedett, ma fontos gazdasági és ipari központ, számos nagyvállalat (a Mercedes, a Porsche és a Bosch) székhelye. Itt született a filozófus Hegel és az író Wilhelm Hauff is.
Stuttgart
Leszállás utáni szelfi
Még mindig épül ...
Pillantás az építkezésre
Csomagmegőrző
A végtelen aluljáró
Negyed háromkor Timiék elindultak a városba, én pedig megkerestem a 44-es busz megállóját (persze, újra végiggyalogoltam a rettentő hosszú aluljárót!), néhány perc múlva jött is a járatom. Érdekes volt, hogy a vasútállomás környékének hipermodern üveg és beton felhőkarcolóitól csak néhány méterre már egy szőlőskertekkel és csinos kis villákkal teli domboldalon kapaszkodtunk fel a busszal, miközben gyönyörű volt a kilátás a völgyben fekvő belvárosra.
Buszmegálló az állomáson
Jön a buszom!
Modern épületek útközben
10 perc alatt meg is érkeztünk a Kunstakademie nevű megállóba, innen néhány száz métert sétáltam és már ott is álltam a hófehér, modern épületek előtt. Eredetileg azt terveztem, hogy csak kívülről nézem meg a házakat (gondoltam, úgyis az építészet a lényeg), de végül szerencsére meggondoltam magam és megnéztem az egyik házban berendezett múzeumot is. A ház egyik szárnyában ugyanis egy berendezett lakás mutatta, hogy nézhettek ki ezek az épületek belülről 1927-ben, amikor felépültek. Az egész lakótelep gyönyörű házakból áll, de a múzeumban kapott térkép szerint nem mindegyik eredeti, és az UNESCO-listán csak az a két ház szerepel, amelyeket Le Corbusier és unokatestvére, Jeanneret épített. Miután végigjártam a múzeumot, a berendezett lakás szűk folyosóit, tágas lakótereit és íves lépcsőházait, megcsodáltam a kilátást a hatalmas tetőteraszról, a térkép alapján végigjártam a teljes lakótelepet. Minden ház kerítésén táblát helyeztek el a legfontosabb információkról, így könnyű volt beazonosítani, melyik építész művéről van szó. A házak többségében laknak, vagyis ez egy ma is működő lakótelep, ahol a tulajdonosoknak az épületek külső képét kell megőrizniük. (Részletek és több kép itt.)
Kilátás a belvárosra
A domboldal
A múzeumot jelző zászló
Haus Le Corbusier
A ház keletről
A bejárathoz vezető lépcső
Lépcsőház
Íves vonalak
Tetőterasz
Kilátás a tetőről
Újra a lépcsőházban
Haus Citröhan
Helytakarékos megoldás
Korabeli konyha
Fürdőszoba
Tágas tér
A ház terve
A lakótelep makettje
Haus Citröhan az útról
Mies van der Rohe többlakásos társasháza
J. J. P. Oud sorházai
Egy átalakított ház
Josef Frank ikerháza
Az ikerházak az utcáról
Hans Scharoun családi háza
A ház bejárata
Peter Behrens többlakásos háza
A ház nyugatról
Mart Stam kék sorházai
Az Am Weiꞵenhof utca
Végül pontosan egy órát töltöttem a lakótelep és a múzeum megnézésével, fél négykor szálltam újra buszra, felhívtam Timiéket, megbeszéltük, hogy a 16.16-os vonatot megpróbáljuk elérni.
15.45-kor szálltam le az állomásnál, úgy éreztem, még van időm kicsit besétálni a városba. Elindultam a Königstraꞵe-n, ezen a hangulatos (és emberekkel teli) sétálóutcán, elmentem az 1808-ban épült St. Eberhard katolikus templom előtt, majd néhány perc múlva már a Schlosspark közepén álltam. Most ugyan nem esett az eső, de a kastélyt és a parkot most sem lehetett akadálytalanul megcsodálni: két éve a foci EB miatt, most pedig egy jazz-fesztivál miatt voltak kordonok. Azért csináltam gyorsan néhány képet, megnéztem Württembergi Kristóf szobrát, amely 1889 óta díszíti a teret, a 32 méter magas Jubileumi Oszlopot, mögötte a Neues Schloss-t, majd metróval visszamentem az állomásra. Sajnos újra végig kellett loholnom az aluljárón, Timiék már a csomagmegőrzőnél vártak, kiváltottuk a táskákat és megkerestük a vonatunkat. Kiderült, hogy kár volt sietni, a vonat ugyanis késik, kb. 10 perccel később indultunk el.
A Művészeti Akadémia épülete a megállóval szemben
Buszmegálló
Szemben a másik busz
Kilátás a városra
Vasútállomás és daruk
A vasútállomás előtti tér, a háttérben szőlővel borított domboldal
Königstraꞵe
Domkirche St. Eberhard
Württembergi Kristóf szobra
Schlossplatz
A háttérben a kastély, jobbra a Jubileumi oszlop
Pavilon, zenészekkel
Késik a vonatunk
Végre megérkezett
Úton Freudenstadt-ba
Gyönyörű volt a táj, ezúttal át sem kellett szállnunk, 6 óra után néhány perccel értünk Freudenstadt-ba. Az internet szerint néhány perc múlva indult volna egy busz Baiersbronn-ba (Gigiék ott vártak ránk), de kiderült, hogy az egy másik állomásról, a Stadtbahnhof-ról indul, mi pedig a Hauptbahnhof-on voltunk. Végül jött egy kisbusz, amelynek a (női) vezetője azt mondta, menjünk vele, ő átvisz minket a másik állomásra. Végigjártuk a várost, legalább 3 dombra másztunk fel, szűk utcákon (ezért volt ilyen kicsi a busz!) haladtunk gyönyörű házak között, de nem nagyon tudtuk élvezni az utat, mert tudtuk, hogy így már biztos lekéstük a buszt. Mivel csak 19.40-kor ment volna a következő, végül Ilonáék jöttek át értünk.
Freudenstadt
A vonatunk
Buszmegálló az állomás előtt
Stadtbahnhof
Este hétkor érkeztünk meg Friedrichstal-ba a kínai étterem elé, ide foglaltak Gigiék asztalt. Nagyon finom vacsorát ettünk, megbeszéltük a további napok programját, majd fél 9-kor visszaültünk a kocsiba és felmentünk a Schliffkopf-ra, a Steinmäuerle nevű 2004-ben épült kilátóhoz, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a Fekete-erdő hegyeire, sőt, még a Rajnát is láttuk a távolban. (Egy részletes tábla mutatta, melyik irányban mit láthatunk, rajta volt minden hegy neve.) Éppen ment le a nap, még este 9-kor is gyönyörűek voltak a fények!
China Garden
Ayam Pangan csirke zöldségekkel, ananásszal és mogyoróval
Terített asztal
Gigi és Ilona
Danival és Timivel
Timi és Dani az étterem teraszán
Kilátás Friedrichstal-ra az étterem teraszáról
Megérkeztünk Schliffkopf-ra
A Nemzeti Park térképe
Tausendmeterweg
Kilátás a Fekete-erdőre
A magyarázó tábla
Szelfi a kilátón
A kilátó a naplementében
Timi és Dani
Este fél 10-kor értünk a házhoz (Appartementhaus am Röhrsbächle), már 2 éve is itt laktunk, de ezúttal egy másik lakásban volt a szállásunk. Nagyon kényelmes, ráadásul 3 különböző irányba is nyílik ablakunk, mindenfelé egyaránt csodaszép a kilátás! Este még megnéztük a meccset, (Egyiptom 11-esekkel verte Ausztráliát), aztán lefeküdtünk aludni.
A házunk
A lakás bejárata
A fák mögött a Rechtmurg csordogál
A házak már Buhlbach-ban vannak
Kilátás Obertal felé
A szemben lévő domb
A szobám
Július 4. Szombat
Mivel előző nap korán lefeküdtünk, másnap már hat után felébredtem. Az erkélyen reggeliztünk, lábunk előtt a Rechtmurg patak csordogálását hallgattuk, a túlsó parton pedig halk kolompolás (este megkerestük a hozzájuk tartozó kecskéket is), nagyon idilli volt a hangulat. Annyira, hogy nem is sikerült időben elindulni, pedig előző este úgy beszéltük meg, hogy lesétálunk a hegyről és 9-kor találkozunk a központban Gigivel. Már eleve késve indultunk, ráadásul útközben is sokáig csodáltuk a völgyet és a domboldalon álló szebbnél-szebb házakat, így végül 10 percet késtünk.
Reggeli kilátás
Indulunk Obertalba
Rechtmurg
Hotel-Gasthof Blume
Timi és Dani az úton
Szanatórium
Obertal egy 1350 lakosú kis falu, közigazgatásilag Baiersbronn-hoz tartozik, 580 és 700 méter közötti magasságban fekszik, de a területén magasodik a Ruhestein és az 1055 méter magas Schliffkopf is. A falu a Schwarzwald Mitte/Nord Nemzeti Park területén fekszik, itt ered a Murg két ága, a Rotmurg és a Rechtmurg, amelyek a falu központjában egyesülnek. Néhány kihalástól fenyegetett növény is él itt, például a hegyi árnika vagy néhány ritka orchideafaj.
Obertal első írásos említése 1394-ből származik (egy Tannenfels vára melletti parcella adásvételéről van szó), a völgy akkoriban a Württembergi hercegek birtoka volt, akik megengedték a lakosoknak, hogy vadásszanak, halásszanak és állatokat tartsanak. 1519-ben Württemberg Ausztriához tartozott, ekkor tiroli vallási menekültek, katonák települtek le itt. 1700 után gazdasági fellendülés kezdődött, amikor megnőtt a fa, mint nyersanyagforrás jelentősége. Az itt kitermelt fát egészen Hollandiáig szállították, majd 1758-ban megépült az üveggyár Buhlbach-ban. Az ipari korszaknak 1900 körül vége lett, az üveggyárat 1909-ben bezárták, ezért új bevételi forrás után kellett nézni. Ekkor épültek a szállodák és vendéglők, Obertal pedig a turizmus és vendéglátás egyik jelentős központja lett.
1933-ban megépült az evangélikus templom, majd a temető, Obertal pedig 1965-ben önálló gyülekezet lett. 1957-ben megépült a katolikus templom (ennek a modern épületében élnek Gigiék), de ez a gyülekezet Baiersbronnhoz tartozik. Általános iskolájának 70 diákja van, az óvodába 50 gyerek jár. A faluban évente 10.000 vendégéjszakát töltenek a vendégek. A faluban kb. 200 munkahely van, főleg a vendéglátás és a kézműipar területén. A mezőgazdaság nem jelentős, bár néhányan szarvasmarhát és juhokat tenyésztenek.
Először az 1933-ban épült, fából készült Evangélikus templomot és a mögötte lévő, szép fekvésű temetőt néztük meg. (Részletek és több fotó itt.)
A templomhoz vezető út
A templom
A templom előtti szökőkút
A fal mögött a temető
A fából készült templom
A szentély
A karzat
Az oltár
Színes üvegablak
A templom belső tere
A templom az útról nézve
Ezután lementünk a völgybe, átkeltünk a folyón és Gigi megmutatta, hol dolgozik. Az irodája a szanatórium földszintjén van.
Szanatórium
Itt dolgozik Gigi
Obertal egyetlen boltja
Rechtmurg
Virágok a hídon
Ezután bementünk a Sankt Markus nevű katolikus templomba, mai nevén Schöpfungskirche-be, ennek az épületnek az emeletén laknak Gigiék. (Részletek és több fotó itt.) Schöpfungskirche
A templom bejárata
A templom belső tere
Modern feszület
Oltár
Fenntarthatóság
Miután kijöttünk a templomból, túrázni indultunk: először végigmentünk a Kurpark-on ahol a házunk mellett csordogáló Rechtmurg, és a Ruhestein felől érkező Rotmurg egyesül, és Murg-ként folytatja útját. A park most is gyönyörű volt, (2 éve is erre sétáltunk), gondozott sétautak, a csörgedező patak, egy bájos kis tó tavirózsákkal és Obertal apró fürdője, amiben most egy kislány játszott.
Murg
Obertal fürdője
Szelfi tavirózsákkal
Miután végigmentünk a parkon, elindult felfelé a túraösvény. Hamarosan a Sonnenhütte-hez értünk, majd - egy kislány és nagymamája nyomában - egy erdei tanösvényhez, amely bemutatta az itt élő növény- és állatvilágot, a neve Duftkräuterwegle.
Kilátás a völgyre
A tanösvény
Továbbindultunk egy elég meredek úton, fent a lövészegylet székházához jutottunk, majd folytattunk utunkat a várrom felé. Közben egy pad előtt két faragott követ láttunk, amelyek Dani szerint Baden és Württemberg egykori határát jelölhették (legalábbis erre utalnak a kőbe vésett címerek).
A lövészegylet székháza
Pihenő az árnyékban kétoldalt a kövek
Az egyik határkő
Néhány száz méter megtétele után megláttuk az egykori Tannenfels várának festői romjait. Legutóbbi látogatásunk óta felújították a szikla tetejére vezető lépcsőt, így most oda is fel tudtunk menni. (Részletek és több fotó itt.)
Tannenfels vára
Az új lépcső
Timi a várfalon
Dani az árnyékban
A várfal előtt
Kilátás fentről
Falmaradványok
Innen a már megszokott úton leereszkedtünk Mittaltal-ba, közben alig győztünk betelni a gyönyörű kilátással.
Mitteltal egy kb. 2000 fős kis falu, 570 méter magasan fekszik, szintén Baiersbronnhoz tartozik közigazgatásilag. A források falujának is nevezik, de híres a központjában álló Hotel Bareiss-ról, és a Naturbad-ról is.
Gondolkoztunk, hogy esetleg itt együnk, de végül úgy döntöttünk, hogy inkább szomjasak vagyunk. Még 2 évvel ezelőttről emlékeztünk rá, hogy bár a büfé a fürdő területén van, de egy külön ajtón be lehetett menni, (előtte csengetni kellett), így ittunk egy-egy üdítőt (én Schwarze-t kértem, vagyis feketeribizli ízű szénsavas üdítőt), majd kimentünk a buszmegállóhoz. Negyed egykor megjött a busz, amin a Dobai fiúkkal találkoztunk, ők Baiersbronn-ba mentek vásárolni. (Egy hónapig itt dolgoznak, ráadásul ugyanabban a házban laknak, mint mi!) A fiúk leszálltak, mi pedig továbbutaztunk Freudenstadt-ba.
A völgyben Mitteltal
"Deutschland, wirst du deine Bauern noch?"
Murg
A fürdő bejárata
Naturbad, Mitteltal
Schwarze
Mitteltal, buszmegálló
Sportautók felvonulása
Koni és Dávid
Úton Freudenstadtba
12.42-kor értünk Freudenstadt-ba, a Stadtbahnhof-nál szálltunk ki, amíg Ilonára vártunk (ő ma délelőtt dolgozott!), ki kellett mosni a táskámat és a kardigánomat egy szökőkútnál, mert a ribizlilé belefolyt (nem zártam be jól a palackot). Mindent kiteregettünk a csomagtartóban és elindultunk Tübingenbe. Gyönyörű volt az út, útközben szebbnél-szebb kisvárosokon mentünk keresztül, pl. Horbon, ahová egyszer még biztosan visszajövünk!
Freudenstadt
Tübingen egy 93 ezres kisváros Baden-Württembergben, Stuttgarttól kb. 40 km-re délre, a Neckar folyó partján. Ez az egyik legrégebbi német egyetemi város, a Tübingeni Egyetemet 1477-ben alapította Szakállas Eberhard gróf.
A település első nyomai kb. 14.000 évvel ezelőttre nyúlnak vissza, a Római Birodalom idején pedig a város mai területén húzódott egy fontos védvonal, a Neckar-Limes. A várost 1078-ban említik először, 1231-ben városi jogokat kapott. Tübingen fejlődése 1477-ben, az egyetem alapításával kezdődött, számos híres tudós, költő, irodalmár és politikus tanult és tanított itt, többek között Kepler, Hölderlin, Hauff, Alzheimer és Joseph Ratzinger. Az egyetem főleg teológiai, botanikai, őslénytani, germanisztikai és filozófiai és orvosi kutatásairól ismert, de a Linux egyik felhasználói felülete is egy volt tübingeni diák nevéhez fűződik.
Negyed 3-kor érkeztünk Tübingenbe, a Markt am Nonnenhaus nevű pláza mélygarázsban parkoltunk, majd elindultunk felfedezni a várost. Ahogy feljöttünk a föld alól, máris egy gyönyörű téren találtuk magunkat: meseszép favázas házak mindenütt, rengeteg fa, kávézók és éttermek, hömpölygött a tömeg a szűk utcákon. Először megcsodáltuk a pláza névadó épületét, a Nonnenhaus-t. Ez Németország egyik legjobb állapotban megmaradt beginaháza, 1488-ban eredetileg dominikánus apácák lakták, aztán költöztek be a beginák. 30 méteres hosszával ez a város egyik legnagyobb favázas háza. A középkori épületet 2008-ban restaurálták, ma lakások és két üzlet található benne. Az épület csatornára kinyúló részében, amely egykor WC-ként funkcionált, ma egy hegedűkészítő műhely működik. Végigmentünk a macskaköves Lange Gasse-n, és már ott is álltunk a Stiftskirche előtt. Az apátsági templom előtti téren áll a Georgsbrunnen, amely a 15. században készült és fontos része volt a város vízhálózatának.
Tübingen, Markt am Nonnenhaus
A Nonnenhaus homlokzata
A járda fölött a hegedűkészítő műhely
Egy aranyműves műhely
Híd a csatorna fölött
Játszótér
Lange Gasse
Georgsbrunnen
Stiftskirche
Tipikus utcarészlet
Néhány perc múlva megérkeztünk a lejtős, háromszög alakú Marktplatzra. Bár a piactér első írásos említése 1302-ből való, állítólag már 1191-ben is tartottak itt vásárt. A teret 15-16. századi házak szegélyezik, köztük a dúsan díszített, 1435-ben épült Városháza. A tér közepén álló reneszánsz szökőkút, amely Neptunt ábrázolja háromágú szigonyával, 1617-ben készült el. A tér felső részén kinéztünk egy éttermet, ahol Spätzle-t lehetett kapni, de kiderült, hogy az ebédidőnek már vége, legközelebb csak 5-kor nyit a konyha. Végül egy utcával távolabb a Krumme Brücke nevű étteremben ebédeltünk, mindannyian helyi specialitásokat ettünk, még ajándék kávét is kaptunk, mert túl sokat kellett várnunk a pincérre!
Marktplatz
Neptun-kút
A kút és a tér alsó része
A teret szegélyező házak
Városháza
A Lichtenstein étterem
Majdnem itt ettünk ...
Timi és Dani a Marktgasse-n
Marktgasse
A Krumme Brücke étterem
Kilátás az étteremből
Sertéssült barnamártással, Spätzlevel és salátával
Itt ültünk
Az étterem terasza
Az étterem terasza
Csatorna az út mentén
Miután jóllaktunk, folytattuk a városnézést. Mivel Tübingen egyetemi város, ennek a nyomait kerestük. Először az egyetem két legrégebbi épületét, az Alte Burse-t és az Alte Aula-t akartuk felfedezni, ezért végigmentünk a Haaggasse-n, elmentünk a Holle anyó kávézó mellett. Újra megcsodáltuk a Marktplatzot, majd továbbmentünk a Neckar felé.
A háttérben Hohentübingen vára
Frau Holle kávézó
A Városháza
Újra a Marktplatz-on
Festett homlokzat
Morbid reklám csontvelő-adományozáshoz
Macskaköves utca
A szeminárium északi fala
Az óváros térképe
Klosterberg
Bár eredetileg az Alte Burse-hez igyekeztünk, ahogy leereszkedtünk a macskaköves Klosterberg-en, megláttunk egy kívülről dísztelennek tűnő épületet. Kiderült, hogy az Evangelisches Stift előtt állunk, amely a város egyik legfontosabb épülete. 1536-ban alapította Ulrich württembergi herceg protestáns szemináriumként, egy korábbi Ágoston-rendi kolostorban. 1790 és 1793 között egyszerre volt az intézmény hallgatója Hegel, Schelling és Hölderlin, akiknek a barátsága nagy hatással volt a német irodalom és filozófia későbbi fejlődésére. Ma az egyetem teológiai kara működik itt, de az egykori kerengőt, a díszudvart és a bolthajtásos folyosókat meg lehet nézni.
Balra a Stift
Házak a Klosterberg mentén
Stiftbrunnen
A szeminárium bejárata
A belső udvar
Műalkotások az udvaron
A kerengő
A kút a Klosterberg házaival
Ezután végigmentünk a Bursagasse-n, és már ott is álltunk az Alte Bursa előtt. A Neckar folyó partján álló monumentális épület 1478 és 1482 között épült, eredetileg diákszállónak. 1803 és 1805 között átalakították, később itt működött a város első kórháza. Ma az egyetem FilozófiaiTanszékének és Művészettörténeti Intézetének ad otthont. Érdekes, hogy két lépcső vezet az épülethez, a két filozófiai iskola, a nominalisták és a realisták kibékíthetetlen ellentétére utalva.
Bursagasse
Alte Burse
Az egyik lépcső
A lépcső tetején
Melanchton emléktáblája
Háttérben az ifjú pár
Az épülettel
A két bejárat
Lementünk a Neckar partjára, kicsit üldögéltünk a parton, megcsodáltuk a velencei gondolákra hasonlító jellegzetes helyi csónakot, a Stocherkahn-t, amit egy hosszú rúddal irányítanak, úgy, hogy a meder alján letámasztják.
Neckar
Stocherkahn-ok a parton
Pihenő a Neckar partján
Csak lányok
Ezután továbbindultunk, végigmentünk a Neckar menti sétányon, láttunk egy szobaszínházat, egy nőknek szóló könyvesboltot, és egy kőoroszlánt, amely a legenda szerint a nagy humanista, Johannes Reuchlin házát jelölte, majd egy meredek lépcsőn felkapaszkodtunk a Stiftskirche elé.
Könyvesbolt nőknek
Reuchlin oroszlánja
Ez már az Alte Aula épülete
Oda kell felmenni
A templom mellett áll az Alte Aula épülete, amely 1547-ben épült oromzatos, favázas épületként, 1777-ben kapta mai, későbarokk formáját. Itt működött az egyetem levéltára, könyvtára és voltak itt előadótermek is. A felső szinteken volt a gyűlésterem és a Szenátus üléstermei. A 2012-es felújítás során 1547-ből származó festményeket is találtak. Érdekes, hogy Münzgasse felőli bejáratnál csak 3 szintet látunk, de az épület folyóra néző homlokzata két szinttel magasabb.
Az épülettel szemben álló épületben volt a Gestapo főhadiszállása, itt szervezték meg a zsidók táborokba szállítását is. (A tübingeni zsidók közül mindössze ketten élték túl a holokausztot.) Az épület egyik ablaka alatt egy érdekes táblát láttunk, "Hier kotzte Goethe" felirattal. Mivel nem tudtuk mire vélni, úgy döntöttünk, este megkérdezzük Johannes-t, hátha ő tud valamit erről. Végül arra jutottunk, hogy ez egyfajta ironikus válasz a mindenütt megtalálható: "Itt járt Goethe" feliratú táblákra, a szomszéd házon is látható egy ilyen. A házban működött ugyanis az 1659-ben alapított Cotta kiadóvállalat, amely többek között Goethe, Schiller, Wieland, Herder, Hölderlin, Kleist és a Humboldt-fivérek műveit is kiadta. A ház vendége volt 1797. szeptember 7. és 16. között Goethe, akinek - későbbi feleségének írt levele szerint - nem különösebben tetszett a város. Talán ezt akarták a helyiek megbosszulni az említett táblával ...
Alte Aula
A Gestapo egykori főhadiszállása
Cotta-Haus
Goethe emléktáblája
A tér legfontosabb épülete azonban az 1490-ben épült evangélikus apátsági templom, vagyis a Stiftskirche St. Georg, amelyet belülről is megnéztünk. (Részletek és több fotó itt.)
Stiftkirche St. Georg
Hálózatos boltozat
Faragott figurák a kóruspadokon
Karcsú oszlopok
Orgona
Modern üvegablak
A templom belső tere
A templom északról
Georgsbrunnen
Miután megnéztük a templomot, visszaindultunk a parkolóhoz. Megint végigmentünk a Lange Gasse-n, útközben megcsodáltuk a Wilhelmsstift Teológiai Szeminárium díszes épületét, amely egy korábbi ferences kolostorban működik. A plázában vettem képeslapot (sajnos könyv nem volt) és fél 7-kor hazaindultunk.
Wilhelmsstift
A szeminárium északi tornya
Lange Gasse
Timi és Dani a csatorna partján
Aranyműves bolt
A Nonnenhaus
Fedett lépcső
A Nonnenhaus előtt
Beim Nonnenhaus
Nevezetességek a parkoló falán
Horb a kocsiból
Este 9 előtt már a lakásban voltunk, ettünk Rote Grütze-t, majd elindultunk sétálni. Timi mindenképpen le akarta fényképezni a kecskéket, akiket folyton hallunk kolompolni a patakparton. Először Buhlbach-ba indultunk, tavaly jártunk itt, akkor megnéztük az egykori üveggyárban berendezett múzeumot is.
Buhlbach tulajdonképpen Obertal része, hírnevét főleg annak köszönheti, hogy itt működött a 17-18. században a Fekete-erdő legnagyobb és legjelentősebb üveggyára. Itt fejlesztették ki azt a különleges pezsgősüveget, ami az alján lévő bemélyedésnek köszönhetően elbírta az üvegben létrejövő nyomást. Egykor évente 2 millió szájjal kifújt üveget importáltak innen a világ minden részébe, még Szentpétervárra, a cár udvarába is.
Kilátás az erkélyről
Indulunk sétálni
A lombok mögött a kecskék
Rechtmurg
Obertal házai
Buhlbach
Háttérben az üveggyár
A múzeum épülete
Ezután visszamentünk Obertal központja felé, a hídon átkeltünk a patak másik oldalára, és a velünk szemben álló domboldalban megtaláltuk a kecskéket. Mivel már elég sötét volt, elhatároztuk, hogy másnap reggel visszajövünk. Otthon meccset akartunk nézni, de a német TV nem közvetítette a ma esti meccset (csak egyetlen fizetős csatorna, olyanunk meg nem volt), így megint korán lefeküdtünk.
Vissza Obertalba
Újra a házunk
Farakás
Kecskék
A domboldal este 10-kor
Itt gyerekek járnak
Esti kilátás a ház elől
Július 5. Vasárnap
Reggeli után megint megmásztuk a szomszédos domboldalt, hogy újra megnézzük a kecskéket, majd a 10.08-as busszal átmentünk Freudenstadtba Gigivel.
Indulunk sétálni
Híd a Rechtmurg fölött
A dombra vezető út
Timi a réten
Timi és Dani a kecskékkel
Gyönyörű a táj!
Blume
Szieszta a patak partján
Megjött a buszunk!
Háromnegyed 11-kor értünk Freudenstadt-ba, sétáltunk a főtéren néhány percig, majd 11 óra után felszálltunk a buszra, és kb. 20 perces út után megérkeztünk Dornstettenbe.
Freudenstadt, Stadtbahnhof
Az a bizonyos szökőkút
Úton a főtérre
Városháza
A tér északnyugati sarka a városházával
A Stadthaus
A tér közepe
A Stadthaus délről, jobbra a városháza
Innen indul a busz Dornstettenbe
Aach, faluház
Andreaskirche, Aach
Kübelbach-viadukt
Dornstetten egy 8200 lakosú kisváros Baden-Württemberg tartományban. A település első írásos említése 767-ből származik, a 13. század végén kapott városi rangot, 1461-ben említik először az iskoláját. A reformáció óta a település nagy része evangélikus, a római katolikus lakosság a freudenstadt-i gyülekezethez tartozik. Dornstetten a Deutsche Fachwerkstraꞵe (Német Favázas Házak Útja) mentén fekszik, ami - leágazásokkal együtt - 3900 km hosszú és 121 várost köt össze. Az óváros favázas házai mellett a városnak van egy helytörténeti múzeuma és egy játékmúzeuma is.
Néhány perccel fél 12 előtt érkeztünk Dornstettenbe. Kb. egy óránk volt, így azonnal a főtér felé indultunk. Néhány perc múlva egy masszív kőfalhoz értünk, valószínűleg az egykori városfal része volt. Balra fordultunk, majd az Oberes Tor-on (vagyis a Felső kapun) keresztül a főtérre értünk.
A buszunk már megy is tovább
Dornstetten, buszállomás
A házak között kilátás a völgyre
Medence és sátor egy kertben
Kilátás a szemben lévő domboldalra
Furcsa ablak a városfalon
Oberes Tor
"Vor dem Oberen Tor" utca
Feljáró a kapu felső szintjére
Kilátás fentről
Pillantás a favázas házakra
Timi és Dani a kapu fölött
A kapu a város felől
Szűk udvar
A templomtéren először a Jakobsbrunnen-t néztük meg. Az egykor 6 méter mély kútból vették régen a vizet a tüzek oltására, mai formáját 1743-ban kapta,1889-ben pedig félig feltöltötték. A kút másik nevét (Nonnenkloster), annak köszönheti, hogy egykor itt egy kolostor állt, amelyet 1276-tól 1400-ig beginák laktak.
Jakobs- vagy Nonnenbrunnen
Ezután megnéztük az 1410-ben épült Martinskirche-t. Szerencsére éppen vége volt az istentiszteletnek, így a templom belső terét is meg tudtuk nézni. (Részletek és több kép itt.)
Szentély
Keresztelőmedence
Modern üvegablak
Régi faajtó
Templombelső
Sírkövek a templom előterében
Miután kijöttünk a templomból, megnéztük az apró, de szépen gondozott templomkertet, amely 1649-ig a település temetőjeként szolgált. Gyönyörű volt a kilátás a környező dombokra.
Templomkert
Kilátás a templomkertből
A templom déli fala a toronnyal
Miután kijöttünk a templomkertből, megcsodáltuk a piactér gyönyörű (és különleges) favázas házait. A homlokzatot díszítő egyenes gerendákon között itt íves vonalakat is lehet látni, ez az úgynevezett Rundbogenfachwerk. A tér nyugati oldalán álló két díszes ház közül a déli a városháza, mellette az egykori Gasthaus Ochsen, amelynek földszintjén ma az információs iroda működik. A teret délről a Haus Hegel vörös gerendás homlokzata zárja le, ebben az 1686-ban épült házban működik a Baba- és Játékmúzeum. Sajnos most nem volt nyitva, így csak a kirakatában tudtuk megcsodálni a kiállított antik babaházakat és retró játékokat.
Balra a városháza, mellette az egykori Gasthaus Ochsen
Marktplatzbrunnen
Brunnenstube étterem
Haus Hegel
A múzeumot őrző medve
Babaház részlete
Iskola
A múzeum cégére
A tér északi oldala a templomtoronnyal
Jobbra a városháza
Balra a Gasthof Ochsen
Lassan ideje volt visszaindulni a buszhoz, így a Hauptstraꞵe-n észak felé forultunk. Visszaértünk ahhoz az utcához, ahol idefelé jövet balra fordultunk, itt áll az Oberes Torhaus, amiről először azt hittük, ez a városháza. Az északi oldalán egy szép park, amelyet Dornstetten testvérvárosának, a francia Scey-Sur-Saone-nak szenteltek. Állt itt egy bájos napóra is (a franciák ajándéka), amelyen aranyos felirat: "Mach es wie die Sonnenuhr: zähl die heitren Stunden nur!" (Vagyis: Tégy úgy, mint a napóra: csak a derűs órákat számold!)
A Hauptstraꞵe favázas házai
Gasthof Engel
Oberes Torhaus délről
Oberes Torhaus északról
Napóra
A francia testvérváros
Platz der Partnerschaft
Timi és Dani, háttérben a buszállomás
Negyed egykor visszaértünk a buszállomásra, a buszunk állítólag a 6-os állásról indult, de ilyet nem találtunk. Végül feladtuk a keresést, nem volt nagy forgalom, gondoltuk, bárhová áll be a busz, majd odarohanunk. Így is tettünk, ugyanazzal a sofőrrel utaztunk visszafelé, akivel jöttünk, feltöltöttük a kártyát (így olcsóbb a jegy), és egy óra előtt már vissza is értünk Freudenstadtba. (Útközben megint elhaladtunk a gyönyörű vasúti híd alatt, amit már tegnap is megcsodáltunk.)
Vasúti híd az út fölött
Újra Freudenstadtban
Freudenstadt egy kb. 24.000 fős kisváros, 1599-ben I. Frigyes alapította. Járási központ, klimatikus nyaralóhely, egy fennsíkon fekszik. (1925-ben Németország legnaposabb városa volt.) A város központjának kiépítésére több terv is született, az első kettőn a kastély még a tér egyik sarkában állt volna, végül a harmadik valósult meg, ahol a kastélyt a szabályos négyzet alaprajzú tér közepére, 45 fokkal elfordítva tervezték. Végül a kastély nem épült meg, így a hatalmas tér üresen maradt, most ez Németország legnagyobb piactere. A tér körül egykor árkádos, favázas házak álltak, ezek sajnos nem maradtak fenn, de a mostani, újjáépített házak is árkádosak. Már a város megalapítása utáni években számos tragédia sújtotta az itt élőket. Pestis, tűz, harmincéves háború, éhínség miatti kivándorlás; a város lakossága a tizedére esett vissza. De később újra benépesült, virágzásnak indult, egészen addig, amíg 1945 április 17-én a franciák tüzérségi támadást indítottak, a bombák és tűzvész következtében a belváros 95 %-a megsemmisült. A háború után azonnal megkezdődött az újjáépítés, végül egy olyan terv mellett döntöttek, amely ötvözte a hagyományosat a modernnel.
Mivel Ilona 2-ig dolgozott, kb. egy óránk volt, azt terveztük, hogy megnézzük a főteret és eszünk valamit. Először bementünk a Stadthaus-ba, megnéztük a múzeumot, amit 2 éve láttunk már, de most is nagyon tetszett. Az épületben működik a városi könyvtár és van itt egy kávézó is. (Részletek és több fotó itt.)
Körforgalom az állomás előtt
Harangjáték
Kisvonat a főtéren
A Stadthaus bejárata
Kiállítás a földszinten
Időutazás az 50-s évekbe
Játékok
A piactér terve
Timi az építőkockákkal
A templom kulcsa a megolvadt üvegablakokkal
A tér a városházával
A háborús évek
Kiállítás a tetőtérben
Parasztszoba a Fekete-erdőből
Varrógép
A tutajosok élete
Így nézett volna ki a kastély
Hálószoba
Emberi hajból készült ékszerek
A Stadthaus árkádai alatt
Ezután Timi és Dani elmentek ebédelni, mi pedig Gigivel sétáltunk a főtéren, amely 219 x 216 méter (vagyis majdnem szabályos négyzet alakú), 4,5 hektáros területével ez Németország legnagyobb lakott piactere.
Az északnyugati sarkon álló épület 1609-ben városházának épült, működött benne börtön, középiskola és múzeum is, de most a rendőrségnek ad helyet.
A tér északi része
Árkádok alatt
A rendőrség épülete
A tér nyugati oldala, háttérben a templom
Háttérben a hegyek
A Café Fontaine terasza
A tér délnyugati sarkát az 1608-ban épült, különös L-alakú (direkt a tér sarkára tervezett) Stadtkirche uralja, amelyet most csak kívülről csodáltunk meg, de két éve alaposan megnéztünk belülről is. (Részletek és több fotó itt.) Az északi részen áll a városháza, amelyet szintén újjá kellett építeni a háború után. 1954-ben készült el a ma látható épület, tornya 43 méter magas.
A tér délkeleti sarka a templommal
A tér északnyugati része
Virágok a téren
Az L-alakú templom
Tűzoltók a templom előtt
A tér nyugati házsora
Lövészet
Stadtkirche a tér közepéről
Parókia
Megnéztük a tér délkeleti részén álló Fekete-erdő-szökőkutat, amelyet stilizált madarak és a Fekete-erdő szimbólumai díszítenek. Ezután visszaértünk a városháza elé.
Schwarzwald-Brunnen
A tér keleti oldala
Időjárásjelző házikók
Kakukkos órák a kirakatban
Városháza
Városháza toronnyal
Éppen Stadtfest volt, rengeteg árussal, élőzenével és elég nagy tömeggel. Kicsit sétáltunk az árusok között, megkóstoltuk a currywurst-ot, majd 2 óra után találkoztunk Ilonával és hazamentünk Obertalba.
Stadtfest a piactéren
Currywurst és Pommes
Háromnegyed háromkor értünk haza, kicsit pihentünk. Fél óra múlva elromlott az idő, szakadt az eső, aminek nem örültünk igazán, mert túrázást terveztünk délutánra. Szerencsére mire háromnegyed 4-kor elindultunk, csendesedett az eső, sőt, később ki is sütött a nap, így pont jó időben tudtuk megnézni az Allerheiligen kolostor romjait és a vízesést.
16.20-kor parkoltunk le a romok közelében, először végigmentünk azon az úton, ahol már 2 éve is jártunk, de akkor nem volt több időnk és vissza kellett fordulnunk. Most viszont várt minket a szurdok kényelmes lépcsőkkel, meredek sziklafalakkal, közöttük pedig a kis Lierbach patak, amely néhol óriási magasságból zúdul le, látványos vízeséseket képezve. (Részletek és több kép itt.) A lenti parkolóban várt minket Ilona, így nem kellett a távot visszafelé (és felfelé) is megtenni. Megérkeztünk
A terület térképe
Indulunk a romokhoz
Allerheiligen romjai
A megmaradt falak
Középen magyar zászló!
Jobbra a színpad
Indulunk a vízesés felé
A kiállítás épülete
Bejárat
A kolostor és a templom makettje
A tűz nyomai
Az alapítólevél
A teraszos kert felső része
Timi a hídon
Jobbra a Lierbach patak
Kisütött a nap!
Régi útjelző táblák ...
... és az újak
A Lierbach patak
A huncut Pauli testvér legendája
Timi és Dani a hídon
Indulunk lefelé
Balra az első vízesés
A patak fölött vezető út
Timivel, Danival és a vízeséssel
Fürödni tilos
Schulze hadnagy emléktáblája
A szurdok alsó bejárata
A lenti parkoló
Búcsú a szurdoktól
Kilátópont útközben
Negyed 7-kor értünk haza, este a Blume-ban vacsoráztunk Johannes-szel, jót beszélgettünk és persze nagyon finomakat ettünk, én például "Buhlbacher Holzmacher Schnitzel"-t, ami egy helyi specialitás, töltött sertéshússzelet, hegyi sajttal, hagymával, szalonnával lembergi szósszal és sült burgonyaszeletekkel. Hozzá saláta, amit szabadon lehetett a salátapultból összeválogatni, én persze mindent meg akartam kóstolni. Ma sem közvetítették a meccset, így csak reggel hallottuk, hogy a norvégok megverték a brazilokat, hajnalban pedig az angolok is továbbjutottak.
Újra otthon
Megint felhős az ég
Blume
Előétel: magvas kenyér tepertőkrémmel
Saláta
Töltött hús sajttal, hagymával és szalonnával
Sült burgonyaszeletek
Kiállítás a Blume-ban
Július 6. Hétfő
Reggel pontosan 9-kor indultunk Strasbourgba, kb. 1 óra múlva léptük át a határt (vagyis mentünk át a Rajna hídján), majd fél 11-kor leparkoltunk egy parkolóházban. Itt az a rendszer, hogy egész napra 4,2 euró a parkolás és a (még ki sem fizetett!) parkolójeggyel max. 7 személy egész nap ingyen használhatja a város tömegközlekedését!
Indulunk
Az Európa-híd
A Rajna, a határfolyó
Leparkoltunk
Strasbourg egy kb. 300.000 lakosú nagyváros Elzászban, Franciaország keleti határán, ahol az Ill folyó a Rajnába torkollik. A Rajna túlpartján fekvő német Kehl városával az Európa-híd köti össze. Strasbourg Franciaország kulturális és történelmi városa, itt található az Európai Parlament, az Európa Tanács és az Emberi Jogok Európai Bírósága. Az Ill folyó szigetén elterülő történelmi városmag 1988 óta a világörökség része.
Az ókorban kelta falu állt a területen, a római időkben a várostól északra húzódott a limes. Már a 4. században püspöki székhely, az 5. században az alemannok, a hunok és a frankok is elfoglalták. A 9. században felépült a város első katedrálisa. 842-ben Német Lajos és Kopasz Károly itt írták alá a Frank Birodalom felosztásáról szóló egyezményt. A 13. században már fontos kereskedelmi központ, 1439-ben felépült a székesegyház északi tornya, amely 1874-ig a világ legmagasabb épülete volt. A 15. században itt élt Gutenberg, ekkor lett a város nyomdaipari központ. 1524-ben felépült az első evangélikus templom a városban. 1618-ban a Német-római Birodalom része volt, de 1638-ban már Franciaországé lett. 1770-ben itt tanult Goethe, 1792-ben pedig egy helyi órásmester írta meg azt a dalt, amely később Marseillaise néven a francia himnusz lett. A város 1871-ben a Német Birodalom része, majd 1918-ban visszakerült Franciaországhoz. A második világháború idején rövid ideig ismét Németország része, de a háború vége óta újra francia. A város híres szülöttei: Marcel Marceau pantomimművész, Claude Rich színész és Arséne Wenger labdarúgóedző.
Miután kijöttünk a parkolóból, egy fákkal övezett csatorna mellett álltunk, majd elindultunk egy széles sugárúton, a Rue Jean Wenger-Valentin-en. Néhány perc múlva a Wacken nevű villamosmegállóhoz értünk, innen az Allée du Printemps-en folytattuk az utat. Nagyon érdekes volt, hogy az utca bal oldalán modern irodaházak álltak, míg a jobb oldalon bájos (és majdnem teljesen egyforma), villaszerű családi házak. Később utánaolvastam, kiderült, hogy nem véletlenül voltak ilyen egyformák a házak, ez egy Ungemach kertváros nevű lakótelep, az 1920-as években építtette egy Charles-Léon Ungemach nevű iparos. A 140 rózsaszínű vagy halványsárga kertes házba fiatal családok költözhettek, aránylag alacsony bérleti díjat kellett fizetniük, de meg kellett felelniük néhány szabálynak, amelyeket állandóan ellenőriztek is. A cél a népszaporulat növelése volt, így a pároknak több gyerek felnevelését kellett vállalni.
Pillantás a csatornára
Balra a parkoló
Allée du Printemps
Bal oldal
Jobb oldal
Egyforma házak az Ungemach-negyedben
Az utca végén az Európai Parlament
Megérkeztünk az Európai Parlamenthez. Először azt terveztük, hogy csak gyorsan lefényképezzük az épületet kívülről, de Gigiék elmondták, hogy egy rövid regisztráció (és biztonsági ellenőrzés) után előzetes regisztráció nélkül is be lehet menni az épületbe. Úgy döntöttünk, ha már itt vagyunk, nem hagyjuk ki az élményt. Valóban nagyon egyszerűen és gyorsan bejutottunk, az igazolványunkat kellett egy automata pultnál beszkennelni, már ki is nyomtatott egy névjegykártyát, amit ki kellett tűznünk (a látogatás végén ezt elhozhattuk emlékbe), és már mehettünk is. Jól megszervezett útvonalon vezettek végig bennünket, először megnéztük a kerek díszudvart, aztán a többszintes épületben a kiállításokat, majd a legvégén bemehettünk az ülésterembe is, ahol egy nagyon informatív audioguide mesélt az épületről, az itt folyó munkáról, természetesen magyarul. Rengeteg információt hallhattunk az EU történetéről, az itt dolgozók munkájáról, a határozatok előkészítéséről, a szavazásokról. (Sajnos a tetőterasz éppen le volt zárva, oda nem mehettünk fel, pedig Ilonáék szerint nagy élmény.) (Részletek és több kép itt.)
Az Európai Parlament főépülete
Az Európai Unió szimbóluma
A tagállamok zászlai
A Bronislaw Geremek Agóra
Wroclaw város ajándéka 2005-ből
Az épületen belül
Fotó az építkezésről
A dalai láma látogatása
Louise Weiss
Textilkép
Fotóháttér zászlókkal
A kiállítás
Az épület makettje
A főépület
Louise Weiss megnyitja az első ülést
Az ülésterem
Lent médiastúdiók
A lépcsőház
Az üres ülésterem
Timivel és Danival
Jobbra a tojáshéj
Zárt stúdiók
Büfé pipacsokkal
Edith Karlson: Család
Újra a díszudvaron
Az Ill folyó
Az épület északról
Biciklisek az épület előtt
Miután kijöttünk, buszra szálltunk, a főpályaudvarnál szálltunk le, majd a Rue du Maire Kuss-on elsétáltunk az Ill folyóig és átkeltünk a a szigetre, ami a tulajdonképpeni városközpontot jelenti és 1988 óta a világörökség része. Két dolgot akartunk mindenképpen felkeresni, a Petite France-negyedet és a katedrálist. Mivel a negyed közelebb volt, ezért ott kezdtük a városnézést.
Ezzel a busszal megyünk
Főpályaudvar
Indulunk a városközpontba
Pont ezt szeretnénk látni
Az Ill folyó
Saint-Pierre-le-Vieux
Pont Kuss
Pont de l'Abattoir
A híd és a zsilip
Sétahajó az Ill-en
Tulajdonképpen itt kezdődik a Petite France, amely egykor a halászok, cserzővargák és molnárok negyede volt. A név arra utal, hogy itt kezelték a szifiliszben (vagyis a "francia betegségben") szenvedőket, a negyednek sokáig nagyon rossz híre volt, de ma már teljesen biztonságos, sok az étterem és szálloda, a gyönyörű favázas házak között turisták ezrei sétálnak a szűk, középkori utcákon.
Először a Tour de Bourreau hatalmas, négyszögletű tornyát láttuk meg. A "hóhértorony" része a Ponts Couverts-nek, amely az Ill folyó négy ágán átívelő három 13. századi, (egykor) fedett hídból áll és a hozzá tartozó 4 toronyból, amelyek feladata a hidak védelme volt. Szemben a Barrage Vauban látható, amely a 17. század híres hadmérnöke, Vauban tervei alapján rózsaszín homokkőből készült gát és a zsilip védelmét látta el.
Elindultunk a Quai Woerthel-en, (a 3. és 4. ág közötti szigeten), majd átmentünk Ponts des Moulins-on (ami a korábban itt működő malmokra utalt) és a Pont du Faisan-on és már bent is voltunk a negyed központjában, mindenütt favázas házak, a legtöbben üzletek, kávézók, éttermek működnek.
Tour de Bourreau
Szemben a Francia torony, jobbra a Barrage Vauban
Az Ill egyik ága
Háttérben a Ponts Couverts
Favázas házak
Háttérben a Malomhíd
Az Ill kanyarulata
Petite France
Mivel közben megéheztünk, leültünk egy étteremben, aminek "La corde á linge", vagyis szárítókötél a neve. A pincér éppen egy olyan asztalhoz vezetett bennünket, amely közvetlenül a vízparton állt, így csodálatos kilátás mellett ebédeltünk. Nagyon finomat ettünk, én például Taffetas-t kértem, ez Spätzle tejszínes, gombás, petrezselymes szósszal. Érdekes, hogy itt egészen másképp készítik a Spätzle-t, mint Németországban, sokkal rövidebbre szaggatják és miután megfőtt, még meg is pirítják.
Spätzle tejszínes, gombás szósszal
Timi tárgyal a pincérnővel
Az asztalunk a teraszon
Az étterem
Kilátás az étterem teraszáról
Miután jóllaktunk, folytattuk a sétát. Elindultunk a Passerelle des Anciennes-Glacières-on, ami tulajdonképpen egy sétány, ami részben a parton, részben a víz felett vezet, így egészen közelről figyelhetjük meg, hogyan zsilipelnek a kirándulóhajók. Most is végignéztük, ahogy egy kis motorcsónak beúszott a fából készült kapuk közé, a zsilip néhány perc alatt megtelt vízzel, a csónak pedig folytathatta az útját. Mivel 15 éve már voltunk itt Timivel, emlékeztem rá, milyen jó képet csináltunk itt, a háttérben gyönyörű, favázas házakkal. Most előszedtük a képet és megkerestük azt a helyet, ahol készült és megcsináltuk újra, ugyanazzal a háttérrel.
Terasz a folyó partján
Passerelle des Anciennes-Glacières
Házak a vízparton
Kezdődik a zsilipelés
Emelkedik a víz
Megvan a háttér!
A fotó 2011-ből ...
... és most.
Point Saint-Martin
A túlpart a hídról
Nem volt könnyű elszakadni a folyóparton álló színes, favázas házak látványától, de végül elindultunk a katedrális felé. Útközben megálltunk a Place Gutenbergen, amelynek közepén 1840 óta áll Gutenberg szobra, aki 400 évvel azelőtt, 1430 körül érkezett a városba és nyitotta meg itt a műhelyét. A teret egyébként az antik római város két főutcájának kereszteződésében alakították ki, nyugati részét az úgynevezett "Neues Bau", vagyis Újépület zárja, amely ironikus módon a város egyik legrégebbi épülete, 1585-ben készült el. A 18. században ez volt a városháza, ma pedig a Kereskedelmi és Iparkamara működik benne. Mivel nagyon meleg volt, jólesett egy finom fagyi az ebéd után.
Hotel Le Bouclier d'Or
Rue des Dentelles
Középkori favázas ház a Grand Rue és a Rue Sainte-Barbe sarkán
Timi és Dani a Rue Gutenbergen
Távolban a katedrális tornya
Place Gutenberg
Gutenberg szobra, mögötte a "Neues Bau"
A tér déli része
A tér déli sarka
A tér északi sarka
Fagyizunk
Rue des Hallebardes
Az utca végén már látszott a székesegyház tornya. A tér északi oldalán álló információs irodában sikerült végre egy könyvet is vennem a városról. (Sajnos, Németországban nem nagyon árulnak olyan képeskönyveket, amelyeket minden városról, vagy régióról szoktam venni, általában az ajándékboltokban lehet őket kapni.)
A katedrális északnyugati sarkával szemben áll egy gyönyörű, fafaragásokkal és festéssel díszített ház, a Maison Kammerzell, amelynek kőből épült földszintje 1467-ben épült, majd 1587-ben egy sajtkereskedő még 3 favázas emeletet építtetett rá. Ma szálloda és étterem működik benne.
Ezek után bementünk a katedrálisba és megnéztük a csodálatos üvegablakait, az asztronómiai órát és az "Angyalok oszlopát". A toronyba ezúttal nem másztunk fel, de így is nagy élmény volt a csodaszép épület. (Részletek és több kép itt.) A Hotel Kammerzell étterme
A tér sarka
Maison Kammerzell
A székesegyház
A nyugati homlokzat egyik kapuja
Főhajó
Orgona a levegőben
Színes üvegablakok
Szószék 1487-ből
Szentély
Francia zászló az oltár lépcsőjén
Rózsaablak a nyugati homlokzaton
Angyalok oszlopa 1225-ből
Csillagászati óra
Oldalhajó
Mellékoltár
Szárnyasoltár
Modern üvegablak
Stáció
Színes üvegablak
Szent Antal
Harangtorony
A katedrális déli oldala a Place du Cháteau-ra néz, amely az itt álló Cháteau des Rohan-ról kapta a nevét. A Rohan-palotát 1742-ben emelte a város hercegérseke, ma itt működik az Iparművészeti, a Szépművészeti és a Régészeti Múzeum. A mellette lévő 14. és 17. századi épületekben látogatható a székesegyház múzeuma.
A katedrális déli oldala
Place du Cháteau
Balra a volt jezsuita kollégium, jobbra a Rohan-palota
A székesegyház makettje
Timi a szökőkútban
A Rohan-palota bejárata
Az északi homlokzat
A székesegyház délről
A Szűz Mária kapu a déli homlokzaton
A volt jezsuita kollégium
A székesegyház múzeumának épületei
Place du Cháteau
Timi és Dani a téren
A nyugati homlokzat középső kapuja
A székesegyház nyugati homlokzatával szemben, a Rue Merciere sarkán álló gyönyörű favázas épületben működött (egészen a közelmúltig) Franciaország legrégebbi gyógyszertára, a Pharmacie du Cerf, amelyet 1268-ban alapítottak. Jelenleg egy iroda működik benne, az ott dolgozó kedves hölgy megengedte, hogy készítsek egy képet a boltozatos belső térről.
Place de la Chatédrale, balra az egykori gyógyszertár
A Rue Merciere sarka
Az üzlet kirakata
A belső tér
Az épület a katedrális felől
A tér nyugati részének házai
Maison Kammerzell
A katedrális északi homlokzata
A torony
A Szent Lőrinc kapu
A torony észak felől
Búcsút vettünk a katedrálistól és lassan elindultunk vissza a parkolóba. A Rue de Dóme-on mentünk észak felé, amikor az egyik házon érdekes emléktáblát láttunk, állítólag 5 uralkodót is vendégül láttak a házban, köztük Habsburg Rudolfot, I. Miksát és V. Károlyt is.
Az emléktábla
Rue de Dóme, háttérben a katedrális keleti sarka
Kiértünk a Place Broglie-ra, mivel még nem jött a villamos, gyorsan lefényképeztem az itt álló Hotel de Ville-t, vagyis a Városházát. A térre tulajdonképpen a palota hátsó frontja néz, a főhomlokzat a Rue Brúlée-re nyílik. Az épület 1736-ban épült barokk stílusban a Hanau-Lichtenberg család palotájaként, majd 1805 óta ez a Városháza. A tér keleti végét az 1821-ben neoklasszicista stílusban épült Operaház főhomlokzata zárja le.
Hotel de Ville
Place Broglie
A háttérben az Operaház
A Place Broglie és a Rue de Dóme sarka
Villamossal visszamentünk a parkolóba, fél 6-kor elindultunk haza, ezúttal más útvonalon.
Megjött a villamos
Zsinagóga a villamosból
Rives de l'Aar
Itt parkoltunk
Háromnegyed 7-kor értünk haza, ezúttal is a Blume-ban vacsoráztunk, én szarvasgulyást ettem szalvétagombóccal, hozzá Rozé-schorle-t ittam. Desszertként megkóstoltuk a Fekete-erdő kelyhet, ami csoki- és vaníliafagyiból, tejszínből, meggypálinkából és meggyből állt, teljesen hozta a Schwarzwälder Kirschtorte-ízt. Ezúttal Johannes felesége, Erica is eljött, ahhoz képest, hogy mindketten 90 felett vannak, egészen jól vannak. Otthon összecsomagoltunk, végre közvetítették a meccset, így megnéztük, ahogy Portugália kiesett a spanyolok ellen.
A háttérben a házunk
Blume
Timi és Dani a Blume melletti hintán
Rozé-Schorlee
Szarvasgulyás ribizlivel és szalvétagombóccal
Fekete-erdő-fagylaltkehely
Danival és Timivel a Blume teraszán
Gigi, Ilona, Johannes és Erica
Itt vacsoráztunk
A házunk
A helyi sör
Július 7. Kedd
Kedden 7-kor keltünk, megreggeliztünk, még lefényképeztem a lakás helyiségeit. 8-kor jött értünk Ilona és átvitt minket Freudenstadt-ba. Megvettük a Baden-Württemberg-Ticket-et, kiderült, hogy egészen Baselig érvényes, bár nem a főpályaudvarig, hanem csak a Badischer Bahnhof-ig. Először azt terveztük, hogy online megvesszük a kiegészítő jegyet, de kicsit sokaltam, hogy azért a néhány perces útért 15 eurót fizessünk, miközben a teljes szakaszra 47 euró volt a jegyünk. Végül azt találtuk ki, hogy leszállunk azon a pályaudvaron, az AI szerint villamossal és busszal is el tudunk jutni a másikra, a jegy pedig, amit megveszünk, érvényes lesz egészen a reptérig, így ezt a megoldást választottuk.
9-kor indultunk Freudenstadtból, átszálltunk Offenburgban és fél 11-kor már Baselben voltunk. Vettünk harapnivalót a Coop-ban, megvettük a jegyet 5,1 frankért, aztán a 30-as busszal elindultunk a főpályaudvarra. Szerencsénk volt, mert ahogy kiszálltunk, éppen mögénk beállt a reptéri busz (50-es), ezzel kb. 20 perc alatt kiértünk a reptérre. Ettünk valamit, aztán megkerestük a kaput, kb. félórás késéssel, háromkor felszálltunk.
Reggeli kilátás az ablakból
A nappali
Étkező
A nappali
Konyha
Fürdőszoba
A házunk
A domboldal
A fák mögött a Rechtmurg
Freudenstadt főtere a kocsiból
Freudenstadt, vasútállomás
Az állomás a peronról
S-Bahn (Karlsruhe felé)
Megjött a vonatunk!
Úton Baselbe
Megérkeztünk Offenburgba
Ezzel megyünk tovább Svájcba
Megérkeztünk Baselbe
Basel, Badischer Bahnhof
A pályaudvar a város felől
A pályaudvar bejárata
A 30-as busz
Szobor az állomás előtt
A Rajna
Már jön is a reptéri busz
Ez már az EuroAirport
A reptéri busz
Háttérben a hegyek
A terminál előtt
Ezúttal ablak mellé szólt a jegyem, így sokat fényképeztem és videóztam. 16.20-kor landoltunk, bevásároltunk a Spar-ban, aztán kimentünk a vasútállomásra. Felfedeztük, hogy az egyik konténerben mini-váróterem van, így le tudtunk ülni (kint nagyon kevés a pad!), viszont alig volt levegő. Timiék a 17.50-es, én pedig a 18.10-es vonattal indultam haza, fél 9-re Csongrádon voltam. Amikor felszálltam a vonatra Félegyházán, 10 perc volt hátra a meccsből, 2:0-ra vezetett Egyiptom, mire hazaértünk, mégis Argentína nyert 3:2-re!
A gépünk
Beszállás
Indulunk
Felszálltunk!
Ez már Magyarország!
Viharfelhők Budapest felett
Leszállunk
Budapest, Liszt Ferenc repülőtér
Megérkeztünk
Indul Timiék vonata
Megjött a szegedi vonat
Csongrád, vasútállomás
Stuttgart – Wikipedia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése