2026. augusztus 23., vasárnap

Svédország, Norvégia 2

Svédország, Norvégia

2026. július 20-29.

2. rész (Stavanger, Bergen)


Előzmények: 1. rész (Stockholm, Oslo)


Július 25. Stavanger

Reggel korán keltem, összepakoltam, igyekeztem nem felkelteni a többieket a lakásban. 7-kor már be is zártam magam mögött az ajtót, a kulcsot egy kóddal nyitható dobozba kellett tenni a bejárati ajtó mellett. Sajnos, arra nem gondoltak, hogy ketten is kijelentkeztünk aznap, így az én kulcsom már alig fért bele a dobozba. Nagy nehezen sikerült belegyömöszölni és újra visszacsukni, aztán elindultam a buszállomásra. Szerencsére közel volt, néhány perc alatt odaértem. 7.20-kor indultunk, a Flixbus sofőrje nem beszélt norvégul, csak angolul, sőt, egyszer eltévesztette a város nevét is, ahová megérkeztünk, csak az utasok jelzésére javította ki. Egy lány ült mellettem, aki egész idő alatt evett, ivott, állandóan leejtett valamit, egyszer begurult a kulacsa a sofőr elé. (Eszembe jutott, amit egyszer olvastam, hogy mennyire veszélyes, ha a kocsiban elgurul egy alma vagy egy narancs és éppen a fékpedál alá kerül!) Délben értünk Kristiansand-ba, legnagyobb megdöbbenésünkre mindenkinek le kellett szállni. Amikor kérdeztem a sofőrt, miért, azt mondta, hogy ő csak eddig jött, innen egy másik sofőrrel (és egyben egy másik busszal) megyünk tovább. Végül elhelyezkedtünk az új buszon, itt sokkal erősebb volt a wifi, így útközben megnéztem a vízilabda-meccset, (megvertük az ausztrálokat). Ahogy haladtunk először délre, aztán nyugatra, egyre rosszabb lett az idő, 23 fokban indultunk, de közben eleredt az eső és 16 fokra hűlt a levegő. Egyre zordabb lett a táj is, a fjordokon átívelő függőhidakon és a ködbe burkolózó hegyek mélyébe vájt alagutakon haladtunk. Közvetlenül Stavanger előtt egy balesetbe is belefutottunk, egy félórát álltunk az autópályán. (A sofőr kb. ötpercenként norvégul és angolul is tájékoztatott bennünket, nagyon optimista volt, mindig azt mondta, mindjárt indulunk tovább.) Mire Stavangerbe értünk, elállt az eső is.

A házunk a sarkon

Buszállomás

Az ajtó mögött a buszunk

Úton Stavangerbe


Farrisbrua Larvik-nál

Kristiansand




A ködbe vesző fjord




Alagútban







Ez már Stavanger

Stavanger Norvégia negyedik legnépesebb városa, kb. 150 ezren lakják. A város számos szigeten fekszik a Byfjord partján. A városközpontban található a Breiavatnet nevű tó.

A stavangeri püspökséget 1122 és 1125 között hozták létre, ebben az időben kezdte el építtetni a dómot az első püspök, Reinald fra Winchester. A várost 1125-ben alapították meg. 1425-ben vásárjogot kapott, de csak a 16. században kezdett el fejlődni, főleg a heringhalászatnak köszönhetően. A 17. század elején két pestishullám tizedelte a lakosságot, 1633-ben pedig a város házainak kétharmada (a középkori óvárossal együtt) tűz áldozata lett. 1641-ben, Kristiansand megalapításával Stavanger jelentősége csökkenni kezdett, 1681-ben a püspöki székhely is oda került. 1684-ben egy újabb tűz  következtében 1690-ig a vásártartó jog is Kristiansand-hoz került. Csak az 1800-as években következett egy nagyobb fellendülés, először újra a heringhalászatnak köszönhetően, majd egyre nagyobb jelentősége lesz a hajózásnak is. 1873-ban indult a Stavanger Preserving, az első norvég konzervgyár. Az első világháború idején Stavangerben több mint 50 konzervgyár működött, amelyek Norvégia konzervgyártásának 70 %-át adták. Az 1960-as évektől kezdve Stavanger lett Norvégia "olajfővárosa", hiszen a legnagyobb olajlelőhelyek 300 km-re innen az Északi-tengerben találhatóak. Ma sok nemzetközi cégnek van a városban székhelye, több konzervgyár is működik itt. Jelentős a hajóforgalma, az óváros közelében lévő hajóterminálba sok hajó fut be Nagy-Britanniából, Dániából és Norvégia különböző részeiből. Oslo-val vasút és rendszeres buszjáratok kötik össze. Minden májusban jazz-fesztivált rendeznek itt, 2008-ban (Liverpool mellett) Stavanger volt Európa kulturális fővárosa. A közelben található a Preikestolen (Prédikálószék), egy 600 méter magas sziklaorom, ahonnan szép a kilátás a Lysefjordra és a Kjerag, ahol két sziklafal közé szorult hatalmas kődarabot láthatunk 1000 méterre a fjord felett. A városból számos túraútvonal indul, a nyugati tengerparton pedig homokos strandokat találunk.

Végül egy óra késéssel, 16.50-kor érkeztünk Stavangerbe. Közvetlenül az állomás előtt egy gyönyörű tó partján szép épületek és a túlparton egy templom - ez a látvány fogadott a városban. Mivel itt is közel foglaltam szállást, elindultam egy meredek lépcsőn fel a hegyre, modern épületek (főleg szállodák) között. Már korábban írta a szállásadóm, hogy nem lesz könnyű megközelíteni a házat, mert cserélik a vízvezetékeket a környéken, így sok utca le van zárva. Persze, ő azt hitte, autóval jövök, gyalog azért nem volt annyira bonyolult. Néhány perc múlva már ott is álltam a ház előtt, kóddal tudtam bemenni, nem is kellett kulcs. Nagyon szép és kényelmes a szobám (főleg az oslo-i után), saját fürdőszobával. A konyha közös, de amíg itt voltam, nem találkoztam senkivel a földszinten, néha halottam hazajönni egy családot, de ők az emeleten laktak. Végre volt rendes ablakom is, ahonnan kiláttam az utcára, ahol klassz fából készült házak álltak. Kipakoltam, kicsit pihentem és fél hatkor már indultam felfedezni a várost. 

Megérkeztünk

Kilátás a hegyre vezető lépcsőről

Régi és új

A ház a Mollegata-n

Lépcsőház

Előszoba

Étkező

Konyha

A szobám

Kilátás a szobámból

Fürdőszoba

Mielőtt elindultam, megnéztem a neten, mit érdemes megnézni a környéken, találtam egy klassz blogot, ahol rengeteg információ segített kitalálni, hol is kezdjem a város felfedezését.(Stavanger látnivalók | Norvégia | Egyéni Utazó)
Először a szállás közelében fekvő Gamle Stavanger, vagyis az óváros felfedezésére indultam. A műemlékvédelmi épületegyüttes összesen 173, fehérre festett, fából készült házból áll, amelyek nagy része 1820 és 1860 között épült. A házak nagy részében ma is laknak, néhányban üzletek, műhelyek működnek. (Részletek és több kép itt.)

A házunk

St. Olaf középiskola

Mollegata

Klinkenberggata

Bethel (volt templom, a irodaház)

John Haugvaldstads gate

Gamle Stavanger



Kilátás a kikötőre

A múzeum bejárata






Einar Hedéns Plass








A kikötő


A múzeum főbejárata





Miután búcsút vettem a gyönyörű, hófehér házaktól, egy meredek lépcsőn lementem a kikötőbe, az úgynevezett Vågen-be. Ez a kb. 3 km hosszú öböl, amely északról nyúlik be egészen Stavanger központjáig, már a történelmi időkben is Stavanger kikötője volt. A Golf-áramlatnak köszönhetően télen sem fagy be a vize. Egykor 250 raktárház állt a parton, amelyekből 60 maradt fent. Egykor az öböl vize egészen a házakig ért, így közvetlenül be tudták rakodni az árut a hajókról a raktárakba. A ma látható széles rakpartot a 20. század elején építették. Mivel az öböl vize még közvetlenül a part mellett is 14 méter mély, így a nagy tengerjáró hajók is szívesen kötnek ki itt.

A Vågen keleti partja



Információs központ

A nyugati rakpart

Viking House

Street Art


Ajándékbolt

Raktárházak, előttük a Rogaland horgonyoz

Stavanger festői kikötője


Középen a Valberg-torony

Jobbra a halpiac és a dóm

A tengerészeti múzeum



Óriási vasmacska

A keleti parti egykori raktárházak

Miután lefényképeztem a Vågen gyönyörű házait és az öböl vizén ringó vitorlásokat, elindultam a néhány száz méterre, egy kis magaslaton álló székesegyházhoz. Mivel már elmúlt hat, nem volt nyitva, de azért körbejártam az 1125-ben eredetileg román stílusban épült,  de aztán gótikus stílusban átépített katedrálist.

Alecander Kielland regényíró, polgármester szobra

Torget, kilátással az öbölre


A dóm északról

A nyugati bejárat




Byparken

Galambok és sirályok

A dóm déli homlokzata a két toronnyal



A templom déli homlokzata a Breiavatnet tóra néz, érdekes, hogy egyedül a tó északi partján álló Katedralskole rektorának van joga horgászni a tóban. Az iskola a Kongsgard nevű, hófehér épületben működik, amely a 13. században épült és egykor a stavangeri érsek rezidenciájaként szolgált. Az iskola előtt 1963 óta áll egy féltérdre ereszkedő fiút ábrázoló bronzszobor, amely a város jelképévé vált. 

Breiavatnet





Szemben a vasútállomás


A tó északi partja

Stavanger Katedralskole

Bagoly az iskola előtt

Andemor

Krokodil a parton

Kiellandshagen park

Sétáltam kicsit a tó körül, lefényképeztem rengeteg sirályt, hattyút és kacsát, majd a főtéren, a Torget-en keresztül visszamentem a kikötőbe. Ezúttal a Vågen keleti partján sétáltam végig, az egykori raktárházakban ma éttermek működnek, a borús, szeles idő ellenére jó volt a hangulat, szólt a zene. 
A Skagenkaien nevű rakpart előtt horgonyoz a Rogeland nevű hajó, amely 1929-ben készült el, utasokat szállított Oslo és Bergen között. Sajnos, 1944 április 20-án is éppen a bergeni kikötőben horgonyzott, amikor közvetlenül mellette felrobbant a robbanóanyaggal megrakott Voorbode nevű hajó. A robbanásban súlyosan megsérült a hajó, a legénység egyik tagja, Sofie Olsen és 5 rakodómunkás életét vesztette. A hajót később megjavították, a 2000-es években műemlékvédelem alá helyezték, jelenleg kirándulóhajóként szolgál.
A kikötő északi végében álló sárga épület a Tollboden, vagyis az új vámház, amely 1905-ben épült szecessziós és neobarokk stílusban, mert az öböl túloldalán álló régi vámház már kicsinek bizonyult.

Torget

Vågen

Éttermek a parton




Rogeland



Gamle Stavanger hófehér házai a túlparton


Vera Cruz


Tollboden


TS Royalist



A kikötő északi végénél keletre fordultam, és a földnyelv másik oldalán sétáltam vissza. Közben jó volt a kilátás a Bybru-ra, vagyis a városi hídra, amely 1978-ban készült el, ez Norvégia első és legnagyobb ferdekábeles hídja, 1067 méter hosszú. A kikötőben, közvetlenül a parton áll a Norvég Olajmúzeum, amely 1999-ben nyílt meg, és főleg az északi-tengeri olajkitermelés bemutatására koncentrál.


Háttérben a híd


Bybru

Norvég Olajmúzeum


A kikötőben ismét nyugatra fordultam, a földnyelv közepe felé. Itt található ugyanis Stavanger régi faházakból álló régi központja, rengeteg üzlettel, bárral és étteremmel. A szűk utcák egy emelkedő tetejére futnak fel, amelynek tetején a Valberg-torony áll. Ez a régi, faházas negyed önmagában is érdekes lenne, de a 2000-s évek elején egy helyi fodrász úgy döntött, hogy még izgalmasabbá teszi: az Ovre Holmegate nevű utca házait egy skót művész segítségével színesre festette. A színeket előre megtervezték, hogy harmonizáljanak egymással, az utcát pedig azóta Fargegaten-nek, vagyis színes utcának hívják. A színesre festett házakat ráadásul sokszor művészi graffiti-k is díszítik.

Hetland Sparebank

Sétálóutca


Fargegaten

Színes házak

Bárok és éttermek

Street art




Graffiti

Borozó

Régi faházak


Brodrene Petersen

A hangulatos, favázas negyed közepén magasodó domb tetején áll a Valberg-torony. Az 1853-ban épült, neoromán stílusú, 27 méter magas nyolcszögletű torony 1922-ig tűzfigyelő toronyként működött. A helyén korábban is egy őrtorony állt, ezt még 1658-ban építették fából, de később le kellett bontani. A toronyban most múzeum működik, de kilátótoronyként is használható.

Valberget

Valberg-torony

Ágyúk a torony mellett

Kilátás a kikötőre

Játszótér a hegyen

Loft bár


Szelfi a toronnyal

Újra végigsétáltam a Fargegatan-on, csináltam jó pár fényképet és videót is és újabb graffitiket fedeztem fel. 

Vissza  a városba



Diszkógömb








Fargegaten







A kikötőbe leérve körbejártam az Olajmúzeumot, az épület előtt jó néhány gépet és berendezést állítottak ki, valamint berendeztek egy nagyon különleges játszóteret is Geoparken néven.

Olajmúzeum







Kikötő



Geoparken


Bybrua






A kikötő melletti házak

Cornelius Cruys admirális szobra

Solvberggata


Mivel már fél 8 volt, lassan elindultam haza, útközben bevásároltam az Extra nevű boltban, aztán a már megszokott úton (lépcsőn fel a hegyre a szállodák között) hazasétáltam. Negyed 9-kor értem haza, megvacsoráztam, hajat mostam, kitaláltam a holnapi programot (mégsem megyek a Prédikálószékre, az információs irodában minden turistát lebeszéltek róla, állítólag napok óta esik, csúsznak a kövek, nagyon veszélyes, így inkább maradok Stavangerben), naplót írtam, aztán alvás.


Extra

A dóm

Kongsgata

A tóparton

La Pére, francia étterem


A norvég kivándorlók emlékműve


Vasútállomás

Breievatnet


Szállodák a parton

A hegyre vezető lépcső


A Templomos Lovagok központja

A házunk

Bejárat

Kilátás az ablakomból este fél 10-kor

Július 26. Stavanger

Mivel aránylag korán lefeküdtem, másnap már 6-kor felébredtem. Azt terveztem, hogy ma megnézem azokat a múzeumokat, amiket tegnap kívülről láttam. Mivel ezek csak 10-kor nyitnak, ráérősen megreggeliztem, ezúttal egy másik úton sétáltam le a városközpontba. Gyönyörűen sütött a nap, így persze megint csináltam néhány képet a kikötőben, aztán bementem a kikötő melletti ajándékboltba, vettem hűtőmágnest, képeslapokat, egy könyvet a városról valamint egy szép, petrolkék és (természetesen) norvégmintás könnyű kendőt. Ezután elindultam a Gamle Stavanger hófehér házai felé, hiszen az első célom, az IDDIS nevű duplamúzeum itt található.

Indulok sétálni a napsütésben

Faházak a hegyen

Christian Bjelland szobra

Újra a tóparton


Kongsgard

Torget

Balra a Tengerészeti emlékmű

Vågen

Halpiac

Népviseletben




Fent Gamle Stavanger házai


Az IDDIS nevű múzeumot már előző nap is láttam, már akkor elhatároztam, hogy ide mindenképpen visszajövök. Tulajdonképpen két múzeum egyben, egy nyomdaipari és egy konzervmúzeum. Először a nyomdaipari múzeumot néztem meg, ahol az írás, a könyvnyomtatás és a könyvkötés fejlődésének bemutatása mellett megismerhettük a fényképezés, sajtófotózás, sőt, a helyi halkonzervek címkéinek fejlődését is. (Részletek és több kép itt.)

A múzeum épülete


A múzeum belső udvara

Bejárat

Kiállítótér

A betűk fejlődése

A legrégebbi norvég könyv 1200-ból

Nyomdagép

A könyvkötészet alapanyagai


Fekete bársonyba kötött, ezüsttel díszített könyv Stavangerből 1660-ból

Írógépek

Újságok

Konzervcímkék

A nyomdaipari kiállítás utolsó szakasza tulajdonképpen átvezetett a múzeum másik részébe, hiszen a konzervgyár számára készített címkék előállítását láthattuk.
A norvég konzervmúzeumban, amelyet egy valódi konzervgyár épületében rendeztek be, megnézhettük, sőt ki is próbálhattuk, hogyan készültek a világhírű szardínia- és heringkonzervek, láthattuk a füstölés, sózás és csomagolás folyamatát, a gépesítés fejlődését, megismerhettük a dolgozók munkakörülményeit.
Amikor beléptem az üzembe, éppen elkezdődött egy angol nyelvű idegenvezetés, így én is csatlakoztam. Az idgenvezetés elég interaktív volt, éreztük a füstölőkemencék melegét, megtanultuk és gyakoroltuk, milyen technikával kell a levágott fejű halakat a konzervdobozban elhelyezni, működés közben láttuk a konzervdobozt gyártó gépet és a megtöltött konzervek mosását végző gépet.
Miután véget ért a vezetés, még egyszer végigjártam a kiállítást, elolvastam és lefényképeztem az információs táblákat. (Részletek és több kép itt.)


A füstölőüzem

Füstölő

Fejezőgép

Csomagolás

Egy dobozban 7 darab

Dobozgyártógép

Idegenvezetőnk

Sterilizálógép
Mosás



Öltöző

Fürdőszoba

Címkék

A munkavezető irodája

Iroda

A tárgyaló

Szakszervezeti zászló 1880-ból

Miután a konzervgyár emeletén megnéztem az irodákat, öltözőket és fürdőhelyiséget is, lementem a múzeum éttermébe, ahol a hely specialitását, a gratinált szardíniát kóstoltam meg, chilivel és fokhagymával, valamint finom focaccia-val. Amikor kijöttem a konzervmúzeumból, észrevettem, hogy van egy harmadik kiállítás is, a "90-es számú ház", amely 1836-ban épült, a berendezése pedig az 1920 és 1960 közötti időket idézi. Kimentem hát a gyár udvarára (onnan nyílt a ház bejárata) és megnéztem a hófehér faházat. (Részletek és több kép itt.) 

A múzeum étterme

Az ebédem

Gratinált szardínia chilivel és fokhagymával


A 90-es számú ház

Konyha

Étkező

Az emeletre vezető lépcső

60-as évekbeli nappali

Étkezősarok

Fiúszoba


Lányszoba

Hálószoba

Konyha

Lépcsőház


Az étterem terasza a múzeum udvarán

Délután 2-kor jöttem ki a múzeumból, mivel kombinált jegyet vettem - 170 koronáért a város összes (!) múzeumát meg lehet nézni - igyekeznem kellett, ha még a tengerészeti múzeumot is meg akartam nézni, mert csak négyig voltak nyitva. Azért még tettem egy rövid sétát a Gamle Stavanger negyedben, nehéz volt elszakadni a bájos, hófehér faházaktól és a virággal díszített, macskaköves, szűk utcáktól. 

Rénszarvas szőrme

Ɵvre Strandgate

Stavangerplassen







Graffiti itt is




Lejáró a kikötőbe

Néhány perc alatt lent voltam a kikötőben, közvetlenül a parton áll a két korábbi raktárépületből kialakított Tengerészeti múzeum, ami bemutatja a kikötő történetét, az itt dolgozó munkások, kereskedők, kézművesek életét (Részletek és több kép itt.) 

Sigval Bergesen hajómágnás szobra

Ajándékbolt

Trollok

Kirándulóhajó

Strandkaien


A múzeum bejárata


A két kereskedő- és raktárház

A múzeum épületei


Az 1953-as tűz

Kiállítótér

Hajók minden méretben

A rakodás eszközei

Eredeti ajtó


Elise levele 1455-ből

Raktár az emeleten

Kilátás a kikötőre


Faragott figurák

Korabeli bolt

Tengerészeti csomók

A Monsen hajózási vállalat irodája

Vitorlakészítő műhely

Lépcsőház


Délután 3-kor jöttem ki a múzeumból, úgy döntöttem, ha már ezt a napot múzeumlátogatásra szántam, kihozom belőle a maximumot és még megnézem a stavangeri városi múzeumot is. Mivel ez is csak 4-ig volt nyitva, el is indultam a Muségata felé. A dóm mellett, (stílszerűen az iskola kerítése előtt), egy padon megettem az uzsonnámat, a Skolebrød (vagyis "iskolakenyér") nevű kókuszos, vaníliakrémes süteményt. Ezúttal kelet felől kerültem meg a dómot, így megcsodálhattam az egykori Marienkirken rekonstruált alapfalát a Domkirkeplassen-en. A városközpontban elmentem az 1866-ban, neoromán stílusban épült, vöröstéglás St. Péter templom előtt, majd a vasútállomás fölött egy felüljárón, egy forgalmas út alatt pedig egy (graffitivel gazdagon díszített) aluljárón, és már ott is álltam a Stavanger Museum előtt.

Vågen

Szelfi a kikötőben

Torget

Skolebrød

Sirály a főtéren

A dóm a tenger felől

A dóm kelet felől

Az egykori Mariakirken


Laugmannsgata

Hospitalsgata


Savor étterem


Olive tratteria

Petrikirken



A vasút- és buszállomás felülről

Dísztó az állomás mögött

Graffiti

Aluljáró a múzeum felé


Végül 15.35-kor érkeztem meg az 1877-ben alapított Stavanger múzeum épülete elé, amelyet 1893-ben emeltek, de sajnos a 60-as években egy modern betonirodát húztak fel elé, így az utcáról alig látszik a szép épület. Gyorsan bemutattam a jegyem a pénztárnál, szerencsére még beengedtek, bár már kevesebb, mint félóra volt zárásig. Sőt, még tippeket is adtak, mit hol találok, (mondtam, hogy főleg a történelem és a néprajz érdekel), bár végül tulajdonképpen a múzeum összes kiállítását meg tudtam nézni. A város történetével foglalkozó kiállítást alaposan megnéztem, (rengeteg kép, videó, hangeffekt tette izgalmassá), aztán a maradék időben gyorsan végigszaladtam a természettudományos részlegen és a gyermekkort bemutató játékkiállításon is. (Részletek és több kép itt.)

Stavanger Museum

Lépcsőház

Kőből faragott emlékkereszt 1028-ból

Keresztelőmedence

Ég a város!

Stavanger utolsó katolikus püspökének palástja

12. századi ágy


Kerámia az 1700-as évekből


1960-as évek

2000-es évek

Természettudományos kiállítás






A gyermekkor múzeuma





Kézműves műhely

A környék makettje, középen a múzeum

Négy óra után néhány perccel jöttem ki a múzeumból. Úgy gondoltam, a nap hátralévő részében még megnézem a városközponttól nyugatra fekvő Eiganes városrész néhány fontos épületét. Ezen a környéken is váltakoztak a fehérre festett, fából készült házak és a modern épületek.

Graffiti itt is

Régészeti múzeum







Játszótér a hegyen


Néhány perces séta után megérkeztem a helyi Műcsarnok, vagyis a Kunsthall 1925-ben emelt épületéhez, amelyet VII. Haakon király nyitott meg a város fennállásának 800. évfordulóján. Innen egy modern lakótelepen haladtam keresztül, mivel éppen hazaérkezett egy lakó, megfigyelhettem, hogy szép kertesházak alatt földalatti garázsok találhatók, ahonnan lifttel lehet felmenni a lakótérbe.

Kunsthall

Érdekes szobor

Az épület főhomlokzata

A Műcsarnokkal szembeni domboldal


Modern lakótelep

A növények és a ház alatt a mélygarázs

Régi faház

Holbergs gate

Kék-fehér ház

Színes üvegablak

Ezután megkerestem a város három házmúzeumának otthont adó történelmi épületeket, amelyek gyakorlatilag egymás közelében helyezkednek el. 

Az első a Holmeegenes nevű ház, amelyet 1864-ben épített egy Kielland nevű, mezőgazdasággal foglalkozó birtokos. Mivel Dániában tanult, az építkezés során a dán és az észak-német építészeti stílusból inspirálódott. Kielland később csődbe ment, a birtoknak több tulajdonosa is volt, 1893-ban egy faiskolát létesítettek a területén. Utolsó tulajdonosa, Gunhild Pedersen, 2006-ban halt meg, ő egész életét (91 évet) itt töltötte. A házat 2005-ben műemlékké nyilvánították és 2020-ban megnyitották a nagyközönség előtt. A berendezés szecessziós és neoreneszánsz stílusú, de Gunhild szobáját érintetlenül hagyták.

A domb tetején Holmeegenes

A farmház




A kőkerítés mögött Holmeegenes

Gyönyörű lakóház az Eiganesveien-en

Munkehagen park 1897-ből

Innen néhány méterre áll a Breidablick nevű villa és a hozzá tartozó angolpark. A kastélyt Lars Berentsen, hajótulajdonos, kereskedő és politikus (Stavanger egyik leggazdagabb polgára) építtette 1882-ben. A reprezentatív otthon, amely egy svájci nyaralóra hasonlít, de középkori, és norvég építészeti elemeket is tartalmaz, 1965-ig a család tulajdonában maradt, majd az utolsó családtag halála után a park kezelését a város vette át, a ház pedig a Stavanger Múzeumhoz került és 1975-ben nyílt meg a nagyközönség számára.

Breidablick bejárata

Melléképület

A villa a parkban

Breidablick

Különleges fenyő


Az angolpark részlete

Az egyik bejárat






Pontosan vele szemben, az utca másik oldalán nyílt a következő kastély, a Ledaal parkjának kapuja.  A gyönyörű kúriát 1803-ban építtette Gabriel Kielland, az ország egyik legnagyobb kereskedőházának a tulajdonosa. A házat eredetileg nyaralónak és vidéki pihenőnek használták, de később a család állandó lakóhelyévé vált. A ház neoklasszikus stílusban, dán hatásokkal épült. A belső tér nagyrészt a kor neoklasszikus ideáljait tükrözi, amelyeket az ókori formák inspiráltak. Az épület 1936-ban került a múzeum birtokába. 1949 óta a Ledaal-kastély királyi rezidenciaként funkcionál Stavangerben. A kúriát a kétezres évek fordulóján jelentős felújításnak vetették alá, és ma múzeumként, királyi rezidenciaként, valamint a Stavanger városának reprezentatív helyszíneként működik.
A park bejárata

A sétány végén a kastély

Síremlékek a park fala mellett




Ledaal

Belső udvar melléképületekkel

A kastély északról

Főbejárat

Melléképületek


A kastély északnyugatról


A park sétánya, a fal mögött a kastély fala látszik

Miután mindhárom kastélyt körbecsodáltam (sajnos, csak kívülről, mert már egyik sem volt nyitva), hazaindultam. Innen csak néhány száz méterre laktam, így pár perc alatt hazaértem. Útközben még megnéztem a Hermetikklaboratoriet nevű épületet, amelyben három étterem is működik (az egyik Michelin-csillagos).

Lakótelep a park mellett


Hermetikklaboratoriet

Este fél 6-kor értem haza, vacsorára megint a tőkehalból é sárgaharcsából készült halpogácsát (a neve Lofotburger) sütöttem ki (tegnap két adagot vettem), polarbrod-dal (helyi lapos kenyér), koktélparadicsommal és helyi joghurttal ettem. Aztán naplót írtam, összepakoltam és korán lefeküdtem.

Hazaértem

Ebédlő

Konyha

Sül a halburger

Vacsora

Kilátás az ablakból éjjel fél 11-kor


Július 27. Stavanger - Bergen

Reggel korán keltem, összepakoltam, 7.10-kor már indultam is le a hegyről a buszállomásra. Borult, esős idő volt, hiába kerestem, nem volt kiírva, honnan indul a busz, de kiderült, hogy a Flixbus-nak állandó kocsiállása van, így biztosan oda jön majd. Sorban állni nem kellett, hiszen még otthon megvettem a jegyet, tudtam, hol fogok ülni, így még sétáltam egyet a tóparton. Aztán megérkezett a busz és 7.50-kor elindultunk Bergen felé. Gyönyörű volt az út, fjordok és tavak partján, hidakon és alagutakon haladtunk keresztül, az alagutakban útkereszteződés, sőt még körforgalom is volt!

Indulok az állomásra



Információs táblák a környékről

A tó a lépcső tetejéről

A tópart esőben

Buszállomás

Megjött a buszunk

Indulunk

A fjord partján

Háttérben egy híd


8.20-kor egy kikötőbe érkeztünk, én vadul fényképeztem az ott álló óriási komphajót a busz ablakából, mielőtt továbbindulunk, ... és akkor rájöttem, miért is tart ilyen sokáig az út. (A térképen aránylag közelinek tűnt a két város, nem értettem, miért kell ehhez majdnem 5 óra.) Kiderült, hogy az út egy részét hajóval (pontosabban komppal) tesszük majd meg! 8.30-kor indult a komp, miután a busz leparkolt a fedélzeten, kiszállhattunk és felmehettünk a fedélzetre. Persze, a helyieknek nem volt ez annyira izgalmas, mint nekem, ők hamar behúzódtak a zárt helyekre, én viszont életemben először hajókáztam egy norvég fjordon, így természetesen ki akartam élvezni minden percét. Nagyon hideg volt, erős szél fújt, de így csak még hangulatosabb volt az átkelés! Találtam egy nagyon jó helyet, az egyik kémény mögött álltam, ez egyik kicsit védett a széltől és még pici meleget is adott.

Érkezik a komp

A komp a kikötőben

Beszállunk

A fedélzeten

A busz a kompon

Indul a komp

A komp elhagyja a kikötőt




A kapitányi híd

Szelfi a kompon

A komp eleje buszokkal


A kémény

Felhők a láthatáron


A szembejövő komp

Fúj a szél






Háttérben a part

Partra gurulunk


Félóra múlva, 9-kor partot értünk és továbbindultunk. Egyre szebb lett a táj, egyre magasabbak a hegyek. 11-kor újabb kompozás következett, mivel ekkor már szakadt az eső, én is behúzódtam a belső térbe. Mivel ezúttal majdnem egy órát hajóztunk, sokan kihasználták az alkalmat és megebédeltek. (A kompon egy étterem i működött.) Félúton elállt az eső és kisütött a nap, így megint a fedélzeten töltöttem az út hátralévő részét. Délben indultunk tovább, Bergen előtt még átmentünk egy 9 km hosszú alagúton is. 


Háttérben a komp


Falu a fjord partján


Apró kikötő







Megint komp

Beszállás

Indulunk

Az esőáztatta fedélzet

Távolodik a part

A komp belsejében



A komp orra



Kisütött a nap

Gyorsan haladunk







Partot érünk

Újra a szárazföldön

Bergen Norvégia második legnagyobb városa, kb. 300.000 fő lakja, Norvégia délnyugati partján fekszik, az ország világhírű fjordjainak kapujaként is említik. Bergenben van Norvégia legnagyobb és egyben Európa egyik legnagyobb személykikötője. Bergennek enyhe és nedves tengerparti klímája van, az országban itt a legmagasabb az átlaghőmérséklet, de évente átlagosan 213 nap esik csapadék a városban (2007-ben például 84 egymást követő napon keresztül esett az eső).

Bergent 1070-ben alapították, a középkorban ez volt Skandinávia egyik legfontosabb városa, sőt 1314-ig Norvégia fővárosa volt. Itt történt Skandinávia első koronázása 1163-ban. 1349-ben egy Bergenben kikötő angol hajó legénysége terjesztette el a pestist Norvégiában. A 15. században számos kalóztámadást élt át a várost és 1429-ben felégették a királyi várat és a város nagy részét. 

A 13. század végétől a Hanza-szövetség egyik legfontosabb telepe (kontor) működött itt, főként az északi partokról érkező szárított tőkehal miatt. A német kereskedők külön városrészben éltek, melyben 2000 hivatalnok is dolgozott. A Hanza városrészt, ami a kikötő vár melletti részét foglalta el, kerítéssel el is kerítették a többi városrésztől. A házakban nem volt szabad tüzet gyújtani, csak egy központi házban. A Hanza-hivatalnokok és kereskedők a német középosztályból kerültek ki és cölibátust fogadtak. Egy bizonyos hivatali idő ledolgozása után visszatértek hazájukba. 1536-ban a király elérte, hogy a németek előjogai megszűnjenek, de Bergen továbbra is Skandinávia legnagyobb városa maradt. A Hanza-házakat 1979-ben az UNESCO világörökség részévé nyilvánították.


12.20-kor érkeztünk Bergenbe, ahol (természetesen) szakadó eső fogadott. Az állomáson bementem egy élelmiszerboltba, vettem finom, meleg muszakát, meg is ettem egy kis focacchia-val. Ezután elindultam a városba: mivel a szállásomhoz vezető út érintette a világörökség részét képező Bryggen faházait, úgy gondoltam, mindjárt meg is nézem. Először a Lille Lungegårdsvannet nevű tó partján sétáltam végig, még ebben a borult időben is szép volt, a közepén működött a szökőkút is. Körülötte gyönyörű park, sétányok, zöld gyep, itt nincs gond az öntözéssel!

Bergen egyik hegye - ködben

Műalkotások

Muszaka

Lille Lungegårdsvannet

Park a tó mellett

Olav Kyrre király acél lovasszobra



A tó északnyugati oldalán egy tágas tér, mellette pedig a Byparken gondozott sétányai, középen az 1888-ban átadott mór/szecessziós stílusú Zenepavilon, délen a KODE nevű művészeti múzeum, előtte Harald Saeverud zeneszerző (erősen vitatott) emlékműve. A tér északi oldalán áll a város leghíresebb fiának, Edvard Grieg zeneszerzőnek a szobra.

Zenepavilon

KODE, Művészeti múzeum

Középen Grieg szobra

Észak felé haladva elértem a Torgallmenningen teret, amelynek közepén áll a különleges Tengerész-emlékmű, amely a norvég tengerészet négy nagy korszakát mutatja be: a viking hajósok mellett a 17-18., a 19. és a 20. századi tengerészeket. Érdekes, hogy az emlékmű minden oldalán 3 alak látható, ők az adott korszak három társadalmi rétegét ábrázolják.


Tengerész-emlékmű


Háttérben a Floyen-hegy

Néhány száz méter,  és már ott is álltam Európa egyik legnagyobb személykikötőjében: nyüzsgő rakpartok, halpiac, rengeteg vitorlás, halászcsónak, kirándulóhajó és jacht, a háttérben pedig fákkal borított hegyek. Közvetlenül a parton a Fisketorget, vagyis Bergen híres halpiaca, ahol a piros ernyők alatt a tenger gyümölcsei minden létező formában és méretben kaphatóak. 

A Strandkaien házai

Mathallen

Kikötő

Balra Bryggen házai


Katamarán a kikötőben

Árbócok erdeje


Bryggen színes házai

Floyen


Halpiac







Zachariasbryggen étterem

A kikötő északi részén áll az egykori húspiac épülete, ma bárok és éttermek találhatók benne. A mellette húzódó házsor ötemeletes téglaépületeit 1910-ben emelték, amikor a Hanza-negyed házainak egy része lakhatatlanná vált és lebontották. 

Kikötő

Jobbra az egykori húspiac épülete


Házsor az északi parton

Egy régi raktárépület a parton


Minnebossen, a norvég tengerészek emlékműve

Az 1910-ben épített házsor

Könyvtárrá alakított telefonfülke

A rakpart



Ezután megnéztem az 1360-ban alapított Bryggent, vagyis a Hanza-negyedet, amelyet német kereskedők hoztak létre, és amely több évszázadon keresztül Európa egyik kereskedelmi központja volt. Az egykori raktárakból és lakóházakból álló épületegyüttes nagy része már nem eredeti, hiszen a várost sújtó több tűzvész során a zsindellyel borított színes faházak többsége leégett, de újra felépítették őket, ma éttermek és boltok találhatók bennük. A 61 házból álló negyed 1979 óta a világörökség része. Még az esős időben is elég nagy tömeg hömpölygött a házak közötti szűk sikátorokban, de a sok ember ellenére is érződött a hely középkori hangulata. (Részletek és több kép itt.)

Bryggen


Színes faházak

Sikátor

Régi lépcső


A kikötőre néző homlokzatok

Gerendák

Rakodás csigával



Egy étteremhez vezető lépcső






Szelfi a házakkal

Közvetlenül a színes házak mellett áll az 1976-ban megnyitott Bryggens Múzeum, amelyet az 1955-ben leégett épületek helyén emeltek. Az épület az egykori Hanza-negyed legrégebbi, az 1100-as évek első feléből származó épületeinek maradványai fölé épült. A kiállítás bemutatja a középkori város mindennapi életét, Bergen és a múzeum történetét. Az épület emeletén egy gobelin-művész kiállítását is megnézhettem. (Részletek és több kép itt.)

A múzeum épülete


A korábban  itt álló épület maradványai

Olajlámpa 1332-ből

Különböző korszakok rétegei

A kiállítás részlete


Bergen kikötője


Ég a város!


A Hanza-szövetség kereskedelmi útvonalai

Bergen alapító okirata

14. századi cipő, rajta rúnaírással idézet Vergilius-tól: "A Szerelem mindent legyőz."

Középkori anyagminták

Rúnaírás

Ragna Breivik a szövőszéke mellett


A szőtteskiállítás részlete



Szövőszék és rokka

Fonalak


A múzeum épülete nyugatról

A múzeum melletti parkban két szobor is áll, az egyik Snorri Sturluson, izlandi történészt, költőt és politikust ábrázolja, aki a 13. században élt, történetíróként megírta a norvég királyok krónikáját, de végül egy norvég király megölette. A másik egy térdelő fiút ábrázol, aki egy számszeríjat tart a kezében, ez az ifjúsági menetzenekar második világháborúban elesett tagjaira emlékeztet. Közvetlenül a múzeum épülete mögött áll az 1170-ben épült román stílusú Mariakirken, amely a város egyik legrégebbi, ma is fennálló épülete. (Részletek és több kép itt.)

A múzeum melletti park

Snorri Sturluson szobra

Draeggegutten

Mariakirken

A templom melletti temető 

Templombelső

Barokk szárnyasoltár

Szószék

Kápolna


Hajó

Gyereksarok

Freskó

Orgona

A 13. századi déli kapu

Sírok a templomkertben

A déli torony

A templom mögött, a múzeum északkeleti sarkánál áll a Hanza-múzeumhoz tartozó Schøtstuene, amely az 1930-as években nyílt meg, részben eredeti, 1700-as évekből származó, részben rekonstruált házakból álló épületegyüttes. A Hanza-kereskedők egykor ünnepségeket, összejöveteleket, közös étkezéseket, bírósági tárgyalásokat tartottak itt, sőt oktatási célokra is használták.

Jobbra a múzeum, szemben a Schøtstuene

Schøtstuene épületei

A múzeum bejárata

Szakad az eső!

A templom délkeletről

Szűk sikátor

A templom északról

Négy órakor úgy gondoltam, itt az ideje végre megkeresni a szállásomat, így elindultam a Nye Sandviksveien-en felfelé, néhány perc múlva már ott is álltam a vendégház előtt. Elég bonyolult volt bejutni, de a szállásadótól kapott instrukciókat követve azért sikerült. A 2. számú bejáratnál kellett bemennem (ehhez kellett egy kód), aztán egy széles lépcsőn fel az emeletre, el a szobák és fürdőszobák előtt, aztán egy nappaliból nyílt egy ajtó, ami egy másik lépcsőházba vezetett, itt le a földszintre, ott megint egy kód kellett, ez nyitotta a lakrészemhez vezető ajtót. Viszont az itt lévő nappali, konyha és fürdőszoba elvileg közös helyiségnek számított, ezért az innen nyíló szobám ajtajához egy harmadik kód kellett. Végül azért bejutottam, nagyon kényelmes volt az ágyam, tágas és tiszta a fürdőszoba és a konyha, a nappaliban pedig kényelmes kanapé és egy óriási tv fogadott. Gyorsan kipakoltam, ettem valamit, pihentem egy kicsit és megvarrtam a hátizsákom pántját, mert már kezdte megadni magát.



Nedre Stølen

Mariakirken az utcánkból


Skuteviksveien

Az utca alján a tenger

Bergen Guesthouse

Padló a lépcsőházban

Az emeletre vezető lépcső

Folyosó az emeleten

Ez még nem az én nappalim

A lakrészemhez vezető lépcső

A konyhám

Kanapé a nappaliban

Fürdőszoba

Az ágyam

A szomszéd ház az ablakból

Kilátás a nappaliból

Délután 5-kor indultam ismét útnak, először a vendégházzal szemben nyíló Skuteviksveien-en indultam el lefelé a hegyről, a tenger irányában. Gyönyörű, zsindelyes faházak, (többnyire hófehérre festve, színes ajtókkal, sok virággal), macskaköves, szűk utcák, háttérben a tenger, egy aranyos kis tér, rajta egy újabb szobor, amely egy íjászfiút ábrázol.

Lépcsőház, az ablakban a szomszéd ház

Középen az út túloldalán a vendégház

Skuteviksveien

Indulok a partra

Graffiti








Skuteviken Buecorps

Néhány perc alatt leértem a tengerpartra, a Skuteviksbryggen nevű helyre, amely 17. és 18. században épült hagyományos fa raktárházakból áll, amelyeket (a város többi részével ellentétben) elkerültek a tűzvészek, így ma ez a város legrégebbi fennmaradt rakpartja. A története már a 13. században elkezdődött, mai formáját az 1800-a évek végére nyerte el. A raktárakat főleg hajósok és hentesek használták, ma főleg irodák találhatók bennük.

Skuteviksbryggen

Sjøgaten házai

Balra a kórház épülete

Az egyik raktárház




A móló








Skuteviksbryggen a víz felől


A háttérben Sandviken házai

Horgászok a mólón

Hajó a Bontlabo-mólón




Miután kisétáltam magam a parton, elindultam vissza a város felé, hiszen a térkép szerint itt is van egy bejárata a Bergenhus nevű, nagy kiterjedésű erődrendszernek, amelynek legrégebbi épületei még a 12. századból származnak. Végigsétáltam a zöld környezetben található katonai épületek között, egészen a város felőli oldalon található Hákonshalle-ig és a Rosenkrantz-toronyig. (Részletek és több kép itt.)

Balra Skuteviken, jobbra a Mariakirken

Az erőd fala

Az erőd északi kijárata

Mérnöki épület

Asztalosműhely

Haakon király szobra a bástyán

Az erőd parkja

Fasor a parkban

Haakon király szobra

Balra a tenger és a kikötő


Ösvény a fal tetején

Tüzérségi épület

A Haakon-csarnok északról

Az erőd mellett egy hajó

Haakon-csarnok



A csarnok nyugati fala

Barokk épületek az erőd udvarán

A csarnok déli oldala

A várkapitány háza

Istállóépület

Lőrés a 16. századi falban



A várkapitány háza

A Rosenkrantz-torony északról

Kaputorony az 1200-as évekből

Rosenkrantz-torony

A torony belülről

Feljárat az emeletre

Balra a kaputorony

Az őrség épülete

Dísztér

A parancsnok kertje

Háttérben a torony

Rózsakert

Háttérben a város és a Floyen


Ezredépület

A két fasor között a 2. világháborús bunker

Lent a bunker bejárata és mellette a szellőző

Haakon-csarnok keletről

Szelfi a toronnyal

A főkapu

Hat óra után hagytam el az erőd területét, sétáltam egyet a tengerparton, lefényképeztem a Beffen komphajót, ami 1894 óta szállít utasokat a kikötő túloldalára, majd újra megcsodáltam Bryggen házait.

Sigurd Asserson, a Norvég Halászati Szövetség Igazgatójának szobra

Park a kikötő mellett

Dombormű az 1862-es első Bergen-Chicago hajóút emlékére

Jobbra az erőd

Kikötő

Staatsraden bár a parton


Vasmacska

A túlpart

Beffen komphajó



Hotel Havnekontoret

Vitorlások

Bryggen színes házai



Ezután továbbsétáltam a parton, majd a festői Vetrlidsallmenningen utcán elindultam felfelé a Fløyenre, útközben megnéztem a sarkon álló 1931-ben épült Centralkirkent, vagyis a metodista templomot. Vele szemben áll a  Fløibanen alsó állomása: a Fløyen hegyre vezető siklóvasút 1918 óta szállítja a helyieket és a turistákat a hegyre, bár az ötlet már 1895-ben megszületett. A megnyitása óta a kocsiknak immár az 5. generációja közlekedik a csupán 848 méter hosszú pályán, a sikló utasainak száma már elérte az évi 2,4 milliót. Bár még nyitva volt, mégsem mentem fel, mert egyrészt elég borult volt az idő, sokat nem láttam volna fentről, másrészt úgy gondoltam, holnap ennél szebb kilátást is látok majd a fjordtúrán. 

Téglaépületek a parton

Kikötő

A Lodin Lepps gate sarka

Hanza-múzeum

Midthodland hajó

Az egykori húspiac



Itt ilyen a McDonald's!

Vetrlidsallmenningen

Balra a Fløyen

Metodista templom

A templom a sarkon

A Fløibanen alsó állomása

Ezután elindultam a Lille Ɵvregaten-en, gyönyörű fehér és színes zsindelyes faházak között, macskaköves utcákon, virágos kiskertek mellett sétáltam, amíg meg nem láttam a Korskirken-t, vagyis az 1150-ben épült Szent Kereszt templomot, amelynek különös formájú, zöld színű tornyát már többször láttam a városból. Sajnos már nem volt nyitva, de kívülről is lenyűgöző volt az eredetileg román stílusban, tornyok nélkül épült templom, amely többször is leégett, majd az egyik tűz után (1582-ben) épült a ma is látható reneszánsz stílusú torony. Innen néhány száz méterre áll az 1250-ből származó bergeni székesegyház, amelyet egykor Szent Olaf templomnak hívtak.
Lille Ɵvregaten





Kong Oscars gate

Korskirken


Hans Egede és felesége domborműve

Alvøen-emlékmű


Székesegyház


Régi városháza

Este hétkor úgy gondoltam, ideje hazaindulni, ezért bevásároltam egy Kiwi-ben, és a már megszokott útvonalon, a kikötőn keresztül hazaindultam. Ezúttal a felső utat választottam, így Bryggen házaira fentről, a domboldalról láttam rá. 8-kor hazaértem, vacsorára Kjottkaker-t csináltam, (készen vettem a boltban, csak meg kellett melegíteni), ez tulajdonképpen a svéd húsgombócra hasonlít, ugyanúgy krumpli és zöldborsó van hozzá, bár ez nem nagyon látszott, mert mindent bevont a barna szósz. Jóízűen megvacsoráztam, aztán tévéztem a nappaliban, naplót írtam és 11-kor már aludtam is.


Hotel Bergen Børs


Vågsallmenningen

KRAFT Bergen

Halpiac

Finnegårdsgaten

Finnegaarden

Hotel Harbour

Bryggen háztetői

A házak észak felől


Mariakirken

Hazaértem

Kjottkaker

Július 28. Fjordtúra

Kedden reggel 6.30-kor keltem, 7-kor már az utcán voltam, persze, ma is esett az eső, de ez nem zavart, már egészen megszoktam. A kikötőbe menet nem tudtam megállni, hogy ne kanyarodjak be Bryggen színes faházai közé, mivel még nagyon korán volt, szinte egyedül voltam a sikátorokban, így még hangulatosabb volt. Kihalt volt a tegnap még nyüzsgő halpiac is, de a kikötőben már gyülekeztek az emberek, egy részük (hozzám hasonlóan) fjordtúrára készült. Több kirándulóbusz is indult a Strandkaiterminalen elől, de gyorsan megtaláltam az enyémet. 

A szomszéd házak

Nye Sandviksveien

Mariakirken

Bryggen egyik kőháza

Raktár

Sikátor


Bryggen házai

Reggeli szelfi

Árbócok

Háttérben a Floyen

Kikötő

Balra az egykori húspiac

A kihalt halpiac

7.30-kor volt a találkozó, és mivel mindenki megérkezett, aki előzetesen jelentkezett, 8 óra előtt már el is indultunk. Északkelet felé haladtunk a szakadó esőben, egy óra múlva megálltunk Dalegardenben, ahol kávézni és vásárolni lehetett (én egyiket sem akartam), kb. 40 perc múlva indultunk tovább. Liam, az idegenvezetőnk útközben sokat mesélt a norvég szokásokról, például, hogy nagyon szeretnek sportolni, kirándulni, síelni, túrázni. Azt is elmesélte, hogy szinte minden norvég családnak van egy kis nyaralója valahol a természetben, ahol sokszor nincs sem víz, sem áram, de ez őket nem agyon érdekli, így tudják kipihenni a mindennapos stresszt. Nem csak mesélt, hanem zenéket is mutatott, Edvard Grieg, a híres norvég romantikus zeneszerző (aki egyébként Bergenben született és ott is halt meg) darabjait hallgattuk. A mellettem ülő kanadai lánnyal megállapítottuk, hogy mindketten ismertük ezeket a dallamokat, de nem tudtuk, hogy Grieg művei. Engem kicsit Chopin-re emlékeztet a stílusa, később olvastam, hogy nem véletlenül, hiszen Grieg nagyon kedvelte a lengyel zeneszerző darabjait. Nagyon hangulatos volt, ahogy haladtunk a csodálatos tájon, néztük a fjordokat és a hegyeket, miközben Grieg zenéje szólt a hangszóróból!

Liam azt is elmondta, hogy kicsit átvariálták a programot: mivel délutánra jobb időt mondott az előrejelzés, az eredetileg délelőttre tervezett vízesést majd hazafelé nézzük meg. Így aztán egyfolytában utaztunk, végig gyönyörű fjordok és tavak mellett, egyre magasabb és vadregényesebb hegyek között, amelyek oldalán mindenütt vízesések rohantak le a völgybe.

Strandkaiterminalen

Bergen kikötője ködben



Megjött a buszunk

Megálló Dalegarden-ben

Buszunk a parkolóban


Grieg:  Morning Mood (Peer Gynt)




Grieg: In the Hall of the Mountain King




Grieg: Norwegian Dance













Fél 11 után érkeztünk Gudvangenbe, itt kezdődik a világörökség részét képező Naeroy-fjord, amit már egy hajó fedélzetéről fedeztünk fel. Pontosan 11-kor indultunk, a hajó eléggé tele volt, de mivel közben szerencsére elállt az eső, én inkább kint a fedélzeten élveztem a lélegzetelállító látványt. Elég hűvös volt, kellett a kabát, a sapka és a sál, de egyre inkább oszlott a köd, így már tisztán látszott a kristálytiszta vizű fjord és a körülötte magasló hegyek orma. 

A Naerøy-fjord 17-19 km hosszú, a legszűkebb pontján 250-500 méter széles. Meredek hegyoldalak övezik, amelyek helyenként 1761 méter magasra emelkednek. A fjord belső végénél fekszik Gudvangen, ahol a Naerøydalen völgyből érkező folyó a fjordba ömlik. A két parton kisebb települések és gazdaságok vannak, amelyek közül több hagyományosan csak vízi úton volt megközelíthető. A fjordfalak csaknem függőlegesen emelkednek ki a vízből és számos vízesés, függővölgy és meredek szikla tagolja őket. A tájat a jégkorszaki gleccserek formálták ki, amelyek mély, keskeny völgyeket vájtak a kőzetbe, majd a jég visszahúzódása után ezek tengervízzel teltek meg. Az 1920-as években és 1962-ben a fjord részben befagyott. A fjord Norvégia egyik legismertebb természeti látnivalója és népszerű turisztikai célpont. A táj a norvég fjordvidék egyik legismertebb szimbólumává vált és inspirációként szolgált a Jégvarázs című Disney-filmben Arendelle városának megalkotásához. (Részletek és több kép itt.)

A kétórás út alatt csak addig mentem le a fedélzetről, amíg Liam mindenkinek kiosztotta az ebédet: lazacos, tojásos szendvicset, egy szelet tejcsokit, ásványvizet, valamint ihattunk egy csésze forró teát vagy kávét. Együtt ebédeltünk egy kanadai (ő mellettem ült a buszon) és egy maláj lánnyal (őt a hajón ismertem meg), mindketten először utaznak egyedül és nagyon élvezik. A maláj lány jogász és Londonban dolgozik, most éppen Dániából jött, mikor hallotta, hogy sokat utazom, tippeket kért, hogy hová érdemes még elmenni Európában. Sok időt nem akartunk lent tölteni, így gyorsan visszamentünk a fedélzetre és lefényképeztük egymást és persze a tájat, amivel nem tudtunk betelni. Miközben fényképeztünk, a hajó mellett felbukkant két delfin, és szabályosan szaltóztak egyet, tőlünk néhány méterre! Lerohantunk elmesélni Liam-nek, mit láttunk, de azt mondta, itt nincsenek delfinek, hanem bálnákat láttunk! Kételkedtünk, szerintünk a bálnák nagyobbak ennél, de azt mondta, ezek is bálnák, csak kisebbek! Nagyon büszkék voltunk magunkra (bár inkább szerencsések voltunk) és sajnáltuk, hogy nem tudtuk megörökíteni őket, Liam szerint ritkán lehet őket látni!

Gudvangen Hotel

A falu a hegyek között

Vízesések

Úton a kikötőbe

A kikötő

A hajónk



Beszállás

Naerøy-fjord

A kikötő a hajóból








A hegyek csúcsa még ködben











Lazacos, tojásos szendvics

Norvég tejcsoki










Kis falu a fjord partján

























Óceánjáró



A parton Flåm városa





Rakpart Flåm-ban

Kikötés előtt

A hajó belsejében

A parancsnoki híd

A hajónk

Délután egy órakor kötöttünk ki Flåm-ban. Liam, az idegenvezetőnk nyomatékosan felhívta a figyelmünket, hogy ne széledjünk szét, mert azonnal indulunk fel a hegyre a kilátóhoz, így rögtön fel kell szállnunk a buszra. Így tettünk és 10 perc múlva már kapaszkodtunk is fel egy nagyon keskeny és nagyon meredek úton. Néhol annyira szűk volt a hely, hogy vissza kellett tolatnunk, hogy elengedjük a szembejövőket. 
Közben Liam mesélt arról az alagútról, amelyet többek között azért építettek, hogy ezt a kanyargós utat kiváltsák vele, ez a Leardal-alagút, amely 24,5 km-es hosszával jelenleg a világ leghosszabb közúti alagútja. 2000-ben adták át, Aurlandot és Laerdalt köti össze és része a Bergen-Oslo főútnak. Mivel ilyen sokáig megterhelő egy alagútban vezetni, 4 pihenőhelyet alakítottak ki, ahol kék és sárga fények próbálják a természetes fényt modellezni. Az alagútban nincsenek vészkijáratok, csak vészhívó telefonok és tűzoltókészülékek és 15 olyan hely, ahol még teherautóval vagy busszal is meg lehet fordulni.

A parton Flåm városa




Rakpart Flåm-ban

Kikötés előtt

A hajónk

Bal oldalon a zászlóval Liam, az idegenvezetőnk

Ajándékbolt és vendégház

Innen indul a Flåmbana

Mall of Norway

A buszunk előtt lengyel sofőrünk, Samantha

A házak mögött az óceánjáró és a hegyek

Flåmselvi

Gyár a völgyben

Vågen templom

Templom és temető

Szűk az út!

Sziklák az út mellett


Hajtűkanyar

Kilátás a fjordra








14.10-kor értünk fel a hegyre, a 2006-ban megnyitott Stegastein-kilátóhoz. A kilátó 6 km-re van Aurlandsvangen községtől, 640 méter magasan áll a tengerszint felett. A fával bevont acélból készült 30 méter hosszú és 4 méter széles rámpáról gyönyörű volt a kilátás a környező hegyekre, szűk völgyekre, vízesésekre. 

Stegastein






Lent Aurlandsvangen

Kilátás a fjordra













Vár a buszunk

Fél 3-kor indultunk vissza, lefelé még tovább tartott az út, mint felfelé, hol birkák sétáltak előttünk, hol bedugult a forgalom. Többször is csak hosszas szervezkedés, telefonálgatás és tolatás után tudtunk továbbmenni. (Főleg a turistabuszok idegenvezetői és egy fiatal nő, aki kipattant a kocsijából, voltak a főszervezők.) Hogy ne unatkozzunk a dugóban, Liam norvég népmeséket és mondákat mesélt nekünk, aztán pedig (elég meglepő) norvég specialitásokról, mint Julebrus nevű karácsonyi szóda, a Solo, a speciális norvég Fanta, vagy a Kvikk nevű csoki, ami Norvégia válasza a KitKat-re.

Birkák az út mellett








Aurlandsvangen házai






Ez már Flåm

Flåmselvi

Flåm egy mindössze 293 lakosú település a norvégiai Aurland községben, Vestland megyében. A Flåm név az óészaki Flá szóból származik, amelynek jelentése:  „kis síkság meredek hegyek között”.
A település a Flåmsdalen völgyben található, egy keskeny, hosszan elnyúló völgyben, 59 méter tengerszint feletti magasságban, amelyet magas hegyek szegélyeznek. A nyugati hegyvonulat a Nærøy-fjord világörökségi területéhez tartozik. 
A falu központjában áll az 1667-ben épült templom, (a helyén már 1320 körül állt egy korábbi templom), orgonáját Bergenben építették.
Flåm-ot 1916 óta közút köti össze Aurlandsvangennel, ami ma az E16-os út része, és Bergenbe és  Osloba is el lehet jutni rajta. 1940-ben épült meg a Flåmsbana vasútvonal, amely a falut Myrdallal köti össze. Mélyvízű kikötőjében nyáron rendszeresen dokkolnak a tengerjáró hajók, és van menetrendszerinti hajóközlekedés Gudvangenbe is. A vasút megépülése előtt a falu lakói főleg a mezőgazdaságból éltek, de a 19. század óta a turizmus is jelentős bevételi forrás.

15.45-kor értünk vissza Flåmba, ahol nyüzsögtek a turisták (a 300 helyi lakos mellett évente kb. 1,5 millió látogató keresi fel). Nem sok időnk volt megnézni, így gyorsan vettem képeslapot, aztán kisétáltam a homokos strandra. Arra gondoltam, milyen jó lehet itt nyáron fürödni, aztán rájöttem, hogy most van nyár! 

Flåm, vasútállomás

Kikötő

Katamarán



Ajándékbolt és vendégház

Vasúti kocsi, mint pizzéria

Flåmselvi


Híd a folyón



Flåm strandja



A folyó, túlpartján a város



A folyó torkolata

Mall of Norway

Faragás

Vasútállomás

A Flåmbana peronja

15.25-kor visszaszálltunk a buszba, és elindultunk vissza Bergen felé. Gudvangen után két alagúton is keresztülmentünk, az egyik 5, a másik pedig 11,5 km hosszú volt. Ez utóbbiban, amelyet 1991-ben adtak át, és 2000-ig ez volt Norvégia leghosszabb alagútja, számos tűzeset történt, (az elmúlt 10 évben három is), de szerencsére senki sem halt meg. Liam elmesélte, hogy az alagút falán mindig táblák mutatják, mennyit jöttünk már és mennyi van még hátra (hogy tudjuk, merre érdemes menekülni.) Velünk szerencsére nem történt semmi veszélyes, és négy óra után már meg is érkeztünk a hegy tetején álló Stalheim hotel elé. 

Hannibald Schested kormányzó 1647-ben alakította ki a postautat Oslo és Fillefjell, majd Lærdal és Gudvangen, Stalheim, végül Voss és Bergen között. Megfelelő távolságokra egymástól postakunyhók voltak, ahol a gazda köteles volt a leveleket a következő postakunyhóhoz elvinni. Stalheim már a kezdetektől egy ilyen postakunyhó volt. Ezek a postakunyhók hamar természetes megállóhellyé váltak a néhány utazó számára, ahol élelmet és italt találhattak, és pihenhettek a fárasztó utazás után. A postaút forgalma, amit „A bergen-i királyi útnak” is neveztek, a 18. század folyamán folyamatosan nőtt, és körülbelül 1750 körül már elegendő volt a forgalom ahhoz, hogy megnyissák a Stalheim-i kocsiállomást. Az első szálloda Stalheimben 1885-ben nyílt meg, és már 1895-re több mint 150 vendég befogadására volt képes. A szálloda magas színvonala és a csodálatos kilátás Stalheim hamarosan országon túl is híressé vált. Sok másik látogató mellett az egyik legismertebb Vestlandfjords-i turista, II. Vilmos császár is többször megfordult Stalheimben. A ma is álló épület 1960-ban épült, ez már a negyedik a sorban, az előző 3 leégett (Az utolsó, 1959-es tűzben 34-en meghaltak.) A szálloda tágas és világos társalgói, elegáns európai antik tárgyakkal és a modern skandináv design harmonikus keverékével vannak berendezve. 

Mindezt a szálloda honlapján olvastam, arról a történetről viszont egy szót sem, amit Liam mesélt idefelé a buszban: a hotelben állítólag a német megszállás alatt "Lebensborn-gyerekek" éltek. Ezt a programot Himmler találta ki az észak-germán típusú népeség szaporítására, tisztán árja gyerekek "létrehozására". (Többet erről itt.)

A szálloda halljában megint kaptunk egy kávét vagy teát (én egyiket sem kértem) és egy (állítólag) nagyon népszerű norvég kekszet, a Lefka nevű fahéjas ostyát, ami elég lapos volt és nem is volt különösebben finom. A kilátás viszont gyönyörű volt a szálloda parkjában kialakított teraszról!

Úton a hegyre


Stalheim hotel

A hotel hallja

Zongora




Festői völgy









A kilátóterasz







A hotel egyik terme




17.35-kor indultunk tovább, és néhány perc múlva, este 6-kor érkeztünk meg utolsó célunkhoz, a 116 méter magas Tvindefossen nevű vízeséshez. Szerencsére elég közel volt a parkolóhoz, így volt időnk odasétálni, fényképezni. Egy magyar házaspárral is találkoztam, ők már egy hete Bergenben laknak, kiderült, hogy másnap ugyanazzal a géppel repülünk haza. Még arra is volt időm, hogy a parkolóban lévő ajándékboltban képeslapot vegyek.

Camping a patak partján

Úton a vízeséshez

Tvindefossen






Balra az ajándékbolt

Búcsúfotó

Kroelvi-patak

18.20-kor indultunk tovább, az eredeti terv szerint megálltunk volna Dalegardenben kávézni, de megszavaztuk, hogy inkább menjünk vissza egyenesen Bergenbe. Ahogy beszálltunk a buszba, eleredt az eső, de ez már senkit sem érdekelt. Mire este 8-kor megérkeztünk Bergenbe, el is állt.

Úton Bergenbe





Csónakkikötő




Függőhíd



Ez már Bergen!

Kikötő

Vågen

Visszaértünk Bergenbe

Este 8-kor értünk vissza Bergenbe, közvetlenül a halpiac mellett tett le a busz. Elbúcsúztunk az utastársainktól (a kanadai lánnyal egy ideig még együtt sétáltunk, arrafelé lakott, amerre indultam), lengyel sofőrünk, Samantha kicsit meglepődött, amikor lengyelül köszöntem el tőle. Úgy gondoltam, még túl korán van hazamenni, ezért átgondoltam, mit szeretnék még megnézni Bergenben. Az egyik könyvben megemlítettek két kis utcát, ahol festői faházakat lehet látni, ráadásul nem is voltak messze, azon a hegyen, ami a kikötő másik oldalán (Bryggen házaival pont szemben) magasodik. Először megkerestem az Ɵstra Murallmneningen nevű utcát, ami nagyon érdekes, kacskaringós formában vezet fel a hegyre. A hegytetőn egy másik világba érkeztem, a kikötő nyüzsgő tömege helyett itt bájos faházak, rengeteg virág és szűk, macskaköves utcák fogadtak. Két színes ház között nyílik az Ɵvre Dynnersmauet, Bergen legkeskenyebb és legrövidebb sikátora. 

Kikötő


Buekorps múzeum


Ɵstra Murallmenningen





A sikátor bejárata

Ɵvre Dynnersmauet


Nedre Dynnersmauet

Bájos faházak











A meredek, lejtős utcák a hegy túloldalán a partra vezettek, a város Nøstebukten nevű öblébe. Ez nem olyan festői, mint a Bryggen előtti kikötő, a parton modern lakóházak álltak. Miután nézelődtem egy kicsit a parton, ismét elindultam vissza a hegyre, megkerestem a másik nevezetes utcát, a Strangebakken-t.

Nøstebukten


Hajók az öbölben


Modern lakóházak a parton

Újra faházak


Strangebakken









Cica őrzi a házat

"Kapaszkodósáv" a lejtős utcán




Vestre Holbergsallmeenningen

Klosteret

A hegy tetején egy érdekes helyet találtam, ahol az utca középen kiszélesedett, egy játszóteret alakítottak ki, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a fjordra és a város házaira. A játszótér mellett Amalie Skram, norvég írónő és feminista szobra áll.

Klosterhaugen 

Amalie Skram szobra

Feljáró a játszótérre


Klosterhaugen házai

Kilátás a városra

Háttérben a Fløyen


A játszótér







Klostergaten házai

Néhány percre innen egy újabb érdekes hely: egy parkban egy templomszerű, sárga épületet láttam, de nem találtam semmi információt arról, mi is ez. Végül kiderült, hogy épület nem templom, hanem a városi milícia őrházaként épült 1794-ben. Később többször gazdát cserélt, 1868-ban itt működött Bergen első hivatásos tűzoltósága, de volt óvoda, majd 1926 óta a közeli Nykirken plébánosának hivatalos rezidenciája. Miután megcsodáltam a hegy legmagasabb pontján álló épületet, elindultam vissza a kikötőbe, sajnos végig modern házak között.


Corps de Garde park

Park




Corps du Gard

Klostergaten házai


Újra a kikötőben


Még tettem egy utolsó sétát Bryggen gyönyörű házai között, sőt, ezúttal az egyikbe be is mentem, a Julehuset nevű ház földszintjén ajándékbolt, az emeletén pedig egy karácsonyi bolt működik, ahol egész évben lehet karácsonyfadíszeket és dekorációs tárgyakat kapni. Érdekes volt, hogy lengyel karácsonyfadíszeket (valószínűleg Pjotrkov-ból származnak, ahol mi is készítettünk saját kezűleg karácsonyi gömböket) és Willow tree figurákat is láttam. 

Bryggen


Julahuset

Az ajándékbolt kirakata



A karácsonyi boltba vezető lépcső

Willow tree figurák

Betlehem

Manók minden mennyiségben








Kilátás a kikötőre


Lengyel karácsonyi gömbök



Szűk lépcső lefelé

Este fél 10-kor értem haza, főztem (vagy inkább melegítettem) egy finom zöldséges húslevest, aztán megcsináltam az online utasfelvételt a holnapi repülőre, összepakoltam, naplót írtam és éjfélkor lefeküdtem.

Mariekirken

Toborzóiroda

Újra otthon

Kjottsuppe (zöldséges húsleves)

Este 11-kor még világos van

Július 29. Bergen

Szerdán sokáig aludtam, összepakoltam, megreggeliztem, aztán tízkor elindultam a városba. Úgy gondoltam, még kihasználom az időt, sétálok kicsit a városban. Először közvetlenül a szállás melletti Skuteviksveien utcán indultam el felfelé a hegyre, gyönyörű faházak között.

Konyha

Az alagsorból felvezető lépcső


Kilátás a szomszéd házra

Bergen Guesthouse

Skuteviksveien





Ladegärdsgaten

Terasz a Helgesens gate sarkán

Nye Sandviksveien

Mariakirken

Kroken

Bryggen házai




Kikötő


Téglaházak

Minnebossen, a norvég tengerészek emlékműve




Halpiac

Mikrobryggeri étterem és egy katamarán


Oroszlán a kikötőben

Vågsallmenningen

Ludvig Holberg szobra

Bergen Børs Hotel

A hajléktalan szobra 1999-ből

Exhibition

Háttérben a Fløyen hegy 

Az egyik konkrét célom a városháza felkeresése volt, bár egy kommentben azt olvastam, hogy ez Bergen legcsúnyább épülete, (tényleg az!), de azért úgy gondoltam, mégis fontos. Először a régi városházát találtam meg, ez viszont kimondottan szép, a város legfontosabb reneszánsz magánépülete. Eredetileg 1558-ban építették Valkendorf gróf magánlakásaként, csak később kezdték városházaként használni. Innen nem messze áll az új, beton-üveg városháza, ami 1974-ben nyílt meg, hát, ... tényleg igaza van a kommentelőnek.

Régi városháza

Hagerupsgården


Bíróság

Középen az új városháza

Az új városháza bejárata

Byparken a Zenepavilonnal

KODE, Művészeti múzeum

Az esőáztatta tér, balra a városháza, mögötte a ködbe burkolózó Fløyen

Kirakodóvásár a Festplassen-en

Lille Lungegårdsvannet


Pontosan 11-kor úgy döntöttem, itt az ideje, hogy kimenjek a repülőtérre. Tanultam a tegnap esti hibámból és csak közvetlenül indulás előtt vettem meg az appban a villamosjegyet. Nagyon kellemes volt az utazás, az egyórás út alatt végigjártuk a város déli részét, átmentünk aranyos kisvárosokon és falvakon.

Byparken

Megérkezett a villamos

Úton a reptérre








Dél előtt néhány perccel érkeztünk a repülőtérre, a villamosmegálló közvetlenül a terminál alatt volt, egy mozgólépcső vezetett fel a bejárathoz. Kerestem egy helyet, megebédeltem, megittam az összes folyadékot, feltöltöttem a telefont, aztán átmentem a biztonsági ellenőrzésen. 14.40 helyett 15.05-kor szálltunk fel, ezúttal az ablaknál ültem, így rengeteg fényképet csináltam.

Bergen, repülőtér

Mozgólépcső a terminálhoz


Lent a villamos, fent a bejárat a terminálhoz

Megérkezett a gépünk

Beszállás

Indulunk


Felhők felett












Leszállás

Megérkeztünk

17.20-kor landoltunk, mire kiszálltunk, világos lett, hogy a hatórás vonatot már csak futva érném el, ráadásul múlt hétfőn a biciklimet a buszállomáson hagytam Csongrádon, így logikusabbnak tűnt busszal hazamenni. A hatos buszra már nem volt esély, de a hetesre megvettem a jegyet (helyjeggyel együtt). Bevásároltam a Sparban, aztán a 200E busszal (a megszokottól eltérően) nem a Ferihegy vasútállomás megállóig mentem, hanem Kőbánya-Kispestig. Ott átszálltam a 3-as metróra és fél 7 után már meg is érkeztem a Népligetbe. 19.00 órakor elindultunk, 20.40-kor pedig megérkeztünk Csongrádra.
Kőbánya-Kispest, metróállomás

3-as metró

Népliget

Csongrád, autóbuszállomás

Szuvenír

Könyvek

Hűtőmágnesek


Források: 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Svédország, Norvégia 2

Svédország, Norvégia 2026. július 20-29. 2. rész (Stavanger, Bergen) Előzmények: 1. rész (Stockholm, Oslo) Július 25. Stavanger Reggel korán...