Utazások részletesen: Gyula 2024

Gyula

2024. szeptember 21.

Szombaton gyönyörű, napsütéses időben Gyulára indultam kirándulni. A 7.20-as egri busszal indultam, 7.55-kor Lakiteleken a vasútállomásnál szálltam le, átsétáltam a buszmegállóba (mellette a könyvtár szépen felújított épülete), és innen a 8.10-es közvetlen busszal mentem tovább Gyulára.

Lakitelek

Gyula egy 28.000 lakosú kisváros, közvetlenül a román határ mellett, a Fehér-Körös bal partján fekszik. Már az újkőkorban (i.e. 5000 évvel éltek itt emberek, később szkíták, kelták, szarmaták, vandálok, gepidák és avarok telepedtek le itt. A település első írásos említése 1332-ből származik, várossá fejlődése az Anjou-korban indult meg. 1482-ben Mátyás király a fiának, Corvin Jánosnak adta az uradalmat, majd a megye székhelyévé tette Gyulát. A 16. században már fontos ipari, kereskedelmi és kulturális központ, 1525-ben már 3000 lakosa van. A török harcok során a gyulai vár az akkori három fővár egyike (Szigetvár és Eger mellett), 1566-ban 63 napig tartották a védők a várat a jelentős török túlerővel szemben. A török kor után a város és környéke teljesen elnéptelenedett, ekkor román és német telepesek érkeztek, újjáépült a város, bár ezután is többször pusztította tűzvész és áradás. 1849 augusztusában az elfogott magyar tiszteket (a későbbi vértanúk közül 9-et) az oroszok Gyulára szállították, itt adták át őket később az osztrákoknak, akik aztán Aradra vitték őket. A kiegyezés utáni fellendülést (vasútépítés, nyomda, iskolák) a háború megállította. Trianon után a város gazdasági hátterét jelentő 30 településből csak 4 maradt az ország területén belül. Ma Gyula nevezetességeinek és fürdőjének köszönhetően jelentős turisztikai központ, az ország 12. leglátogatottabb települése.

11-kor érkeztem meg, a buszállomás közvetlen közelében lévő Eszperantó tér volt az első megállóm. A szépen gondozott téren lefényképeztem a Zamenhof-emléktáblát, hiszen ez volt az egyik célja a gyulai látogatásomnak. (Részletek és több kép itt.)

Gyula, autóbusz állomás

Eszperantó tér

A ház falán az emléktábla

Eszperantó tér

Miután teljesítettem az első célomat, elindultam felfedezni a várost. Néhány lépésre a tértől az 1816-ban épített Kapus-hídhoz értem (azért nevezik így, mert egykor vámszedőhely volt). A 30 méter hosszú, két ívnyílású híd lábánál lévő hüvelyk beosztású vízmérce az ország legrégebbi vízmércéje, a 19. század első feléből való.

Kilátás a Kapus-hídról

Az egykori Fehér-Körös

A hídon

A hídon átkelve a gyönyörű, árnyas sétálóutcán a Világórához értem, amely 2007 óta mutatja a különböző időzónákhoz tartozó pontos időt.

Világóra

Főügyészség

Városház utca szökőkúttal

Ezután jobbra fordultam és továbbsétáltam a Városház utcán. Néhány száz méter múlva a bal oldalon megláttam a Belvárosi templom barokk-copf stílusú épületét, előtte pedig Apor Vilmos 1998-ban készült szobrát. Bár a templom nem volt nyitva, de egy vasrácson keresztül tudtam néhány képet készíteni a belsejéről is. (Részletek és több kép itt.)

Harruckern tér, balra a templom

Belvárosi templom

Apor Vilmos szobra

Templombelső

Ezután továbbindultam a kastély felé, úgy döntöttem, hogy bár nagyon szép a sétálóutca, de inkább a folyóparton sétálok, így lementem Dózsa György utcára, amelynek mindkét oldalán szép családi házak néztek a gondozott (fákkal, sétányokkal, padokkal és stégekkel díszített) folyópartra.

Dózsa György u.

Sétány a parton

A sétányról megláttam, hogy egy bekerített telken emberek sétálnak, kiderült, hogy egy valódi japánkert bújik meg a házak között, kanyargós sétányokkal, pici hidakkal, igaz, a patakmederben egyetlen csepp víz sem folyt.

A japánkert bejárata

Újra a parton, háátérben egy gyalogoshíd

Nagy nehezen búcsút vettem a folyótól és a Szent László utcán balra kanyarodva beértem a központba, ahol egy szép parkot számos szökőkút és mellszobor díszített. A park fái mögött egy templom körvonalai látszottak, így arra vettem az irányt. Ez volt a Szent Miklós katedrális, vagyis Gyula (és egyben Magyarország) egyetlen román ortodox temploma. Szerencsére ez nyitva volt, így belülről is meg tudtam csodálni az ikonokkal és mozaikokkal díszített belső terét. (Részletek és több kép itt.)

Ady mellszobra

Bartók

Háttérben a templom

Szent Miklós katedrális

Templombelső

Templomkert

A park fái mögött már felsejlettek az Almásy-kastély körvonalai, így természetesen ez lett a következő állomás. Sajnos, a pedagógusigazolványt nem fogadták el, így elég sokat fizettem (természetesen megnéztem az időszaki Munkácsy-kiállítást is és a toronykilátót sem hagytam ki), de a gyönyörű kiállítás minden pénzt megért. (Részletek és több kép itt.)

A mögött a kastély

A kastély nyugatról

Munkácsy

A kastélyhoz vezető sétány

Kicsit eldugva, de végül megtaláltam a Munkácsy-kiállítást is. (Részletek és több kép itt.)

A kastéllyal szemben, néhány száz méterre áll Magyarország egyetlen síkvidéki épen maradt téglavára, a Gyulai vár. Szerencsére itt már elfogadták az igazolványomat, viszont a vár körül valamilyen autós fesztivált tartottak, a gyönyörű zöld füvön mindenütt autók parkoltak, fülsüketítő volt a zaj. Próbáltam úgy fényképezni, hogy ne rontsák el a képet az oda nem illő járgányok, de ez nem mindig sikerült. A várat viszont alaposan körbejártam, felmentem a várfalra és a toronyba is, klassz volt a kilátás fentről. (Részletek és több kép itt.)