Athén
2024. augusztus 9-13.
Előkészületek:
Ezt az utat nem előzte meg hosszas előkészület. Tulajdonképpen csak április utolsó napján, amikor a júliusi német út repülőjegyét vettük meg Timivel, felmerült, hogy kettesben is elmehetnénk nyaralni valahová. Megnéztük a lehetőségeket, és még aznap lefoglaltuk a jegyeket Athénba. Ezután sokáig nem történt semmi az ügyben, júliusban egy hetet töltöttünk Németországban. Csak amikor onnan hazajöttünk, foglaltuk le a szállást, úgy tűnt, hogy aránylag közel van a központhoz (legalábbis metróval elérhető), egy egész lakás, és nem is volt túl drága. Lazítós, strandolós nyaralást terveztünk, csak a legfontosabb nevezetességek megtekintésével. Én persze megnéztem a világörökségi listát, összesen két helyszínt találtam, ami elérhető közelségben volt, az egyik az Akropolisz, amit egyébként is megnéztünk volna, a másik pedig egy kolostor Athén külvárosában.
Athén Görögország fővárosa, 650.000 lakosa van, de az elővárosokkal együtt az ország lakosságának 35%-a, majdnem 4 millió ember él itt. Az Attikai-síkságon terül el, délnyugaton az Égei-tenger, északon és keleten pedig hegyek határolják.
Athén az ókori Görögország legfontosabb városa volt az ókori görög civilizáció fénykorában, az i. e. 1. évezredben. I.e. 500-tól 300-ig az egész nyugati világ vezető kulturális, kereskedelmi és tudományos központja, itt gyökerezik az a fogalom, amit ma "nyugati civilizációként" ismerünk. Ebben az időben a város lakossága elérte a 310.000-et. 529-ben a Bizánci Birodalom minden filozófiai iskolát bezáratott, mert nem értett egyet azok pogány gondolkodásával, tanaival. A bizánci uralom idején Athén elszürkült, a keresztes hadjáratok idejére egy közepes vidéki város szintjére süllyedt. 1458-ban az Oszmán Birodalom része lett, amikor II. Mehmet szultán elfoglalta, a Parthenonban mecsetet működtettek. A velencei ostrom idején lőpor és lövedék raktárat rendeztek be itt, egy eltéved velencei ágyúgolyó több hordó lőport robbantott fel, így a templom súlyos károkat szenvedett. A görög függetlenségi háború után Athén az újonnan létrejövő Görög Királyság fővárosa lett, ekkor (1833-ban, alig 5000 lakója volt. A következő évtizedekben újjáépült a város, főleg neoklasszikus stílusban. 1896-ban itt tartották az első újkori Nyári Olimpiai Játékokat. A 2. világháborúban elfoglalták a németek, ekkor megint súlyos károkat szenvedett. A háború után gyors növekedésnek indult, ami túlzsúfoltsághoz és légszennyezéshez vezetett. Athén lett Európa első kulturális fővárosa 1985-ben és 2004-ben újra olimpiát rendezett.
08.09.
Péntek reggel korán keltem, megnéztem Rasovszky Kristóf aranyérmet érő úszását (és Betlehem Dávid bronzérmét), délelőtt bepakoltam, a Mozi menzán megebédeltem, aztán a 12.48-as vonattal elindultam Ferihegyre. Mivel a vonat késett, az állomáson még megnéztem a kajak-kenu versenyeket is (2 ezüst és 1 bronz). Végül 13.05-kor indultunk, 13.51-re értünk Kecskemétre. Innen busszal mentem tovább (vágányfelújítás van a hétvégén), 15.21-kor indultunk tovább Ceglédről, később kiderült, éppen Timi vonatát vártuk, így majdnem egyszerre értünk Ferihegyre. A reptéren találkoztunk Csatlós Vivivel és Kis-György Ritával, ők éppen Mallorca-ra indultak nyaralni. A gépünk persze késett, 18.00 helyett 19.30-kor szálltunk fel, 22.10-kor értünk Athénba, de olyan nagy volt a reptér, hogy 20 percbe telt, amíg elértük a kijáratot. Megvettük a jegyet az X95-ös buszra, 22.47-kor értünk be a központba, a Szintagma-térre. Innen metróval mentünk tovább, már éjfél is elmúlt, mire a szállásunkra értünk.
08.10.
Fél egykor szálltunk le a metróról az Agios Nikolaos megállóban, innen kb. 10 perces sétára volt a szállásunk a Stavropoulou utcában. A háziak már az ajtóban vártak (út közben többször beszéltünk, tudósítottam őket, hol járunk), megmutatták a lakást, aztán hazamentek. Mi még lefényképeztünk mindent, a lakás egy csendes kis mellékutcában van (a környéken egyébként még éjfél után is nagy volt az élet, sokan voltak az utcákon), az alagsorban (most derült ki a számomra, hogy a szállás nevében az underground szó nem a metró közelségére utal, ahogy először gondoltam, hanem arra, hogy a lakás föld alatt van), de elég nagyok az ablakok, így nappal elég világos. Van egy hálószoba, nappali (aminek az egyik fele köríves, ez pont az utcasarkon van), egy konyha és egy kicsit retró fürdőszoba. Lezuhanyoztunk, kipakoltunk, de csak fél 3-kor aludtunk el. (Ez otthon fél 2, mert egy óra az időeltolódás.)
A kapu mögött, óriási területen régészeti kiállítás, melynek legfontosabb része a Zeusz templom. Ez Athén leginkább lenyűgöző római műemléke, amely csaknem 700 évig készült. I. u. 131-ben készült el, ez volt az ókori Görögország leghatalmasabb temploma, 104 korinthoszi oszlop tartotta, amelyek közül ma már csak 15 áll, illetve csak 14, mert az egyiket egy vihar 1852-ben ledöntötte.
Miután megnéztük a régészeti helyszínt, átsétáltunk az út túloldalára, a Zappeion-kertekbe, amely a Királyi kertek és a Zeusz-templom között helyezkedik el. Szép sétányok, virágágyások és főleg sok árnyék! Eredetileg árpaföldek voltak itt, de a Zappasz fivérek szép parkká alakították. Közepén áll az 1888-ban felavatott, klasszicista stílusú Zappeion kiállítási csarnok, amelyet eredetileg az olimpia elődjének számító játékok céljára terveztek, de tartottak itt vásárokat, kiállításokat is. Az 1896-os első újkori olimpián ez volt a vívóversenyek helyszíne, a 2. világháború alatt pedig kórház és kaszárnya.
Mivel már fél 6 volt, elindultunk vissza, az Akropolisz felé. A sétány elején (a 2004-es olimpiára a görögök márvánnyal borított sétányokkal kötötték össze a város legfontosabb látnivalóit) Melina Mercouri szobrát láttuk, aki színésznő és politikus volt, ő volt Görögország első női kulturális minisztere.
Mivel előre megvettük a jegyet este hatra, úgy volt, hogy nem kell beállni a sorba, de kiderült, hogy Timi ingyenjegyéért mégis be kell. De nem tartott sokáig, így végül néhány perccel 6 után már be is jutottunk. Szerencsére nem volt már nagy a meleg, így kellemes sétát tettünk a hegyen, megnéztük a különböző épületek romjait, Dionüszosz színházát és persze a legfontosabb épületet, a Parthenónt. (Részletek és több kép itt.)
Egészen zárásig sétáltunk fent, háromnegyed 8 körül mindenkit elkezdtek leterelni a hegyről. Ahogy a Propülaia óriási oszlopai között ereszkedtünk lefelé, egy osztag katonát láttunk, akik közvetlenül mellettünk masíroztak felfelé.
Miután leértünk, elindultunk megkeresni a szomszédos Filoppapou hegy oldalában Szókratész börtönét. Állítólag ebben a barlangban raboskodott az i.e. 399-ben tartott tárgyalásáig. A 2. világháború idején itt rejtették el az Akropolisz és a Nemzeti Régészeti Múzeum kincseit a náci fosztogatók elől. A hegyen gondozott park, padokkal, sétányokkal. A barlang bejáratai rácsokkal le voltak zárva, így csak benézni lehetett, bemenni nem.
Miután lejöttünk a hegyről, végigsétáltunk az Akropolisz oldalán végigvezető sétányon, ahol jó volt a hangulat, utcazenészek játszottak, egy fiú labdával zsonglőrködött és sokan sétálgattak. Az utat egyik oldalról az Akropolisz dombja, a másikról pedig gyönyörű villák, házak szegélyezték, sok nagykövetség is itt kapott helyet.
Miután megnéztük a kolostort, visszaindultunk a buszmegállóba. Néhány száz métert sétáltunk az Iera Odos-on, vagyis a Szent Úton, amely egykor Athén központjától Eleusis-ba vezetett. A buszmegállóban sajnos nem tudtuk, hogy a busznak integetni kell (mint Máltán), különben nem áll meg, így a 866-os busz elzúgott előttünk. Szerencsére néhány perc múlva jött egy 811-es, ezzel visszamentünk a metrómegállóba, onnan pedig a központba.
Miután kijöttünk a templomból, megnéztük a tér másik fontos épületét, a metrómegállótól balra álló egykori oszmán mecsetet. 1759-ben épült, az építője állítólag kidöntött egyet a Zeusz templomát tartó oszlopok közül, a törökök ezt szentségtörésnek tartották, az ugyanebben az évben kitört pestisjárványt ennek tulajdonították, a építészt pedig leváltották. Jelenleg az épületben múzeum működik.
Közvetlenül az épület mögött egy újabb régészeti helyszín. Itt meg akartuk nézni Hadriánus könyvtárának romjait, (ez is benne volt a kombinált jegyben), de a dolgozók éppen sztrájkoltak, így csak kívülről tudtunk bekukucskálni a kerítésen.
Fél egykor megéheztünk, közvetlenül a Monasztiraki tér mellett, az Adrianou utcában találtunk egy éttermet, az Efcharis-t. Egy hangulatos (légkondicionált) belső udvarban ültünk, előételként kenyérszeleteket hoztak olivás mártogatóssal, egy üveg vizet, főételként muszakát és gyrost ettünk, (mindkettő nagyon finom volt), és amikor fizetni akartunk, még desszertet is hoztak, mézes piskótát. Mindezért összesen 28,50-et fizettünk.
Ahogy megint elsétáltunk az Adrianou utcán a tegnap este már látott Benizelos-ház előtt, észrevettük, hogy most nyitva van, így megnéztük Athén legrégebbi házát. Belépőt nem kellett fizetni, de adományokat szívesen fogadtak. (Részletek és több fotó itt.)
Hát ez a nap nem indult jól! Hajnali 4.51-kor jött egy üzenet a telefonomra, hogy vészhelyzet van, elmondták, hogy melyik kerület lakosai hová menjenek a szomszédos kerületek közül. Egyelőre a mi kerületünket nem említették, de gyorsan megnéztem a térképet, és kiderült, hogy már tényleg nagyon közel van hozzánk. Gyorsan megnéztem a lehetőségeket, hogyan tudnánk repülővel, vagy busszal hazamenni. Timit nem ébresztettem fel, de én már nem tudtam visszaaludni, szóval ma éjszaka is csak néhány órát aludtam.
Végül reggelig nem jött több üzenet, így úgy gondoltuk, várunk estig a döntéssel. 10 óra után indultunk el a városba. Az első célunk a Kallimarmaro (jelentése: szép márvány) stadion volt, melynek hivatalos neve: Panathinaiko-stadion. Ez volt a helyszíne az első újkori olimpiai játékoknak 1896-ban, és az i.e. 330-ban épült ókori stadion alapjaira építették. Az akkori, patkó alakú stadion befogadóképessége 50.000 fő volt. Később a rómaiak a nyitott végéhez egy íves falat építettek és arénaként használták. 1895-ben az ókori stadiont átépítették, a tribünöket márvánnyal borították. A 2004-es olimpián itt tartották az íjászatot és itt volt a maratonfutás befutója is.
Miután megcsodáltuk a romokat, úgy döntöttünk, már minden fontos dolgot megnéztünk Athénban, ideje kimenni Pireuszba és a strandra. Már reggel úgy gondoltuk, ezúttal nem akarunk időt veszíteni azzal, hogy hazametrózunk, így magunkkal hoztuk a törölközőt és a fürdőruhát, és negyed kettőkor már indultunk is Pireuszba. A Monasztiraki állomáson szálltunk fel és ezúttal végigmentünk az 1-es vonalon, egészen a tengerpartig. (Szinte szó szerint, mert a Pireuszi állomás közvetlenül a parton állt.)
Pireusz egy közel 170 ezres kikötőváros Athéntól délnyugatra. Már az ókori Athénnak is itt volt a kikötője (állítólag a város neve is a görög peiraieus révész szóból származik) és a város 1834-es újraalapításakor is ezt a kikötőt szemelték ki. Ma Pireusz a Földközi-tenger egyik legforgalmasabb kikötője, innen indulnak a személyszállító hajók az Égei-tenger szigetei felé, a kikötő nyugati része pedig teherkikötő.
A hegyes félszigetet a három természetes kikötővel Themistokles i.e. 493-ban szemelte ki Athén kikötőjének, és egy falat is épített a város köré. I.e. 461 és 456 között épült meg a Pireuszt és Athént összekötő Hosszú fal, amely biztonságosabb összeköttetést biztosított a két város között. Periklész idején jött létre a város négyzetrácsos utcaszerkezete. A peloponnészoszi háború után a spártaiak által lerombolt városfalat újjáépítették. A középkorban a Porto Leone nevet viselte, egy 3 méter magas márvány oroszlánszobor miatt, ami egykor a kikötő bejáratát őrizte és ami ma Velencében áll, mert 1688-ban oda szállították. A város nemcsak kikötőiről híres, számos múzeuma és temploma is van.
Ahogy kiléptünk az állomás épületéből, egy óriási híd (vagy inkább felüljáró) állt előttünk, de le volt zárva, így végül a zebrán mentünk át a forgalmas út túloldalára, a kikötőbe. Óriási hajókat, kompokat láttunk, állítólag évente 17,6 millió ember fordul meg ebben a kikötőben.
Miután megnéztük a kikötőt, a Kaningos utcán keresztülvágtunk a félszigeten (vagyis átmásztunk a dombon), és ahogy leereszkedtünk a túlsó oldalon, már ott is álltunk a Votsalakia strandon. Lementünk egy meredek lépcsőn, kerestünk egy jó helyet, ahol még egy pad is volt (bár később kiderült, hogy ez magántulajdonban volt), és már mentünk is be a vízbe. Csodálatos volt a tenger, végül fél 3-tól este fél 8-ig úsztunk és napoztunk. Közben 3 körül újabb vészjelzést kaptunk (a strandon mindenkinek sípolt a mobilja), figyeltünk a telefonon a tűz terjedését, számoltuk az órákat, ami a gépünk felszállásáig még hátra volt. Végül felmentünk a metrómegállóba, sajnos elég sokat kellett várni, (az egyik troli kimaradt), de végül eljutottunk a metrómegállóba. (Útközben, a troliból még megnéztük a másik egykori hadikikötőt, a Mikrolimano-t vagyis a "kis kikötőt', régi nevén Munychia-t .) Neo Faliro-ból gyorsan hazaértünk, kilenckor már a házban voltunk. A negyedünkben tiszta volt az ég, sehol a már ismerős, sárgás füst, viszont a troliból kinézve a hegyek felett ijesztő, fekete füstöt láttunk, így nem voltunk teljesen nyugodtak. Összepakoltunk és próbáltunk aludni néhány órát.
Utolsó nap korán keltünk, fél hatkor már figyeltük a híreket, de úgy tűnt, a tűz nem terjedt tovább, kezdtünk reménykedni, hogy el tudjuk hagyni az országot. 6-kor elindultunk, szerencsére gyorsan jött a metró, egy automatából megvettük a jegyet a reptéri buszra. A Syntagma-téren éppen bent állt a busz, még ülőhelyünk is volt. 6.45-kor indultunk, Timi a telefonján követte hol tartunk, hiszen észak felé kellett megkerülnünk a várost a reptérről elválasztó hegyláncot, és volt olyan pont, ahol csak néhány kilométerre voltunk a tűz által fenyegetett résztől. Végül fellélegeztünk, fél 8 után néhány perccel megérkeztünk a reptérre. (Itt egyébként elég erősen lehetett érezni a füstszagot.) Megreggeliztünk, megettük a baklavát is, amit Timi hozott ajándékba Isztambulból. Nem volt kiírva semmi a járatunkról, így reménykedtünk, hogy most már nem lesz semmi gond. Végül azért majdnem egyórás késéssel szálltunk fel, sajnos nem ablak mellett ültünk, így nem láttuk a tüzet és a füstöt fentről. Fél egykor szálltunk le Ferihegyen, a 13.13-as vonattal elmentem Félegyházáig. Mivel csak egy óra múlva indult a csatlakozás Csongrádra, olvastam egy órát a váróteremben. Fél 4-kor kellett volna indulnia a vonatnak, de bemondták, hogy túlmelegedtek a sínek, így pótlóbusz indul majd 15.50-kor. Végül 16.15-kor indultunk el, 16.45-re Csongrádra értünk, hazabicikliztem és 5-kor már otthon is voltam. Timi is kb. akkor ért haza Debrecenbe.
