Szlovákia
(Poprád, Ótátrafüred, Tátralomnic, Csorba-tó, Késmárk, Nagyőr, Lőcse, Szepesszombat)
2024. január 2-6.
Jan. 2. Budapest, Miskolc, Poprád
3 óra alvás után reggel 5.45-kor keltem, a 6.30-as busszal Hédivel felmentünk Budapestre. Metróval átmentünk a Keletibe, innen indult 9.25-kor az IC Miskolcra.
Keleti pályaudvar
Fél 12-kor érkeztünk, a Búza téren találkoztunk Györgyivel (ő Szegedről jött), Timivel és Danival (ők Debrecenből érkeztek), megebédeltünk a plázában, aztán a 13.40-es Flixbusszal elindultunk Poprádra.
Szepes vára a buszból
16.45-kor érkeztünk Poprádra, Timiék elnavigáltak bennünket a szállásunkra, ami egy csendes lakótelep első emeleti lakása. A lakás maga egyébként nagyon stílusosan van berendezve, a tulajdonos hölgy már előre felhívta a figyelmünket, hogy a bútorok egy része 350 évesnél is régebbi! Gyorsan lepakoltunk, aztán visszaindultunk a városközpontba. A főtéren még tartott a karácsonyi vásár, nézelődtünk, fényképeztünk, ittunk forralt bort, aztán hazasétáltunk. Megvacsoráztunk és lefeküdtünk aludni.
Megérkeztünk!
Körforgalom mackókkal
A házunk bejárata
Étkező
Tálalószekrény az étkezőben
Színes szekrény
Szoba emeletes ággyal
Komód az étkezőben
Gobelin
Konyhaszekrény
Falipolc a konyhában
Angyal a körforgalom közepén
Adventi kivilágítás a főtéren
Kínálat
A parkban rénszarvasok és csillagok
Sétálóutca
Szent Egyed templom
Május 1. utca
Evangélikus templom
Poprád főtere az evangélikus templommal
Maci mindenütt
Timivel
Adventi koszorú
Jobbra a Szent Egyed templom, balra a reneszánsz harangtorony
Tátraalji Múzeum
Angyal színesben
Jan. 3. Ótátrafüred, Tátralomnic, Csorba-tó
Reggel 7-kor keltünk, kisétáltunk az állomásra, megvettük a háromnapos jegyet az "elektricskára", vagyis a tátrai villamosvasútra, amely már 1908 óta köti össze Poprádot a Csorba-tóval, aztán a 9.10-es vonattal elindultunk a Tátra felé.
A Magas-Tátra a világ legkisebb kiterjedésű magashegysége, mindössze 260 km² a területe. 300 csúcsa a Szepesi-medencéből emelkedik ki. Legmagasabb csúcsa a Gerlachfalvi-csúcs (2655m), a második pedig a Lomnici-csúcs (2632m). A Magas-Tátra gránittömege 60 millió évvel ezelőtt alakult ki gyűrődéssel. A gyűrődés következtében 35 völgy és számos terasz jött létre, a teraszokon pedig tengerszemek. A Magas-Tátra területén 115 tó található, köztük a Csorba-tó és a Poprádi-tó. A jó levegő, a klimatikus viszonyok miatt már a Monarchia idején előkelő üdülőhelyek épültek itt.
A házunk
Úton az állomásra, háttérben a Magas-Tátra
Poprád, vasútállomás
A vonatunk
Kilátás a peronról
Györgyivel
Timi és Dani
Végre hó!
Ótátrafüred, vasútállomás
Makett a fák között, az állomás közelében
Az elektricska útvonala
Mivel várnunk kellett a csatlakozásra Tátralomnic felé, kicsit sétáltunk Ótátrafüreden.
Ótátrafüred a Magas-Tátra legnagyobb és legrégibb üdülőtelepülése, első épületét, egy vadászlakot, Csáky István gróf építtette 1793-ban. A település savanyúvízforrásainak köszönhetően hamar fejlődésnek indult, 1824-ben már étterme is volt. Rainer János György 1833-ban vette bérbe az akkor még csak 6 házból álló telepet, 1868-ig a házak száma 20-ra nőtt, táncterem, játékterem és fürdő épült. Már ekkor jelentős volt a turizmus, túraútvonalak létesültek, megépült az első menedékház. 1873-ban itt alakult meg Magyarország első (és a világ hetedik!) turista klubja, a Magyarországi Kárpát Egyesület. 1904-ben felépült a Grandhotel, 1908-ban pedig a Tarajkára vezető sikló.
Ótátrafüred
Mézeskalács ház
Grandhotel
A Grandhotel főépülete
Visszasétáltunk az állomásra és továbbutaztunk. 10.20-kor értünk Tátralomnicra. Az 1650 fős település egykor kis pásztorfalu volt, a neve szlovákul "kőpatakot" jelent. A fürdő- és üdülőtelep 1892-ben létesült, már három év múlva felépült az első turistaszálló is. 1937-ben készült el a Kőpataki-tóhoz, majd onnan a Lomnici-csúcsra vezető drótkötélpálya.
Ittunk egy capuccino-t az állomás melletti kávézóban, aztán elindultunk a sípályák felé. Timi és Dani síelni akartak, így megkérdezték az oktatás, a felszerelés-bérlés és a síbérlet árát, aztán elindultunk a felvonó felé.
Tátralomnic
Vonatunk a hóban
Ittunk egy capuccino-t
Timi és Dani
Síiskola
Sífelvonó
Megvettük a jegyet a lanovkára, úgy döntöttünk, csak a Kőpataki-tóig megyünk, (elég nagy köd volt, így nem sokat láttunk volna a Lomnici-csúcsról sem). A kabinos felvonóból láttuk az alattunk síelőket és a fenyőerdőket a hegyoldalban. Fényképezkedtünk, élveztük a látványt, aztán átszálltunk (a tóhoz két szakasz vezetett fel, A és B, a kettő között át kellett szállni).
A lanovka bejárata
Ez volt a kabinunk.
A közbenső állomás
Síelők
Újra a lanovkán
Kilátás a fülkéből
Alattunk a sípálya
Györgyi a lanovkán
Amikor kiszálltunk, köd és hóvihar fogadott bennünket. Csináltunk néhány képet (bár a táj nem nagyon látszott), aztán megkerestük a Kőpataki-tavat. Kiderült, hogy ott van előttünk, csak azért nem láttuk, mert belepte a hó.
A felső állomás
A ködben a Lomnici-csúcs
Kőpataki-tó (a hó alatt)
Miután megtaláltuk a tavat és a hóvihar is alábbhagyott, a lanovkával visszaindultunk a völgybe. Lent gyönyörű napsütés fogadott bennünket. Visszasétáltunk az állomásra, a közelében levő Lavina nevű étteremben megebédeltünk. Sztrapacskát ettem, nagyon finom volt és rekordgyorsasággal hozták ki, így pont elértük a vonatot.
Síelők a hegyoldalban
Hédi
Györgyivel
Átszállás félúton
Magányos fa a hóban
Tovább, az A-vonalon
Megérkeztünk
A sínek mögött a vasútállomás
Lavina étterem
Juhtúrós sztrapacska szalonnával
Az étteremben
A vonatunk
Az étterem a vasútállomás mellett
Fél háromkor indult a vonatunk, amivel először visszamentünk Ótátrafüredre, majd onnan továbbutaztunk a Csorba-tóhoz.
Úton Ótátrafüredre
Megérkeztünk Ótátrafüredre
Jön a vonatunk!
15.50-kor érkeztünk meg Csorbatóra. Mivel már lassan sötétedett, csak egy gyors sétát terveztük a Csorba-tó körül (a tavat kötőjellel, a települést egy szóban kell írni). Végigsétáltunk a szállodák, éttermek között, amíg kiértünk a tóhoz vezető útra. Közvetlenül az úton átívelő híd előtt balra fordultunk, és egy erdei ösvényen kiértünk a Csorba-tó partjára. Itt megtaláltuk azt a szállodát, ahol néhány évtizeddel ezelőtt Hédiék a nászútjukat töltötték. (Ma Hotel Patria a neve.) Kicsit bementünk melegedni, az ajándékboltban vettem képeslapot és hűtőmágnest, aztán visszasétáltunk az állomásra. Bevásároltunk az állomás melletti boltban, aztán a 17.16-os vonattal elindultunk haza. Timi és Dani Ótátrafüreden csatlakoztak hozzánk, ők egész délután Tátralomnicon síeltek, nagyon élvezték. Fél nyolckor értünk haza, még megnéztem az állomáson, mikor megy másnap a busz Késmárkra és Lőcsére, aztán hazasétáltunk.
Csorbató, vasútállomás
Éttermek és kávézók
Figurás pad
Híd az út felett
A tóhoz vezető ösvény a fák között
Ez már a tó!
Állatos pad
Hotel Patria
A híd a másik irányból
Az állomás épülete a város felől
Mindjárt indulunk
Megérkeztünk Poprádra
Hazaértünk
A lépcsőházunk
Jan. 4. Késmárk, Nagyőr, Lőcse
Reggel Timiék síelni indultak, (nagyon belejöttek tegnap), Hédi és Györgyi visszament a Csorba-tóhoz, hogy ezúttal nappal is megnézzék, én pedig a szepességi városok felfedezésére indultam. A 8.46-os vonattal először Késmárkra utaztam. Gyönyörű volt az út, végig látszottak a háttérben a Magas-Tátra hófödte csúcsai.
Vasútállomás, Poprád
Megjött a vonat
Úton Késmárkra
Kb. 25 perces út után értem Késmárkra.
A gyönyörű szepességi város a Poprád folyó partján, a Magas-Tátra lábánál fekszik, kb. 15.000 lakosa van. Már a késő kőkorszakban lakott volt, eredetileg 3 falu állt a helyén, de ebből kettő a husziták dúlása után elpusztult. 1251-ben IV. Béla németeket telepített ide, a város neve is a német Käsemarkt, vagyis sajtvásár szóra vezethető vissza. 1269-ben városi jogot kapott, 100 év múlva már városfalak védték. A 16. században viszály dúlt Késmárk és Lőcse között a Magyarországot Lengyelországgal összekötő kereskedelmi útvonal fölötti ellenőrzési jog miatt. A 17. századtól kezdve a felvidéki evangélikusok központja volt, így nem csoda, hogy a város a Rákóczi-szabadságharc idején (német jellege ellenére) a vallásszabadságot zászlajukra tűző kurucokat támogatta. 1583-tól a Thököly-család birtokolta, Thököly Imre itt született, és a 20. század eleje óta itt nyugszanak Törökországból hazahozott hamvai is az új evangélikus templomban.
Először megcsodáltam az 1914-ben, szecessziós stílusban épült vasútállomást, amely egy dombon áll, nem messze a Poprád folyótól. Ezután a főtér felé vettem az irányt.
Megérkeztem
Vasútállomás
Poprád folyó
Iskra mozi
Néhány perc alatt kiértem a főtérre, ami tulajdonképpen a főutca kiszélesedése (érdekes, hogy a Szepesség városaira jellemzőek ezek az orsó alakú, vagy éppen csak kiszélesedő terek, alig láttam klasszikus, téglalap vagy négyzet alakú főteret).
A főtér legfontosabb és legimpozánsabb épülete az 1461-ben, gótikus stílusban épült Városháza. Többször is leégett, de mindig újjáépítették, 1642-ben tornyot építettek hozzá, amelyet (egy újabb tűzvész után) rézzel fedtek be, majd emeletet építettek rá, ekkor klasszicista stílusban átépítették. Második szintjét 1922-ben kapta.
A főteret a középkorban gótikus és reneszánsz házak szegélyezték, de sokat a 19. és 20. században átépítettek. Körbesétáltam a téren, lefényképeztem a színes, cégéres házakat, aztán a Szent Kereszt templom felé vettem az irányt.
Városháza
A városháza előtt
Szégyenketrec
Városháza
A Szent Kereszt felmagasztalása tiszteletére épült gótikus templom kicsit el van rejtve a város házai között. Én is alig találtam meg, kerültem egy jó nagyot, mert láttam ugyan azt a kis közt, amin elvileg be kellett volna fordulnom, de nem bíztam benne, hogy a szűk, sáros kis átjáró tényleg a templomhoz vezet. Egy kis dombon, színes házsoroktól körülvéve áll az 1486-ban épült templom, nem véletlenül tűnik úgy, mintha egy másik főtér közepén állnánk, ez ugyanis egy később elpusztult kis szláv halászfalu központja volt. Korábban egy román stílusú kápolna állt a helyén, valamikor fal övezte, ennek maradványait még itt-ott lehet látni. 1533 és 1673 között az evangélikusoké volt, ekkor a német lakosság nagy része protestánssá vált. Főoltára Lőcsei Pál iskolájának hatását tükrözi (róla még ma sokat fogok hallani). Sajnos a templom nem volt nyitva, így csak körbesétáltam, és -fényképeztem. (Elég nehéz volt jó képet csinálni róla, mert nagyon szorosan veszik körbe a házak.)
De a legnagyobb meglepetést a mellette álló reneszánsz harangtorony okozta, amely 1591-ben épült és egykor őrtoronyként is használták. Ez volt az első ilyen jellegű épület, amit láttam, (a héten még sokat fogok látni), nagyon meglepő volt az itáliai stílusú torony (a sgraffito díszítést különösen tájidegennek találtam), néhány percig csak álltam és bámultam, próbáltam befogadni a látványt. Gyönyörűen felújították, a mellette álló templom kicsit omladozó falai után üdítő volt a krémszínű falak és a teljesen ép pártázat látványa, nem beszélve a csodálatos fekete-fehér díszítésekről a torony felső részén.
Szent Kereszt-templom
A templom előtti tér
Főhomlokzat
Román támpillérek
A templom bejárata
A reneszánsz harangtorony
Középkori kapu
Ezután visszasétáltam a főtérre, és megkerestem a néhány száz méterre álló épületegyüttest, a két evangélikus templomot.
Városháza
A főtér színes házai
Svetlonosky park
Késmárknak ugyanis két híres evangélikus temploma van. Először az újat, az 1898-ban, újbizánci stílusban épült, kissé feltűnő színű templomot pillantottam meg. Érdekes, keleties hangulatú, itt is szükség volt néhány percre, amíg megemésztettem a látványt. Építésze, az osztrák Theophil Hansen Bécs számos épületének tervezője is volt. 1909 óta ennek a templomnak az egyik oldalkápolnájában nyugszik Thököly Imre, emiatt sok magyar látogatja az egyébként puritán berendezésű templomot. Sajnos, én nem tudtam megcsodálni belülről, mert a templom csak bizonyos napokon tart nyitva és ma nem az a bizonyos nap volt. (Egyébként kedden és pénteken, én pedig csütörtökön jártam arra.) Így aztán, az maradt, hogy körbesétáltam és minden oldalról lefényképeztem.
Új evangélikus templom
Főbejárat
Sajnos, ugyanez vonatkozott a mellette álló evangélikus fatemplomra is. Ez különösen azért volt fájó, mert a templom a világörökség része és állítólag csodálatos belső tere van. A külseje viszont elég puritán, a fehérre meszelt falak nem sejtetik, milyen szépségek rejt az épület. (Részletes leírás és több fotó itt.)
Evangélikus fatemplom
A két templom közelében áll az "evangélikus negyed" harmadik fontos épülete, az evangélikus líceum. 1775-ben épült, 150.000 darabos könyvtára Közép-Európa legnagyobb iskolai könyvtára, őríznek itt könyveket Kálvintól és Husztól, de van egy latin-magyar szótáruk is 1590-ből. Magának az iskolának az eredete a 13. századra nyúlik vissza, 1787 és 1852 között líceumként (egyfajta főiskolaként) működött, diákjai közé tartozott pl. Thököly Imre, Kazinczy Ferenc és Görgei Artúr.
Mivel az ajtaját nyitva találtam (és egyébként is beszélni akartam valakivel a templomok nyitvatartásáról), így belülről is megnéztem az épületet (bár a könyvtárat sajnos csak vezetett túrán lehet megnézni). Így is kaptam egy kis ízelítőt az iskola hajdani hangulatából, az ódon lépcsők, folyosók, korlátok megidézték a múltat. A falakon tablók mutatták be az egykori diákok életútját.
Evangélikus líceum
Emléktáblák a líceum falán
Ezután visszasétáltam a főtérre, és a főutcán végigsétálva megkerestem az utolsó célpontomat, a Thököly-várat.
Városháza - megint
Útközben elmentem a pálos templom barokk homlokzata előtt. A három korábbi ház helyén épült templom 1741-ben készült el (a helyet a késmárki protestánsok ajándékozták a katolikusoknak).
Pálos templom
A templom elől már látszik következő célpontom, a vár, amely északról tulajdonképpen lezárja a főtérnek nevezett főutcát. A vár előtt áll Thököly lovasszobra, szemben vele pedig az 1898-ban épült polgári fiúiskola szecessziós épülete, amelyben ma általános iskola működik. (Több kép és leírás a várról itt. )
Thököly-vár
Thököly szobra a vár előtt
Én és Thököly
Általános iskola a várral szemben
A vár kapuja
A vár belső udvara, középen a várkápolna
Várkápolna
Miután megnéztem a várat, visszaindultam a vasútállomásra, készítettem néhány képet a váróteremről és az állomás épületének néhány részletéről.
Vasútállomás
Szecessziós díszítés
Faragások
Érkezik a vonat
11.15-kor indult a vonat, néhány perc alatt átértünk Nagyőrre. A puszta közepén, egy kis bódé jelezte az állomást, de a távolban látszott a falu és a fák mögött még a kastély fehér tornya is, ahová igyekeztem.
Nagyőr
A távolban a falu házai
A kép közepén a vasúti megálló
Távolodik a vonat
A fák között a kastély tornya, a háttérben a Tátra
Nagyőr főutcája, a Mednyánszky utca
Betlehem az ablakban
Néhány perc séta után már ott is álltam a Mednyánszky-kastély kerítése előtt. Szerencsére nyitva találtam a kaput, sőt a vár udvarára és a gyönyörű kastélyparkba is be tudtam menni. (Részletes leírás és több fotó itt.)
Mednyánszky-kastély
A kastély főkapuja
Kút a kastély udvarán
Mednyánszky emléktáblája
Szobor a kastélyparkban
A Poprád folyó
Balra a kastély, mögötte a templom és a torony
Miután megnéztem a kastélyt, átmentem az út túloldalára, ahol a gyönyörű Szent Anna templom és egy még szebb reneszánsz harangtorony várt. (Részletek és több fotó itt.)
A templom és a harangtorony
Szent Anna templom
Szárnyas főoltár
A keresztutat ábrázoló freskó
A reneszánsz harangtorony
Sgraffito vadászjelenet
Miután megnéztem a templomot és a harangtornyot, visszaindultam a vasútállomásra a Mednyánszky utcán, majd a mezőn keresztül.
Úton az állomásra
A megállóban
A háttérben a vonatom
A 12.35-ös vonattal visszaindultam Poprádra, negyed kettőkor megérkeztem, 10 perc múlva már indult is a buszom Lőcsére. Gyönyörű tájakon, kis falvakon keresztül utaztunk, kettő után értünk Lőcsére.
Poprád, autóbuszállomás
Úton Lőcsére
Lőcse egy 14.000 fős város, az egykori Szepes vármegye székhelye és legjelentősebb városa. Nevét a rajta átfolyó patakról kapta, a "levoca" szó szlovákul bal oldali patakot jelent. A területen már a 9. században szláv erőd állt, majd a 12. században szászok kezdték benépesíteni, de ez a település a tatárjáráskor megszűnt. A visszatérő szepesi szászok, a cipszerek alapították meg a mai települést, egy jól védhető, kiemelkedő területen. A 13. században már fal vette körül, ezek a 15-16. században már 44 hektár területet zártak körbe, ezzel az ország legjelentősebb települései között volt. 1323 óta szabad királyi város, fejlett kézműipara, vásárai voltak. Háborúk, ostromok, tűzvész és pestis pusztította, de mindig újjászületett. Nyomdái és iskolái évszázadokig híresek voltak.
Itt játszódik Mikszáth Kálmán "A fekete város" című regényéből készült hétrészes tévésorozat, amelyet eredeti helyszíneken, részben tehát itt, Lőcsén forgattak. A város történelmi központja 2009 óta a világörökség része.
Bár körbekérdeztem a buszon, hogy valóban ez-e a központi megálló, mégis sikerült a város szélén leszállnom. Először nagyon mérges voltam, (korán sötétedik, drága minden perc, nem akartam felesleges gyaloglással tölteni), de aztán rájöttem, hogy az először nagyon messzinek látszó városközpont tulajdonképpen csak néhány percre van. Az irányt el sem tudtam volna téveszteni, hiszen előttem egy domb emelkedett, ennek a tetején látszott a fallal körülvett óváros. A meglehetősen meredek Vysoka utcán indultam el a főtér felé.
A távolban a városközpont
Vysoka utca
Lőcse főtere, amelynek mai neve Pál mester tér, (korábban Körtérnek is nevezték), a mai Szlovákia legnagyobb főtere, 65 polgárház veszi körül. A 18. századig a teret "lábasházak" vették körbe, hogy esőben is száraz lábbal lehessen körbemenni a téren. Mára csak 3 háznak maradtak meg az árkádjai. A házakat módos kereskedők építették, a lakóépületek mögött raktárakat is létesítettek. (Lőcsének 1321-től árumegállító joga volt, a fő kereskedelmi útvonal pedig éppen a főtéren vezetett keresztül.) A különböző iparosok a főtérre vezető utcákban telepedtek le.
A főtér házai
Az első épület, amit a főtéren megláttam, az evangélikus templom volt, amely 1837-ben épült klasszicista stílusban. Helyén egykor Magyarország legnagyobb fedett piaca állt.
Vele szemben áll Lőcse legikonikusabb épülete, a régi városháza. Az eredeti épület a 15. században épült gótikus stílusban, de 1550-ben leégett. 1615-ben reneszánsz stílusban, a mai árkádos formájában építették át. Végleges formáját 1895-ben, Schulek Frigyes tervei alapján nyerte el. A déli oldalon látható falfestések az 5 polgári erényt ábrázolják: mértékletesség, elővigyázatosság, derekasság, türelem, igazságosság. Harangtornya 1651-ben épült. Az előtte álló szégyenketrecet 1850-ben használták utoljára, a kovácsoltvas építményben bűnözőket és léha erkölcsű asszonyokat szégyenítettek meg.
Régi városháza
Szégyenketrec a városháza előtt
A városháza árkádjai
Falfestés, három erény az ötből
Betlehem
A városháza, balra a harangtorony
Harangtorony
A harangtorony keletről
Ezután a régi városháza melletti álló Szent Jakab templomot néztem meg. Egyelőre csak kívülről, mert ekkor még azt hittem, itt sem lesz szerencsém, a szemben lévő épületben lévő iroda ugyanis zárva volt és az ablakában lévő papír szerint ezen a héten a templom zárva tart. Így csináltam néhány képet minden oldalról, bekukucskáltam a templom sötét előterébe, kicsit sajnáltam, hogy nem nézhetem meg a híres faoltárt.
Szent Jakab templom
Adventi koszorú a templom előtt
A nyugati homlokzat
A templom északról
Az a bizonyos papír
A templom bejárata
Pillantás az előtérbe
A Kereskedőház a templom felől
A templom kelet felől
Ezután körbesétáltam a főteret, megnéztem a keleti oldalon álló Thurzó-házat, amelyet két szomszédos ház egybeépítésével hoztak létre a 15. században. Építtetői a betlenfalvi Thurzó-család az 1530-as évekig lakta a pazar palotát, majd el kellett adniuk az épületet. (Állítólag sok lányuk született, akiknek hozományt kellett adniuk.). 1902-ben vásárolta meg Csáky gróf, neki köszönhető a homlokzat sgraffito díszítése, amit budapesti iparművészeti főiskolások festettek meg 1904-ben. Az épületben ma levéltár működik.
Thurzó-ház
A főtér háttérben a templom és a régi városháza
A főtér északi részén áll az 1831-ben, empire stílusban épült városháza, ami 1922-ig Megyeházaként működött. A történeti Magyarország legreprezentatívabb megyeházája volt, jelenleg a járási hivatal működik benne.
A mellette lévő épület az úgynevezett Kis-Megyeháza, amelyben bíróság és börtön működött, ma a levéltár használja. A homlokzatán látható sgraffito díszítés Szepes vármegye címerét ábrázolja.
A régi Megyeháza másik oldalán nyílik a Vetrova utca, mellette egy középkori boltíves átjáró, amely felett egy zsoldoskatonát ábrázoló freskó látható.
Az egykori Megyeháza
Kis-Megyeháza
Vetrova utca
Középkori átjáró freskóval
A tér északnyugati oldalán, egy Kino feliratú házban működik az információs iroda. Érdemes volt betérni, nemcsak azért, mert a hűtőmágnes és a képeslapok mellett gyönyörű vászontáskát is vettem, hanem azért, mert a hölgytől megtudtam, hogy rosszul értelmeztem a Kereskedőház ablakában látott feliratot, a templom nem jan. 1-től 6-ig, hanem 1-én és 6-án tart zárva, ezért ma mégis meg tudom nézni. Legközelebb (és aznap utoljára) délután négykor indul vezetés, az iroda pedig azért volt zárva, mert csak az időpont előtt néhány perccel jelenik meg ott valaki, akitől jegyet lehet venni.
Az információs iroda (és a mozi) épülete
Mivel alig negyed 4 volt, úgy gondoltam, a hátralévő időben felfedezem a város többi nevezetességét. Először a tér északnyugati részének házait csodáltam meg, köztük a Stela szállodát, amelynek épülete a 14. századból származik. Eredetileg két különálló ház állt itt, amelyek az 1538-as tűzvészkor megsemmisültek, majd néhány évvel később egy épületként építették újjá. Tipikus lőcsei patrícius-kereskedő ház, leghíresebb tulajdonosa Hans Schwab kereskedő volt, aki 1671-ben felajánlotta a háza több helyiségét evangélikus istentisztelet céljára.
A tér északnyugati része
Hotel Stela
A tér közepén, a parkban áll az egykori Kereskedőház. Eredetileg a kereskedők áruinak megmérésére szolgált, majd volt pénzváltó, tőzsde, katonai raktár, hadi kórház, kaszinó, iskola, tűzoltó raktár, jelenleg pedig a városi önkormányzat hivatala működik benne. Ennek az épületnek a túlsó, templom felőli oldalán van az az iroda, ahol jegyet lehet venni a székesegyház megtekintéséhez.
Az egykori Kereskedőház
A főtér közepén lévő park
A tér délnyugati részén újabb izgalmas történeteket rejtő házak sorakoznak. A legmagasabb ház neve Spillenberg-ház, több generáción keresztül orvosok lakták. Ebben a házban lakott a "lőcsei fehér asszony", azaz Korponayné Géczy Julianna.
A mellette álló sgraffito-homlokzatú ház a 16. században a lengyel Krupek Sebestyéné volt. Később a gyönyörű, festett homlokzatot fehérre meszelték, de 1980-ban lengyel restaurátorok állították helyre.
A kék-fehér festésű 43. számú ház egykori tulajdonosa, Máriássy János volt az első, aki 1654-ben nemes és magyar létére házat vehetett a szász polgárok városában.
A következő ház egykor a Thurzó-családé volt, egy időben kaszárnyaként is használták, de 1903 óta posta működik benne.
A tér nyugati oldala
Balra a Krupek-ház festett homlokzata, jobbra a Spillenberg-ház
Jobbra a Máriássy-ház, balra a posta
Szepességi Múzeum
Szelfi a régi városházával
Miután egyelőre búcsút vettem a főtértől, felkerestem a város déli részének legfontosabb nevezetességét a minorita templomot és kolostort. A Klastorska (vagyis Kolostor) utcán sétáltam végig, majd egy kis téren, a Lengyel-kapu mellett megtaláltam a templomot.
Klastorska (Kolostor) utca
Az épületegyüttest 1308-ban alapította Donch László gróf Assisi Szent Ferenc kisebbik (azaz minorita) rendje számára, Szent László tiszteletére. (Nevezik gimnáziumi, jezsuita és fekete templomnak is.) A templom főbejárata délről nyílik, a kapu fölött faragott kő rózsaablak látható. A nyugati torony 14. századi kezdeményéből mára csak egy romantikus átjáró maradt a nyugati bástyasétányon. Az új harangtorony a Kolostor utcai oldalon a 18. században készült el.
Észak felől a ferences kolostor csatlakozik a templomhoz, amelynek keleti oldala emeletes. A régi kolostort a 15. században részben a városfalba építették be. A templom és a kolostor a jezsuiták kezébe került, ők barokk stílusban építették át, az egyik épületszárnyának helyén húzták fel 1915-ben, szecessziós stílusban a gimnáziumot (a Szepesség legjobb gimnáziuma volt!), ezt 1920-ban államosították.
Sajnos az épületegyüttes zárva volt, így csak a kerítésen keresztül tudtam készíteni néhány képet a kolostor és a gimnázium épületéről. A templomot megkerülve átsétáltam a gótikus átjárón, és a városfal tövében, a kolostor masszív fala mentén sétáltam vissza a főtérre.
Minorita templom
A kolostorépület
A déli főbejárat, fölötte a rózsaablak
Balra a nyugati torony megmaradt része az átjáróval
A nyugati torony alatti átjáró
A városfal részlete
Átjáró
A fal és a kolostor épülete között
A gimnázium épülete
Délután 4-kor találkoztunk az idegenvezetővel a Szent Jakab templom előtt és bementünk. Ő szlovákul mesélt a tudnivalókról, de mindenki kapott az általa beszélt nyelvnek megfelelő leírást, így egyedül fedezhettük fel a templom szépségeit. (Részletes leírás és több fotó itt.)
Szent Jakab templom
A világ legnagyobb gótikus faoltára
Üvegablak
Szószék
Ünnepi fények a főtéren
Miután kijöttem a templomból, végigsétáltam a Kosicka-n, vagyis a Kassai utcán, és megnéztem az 1751-ben épült, késő barokk stílusú Szent Lélek minorita templomot, amely a Kassai-kapu közelében áll. Érdekes, hogy a templom utcai homlokzata asszimetrikus, a tornya a nyugati oldalon emelkedik. Mivel éppen mise kezdődött, csak néhány percre surrantam be és készítettem 2 képet a barokk templombelsőről.
Balra a Kassai-kapu tornya, jobbra a Minorita templom
Kassai-kapu
Kassai-kapu
Minorita templom
Templombelső
Ezután visszasétáltam a főtérre, megnéztem Lőcsei Pál mester házát, akinek a nevével ma nagyon sokszor találkoztam. A hagyomány szerint ebben a 15. században épült házban élt a középkor egyik legtehetségesebb fafaragója. A ház ma múzeum, a mester életét és műveit mutatja be.
A főtér házai
Lőcsei Pál mester háza
Utolsó kép a városházáról
Ezután a Menhard-kapun keresztül elhagytam az óvárost és a városfal mentén egy forgalmas úton visszasétáltam a buszállomásra. Útközben elsétáltam az evangélikus temető mellett, kár, hogy sötét volt már, állítólag egykor ez volt Csehszlovákia legszebb temetője. Híres lőcsei polgárok nyugszanak itt, például Dénes Ferenc, akinek a Magas-Tátra legtöbb turistaútját köszönhetjük, vagy Marschalkó János, aki a Lánchíd kőoroszlánjait alkotta. De lőcsei volt Probsner Zsófia is, akit csak lila ruhás nőként ismerünk, ő volt Szinyei Merse Pál felesége.
A 17.32-es busszal hazamentem Poprádra, negyed hétkor megérkeztem, néhány perc múlva Hédiék is megjöttek a Tátrából. Bevásároltunk a Kauflandban, mire végeztünk, Timiék is hazaértek a síelésből, együtt hazasétáltunk, megvacsoráztunk és lefeküdtünk aludni.
A Menhard-kapu belülről
A városfal részlete
Menhard-kapu
Evangélikus temető
Végig a várfal mentén
Bástya a városfalon
Lőcse, autóbuszállomás
Poprád, autóbuszállomás
Megjött Hédiék vonata
Hazaértünk
Jan. 5. Csorba-tó
Reggel ráérősen reggeliztünk, így csak a 11.36-os vonattal indultunk el a Tátra felé. Úgy döntöttünk, kihasználjuk, hogy gyönyörűen süt a nap, és utolsó teljes napunkon felfedezzük az első nap este (már sötétben) látott (illetve nem látott) Csorba-tavat. Mivel volt még egy kis időnk a vonat indulásáig (mert éppen lekéstük az előzőt), sétálni indultunk a vasútállomás körüli utcákban. Egy téren katonai emlékművet fényképeztünk, aztán egy másik úton visszatértünk az állomásra.
A napsütés és a tegnap esett hó miatt ezúttal még szebb volt az út az elektricskával. Mindenütt hóval borított fenyőerdők a hegyoldalban, gyönyörű, fából készült állomások és századfordulós villák szegélyezték az utat. Ahogy egyre közelebb értünk Csorbatóhoz, látszottak a 20 évvel ezelőtti szélvihar nyomai.
2004. november 19-én óriási vihar tarolta le a Magas-Tátra déli lejtőjét. A 170-220 km/h-s széllökések pálcikaként döntötték ki az óriási fenyőfákat, és bár a vihar elvonult, újabb katasztrófa fenyegetett. A 3 millió kidőlt fát nem szállították el (részben a nehéz megközelíthetőség, részben a környezetvédők tiltakozása miatt), és a kidőlt fákban elszaporodott a szú, ami további 2 millió fát támadott meg. A gyönyörű, sűrű fenyőerdők eltűntek, a táj képe teljesen megváltozott, és már sohasem lesz olyan, mint egykor volt. Mi is láttuk a vonatból a hegyoldalakon magányosan árválkodó, megtépázott lombú fenyőket, amelyeknek megmaradt ágaikból világosan lehetett látni, melyik irányból érkezett azon a délutánon a vihar.
A házunk napsütésben
Háttérben a Magas-Tátra hegyei
Emlékmű a vasútállomás közelében
Timi és a Magas-Tátra
Hárman a vonaton
12.45-kor értünk Csorbatóra. A mindössze 20 állandó lakossal rendelkező üdülőtelep a Magas-Tátra legmagasabban fekvő települése (1350 m). A Csorba-tó melletti telepet 1644-ben említik először, majd a 19. század végén válik turisztikai központtá. (Érdekes, hogy 1860-ban le akarták engedni a tó vizét, szerencsére nem tették meg.) Az első épületet (egy vadászlakot) 1872-ben emelték itt, majd 1895-ben hivatalosan is fürdőtelepüléssé vált. 1901-ben a Magyar Államkincstár vásárolta meg, majd Trianon után Csehszlovákia része lett. 1937-ben és 1970-ben sívilágbajnokságot rendeztek itt, a tó partján álló háromszögletű Hotel Patria 1976-ban épült.
Miután megérkeztünk, (és Timiék megvívtak néhány hógolyócsatát a frissen esett hóban), megkerestük, honnan indulnak a lovasszánok, és fel is ültünk rá. Az első este gyalog megtett úton ezúttal szánon suhantunk végig. Közben Györgyi felment a kilátóhoz és a síugrósáncokhoz fényképezni (tegnap már voltak ott Hédivel, de akkor szakadt a hó és nem láttak semmit), végül ott találkoztunk vele.
Csorbató, vasútállomás
Timi és Dani hógolyózás közben
Lovas szán
Barátkozás a lóval
Timi és Dani a szánon
Hédivel a szánon, háttérben a híd
Háttérben a Hotel Patria
A kocsis által készített fotó rólunk
Kilátó
Háttérben a síugrósáncok
Hédi
Danival és Timivel
Miután lefényképeztük a síugrósáncokat és a kilátót, elindultunk a tó körüli sétaúton.
A Csorba-tó a Magas-Tátra második legnagyobb tava, tulajdonképpen egy 20 méter mély tengerszem, amely körül egy 2,2 km hosszú sétaút várt minket a behavazott erdőben. Minden irányból gyönyörű volt a tó (bár a vizet nem láttuk, mert hó borította), a napsütésben csak úgy ragyogott a tegnap esett hó, csodaszép volt a táj! Mire megkerültük a tavat, éppen lement a nap, így visszasétáltunk az állomásra.
Betlehem
Györgyi
Csorba-tó
Sétaút a tó körül
Timi és Dani, háttérben a Pátria szálló
Mellettünk a sífutó-pálya
Hotel Solisko
Hóalagút
Timi és Dani hintáznak
Hotel Kempinski
Mire visszaértünk az állomásra, már majdnem teljesen lement a nap, átfáztunk és éhesek voltunk, így bementünk az U Lenky nevű étterembe. Itt is szupergyors volt a kiszolgálás (kicsit túl gyors is, a másodikat már akkor kihozták, amikor elkezdtük enni a levest). Fokhagymakrémlevest ettem és pecsenyét káposztás galuskával, nagyon finom volt. Még egy pohár vörösbort is ittunk.
Az étteremhez vezető út
U Lenky
Fokhagymakrémleves
Pecsenye káposztás galuskával
Miután jóllaktunk, átsétáltunk az állomásra, a hatórás vonattal visszaindultunk Poprádra. Sajnos, a tájból már nem sokat láttunk, így kicsit lassabban telt a több mint egyórás út. Fél nyolc előtt értünk Poprádra, még bementünk ajándékot venni a Kauflandba, aztán hazasétáltunk.
Hédi beszállás előtt
Megérkeztünk
Útitársaim a poprádi állomáson
A macis körforgalom
Hazaértünk
Jan. 6. Szepesszombat, Poprád
Utolsó nap esőre ébredtünk, ennek ellenére úgy döntöttem, megnézem Szepesszombatot, Poprád egyik városrészét. 9 után indultam otthonról, először a buszállomáson néztem körül, de sajnos nem indult semmilyen helyi vagy távolsági busz sem arrafelé, (mivel Vízkereszt van, a szokottnál is ritkább a közlekedés), a vonat pedig majdnem két óra múlva indult volna, úgy gondoltam, inkább nekivágok gyalog, úgy gyorsabb lesz. Sajnos, a vasútállomásnál nem lehetett átjutni a sínek túloldalára (abban reménykedtem, van egy aluljáró valahol), így elég sok időt veszítettem a keresgéléssel, de végül megtaláltam a helyes utat. A vasútállomás mellett, néhány száz méterre találtam egy gyalogos aluljárót, majd átmentem egy beépítetlen mezőn, és kb. húszperces út után máris Szepesszombaton voltam.
A város (ami akkor még önálló volt, ma már Poprád északkeleti része), egyike volt a történelmi 16 szepesi városnak. 1256-ban említik először, de valószínűleg már a tatárjárás előtt is létezett. Nevének előtagja a vármegyére, második része pedig a szombaton tartott hetivásárokra utal. A tatárjárás után németekkel telepítették be, ettől kezdve ez volt a leggazdagabb szepesi város. 1412-ben Zsigmond Szepesszombatot is zálogba adta, így 360 évig Lengyelországhoz tartozott. Virágkorát a 17-18. században élte, jómódú kézművesei céhekbe tömörültek, védelmi rendszerét négy városkapuval bővítették. (1652-ben itt született Johann Brokoff, neves barokk szobrász, aki a prágai Károly-híd szobrait készítette.) 1945-ben Poprádhoz csatolták, ekkor új városrész épült, ezen a kertvárosi részen sétáltam keresztül idefelé jövet.
A távolban Szepesszombat házai
10 után néhány perccel értem be a városba, a főtér egy domb tetején volt, már messziről látszott a Szent György templom tornya, így nem téveszthettem el az irányt. Először egy kertvárosi részen gyalogoltam keresztül, majd a Pad Branou utcán elindultam felfelé, a reneszánsz-barokk főtér irányába. A főtéren áll a Szent György templom, mivel éppen mise volt, beültem én is hallgatni.
Pod Bránou, háttérben a templom tornya
A főtér jellegzetes, zsindelytetős polgárházai
A Szent György templom, balra a reneszánsz harangtorony
Katolikus ház
Templomtorony
Betlehem a templom oldalában
A templom bejárata
Ünnepi misén
Mivel mise közben nem illik fényképezni, én pedig alaposabban is meg akartam nézni a templomot, úgy döntöttem, megvárom a végét, addig pedig körbefényképezem a főteret.
Szent György templom
Először a templom északi oldalán álló reneszánsz harangtornyot jártam körbe. 1598-ban épült, de később barokk stílusban átépítették. Ez már harmadik hasonló építmény volt, amit az elmúlt napokban láttam (Nagyőr és Késmárk után), nagyon tetszenek ezek az Itáliát idéző harangtornyok, még sohasem láttam korábban ehhez hasonlítót, tulajdonképpen még Olaszországban sem, nagyon különlegesek.
Reneszánsz harangtorony
A torony bejárata
A templom és a védőfala
A tér másik oldalán áll az 1689-ben épült Mária-oszlop, amit azóta néhányszor már felújítottak. Ez a Szepesség legrégibb hasonló építménye, 2001 óta csak a másolata áll a téren, az eredetit a harangtoronyban lévő múzeumban lehet látni.
A Mária-oszlop a Városháza előtt
Ezután körbejártam a főteret, lefényképeztem a teret övező polgárházakat, amelyeknek jellegzetes, dupla háromszög formájú teteje már messziről feltűnt.
A főtér északkeleti részén áll az 1777-ben épült evangélikus templom, melynek oltárképe 1852-ben készült.
Evangélikus templom
A templom előtti park
A főtér közepén, a szépen gondozott parkban egy emlékművet találtam, melyet a rajta olvasható felirat szerint 1899-ben emelt a város közadakozásból az 1848-as forradalom emlékére. Az emlékmű mögött a Városháza épülete látható, amelyet eredetileg barokk palotának építettek a 18. század végén.
A szabadságharc emlékműve
Az emlékmű, háttérben a Városháza
Szlovák nyelvű étlap, de a halászlé magyarul
Romos ház, előtte a buszmegálló
A műemlék épületegyüttes
Mivel közben véget ért a mise, gyorsan beosontam a templomba és megnéztem a csodálatos templombelsőt, a világhírű oltárral. (Részletek és több fotó a templomról itt.)
Főoltár
Itt ültem a misén
Betlehem a templomban
Miután megnéztem a templomot, búcsút vettem a bájos kisvárostól és a még mindig szitáló esőben visszaindultam Poprádra.
Pod Bránou
Búcsúszelfi a templommal
Pension Pod Bránou
Jellegzetes szepesszombati ház
Fél 12-kor értem vissza a városba, bár már bőrig áztam, úgy gondoltam, még megyek egy kört a főtéren, hiszen első este csak sötétben láttuk, nem akartam anélkül hazamenni, hogy nem fényképeztem le a városközpont legszebb részeit.
Poprád egy kb. ötvenezres város, a Magas-Tátra kapuja, idegenforgalmi központ, nevét a rajta keresztülfolyó Poprád folyóról kapta. Már az őskorban lakott volt, a tatárjárás előtt főleg szlávok lakták, majd IV. Béla németeket telepített ide, ekkor indult virágzásnak. Lakói főleg mezőgazdasággal (len, és káposztatermesztéssel) foglalkoztak. később (rézbányájának köszönhetően) a rézművesség lett jelentős. Zsigmond Poprádot is elzálogosította, csak 1772-ben került vissza Magyarországhoz. A 19. század végén a vasút hozta el igazán a fejlődést, ekkor vált a régió központjává. 1945 után a lakossága megtízszereződött, ez annak is köszönhető, hogy számos (korábban önálló) települést hozzácsatoltak. (Például az előbb látott Szepesszombatot.)
Híd a Poprád folyón
Poprád folyó
Szent Egyed templom
Evangélikus templom
Poprád főtere
A főtérre néz az 1834-ben épült, klasszicista stílusú evangélikus templom.
Evangélikus templom
A főtéren áll a Szeplőtelen Szűz Mária oszlop, valószínűleg az 1720-as években készült barokk stílusban.
Mária oszlop
Poprád legfontosabb nevezetessége a Szent Egyed plébániatemplom. Az egyhajós, nyugati oldalán toronnyal ellátott templomot a 13. században építették, a 15. században gótikus stílusban átalakították. Középkori freskóiról híres, (az egyik Szent Lászlót ábrázolja), állítólag itt látható a Magas-Tátra legrégebbi ábrázolása egy bibliai jelenet háttereként. Sajnos zárva volt, így ezt nem tudtam megcsodálni.
A templom mellett áll az (itt a Szepességben szinte már szokásos) reneszánsz harangtorony. A 17. században (1685-ben) épült, talán nem annyira díszes, mint a késmárki, de ez is nagyon szép.
Szent Egyed templom
Harangtorony
Evangélikus templom
A torony és a templom egy képen
A Szent Egyed templomtornya
Szarvasok a parkban
A feliraton a nevezetességek és a városrészek nevei
Miután megnéztem a főteret, hazafelé indultam. Útközben elmentem a (sötétben már látott) Tátraalji Múzeum épülete előtt. A Magas-Tátra növény- és állatvilágát, valamint a térség népművészetét bemutató múzeum az egyik legrégebbi Szlovákiában, még 1876-ban alapította a Magyar Kárpáti Egyesület. (Az épület előtt az egyik alapító, Husz Dávid emlékműve.)
Tátraalji Múzeum
Mivel már majdnem dél volt, elindultam haza a még mindig szemerkélő esőben. Az este szépen kivilágított körforgalmak (az angyalos, a macis és a hóemberes) most nem mutattak olyan jól, de legalább mindig tudtam, hol járok. Végiggyalogoltam a Partizanska-n, és pontosan délben hazaértem. Gyorsan száraz ruhát vettem és már indultunk is az állomásra.
Hazaértem, indulhatunk az állomásra
Bár majdnem egy órával a busz indulása előtt az állomáson voltunk, mégis majdnem sikerült lekésni a Flixbuszt. Azt írták ki, 10 percet késik, de végül pontosan indult, mi viszont még a váróteremben voltunk, így futva értük el, Györgyi leintette a kanyarban. Pontosan érkeztünk Miskolcra is, busszal átmentünk a vasútállomásra. Fél hatkor indult az IC (a helyjegyet már megvettük Poprádon a mobilon), Timiék leszálltak Debrecenben, mi pedig Cegléden átszálltunk a szegedire és 22.10-re értünk Csongrádra. Még átgyalogoltam a buszállomásra, (ott volt a biciklim), felszereltem a bőröndöt a csomagtartóra és hazatekertem.
Források:
