2025. április 26., szombat

Albánia

  Albánia

2025. április 20-26.


Előkészületek

Erre az utazásra sem készültünk hosszú ideig. Timi találta ki, hogy Albániába utazzunk, még aznap, március 22-én lefoglaltuk a repülőjegyet és a két szállást (2 éjszakát a fővárosban, Tirana-ban és 3-at Saranda-ban, a tengerparton, mindkettőt nagyon jó áron). Természetesen most is az UNESCO világörökségi helyszíneire koncentrálunk majd, de ezeken kívül is találtunk sok kirándulástippet a neten. Sajnos, útikönyvből nincs nagy választék, egyetlen használhatót találtam, az is már elég régi, de azért kivettem a könyvtárból, hátha hasznos lesz. Végül kiderült, hogy ez nagyon jó döntés volt, a könyv több, mint egy útikönyv, amikor elolvastam, rengeteg dolgot megtudtam az albán népről, a szokásokról, érződött, hogy az írója nagyon jól ismeri az országot és a lakóit, sőt, megérti és szereti is őket. Persze emellett számos gyakorlati tudnivalót, tippet is találtam a könyvben, részletes leírást a nevezetességekről, a fontosabb épületekről. Úgy tűnt, a világörökségi helyszínek közül Berat, Gjirokastra és Butrinti is elérhető közelségben van, reméltem, hogy sikerül megnézni őket. Amikor a térképet nézegettem, kiderült, hogy Korfu szigete csak néhány kilométerre van az albán partoktól, így oda is átmegyünk, a komp a saranda-i szállásunk közvetlen közeléből, a kikötőből indul majd. (Korfu óvárosa is a világörökség része, ráadásul a szigeten áll az Achilleion-palota, vagyis Sissi kastélya is.)

Albánia a Balkán-félsziget délnyugati partvidékén fekszik. Neve állítólag az illír albanoi népnévből származik, az albánok Shqiperiának (jelentése: Sasok földje) nevezik az országukat. Az ország területének 70%-a hegyvidék, legmagasabb pontja a Korab-hegy, ami 2764 méter magas. Albánia mai lakóinak feltételezett ősei, az illírek a bronzkor végén telepedtek le a Balkán-félsziget délnyugati részén, a tengerparti sávban görög kolóniák létesültek, majd római provincia lett a terület. Ezután meghódította őket a Bizánci Birodalom, a Bolgár Fejedelemség, majd 1501-ben az Oszmán Birodalom. Az első Balkán-háború után, 1912-ben Albánia függetlenné váltak. Albánia a két világháború során többször is idegen megszállás alatt állt, majd 1944-ben Enver Hoxha diktatúrája következett, ekkor az ország teljesen elszigetelődött. 1985-től kezdődött a nyitás, majd 1991-ben kikiáltották a köztársaságot. (Magyar vonatkozás: 1938-tól Albánia királynéja a magyar Apponyi Géraldine grófnő volt. Férjével csak néhány évig uralkodhattak, majd életük végéig emigrációban éltek. Géraldine unokája ma az albán külügyminisztériumban dolgozik.)

Útikönyvek

Ápr. 20.

Vasárnap délután a 15.15-ös busszal indultam Kecskemétre, innen pedig vonattal utaztam tovább Ferihegyre, ott találkoztunk Timivel.

Kecskemét, buszállomás

Vasútállomás

Ferihegy

A reptéren megvacsoráztunk, mivel húsvét vasárnap van, még otthon csináltam sonkás, tojásos, medvehagymás salátát, sütöttem kalácsot. Miután jóllaktunk, megkerestük a kaput, először megijedtünk, mert azt írták ki, hogy már zárva van, de kiderült, hogy egy másik gép is repül Albániába. A mi gépünk 20.25 helyett végül 20.55-kor szállt fel, de 10 óra után néhány perccel már le is szálltunk Tirana-ban. A reptérről óránként mennek be buszok a központba, mikor végeztünk az útlevélellenőrzéssel (elhagytuk az EU-t!), megkerestük a buszmegállót, 4 euro volt a jegy fejenként, lehetett kártyával is fizetni. 23.00-kor indultunk, legelöl ültünk, kb. fél óra alatt már bent is voltunk a város főterén. 

Tirana Albánia fővárosa, kb. félmillió lakosával az ország legnépesebb városa. Ez az ország gazdasági, kulturális és politikai központja, egyetemi város. Iszlám kulturális központ, továbbá katolikus és ortodox érseki székhely. Az ország központi részén fekszik, az Adriai-tengertől 35 kilométerre, a Lana és a Tirana folyók partján, az 1613 méteres Dajti-hegy lábánál. 
A város környéke ősidők óta lakott, a késő római korban Tirkan néven volt itt egy település, ebből az időszakból egy templom, valamint egy várfal maradt fenn. A mai várost 1614-ben alapították, a környék török ura, Szulejmán Pasha Mulleti még ebben az évben mecsetet, fürdőt és pékséget építtetett ide. A város a 18-19. század fordulóján indult fejlődésnek, ekkor sok középületet és villát emeltek. 1920-ban központi fekvésének köszönhetőn lett az ország fővárosa. A szocializmus idején iparvárossá fejlődött, textilgyárak, vegyipari üzemek települtek ide. Tirana központjában ma számos felhőkarcoló emelkedik, a Szkander bégről elnevezett főteret néhány éve felújították, ma már csak a gyalogosok használhatják.

Bár tudtuk, hogy a tértől csak néhány percre van a szállásunk, de azért nem volt egyszerű megtalálni a sötétben, melyik irányba is kell elindulnunk.

A gépünk

Felszállás előtti szelfi

Megérkeztünk

Tirana, Teréz Anya reptér


Megérkeztünk a főtérre

A reptéri busz menetrendje


Úton a szállodába

Toptani Kaplan pasa türbéje

Az egykori vár rekonstruált fala

Az egykorivár megmaradt bástyája

Az utcánk


Rruga Jeronim de Nada


15 perc múlva már a Hotel Antik Brillant előtt álltunk, a szállásunk a szálloda melletti kis utcában, (Rruga Fiona Pustina) egy önálló apartmanban van. Elég apró, de van benne egy kényelmes ágy, fürdőszoba, konyhasarok, még egy kis zárt udvar is tartozik hozzá. 


Hotel Brilant Antik

Az ágyunk


Konyhasarok

Az apartman udvara

Rruga Fiona Pustina éjfélkor


Ápr. 21. Berat, Tirana
Másnap reggel 8-kor indultunk útnak, visszasétáltunk a főtérre, (tényleg csak néhány percre van!), megkérdeztük, honnan indul a busz a buszállomásra, kiderült hogy nem onnan, ahol leszálltunk a reptéri buszról, de csak néhány méterre onnan. (Tiranában a buszállomás a város északi részén van, elég messze a központtól, innen indulnak a távolsági buszok.) Felszálltunk egy helyi buszra, amikor jegyet akartunk venni, csak intettek, hogy üljünk le. Ahogy elindultunk, egy kalauz körbejárt, mindenkitől beszedte a jegy árát. Tudtuk, hogy 40 lek (vagyis 40 cent) lesz a buszjegy, ezért kikészítettem 80 centet (helyi pénzünk ekkor még nem volt), de nem fogadta el a kalauz, kiderült, hogy valóban lehet euróval fizetni, de centet nem fogadnak el, így végül egy eurót adtam. A kalauz után nem sokkal megérkezett az ellenőr is, aki ellenőrizte a nemrég megvásárolt jegyeket. (És ez így ment minden megállóban.) Kb. félóra volt az út, óriási volt a forgalom, ráadásul mindenütt építkezések, útfelújítások nehezítették a haladást. Olyan igazi "déli" volt a hangulat, dudálás, hajmeresztő sávváltások (persze index nélkül), az autók között motorosok szlalomoztak, valahogy mégis haladtunk. 9 után szálltunk le a buszról, az utca egyik oldalán modern irodaházak (alattuk üzletek), a másikon pedig ... hát valami, amit nehéz lenne buszállomásnak nevezni! Tulajdonképpen egy építési terület, a közepén egy hatalmas betonplaccon álltak a buszok, össze-vissza, a sofőrök a buszok mellett állva kiabálták a városok nevét, a gyalogosok, motorosok, taxik pedig a buszok között szlalomoztak. Igazi balkáni hangulat volt! Megkerestük a berat-i buszt, mivel csak 9.45-kor indult, addig átmentünk az út túloldalára és egy pékségben vettünk spenótos-túrós bureket és ásványvizet, jóízűen megreggeliztünk. 
9.45-kor indult a busz Berat-ba, itt sem engedték felszálláskor, hogy fizessünk, azt mondták, majd később. Azon az úton indultunk el, amin bejöttünk a reptérről, aztán tovább egészen a tengerig, keresztülmentünk Durres városán, majd délnek fordultunk. Mivel néhol az autópálya egészen közel ment a tengerhez, láttuk a vizet, a pálmafákat a parton és persze rengeteg szállodát, több kilométer hosszan. Aztán elindultunk az ország belseje felé, egyre több lett a hegy, végül dél előtt 10 perccel megérkeztünk Berat-ba. Amikor kiszálltunk a buszból, akkor kellett kifizetni a jegyet (500 lek, azaz 5 euro). Itt is a város szélén van a buszállomás, egy benzinkút mellett, elég messze a központtól, így útnak indultunk, hogy felfedezzük az "ezerablakos várost".

Rruga Fiona Pustina reggel

Megérkeztünk a buszállomásra

Buszállomás (?)

A buszunk

A busz belülről

Úton a tengerpart felé

A háttérben egy mecset

A fák mögött a tenger

Megérkeztünk Berat-ba

Buszállomás Berat

Berat történelmi város Albánia déli részén, kb. 36.000 lakosa van, ezzel Albánia 9. legnépesebb városa. Püspöki székhely, jelentős muszlim regionális központ. Füge és olivatermesztéséről nevezetes, történelmi központja 2008 óta a kulturális világörökségi helyszín, ennek köszönhetően kedvelt turisztikai központ. Ez Albánia egyik legősibb települése, a városvezetés 1990-ben ünnepelte a város fennállásának 2400. évfordulóját. Az illírek által már korábban is lakott települést Makedónia királya alapította i.e. 314-ben Antipatreia néven. A római uralom után a bizánciak hódították meg, majd Belgrad néven ismert várát a bolgárok, a normannok, a sziciliaiak és a szerbek is birtokolták. 1417-bn az Oszmán Birodalom fennhatósága alá került. A 19. századra Berat az albán lakta területek egyik legjelentősebb iparos- és kereskedővárosa lett. 1944 októberében itt alakult meg az Enver Hoxha vezette ideiglenes kormány. A kommunizmus évtizedeiben múzeumvárosi státuszának köszönhetően megmaradtak történelmi városnegyedei és építészeti emlékei. A várnegyedben található Albánia egyik legrégebbi bizánci stílusú temploma, a 13. századi Blakhemai Szűz Mária-templom, valamint az ország két legkorábbi mecsete, a 15. századi Vörös és Fehér mecset romjai. A várnegyed alatt elterülő mangalemi városnegyed hagyományos építészeti képe az "ezerablakos város" szimbólumává vált. 

Délben, a beígért eső helyett napsütésben (néha túl melegnek is éreztük!) indultunk el az óvárosba vezető kanyargós úton, amely lakótelepek, üzletek, szép parkok mellett vezetett több kilométer hosszan.

Pihenő az árnyékban

Hotel Belagrita

Park

Szocialista emlékmű

A modern városrészben elmentünk egy négyszögletes torony előtt, amely mellett kétnyelvű információs táblát találtunk. A torony az 1969-es földrengésben megsérült, majd 2017-ben (fotók alapján) helyreállították. A tornyot 1870-ben építették az oszmánok, érdekes, hogy a mellette álló, 1670-ben épült Husszein pasa mecsetet azóta "Óramecsetnek" nevezik. 

Óratorony

Husszein pasa mecsete a minarettel

Pihenőhely a torony mellett

Újabb emlékmű

A hegy tetején a vár fala

Ezután elsétáltunk a Nemzeti Mártírok parkja mellett, amelyet 1926-ban létesítettek és ez volt a város első közparkja.

Nemzeti Mártírok parkja

Újabb emlékmű

Házak a domboldalon

Egy körforgalom után kiértünk az Osum folyó partjára. A szemben lévő Gorica nevű városrészbe a Gorica-híd (vagy más néven Ahmet Kurt pasa híd) vezet át. Ezen a helyen már a 16. században állt egy fahíd, majd 1774-ben építtetett itt a névadó pasa egy hétíves kőhidat, amelyet az 1920-as években újjáépítettek. Ez Albánia egyik legrégebbi oszmán hídja.

A háttérben a Gorica-híd

Gorica-híd az Osum folyó fölött

A hídon


A hegy tetején a vár






A folyó kanyarulata után már feltűntek az innenső parton a Mangalem nevű muzulmán negyed hófehér házai, amelynek apró ablakairól kapta a város az "ezerablakos" becenevet.

A Mangalem negyed házai

A Gorica negyed és a híd

Az út mellett üzletek és éttermek

A Mangalem negyed házai


Húsvéti tojás a parton


Jobbra a Szulejmán pasa mecsete a minarettel

Kilátás a túlpartra

A folyóparti parkban egy helyi születésű antifasiszta hősnő, Margarita Tutulani emlékművét láttuk, akit mindössze 18 évesen lőttek le az olasz megszállók.

Margarita Tutulani emlékműve


Ezután megnéztük Szulejmán pasa mecsetét, amelyet ma Legénymecsetnek (a mecset eredeti nevében az albán bequareve szó agglegényt jelent, de állítólag innen származik a mi betyár szavunk is!!!) neveznek. A kétszintes, árkádos épület 1828-ban épült, egy a szokásosnál alacsonyabb minaret áll mellette, a falait pedig virág- és geometriai motívumok díszítik. Az épületbe a hátsó fronton lehet bemenni, már éppen levettük a cipőnket és eltakartuk a hajunkat, (mivel egyikünknél sem volt kendő, a széldzsekinket tekertük a fejünkre), amikor kiderült, hogy most nem látogatható, mert éppen imádkoznak bent. Így csak a fedett, árkádos előteret tudtuk megnézni, amelynek falát szintén festmények díszítik.

Szulejmán pasa mecsete

Festett falak

Timi a mecset mellett

A mecset hátsó kapuja

Bejárat


Figyelmeztetés az ajtón

Ezután felfedeztük a Mangalem negyed ősi, kőből épített házait, szűk sikátorokban, meredek lépcsőkön, apró kis üzletek mellett sétáltunk, nagyon hangulatos volt. Közben gyönyörű volt a kilátás a folyóra és a környező hegyekre. A házak falain néhol információs táblákat láttunk, amelyek a város híres személyeiről, fontos eseményekről tájékoztattak.































Szelfi az ezerablakos várossal

Miután kigyönyörködtük magunkat a városban, vettünk képeslapot, fagyiztunk, majd visszasétáltunk a buszállomásra.

Körforgalom


Gimnázium

Az Óratorony

Modern graffiti a házfalon

Park

Háttérben a hegyek

Miután visszaértünk a buszállomásra, 14.50-kor elindultunk vissza Tiranába. Tele volt a busz, megint csak leszálláskor kellett fizetni. A fővárosba érve óriási dugóba kerültünk, araszolva haladtunk, csak 17.10-kor értünk vissza a buszállomásra.

Úton Tiranába


Buszállomás, Tirana

Felszálltunk a 92-es buszra, azzal visszamentünk a központba. Mivel a busz nem ott tett le bennünket, ahol reggel felszálltunk, kerülőúton mentünk vissza a szállásra. De így legalább útközben megnéztünk néhány nevezetességet, izgalmas formájú toronyházakat, a 2002-ben épült Szent Pál katedrálist (amelynek alapkövét II. János Pál pápa tette le 1993-ban, amikor Tiranába látogatott), valamint a Nagymecsetet, vagyis a Namazgah mecsetet, amelyet 2024 októberében adtak át, 8000 személy befogadására is alkalmas, (ezzel ez a balkán legnagyobb mecsete!), központi kupolája 30 méter magas és négy sarkán egy-egy 50 méter magas minaret áll.

A pékség, ahol reggel a bureket vettük

Az Albán bank múzeuma

Izgalmas toronyházak



Szent Pál katedrális

Teréz anya szobra a katedrális előtt

Namazgah mecset



Namazgah mecset

A mecsettel szembeni park

Hazamentünk, lepakoltunk, kicsit pihentünk, aztán megvacsoráztunk az utcánk sarkán a Mister Potato étteremben. Kint ültünk a teraszon, szemben velünk a Nagymecset. Kifaggattuk a pincért a helyi jellegzetes ételekről és végül musaka-t és fërgesë-t kértünk, (ez utóbbi albán lecsó tojással, túróval, hússal), hozzá pedig dahlé-t ajánlott a pincér, ami az ayran-ra emlékeztetett bennünket, (az útikönyv szerint ez a vajkészítés során megmaradó író). Az ételeket jellegzetes öntöttvas tálakban hozták, ez sokáig melegen tartja a fogásokat. Minden nagyon finom volt, jóllaktunk, de sajnos közben besötétedett és cseperegni kezdett az eső. Azért még elindultunk, megnéztük a főteret, de elhatároztuk, hogy holnap majd világosban visszajövünk.

A szállásunk udvarán

Timi az étterem teraszán

Dhallé

Fërgesë

Musaka

A buszban albán népviselet

A Szkander bég tér délkeleti sarkán áll az Et'hem Bej mecset, amelyet 1791-ben Molla Bey kezdett építeni, majd 1821-ben fia Haxhi Ethem Bey fejezett be. Ennek is csak az előterébe tudtunk bemenni, szép festmények díszítették a falát. Mellette áll az 1830-ban épült Óratorony. Miután meghallgattuk a müezzint, megnéztük a következő épületet, az Operaházat, mellette a Tirana szálló, balra tőle pedig az 1981-ben megnyitott Nemzeti Történeti Múzeum épülete, amelyet éppen renováltak, de a homlokzatán lévő óriási mozaikot nem takarták le. A mozaik címe "Albánok" és az albán történelem ókori és modern alakjait ábrázolja.

Óratorony

Et'hem Bey mecset

A mecset előtere



Operaház

Balra a Tirana International Hotel

Szkander bég tér

Mozaik a Nemzeti Történeti Múzeum falán


Jobbra az Opera

A tér nyugati oldalán áll az Albán bank bejárata (ezt az épületet láttuk délután a másik oldalról) és a Bábszínház épülete (1925 és 1944 között az albán nemzetgyűlés székhelye!), mögötte pedig a 2012-ben felszentelt Krisztus Feltámadása katedrális modern épülete, amely a Balkán egyik legnagyobb ortodox katedrálisa. Mellette áll egy szintén modern, 46 méter magas óratorony.


Albán bank

Bábszínház

Érdekes lámpák

A katedrális északkeleti fala

Háttérben a "4ever Green" torony



Óratorony

Krisztus Feltámadása katedrális

Pénzügyminisztérium

A minisztérium főbejárata

Miután megnéztük a legfontosabb épületeket, a szemerkélő esőben lesétáltunk a Lana folyó partjára, átmentünk a hídon, amelyet modern, színes emberalakok díszítettek. A híd túloldalán már meg is láttuk következő célunkat, a piramist, amelyet 1988-ban építettek Enver Hodzsa, az albán diktátor múzeumaként, de 1991-ben már be is zárták. Ezután konferenciaközpont, majd a koszovói háború idején NATO-bázis volt. Később teljesen tönkrement, a romos épületet végül drágább lett volna lebontani, mint felújítani, így újrahasznosították a rengeteg betont, és egy holland építésziroda kultúrális központtá alakította. A belsejébe színes dobozokat állítottak, a nagy részük még teljesen üres, de az egyikben egy kávézó, a másikban pedig egy ajándékbolt kapott helyett. Amikor bementünk, bentről éppen egy koncert hangjai szűrődtek ki. A piramis külső falára lépcsőket építettek, mivel közben elállt az eső, úgy döntöttünk, mi is felmászunk a tetejére. Szédítő élmény volt, (kicsit a Néprajzi Múzeum épületére vezető lépcsőre emlékeztetett) főleg, hogy közben dörgött és villámlott a közelben, reménykedtünk, hogy nem fog éppen belénk csapni az egyik villám. (Timi lehúzta a fejét, mert amikor felértünk, nem akart ő lenni a legmagasabb pont.) Volt fent egy kávézó (szintén színes "dobozban"), Timi szakértőként értékelte, megkérdezte, nem árulnak-e kávébabot, de csak nagy kiszerelésben volt, így nem vettünk. 

"Acélemberek" a hídon

A Lana folyó

A piramis

Színes "dobozok"


A piramis belsejében


Ajándékbolt az egyik dobozban

A tető belülről


Lépcső a tetőre

Nyitható tetőablak

A piramis csúcsa







A kávézó esőáztatta terasza

Miután leereszkedtünk a meredek lépcsőn, átmentünk az ETC hídon, újra lefényképeztük a Szent Pál katedrálist. Mivel elfogyott a készpénzünk, vettünk fel leket egy automatából. Ezután megnéztük a Tiranai várat, ami tulajdonképpen csak az egykor itt állt várnak a maradványait jelenti. A bizánci eredetű várat a 4. században emelték, majd a 17. században újjáépítették. A 19. század elején a Kruja-ból ideköltöző Toptani család vette birtokba az erődöt, de 1820-ban az oszmán hatóságok (több más albán várral együtt) ezt a várat is lerombolták, csak az északkeleti bástya és néhány fal maradt meg belőle. A vár helyén most éttermek, kávézók, üzletek vannak, amelyeknek a sétány felőli falát várfalszerűen alakították ki.

Az ETC híd


Szent Pál katedrális

Kisvonat az egykori vár területén

Éttermek az egykori várban


A vár sétány felőli kapuja

A vár sétány felőli fala


Mivel közben teljesen besötétedett, hazafelé vettük az irányt. Még venni akartunk ásványvizet, ezért bementünk a Toptani bevásárlóközpontba, jól sejtettük, hogy az alsó szinten van egy élelmiszerbolt, igaz, már csak néhány perc volt zárásig, de gyorsan bevásároltunk, aztán hazasétáltunk.

Toptani pláza

A pláza belülről


A Toptani másik bejárata


Ápr. 22. Tirana, Saranda
Kedden reggel összepakoltunk, kijelentkeztünk a szállásról, és 8.15-kor elindultunk. Úgy terveztük, hogy mielőtt felszállunk a buszra, még megyünk egy kört a főtéren, nappali fényben is lefényképezzük a tegnap este látott épületeket. Először az utcánk sarkán lévő eklektikus épületet fényképeztük le (előtte modern szobor), amely 1929-ben épült, egykor ez volt az olasz nagykövetség, ma pedig az egykori politikai üldözöttek integrációjának központja. Vele szemben áll a már többször megcsodált Nagymecset, mellette pedig az albán nemzetgyűlés 1956-ban emelt épülete. Elmentünk a várfal északkeleti bástyájának alapja mellett (ez a tiranai vár egyetlen látható maradványa), majd végigsétáltunk a Murat Toptani sétányon, (éppen takarították a tegnapi eső után!). 

Az utcánk reggel

A háttérben a politikai üldözöttek központja

A Nagymecset



Sorompó az albán parlamenthez vezető úton

Parlament

Fan Noli park

A tiranai vár északkeleti bástyájának alapja

A "várfal"

Kávézó a Toptani sétányon

Takarítják a sétányt

Ezután jobbra fordultunk a főtér felé, ahol megpillantottuk a Bunk'Art 2 nevű betonbunkert, amely egykor a kormánytisztviselők számára kialakított óvóhely volt, ma pedig a kommunista diktatúrát bemutató kiállítás kapott benne helyet. A kiállítás még nem volt nyitva, de az előtérbe azért benéztünk, a betonkupola belső részét rengeteg fénykép borította. A bunker mellett mindenütt minisztériumi épületek állnak, jobbra például az Infrastrukturális és Energiaügyi Minisztérium meghökkentően színes épülete áll.




Bunk'Art 2


A bunker bejárata

A kupola belseje

Bejárat

Infrastrukturális és Energiaügyi Minisztérium

Azt terveztük, hogy 8.45-kor felszállunk a buszra, és már fél 9 volt, így a Szkander bég téren körbenyargaltam, (Timi közben megnézte, nyitva van-e az Opera melletti könyvesbolt, sajnos még zárva volt), és újra lefényképeztem a tegnap este már látott épületeket. Középen áll a  tér névadójának 1968-ban felállított lovasszobra, amit tegnap nem is láttunk, főleg azért, mert nem lehet a közelébe menni, be van kerítve, építkeznek körülötte.

Óratorony

Et'hem bej mecset

Szkender bég szobra



Operaház

Nemzeti Történeti Múzeum


Albán bank

Bábszínház

Háttérben a múzeum

Turisztikai és Környezetvédelmi Minisztérium

Szelfi a téren

Szobor a Zogu bulváron

Albán Egyetem

Mivel már 8.50 volt, elkezdtük keresni azt a buszmegállót, ahonnan tegnap reggel a buszállomásra indultunk, de meglepő módon nem találtuk! A főtér ugyanis több tér rendszeréből áll, és nem volt egészen világos, hol van az a része, ahol fel kell szállnunk a buszra. Végül az Urani Pano utcán találtunk egy buszmegállót, hamarosan jött is a busz (a kalauz a tegnapi volt), de így is izgultunk, mert megint óriási dugóban araszoltunk, féltünk, hogy lekéssük a 9.45-ös buszt Saranda-ba. Végül csak kiértünk a buszállomásra, megvettük a jegyet, 18 euróba került fejenként, (a neten 16 euró szerepelt!), még arra is volt időnk, hogy a már ismert pékségben vegyünk egy-egy bureket és hozzá dhallé-t. Búcsút vettünk Tirana-tól és a (tényleg valódi balkáni) buszállomástól és 9.45-kor elindultunk Saranda-ba. A busz egyébként aránylag kényelmes volt, elől ültünk, szokás szerint óriási dugó volt a városban, 10 perccel indulás után csak annyit értünk el, hogy megint a buszállomás előtt voltunk, csak közben az utca végén megfordultunk. Itt egyébként letettük azt a pasit, aki a buszon összeszedte az előre megváltott jegyeinket, majd leszállt a buszról és visszament az állomásra. Végre kiértünk a városból, sokáig a tegnap már bejárt úton haladtunk, Durres után végig a parton, majd beértünk a komolyabb hegyek közé. Egyszer megálltunk tankolni, néhányan leszálltak a mosdóba, de majdnem otthagytuk őket. A hivatalos pihenő egykor volt, ekkor több mint félórát álltunk, sokan meg is ebédeltek az önkiszolgáló étteremben. (A WC meglepően tiszta volt, legnagyobb döbbenetünkre még sorba sem kellett állni, ahogy Timi megállapította, itt csak férfiakat lehet látni az utcákon, a nők otthon vannak.) 

Az épülő terminál a buszállomáson

Pékségünk a buszból

A fák mögött a tenger Durres-ben

Tankolunk


Büfé a benzinkúton

Úton Saranda-ba



Hivatalos pihenő

A buszunk a parkolóban

Hegyek között















A sofőr telefonál!





Saranda egy kb. 17.000 lakosú kisváros Albánia délnyugati részén, a Jón-tenger partján. Az ókorban a közeli Phoiniké városának kikötőjeként szolgált Onkhészmosz néven. Itt találhatóak Albánia egyetlen ismert ókori zsinagógájának mozaikpadlós romjai. A település a 7. században elnéptelenedett, a 20. századig jelentéktelen halászfalu volt, amely csak a 2. világháború után indult fejlődésnek. Jelenleg ez Albánia legdélebbi kikötővárosa, dinamikusan fejlődő üdülőváros, fontos turisztikai célpont. Albániában itt a legmagasabb az évenkénti napsütéses órák száma, meghaladja a 2900-at! A város az amfiteátrumszerű Sarandai-öböl partján fekszik, a Korfui-szoros északi végpontjánál, kelet felől dombok határolják. Korfuval rendszeres kompjárat köti össze.

Végül két óra helyett három előtt 10 perccel érkeztünk meg Saranda-ba, ebben a városban is óriási dugó volt, egy egyirányú utcában araszoltunk a hegyoldalban, de a parkoló autóktól alig tudtunk haladni. Rögtön a megálló mellett megláttuk egy mecset karcsú minaretjét így arra kanyarodtunk. Néhány perc múlva megérkeztünk az apartman elé, de senki nem várt bennünket, így felhívtuk a szállásadónkat, aztán gyorsan leszaladtunk a tengerpartra. 

Megérkeztünk Saranda-ba!

Minaret

Sarandai mecset


A mecset és a minaret

Önkormányzati Hivatal

Szemben Saranda kikötője

A parti sétány pálmákkal

Kavicsos tengerpart

Végre megjött a nő (5 perc helyett majdnem egy óra múlva), kicsit veszekedni kellett (már kifizettem a szállást online, de újra el akarta kérni készpénzben az összeget), kicsit mérgesek voltunk, mert így kevesebb idő jutott a városnézésre.

A szállásunk bejárata

Színes konyha

Hálószoba

Kilátás az erkélyről

Nappali



Végül aztán 5 óra előtt elindultunk felfedezni a várost. Először a néhány percre lévő kikötőbe mentünk (a szállás kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy közel legyen a kikötő és a buszállomás, mindkettő kb. 2 percre van!), mert másnap Korfura akartunk utazni. Kiderült, hogy a kompok még nem járnak, csak a hétvégén kezdődik a szezon, viszont az egyik társaság szárnyashajót üzemeltet, ami drágább, de sokkal gyorsabb, mint a komp. 40 euró volt a jegy, a reggel 9-es hajóra vettük meg, hogy minél több időnk legyen, mivel az utolsó járat már 16.30-kor visszaindul Korfuról (ami ott 15.30, mert van egy óra időeltolódás Görögországgal). Miután megvettük a jegyet, vettünk hűtőmágnest és ajándékot, aztán végigsétáltunk Saranda néhány évvel ezelőtt kialakított tengerparti sétányán, jobbra a kavicsos tengerpart, balra szállodák, éttermek és üzletek, és mindenütt pálmafák!! Mivel nagyon meleg volt (pedig hideget és esőt igért az előrejelzés!), úgy éreztük magunkat, mintha nyár közepe lenne. 

Tengerpart, jobbra a kikötő

A háttérben Saranda szállodasora


A kompkikötő

A kikötő a magasból

Pálmasor a parton

Ókori romok a strandon


A sétány részlete

Hasan Tahsini, albán csillagász, matematikus, filozófus mellszobra





Bilal Xhaferi, albán író emlékműve

Pálmák


Jachtkikötő





Delfinek a parton


Cica egy étteremben


Miután elsétáltunk a jachtkikötőig, elindultunk felfelé a városba. Megnéztük Saranda legnagyobb görög ortodox templomát, a Szent Charalambos templomot, előtte egy nagy, tágas tér szökőkúttal és padokkal. Éppen egy rendezvény volt, először azt hittük, esküvő, de kiderült, hogy egy keresztelőbe csöppentünk, a gyerekek neve egy nagy táblán ki volt írva a templom előtti téren.


Szent Charalambos templom

A templom bejárata


A gyerekek neve a táblán

Lufik és pillangók

A tengerhez vezető út

Ezután megkerestük a helyet, ahonnan majd Butrintiba indul a busz, mindenki azt mondta, hogy a zsinagógánál keressük. Kiderült, hogy a zsinagógának csak az alapjait láthatjuk, hiszen az épületkomplexum már nem áll, a romok viszont szabadon megtekinthetőek ... mármint, ha nem félünk a területen kóborló kutyáktól. Legyőztük a félelmünket, a kutyák elég békésnek tűntek, így bementünk. 
A régészek szerint a 4. században kezdtek itt építeni egy keresztény bazilikát, amit az 5. század végén zsinagógává alakítottak át, ez lett a környéken élő gazdag zsidó közösség kulturális központja is. Később keresztény templommá alakították át, majd egy földrengés (vagy egy szláv invázió) elpusztította. Az épületkomplexum az egykori Onhezmi erőd területén állt, amelyet még i.e. 4. században kezdtek el építeni, 20 tornya volt, a déli fala pedig a tengerparton húzódott.
Bejártuk a romokat, érdekes volt, hogy a terület szorosan körbe van építve házakkal, minden képen szállodák, vagy lakóházak látszanak a háttérben. Állítólag az épületek alatt további feltáratlan romok rejtőznek, a régészek remélik, hogy ezeket is fel tudják majd tárni. (De akkor mi lesz a most rajta álló házakkal?)


Az erőd története

A bazilika-zsinagóga épületkomplexumának alaprajza

Az épület megmaradt falai






Miután bejártuk a romokat, megtaláltuk a buszmegállót, ahonnan Butrintiba indul majd a busz (ez egy utcával lejjebb van, mint ahol a hivatalos buszállomás van), átmentünk a szemben lévő Miquësia (vagyis barátság) parkba, aztán pedig hazasétáltunk. 

Miquésia park

Jobbra a házunk

A lakás bejárati ajtaja

Kicsit pihentünk, közben felhívtam a One-t, megrendeltük a Világ Napijegyet, mert kiderült, hogy innen nagyon drága a netezés, ráadásul a szálláson sem működött a wifi, bár szerencsére ez másnapra megoldódott. Este 8-kor újra elindultunk sétálni, megnéztük a kivilágított kikötőt, végigsétáltunk a parton, az egyik sarkon felfedeztük az egykori Onhezmi erőd megmaradt falrészét, aztán pedig megvacsoráztunk a Çuçi nevű gyorsétteremben. Souvlakit ettünk pitában, (nagyon finom volt), miután jóllaktunk, még vettünk ásványvizet, aztán hazasétáltunk.

Úton a partra

Háttérben a kompkikötő

A tengerpart

Étterem a parti sétányon

Jachtkikötő

Étterem


Az erőd megmaradt fala


Itt vacsoráztunk

Souvlaki pitában


Ápr. 23. Korfu

Másnap reggel 8-kor indultunk a kikötőbe, reggelire az egyik pékségben vettünk spenótos-túrós bureket. Ezt még Tiranában szerettük meg, ez is nagyon finom volt, ráadásul ezt könnyebb volt megenni, mert Tiranában egy nagy, köralakú darabban sütik és aztán vágják fel szeletekre, mint a pizzát, így viszont nagyon nehéz megenni, hiszen a szeletek oldalt nyitottak. Itt más technikával sütik, így könnyebben ehető. A kikötő mellett találtunk egy széles stéget, ott ültünk le reggelizni, közben figyeltük az ébredező várost.

A tengerpartra vezető lépcső


A kikötő

Itt reggeliztünk


Burek


Miután jóllaktunk, lesétáltunk a komphoz, ellenőrizték a jegyünket és a személyinket, aztán lefényképeztük a kikötőben várakozó hajókat. A miénk egy lapos szárnyashajó volt, alig látszott ki a stég mögül. Beszálltunk, kerestünk egy helyet, de azonnal kimentünk a hajó végébe, a nyitott részre, ... és aztán már egyáltalán nem is mentünk vissza! Nagyon élveztük az utat, a hajó először lassan kinavigált a kikötőből, aztán viszont begyújtotta a rakétákat, kiemelkedett a vízből és vad száguldásba kezdett. Olyan volt, mintha repülnénk a víz felett, egyik kezünkkel mindig kapaszkodni kellett, nehogy kiessünk, közben éreztük a szelet és a sós párát, amit a hullámok csaptak az arcunkba. Szuper volt!

A kikötőben




Ez lesz a mi hajónk

Szelfi a hajóval





A hajó belsejében

A kikötő a vízről

A hajó hátuljában a háttérben Saranda


Elindultunk!

















Ez már Korfu!

Érkezés a korfui kikötőbe

Óceánjáró a kikötőben






A kikötői terminál

Kikötünk

Az út kb. 35 percig tartott, így fél 10 után érkeztünk meg Korfura (bár ott már fél 11 volt!). Miután kiszálltunk, elég sokáig álltunk sorba, mire mindenkinek megnézték az útlevelét, sőt, még a táskánkat is átvilágították, mint a repülőtéren. Majdnem 11 óra volt, mire végre kijutottunk a terminálból. Kiderült, hogy innen még busszal kell menni a városközpontba, de mi nem oda igyekeztünk, hiszen először Sissi kastélyát akartuk megnézni. Az információban a hölgy elmagyarázta az utat, sőt, rá is rajzolta a térképre az útvonalat. A 15-ös busszal kellett indulni, ami 11.20-kor indult a terminál mellől. 2 euróba került a jegy fejenként, amit sokaltunk, főleg, hogy csak néhány megállót utaztunk. (Tiranában csak 40 cent volt a buszjegy, igaz, ott nem lehetett kártyával fizetni.) 


Kiszállás


Ők indulnak vissza Albániába


A főváros és környéke

Korfu óvárosa

Buszmenetrend

Megjött a buszunk

Néhány perces út után megérkeztünk a Saroco térre, ami a város központi buszállomása, itt kellett átszállnunk a 10-es buszra, ami az Achillion kastélyhoz vitt. Mivel csak délben indult a busz, sétáltunk kicsit a téren, lefényképeztük a környező házakat.

Menetrend


Szökőkút

Saroco tér


A 10-es busz

Pontosan délben elindultunk, (a jegy újabb 2,5 euró volt fejenként) az óvárostól délre, a parttal párhuzamosan haladtunk. Útközben egy kis baleset érte a buszunkat, egy autóval ütköztünk, a két sofőr gyorsan elintézte a dolgot, telefonáltak, kitöltöttek néhány papírt és kb. 10 után már tovább is indultunk. Fél egykor érkeztünk meg a kastély elé, ami egy Gastouri nevű kis faluban található. Megvettük a jegyet, (Timi kapott diákkedvezményt), aztán megnéztük a kastélyt. (Részletek és több kép itt.)

Megérkeztünk

Háttérben a kastély

A kastély bejárata

Achillion

A császárné szobra a bejáratnál

Aphrodité, Artemisz, Apollón és Hermész szobra

Timi a lépcsőn

Kilátás a teraszról

Timi a teraszon






Kilátás a tengerre

A múzsák oszlopcsarnoka

"Haldokló Achilleiusz"



Lord Byron szobra

"Győztes Achilleusz"

Kilátás a szigetre

"Támadni készülő birkózók"

Múzsák kertje


Múzsák oszlopcsarnoka

A főbejárathoz vezető lépcsősor



Achilleion

A főbejárat előtt


"A jövő tengerésze"

A palota kapuja

Timi fényképez

Fagyizunk

Kilátás a szigetre

Körbejártuk a parkot, fényképezkedtünk a kilátóteraszon, gyönyörködtünk a kilátásban, aztán bementünk az ajándékboltba, de végül a palotán kívül vásároltunk képeslapokat, sőt még egy magyar nyelvű könyvet is a kastély történetéről. Vettünk egy finom fagyit, aztán a 14.20-as busszal visszaindultunk a városba.

A tenger a buszból

Ciprusi ház

Buszmegálló a parton

Apró sziget a tengeren


3 óra előtt értünk vissza a városba, a Saroko téren szálltunk le, innen gyalog indultunk be az óvárosba. Úgy számoltunk, kb. 1 óránk van, mert 4-re vissza kellett érnünk a kikötőbe. Úgy terveztük, 3/4 4-kor megkeressük a buszmegállót, pontosan nem tudtuk, hol van, mert mi nem ezzel a busszal érkeztünk a kikötőből, de úgy gondoltuk, nem lesz nehéz megtalálni, a térképen is több helyen jelölték a buszmegállókat. (Hát, ebben jó nagyot tévedtünk!)
Először a Georgiou Theotoki utcán indultunk el, az árnyas sétálóutcát kétoldalon vendéglők, üzletek szegélyezték. Aztán a Evgeniou Voulgareos utcán mentünk tovább, ez már az óváros része, tipikus szűk, macskaköves utca. Itt áll Kostas Georgakis szobra, aki geológiát tanult a genovai egyetemen, amikor 1970-ben 22 éves korában felgyújtotta magát Genovában, a Piazza Matteottin a görög katonai junta elleni tiltakozásul. 

Megérkeztünk a Saroko térre

Sétálóutca



Kostas Georgakis szobra


Az utca egyenesen a 14. században épült Szent Annunziata templom egyetlen megmaradt részéhez, a nemrég felújított harangtoronyhoz vezetett. A templom többi része a második világháborúban pusztult el, amikor 1943 szeptemberében a németek lebombázták.

Harangtorony

Montsenigoy lépcső, háttérben a harangtorony

Innen néhány méterre a Városháza térre értünk, amelynek délnyugati oldaláról tekintettünk le a katedrálisra és a mellette álló régi városházára. Az 1553-ban épült Szent Jakab és Szent Kristóf katedrálist belülről is megnéztük, részletek és több kép róla itt.

Városháza tér, háttérben a katedrális

Az egyetem

A Városháza tér napernyői


Szent Jakab és Szent Kristóf katedrális

Főhomlokzat

Templombelső

Utolsó vacsora

Ferenc pápa fényképe

Főoltár

A templom mellett áll a Régi városháza, amely 1691-ben épült mészkőből, reneszánsz stílusban, eredetileg a velencei flotta tisztjeinek a klubháza kapott itt helyet, később a helyi arisztokrácia találkozóhelyévé vált. 1720 és 1903 között az épületben a Teatro di San Giacomo, vagyis a város színháza működött, majd városházaként használták.

Régi városháza


Ezután folytattuk a sétát a festői óvárosban, nézelődtünk az olaszos hangulatú utcákon, majd elértünk a Plakada t' Agiou Spiridona térre, amely a közeli Szent Szpiridon templomról kapta a nevét. A tér nyugati oldalát a Bankjegy múzeum épülete zárja le, a délkeleti részen pedig a Kyra Pharenomeni, vagyis a Külföldiek Szűz Mária temploma, amelyet 1689-ben építették az Epirus-ból származó görögök, innen a neve. Vele szemben áll a Keresztelő Szent János templom, amelynek megcsodáltuk jellegzetes harangtornyát. Ezután elindultunk a tenger felé közben még lefényképeztük a Szent Spiridon templom tornyát.




Hűsölés az árnyékban

Plakada t' Agiou Spiridona 

Bankjegy múzeum


Kyra Pharenomeni templom

A templom déli oldala

Keresztelő Szent János templom



Fagyizó




Timi vásárol

Sétálóutca

A Szent Spiridon templom tornya

Az óváros keleti szélén kiértünk a Spianada térre, ennek északi részén áll a brit kormányzó számára a 19. században épült Szent Miklós és Szent György palota, amelyben ma az Ázsiai Művészetek Múzeuma működik.




Ázsiai Művészetek Múzeuma

A múzeum előtt Frederick Adam szobra




A palota keleti fala

A múzeum bejárata

Innen már látszott Korfu egyik fontos látnivalója, a Régi erőd, amelynek alapköveti még a 6. században tették le, majd a bizánciak építették tovább. A mai kialakítás a velenceieknek köszönhető, akik 1386 és 1797 között uralkodtak a szigeten. Ők főleg a török támadások ellen erősítették meg az erődöt, egy mesterséges csatornával választották el a szárazföldtől, amivel egy felvonóhíd kötötte össze. Később az angolok kezére került, akik barakkokat és kórházat építettek itt. Jelenleg az erőd területén levéltár, könyvtár és a Kulturális Minisztérium irodái működnek, de a többi része látogatható. 

A Régi erőd 



Kilátás a tengerre

Mivel már elmúlt fél 4, úgy döntöttünk, itt az ideje visszaindulni a kikötőbe. Mivel a térképen itt, az erőd közelében jelölték a buszmegállót, nyugodtak voltunk, hogy időben kiérünk a komphoz. Elkezdtük keresni a buszmegállót, de kiderült, hogy itt csak a városnéző buszok állnak meg, a rendes buszok nem. Megkérdeztünk néhány embert, de senkinek sem volt fogalma arról, honnan indul a 16-os busz, ami a kikötőbe visz. Végül valaki közölte, hogy gyalog kb. 5 percre van a megálló, el is indultunk, de kiderült, hogy egyáltalán nincs a közelben buszmegálló. Végignyargaltunk az óvárost szegélyező úton, jobbra végig a tengert láttuk, de nem tudtuk igazán élvezni a kilátást, mert féltünk, hogy lekéssük a kompot és a szigeten ragadunk. Mivel már csak 10 percünk maradt 4-ig, úgy döntöttünk, inkább taxit fogadunk, de még azt sem láttunk sehol. Végre egy kanyar után megláttunk egy teret, ahol rengeteg taxi várakozott, Timi már majdnem beült egybe (ő futott elől), de szóltak, hogy a sorban legelsőbe kell beszállni, és akkor megláttuk a buszmegállót, amiben éppen bent állt a 16-os busz!! Gyorsan felpattantunk, boldogan kifizettük az újabb két eurót, (később kiderült, hogy a teljes korfui buszozásunk 18 euró helyett mindössze 1 euróba került, legalábbis a kártyámról ennyit vontak le!),  de még mindig nem nyugodhattunk meg, mert a busz nem indult el, csak 4-kor, nekünk addigra pedig már régen a terminálban kellett volna lennünk. (A komp 16.30-kor indul, csak az útlevélellenőrzés miatt kellett 30 perccel korábban érkezni, így reménykedtünk, hogy megvárnak.) Szerencsére végül néhány perc alatt a kikötőbe értünk, 16.10-kor már az ablaknál álltunk a bevándorlási hivatal tisztviselője előtt, (senki nem állt már a sorban!), bemutattuk az igazolványunkat és már rohantunk is a hajóhoz. Ott még egyszer megijedtünk, mert a kikötőben egy másik társaság hajójánál álltak sorban az emberek, mint amelyikre a jegyünk szólt, de azt mondták, menjünk nyugodtan, ez lesz az! (Azért nem értettük,, mert a hajó mellett ott állt egy másik is, amin viszont a mi társaságunk neve állt.) Negyed ötkor már a hajó fedélzetén vártuk az indulást és figyeltük azokat a turistákat, akik még nálunk is később érkeztek és ugyanúgy megtorpantak a hajó nevét látva, mint mi.

Az óváros szélén apró strand

Az ott már a kikötő (a kép azért homályos, mert futás közben készült)

Megérkeztünk a kikötőbe

A terminál

A hajónk

Beszállás

A másik hajó

Megnyugodva a fedélzeten

Fél ötkor elindultunk, most is végig a hátsó fedélzeten álltunk, úgy éreztük, még gyorsabban megyünk, mint idefelé, ennek ellenére csak 16.10-kor (albán idő szerint) értünk haza. Mivel a hullámok most is magasra csaptak, mire hazaértünk, az arcunk tiszta só volt és a hajunk is vizes lett. Persze, olyan meleg volt, hogy néhány perc alatt megszáradtunk. 


Elindultunk!



Óceánjárók a kikötőben


A másik szárnyashajó


















Ez már Saranda








A lejárat a gépházba

A kikötő

A hajó belsejében

Ezzel érkeztünk

Kiszállás

Kilátás a mólóról

A kikötő fölötti utca házai


Vitorlás


A kikötő bejárata

Végül majdnem 40 percbe telt, hogy elhagyjuk a kikötőt, sokáig kellett várni az ellenőrzésre, nem tudtuk, miért nem halad a sor. Végül már 5 óra is elmúlt, mire végeztünk, mivel már nagyon éhesek voltunk, rögtön a kikötő mellett találtunk egy aranyos kis éttermet, ami kimondottan halételeket kínált. Nagyon tetszett a dekoráció, ráadásul az asztaloktól a tengerre nyílt a kilátás, így leültünk és rendeltünk. Hallevest választottunk, amihez olivás piritóst hoztak, sügért sült krumplival (ez utóbbit valamiért a leveshez hozták ki), valamint spagettit tenger gyümölcseivel. Minden finom volt, ha lehetett volna kártyával fizetni, teljesen elégedettek lettünk volna!

Fish Restaurant Ladi


Timi az étteremben, jobbra az asztalunk

Ezekből eszünk majd egyet!

Kilátás az asztalunktól

Teríték

A menü


Timi az asztalunknál

Várjuk a vacsorát

Halleves

Krumpli rozmaringgal

Sügér sült paprikával, koktélparadicsommal és citrommal



Spagetti a tenger gyümölcseivel

Háttérben az étterem

Miután jóllaktunk, hazasétáltunk, közben bevásároltunk. Otthon úgy gondoltuk, megnézünk egy görög tematikájú filmet (ha már a mai napot Görögországban töltöttük), a Bazi nagy görög lagzi 3. részét választottuk, közben megettük a hazafelé úton egy pékségben vásárolt finom pohárkrémet.

A kikötő

Útfelújítás

Desszert


Ápr. 24. Gjirokastra, Butrinti
Az utolsó teljes napunkon otthon reggeliztünk, aztán 9-kor elindultunk a buszállomásra, megvettük a jegyeket, hogy biztosan legyen helyünk (a buszok többsége itt csak egy kisbusz, nem akartunk kockáztatni, hogy nem férünk fel), aztán még sétáltunk egyet a városban.

Az utcánk reggel, szemben a tenger

Általános iskola



A zsinagóga romjai

Ez lesz a buszunk

A buszállomás

Barátság park



A buszunk végül 10-kor indult, legelöl ültünk (megérte korán érkezni!), így jól láttuk az utat. Óriási hegyeken keltünk át, elég meredek utakon haladtunk, aztán a túloldalon leereszkedtünk egy széles völgybe, majd fél 12-kor megérkeztünk Gjirokastra-ba.

Az utcánk a buszból

A jegyünk

Úton Gjirokastra-ba











Gjirokastra egy kb. 20.000 lakosú város Albánia déli részén, a Drino folyó völgyében. Szűk, macskaköves utcákkal átszőtt óvárosa 2005 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján, mint "a szépen megőrzött oszmán kori városok egy ritka példája".

A területen már a i.e. 1. században éltek emberek, de a város története a 12. században kezdődik, amikor a Bizánci Birodalom erődöt építtetett a mai várhegyre. Az erőd körül később kialakuló település Argiropolisz, majd Argirokasztron néven jelentős kereskedelmi központtá vált. 1417-ben az Oszmán Birodalom kebelezte be a várost, fellegvára a 1. században épült. A 19. század elején a janinai pasa tovább bővítette a várat. A 20. század elején a görögök rövid időre elfoglalták. A 2. világháború után Enver Hoxha múzeumvárossá nyilvánította a szülővárosát. (A szülőházát 1997-ben felrobbantották, majd 2003-ban renoválták. )


Itt is egy parkolóba érkeztünk, sehol egy váróterem, vagy menetrend, de a soför figyelmeztetett bennünket, hogy 13.45-kor indulunk vissza, ez volt aznap délután az egyetlen busz Saranda-ba. 
Úgy gondoltuk, nem lesz bonyolult az út, hiszen láttuk a várat, így toronyiránt mentünk. Először végigsétáltunk a főút mellett, majd amikor úgy éreztük, a legközelebb vagyunk a várhoz, elindultunk felfelé. Később kiderült, rövidebb út is lett volna, mert az óváros központja (ami a világörökség része), közelebb volt hozzánk, mint a vár, (ahová egyébként sem akartunk bemenni, csak útjelzőnek használtuk), de akkor kimaradt volna az a kis csendes utca, amin végül is felkapaszkodtunk a hegyre. 
Útközben elmentünk a város 2016-ban épült ortodox katedrálisa mellett, majd kb. 15 perc után elindultunk egy meredek utcán felfelé. Először modern házak között mentünk, de ahogy az út egyre meredekebb lett, a házak is egyre régebbiek lettek. Gyönyörű, kőből és fából készült középkori házak között kapaszkodtunk egyre feljebb, itt már alig jártak autók, emberekkel is alig találkoztunk. 

Gjirokastra buszállomása

A buszállomás épülete

Háttérben a vár


A katedrális kupolája a harangtoronnyal


Ortodox katedrális


Itt indulunk felfelé


















Délben felértünk a hegy tetejére, ott álltunk a vár falánál, de erről az oldalról nem lehetett bemenni. Egy szakaszon körbesétáltuk a falakat, gyönyörű volt a kilátás a városra, a völgyre és a környező hegyekre. Elindultunk vissza, a város felé egy másik úton, és akkor beértünk az óvárosba! Gyönyörű házak, üzletek, mindenütt kézzel készült szőnyegek, rengeteg ember, teljesen más világ, mint a hegy másik oldalán lévő csendes utcában. 

A vár lábánál



Balra a vár fala

A vár egyik bástyája


Alagút a vár alatt

Az óváros felső vége


Végigsétáltunk a főutcán, vettünk képeslapot.

Timi nézelődik

Sétálóutca

Étterem a vár falainál

Tipikus utca Gjirokastra-ban

A város leglátványosabb háza a főtéren


Timi vásárol


Az Ismail Kadare utca


Az Ismail Kadere utcán sétálva egy karcsú minaretet pillantottunk meg, így arrafelé indultunk tovább. Kiderült, hogy a minaret az 1797-ben épült Bazár-mecsethez tartozik, amit belülről is meg tudtunk nézni. (Részletek és több kép itt.)

Bazár-mecset


A mecset bejárata

A mecset belseje



A mecset nyugatról

Miután megnéztük a mecsetet, továbbsétáltunk az Ismail Kadare utcán, hiszen ez vezetett következő úticélunkhoz, a diktátor Enver Hodzsa szülőházához. Egészen pontosan a szülőház helyén 1966-ban épült tipikus albán házhoz, amelyben 1991-ig Antifasiszta Múzeum működött, ma pedig a Néprajzi Múzeum gyűjteményének ad helyet.

Városháza



Emlékmű a gimnázium előtt


Néprajzi Múzeum

A ház északi oldala


Kilátás a múzeum elől

Miután lefényképeztük a múzeum épületét, elindultunk vissza a városközpontba, majd (ezúttal egy rövidebb úton, a Doktor Vasil Laboviti utcán) leereszkedtünk a hegyről és visszamentünk a buszállomásra.

Háttérben a vár





Szűk utca a domboldalban

Szocialista emlékmű

Itt megyünk le a hegyről


Díszes garázskapu

Leértünk a főútra

Fél kettőkor leértünk a központba, vettünk ásványvizet, aztán 13.45-kor visszaindultunk Saranda-ba. Ugyanazon az úton mentünk haza, először a völgyben haladtunk dél felé kis falvakon keresztül, majd jobbra fordultunk, és már kapaszkodtunk is fel a hegyre. Amikor a túloldalon lefelé ereszkedtünk, egy kamiont kellett megelőznünk (nem volt egyszerű a szűk úton!), aki lépésben haladt lefelé. 

Indulunk vissza Saranda-ba

Úton Saranda-ba





A tenger

Megérkeztünk

Három óra után néhány perccel érkeztünk vissza Saranda-ba, gyorsan megebédeltünk a már ismert (és néhány percre lévő) gyorsétteremben, aztán vettünk ki pénzt az automatából, mert nem tudtuk, lehet-e majd a belépőt kártyával fizetni (végül lehetett), és fél négykor már indultunk is a következő világörökségi helyszínre, Butrintibe. Nagyon érdekes volt az út, egy földnyelven  haladtunk, amelynek egyik oldalán a tengert, a másikon pedig a Butrinti-tavat láttuk. Közben keresztülmentünk Ksamil városán, ahol gyönyörű strandokat, rengeteg szállodát láttunk.

Innen indul a busz

Úton Butrintibe



Megérkeztünk Butrintibe

Négy óra után érkeztünk meg Butrintibe, a parkolóból egy néhány perces sétával jutottunk el az ókori romváros bejáratához. Megvettük a belépőt, kaptunk egy térképet és elindultunk felfedezni a romvárost. (Részletek és több kép itt.)

Mocsaras táj a Vivari-csatorna partján


A bejárathoz vezető út

Szemben egy velencei erőd

A romváros bejárata

Velencei torony a 15. századból, előtte a fürdők maradványai

Timi és egy antik oszlop

Eukaliptusz-fasor

A sétány baloldalán a 10. századi kettős védőfal maradványait láthatjuk.

Kettős védőfal

Innen jobbra kanyarodva érünk az egykori város  központjához, az Agórához, Ennek legfontosabb épülete a színház, amelynek amfiteátrumos nézőterének egyes részei az i.e. 4. századból származnak, amikor vallási eseményeket és nyilvános vitákat tartottak itt. A színpad és az öltöző az i.sz. 2. századból származik, amikor római stílusban építették át. A nézőtér a domboldalra épült, 1500 néző fért el benne. A legalsó sor az előkelőségeké volt, ezekbe oroszlánlábat véstek. A kövekbe vésett sok lyuk a római kori sátortető tartófáinak volt a helye. A színház az i.sz. 4. század közepéig működött, a talajvíz ekkor lepte el a színpadot. Mivel ma is tartanak itt színielőadásokat, ezért fából ácsoltak új színpadot a víz fölé. 

A színház felett áll az Aszklepiosz-szentély. (Aszklepiosz a gyógyítás istene volt, egyébként Apollón fia.) A nézőtér felett egy kis templom maradványai láthatók, amelyek az i.e. 3. századból származnak. A színháztól balra áll a szentély másik épülete, a kincstár. Itt volt Aszklepiosz szent forrása, amelynek gyógyító vizét sokan hazavitték.

Így nézett ki a város az i.e. 4. században

Aszklepiosz szentélye a színházzal

A színház

A kincstár


A színpad

A színház nézőtere

A színpad




A római korszak


A színházzal szemben egy nagy fürdő épült az i.sz. 2-3. században. 

A fürdő

Ez az egész terület tulajdonképpen az ókori város legfontosabb része, az Agóra (vagy Fórum), ez volt a város társadalmi és kereskedelmi központja is.

Fórum

A római fórum

Az út az erdőben vezet tovább

A következő állomás egy olyan épület, amelynek eredeti funkciója nem ismert, de valószínűleg gimnázium volt, vagyis testedzési célokat szolgált, de lehet, hogy egy pogány szent hely volt, amelyet később templommá alakítottak át.

A gimnázium


A következő épület a Vivari-csatorna partján állt, valószínűleg egy római polgár villája volt, amit később, az 5. században palotává építettek át, (az útikönyv írója szerint püspöki palota lehetett), amelynek volt egy háromszög alakú étkezője, innen a neve: Triconch-palota.
A palota maradványai


Mielőtt a következő helyszínhez értünk, tettünk egy kitérőt az erdőben, mert megláttunk egy táblát a fán, ami azt ígérte, hogy feliratos köveket láthatunk. Egy falat láttunk, amihez közelebb lépve, valóban láttuk, hogy a kövek felületébe feliratokat véstek.



A feliratos kövek


A következő helyszínünk az egyik legérdekesebb épület, a keresztelőkápolna volt. Építésekor, a 6. század elején, a Balkán második hasonló építménye volt (az isztambuli Aya Sophia keresztelőkápolnája után). A kápolnát egy régi római fürdő alapjaira építették, 16 gránitból készült jón oszlop áll két koncentrikus körben. A templom egész padlóját mozaikok borítják, sajnos ezeket most nem lehet látni. Az épületet a 6. századig használták eredetei rendeltetése szerint, majd a 14. században egy kisebb templomot építettek a maradványaira.

Távolban a keresztelőkápolna

A kápolna mozaikjai

A jón oszlopok
Ezután letértünk az útról és kimentünk a csatorna partjára, ahol még látszottak a városfal maradványai.

Városfal a csatorna partján

Vivari-csatorna

Vissza az erdőbe

A következő helyszínünk a Nimfeum volt, ami tulajdonképpen egy szökőkút és egy vízvevőhely, vagyis kút, amely a 2. században nyerte el végleges formáját, de alapjai az i.e. 4. századból származnak. A kútba a vizet az 1. században épült aquadukt szállította a völgy másik oldaláról, a mostani Xarré faluból. 

Nimfeum




A séta 10. állomása a 6. században épített székesegyház volt. Ez volt a legnagyobb a város 8 temploma közül. A háromhajós bazilika főbejárata a főhajó keleti oldalán található, a főhajó másik végén egy félkör alakú részben állt az oltár. A padlót a templom építésekor még mozaik fedte, később ezt mészkőlapokkal helyettesítették. A templomot többször átépítették, először a 9., majd a 13. században.


A székesegyház



A bazilika szentélye




Miután megcsodáltuk a székesegyház meglepően épségben maradt falait, az út a csatorna partjára vezetett bennünket. Csodálatos volt a kilátás a túlpartra, miközben itt-ott a városfal maradványai bukkantak fel a fák között.


Falmaradvány a csatorna partján



A partra vezető lépcső



A 11. helyszínünk a Szkaiai kapu volt, ez a jó állapotban megmaradt i,e. 4. századi kapu kötötte össze a várost a tóval. A nevét a felfedezőjének köszönheti, aki Vergilius Aeneis-e alapján nevezte el a kaput.

A Szkaiai kapu

A következő kapu az Oroszlános kapu, amelyet i.e. 380-350-ben építettek. Nevét a kapu feletti áthidaló kövön látható oroszlános domborműről kapta, amely sokkal régebbi, mint a kapu, de csak az i.sz. 5. században helyezték oda, azzal a céllal, hogy a szűkebb bejárat könnyebben védhető legyen. Érdekes, hogy a kapu merőlegesen áll a tóra, így a vízről az ellenség nem is láthatta. 

Oroszlános kapu

A névadó oroszlán

A kapun átkelve (vagy inkább átbújva) balra egy kutat látunk, amelyet valószínűleg az i.e. 4. században építettek, majd az i.e. 1. században boltozatos tetőt kapott, kifestették és mozaik padlót is kapott.


Timi a kútnál



Miután átmentünk a kapun, már nem is mentünk vissza a tóparti ösvényre, hanem bent maradtunk az egykori városfalakon belül. Ez nagyon jó ötletnek bizonyult, mert fentről gyönyörű volt a kilátás a vízre, és ez az út is az erődhöz vezetett.

Kilátás a tóra

Pihenőhely az ősvényen

A várhoz vezető út

A várfal

Ezután elérkeztünk a sétánk utolsó állomásához, a velencei erődhöz.

Már 2700 éve áll erődítmény ezen a helyen, a korai illír idők óta erre a helyre építették a város erődjét. A mai épületet a velenceiek emelték a 13-14. században, majd az 1930-as években restaurálták. Az erőd tornyának alagsorában rendezték be a múzeumot, ahol az ásatás során talált tárgyakat, pénzérméket, kerámiákat, szobrokat mutatják be. A várudvaron található a kőtár.

Timi a várhoz vezető lépcső előtt

Várfal

A vár egyik bástyája

Várudvar a toronnyal

Timi és egy ágyú


A múzeum

Az ásatáson talált kerámiák

Pillantás a várudvarra


Kőtár


Mozaik a falon

A várudvar a toronnyal

Oszloptöredék

Ókori szobor

Pihenőhely a várudvaron

Kijárat

A vár a kijárattól

Miután elhagytuk a várat, leereszkedtünk egy meredek lépcsőn és a színház mellett visszasétáltunk a bejárathoz. 





Szemben a színház

6 óra előtt néhány perccel kijöttünk a parkból, még készítettünk néhány fényképet a csatornán ringatózó csónakokról, a túlparton álló velencei erődről és a kompról. Ezután visszasétáltunk a parkolóba, már ott állt a busz, de még nem szálltunk fel, élveztük a jó levegőt. Fél hétkor az utolsó busszal visszamentünk Saranda-ba, útközben különös betonépítményeket láttunk a Butrinti-tóban, úgy tippeltünk, hogy osztrigatelepek, az útikönyv is megerősítette a gyanúnkat.

Háttérben a velencei erőd


Megérkezett a komp


Kompátkelő




Csónakok a Vivari-csatornán

A parkolóba vezető út


Mocsaras táj

A Hotel Livia bejárata

A buszunk már vár

A tóban osztrigatelepek


A Butrinti-tó

Kis kápolna az út mellett

Megérkeztünk Saranda-ba

Este 7 után érkeztünk vissza Saranda-ba, a kikötő fölött egy ajándékboltban vettünk hűtőmágnest és képeslapot Butrintiről, (mert ott nem volt semmilyen ajándékbolt), aztán bevásároltunk és hazasétáltunk. Otthon megvacsoráztunk, megnéztünk egy romantikus filmet, aztán összepakoltunk és lefeküdtünk aludni.

Szelfi a kikötővel

Naplemente




A kikötő esti fényei

Az ablak festve van!

A tengerparti sétány


Ápr. 25. Saranda
Pénteken reggel 7-kor keltünk, megreggeliztünk, összepakoltunk, aztán még egy utolsó sétát tettünk a parton, elbúcsúztunk a tengertől, megkerestük a kötelező kavicsokat, amit minden városból hozunk. Aztán elsétáltunk a buszállomásra, megvettük a jegyeket, (a buszunk már bent állt), de még volt időnk, így úgy döntöttem, még elszaladok a kikötőbe, mert este észrevettem, hogy csak mágnest vettem a városról, de képeslapot nem. Lementem a parti sétányra, hátha ott is találok egy ajándékboltot, de még egyik sem volt nyitva, így végül tényleg el kellett mennem a kikötőig. Még éppen láttam, (és fel is vettem), ahogy elindul a szárnyashajó Korfura (tegnapelőtt ezzel a járattal mentünk mi is.) Megvettem a képeslapokat, aztán visszamentem az állomásra (addig Timi egy parkban vigyázott a táskákra.) 

Reggeli nyitókép

A kihalt strand

Kóbor kutyák a parton

Szemben a kikötő

Búcsúszelfi

Timi a strandon

Én, a tenger és pálmák

Az utcánk a strandról nézve, balra a második házban laktunk


Teknősök a kertben

A házunk, lent a sárga résznél van a bejárat

Már bent áll a buszunk

Jachtkikötő


A parti sétány



Szelfi a parton





Indul a szárnyashajó

Fél 10-kor, pontosan indult a busz, mögöttünk kisgyerekek ültek, illetve egyáltalán nem ültek, hanem ugráltak, így inkább hátramentünk, elég sok üres hely volt a buszon. Útközben a buszból még láttuk az utcánkat, sőt a házunkat is.
Ugyanott tartotunk pihenőt, ahol idefelé, 11.20-tól 11.55-ig álltunk a parkolóban. Durres és Tirana között megint óriási dugó volt, csak lépésben haladtunk, így egyre csökkent az esély, hogy még lesz időnk bemenni a városba.

Az utcánk a buszból

A jegyünk

Háttérben a tenger

Tengerpart pálmákkal

Szemben Korfu

Úton Tirana-ba






A hegy tetején




Az alagút bejárata


Hegycsúcsok a felhők között


Kiszáradt folyómeder








Színes házak a völgyben


Pihenő





Timi a parkolóban

Timi a buszban

Durres szállodái és a tenger





Ház a ház tetején!

Megérkeztünk Tirana-ba

14.40-kor érkeztünk meg a már jól ismert tiranai buszállomásra, úgy döntöttünk, nem kockáztatunk, és már nem megyünk be a városba (volt egy olyan tervem, hogy még megyünk egy kört a központban), ráadásul az eső is esni kezdett, így inkább megebédeltünk egy közeli étteremben, (dönert és souvlakit ettünk), aztán visszamentünk az állomásra. A menetrend szerint négykor indult volna a kisbusz a reptérre (most csak 3 euró volt az út, idefelé négyet fizettünk), de mi foglaltuk el a két utolsó helyet (legelöl ültünk, a sofőr mellett, kicsit szűkösen, de legalább jól láttunk), így már 15.40-kor elindultunk. Szokás szerint óriási dugó volt a városban, de most nem izgultunk, hiszen rengeteg időnk volt estig. Végül kerülőúton mentünk ki a reptérre, a város szélén, lakótelepeken hajtottunk keresztül, és negyed ötkor már ki is értünk. Mivel a gépünk még nem is szerepelt a táblán, beültünk a terminál mellett egy kávézóba, vettünk üdítőt és olvastunk néhány órát. Előtte egy könyvesboltban Timi megvette a szokásos angol nyelvű könyvet - mindenhonnan hoz egyet -, én pedig végre találtam egy könyvet a városról, igaz nem egész Albániáról, ilyet egész héten hiába kerestem. 

Buszállomás

Souvlaki tzatzikivel


Itt ebédeltünk

A jobboldali kisbusszal megyünk

Megérkeztünk a reptérre

Kipakolás

Háttérben a gépek

A Teréz anya reptér

Ezeket a könyveket vettük a reptéren

Mon Chéri

8 óra után aztán átmentünk a biztonsági ellenőrzésen, a terminálban nagyon kényelmes, napozóágyszerű székeken ültünk, nagyon tetszett a díszítés is, a falakat és az oszlopokat helyi szőnyegeket idéző minták borították. Végül 10 óra helyett 22.25-kor szálltunk fel, 23.35-kor pedig már le is szálltunk Pesten. Én majdnem végig aludtam, Timi azt mesélte, olyan erős volt a turbulencia, hogy a pilóta rászólt a személyzetre, hogy ők is üljenek le és kössék be magukat!

Itt a tavasz!

Az oszlopokon is "szőnyegdíszítés"

Kényelmes székek, itt vártunk

A falon is szőnyegeket idéző díszítés

A reptéri buszon OTP-s reklám

Indulunk

Megérkeztünk Budapestre

Ápr. 26. 
Néhány órát üldögéltünk a reptéren, (közben megterveztük a nyári német utunkat), aztán a 2.20-as reptéri busszal kimentünk a Ferihegy vasútállomásra, 3 óra után néhány perccel indult a vonatunk. Én fél 5-kor Szolnokon átszálltam (Timi továbbment Debrecenbe), aztán a Lökösházi vonattal továbbmentem Tiszatenyőre (itt sem szálltam még át életemben!), innen indult a vonat 5 óra után a vonat Szentesre, amiről Hékéden kellett átszállnom a csongrádira. (A kalauz a debreceni vonaton a jegyemet látva érdeklődve kérdezte, hogy is fogok eljutni Csongrádra, amikor elmondtam neki, nagyot nézett!) Végül 6.38-kor szálltam le Csongrádon (közben kivilágosodott!), elballagtam a buszállomásra, majd hazabicikliztem. 7 óra után már otthon is voltam.

Indul a 200E

Ferihegy, vasútállomás

Indul a vonatunk

Szolnok

Hékéd

Csongrád, vasútállomás

A kint vásárolt könyvek

Források:

Albánia – Wikipédia

Tirana – Wikipédia

Berat – Wikipédia

Korfu – Wikipédia

Korfu (település) – Wikipédia

Gjirokastra – Wikipédia

Buthróton – Wikipédia

Dienes Tibor: Albánia (4. kiadás)

Antalya

   Antalya 2025. május 24-31. Előkészületek: Egy Erasmus+ projekt keretében utaztam Törökországba, 10 diákkal és Margó kolléganőmmel. Eredet...