Másnap reggel 8-kor indultunk útnak, visszasétáltunk a főtérre, (tényleg csak néhány percre van!), megkérdeztük, honnan indul a busz a buszállomásra, kiderült hogy nem onnan, ahol leszálltunk a reptéri buszról, de csak néhány méterre onnan. (Tiranában a buszállomás a város északi részén van, elég messze a központtól, innen indulnak a távolsági buszok.) Felszálltunk egy helyi buszra, amikor jegyet akartunk venni, csak intettek, hogy üljünk le. Ahogy elindultunk, egy kalauz körbejárt, mindenkitől beszedte a jegy árát. Tudtuk, hogy 40 lek (vagyis 40 cent) lesz a buszjegy, ezért kikészítettem 80 centet (helyi pénzünk ekkor még nem volt), de nem fogadta el a kalauz, kiderült, hogy valóban lehet euróval fizetni, de centet nem fogadnak el, így végül egy eurót adtam. A kalauz után nem sokkal megérkezett az ellenőr is, aki ellenőrizte a nemrég megvásárolt jegyeket. (És ez így ment minden megállóban.) Kb. félóra volt az út, óriási volt a forgalom, ráadásul mindenütt építkezések, útfelújítások nehezítették a haladást. Olyan igazi "déli" volt a hangulat, dudálás, hajmeresztő sávváltások (persze index nélkül), az autók között motorosok szlalomoztak, valahogy mégis haladtunk. 9 után szálltunk le a buszról, az utca egyik oldalán modern irodaházak (alattuk üzletek), a másikon pedig ... hát valami, amit nehéz lenne buszállomásnak nevezni! Tulajdonképpen egy építési terület, a közepén egy hatalmas betonplaccon álltak a buszok, össze-vissza, a sofőrök a buszok mellett állva kiabálták a városok nevét, a gyalogosok, motorosok, taxik pedig a buszok között szlalomoztak. Igazi balkáni hangulat volt! Megkerestük a berat-i buszt, mivel csak 9.45-kor indult, addig átmentünk az út túloldalára és egy pékségben vettünk spenótos-túrós bureket és ásványvizet, jóízűen megreggeliztünk.
9.45-kor indult a busz Berat-ba, itt sem engedték felszálláskor, hogy fizessünk, azt mondták, majd később. Azon az úton indultunk el, amin bejöttünk a reptérről, aztán tovább egészen a tengerig, keresztülmentünk Durres városán, majd délnek fordultunk. Mivel néhol az autópálya egészen közel ment a tengerhez, láttuk a vizet, a pálmafákat a parton és persze rengeteg szállodát, több kilométer hosszan. Aztán elindultunk az ország belseje felé, egyre több lett a hegy, végül dél előtt 10 perccel megérkeztünk Berat-ba. Amikor kiszálltunk a buszból, akkor kellett kifizetni a jegyet (500 lek, azaz 5 euro). Itt is a város szélén van a buszállomás, egy benzinkút mellett, elég messze a központtól, így útnak indultunk, hogy felfedezzük az "ezerablakos várost".
Rruga Fiona Pustina reggel
Megérkeztünk a buszállomásra
Buszállomás (?)
A buszunk
A busz belülről
Úton a tengerpart felé
A háttérben egy mecset
A fák mögött a tenger
Megérkeztünk Berat-ba
Buszállomás Berat
Berat történelmi város Albánia déli részén, kb. 36.000 lakosa van, ezzel Albánia 9. legnépesebb városa. Püspöki székhely, jelentős muszlim regionális központ. Füge és olivatermesztéséről nevezetes, történelmi központja 2008 óta a kulturális világörökségi helyszín, ennek köszönhetően kedvelt turisztikai központ. Ez Albánia egyik legősibb települése, a városvezetés 1990-ben ünnepelte a város fennállásának 2400. évfordulóját. Az illírek által már korábban is lakott települést Makedónia királya alapította i.e. 314-ben Antipatreia néven. A római uralom után a bizánciak hódították meg, majd Belgrad néven ismert várát a bolgárok, a normannok, a sziciliaiak és a szerbek is birtokolták. 1417-bn az Oszmán Birodalom fennhatósága alá került. A 19. századra Berat az albán lakta területek egyik legjelentősebb iparos- és kereskedővárosa lett. 1944 októberében itt alakult meg az Enver Hoxha vezette ideiglenes kormány. A kommunizmus évtizedeiben múzeumvárosi státuszának köszönhetően megmaradtak történelmi városnegyedei és építészeti emlékei. A várnegyedben található Albánia egyik legrégebbi bizánci stílusú temploma, a 13. századi Blakhemai Szűz Mária-templom, valamint az ország két legkorábbi mecsete, a 15. századi Vörös és Fehér mecset romjai. A várnegyed alatt elterülő mangalemi városnegyed hagyományos építészeti képe az "ezerablakos város" szimbólumává vált.
Délben, a beígért eső helyett napsütésben (néha túl melegnek is éreztük!) indultunk el az óvárosba vezető kanyargós úton, amely lakótelepek, üzletek, szép parkok mellett vezetett több kilométer hosszan.

Pihenő az árnyékban
Hotel Belagrita
Park
Szocialista emlékmű
A modern városrészben elmentünk egy négyszögletes torony előtt, amely mellett kétnyelvű információs táblát találtunk. A torony az 1969-es földrengésben megsérült, majd 2017-ben (fotók alapján) helyreállították. A tornyot 1870-ben építették az oszmánok, érdekes, hogy a mellette álló, 1670-ben épült Husszein pasa mecsetet azóta "Óramecsetnek" nevezik.
Óratorony
Husszein pasa mecsete a minarettel
Pihenőhely a torony mellett
Újabb emlékmű
A hegy tetején a vár fala
Ezután elsétáltunk a Nemzeti Mártírok parkja mellett, amelyet 1926-ban létesítettek és ez volt a város első közparkja.
Nemzeti Mártírok parkja
Újabb emlékmű
Házak a domboldalon
Egy körforgalom után kiértünk az Osum folyó partjára. A szemben lévő Gorica nevű városrészbe a Gorica-híd (vagy más néven Ahmet Kurt pasa híd) vezet át. Ezen a helyen már a 16. században állt egy fahíd, majd 1774-ben építtetett itt a névadó pasa egy hétíves kőhidat, amelyet az 1920-as években újjáépítettek. Ez Albánia egyik legrégebbi oszmán hídja.
A háttérben a Gorica-híd
Gorica-híd az Osum folyó fölött
A hídon
A hegy tetején a vár
A folyó kanyarulata után már feltűntek az innenső parton a Mangalem nevű muzulmán negyed hófehér házai, amelynek apró ablakairól kapta a város az "ezerablakos" becenevet.
A Mangalem negyed házai
A Gorica negyed és a híd
Az út mellett üzletek és éttermek
A Mangalem negyed házai
Húsvéti tojás a parton
Jobbra a Szulejmán pasa mecsete a minarettel
Kilátás a túlpartra
A folyóparti parkban egy helyi születésű antifasiszta hősnő, Margarita Tutulani emlékművét láttuk, akit mindössze 18 évesen lőttek le az olasz megszállók.
Margarita Tutulani emlékműve
Ezután megnéztük Szulejmán pasa mecsetét, amelyet ma Legénymecsetnek (a mecset eredeti nevében az albán bequareve szó agglegényt jelent, de állítólag innen származik a mi betyár szavunk is!!!) neveznek. A kétszintes, árkádos épület 1828-ban épült, egy a szokásosnál alacsonyabb minaret áll mellette, a falait pedig virág- és geometriai motívumok díszítik. Az épületbe a hátsó fronton lehet bemenni, már éppen levettük a cipőnket és eltakartuk a hajunkat, (mivel egyikünknél sem volt kendő, a széldzsekinket tekertük a fejünkre), amikor kiderült, hogy most nem látogatható, mert éppen imádkoznak bent. Így csak a fedett, árkádos előteret tudtuk megnézni, amelynek falát szintén festmények díszítik.
Szulejmán pasa mecsete
Festett falak
Timi a mecset mellett
A mecset hátsó kapuja
Bejárat
Figyelmeztetés az ajtón
Ezután felfedeztük a Mangalem negyed ősi, kőből épített házait, szűk sikátorokban, meredek lépcsőkön, apró kis üzletek mellett sétáltunk, nagyon hangulatos volt. Közben gyönyörű volt a kilátás a folyóra és a környező hegyekre. A házak falain néhol információs táblákat láttunk, amelyek a város híres személyeiről, fontos eseményekről tájékoztattak.
Szelfi az ezerablakos várossal
Miután kigyönyörködtük magunkat a városban, vettünk képeslapot, fagyiztunk, majd visszasétáltunk a buszállomásra.
Körforgalom
Gimnázium
Az Óratorony
Modern graffiti a házfalon
Park
Háttérben a hegyek
Miután visszaértünk a buszállomásra, 14.50-kor elindultunk vissza Tiranába. Tele volt a busz, megint csak leszálláskor kellett fizetni. A fővárosba érve óriási dugóba kerültünk, araszolva haladtunk, csak 17.10-kor értünk vissza a buszállomásra.
Úton Tiranába
Buszállomás, Tirana
Felszálltunk a 92-es buszra, azzal visszamentünk a központba. Mivel a busz nem ott tett le bennünket, ahol reggel felszálltunk, kerülőúton mentünk vissza a szállásra. De így legalább útközben megnéztünk néhány nevezetességet, izgalmas formájú toronyházakat, a 2002-ben épült Szent Pál katedrálist (amelynek alapkövét II. János Pál pápa tette le 1993-ban, amikor Tiranába látogatott), valamint a Nagymecsetet, vagyis a Namazgah mecsetet, amelyet 2024 októberében adtak át, 8000 személy befogadására is alkalmas, (ezzel ez a balkán legnagyobb mecsete!), központi kupolája 30 méter magas és négy sarkán egy-egy 50 méter magas minaret áll.
A pékség, ahol reggel a bureket vettük
Az Albán bank múzeuma
Izgalmas toronyházak
Szent Pál katedrális
Teréz anya szobra a katedrális előtt
Namazgah mecset
Namazgah mecset
A mecsettel szembeni park
Hazamentünk, lepakoltunk, kicsit pihentünk, aztán megvacsoráztunk az utcánk sarkán a Mister Potato étteremben. Kint ültünk a teraszon, szemben velünk a Nagymecset. Kifaggattuk a pincért a helyi jellegzetes ételekről és végül musaka-t és fërgesë-t kértünk, (ez utóbbi albán lecsó tojással, túróval, hússal), hozzá pedig dahlé-t ajánlott a pincér, ami az ayran-ra emlékeztetett bennünket, (az útikönyv szerint ez a vajkészítés során megmaradó író). Az ételeket jellegzetes öntöttvas tálakban hozták, ez sokáig melegen tartja a fogásokat. Minden nagyon finom volt, jóllaktunk, de sajnos közben besötétedett és cseperegni kezdett az eső. Azért még elindultunk, megnéztük a főteret, de elhatároztuk, hogy holnap majd világosban visszajövünk.
A szállásunk udvarán
Timi az étterem teraszán
Dhallé
Fërgesë
Musaka
A buszban albán népviselet
A Szkander bég tér délkeleti sarkán áll az Et'hem Bej mecset, amelyet 1791-ben Molla Bey kezdett építeni, majd 1821-ben fia Haxhi Ethem Bey fejezett be. Ennek is csak az előterébe tudtunk bemenni, szép festmények díszítették a falát. Mellette áll az 1830-ban épült Óratorony. Miután meghallgattuk a müezzint, megnéztük a következő épületet, az Operaházat, mellette a Tirana szálló, balra tőle pedig az 1981-ben megnyitott Nemzeti Történeti Múzeum épülete, amelyet éppen renováltak, de a homlokzatán lévő óriási mozaikot nem takarták le. A mozaik címe "Albánok" és az albán történelem ókori és modern alakjait ábrázolja.
Óratorony
Et'hem Bey mecset
A mecset előtere
Operaház
Balra a Tirana International Hotel
Szkander bég tér
Mozaik a Nemzeti Történeti Múzeum falán
Jobbra az Opera
A tér nyugati oldalán áll az Albán bank bejárata (ezt az épületet láttuk délután a másik oldalról) és a Bábszínház épülete (1925 és 1944 között az albán nemzetgyűlés székhelye!), mögötte pedig a 2012-ben felszentelt Krisztus Feltámadása katedrális modern épülete, amely a Balkán egyik legnagyobb ortodox katedrálisa. Mellette áll egy szintén modern, 46 méter magas óratorony.
Albán bank
Bábszínház
Érdekes lámpák
A katedrális északkeleti fala
Háttérben a "4ever Green" torony
Óratorony
Krisztus Feltámadása katedrális
Pénzügyminisztérium
A minisztérium főbejárata
Miután megnéztük a legfontosabb épületeket, a szemerkélő esőben lesétáltunk a Lana folyó partjára, átmentünk a hídon, amelyet modern, színes emberalakok díszítettek. A híd túloldalán már meg is láttuk következő célunkat, a piramist, amelyet 1988-ban építettek Enver Hodzsa, az albán diktátor múzeumaként, de 1991-ben már be is zárták. Ezután konferenciaközpont, majd a koszovói háború idején NATO-bázis volt. Később teljesen tönkrement, a romos épületet végül drágább lett volna lebontani, mint felújítani, így újrahasznosították a rengeteg betont, és egy holland építésziroda kultúrális központtá alakította. A belsejébe színes dobozokat állítottak, a nagy részük még teljesen üres, de az egyikben egy kávézó, a másikban pedig egy ajándékbolt kapott helyett. Amikor bementünk, bentről éppen egy koncert hangjai szűrődtek ki. A piramis külső falára lépcsőket építettek, mivel közben elállt az eső, úgy döntöttünk, mi is felmászunk a tetejére. Szédítő élmény volt, (kicsit a Néprajzi Múzeum épületére vezető lépcsőre emlékeztetett) főleg, hogy közben dörgött és villámlott a közelben, reménykedtünk, hogy nem fog éppen belénk csapni az egyik villám. (Timi lehúzta a fejét, mert amikor felértünk, nem akart ő lenni a legmagasabb pont.) Volt fent egy kávézó (szintén színes "dobozban"), Timi szakértőként értékelte, megkérdezte, nem árulnak-e kávébabot, de csak nagy kiszerelésben volt, így nem vettünk.

"Acélemberek" a hídon
A Lana folyó
A piramis
Színes "dobozok"
A piramis belsejében
Ajándékbolt az egyik dobozban
A tető belülről
Lépcső a tetőre
Nyitható tetőablak
A piramis csúcsa
A kávézó esőáztatta terasza
Miután leereszkedtünk a meredek lépcsőn, átmentünk az ETC hídon, újra lefényképeztük a Szent Pál katedrálist. Mivel elfogyott a készpénzünk, vettünk fel leket egy automatából. Ezután megnéztük a Tiranai várat, ami tulajdonképpen csak az egykor itt állt várnak a maradványait jelenti. A bizánci eredetű várat a 4. században emelték, majd a 17. században újjáépítették. A 19. század elején a Kruja-ból ideköltöző Toptani család vette birtokba az erődöt, de 1820-ban az oszmán hatóságok (több más albán várral együtt) ezt a várat is lerombolták, csak az északkeleti bástya és néhány fal maradt meg belőle. A vár helyén most éttermek, kávézók, üzletek vannak, amelyeknek a sétány felőli falát várfalszerűen alakították ki.
Az ETC híd
Szent Pál katedrális
Kisvonat az egykori vár területén
Éttermek az egykori várban
A vár sétány felőli kapuja
A vár sétány felőli fala
Mivel közben teljesen besötétedett, hazafelé vettük az irányt. Még venni akartunk ásványvizet, ezért bementünk a Toptani bevásárlóközpontba, jól sejtettük, hogy az alsó szinten van egy élelmiszerbolt, igaz, már csak néhány perc volt zárásig, de gyorsan bevásároltunk, aztán hazasétáltunk.
Toptani pláza
A pláza belülről
A Toptani másik bejárata
Ápr. 22. Tirana, Saranda
Kedden reggel összepakoltunk, kijelentkeztünk a szállásról, és 8.15-kor elindultunk. Úgy terveztük, hogy mielőtt felszállunk a buszra, még megyünk egy kört a főtéren, nappali fényben is lefényképezzük a tegnap este látott épületeket. Először az utcánk sarkán lévő eklektikus épületet fényképeztük le (előtte modern szobor), amely 1929-ben épült, egykor ez volt az olasz nagykövetség, ma pedig az egykori politikai üldözöttek integrációjának központja. Vele szemben áll a már többször megcsodált Nagymecset, mellette pedig az albán nemzetgyűlés 1956-ban emelt épülete. Elmentünk a várfal északkeleti bástyájának alapja mellett (ez a tiranai vár egyetlen látható maradványa), majd végigsétáltunk a Murat Toptani sétányon, (éppen takarították a tegnapi eső után!).
Az utcánk reggel
A háttérben a politikai üldözöttek központja
A Nagymecset
Sorompó az albán parlamenthez vezető úton
Parlament
Fan Noli park
A tiranai vár északkeleti bástyájának alapja
A "várfal"
Kávézó a Toptani sétányon
Takarítják a sétányt
Ezután jobbra fordultunk a főtér felé, ahol megpillantottuk a Bunk'Art 2 nevű betonbunkert, amely egykor a kormánytisztviselők számára kialakított óvóhely volt, ma pedig a kommunista diktatúrát bemutató kiállítás kapott benne helyet. A kiállítás még nem volt nyitva, de az előtérbe azért benéztünk, a betonkupola belső részét rengeteg fénykép borította. A bunker mellett mindenütt minisztériumi épületek állnak, jobbra például az Infrastrukturális és Energiaügyi Minisztérium meghökkentően színes épülete áll.
Bunk'Art 2
A bunker bejárata
A kupola belseje
Bejárat
Infrastrukturális és Energiaügyi Minisztérium
Azt terveztük, hogy 8.45-kor felszállunk a buszra, és már fél 9 volt, így a Szkander bég téren körbenyargaltam, (Timi közben megnézte, nyitva van-e az Opera melletti könyvesbolt, sajnos még zárva volt), és újra lefényképeztem a tegnap este már látott épületeket. Középen áll a tér névadójának 1968-ban felállított lovasszobra, amit tegnap nem is láttunk, főleg azért, mert nem lehet a közelébe menni, be van kerítve, építkeznek körülötte.
Óratorony
Et'hem bej mecset
Szkender bég szobra
Operaház
Nemzeti Történeti Múzeum
Albán bank
Bábszínház
Háttérben a múzeum
Turisztikai és Környezetvédelmi Minisztérium
Szelfi a téren
Szobor a Zogu bulváron
Albán Egyetem
Mivel már 8.50 volt, elkezdtük keresni azt a buszmegállót, ahonnan tegnap reggel a buszállomásra indultunk, de meglepő módon nem találtuk! A főtér ugyanis több tér rendszeréből áll, és nem volt egészen világos, hol van az a része, ahol fel kell szállnunk a buszra. Végül az Urani Pano utcán találtunk egy buszmegállót, hamarosan jött is a busz (a kalauz a tegnapi volt), de így is izgultunk, mert megint óriási dugóban araszoltunk, féltünk, hogy lekéssük a 9.45-ös buszt Saranda-ba. Végül csak kiértünk a buszállomásra, megvettük a jegyet, 18 euróba került fejenként, (a neten 16 euró szerepelt!), még arra is volt időnk, hogy a már ismert pékségben vegyünk egy-egy bureket és hozzá dhallé-t. Búcsút vettünk Tirana-tól és a (tényleg valódi balkáni) buszállomástól és 9.45-kor elindultunk Saranda-ba. A busz egyébként aránylag kényelmes volt, elől ültünk, szokás szerint óriási dugó volt a városban, 10 perccel indulás után csak annyit értünk el, hogy megint a buszállomás előtt voltunk, csak közben az utca végén megfordultunk. Itt egyébként letettük azt a pasit, aki a buszon összeszedte az előre megváltott jegyeinket, majd leszállt a buszról és visszament az állomásra. Végre kiértünk a városból, sokáig a tegnap már bejárt úton haladtunk, Durres után végig a parton, majd beértünk a komolyabb hegyek közé. Egyszer megálltunk tankolni, néhányan leszálltak a mosdóba, de majdnem otthagytuk őket. A hivatalos pihenő egykor volt, ekkor több mint félórát álltunk, sokan meg is ebédeltek az önkiszolgáló étteremben. (A WC meglepően tiszta volt, legnagyobb döbbenetünkre még sorba sem kellett állni, ahogy Timi megállapította, itt csak férfiakat lehet látni az utcákon, a nők otthon vannak.)

Az épülő terminál a buszállomáson
Pékségünk a buszból
A fák mögött a tenger Durres-ben
Tankolunk
Büfé a benzinkúton
Úton Saranda-ba
Hivatalos pihenő
A buszunk a parkolóban
Hegyek között
A sofőr telefonál!
Saranda egy kb. 17.000 lakosú kisváros Albánia délnyugati részén, a Jón-tenger partján. Az ókorban a közeli Phoiniké városának kikötőjeként szolgált Onkhészmosz néven. Itt találhatóak Albánia egyetlen ismert ókori zsinagógájának mozaikpadlós romjai. A település a 7. században elnéptelenedett, a 20. századig jelentéktelen halászfalu volt, amely csak a 2. világháború után indult fejlődésnek. Jelenleg ez Albánia legdélebbi kikötővárosa, dinamikusan fejlődő üdülőváros, fontos turisztikai célpont. Albániában itt a legmagasabb az évenkénti napsütéses órák száma, meghaladja a 2900-at! A város az amfiteátrumszerű Sarandai-öböl partján fekszik, a Korfui-szoros északi végpontjánál, kelet felől dombok határolják. Korfuval rendszeres kompjárat köti össze.
Végül két óra helyett három előtt 10 perccel érkeztünk meg Saranda-ba, ebben a városban is óriási dugó volt, egy egyirányú utcában araszoltunk a hegyoldalban, de a parkoló autóktól alig tudtunk haladni. Rögtön a megálló mellett megláttuk egy mecset karcsú minaretjét így arra kanyarodtunk. Néhány perc múlva megérkeztünk az apartman elé, de senki nem várt bennünket, így felhívtuk a szállásadónkat, aztán gyorsan leszaladtunk a tengerpartra.
Megérkeztünk Saranda-ba!
Minaret
Sarandai mecset
A mecset és a minaret
Önkormányzati Hivatal
Szemben Saranda kikötője
A parti sétány pálmákkal
Kavicsos tengerpart
Végre megjött a nő (5 perc helyett majdnem egy óra múlva), kicsit veszekedni kellett (már kifizettem a szállást online, de újra el akarta kérni készpénzben az összeget), kicsit mérgesek voltunk, mert így kevesebb idő jutott a városnézésre.
A szállásunk bejárata
Színes konyha
Hálószoba
Kilátás az erkélyről
Nappali
Végül aztán 5 óra előtt elindultunk felfedezni a várost. Először a néhány percre lévő kikötőbe mentünk (a szállás kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy közel legyen a kikötő és a buszállomás, mindkettő kb. 2 percre van!), mert másnap Korfura akartunk utazni. Kiderült, hogy a kompok még nem járnak, csak a hétvégén kezdődik a szezon, viszont az egyik társaság szárnyashajót üzemeltet, ami drágább, de sokkal gyorsabb, mint a komp. 40 euró volt a jegy, a reggel 9-es hajóra vettük meg, hogy minél több időnk legyen, mivel az utolsó járat már 16.30-kor visszaindul Korfuról (ami ott 15.30, mert van egy óra időeltolódás Görögországgal). Miután megvettük a jegyet, vettünk hűtőmágnest és ajándékot, aztán végigsétáltunk Saranda néhány évvel ezelőtt kialakított tengerparti sétányán, jobbra a kavicsos tengerpart, balra szállodák, éttermek és üzletek, és mindenütt pálmafák!! Mivel nagyon meleg volt (pedig hideget és esőt igért az előrejelzés!), úgy éreztük magunkat, mintha nyár közepe lenne.

Tengerpart, jobbra a kikötő
A háttérben Saranda szállodasora
A kompkikötő
A kikötő a magasból
Pálmasor a parton
Ókori romok a strandon
A sétány részlete
Hasan Tahsini, albán csillagász, matematikus, filozófus mellszobra
Bilal Xhaferi, albán író emlékműve
Pálmák
Jachtkikötő
Delfinek a parton
Cica egy étteremben
Miután elsétáltunk a jachtkikötőig, elindultunk felfelé a városba. Megnéztük Saranda legnagyobb görög ortodox templomát, a Szent Charalambos templomot, előtte egy nagy, tágas tér szökőkúttal és padokkal. Éppen egy rendezvény volt, először azt hittük, esküvő, de kiderült, hogy egy keresztelőbe csöppentünk, a gyerekek neve egy nagy táblán ki volt írva a templom előtti téren.
Szent Charalambos templom
A templom bejárata
A gyerekek neve a táblán
Lufik és pillangók
A tengerhez vezető út
Ezután megkerestük a helyet, ahonnan majd Butrintiba indul a busz, mindenki azt mondta, hogy a zsinagógánál keressük. Kiderült, hogy a zsinagógának csak az alapjait láthatjuk, hiszen az épületkomplexum már nem áll, a romok viszont szabadon megtekinthetőek ... mármint, ha nem félünk a területen kóborló kutyáktól. Legyőztük a félelmünket, a kutyák elég békésnek tűntek, így bementünk.
A régészek szerint a 4. században kezdtek itt építeni egy keresztény bazilikát, amit az 5. század végén zsinagógává alakítottak át, ez lett a környéken élő gazdag zsidó közösség kulturális központja is. Később keresztény templommá alakították át, majd egy földrengés (vagy egy szláv invázió) elpusztította. Az épületkomplexum az egykori Onhezmi erőd területén állt, amelyet még i.e. 4. században kezdtek el építeni, 20 tornya volt, a déli fala pedig a tengerparton húzódott.
Bejártuk a romokat, érdekes volt, hogy a terület szorosan körbe van építve házakkal, minden képen szállodák, vagy lakóházak látszanak a háttérben. Állítólag az épületek alatt további feltáratlan romok rejtőznek, a régészek remélik, hogy ezeket is fel tudják majd tárni. (De akkor mi lesz a most rajta álló házakkal?)
Az erőd története
A bazilika-zsinagóga épületkomplexumának alaprajza
Az épület megmaradt falai
Miután bejártuk a romokat, megtaláltuk a buszmegállót, ahonnan Butrintiba indul majd a busz (ez egy utcával lejjebb van, mint ahol a hivatalos buszállomás van), átmentünk a szemben lévő Miquësia (vagyis barátság) parkba, aztán pedig hazasétáltunk.
Miquésia park
Jobbra a házunk
A lakás bejárati ajtaja
Kicsit pihentünk, közben felhívtam a One-t, megrendeltük a Világ Napijegyet, mert kiderült, hogy innen nagyon drága a netezés, ráadásul a szálláson sem működött a wifi, bár szerencsére ez másnapra megoldódott. Este 8-kor újra elindultunk sétálni, megnéztük a kivilágított kikötőt, végigsétáltunk a parton, az egyik sarkon felfedeztük az egykori Onhezmi erőd megmaradt falrészét, aztán pedig megvacsoráztunk a Çuçi nevű gyorsétteremben. Souvlakit ettünk pitában, (nagyon finom volt), miután jóllaktunk, még vettünk ásványvizet, aztán hazasétáltunk.
Úton a partra
Háttérben a kompkikötő
A tengerpart
Étterem a parti sétányon
Jachtkikötő
Étterem
Az erőd megmaradt fala
Itt vacsoráztunk
Souvlaki pitában
Ápr. 23. Korfu
Másnap reggel 8-kor indultunk a kikötőbe, reggelire az egyik pékségben vettünk spenótos-túrós bureket. Ezt még Tiranában szerettük meg, ez is nagyon finom volt, ráadásul ezt könnyebb volt megenni, mert Tiranában egy nagy, köralakú darabban sütik és aztán vágják fel szeletekre, mint a pizzát, így viszont nagyon nehéz megenni, hiszen a szeletek oldalt nyitottak. Itt más technikával sütik, így könnyebben ehető. A kikötő mellett találtunk egy széles stéget, ott ültünk le reggelizni, közben figyeltük az ébredező várost.
A tengerpartra vezető lépcső
A kikötő
Itt reggeliztünk
Burek
Miután jóllaktunk, lesétáltunk a komphoz, ellenőrizték a jegyünket és a személyinket, aztán lefényképeztük a kikötőben várakozó hajókat. A miénk egy lapos szárnyashajó volt, alig látszott ki a stég mögül. Beszálltunk, kerestünk egy helyet, de azonnal kimentünk a hajó végébe, a nyitott részre, ... és aztán már egyáltalán nem is mentünk vissza! Nagyon élveztük az utat, a hajó először lassan kinavigált a kikötőből, aztán viszont begyújtotta a rakétákat, kiemelkedett a vízből és vad száguldásba kezdett. Olyan volt, mintha repülnénk a víz felett, egyik kezünkkel mindig kapaszkodni kellett, nehogy kiessünk, közben éreztük a szelet és a sós párát, amit a hullámok csaptak az arcunkba. Szuper volt!
A kikötőben
Ez lesz a mi hajónk
Szelfi a hajóval
A hajó belsejében
A kikötő a vízről
A hajó hátuljában a háttérben Saranda
Elindultunk!
Ez már Korfu!
Érkezés a korfui kikötőbe
Óceánjáró a kikötőben
A kikötői terminál
Kikötünk
Az út kb. 35 percig tartott, így fél 10 után érkeztünk meg Korfura (bár ott már fél 11 volt!). Miután kiszálltunk, elég sokáig álltunk sorba, mire mindenkinek megnézték az útlevelét, sőt, még a táskánkat is átvilágították, mint a repülőtéren. Majdnem 11 óra volt, mire végre kijutottunk a terminálból. Kiderült, hogy innen még busszal kell menni a városközpontba, de mi nem oda igyekeztünk, hiszen először Sissi kastélyát akartuk megnézni. Az információban a hölgy elmagyarázta az utat, sőt, rá is rajzolta a térképre az útvonalat. A 15-ös busszal kellett indulni, ami 11.20-kor indult a terminál mellől. 2 euróba került a jegy fejenként, amit sokaltunk, főleg, hogy csak néhány megállót utaztunk. (Tiranában csak 40 cent volt a buszjegy, igaz, ott nem lehetett kártyával fizetni.)
Kiszállás
Ők indulnak vissza Albániába
A főváros és környéke
Korfu óvárosa
Buszmenetrend
Megjött a buszunk
Néhány perces út után megérkeztünk a Saroco térre, ami a város központi buszállomása, itt kellett átszállnunk a 10-es buszra, ami az Achillion kastélyhoz vitt. Mivel csak délben indult a busz, sétáltunk kicsit a téren, lefényképeztük a környező házakat.
Menetrend
Szökőkút
Saroco tér
A 10-es busz
Pontosan délben elindultunk, (a jegy újabb 2,5 euró volt fejenként) az óvárostól délre, a parttal párhuzamosan haladtunk. Útközben egy kis baleset érte a buszunkat, egy autóval ütköztünk, a két sofőr gyorsan elintézte a dolgot, telefonáltak, kitöltöttek néhány papírt és kb. 10 után már tovább is indultunk. Fél egykor érkeztünk meg a kastély elé, ami egy Gastouri nevű kis faluban található. Megvettük a jegyet, (Timi kapott diákkedvezményt), aztán megnéztük a kastélyt. (Részletek és több kép itt.) Megérkeztünk
Háttérben a kastély
A kastély bejárata
Achillion
A császárné szobra a bejáratnál
Aphrodité, Artemisz, Apollón és Hermész szobra
Timi a lépcsőn
Kilátás a teraszról
Timi a teraszon
Kilátás a tengerre
A múzsák oszlopcsarnoka
"Haldokló Achilleiusz"
Lord Byron szobra
"Győztes Achilleusz"
Kilátás a szigetre
"Támadni készülő birkózók"
Múzsák kertje
Múzsák oszlopcsarnoka
A főbejárathoz vezető lépcsősor
A főbejárat előtt
A palota kapuja
Timi fényképez
Fagyizunk
Kilátás a szigetre
Körbejártuk a parkot, fényképezkedtünk a kilátóteraszon, gyönyörködtünk a kilátásban, aztán bementünk az ajándékboltba, de végül a palotán kívül vásároltunk képeslapokat, sőt még egy magyar nyelvű könyvet is a kastély történetéről. Vettünk egy finom fagyit, aztán a 14.20-as busszal visszaindultunk a városba.
A tenger a buszból
Ciprusi ház
Buszmegálló a parton
Apró sziget a tengeren
3 óra előtt értünk vissza a városba, a Saroko téren szálltunk le, innen gyalog indultunk be az óvárosba. Úgy számoltunk, kb. 1 óránk van, mert 4-re vissza kellett érnünk a kikötőbe. Úgy terveztük, 3/4 4-kor megkeressük a buszmegállót, pontosan nem tudtuk, hol van, mert mi nem ezzel a busszal érkeztünk a kikötőből, de úgy gondoltuk, nem lesz nehéz megtalálni, a térképen is több helyen jelölték a buszmegállókat. (Hát, ebben jó nagyot tévedtünk!)
Először a Georgiou Theotoki utcán indultunk el, az árnyas sétálóutcát kétoldalon vendéglők, üzletek szegélyezték. Aztán a Evgeniou Voulgareos utcán mentünk tovább, ez már az óváros része, tipikus szűk, macskaköves utca. Itt áll Kostas Georgakis szobra, aki geológiát tanult a genovai egyetemen, amikor 1970-ben 22 éves korában felgyújtotta magát Genovában, a Piazza Matteottin a görög katonai junta elleni tiltakozásul.
Megérkeztünk a Saroko térre
Sétálóutca
Kostas Georgakis szobra
Az utca egyenesen a 14. században épült Szent Annunziata templom egyetlen megmaradt részéhez, a nemrég felújított harangtoronyhoz vezetett. A templom többi része a második világháborúban pusztult el, amikor 1943 szeptemberében a németek lebombázták.
Harangtorony
Montsenigoy lépcső, háttérben a harangtorony
Innen néhány méterre a Városháza térre értünk, amelynek délnyugati oldaláról tekintettünk le a katedrálisra és a mellette álló régi városházára. Az 1553-ban épült Szent Jakab és Szent Kristóf katedrálist belülről is megnéztük, részletek és több kép róla itt. Városháza tér, háttérben a katedrális
Az egyetem
A Városháza tér napernyői
Szent Jakab és Szent Kristóf katedrális
Főhomlokzat
Templombelső
Utolsó vacsora
Ferenc pápa fényképe
Főoltár
A templom mellett áll a Régi városháza, amely 1691-ben épült mészkőből, reneszánsz stílusban, eredetileg a velencei flotta tisztjeinek a klubháza kapott itt helyet, később a helyi arisztokrácia találkozóhelyévé vált. 1720 és 1903 között az épületben a Teatro di San Giacomo, vagyis a város színháza működött, majd városházaként használták.
Régi városháza
Ezután folytattuk a sétát a festői óvárosban, nézelődtünk az olaszos hangulatú utcákon, majd elértünk a Plakada t' Agiou Spiridona térre, amely a közeli Szent Szpiridon templomról kapta a nevét. A tér nyugati oldalát a Bankjegy múzeum épülete zárja le, a délkeleti részen pedig a Kyra Pharenomeni, vagyis a Külföldiek Szűz Mária temploma, amelyet 1689-ben építették az Epirus-ból származó görögök, innen a neve. Vele szemben áll a Keresztelő Szent János templom, amelynek megcsodáltuk jellegzetes harangtornyát. Ezután elindultunk a tenger felé közben még lefényképeztük a Szent Spiridon templom tornyát.
Hűsölés az árnyékban
Plakada t' Agiou Spiridona
Bankjegy múzeum
Kyra Pharenomeni templom
A templom déli oldala
Keresztelő Szent János templom
Fagyizó
Timi vásárol
Sétálóutca
A Szent Spiridon templom tornya
Az óváros keleti szélén kiértünk a Spianada térre, ennek északi részén áll a brit kormányzó számára a 19. században épült Szent Miklós és Szent György palota, amelyben ma az Ázsiai Művészetek Múzeuma működik.
Ázsiai Művészetek Múzeuma
A múzeum előtt Frederick Adam szobra
A palota keleti fala
A múzeum bejárata
Innen már látszott Korfu egyik fontos látnivalója, a Régi erőd, amelynek alapköveti még a 6. században tették le, majd a bizánciak építették tovább. A mai kialakítás a velenceieknek köszönhető, akik 1386 és 1797 között uralkodtak a szigeten. Ők főleg a török támadások ellen erősítették meg az erődöt, egy mesterséges csatornával választották el a szárazföldtől, amivel egy felvonóhíd kötötte össze. Később az angolok kezére került, akik barakkokat és kórházat építettek itt. Jelenleg az erőd területén levéltár, könyvtár és a Kulturális Minisztérium irodái működnek, de a többi része látogatható.
A Régi erőd
Kilátás a tengerre
Mivel már elmúlt fél 4, úgy döntöttünk, itt az ideje visszaindulni a kikötőbe. Mivel a térképen itt, az erőd közelében jelölték a buszmegállót, nyugodtak voltunk, hogy időben kiérünk a komphoz. Elkezdtük keresni a buszmegállót, de kiderült, hogy itt csak a városnéző buszok állnak meg, a rendes buszok nem. Megkérdeztünk néhány embert, de senkinek sem volt fogalma arról, honnan indul a 16-os busz, ami a kikötőbe visz. Végül valaki közölte, hogy gyalog kb. 5 percre van a megálló, el is indultunk, de kiderült, hogy egyáltalán nincs a közelben buszmegálló. Végignyargaltunk az óvárost szegélyező úton, jobbra végig a tengert láttuk, de nem tudtuk igazán élvezni a kilátást, mert féltünk, hogy lekéssük a kompot és a szigeten ragadunk. Mivel már csak 10 percünk maradt 4-ig, úgy döntöttünk, inkább taxit fogadunk, de még azt sem láttunk sehol. Végre egy kanyar után megláttunk egy teret, ahol rengeteg taxi várakozott, Timi már majdnem beült egybe (ő futott elől), de szóltak, hogy a sorban legelsőbe kell beszállni, és akkor megláttuk a buszmegállót, amiben éppen bent állt a 16-os busz!! Gyorsan felpattantunk, boldogan kifizettük az újabb két eurót, (később kiderült, hogy a teljes korfui buszozásunk 18 euró helyett mindössze 1 euróba került, legalábbis a kártyámról ennyit vontak le!), de még mindig nem nyugodhattunk meg, mert a busz nem indult el, csak 4-kor, nekünk addigra pedig már régen a terminálban kellett volna lennünk. (A komp 16.30-kor indul, csak az útlevélellenőrzés miatt kellett 30 perccel korábban érkezni, így reménykedtünk, hogy megvárnak.) Szerencsére végül néhány perc alatt a kikötőbe értünk, 16.10-kor már az ablaknál álltunk a bevándorlási hivatal tisztviselője előtt, (senki nem állt már a sorban!), bemutattuk az igazolványunkat és már rohantunk is a hajóhoz. Ott még egyszer megijedtünk, mert a kikötőben egy másik társaság hajójánál álltak sorban az emberek, mint amelyikre a jegyünk szólt, de azt mondták, menjünk nyugodtan, ez lesz az! (Azért nem értettük,, mert a hajó mellett ott állt egy másik is, amin viszont a mi társaságunk neve állt.) Negyed ötkor már a hajó fedélzetén vártuk az indulást és figyeltük azokat a turistákat, akik még nálunk is később érkeztek és ugyanúgy megtorpantak a hajó nevét látva, mint mi.

Az óváros szélén apró strand
Az ott már a kikötő (a kép azért homályos, mert futás közben készült)
Megérkeztünk a kikötőbe
A terminál
A hajónk
Beszállás
A másik hajó
Megnyugodva a fedélzeten
Fél ötkor elindultunk, most is végig a hátsó fedélzeten álltunk, úgy éreztük, még gyorsabban megyünk, mint idefelé, ennek ellenére csak 16.10-kor (albán idő szerint) értünk haza. Mivel a hullámok most is magasra csaptak, mire hazaértünk, az arcunk tiszta só volt és a hajunk is vizes lett. Persze, olyan meleg volt, hogy néhány perc alatt megszáradtunk.
Elindultunk!
Óceánjárók a kikötőben
A másik szárnyashajó
Ez már Saranda
A lejárat a gépházba
A kikötő
A hajó belsejében
Ezzel érkeztünk
Kiszállás
Kilátás a mólóról
A kikötő fölötti utca házai
Vitorlás
A kikötő bejárata
Végül majdnem 40 percbe telt, hogy elhagyjuk a kikötőt, sokáig kellett várni az ellenőrzésre, nem tudtuk, miért nem halad a sor. Végül már 5 óra is elmúlt, mire végeztünk, mivel már nagyon éhesek voltunk, rögtön a kikötő mellett találtunk egy aranyos kis éttermet, ami kimondottan halételeket kínált. Nagyon tetszett a dekoráció, ráadásul az asztaloktól a tengerre nyílt a kilátás, így leültünk és rendeltünk. Hallevest választottunk, amihez olivás piritóst hoztak, sügért sült krumplival (ez utóbbit valamiért a leveshez hozták ki), valamint spagettit tenger gyümölcseivel. Minden finom volt, ha lehetett volna kártyával fizetni, teljesen elégedettek lettünk volna!
Fish Restaurant Ladi
Timi az étteremben, jobbra az asztalunk
Ezekből eszünk majd egyet!
Kilátás az asztalunktól
Teríték
A menü
Timi az asztalunknál
Várjuk a vacsorát
Halleves
Krumpli rozmaringgal
Sügér sült paprikával, koktélparadicsommal és citrommal
Spagetti a tenger gyümölcseivel
Háttérben az étterem
Miután jóllaktunk, hazasétáltunk, közben bevásároltunk. Otthon úgy gondoltuk, megnézünk egy görög tematikájú filmet (ha már a mai napot Görögországban töltöttük), a Bazi nagy görög lagzi 3. részét választottuk, közben megettük a hazafelé úton egy pékségben vásárolt finom pohárkrémet.
A kikötő
Útfelújítás
Desszert
Ápr. 24. Gjirokastra, Butrinti
Az utolsó teljes napunkon otthon reggeliztünk, aztán 9-kor elindultunk a buszállomásra, megvettük a jegyeket, hogy biztosan legyen helyünk (a buszok többsége itt csak egy kisbusz, nem akartunk kockáztatni, hogy nem férünk fel), aztán még sétáltunk egyet a városban.
Az utcánk reggel, szemben a tenger
Általános iskola
A zsinagóga romjai
Ez lesz a buszunk
A buszállomás
Barátság park
A buszunk végül 10-kor indult, legelöl ültünk (megérte korán érkezni!), így jól láttuk az utat. Óriási hegyeken keltünk át, elég meredek utakon haladtunk, aztán a túloldalon leereszkedtünk egy széles völgybe, majd fél 12-kor megérkeztünk Gjirokastra-ba.
Az utcánk a buszból
A jegyünk
Úton Gjirokastra-ba
Gjirokastra egy kb. 20.000 lakosú város Albánia déli részén, a Drino folyó völgyében. Szűk, macskaköves utcákkal átszőtt óvárosa 2005 óta szerepel az UNESCO világörökségi listáján, mint "a szépen megőrzött oszmán kori városok egy ritka példája".
A területen már a i.e. 1. században éltek emberek, de a város története a 12. században kezdődik, amikor a Bizánci Birodalom erődöt építtetett a mai várhegyre. Az erőd körül később kialakuló település Argiropolisz, majd Argirokasztron néven jelentős kereskedelmi központtá vált. 1417-ben az Oszmán Birodalom kebelezte be a várost, fellegvára a 1. században épült. A 19. század elején a janinai pasa tovább bővítette a várat. A 20. század elején a görögök rövid időre elfoglalták. A 2. világháború után Enver Hoxha múzeumvárossá nyilvánította a szülővárosát. (A szülőházát 1997-ben felrobbantották, majd 2003-ban renoválták. )
Itt is egy parkolóba érkeztünk, sehol egy váróterem, vagy menetrend, de a soför figyelmeztetett bennünket, hogy 13.45-kor indulunk vissza, ez volt aznap délután az egyetlen busz Saranda-ba.
Úgy gondoltuk, nem lesz bonyolult az út, hiszen láttuk a várat, így toronyiránt mentünk. Először végigsétáltunk a főút mellett, majd amikor úgy éreztük, a legközelebb vagyunk a várhoz, elindultunk felfelé. Később kiderült, rövidebb út is lett volna, mert az óváros központja (ami a világörökség része), közelebb volt hozzánk, mint a vár, (ahová egyébként sem akartunk bemenni, csak útjelzőnek használtuk), de akkor kimaradt volna az a kis csendes utca, amin végül is felkapaszkodtunk a hegyre.
Útközben elmentünk a város 2016-ban épült ortodox katedrálisa mellett, majd kb. 15 perc után elindultunk egy meredek utcán felfelé. Először modern házak között mentünk, de ahogy az út egyre meredekebb lett, a házak is egyre régebbiek lettek. Gyönyörű, kőből és fából készült középkori házak között kapaszkodtunk egyre feljebb, itt már alig jártak autók, emberekkel is alig találkoztunk.
Gjirokastra buszállomása
A buszállomás épülete
Háttérben a vár
A katedrális kupolája a harangtoronnyal
Ortodox katedrális
Itt indulunk felfelé
Délben felértünk a hegy tetejére, ott álltunk a vár falánál, de erről az oldalról nem lehetett bemenni. Egy szakaszon körbesétáltuk a falakat, gyönyörű volt a kilátás a városra, a völgyre és a környező hegyekre. Elindultunk vissza, a város felé egy másik úton, és akkor beértünk az óvárosba! Gyönyörű házak, üzletek, mindenütt kézzel készült szőnyegek, rengeteg ember, teljesen más világ, mint a hegy másik oldalán lévő csendes utcában.
A vár lábánál
Balra a vár fala
A vár egyik bástyája
Alagút a vár alatt
Az óváros felső vége
Végigsétáltunk a főutcán, vettünk képeslapot.
Timi nézelődik
Sétálóutca
Étterem a vár falainál
Tipikus utca Gjirokastra-ban
A város leglátványosabb háza a főtéren
Timi vásárol
Az Ismail Kadare utca
Az Ismail Kadere utcán sétálva egy karcsú minaretet pillantottunk meg, így arrafelé indultunk tovább. Kiderült, hogy a minaret az 1797-ben épült Bazár-mecsethez tartozik, amit belülről is meg tudtunk nézni. (Részletek és több kép itt.)
Bazár-mecset
A mecset bejárata
A mecset belseje
A mecset nyugatról
Miután megnéztük a mecsetet, továbbsétáltunk az Ismail Kadare utcán, hiszen ez vezetett következő úticélunkhoz, a diktátor Enver Hodzsa szülőházához. Egészen pontosan a szülőház helyén 1966-ban épült tipikus albán házhoz, amelyben 1991-ig Antifasiszta Múzeum működött, ma pedig a Néprajzi Múzeum gyűjteményének ad helyet.
Városháza
Emlékmű a gimnázium előtt
Néprajzi Múzeum
A ház északi oldala
Kilátás a múzeum elől
Miután lefényképeztük a múzeum épületét, elindultunk vissza a városközpontba, majd (ezúttal egy rövidebb úton, a Doktor Vasil Laboviti utcán) leereszkedtünk a hegyről és visszamentünk a buszállomásra.
Háttérben a vár
Szűk utca a domboldalban
Szocialista emlékmű
Itt megyünk le a hegyről
Díszes garázskapu
Leértünk a főútra
Fél kettőkor leértünk a központba, vettünk ásványvizet, aztán 13.45-kor visszaindultunk Saranda-ba. Ugyanazon az úton mentünk haza, először a völgyben haladtunk dél felé kis falvakon keresztül, majd jobbra fordultunk, és már kapaszkodtunk is fel a hegyre. Amikor a túloldalon lefelé ereszkedtünk, egy kamiont kellett megelőznünk (nem volt egyszerű a szűk úton!), aki lépésben haladt lefelé.
Indulunk vissza Saranda-ba
Úton Saranda-ba
A tenger
Megérkeztünk
Három óra után néhány perccel érkeztünk vissza Saranda-ba, gyorsan megebédeltünk a már ismert (és néhány percre lévő) gyorsétteremben, aztán vettünk ki pénzt az automatából, mert nem tudtuk, lehet-e majd a belépőt kártyával fizetni (végül lehetett), és fél négykor már indultunk is a következő világörökségi helyszínre, Butrintibe. Nagyon érdekes volt az út, egy földnyelven haladtunk, amelynek egyik oldalán a tengert, a másikon pedig a Butrinti-tavat láttuk. Közben keresztülmentünk Ksamil városán, ahol gyönyörű strandokat, rengeteg szállodát láttunk.
Innen indul a busz
Úton Butrintibe
Megérkeztünk Butrintibe
Négy óra után érkeztünk meg Butrintibe, a parkolóból egy néhány perces sétával jutottunk el az ókori romváros bejáratához. Megvettük a belépőt, kaptunk egy térképet és elindultunk felfedezni a romvárost. (Részletek és több kép itt.) Mocsaras táj a Vivari-csatorna partján
A bejárathoz vezető út
Szemben egy velencei erőd

Velencei torony a 15. századból, előtte a fürdők maradványai
Timi és egy antik oszlop
Eukaliptusz-fasor
A sétány baloldalán a 10. századi kettős védőfal maradványait láthatjuk.
Kettős védőfal
Innen jobbra kanyarodva érünk az egykori város központjához, az Agórához, Ennek legfontosabb épülete a színház, amelynek amfiteátrumos nézőterének egyes részei az i.e. 4. századból származnak, amikor vallási eseményeket és nyilvános vitákat tartottak itt. A színpad és az öltöző az i.sz. 2. századból származik, amikor római stílusban építették át. A nézőtér a domboldalra épült, 1500 néző fért el benne. A legalsó sor az előkelőségeké volt, ezekbe oroszlánlábat véstek. A kövekbe vésett sok lyuk a római kori sátortető tartófáinak volt a helye. A színház az i.sz. 4. század közepéig működött, a talajvíz ekkor lepte el a színpadot. Mivel ma is tartanak itt színielőadásokat, ezért fából ácsoltak új színpadot a víz fölé.
A színház felett áll az Aszklepiosz-szentély. (Aszklepiosz a gyógyítás istene volt, egyébként Apollón fia.) A nézőtér felett egy kis templom maradványai láthatók, amelyek az i.e. 3. századból származnak. A színháztól balra áll a szentély másik épülete, a kincstár. Itt volt Aszklepiosz szent forrása, amelynek gyógyító vizét sokan hazavitték.
Így nézett ki a város az i.e. 4. században
Aszklepiosz szentélye a színházzal
A színház
A kincstár
A színpad
A színház nézőtere
A színpad
A római korszak
A színházzal szemben egy nagy fürdő épült az i.sz. 2-3. században.
A fürdő
Ez az egész terület tulajdonképpen az ókori város legfontosabb része, az Agóra (vagy Fórum), ez volt a város társadalmi és kereskedelmi központja is.
Fórum
A római fórum
Az út az erdőben vezet tovább
A következő állomás egy olyan épület, amelynek eredeti funkciója nem ismert, de valószínűleg gimnázium volt, vagyis testedzési célokat szolgált, de lehet, hogy egy pogány szent hely volt, amelyet később templommá alakítottak át.
A gimnázium
A következő épület a Vivari-csatorna partján állt, valószínűleg egy római polgár villája volt, amit később, az 5. században palotává építettek át, (az útikönyv írója szerint püspöki palota lehetett), amelynek volt egy háromszög alakú étkezője, innen a neve: Triconch-palota.
A palota maradványai
Mielőtt a következő helyszínhez értünk, tettünk egy kitérőt az erdőben, mert megláttunk egy táblát a fán, ami azt ígérte, hogy feliratos köveket láthatunk. Egy falat láttunk, amihez közelebb lépve, valóban láttuk, hogy a kövek felületébe feliratokat véstek.
A feliratos kövek
A következő helyszínünk az egyik legérdekesebb épület, a keresztelőkápolna volt. Építésekor, a 6. század elején, a Balkán második hasonló építménye volt (az isztambuli Aya Sophia keresztelőkápolnája után). A kápolnát egy régi római fürdő alapjaira építették, 16 gránitból készült jón oszlop áll két koncentrikus körben. A templom egész padlóját mozaikok borítják, sajnos ezeket most nem lehet látni. Az épületet a 6. századig használták eredetei rendeltetése szerint, majd a 14. században egy kisebb templomot építettek a maradványaira.
Távolban a keresztelőkápolna
A kápolna mozaikjai
A jón oszlopok
Ezután letértünk az útról és kimentünk a csatorna partjára, ahol még látszottak a városfal maradványai.
Városfal a csatorna partján
Vivari-csatorna
Vissza az erdőbe
A következő helyszínünk a Nimfeum volt, ami tulajdonképpen egy szökőkút és egy vízvevőhely, vagyis kút, amely a 2. században nyerte el végleges formáját, de alapjai az i.e. 4. századból származnak. A kútba a vizet az 1. században épült aquadukt szállította a völgy másik oldaláról, a mostani Xarré faluból.
Nimfeum
A séta 10. állomása a 6. században épített székesegyház volt. Ez volt a legnagyobb a város 8 temploma közül. A háromhajós bazilika főbejárata a főhajó keleti oldalán található, a főhajó másik végén egy félkör alakú részben állt az oltár. A padlót a templom építésekor még mozaik fedte, később ezt mészkőlapokkal helyettesítették. A templomot többször átépítették, először a 9., majd a 13. században.
A székesegyház

A bazilika szentélye
Miután megcsodáltuk a székesegyház meglepően épségben maradt falait, az út a csatorna partjára vezetett bennünket. Csodálatos volt a kilátás a túlpartra, miközben itt-ott a városfal maradványai bukkantak fel a fák között.
Falmaradvány a csatorna partján
A partra vezető lépcső
A 11. helyszínünk a Szkaiai kapu volt, ez a jó állapotban megmaradt i,e. 4. századi kapu kötötte össze a várost a tóval. A nevét a felfedezőjének köszönheti, aki Vergilius Aeneis-e alapján nevezte el a kaput.
A Szkaiai kapu
A következő kapu az Oroszlános kapu, amelyet i.e. 380-350-ben építettek. Nevét a kapu feletti áthidaló kövön látható oroszlános domborműről kapta, amely sokkal régebbi, mint a kapu, de csak az i.sz. 5. században helyezték oda, azzal a céllal, hogy a szűkebb bejárat könnyebben védhető legyen. Érdekes, hogy a kapu merőlegesen áll a tóra, így a vízről az ellenség nem is láthatta.
Oroszlános kapu
A névadó oroszlán
A kapun átkelve (vagy inkább átbújva) balra egy kutat látunk, amelyet valószínűleg az i.e. 4. században építettek, majd az i.e. 1. században boltozatos tetőt kapott, kifestették és mozaik padlót is kapott.
Timi a kútnál

Miután átmentünk a kapun, már nem is mentünk vissza a tóparti ösvényre, hanem bent maradtunk az egykori városfalakon belül. Ez nagyon jó ötletnek bizonyult, mert fentről gyönyörű volt a kilátás a vízre, és ez az út is az erődhöz vezetett.
Kilátás a tóra
Pihenőhely az ősvényen
A várhoz vezető út
A várfal
Ezután elérkeztünk a sétánk utolsó állomásához, a velencei erődhöz.
Már 2700 éve áll erődítmény ezen a helyen, a korai illír idők óta erre a helyre építették a város erődjét. A mai épületet a velenceiek emelték a 13-14. században, majd az 1930-as években restaurálták. Az erőd tornyának alagsorában rendezték be a múzeumot, ahol az ásatás során talált tárgyakat, pénzérméket, kerámiákat, szobrokat mutatják be. A várudvaron található a kőtár.
Timi a várhoz vezető lépcső előtt


Várfal

A vár egyik bástyája




Várudvar a toronnyal



Timi és egy ágyú

A múzeum
Az ásatáson talált kerámiák
Pillantás a várudvarra
Kőtár
Mozaik a falon
A várudvar a toronnyal
Oszloptöredék
Ókori szobor
Pihenőhely a várudvaron
Kijárat
A vár a kijárattól
Miután elhagytuk a várat, leereszkedtünk egy meredek lépcsőn és a színház mellett visszasétáltunk a bejárathoz.
Szemben a színház
6 óra előtt néhány perccel kijöttünk a parkból, még készítettünk néhány fényképet a csatornán ringatózó csónakokról, a túlparton álló velencei erődről és a kompról. Ezután visszasétáltunk a parkolóba, már ott állt a busz, de még nem szálltunk fel, élveztük a jó levegőt. Fél hétkor az utolsó busszal visszamentünk Saranda-ba, útközben különös betonépítményeket láttunk a Butrinti-tóban, úgy tippeltünk, hogy osztrigatelepek, az útikönyv is megerősítette a gyanúnkat.
Háttérben a velencei erőd
Megérkezett a komp
Kompátkelő
Csónakok a Vivari-csatornán
A parkolóba vezető út
Mocsaras táj
A Hotel Livia bejárata
A buszunk már vár
A tóban osztrigatelepek
A Butrinti-tó
Kis kápolna az út mellett
Megérkeztünk Saranda-ba
Este 7 után érkeztünk vissza Saranda-ba, a kikötő fölött egy ajándékboltban vettünk hűtőmágnest és képeslapot Butrintiről, (mert ott nem volt semmilyen ajándékbolt), aztán bevásároltunk és hazasétáltunk. Otthon megvacsoráztunk, megnéztünk egy romantikus filmet, aztán összepakoltunk és lefeküdtünk aludni.
Szelfi a kikötővel
Naplemente
A kikötő esti fényei
Az ablak festve van!
A tengerparti sétány
Ápr. 25. Saranda
Pénteken reggel 7-kor keltünk, megreggeliztünk, összepakoltunk, aztán még egy utolsó sétát tettünk a parton, elbúcsúztunk a tengertől, megkerestük a kötelező kavicsokat, amit minden városból hozunk. Aztán elsétáltunk a buszállomásra, megvettük a jegyeket, (a buszunk már bent állt), de még volt időnk, így úgy döntöttem, még elszaladok a kikötőbe, mert este észrevettem, hogy csak mágnest vettem a városról, de képeslapot nem. Lementem a parti sétányra, hátha ott is találok egy ajándékboltot, de még egyik sem volt nyitva, így végül tényleg el kellett mennem a kikötőig. Még éppen láttam, (és fel is vettem), ahogy elindul a szárnyashajó Korfura (tegnapelőtt ezzel a járattal mentünk mi is.) Megvettem a képeslapokat, aztán visszamentem az állomásra (addig Timi egy parkban vigyázott a táskákra.)
Reggeli nyitókép
A kihalt strand
Kóbor kutyák a parton
Szemben a kikötő
Búcsúszelfi
Timi a strandon
Én, a tenger és pálmák
Az utcánk a strandról nézve, balra a második házban laktunk
Teknősök a kertben
A házunk, lent a sárga résznél van a bejárat
Már bent áll a buszunk
Jachtkikötő
A parti sétány
Szelfi a parton
Indul a szárnyashajó
Fél 10-kor, pontosan indult a busz, mögöttünk kisgyerekek ültek, illetve egyáltalán nem ültek, hanem ugráltak, így inkább hátramentünk, elég sok üres hely volt a buszon. Útközben a buszból még láttuk az utcánkat, sőt a házunkat is.
Ugyanott tartotunk pihenőt, ahol idefelé, 11.20-tól 11.55-ig álltunk a parkolóban. Durres és Tirana között megint óriási dugó volt, csak lépésben haladtunk, így egyre csökkent az esély, hogy még lesz időnk bemenni a városba.
Az utcánk a buszból
A jegyünk
Háttérben a tenger
Tengerpart pálmákkal
Szemben Korfu
Úton Tirana-ba
A hegy tetején
Az alagút bejárata
Hegycsúcsok a felhők között
Kiszáradt folyómeder
Színes házak a völgyben
Pihenő
Timi a parkolóban
Timi a buszban
Durres szállodái és a tenger
Ház a ház tetején!
Megérkeztünk Tirana-ba
14.40-kor érkeztünk meg a már jól ismert tiranai buszállomásra, úgy döntöttünk, nem kockáztatunk, és már nem megyünk be a városba (volt egy olyan tervem, hogy még megyünk egy kört a központban), ráadásul az eső is esni kezdett, így inkább megebédeltünk egy közeli étteremben, (dönert és souvlakit ettünk), aztán visszamentünk az állomásra. A menetrend szerint négykor indult volna a kisbusz a reptérre (most csak 3 euró volt az út, idefelé négyet fizettünk), de mi foglaltuk el a két utolsó helyet (legelöl ültünk, a sofőr mellett, kicsit szűkösen, de legalább jól láttunk), így már 15.40-kor elindultunk. Szokás szerint óriási dugó volt a városban, de most nem izgultunk, hiszen rengeteg időnk volt estig. Végül kerülőúton mentünk ki a reptérre, a város szélén, lakótelepeken hajtottunk keresztül, és negyed ötkor már ki is értünk. Mivel a gépünk még nem is szerepelt a táblán, beültünk a terminál mellett egy kávézóba, vettünk üdítőt és olvastunk néhány órát. Előtte egy könyvesboltban Timi megvette a szokásos angol nyelvű könyvet - mindenhonnan hoz egyet -, én pedig végre találtam egy könyvet a városról, igaz nem egész Albániáról, ilyet egész héten hiába kerestem.

Buszállomás
Souvlaki tzatzikivel
Itt ebédeltünk
A jobboldali kisbusszal megyünk
Megérkeztünk a reptérre
Kipakolás
Háttérben a gépek
A Teréz anya reptér
Ezeket a könyveket vettük a reptéren
Mon Chéri
8 óra után aztán átmentünk a biztonsági ellenőrzésen, a terminálban nagyon kényelmes, napozóágyszerű székeken ültünk, nagyon tetszett a díszítés is, a falakat és az oszlopokat helyi szőnyegeket idéző minták borították. Végül 10 óra helyett 22.25-kor szálltunk fel, 23.35-kor pedig már le is szálltunk Pesten. Én majdnem végig aludtam, Timi azt mesélte, olyan erős volt a turbulencia, hogy a pilóta rászólt a személyzetre, hogy ők is üljenek le és kössék be magukat!
Itt a tavasz!
Az oszlopokon is "szőnyegdíszítés"
Kényelmes székek, itt vártunk
A falon is szőnyegeket idéző díszítés
A reptéri buszon OTP-s reklám
Indulunk
Megérkeztünk Budapestre
Ápr. 26.
Néhány órát üldögéltünk a reptéren, (közben megterveztük a nyári német utunkat), aztán a 2.20-as reptéri busszal kimentünk a Ferihegy vasútállomásra, 3 óra után néhány perccel indult a vonatunk. Én fél 5-kor Szolnokon átszálltam (Timi továbbment Debrecenbe), aztán a Lökösházi vonattal továbbmentem Tiszatenyőre (itt sem szálltam még át életemben!), innen indult a vonat 5 óra után a vonat Szentesre, amiről Hékéden kellett átszállnom a csongrádira. (A kalauz a debreceni vonaton a jegyemet látva érdeklődve kérdezte, hogy is fogok eljutni Csongrádra, amikor elmondtam neki, nagyot nézett!) Végül 6.38-kor szálltam le Csongrádon (közben kivilágosodott!), elballagtam a buszállomásra, majd hazabicikliztem. 7 óra után már otthon is voltam.
Indul a 200E
Ferihegy, vasútállomás
Indul a vonatunk
Szolnok
Hékéd
Csongrád, vasútállomás
A kint vásárolt könyvek
Források:
Albánia – Wikipédia
Tirana – Wikipédia
Berat – Wikipédia
Korfu – Wikipédia
Korfu (település) – Wikipédia
Gjirokastra – Wikipédia
Buthróton – Wikipédia
Dienes Tibor: Albánia (4. kiadás)