2025. június 1., vasárnap

Antalya

  Antalya

2025. május 24-31.

Előkészületek:

Egy Erasmus+ projekt keretében utaztam Törökországba, 10 diákkal és Margó kolléganőmmel. Eredetileg Litvániába mentünk volna, de néhány hónappal az utazás előtt a litván partnerünk lemondta az utat, így új partnert kellett keresnünk. Szerencsére néhány nappal később jelentkezett egy némettanár Antalya városából, vele kezdtük szervezni az utat. A diákok felvették a kapcsolatot a fogadó családokkal, sajnos a török diákok nem nagyon beszéltek németül, így sokszor angolul kellett kommunikálniuk. Emiatt a feladatok nagy részét is úgy terveztük, hogy itthon előkészítjük őket, ott már csak ki kell egészíteni vagy be kell fejezni őket. Mivel mindannyian először jártunk Törökországban, kíváncsian vártuk, milyen élményekben lesz részünk.

Törökország egy kb. 85 milliós ország, területe kisebb részben Európában, nagyobb része Ázsiában fekszik, ezért az ország kultúrája igen változatos, ötvözi a keleti és a nyugati hagyományokat. Törökország legnagyobb városa a 15 milliós Isztanbul, de a fővárosa az 5 milliós Ankara, itt székel a parlament is. Az ország 1923 óta köztársaság, politikai rendszerének alapjai Mustafa Kemal Atatürk irányítása alatt az 1920-as és 30-as években szilárdultak meg. (Róla még sokat fogunk hallani.)

Törökország területének 80%-a 500 méternél magasabban fekszik a tengerszint felett, legmagasabb pontja az 5166 méter magas Ararát. Az ország nagy része a Fekete-tenger és a Földközi-tenger között elhelyezkedő Anatóliai-félszigeten fekszik, partvonala összesen 8372 km hosszú, határain belül 15 sziget található és van két tengerszorosa a Boszporusz és a Dardanellák (a kettő között található a Márvány-tenger).

Anatólia az ókorban több civilizációnak és királyságnak volt a bölcsője. Éltek itt akkádok, asszírok és hettiták, majd az ókori görög kultúra kezdett itt terjedni. A Perzsa Birodalom terjeszkedését Nagy Sándor törte meg, majd a rómaiak erősítették meg az uralmukat. A 7. századtól folyamatos háborúskodás zajlott a muszlimok ellen, majd a terület a 14. századig a szeldzsukok kezén maradt. A közülük kiváló oszmánok megdöntötték a Bizánci Birodalmat, hatalmuk a Perzsa-öböltől Magyarországig, Egyiptomtól a Kaukázusig terjedt és végül az első világháború után hullott szét a birodalmuk. 1923. október 29-én kikiáltották a köztársaságot, az ország vezetője Mustafa Kemal Atatürk lett, aki modern, világi és nyugat-orientált államot hozott létre.

Május 24.

Szombaton reggel 6.30-kor indultunk el, (előtte még beszaladtam az újságoshoz a megrendelt ajándékkönyvekért), a Vándortanyánál találkozott a két busz. Útközben esett az eső, de 8 után néhány perccel így is felértünk Pestre. Sikerült a terminálhoz közel parkolni, (az új szabályok szerint csak 5 percet tölthetünk a parkolóban, különben fizetni kell, de sikerült gyorsan kipakolni a bőröndöket), felmentünk a lépcsőn és már meg is érkeztünk. Mivel időben voltunk, még várnunk kellett a becsekkolásra, kicsit dolgoztunk a prezentáción. Mivel az Antalya-ból érkező gép késett, mi is késve szálltunk fel, 11.35 helyett 12.25-kor. Bár nem vettünk külön ülőhelyet, de szerencsére mindannyian egymás mellett, két sorban ültünk, így mindenki oda ült, ahová akart, és volt 4 ablak melletti ülésünk is.

Úton Budapestre

Ferihegy, Liszt Ferenc Repülőtér

Csoportkép bőröndökkel

Leszállt a gépünk

Felhők felett


Távolban egy tó

Szelfi a gépen

Felhők és hegyek


Leszálltunk Antalya-ban

Végül 15.45-kor szálltunk le, (15.00 helyett), ráadásul nagyon sokat kellett várnunk a bőröndökre, a török vendéglátóink már nagyon türelmetlenek voltak, 10 percenként megkérdezték Messenger-en, hogy hol vagyunk már! Mikor végre kijutottunk a terminálból, a diákok és a szülők plakátokkal és virágcsokrokkal vártak minket. A diákokat elvitték a családok, minket pedig Mehmet vitt be a városba, ami szerencsére csak néhány kilométerre van.

Mehmet és Margó

Gabó és párja

Zita és Vera vendéglátóikkal

Zita és új családja

Margóval és Mehmettel

A nemzetközi terminál

Eszter és családja

Úton a központba

Óriási török zászló

Mivel az óvárosba nem lehet autóval behajtani, Mehmet leparkolt az óvároson kívül egy parkolóban és onnan gyalog próbáltuk megkeresni a szállodánkat. Nem volt egyszerű, több embert is megkérdeztünk, mire megtaláltuk. (Akkor még nem sejtettük, hogy ezután minden este ez lesz a kötelező programunk: eltévedni az óváros szűk sikátoraiban.)

Hadriánus kapuja

Az egykori városfal maradványai

Megmet a bőröndömmel az óvárosban

A szállodánk

A hotel bejárata

Lenti társalgó

A földszinti folyosó, balra a teraszra vezető ajtó

A főépület dekorációja

Medence

Az udvar részlete

Miután bejelentkeztünk a szállodába (gyönyörű, tradicionális, terméskőből és fából épült ház, hangulatos belső kerttel és úszómedencével), kipakoltunk a szobáinkban (egy kisebb épületben vannak, mindkét szoba nagyon szép, tágas és kényelmes), elindultunk felfedezni a várost. 

Antalya egy kb. 2,5 milliós város a Földközi-tenger partján, a török riviéra fővárosaként is emlegetik. A várost gyűrűként öleli körül a Torosz-hegység, ennek köszönheti különleges éghajlatát: a hegység által körbezárt síkságon megreked a tenger felől érkező levegő. Egyébként éghajlata mediterrán jellegű, az év 365 napjából 300-ban süt a nap!
A város története a hellenisztikus időkre vezethető vissza, melyet a közelben talált romok is bizonyítanak. Antalya alapításáról a következő legenda kering: Krisztus előtt a 2. században II. Attalosz pergamoni király elrendelte, hogy találják meg számára a világ legszebb táját: a földi paradicsomot. Emberei ezt a helyet választották, a király pedig várost építtetett itt, amelynek az Attaleia nevet adta, ez módosult később Antalaya-ra. (Ezt a történetet Mehmet is nagyon büszkén mesélte el nekünk.) 
Az óváros, a "Kaleici" a város központi része, az itt látható, műemléki védelem alatt álló (és többnyire szépen felújított) török és görög házak a bizánci, a római és a szeldzsuk építészet és kultúra nyomait viselik.

Az óváros egyik hangulatos utcája

Szuvenírbolt egy belső udvarban

Torony a Hadrianus-kapu mellett

Először a Hadrianus-kaput néztük meg (török nevének jelentése: "A három kapu"), ez a város egyik legrégebbi és legjelentősebb nevezetessége. A reprezentatív kapu a városfal része, két oldalán két torony díszíti, Hadrianus római császár egyik látogatásának emlékére készült a 2. században. (A pontos dátum nem ismert, mert a császár kétszer is járt Kis-Ázsiában.)

Hadrianus-kapu

Háttérben egy minaret


Tipikus török ház erkéllyel

Halétterem





Miután bolyongtunk egy kicsit az óváros nyüzsgő és (megdöbbentően tiszta) sikátoraiban, amelyeket szállodák, éttermek és helyi kézműves termékeket árusító üzletek szegélyeztek, kiértünk a tengerpartra. Közvetlenül a parton áll a 14 méter magas Hidirlik-torony, amely szintén a 2. században épült a Római Birodalom idején. Azt feltételezik, hogy eredetileg egy római konzul mauzóleuma volt, később a város védelmi rendszerének részévé vált, használták tengeri megfigyelésre, katonai raktárként, majd őrtoronyként és világítótoronyként is. Jelenleg régészeti ásatásokat végeznek körülötte és egy kilátóteraszt építenek mellé.
Mi is megcsodáltuk a tengeri kilátást, érdekes volt, hogy olyan párás volt a levegő, hogy az öböl túlpartján álló hegyeknek csak a körvonalait láttuk.

A tenger a Hidirlik-torony mellett


Hidirlik-torony

Török cica

Emlékmű a Karaalioglu-parkban





A Sehzade Korkut mecset és minaretje





Tekeli Mehmet pasa mecset



Miután újra végigsétáltunk az óvároson, kiértünk annak északi szélére, itt áll a város másik ikonikus épülete, a 9. században kőből épült, ötszög alaprajzú bizánci óratorony, amelynek mind a négy oldalán egy-egy óralap található.


Óratorony

Villamosmegálló

Az Óratorony mellett beültünk egy étterembe, gránátalmalevet ittunk, pide-t rendeltünk, közben Mehmet elmagyarázta, hogy a pizza szó a török pide, pita szavakból származik. A vacsora végén kaptunk egy-egy pohár teát is. (Ez itt ingyen jár nemcsak az éttermi vacsorák végén, hanem minden vásárláskor is.)

Gránátalmalé

Itt vacsoráztunk

Sajtos, húsos és zöldséges pide

Saláta


Tea, hagyományos formájú pohárban

Vacsora után elbúcsúztunk Mehmettől, vettünk ásványvizet és megpróbáltunk hazatalálni a szállodánkba, de kiderült ez nem is olyan egyszerű. Nem aggódtunk, nagyon hangulatos volt a kivilágított épületek között sétálni, újra megnéztük a Hadrianus-kaput, a vele szemben álló Karakas mecset minaretjét, lefényképeztük az óriási pálmafákat, amelyek az Atatürk (mi más?) utcát szegélyezték. A kapu közelében nagy élet volt, fiatalok ültek az évezredes romokon, zenéltek és énekeltek.






Hadrianus-kapu éjjel

Szelfi a kapu előtt




Óriási pálmák

Narancsfa



A Karakas mecset minaretje

Atatürk utca


Utcazene a Hadrianus-kapu alatt

Miután végre megtaláltuk a hazavezető utat, még kiültünk a szálloda kertjébe, beírtuk egy táblázatba az aznapi számlákat, egészen tízig kint maradtunk. Aztán a szobában kipakoltam, lezuhanyoztam és alvás. (Mivel az óváros közepén lakunk, egész éjjel hallottam a közeli pubok, diszkók, éttermek zenéjét, de ez nem zavart meg az alvásban.) Lefekvés előtt még megnéztem a Loki-meccs összefoglalóját: megvertük a Fehérvárt, így bennmaradt a Loki!!

A szállodánk bejárata

Díszkút az udvaron


Úszómedence


Itt dolgoztunk este


Az emeletre vezető lépcső

Az emeleti folyosó

A szobám ajtaja

Hálószoba




Zuhanyzó a fürdőben

Kilátás az ablakomból a szálloda udvarára

Kilátás a sikátorra


Május 25.
Vasárnap a diákok a családokkal töltötték a napot, minket pedig Mehmet meghívott egy igazi, tradicionális reggelire. Felszólított bennünket, hogy ne reggelizzünk a szállodában, de a bőséges svédasztalt látva, ezt nem tudtuk betartani. Különleges krémeket, salátákat, rengeteg zöldséget, töltött padlizsánt láttunk, próbáltam mindenből egy pici adagot szedni, hogy minél többfélét megkóstolhassak. 

Reggeli kép az ablakból


Kép a szobám falán


Hagyományos hímzés, mint dekoráció

A szobám részlete, napfényben


Könyvespolc a társalgóban

Földszinti terasz


A hotel hátsó bejárata


Svédasztal



Itt reggeliztünk



Kóstoló

... a narancsfa alatt

Teknős



Úszómedence

Miután megreggeliztünk, a Hadrianus-kapunál 9-kor felvett bennünket Mehmet, a kocsiban ült a felesége és a kislánya, Melissa is. Egy Antalya központjától 11 km-re fekvő, nagyon különleges helyre mentünk, a neve Pasa Kir Bahcesi. Tulajdonképpen egy étterem, amely kis pavilonokból áll, ahol hagyományos török VAN-reggelit szolgálnak fel. Nagyon hangulatos, mindenütt fák, asztalok, szökőkutak, játszótér, állatok (páva és rengeteg macska); itt tényleg az egész család jól érezheti magát! Fél tízkor értünk oda, találkoztunk az iskola igazgatóhelyettesével és a családjával, aztán elkezdtünk enni... és kb. fél egyig egyfolytában ettünk! Állítólag itt ez a szokás, legalábbis vasárnap délelőtt, amikor ráérnek. Itt is rengeteg különböző ételt kóstoltunk meg, a kávét egy szamovárhoz hasonló szerkezetben főzték és persze itt sem maradhatott el a kötelező tea. Bár nem szoktam kávét inni, de ezt a hagyományos török kávét muszáj volt megkóstolnom. Nem is volt olyan rossz, pedig itt teljesen másképpen készítik: a kávét, a vizet és a cukrot együtt főzik, a zaccal együtt öntik ki a csészékbe (a zaccból pedig aztán jósolni is lehet).
Az étterem weboldala: Pasha Country Garden

Az étterem bejárata

Színes házak

Szökőkút


Kávéfőző


Kilátás a hegyekre

Egy hagyományos házikó belső tere

Kényelmes padok kilim-párnákkal




VAN-reggeli


Középen bazlama


Macskaház




Elefánt



Cicák




Páva rabságban













Török kávé

Szelfi Margóval

Úton hazafelé

Melissa és Margó

Az eredeti terv szerint még sétáltunk volna egyet a közeli termelői piacon, de Mehmet úgy ítélte meg, ehhez már túl meleg van, ezért inkább visszamentünk a városba. Egy óra után néhány perccel kiraktak bennünket a város legnépszerűbb strandján, a Konyaalti-strandon. A várostól nyugatra fekvő, 7 km hosszú, aprókavicsos strandon csodaszép kilátás és a Földközi-tenger kristálytiszta vize várt ránk, így gyorsan bevetettük magunkat a hullámok közé.

Konyaalti-strand
















Ilyen tiszta a víz!





Végül 5-kor befejeztük a strandolást, búcsút vettünk a parttól, és elindultunk vissza a városba. Először végigsétáltunk a kb. 2 km hosszú sétányon, mindenütt bárok, éttermek sorakoztak. A strand végén egy felvonó felvitt bennünket a sziklák tetejére, (gyönyörű volt a kilátás a tengerpartra, a hegyekre és a városra!), onnan pedig villamossal hazamentünk. Ez az úgynevezett "régi villamos", ami a strandot köti össze az óvárossal. Tényleg elég retró volt, de kártyával lehetett fizetni pillanatok alatt.

Szelfi a parton

















Felvonó

Kilátás fentről















A "régi" villamos

Utazunk hazafelé

Megérkeztünk

Háromnegyed hétkor szálltunk le a villamosról, úgy döntöttünk, ha már a hosszúra nyúlt reggeli miatt kimaradt az ebéd, akkor ideje lesz vacsorázni. Egy Buda (!) nevű étterembe ültünk be, kellemes élőzene szólt, a kertben nem is volt túl meleg, a pincér hagyományos csirkegulyást ajánlott, fehér bort ittunk hozzá.



A Karakas-mecset bejárata

Hadrianus-kapu

Újra az óvárosban





Buda étterem


Borozunk



Güvecte Tavuk Sote


Az óváros éjjel

Vacsora után hazaindultunk, persze most sem találtuk meg a legrövidebb utat, de azért valahogy hazaértünk a szállodába. (Előtte kipróbáltuk, hogy jutunk el a másnapi célunkhoz, az "új villamos" megállójához.


Május 26.
Hétfőn reggel megint a gazdag svédasztalnál indult a napunk, (elvileg csak 8-tól van reggeli, de megkérdeztük, jöhetünk-e korábban, természetesen megoldották!), ezúttal is próbáltam mindent megkóstolni, de ez lehetetlennek bizonyult. Reggeli után Mehmet utasításait követve (a tegnap este begyakorolt útvonalon) megkerestük az új villamos megállóját, megvettük a jegyet (érdekes, hogy itt az út közepén a járdaszigetet zárták el sorompókkal, ott kell kártyával megvenni a jegyet), valamiért nem fogadta el a kártyámat, így Margó vette meg mindkettőnkét, aztán ... vártunk egy jó 20 percet, mert az állítólag 5 percenként közlekedő villamos nem jött. Viszont a közlekedési vállalat munkatársa többször is megnyugtatott mindenkit, hogy várjunk türelmesen, mert jönni fog! 


Reggeli

Villamosmegálló

Jön a villamosunk!

Úton

A Fatih nevű megállóban kellett leszállnunk, kb. 30 perc alatt értünk oda. Mehmet megkért bennünket, hogy néhány megállóval előtte szóljunk, ő pedig küld értünk egy iskolabuszt. Az iskola ugyanis a városon kívül, egy erdőben van, tömegközlekedéssel nem lehet megközelíteni, a diákokat vagy a szülők viszik autóval, vagy iskolabusszal közlekednek. Amikor mondtuk, hogy nekünk is megfelel az iskolabusz, közölte, hogy nincs szerencsénk, mert a diákok közül senki sem lakik az óváros környékén, így oda nem közlekedik az iskolabusz! Így viszont minden reggel értünk kellett jönni a villamosmegállóba. Vártunk, de kiderült, hogy a hegyen, nem messze az iskolától útépítés zajlik, így óriási dugó van, beragadt az értünk küldött busz is, így kb. félórát vártunk. 


Megérkeztünk

Felüljáró a megállóban

Végül 10 előtt nem sokkal érkeztünk az iskolába, Mehmet már várt bennünket, végre találkoztunk a diákokkal, jól érezték magukat a családdal előző nap, volt, akit jachtozni vittek, volt, aki vidámparkban volt, de a legtöbben (hozzánk hasonlóan) a tengerparton töltötték a napot. 
Az iskola tényleg egy erdő közepén áll, semmi nincs a közelében, óriási épületkomplexum, kb. 20 éve épült. 





Először megnéztük a diákok prezentációját, (a török és a magyar diákok is készítettek ilyet), aztán a török diákok elmentek vizsgázni, mi pedig készítettünk egy csoportképet. (Mehmet szólt, hogy ne az Atatürk-szobor elé, hanem mellé álljunk, hogy ne takarjuk el a "törökök atyját". 














Prezentálásra készen















Csoportkép a suli előtt




Ezután megnéztük az iskolát, bejártuk a termeket, az udvaron a "mini állatkertet", voltunk a tornateremben, az ebédlőben, az uszodában, a színházteremben, az óvodások épületében, közben Mehmet rengeteg információt osztott meg velünk az iskoláról. Elmondta, hogy az óvodától a gimnáziumig tanulnak itt a diákok, különböző épületekben, a Bahcesehir név Isztambul egyik kerületének a neve, onnan származik az iskola, de ma már több 100 van belőle Törökországban és külföldön is. Ez egy magániskola, a diákok 10.000 eurót (kb. 4 millió forintot) fizetnek évente tandíjként, de vannak, akik tandíjmentesek. A tanárokat csak egy évre alkalmazzák, minden évben eldöntik, maradhatnak-e a következő tanévre is. Az iskolába kb. 2000 diák jár, óvodától a gimnáziumig. A szülők nem jöhetnek be az iskola területére, egy a bejáratnál kialakított helyiségben kell megvárniuk a gyerekeket. 

Itt kell várniuk a szülőknek, háttérben az iskola alapítója



Serlegek

Kutya a szülői váró közepén

A recepció

Büfé az udvaron

Pálmafa az iskolaudvaron

Ez nem nekünk szólt - de jólesett!


Tornaterem

Állatkert



A robotika-teremben

3D-s nyomtatók

Mehmet magyaráz



Ebédlő

Salátabár


Az uszoda bejárata

Uszoda

Színházterem


Zeneszoba








A kicsik folyosója


A kicsik munkái



Az óvoda előtt

Minden csoportszobának saját kertje van



Iskolakert









Folyosó

Igazgatói iroda

Erasmus-út Lettországban



Háló az emeletek között


Zeneszoba



Robotika-terem

Terepasztal



Pihenő az udvaron



Fél egykor befejeztük az iskolabejárást, visszamentünk az ebédlőbe és megebédeltünk. Mehmet elmesélte, hogy általában hetente 2-3-szor esznek húst, de az ebédlő közepén egy bőséges salátabár várja a diákokat, akik szabadon szedhetnek a 6-7 féle salátából. 

Ebéd a menzán

Ebédelünk

Ebéd után, egy órakor beszálltunk egy iskolabuszba, és a török diákokkal együtt bementünk a városba, megnéztük Antalaya egyik büszkeségét, a világ legnagyobb alagúttal rendelkező akváriumát. A halak, cápák (sőt néha búvárok) körülöttünk, sőt a fejünk felett úszkáltak, nagyon tetszett, hogy a halak élőhelyét jól megtervezett helyszíneken (néha meglepő díszletekkel) mutatták be. (Részletek és több kép itt.)

Beszállás az iskolabuszba

Iskolabuszon

Akvárium

Lépcsőház






























Kb. 40 percet töltöttünk az akváriumban, aztán elsétáltunk a néhány percre lévő tengerpartra. A török diákok nem mehettek be a vízbe, de mi megint strandoltunk egy jót. A diákok 4-kor visszamentek az iskolabusszal a suliba, mi viszont még maradtunk. Végül 5-kor mi is elindultunk vissza a városba, a már megszokott úton: gyalog végig a strandon, aztán a lifttel fel a partról a sziklára és végül villamossal haza.



Csoportkép a tengerparton





Kilátás fentről a partra


Negyed hétkor értünk vissza a városba, megint próbaútra indultunk, hiszen másnap reggel nem a suliban találkozunk a diákokkal, hanem ők jönnek be az óvárosba és az Atatürk-háznál kezdődik a program. Óvatosságból kipróbáltuk, hogy jutunk el oda, kiderült, hogy egyáltalán nem bonyolult, gyorsan megtaláltuk. Hazafelé jövet a Tavuk Dünyasi nevű étteremben vacsoráztunk

Atatürk utca pálmákkal



A városfal maradványa

Városháza

Atatürk-ház


Az étterem 

Házi limonádé

Kekiklim pirzola

Ayran

Itt ültünk

Miután jóllaktunk, hazaindultunk, közben még vásárolgattunk, vettünk egy ajándékboltban édességet, lekvárt, kávét és teát. Otthon még kiültünk dolgozni a szálloda kertjébe, éjfél utánig dolgoztunk, aztán még hajmosás, éjjel fél 3-kor feküdtem le.

Utca esernyőkkel


Müezzin a szálloda kertjében

Éjszakai műszak a kertben

Munka az úszómedence mellett

Május 27.

Kedden reggel ráérősen reggeliztünk, (csak fél 9-re mentünk le), ezúttal nem kellett kivillamosoznunk az iskolában, mert a program az óvárosban kezdődött. Az Atatürk-ház előtt találkoztunk a diákokkal (Mehmet hozta őket iskolabusszal), az eredeti program szerint megnéztük volna a házat és az óvárost, majd délután mentünk volna hajózni, de a kapitány telefonált, hogy délutánra nagyon erős szelet jósoltak, menjünk minél hamarabb, mert lehet, hogy délután már nem tudunk kifutni. Így átvariáltuk a programot, felcseréltük a városnézést a hajózással és 10-kor elindultunk a kikötőbe. Egy meredek lépcsőn kellett leereszkedni, mivel siettünk, alig tudtunk körülnézni, pedig gyönyörű parkok, pálmák voltak mindenütt.

Reggeli hangulat a szálloda udvarán

Reggeli

Reggelizünk




Hadrianus-kapu

Úton a kikötőbe

Csoportkép a kikötő felett

A kikötőt körülvevő fal

Kikötő











A hajónk!

Beszállás



Fél 11-kor tengerre szálltunk, nagyon klassz volt az út, bár erősen hullámzott a tenger és elég erősen fújt a szél. De azért élveztük a hajókázást, a diákok a hajó elején napoztak, fel lehetett menni a tetőre is, kellemes zene szólt, integettünk a mellettünk elhaladó kalózhajóknak és a többi jachtnak. Kb. egyórás út után értünk el a Düden-vízeséshez (vagyis a két Düden-vízesés egyikéhez), amelyet több ezer éves geológiai folyamatok alakítottak ki, és amelynek vize 40 méter magasból zuhan a Földközi-tenger vizébe. (Mehmet szerint ez a legnagyobb olyan vízesés, amelynek vize közvetlenül a Földközi-tengerbe ömlik.) Rengeteg fényképet és videót csináltunk, sőt vettünk egy hivatalos képet is, amit a kapitány csinált a csoportról. (A török diákok sajnos nem jöhettek velünk, nekik az úszás mellett a hajókázás is tilos!)

Szelfi a jachton

Antalya kikötője a vízről

Házak a sziklán












Düden-vízesés


Margóval és Eszterrel

Csoportkép a vízesés előtt






























Újra a kikötőben

Háromnegyed egykor értünk vissza a kikötőbe, a diákok kipróbálták a vicces fagyist, aztán visszamásztunk a meredek lépcsőn a szikla tetejére és újra az óvárosban voltunk.








A kikötő fentről



Park a kikötő fölött







Negyed 2-kor már az Atatürk-ház előtt álltunk. Mehmet egy volt egyetemi évfolyamtársa fogadott bennünket, mondott néhány szót a házról, aztán felfedeztük az épületet. (A diákoknak feladatuk is volt, a Simi által összeállított kérdéssort kellett megválaszolniuk.) Az épületet egyébként Atatürk 1930-as (és 1935-ös) látogatásának emlékére rendezték be. (Részletek és több kép itt.)

Atatürk-ház













Kilátás az ablakból


Az épület északról

Miután megnéztük az épületet (és megválaszoltuk a kérdéseket), elengedtük a diákokat, hogy önállóan fedezzék fel az óvárost, illetve vásároljanak, egyenek-igyanak. Mi beültünk kávézni és fagyizni, sétáltunk, aztán megkerestük a Mark bevásárlóközpontot, ahol a találkozó volt. (Jóval messzebb volt, mint gondoltuk.) Mivel a plázával szemben volt egy mecset, úgy beszéltük meg, aki meg akarja nézni, jöjjön egy kicsit hamarabb a megbeszélt helyre, végül csak Zita volt kíváncsi a mecsetre, így kendőt kötöttünk a fejünkre és bementünk. (Részletek és több kép itt.)


Fagyizó

MarkAntalya

Murat Pasa mecset

Margóval és Zitával a mecset előtt


A mennyezet díszítése



Miután megnéztük a mecsetet, találkoztunk a diákokkal, csináltunk egy-két csoportképet a pláza előtt, aztán ők felszálltak az iskolabuszra, (ami persze késett és a tilosban állt meg), mi pedig még bementünk a plázába vásárolni.



MarkAntalya

Beszállás az iskolabuszba


A pláza 



Homokozó a plázában

Útközben hazafelé megnéztük a Balibey mecsetet, vásároltunk a bazárban, aztán csináltunk néhány fényképet az óvárosban, ezek alapján készítenek majd a diákok egy kollázst Antalya építészetéről.

Balibey mecset



A bazár bejárata


Óratorony





Esernyők az utca felett

Építészeti részletek az óvárosban























Este hétkor hivatalos vacsorán vettünk részt a Kalici Meyhanesi étteremben, itt is sokféle előételt kóstoltunk, a főfogás, (a hal) csak este 9-kor érkezett meg az asztalunkhoz! 

Az étterem bejárata

Az étterem előtt

Előételek


Saláta




Betűrejtvény az alátéten

A vacsora

Gyümölcstál

Halva édesen

Tea

Kiscica a széken

A vacsora este 11-ig tartott, ezután hazasétáltunk a szállodába és éjjel fél 3-ig dolgoztunk.

Óvárosi hangulat éjszaka

Május 28.
Szerdán negyed 9-kor reggeliztünk, aztán elindultunk az iskolába. Útközben a villamosmegállóig még készítettünk néhány képet a diákok kollázsához. 


Napfelkelte a szálloda ablakából

Reggeli















Hadrianus-kapu


Negyed 10-kor indult a villamos, 9.40-kor megérkeztünk a Fatih megállóba. 10 után néhány perccel már az iskolában voltunk.

Villamosmegálló


Megérkeztünk

Felüljáró

A diákok bementek az első néhány órára, aztán megnéztünk egy bemutatót arról, hogyan készül a valódi török kávé. Délelőtt a magyar és török diákok együtt dolgoztak a feladatokon, szavakat gyűjtöttek a háromnyelvű (magyar-török-német) szótárhoz.




Kávéfőzés

Közös munka






Fél egykor megebédeltünk, aztán egykor beszálltunk az iskolabuszba és elmentünk a Güver-kanyonba, ahol egy kb. 10 kilométeres gyalogtúra várt ránk. Mielőtt elindultunk egy hivatásos túravezető (az iskola egyik testneveléstanára) ismertette a szabályokat, (egy nemzeti park területén vagyunk!) aztán nekiindultunk. Szerencsére nem volt megerőltető az út, (alig emelkedett, inkább séta volt, mint túra), de a meleg miatt így is jól elfáradtunk. A kilátás viszont csodálatos volt, végig a kb. 2 km hosszú, 30 méter széles és 115 méter mély szurdok mellett vezetett az út,  (a szurdok állítólag kb. 1 millió év alatt alakult ki), a végén három folyó völgyét is láttuk, körben pedig mindenütt hegyek magasodtak. Ezúttal nem volt olyan párás a levegő, így többet láttunk a hegyekből, mint az előző napokon.

Ebéd a menzán

Beszállás az iskolabuszba

A szurdok bejárata


Eligazítás



Indult a túra







Kilátóterasz a szurdok szélén

















Csoportkép a szurdoknál





Négykor értünk vissza a bejárathoz, az egyik iskolabusz elvitte a diákokat, de mi már nem fértünk be, a másik viszont csak egy félóra múlva jött, így várnunk kellett.

Iskolabusz



Útközben megálltunk egy kilátóterasznál, ahonnan gyönyörű volt a kilátás Antalya-ra és a hegyoldal egyik vízesésére, amely mellett Atatürk óriási fejét láthattuk.


A háttérben Antalya





Vízesés Atatürk fejével

Ezután levittek bennünket egészen a Dokuma megállóig, a Fatih-nál át kellett volna mennünk az autópálya feletti felüljárón, itt viszont csak "átcikáztunk" az autók között az úton, (mert zebra persze itt sincs) és már fel is szállhattunk a villamosra.

Dokuma megálló

Jön a villamos

Fél 6 után szálltunk le a villamosról, hazafelé még bevásároltunk (sikerült venni egy Törökországról szóló könyvet, pedig eddig egyet sem láttam a szuvenírboltokban!), aztán pihentünk egy kicsit a szállodában. A takarítónőnk kidobta a csokrot, amit még Mehmettől kaptunk szombaton, de levett róla egy szál rózsát, és azzal díszítette a szív alakban összehajtogatott törölközőket.

Hadrianus-kapu

Szuvenírbolt


Az utcánk

Kreatív takarítónőnk alkotása

Hétkor újra sétálni indultunk, ezúttal az Óratorony környékét akartuk felfedezni. Útközben persze megint fényképeztük az építészeti részleteket.

Kerámiák







Tekeli Mehmet pasa mecset



Zenészek a mecset előtt

A mecset bejárata

Minaret

Óratorony



Miközben a lemenő napot csodáltuk, a háttérben megláttuk a Yivli minaret mecset 38 méter magas, bordázott minaretjét, amely Antalya egyik szimbóluma. Az épület eredete a 13. század elejére nyúlik vissza, amikor a várost elfoglaló szeldzsukok mecsetet építettek egy itt álló romos bizánci templom helyére. Az eredeti mecset valószínűleg elpusztult, de a 14. században újjáépítették. A hatkupolás mecset később különböző célokat szolgált, a 20. században pl. itt működött Antalya város múzeuma is.

Az Yivli minaret mecset bordázott tornya





Miután kifényképeztük magunkat, elindultunk nyugat felé, az óváros és a modern városrész határán (itt jár a villamos is), az út szélén az óváros egykori falának maradványait láthattuk, az út és a szikla széle között pedig  (itt volt az egykori temető), Zincirkiran Mehmet bey türbéjét, azaz temetkezőhelyét láthatjuk, amely 1377-ben épült és 3 szarkofág található benne. Közvetlenül mellette a Güzl Sanatlar művészeti galéria épülete, előtte egy üveggel fedett árokban egy vízvezeték feltárt maradványait láthatjuk.


A "régi villamos" az óváros határán

A városfal tornya


A bordás minaret


Zincirkiran Mehmet bey türbéje

Torony és pálmák

Háttérben a galéria

A törbe


Galéria




Antalya óvárosa minaretekkel

Háttérben a tenger





Az óváros tetői




A kikötőbe vezető lift

Kikötő








Bár nehéz volt megválni a kikötő, a tenger és a hegyek látványától, továbbindultunk és a néhány méterre található tágas tér közepén megpillantottuk Mustafa Kemal Atatürk monumentális emlékművét. Mivel már sötétedett, elindultunk vissza az óvárosba, egy pizzériában megvacsoráztunk (gombás, tejszínes tésztát ettünk), aztán hazasétáltunk a szállodába.

Emlékmű

Villamos

Az emlékmű észak felől




Óratorony


Óvárosi hangulat



A pizzéria

Kifestő az alátéten

Színes ceruzával

Tejszínes, gombás tészta


Vacsorázunk

Május 29.
Csütörtökön fél 8-kor reggeliztünk, fél 9-kor indultunk a villamosmegállóba. A diákok az iskolából indultak 9-kor bérelt busszal, úgy beszéltük meg, hogy minket a Dokuma megállóban vesznek majd fel. Már 9-re odaértünk a megállóba, de sejtettük, hogy időbe telik, mire ideérnek. Végül csak 10-kor jöttek, megint dugó volt fent a hegyen az útépítés miatt, Mehmet nagyon ideges volt, mert így csúszott a program. Mivel volt egy kis időnk, bementünk a megálló melletti parkba (a neve Dokumapark), ahol először színes házakat láttunk, (még a kerítéseket is színes ceruzák díszítették), úgy tippeltünk, gyerekek művészeti oktatását szolgálják. Az egyik sétányon egy bekerített részhez értünk, szerencsére nyitva volt a kapu, így bementünk. Olyasmi volt, mint a Mini Magyarország Szarvason: híres törökországi épületek makettjeit láthattuk, főleg mecseteket, palotákat, de volt néhány emlékmű is.

A szálloda udvara

Kaktusz

Reggeli



Információs tábla a villamoson

Dokuma megálló

Lakótelep

Dokumapark











A makettpark bejárata




Az isztanbuli vasútállomás


Isztanbul, Ciragan-palota


Yaliboyu házak, Amasya


Antalya, szeldzsuk hajógyár

Mezőgazdasági Bank, Ankara

Hősök emlékműve

A trójai faló

Dolmabahce mecset, Isztanbul


Atatürk mauzóleuma, Ankara


Cicák


Végül 10 után megérkezett a busz, a diákok már jó hangulatban voltak, az ülések között tanították egymást táncolni. Útközben sötét felhőket láttunk, a török diákok szülei azt mondták, Antalya-ban szakadt az eső, de mi szerencsére megúsztuk.


Fekete felhők

Pihenő egy benzinkútnál

Végül fél 12-kor értünk Side-be, a parkolóban tevéket láttunk, de nem volt idő tevegelni.
Side egy ókori város, történelme a 7. századig vezethető vissza, a török riviérán található, Manavgat város közelében, kb. 75 km-re Antalya-tól. 

A várost az aiolok (egy ókori görög törzs) alapították, nevének jelentése (állítólag) "gránátalma", ami az itt vert pénzérméken is látható. (Más források szerint Danaosz egyik lányáról, Szidáról kapta a nevét.) A várost a Nagy Sándort követő évszázadokban a szeleukidák, sőt az egyiptomiak is birtokolták. Fénykorát az i.e. 2-3. században élte, amikor gyümölcsöző kapcsolatot ápolt a Római birodalommal. Ekkor épült számos meghatározó épülete. A 4. századtól kezdve földrengések, tűzvész pusztította, arabok fosztogatták, így veszített jelentőségéből, a 10. századra pedig teljesen elhagyatottá vált. 1895-ben Kréta szigetéről érkeztek ide törökök, akik újjáépítették és benépesítették a várost.

Tevék

A látogatóközpont fala


Ahogy elhagytuk a látogatóközpont modern épületét, máris egy gyönyörű, ókori romhoz értünk. A Nymphaeum egy háromszintes, római kori szökőkút, az i. sz. 2. századból származik, valószínűleg a város vízellátó rendszerének része volt. A görög mitológiában szereplő nimfáknak, a források és patakok istennőinek szentelték, (innen a neve), gazdagon díszítették szobrokkal és domborművekkel.

A Nymphaeum oszlopai

Nymphaeum

Sajnos, arra nem volt időnk, hogy vezetéssel megnézzük az ásatások területét (a híres római színházat és az agórát is csak a kerítésen kívülről láttuk), de a kisvonattal végigmentünk a területen, egészen a félszigeten fekvő óvárosig.

Kisvonat


Beszállás

A kisvonaton

Balra az agóra oszlopai



11.45-kor szálltunk le a kisvonatról, innen egy egyenes út vezetett le egészen a kikötőig. Szabadprogramot adtunk a diákoknak, aki akart vásárolhatott, fagyizhatott, mi pedig Mehmettel és egy helyi idegenvezetővel lesétáltunk a partra. A főutcát szépen restaurált hagyományos házak szegélyezték, mindegyikben üzletek, éttermek, bárok működtek.

Megérkeztünk az óvárosba

Ásatások mindenütt

Side óvárosának főutcája



Az üveg alatt romok

Hagyományos faerkély

Pontosan délben értünk le a kikötőbe, gyönyörű volt a tengerpart, színes hajók, vitorlások, jachtok ringatóztak a zöldeskék tengeren, a parton pálmafák, sütött a nap, kellemes szél fújt, csodaszép volt minden!








Közvetlenül a tengerparton állnak két ókori templom romjai is, először a Pallasz Athéné-ről elnevezett templom romjait, (részletek és több kép itt), majd közvetlenül a parton Apolló templomának 5 megmaradt, égbe nyúló oszlopát csodáltuk meg. (Részletek és több kép itt.)

Pallasz Athéné temploma

Apolló temploma

Az öt megmaradt oszlop


Tengerpart



Apolló és (balra) Athéné templomának romjai


Kikötő

Atatürk szobra a parton

A tenger

Romos ház

Kisvonat

Miután visszasétáltunk a főutcán, összegyűjtöttük a diákokat, aztán a kisvonattal visszamentünk a parkolóba és újra felszálltunk a buszra. 

Néhány perc alatt átértünk a következő helyszínünkre, a Manavgat-vízeséshez. Megvettük a jegyet, aztán néhány perc alatt elsétáltunk a vízesés pereméhez. Bár nem túl nagy magasságból zuhan alá a víz (csak 4 méter magas), de elég nagy a vízhozama, és olyan szép, hogy ez díszítette az 5 lírás bankjegyet. Fotóztunk, szelfiztünk a vízesés és a folyó mellett, aztán vásároltunk az árusoknál, majd visszaszálltunk a buszra.

A vízesés bejárata

Manavgat-vízesés




A Manavgat-folyóval







Háromnegyed kettőkor indultunk tovább, útközben kis falvakon mentünk keresztül, láttunk nagyon szép és nagyon leromlott állapotú házakat is. Az utat végig hegyek szegélyezték, némelyiknek a tetején havat is láttunk!

Juhnyáj


 A háttérben havas hegycsúcsok




Három előtt néhány perccel értünk egy Gebiz nevű faluba, a falu melletti temetőben egy kétnyelvű (török-magyar) emléktáblát láttunk, amely szerint ebben a faluban egykor magyarok éltek.




Háromkor visszaszálltunk a buszba, kb. félóra múlva visszaértünk a városba, megálltunk egy olyan étteremnél, ami köftére specializálódott. Megkóstoltuk ezt a jellegzetes török ételt, ami tulajdonképpen a mi fasírtunkra hasonlít (természetesen más fűszerezéssel). Sült paprikát, babsalátát és lepénykenyeret ettünk hozzá, az ayran és egy pohár tea pedig ingyen járt a menühoz.

Megérkeztünk az étteremhez



Jobbra babsaláta

Köfte sült paprikával

Baklava

Itt ebédeltünk

Ebéd után a diákok visszamentek az iskolába, ahonnan a szülők hazavitték őket, mi pedig a közeli villamosmegállóba indultunk. Útközben megnéztük az étterem mellett álló óriási  mecsetet és a mellette álló modern iskolaépületet. Elég sokat vártunk a villamosra, de végül fél 6-kor hazaértünk.





Villamosmegálló

Napozó macska

Hazaértünk

Este írt Mehmet, hogy találkozzunk az Atatürk-emlékműnél, így újra útnak indultunk. Beültünk abba a teaházba, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a kikötőre, megbeszéltük, mi legyen a számlákkal, aztán hazaindultunk. Útközben próbáltunk kivenni pénzt az automatákból, de elég drágának bizonyult.

Az Óratoronynál

Atatürk-emlékmű


Kilátás a tengerre

A szállodában még fél 2-ig dolgoztunk, osztottunk-szoroztunk, a számlákat rendeztük. Hajnali fél 3-kor feküdtünk le.


Május 30.
Pénteken fél 8-kor reggeliztünk, 9-kor már a Fatih állomáson voltunk, fél 10-kor megérkeztünk az iskolába. A diákok bementek néhány tanórára, mi pedig megbeszélést folytattunk Mehmettel és az iskolavezetéssel, értékeltük a projektet és megbeszéltük az őszi látogatásuk időpontját (szeptember végén, október elején jönnek). 

Reggeli

Fatih

Az iskolában


Megbeszélés teával

Ezután egy kézműves-programon vettünk részt, sablon segítségével textiltáskákat díszítettünk, nagyon szép alkotások születtek.
















Fél egykor megebédeltünk, mivel péntek van, sokkal nagyobb volt a választék, többféle főétel közül választhattunk, sőt rengeteg gyümölcs és többféle süti is volt. 

Ebéd

Banán és eper



Salátabár


Süti






Az ebédlő



Miután jóllaktunk, még készítettünk egy közös csoportképet a török diákokkal, aztán iskolabuszra szálltunk és kimentünk a Kent-erdőbe, ami tulajdonképpen egy szabadidőpark, ahol piknikeztünk egyet, a török diákok (és a szüleik) által készített ételeket és italokat kóstoltuk meg, megkaptuk a részvételt igazoló okleveleket és az ajándékokat. Közben a török és magyar diákok együtt táncoltak, (mindkét nép hagyományos táncát megtanították egymásnak), röplabdáztak, aztán megnéztük azt a vízesést, amit nemrég alulról már láttunk. 

Közös csoportkép

Megérkeztünk

A Kent-erdő bejárata







Vízesés

A háttérben Antalya





Lányok a vízesés felett

Eszter, Gabó és a kutya



Hagyományos török sátor

A sátor bejárata

A sátor belseje

Csillár

Díszkút


Röplabda

Oklevélátadás


















A török diákok és Mehmet



Közös tánc














Kóstoló


Éppen befejeztük a pikniket, amikor 3 óra körül óriási vihar tört ki, szakadni kezdett az eső. Gyorsan összeszedtünk mindent, aztán a park bejáratánál behúzódtunk egy fedett épületbe. Sajnos, az iskolabuszok csak 4 után tudtak értünk jönni, így elég sokat kellett várnunk, de mire visszaértünk az iskolába, újra kisütött a nap.

Zuhog az eső

Megjött a busz

Újra az iskolában

Mivel a suliban a végzősök báljára készültek, (még tűzijátékot is szerveztek!), Mehmet nem tudott elvinni bennünket a villamosmegállóba, így ezúttal mi is iskolabusszal mentünk le a városba. Minden busznak megvan a saját útvonala, és mindegyiken egy-egy felnőtt kíséri a diákokat. A miénk a 228-as volt, ez a Dokuma-nál tett ki bennünket, innen villamossal utaztunk tovább.

Az iskolabuszok megállója

Rengeteg busz a parkolóban

Ez lesz a mi buszunk

17.40-kor értünk vissza az óvárosba, hazasétáltunk, (közben még készítettünk néhány képet az épületekről), aztán pihentünk egy órát a szállodában.

Leszálltunk a villamosról

Az "esernyős" utca












Este hétkor újra útnak indultunk, amikor átmentünk a Hadrianus-kapu alatt, észrevettük, hogy egy vastag üveglappal fedték be a középső kapu alatti részt, úgy tűnt, hogy egy divatbemutatóra készülnek. Karina (Margó lánya) ötletét megfogadva a Luna Garden nevű helyen vacsoráztunk, ez tulajdonképpen egy gyönyörű kert, ahol több, különbözőféle ételt és italt kínáló étterem és bár működik, bárhol ülünk le, a QR-kóddal működő étlapról bármit lehetett rendelni. Először végigsétáltunk a területen, (rengeteg növény, pálmafa, kellemes zene, nagyon hangulatos volt), a kert másik oldalát egy fal zárja le, a kapuja egy kis óvárosi utcára nyílik. Vélül leültünk a fal tövében egy kellemes helyre, mojito-t rendeltünk (klasszikus és gránátalmás) és mindketten tejszínes, gombás, zöldséges csirkét ettünk, nagyon finom volt.

Üveglap a kapu alatt


A Karakas mecset minaretje

Atatürk utca híddal


Luna Garden (az Atatürk utca felől)



A Luna Garden bejárata az óváros felől


Mojito

Tejszínes, gombás, zöldséges csirke


Vacsora előtt

Itt ültünk

Fél 11-kor még elsétáltunk az Óratoronyhoz, megnéztük a kivilágított kikötőt, 



A kikötőbe vezető lift

A kivilágított kikötő

Az öböl fényei

Az óváros



Május 31.
Szombaton korán keltünk, 5.30-kor már indultunk is a Hadrianus-kapuhoz. (Reggelizni persze nem tudtunk, de készítettek nekünk úticsomagot a szállodában.) Mehmet már várt minket, kivitt bennünket a reptérre, 6 óra után meg is érkeztünk. A diákok elég későn jöttek, ráadásul többször is ellenőriztek bennünket (hosszú sorokat kellett végigállni), így kezdtünk izgulni, elérjük-e a gépet. Persze, végül elértük, 9 után néhány perccel felszálltunk, fél 12 után leszálltunk, megvártuk a bőröndöket, csináltunk egy csoportképet (Gabó és Csani nélkül, ők Pesten maradtak), aztán busszal hazaindultunk.

A szobám hajnalban

A terasz

Hadrianus-kapu

Antalya, repülőtér

Beszállás



Mindjárt indulunk

Gurulunk

Felszállás






Otthon vagyunk



Ferihegy 

Csoportkép Ferihegyen


Források:

Antalya

   Antalya 2025. május 24-31. Előkészületek: Egy Erasmus+ projekt keretében utaztam Törökországba, 10 diákkal és Margó kolléganőmmel. Eredet...