Úton Budapestre
Ferihegy, Liszt Ferenc Repülőtér
Csoportkép bőröndökkel
Leszállt a gépünk
Felhők felett
Távolban egy tó
Szelfi a gépen
Felhők és hegyek
Leszálltunk Antalya-ban
Végül 15.45-kor szálltunk le, (15.00 helyett), ráadásul nagyon sokat kellett várnunk a bőröndökre, a török vendéglátóink már nagyon türelmetlenek voltak, 10 percenként megkérdezték Messenger-en, hogy hol vagyunk már! Mikor végre kijutottunk a terminálból, a diákok és a szülők plakátokkal és virágcsokrokkal vártak minket. A diákokat elvitték a családok, minket pedig Mehmet vitt be a városba, ami szerencsére csak néhány kilométerre van.
Mehmet és Margó
Gabó és párja
Zita és Vera vendéglátóikkal
Zita és új családja
Margóval és Mehmettel
A nemzetközi terminál
Eszter és családja
Úton a központba
Óriási török zászló
Mivel az óvárosba nem lehet autóval behajtani, Mehmet leparkolt az óvároson kívül egy parkolóban és onnan gyalog próbáltuk megkeresni a szállodánkat. Nem volt egyszerű, több embert is megkérdeztünk, mire megtaláltuk. (Akkor még nem sejtettük, hogy ezután minden este ez lesz a kötelező programunk: eltévedni az óváros szűk sikátoraiban.)
Hadriánus kapuja
Az egykori városfal maradványai
Megmet a bőröndömmel az óvárosban
A szállodánk
A hotel bejárata
Lenti társalgó
A földszinti folyosó, balra a teraszra vezető ajtó
A főépület dekorációja
Medence
Az udvar részlete
Miután bejelentkeztünk a szállodába (gyönyörű, tradicionális, terméskőből és fából épült ház, hangulatos belső kerttel és úszómedencével), kipakoltunk a szobáinkban (egy kisebb épületben vannak, mindkét szoba nagyon szép, tágas és kényelmes), elindultunk felfedezni a várost.
Antalya egy kb. 2,5 milliós város a Földközi-tenger partján, a török riviéra fővárosaként is emlegetik. A várost gyűrűként öleli körül a Torosz-hegység, ennek köszönheti különleges éghajlatát: a hegység által körbezárt síkságon megreked a tenger felől érkező levegő. Egyébként éghajlata mediterrán jellegű, az év 365 napjából 300-ban süt a nap!
A város története a hellenisztikus időkre vezethető vissza, melyet a közelben talált romok is bizonyítanak. Antalya alapításáról a következő legenda kering: Krisztus előtt a 2. században II. Attalosz pergamoni király elrendelte, hogy találják meg számára a világ legszebb táját: a földi paradicsomot. Emberei ezt a helyet választották, a király pedig várost építtetett itt, amelynek az Attaleia nevet adta, ez módosult később Antalaya-ra. (Ezt a történetet Mehmet is nagyon büszkén mesélte el nekünk.)
Az óváros, a "Kaleici" a város központi része, az itt látható, műemléki védelem alatt álló (és többnyire szépen felújított) török és görög házak a bizánci, a római és a szeldzsuk építészet és kultúra nyomait viselik.
Az óváros egyik hangulatos utcája
Szuvenírbolt egy belső udvarban
Torony a Hadrianus-kapu mellett
Először a Hadrianus-kaput néztük meg (török nevének jelentése: "A három kapu"), ez a város egyik legrégebbi és legjelentősebb nevezetessége. A reprezentatív kapu a városfal része, két oldalán két torony díszíti, Hadrianus római császár egyik látogatásának emlékére készült a 2. században. (A pontos dátum nem ismert, mert a császár kétszer is járt Kis-Ázsiában.)
Hadrianus-kapu
Háttérben egy minaret
Tipikus török ház erkéllyel
Halétterem
Miután bolyongtunk egy kicsit az óváros nyüzsgő és (megdöbbentően tiszta) sikátoraiban, amelyeket szállodák, éttermek és helyi kézműves termékeket árusító üzletek szegélyeztek, kiértünk a tengerpartra. Közvetlenül a parton áll a 14 méter magas Hidirlik-torony, amely szintén a 2. században épült a Római Birodalom idején. Azt feltételezik, hogy eredetileg egy római konzul mauzóleuma volt, később a város védelmi rendszerének részévé vált, használták tengeri megfigyelésre, katonai raktárként, majd őrtoronyként és világítótoronyként is. Jelenleg régészeti ásatásokat végeznek körülötte és egy kilátóteraszt építenek mellé.
Mi is megcsodáltuk a tengeri kilátást, érdekes volt, hogy olyan párás volt a levegő, hogy az öböl túlpartján álló hegyeknek csak a körvonalait láttuk.
A tenger a Hidirlik-torony mellett
Hidirlik-torony
Török cica
Emlékmű a Karaalioglu-parkban
A Sehzade Korkut mecset és minaretje
Tekeli Mehmet pasa mecset
Miután újra végigsétáltunk az óvároson, kiértünk annak északi szélére, itt áll a város másik ikonikus épülete, a 9. században kőből épült, ötszög alaprajzú bizánci óratorony, amelynek mind a négy oldalán egy-egy óralap található.
Óratorony
Villamosmegálló
Az Óratorony mellett beültünk egy étterembe, gránátalmalevet ittunk, pide-t rendeltünk, közben Mehmet elmagyarázta, hogy a pizza szó a török pide, pita szavakból származik. A vacsora végén kaptunk egy-egy pohár teát is. (Ez itt ingyen jár nemcsak az éttermi vacsorák végén, hanem minden vásárláskor is.)
Gránátalmalé
Itt vacsoráztunk
Sajtos, húsos és zöldséges pide
Saláta
Tea, hagyományos formájú pohárban
Vacsora után elbúcsúztunk Mehmettől, vettünk ásványvizet és megpróbáltunk hazatalálni a szállodánkba, de kiderült ez nem is olyan egyszerű. Nem aggódtunk, nagyon hangulatos volt a kivilágított épületek között sétálni, újra megnéztük a Hadrianus-kaput, a vele szemben álló Karakas mecset minaretjét, lefényképeztük az óriási pálmafákat, amelyek az Atatürk (mi más?) utcát szegélyezték. A kapu közelében nagy élet volt, fiatalok ültek az évezredes romokon, zenéltek és énekeltek.
Hadrianus-kapu éjjel
Szelfi a kapu előtt
Óriási pálmák
Narancsfa
A Karakas mecset minaretje
Atatürk utca
Utcazene a Hadrianus-kapu alatt
Miután végre megtaláltuk a hazavezető utat, még kiültünk a szálloda kertjébe, beírtuk egy táblázatba az aznapi számlákat, egészen tízig kint maradtunk. Aztán a szobában kipakoltam, lezuhanyoztam és alvás. (Mivel az óváros közepén lakunk, egész éjjel hallottam a közeli pubok, diszkók, éttermek zenéjét, de ez nem zavart meg az alvásban.) Lefekvés előtt még megnéztem a Loki-meccs összefoglalóját: megvertük a Fehérvárt, így bennmaradt a Loki!!
A szállodánk bejárata
Díszkút az udvaron
Úszómedence
Itt dolgoztunk este
Az emeletre vezető lépcső
Az emeleti folyosó
A szobám ajtaja
Hálószoba
Zuhanyzó a fürdőben
Kilátás az ablakomból a szálloda udvarára
Kilátás a sikátorra
Május 25.
Vasárnap a diákok a családokkal töltötték a napot, minket pedig Mehmet meghívott egy igazi, tradicionális reggelire. Felszólított bennünket, hogy ne reggelizzünk a szállodában, de a bőséges svédasztalt látva, ezt nem tudtuk betartani. Különleges krémeket, salátákat, rengeteg zöldséget, töltött padlizsánt láttunk, próbáltam mindenből egy pici adagot szedni, hogy minél többfélét megkóstolhassak.
Reggeli kép az ablakból
Kép a szobám falán
Hagyományos hímzés, mint dekoráció
A szobám részlete, napfényben
Könyvespolc a társalgóban
Földszinti terasz
A hotel hátsó bejárata
Svédasztal
Itt reggeliztünk
Kóstoló
... a narancsfa alatt
Teknős
Úszómedence
Miután megreggeliztünk, a Hadrianus-kapunál 9-kor felvett bennünket Mehmet, a kocsiban ült a felesége és a kislánya, Melissa is. Egy Antalya központjától 11 km-re fekvő, nagyon különleges helyre mentünk, a neve Pasa Kir Bahcesi. Tulajdonképpen egy étterem, amely kis pavilonokból áll, ahol hagyományos török VAN-reggelit szolgálnak fel. Nagyon hangulatos, mindenütt fák, asztalok, szökőkutak, játszótér, állatok (páva és rengeteg macska); itt tényleg az egész család jól érezheti magát! Fél tízkor értünk oda, találkoztunk az iskola igazgatóhelyettesével és a családjával, aztán elkezdtünk enni... és kb. fél egyig egyfolytában ettünk! Állítólag itt ez a szokás, legalábbis vasárnap délelőtt, amikor ráérnek. Itt is rengeteg különböző ételt kóstoltunk meg, a kávét egy szamovárhoz hasonló szerkezetben főzték és persze itt sem maradhatott el a kötelező tea. Bár nem szoktam kávét inni, de ezt a hagyományos török kávét muszáj volt megkóstolnom. Nem is volt olyan rossz, pedig itt teljesen másképpen készítik: a kávét, a vizet és a cukrot együtt főzik, a zaccal együtt öntik ki a csészékbe (a zaccból pedig aztán jósolni is lehet).
Az étterem bejárata
Színes házak
Szökőkút
Kávéfőző
Kilátás a hegyekre
Egy hagyományos házikó belső tere
Kényelmes padok kilim-párnákkal
VAN-reggeli
Középen bazlama
Macskaház
Elefánt
Cicák
Páva rabságban
Török kávé
Szelfi Margóval
Úton hazafelé
Melissa és Margó
Az eredeti terv szerint még sétáltunk volna egyet a közeli termelői piacon, de Mehmet úgy ítélte meg, ehhez már túl meleg van, ezért inkább visszamentünk a városba. Egy óra után néhány perccel kiraktak bennünket a város legnépszerűbb strandján, a Konyaalti-strandon. A várostól nyugatra fekvő, 7 km hosszú, aprókavicsos strandon csodaszép kilátás és a Földközi-tenger kristálytiszta vize várt ránk, így gyorsan bevetettük magunkat a hullámok közé.
Konyaalti-strand
Ilyen tiszta a víz!
Végül 5-kor befejeztük a strandolást, búcsút vettünk a parttól, és elindultunk vissza a városba. Először végigsétáltunk a kb. 2 km hosszú sétányon, mindenütt bárok, éttermek sorakoztak. A strand végén egy felvonó felvitt bennünket a sziklák tetejére, (gyönyörű volt a kilátás a tengerpartra, a hegyekre és a városra!), onnan pedig villamossal hazamentünk. Ez az úgynevezett "régi villamos", ami a strandot köti össze az óvárossal. Tényleg elég retró volt, de kártyával lehetett fizetni pillanatok alatt.
Szelfi a parton
Felvonó
Kilátás fentről
A "régi" villamos
Utazunk hazafelé
Megérkeztünk
Háromnegyed hétkor szálltunk le a villamosról, úgy döntöttünk, ha már a hosszúra nyúlt reggeli miatt kimaradt az ebéd, akkor ideje lesz vacsorázni. Egy Buda (!) nevű étterembe ültünk be, kellemes élőzene szólt, a kertben nem is volt túl meleg, a pincér hagyományos csirkegulyást ajánlott, fehér bort ittunk hozzá.
A Karakas-mecset bejárata
Hadrianus-kapu
Újra az óvárosban
Buda étterem
Borozunk
Güvecte Tavuk Sote
Az óváros éjjel
Vacsora után hazaindultunk, persze most sem találtuk meg a legrövidebb utat, de azért valahogy hazaértünk a szállodába. (Előtte kipróbáltuk, hogy jutunk el a másnapi célunkhoz, az "új villamos" megállójához.
Május 26.
Hétfőn reggel megint a gazdag svédasztalnál indult a napunk, (elvileg csak 8-tól van reggeli, de megkérdeztük, jöhetünk-e korábban, természetesen megoldották!), ezúttal is próbáltam mindent megkóstolni, de ez lehetetlennek bizonyult. Reggeli után Mehmet utasításait követve (a tegnap este begyakorolt útvonalon) megkerestük az új villamos megállóját, megvettük a jegyet (érdekes, hogy itt az út közepén a járdaszigetet zárták el sorompókkal, ott kell kártyával megvenni a jegyet), valamiért nem fogadta el a kártyámat, így Margó vette meg mindkettőnkét, aztán ... vártunk egy jó 20 percet, mert az állítólag 5 percenként közlekedő villamos nem jött. Viszont a közlekedési vállalat munkatársa többször is megnyugtatott mindenkit, hogy várjunk türelmesen, mert jönni fog!
Reggeli
Villamosmegálló
Jön a villamosunk!
Úton
A Fatih nevű megállóban kellett leszállnunk, kb. 30 perc alatt értünk oda. Mehmet megkért bennünket, hogy néhány megállóval előtte szóljunk, ő pedig küld értünk egy iskolabuszt. Az iskola ugyanis a városon kívül, egy erdőben van, tömegközlekedéssel nem lehet megközelíteni, a diákokat vagy a szülők viszik autóval, vagy iskolabusszal közlekednek. Amikor mondtuk, hogy nekünk is megfelel az iskolabusz, közölte, hogy nincs szerencsénk, mert a diákok közül senki sem lakik az óváros környékén, így oda nem közlekedik az iskolabusz! Így viszont minden reggel értünk kellett jönni a villamosmegállóba. Vártunk, de kiderült, hogy a hegyen, nem messze az iskolától útépítés zajlik, így óriási dugó van, beragadt az értünk küldött busz is, így kb. félórát vártunk.
Megérkeztünk
Felüljáró a megállóban
Végül 10 előtt nem sokkal érkeztünk az iskolába, Mehmet már várt bennünket, végre találkoztunk a diákokkal, jól érezték magukat a családdal előző nap, volt, akit jachtozni vittek, volt, aki vidámparkban volt, de a legtöbben (hozzánk hasonlóan) a tengerparton töltötték a napot.
Az iskola tényleg egy erdő közepén áll, semmi nincs a közelében, óriási épületkomplexum, kb. 20 éve épült.
Először megnéztük a diákok prezentációját, (a török és a magyar diákok is készítettek ilyet), aztán a török diákok elmentek vizsgázni, mi pedig készítettünk egy csoportképet. (Mehmet szólt, hogy ne az Atatürk-szobor elé, hanem mellé álljunk, hogy ne takarjuk el a "törökök atyját".
Prezentálásra készen
Csoportkép a suli előtt
Ezután megnéztük az iskolát, bejártuk a termeket, az udvaron a "mini állatkertet", voltunk a tornateremben, az ebédlőben, az uszodában, a színházteremben, az óvodások épületében, közben Mehmet rengeteg információt osztott meg velünk az iskoláról. Elmondta, hogy az óvodától a gimnáziumig tanulnak itt a diákok, különböző épületekben, a Bahcesehir név Isztambul egyik kerületének a neve, onnan származik az iskola, de ma már több 100 van belőle Törökországban és külföldön is. Ez egy magániskola, a diákok 10.000 eurót (kb. 4 millió forintot) fizetnek évente tandíjként, de vannak, akik tandíjmentesek. A tanárokat csak egy évre alkalmazzák, minden évben eldöntik, maradhatnak-e a következő tanévre is. Az iskolába kb. 2000 diák jár, óvodától a gimnáziumig. A szülők nem jöhetnek be az iskola területére, egy a bejáratnál kialakított helyiségben kell megvárniuk a gyerekeket.
Itt kell várniuk a szülőknek, háttérben az iskola alapítója
Serlegek
Kutya a szülői váró közepén
A recepció
Büfé az udvaron
Pálmafa az iskolaudvaron
Ez nem nekünk szólt - de jólesett!
Tornaterem
Állatkert
A robotika-teremben
3D-s nyomtatók
Mehmet magyaráz
Ebédlő
Salátabár
Az uszoda bejárata
Uszoda
Színházterem
Zeneszoba
A kicsik folyosója
A kicsik munkái
Az óvoda előtt
Minden csoportszobának saját kertje van
Iskolakert
Folyosó
Igazgatói iroda
Erasmus-út Lettországban
Háló az emeletek között
Zeneszoba
Robotika-terem
Terepasztal
Pihenő az udvaron
Fél egykor befejeztük az iskolabejárást, visszamentünk az ebédlőbe és megebédeltünk. Mehmet elmesélte, hogy általában hetente 2-3-szor esznek húst, de az ebédlő közepén egy bőséges salátabár várja a diákokat, akik szabadon szedhetnek a 6-7 féle salátából.
Ebéd a menzán
Ebédelünk
Ebéd után, egy órakor beszálltunk egy iskolabuszba, és a török diákokkal együtt bementünk a városba, megnéztük Antalaya egyik büszkeségét, a világ legnagyobb alagúttal rendelkező akváriumát. A halak, cápák (sőt néha búvárok) körülöttünk, sőt a fejünk felett úszkáltak, nagyon tetszett, hogy a halak élőhelyét jól megtervezett helyszíneken (néha meglepő díszletekkel) mutatták be. (Részletek és több kép itt.) Beszállás az iskolabuszba
Iskolabuszon
Akvárium
Lépcsőház
Kb. 40 percet töltöttünk az akváriumban, aztán elsétáltunk a néhány percre lévő tengerpartra. A török diákok nem mehettek be a vízbe, de mi megint strandoltunk egy jót. A diákok 4-kor visszamentek az iskolabusszal a suliba, mi viszont még maradtunk. Végül 5-kor mi is elindultunk vissza a városba, a már megszokott úton: gyalog végig a strandon, aztán a lifttel fel a partról a sziklára és végül villamossal haza.
Csoportkép a tengerparton
Kilátás fentről a partra
Negyed hétkor értünk vissza a városba, megint próbaútra indultunk, hiszen másnap reggel nem a suliban találkozunk a diákokkal, hanem ők jönnek be az óvárosba és az Atatürk-háznál kezdődik a program. Óvatosságból kipróbáltuk, hogy jutunk el oda, kiderült, hogy egyáltalán nem bonyolult, gyorsan megtaláltuk. Hazafelé jövet a Tavuk Dünyasi nevű étteremben vacsoráztunk
Atatürk utca pálmákkal
A városfal maradványa
Városháza
Atatürk-ház
Az étterem
Házi limonádé
Kekiklim pirzola
Ayran
Itt ültünk
Miután jóllaktunk, hazaindultunk, közben még vásárolgattunk, vettünk egy ajándékboltban édességet, lekvárt, kávét és teát. Otthon még kiültünk dolgozni a szálloda kertjébe, éjfél utánig dolgoztunk, aztán még hajmosás, éjjel fél 3-kor feküdtem le.
Utca esernyőkkel
Müezzin a szálloda kertjében
Éjszakai műszak a kertben
Munka az úszómedence mellett
Május 27.
Kedden reggel ráérősen reggeliztünk, (csak fél 9-re mentünk le), ezúttal nem kellett kivillamosoznunk az iskolában, mert a program az óvárosban kezdődött. Az Atatürk-ház előtt találkoztunk a diákokkal (Mehmet hozta őket iskolabusszal), az eredeti program szerint megnéztük volna a házat és az óvárost, majd délután mentünk volna hajózni, de a kapitány telefonált, hogy délutánra nagyon erős szelet jósoltak, menjünk minél hamarabb, mert lehet, hogy délután már nem tudunk kifutni. Így átvariáltuk a programot, felcseréltük a városnézést a hajózással és 10-kor elindultunk a kikötőbe. Egy meredek lépcsőn kellett leereszkedni, mivel siettünk, alig tudtunk körülnézni, pedig gyönyörű parkok, pálmák voltak mindenütt.
Reggeli hangulat a szálloda udvarán
Reggeli
Reggelizünk
Hadrianus-kapu
Úton a kikötőbe
Csoportkép a kikötő felett
A kikötőt körülvevő fal
Kikötő
A hajónk!
Beszállás
Fél 11-kor tengerre szálltunk, nagyon klassz volt az út, bár erősen hullámzott a tenger és elég erősen fújt a szél. De azért élveztük a hajókázást, a diákok a hajó elején napoztak, fel lehetett menni a tetőre is, kellemes zene szólt, integettünk a mellettünk elhaladó kalózhajóknak és a többi jachtnak. Kb. egyórás út után értünk el a Düden-vízeséshez (vagyis a két Düden-vízesés egyikéhez), amelyet több ezer éves geológiai folyamatok alakítottak ki, és amelynek vize 40 méter magasból zuhan a Földközi-tenger vizébe. (Mehmet szerint ez a legnagyobb olyan vízesés, amelynek vize közvetlenül a Földközi-tengerbe ömlik.) Rengeteg fényképet és videót csináltunk, sőt vettünk egy hivatalos képet is, amit a kapitány csinált a csoportról. (A török diákok sajnos nem jöhettek velünk, nekik az úszás mellett a hajókázás is tilos!)
Szelfi a jachton
Antalya kikötője a vízről
Házak a sziklán
Düden-vízesés
Margóval és Eszterrel
Csoportkép a vízesés előtt
Újra a kikötőben
Háromnegyed egykor értünk vissza a kikötőbe, a diákok kipróbálták a vicces fagyist, aztán visszamásztunk a meredek lépcsőn a szikla tetejére és újra az óvárosban voltunk.
A kikötő fentről
Park a kikötő fölött
Negyed 2-kor már az Atatürk-ház előtt álltunk. Mehmet egy volt egyetemi évfolyamtársa fogadott bennünket, mondott néhány szót a házról, aztán felfedeztük az épületet. (A diákoknak feladatuk is volt, a Simi által összeállított kérdéssort kellett megválaszolniuk.) Az épületet egyébként Atatürk 1930-as (és 1935-ös) látogatásának emlékére rendezték be. (Részletek és több kép itt.) Atatürk-ház
Kilátás az ablakból
Az épület északról
Miután megnéztük az épületet (és megválaszoltuk a kérdéseket), elengedtük a diákokat, hogy önállóan fedezzék fel az óvárost, illetve vásároljanak, egyenek-igyanak. Mi beültünk kávézni és fagyizni, sétáltunk, aztán megkerestük a Mark bevásárlóközpontot, ahol a találkozó volt. (Jóval messzebb volt, mint gondoltuk.) Mivel a plázával szemben volt egy mecset, úgy beszéltük meg, aki meg akarja nézni, jöjjön egy kicsit hamarabb a megbeszélt helyre, végül csak Zita volt kíváncsi a mecsetre, így kendőt kötöttünk a fejünkre és bementünk. (Részletek és több kép itt.) Fagyizó
MarkAntalya
Murat Pasa mecset
Margóval és Zitával a mecset előtt
A mennyezet díszítése
Miután megnéztük a mecsetet, találkoztunk a diákokkal, csináltunk egy-két csoportképet a pláza előtt, aztán ők felszálltak az iskolabuszra, (ami persze késett és a tilosban állt meg), mi pedig még bementünk a plázába vásárolni.
MarkAntalya
Beszállás az iskolabuszba
A pláza
Homokozó a plázában
Útközben hazafelé megnéztük a Balibey mecsetet, vásároltunk a bazárban, aztán csináltunk néhány fényképet az óvárosban, ezek alapján készítenek majd a diákok egy kollázst Antalya építészetéről.
Balibey mecset
A bazár bejárata
Óratorony
Esernyők az utca felett
Építészeti részletek az óvárosban
Este hétkor hivatalos vacsorán vettünk részt a Kalici Meyhanesi étteremben, itt is sokféle előételt kóstoltunk, a főfogás, (a hal) csak este 9-kor érkezett meg az asztalunkhoz!
Az étterem bejárata
Az étterem előtt
Előételek
Saláta
Betűrejtvény az alátéten
A vacsora
Gyümölcstál
Halva édesen
Tea
Kiscica a széken
A vacsora este 11-ig tartott, ezután hazasétáltunk a szállodába és éjjel fél 3-ig dolgoztunk.
Óvárosi hangulat éjszaka
Május 28.
Szerdán negyed 9-kor reggeliztünk, aztán elindultunk az iskolába. Útközben a villamosmegállóig még készítettünk néhány képet a diákok kollázsához.
Napfelkelte a szálloda ablakából
Reggeli
Hadrianus-kapu
Negyed 10-kor indult a villamos, 9.40-kor megérkeztünk a Fatih megállóba. 10 után néhány perccel már az iskolában voltunk.
Villamosmegálló
Megérkeztünk
Felüljáró
A diákok bementek az első néhány órára, aztán megnéztünk egy bemutatót arról, hogyan készül a valódi török kávé. Délelőtt a magyar és török diákok együtt dolgoztak a feladatokon, szavakat gyűjtöttek a háromnyelvű (magyar-török-német) szótárhoz.
Kávéfőzés
Közös munka
Fél egykor megebédeltünk, aztán egykor beszálltunk az iskolabuszba és elmentünk a Güver-kanyonba, ahol egy kb. 10 kilométeres gyalogtúra várt ránk. Mielőtt elindultunk egy hivatásos túravezető (az iskola egyik testneveléstanára) ismertette a szabályokat, (egy nemzeti park területén vagyunk!) aztán nekiindultunk. Szerencsére nem volt megerőltető az út, (alig emelkedett, inkább séta volt, mint túra), de a meleg miatt így is jól elfáradtunk. A kilátás viszont csodálatos volt, végig a kb. 2 km hosszú, 30 méter széles és 115 méter mély szurdok mellett vezetett az út, (a szurdok állítólag kb. 1 millió év alatt alakult ki), a végén három folyó völgyét is láttuk, körben pedig mindenütt hegyek magasodtak. Ezúttal nem volt olyan párás a levegő, így többet láttunk a hegyekből, mint az előző napokon.
Ebéd a menzán
Beszállás az iskolabuszba
A szurdok bejárata
Eligazítás
Indult a túra
Kilátóterasz a szurdok szélén
Csoportkép a szurdoknál
Négykor értünk vissza a bejárathoz, az egyik iskolabusz elvitte a diákokat, de mi már nem fértünk be, a másik viszont csak egy félóra múlva jött, így várnunk kellett.
Iskolabusz
Útközben megálltunk egy kilátóterasznál, ahonnan gyönyörű volt a kilátás Antalya-ra és a hegyoldal egyik vízesésére, amely mellett Atatürk óriási fejét láthattuk.
A háttérben Antalya
Vízesés Atatürk fejével
Ezután levittek bennünket egészen a Dokuma megállóig, a Fatih-nál át kellett volna mennünk az autópálya feletti felüljárón, itt viszont csak "átcikáztunk" az autók között az úton, (mert zebra persze itt sincs) és már fel is szállhattunk a villamosra.
Dokuma megálló
Jön a villamos
Fél 6 után szálltunk le a villamosról, hazafelé még bevásároltunk (sikerült venni egy Törökországról szóló könyvet, pedig eddig egyet sem láttam a szuvenírboltokban!), aztán pihentünk egy kicsit a szállodában. A takarítónőnk kidobta a csokrot, amit még Mehmettől kaptunk szombaton, de levett róla egy szál rózsát, és azzal díszítette a szív alakban összehajtogatott törölközőket.
Hadrianus-kapu
Szuvenírbolt
Az utcánk
Kreatív takarítónőnk alkotása
Hétkor újra sétálni indultunk, ezúttal az Óratorony környékét akartuk felfedezni. Útközben persze megint fényképeztük az építészeti részleteket.
Kerámiák
Tekeli Mehmet pasa mecset
Zenészek a mecset előtt
A mecset bejárata
Minaret
Óratorony
Miközben a lemenő napot csodáltuk, a háttérben megláttuk a Yivli minaret mecset 38 méter magas, bordázott minaretjét, amely Antalya egyik szimbóluma. Az épület eredete a 13. század elejére nyúlik vissza, amikor a várost elfoglaló szeldzsukok mecsetet építettek egy itt álló romos bizánci templom helyére. Az eredeti mecset valószínűleg elpusztult, de a 14. században újjáépítették. A hatkupolás mecset később különböző célokat szolgált, a 20. században pl. itt működött Antalya város múzeuma is.
Az Yivli minaret mecset bordázott tornya
Miután kifényképeztük magunkat, elindultunk nyugat felé, az óváros és a modern városrész határán (itt jár a villamos is), az út szélén az óváros egykori falának maradványait láthattuk, az út és a szikla széle között pedig (itt volt az egykori temető), Zincirkiran Mehmet bey türbéjét, azaz temetkezőhelyét láthatjuk, amely 1377-ben épült és 3 szarkofág található benne. Közvetlenül mellette a Güzl Sanatlar művészeti galéria épülete, előtte egy üveggel fedett árokban egy vízvezeték feltárt maradványait láthatjuk.
A "régi villamos" az óváros határán
A városfal tornya
A bordás minaret
Zincirkiran Mehmet bey türbéje
Torony és pálmák
Háttérben a galéria
A törbe
Galéria
Antalya óvárosa minaretekkel
Háttérben a tenger
Az óváros tetői
A kikötőbe vezető lift
Kikötő
Bár nehéz volt megválni a kikötő, a tenger és a hegyek látványától, továbbindultunk és a néhány méterre található tágas tér közepén megpillantottuk Mustafa Kemal Atatürk monumentális emlékművét. Mivel már sötétedett, elindultunk vissza az óvárosba, egy pizzériában megvacsoráztunk (gombás, tejszínes tésztát ettünk), aztán hazasétáltunk a szállodába.
Emlékmű
Villamos
Az emlékmű észak felől
Óratorony
Óvárosi hangulat
A pizzéria
Kifestő az alátéten
Színes ceruzával
Tejszínes, gombás tészta
Vacsorázunk
Május 29.
Csütörtökön fél 8-kor reggeliztünk, fél 9-kor indultunk a villamosmegállóba. A diákok az iskolából indultak 9-kor bérelt busszal, úgy beszéltük meg, hogy minket a Dokuma megállóban vesznek majd fel. Már 9-re odaértünk a megállóba, de sejtettük, hogy időbe telik, mire ideérnek. Végül csak 10-kor jöttek, megint dugó volt fent a hegyen az útépítés miatt, Mehmet nagyon ideges volt, mert így csúszott a program. Mivel volt egy kis időnk, bementünk a megálló melletti parkba (a neve Dokumapark), ahol először színes házakat láttunk, (még a kerítéseket is színes ceruzák díszítették), úgy tippeltünk, gyerekek művészeti oktatását szolgálják. Az egyik sétányon egy bekerített részhez értünk, szerencsére nyitva volt a kapu, így bementünk. Olyasmi volt, mint a Mini Magyarország Szarvason: híres törökországi épületek makettjeit láthattuk, főleg mecseteket, palotákat, de volt néhány emlékmű is.
A szálloda udvara
Kaktusz
Reggeli
Információs tábla a villamoson
Dokuma megálló
Lakótelep
Dokumapark
A makettpark bejárata
Az isztanbuli vasútállomás
Isztanbul, Ciragan-palota
Yaliboyu házak, Amasya
Antalya, szeldzsuk hajógyár
Mezőgazdasági Bank, Ankara
Hősök emlékműve
A trójai faló
Dolmabahce mecset, Isztanbul
Atatürk mauzóleuma, Ankara
Cicák
Végül 10 után megérkezett a busz, a diákok már jó hangulatban voltak, az ülések között tanították egymást táncolni. Útközben sötét felhőket láttunk, a török diákok szülei azt mondták, Antalya-ban szakadt az eső, de mi szerencsére megúsztuk.
Fekete felhők
Pihenő egy benzinkútnál
Végül fél 12-kor értünk Side-be, a parkolóban tevéket láttunk, de nem volt idő tevegelni.
Side egy ókori város, történelme a 7. századig vezethető vissza, a török riviérán található, Manavgat város közelében, kb. 75 km-re Antalya-tól.
A várost az aiolok (egy ókori görög törzs) alapították, nevének jelentése (állítólag) "gránátalma", ami az itt vert pénzérméken is látható. (Más források szerint Danaosz egyik lányáról, Szidáról kapta a nevét.) A várost a Nagy Sándort követő évszázadokban a szeleukidák, sőt az egyiptomiak is birtokolták. Fénykorát az i.e. 2-3. században élte, amikor gyümölcsöző kapcsolatot ápolt a Római birodalommal. Ekkor épült számos meghatározó épülete. A 4. századtól kezdve földrengések, tűzvész pusztította, arabok fosztogatták, így veszített jelentőségéből, a 10. századra pedig teljesen elhagyatottá vált. 1895-ben Kréta szigetéről érkeztek ide törökök, akik újjáépítették és benépesítették a várost.
Tevék
A látogatóközpont fala
Ahogy elhagytuk a látogatóközpont modern épületét, máris egy gyönyörű, ókori romhoz értünk. A Nymphaeum egy háromszintes, római kori szökőkút, az i. sz. 2. századból származik, valószínűleg a város vízellátó rendszerének része volt. A görög mitológiában szereplő nimfáknak, a források és patakok istennőinek szentelték, (innen a neve), gazdagon díszítették szobrokkal és domborművekkel.
A Nymphaeum oszlopai
Nymphaeum
Sajnos, arra nem volt időnk, hogy vezetéssel megnézzük az ásatások területét (a híres római színházat és az agórát is csak a kerítésen kívülről láttuk), de a kisvonattal végigmentünk a területen, egészen a félszigeten fekvő óvárosig.
Kisvonat
Beszállás
A kisvonaton
Balra az agóra oszlopai
11.45-kor szálltunk le a kisvonatról, innen egy egyenes út vezetett le egészen a kikötőig. Szabadprogramot adtunk a diákoknak, aki akart vásárolhatott, fagyizhatott, mi pedig Mehmettel és egy helyi idegenvezetővel lesétáltunk a partra. A főutcát szépen restaurált hagyományos házak szegélyezték, mindegyikben üzletek, éttermek, bárok működtek.
Megérkeztünk az óvárosba
Ásatások mindenütt
Side óvárosának főutcája
Az üveg alatt romok
Hagyományos faerkély
Pontosan délben értünk le a kikötőbe, gyönyörű volt a tengerpart, színes hajók, vitorlások, jachtok ringatóztak a zöldeskék tengeren, a parton pálmafák, sütött a nap, kellemes szél fújt, csodaszép volt minden!
Közvetlenül a tengerparton állnak két ókori templom romjai is, először a Pallasz Athéné-ről elnevezett templom romjait, (részletek és több kép itt), majd közvetlenül a parton Apolló templomának 5 megmaradt, égbe nyúló oszlopát csodáltuk meg. (Részletek és több kép itt.) Pallasz Athéné temploma
Apolló temploma
Az öt megmaradt oszlop
Tengerpart
Apolló és (balra) Athéné templomának romjai
Kikötő
Atatürk szobra a parton
A tenger
Romos ház
Kisvonat
Miután visszasétáltunk a főutcán, összegyűjtöttük a diákokat, aztán a kisvonattal visszamentünk a parkolóba és újra felszálltunk a buszra.
Néhány perc alatt átértünk a következő helyszínünkre, a Manavgat-vízeséshez. Megvettük a jegyet, aztán néhány perc alatt elsétáltunk a vízesés pereméhez. Bár nem túl nagy magasságból zuhan alá a víz (csak 4 méter magas), de elég nagy a vízhozama, és olyan szép, hogy ez díszítette az 5 lírás bankjegyet. Fotóztunk, szelfiztünk a vízesés és a folyó mellett, aztán vásároltunk az árusoknál, majd visszaszálltunk a buszra.
A vízesés bejárata
Manavgat-vízesés
A Manavgat-folyóval
Háromnegyed kettőkor indultunk tovább, útközben kis falvakon mentünk keresztül, láttunk nagyon szép és nagyon leromlott állapotú házakat is. Az utat végig hegyek szegélyezték, némelyiknek a tetején havat is láttunk!
Juhnyáj
A háttérben havas hegycsúcsok
Három előtt néhány perccel értünk egy Gebiz nevű faluba, a falu melletti temetőben egy kétnyelvű (török-magyar) emléktáblát láttunk, amely szerint ebben a faluban egykor magyarok éltek.
Háromkor visszaszálltunk a buszba, kb. félóra múlva visszaértünk a városba, megálltunk egy olyan étteremnél, ami köftére specializálódott. Megkóstoltuk ezt a jellegzetes török ételt, ami tulajdonképpen a mi fasírtunkra hasonlít (természetesen más fűszerezéssel). Sült paprikát, babsalátát és lepénykenyeret ettünk hozzá, az ayran és egy pohár tea pedig ingyen járt a menühoz.
Megérkeztünk az étteremhez
Jobbra babsaláta
Köfte sült paprikával
Baklava
Itt ebédeltünk
Ebéd után a diákok visszamentek az iskolába, ahonnan a szülők hazavitték őket, mi pedig a közeli villamosmegállóba indultunk. Útközben megnéztük az étterem mellett álló óriási mecsetet és a mellette álló modern iskolaépületet. Elég sokat vártunk a villamosra, de végül fél 6-kor hazaértünk.
Villamosmegálló
Napozó macska
Hazaértünk
Este írt Mehmet, hogy találkozzunk az Atatürk-emlékműnél, így újra útnak indultunk. Beültünk abba a teaházba, ahonnan gyönyörű volt a kilátás a kikötőre, megbeszéltük, mi legyen a számlákkal, aztán hazaindultunk. Útközben próbáltunk kivenni pénzt az automatákból, de elég drágának bizonyult.
Az Óratoronynál
Atatürk-emlékmű
Kilátás a tengerre
A szállodában még fél 2-ig dolgoztunk, osztottunk-szoroztunk, a számlákat rendeztük. Hajnali fél 3-kor feküdtünk le.
Május 30.