Utazások részletesen: július 2023

Lengyelország

2023. július 9-17.

Júl. 9.

Vasárnap reggel 10 óra körül indultunk el Csongrádról. A lengyel csoport (10 diák, Gosia és Anna) itt töltötte az egész hetet, Gosia barátnőm találta ki, hogy menjek velük vissza és töltsek velük néhány napot. Azért indultunk ilyen későn, mert előző este Marek, a lengyel sofőr beletolatott a szálláson egy faágba, amitől behorpadt a busz teteje, és megrepedt a bal oldali ablak. Még aznap este elindult két szerelő Belchatow-ból, reggel, amikor ideértek, megfoltozták a busz ablakát és már indulhattunk is.

Így nézett ki a megragasztott hátsó ablak

Nem a megszokott úton mentünk, ők általában egy hosszabb, de időben gyorsabb utat választanak. Jártunk Tatán, (le kellett jönnünk az M1-esről, mert baleset miatt le volt zárva) és végül Komáromnál léptük át a szlovák, Zvardonnál pedig a lengyel határt, ekkor már este hat volt. Végül este 11-kor értünk Belchatow-ba, elbúcsúztam a diákoktól és Anna-tól, aztán hazamentünk Gosia-ékhoz. Találkoztam Michivel és Martynával, jó volt őket újra látni, Michivel még a járvány előtt találkoztunk utoljára. Gyors vacsora és fél 2-kor kerültünk ágyba.

Ez már Lengyelország!

Vacsora éjfélkor

Éjszakai szelfi Martynával

Lakrészem Gosia-nál

A napfényben úszó kert

Reggeli után Gosia dolgozni ment a suliba, Slawek már 6-kor elment az erőműbe, Martyna pedig reggel 7-kor gyakorlatra a kórházba. Michivel ketten maradtunk otthon, ő online dolgozott, ez azt jelentette, hogy fél 11-ig beszélgettünk (főleg a politikáról és a fociról), aztán volt egy online meeting-je, én pedig elindultam biciklizni. Először úgy gondoltam, hogy csak a környéken tekerek egy kicsit, de aztán kiderült, hogy közel van a város széle, így elbicikliztem két közeli faluba is, Belchatow-tól északkeletre (Myszaki és Niedyszyna). Egy órát tekertem, ez azt jelenti, hogy kb. 15 km-t tettem meg.

Gosia-ék háza

Falusi idill tehenekkel

Itt fordultam vissza

Háttérben az erőmű kéményei

Ebédre összeggyűlt a család, megjött Gosia és délután Martyna is, tele élménnyel, mert ma a sürgősségin kezdett. Ebédre finom zöldséglevest ettünk, a másodiknak pedig lángost sütöttem, ami persze nem fogható a Körös-torokihoz, de ízlett nekik.

Kilátás a konyhából a kertbe

Nappali

Étkező

Zöldségleves

Készül a lángos

Lángos

Ezután meglátogattuk Gosia szüleit, akikkel néhány éve már találkoztam. Egy kis kertes házat vettek néhány éve, egészen közel Gosia-hoz, így minden nap át tud szaladni hozzájuk.

Szelfi a családdal

Gosia szüleinek háza

Ezután bementünk a központba, fagyiztunk, sétáltunk a főtéren, találkoztunk Gosia néhány diákjával, sőt az egyik fiúval is, aki volt nálunk Csongrádon.

Belchatow egy kb. 55 ezres város nagyjából Lengyelország közepén, 2008 óta Csongrád testvérvárosa.

Belchatow főtere

Barátnők

Városháza

Testvérvárosok

Belchatow címere

Ezután a múzeum mögötti parkban sétáltunk, van itt egy kis tó, körülötte sétautak, és egy furcsa építmény, aminek a közepén a faágak között sós víz folyik, állítólag nagyon egészséges belélegezni. A múzeum előtt még csináltunk néhány képek, aztán hazamentünk.

A parkban

Sóterápia

A múzeum épülete

A könyvtár épülete

Ezután kimentünk Wawrzkowizna-ba, gyönyörű volt a tó, a homokos part és mellette a fenyveserdő, kedvet kaptam, hogy másnap kikerekezzek ide strandolni. Gosia-nak nem nagyon tetszett az ötlet, félt, hogy valami bajom esik, így inkább letettem a tervről.

Háttérben az erőmű kéményei

A strand

Júl. 11.

Kedden reggeli előtt kifeküdtem a kertbe kicsit napozni és olvasni. Megreggeliztünk, Gosia és Martyna elment dolgozni, aztán Michivel bebicikliztünk a városba, egy órát tekertünk, közben hoztunk kenyeret egy pékségből. 11-kor megjött Gosia, Martyna viszont késett, csak fél egy körül ért haza, gyorsan evett egy kis levest, közben egyfolytában mesélt, ma a kardiológián és a belgyógyászaton volt gyakorlaton.

Zöldséges túró

Mozarellás paradicsom

Egy óra körül indultunk el Lodz-ba. Lodz (amit helyesen kb. vudzs-nak kell ejteni), Lengyelország negyedik legnagyobb városa, majdnem 700.000-en lakják, területén 18 kisebb-nagyobb folyó folyik keresztül (nevének jelentése is csónak). Első említése 1332-ből való, 1423-tól város. A 18. század elején kis mezőváros, ekkor még csak 800 lakosa van, ami a 18. század végére 250 főre csökken. A 19. század elején iparvárossá válik, textilipari központ lesz, főleg németajkú polgárok telepednek le benne. Rohamosan nő a népessége, demográfiai világrekordnak számít, hogy 1830-ban 4000, 1865-ben 40.000, 1900-ban 300.000 és 1914-ben már 500.000 lakosa van! Hatalmas manufaktúrák alakulnak, a Lengyel Királyság területén itt használnak először gőzgépet.

Először a város szélén egy plázában gyors vásárlás, aztán egy Monopolis nevű helyre mentünk (ez is egy felújított volt gyárépület, mint a Manufaktura, de itt főleg éttermek vannak) és egy japán étteremben megebédeltünk. Egy ramen nevű levest ettünk, nagyon különleges íze volt, volt benne gomba, zöldségek, pirog és nagyon furcsa ízű tojás.

Itt ebédeltünk

Még a mosdó is stílusos

Gosia és Michi

Martynával

A leves

Ezután megnéztük Martyna lakását a Milionowa utcán. A berendezése Gosia ízlését dícséri, nagyon szép, skandináv stílusú, kicsit emlékeztet Timi lakására. Egy modern lakóházban van, körülötte még most készül a környék, sorra alakítják át a régi épületeket, gyárakat, nagyon szép lesz, ha teljesen elkészül.

Az épület belső udvara

Az épület

A régi gyár

Park

Ez még készül

Modern irodaépület

Martyna a lakásajtóban

Ezután bementünk Lodz központjába, fagyiztunk, sétáltunk a Priotrkowska-n, Európa egyik leghosszabb sétálóutcáján. Itt található egyébként a világ legnagyobb grafitije is. Gyönyörű eklektikus és szecessziós épületeket láttunk, voltunk a Rózsa-passzázson, ahol kis tükördarabokból van kirakva a házak fala. (Egy Joanna Rajkowska nevű művész készítette 2013-ban, annak örömére, hogy a lánya, Rosa meggyógyult a szemét megtámadó rákból.)

Piotrkowska

Rosa átjárója

A Piotrkowska utca vége

Lodz szíve

Poznanski-palota

Ezután átmentünk a Manufaktura-ba, Martyna találkozott egy barátjával, mi addig egy kávézóban beszélgettünk. Végül este 10-kor indultunk haza, még bevásároltunk egy Biedronka-ban, fél 2-kor feküdtünk le.

Manufaktura

Frissítő a Manufaktura-ban

Családi szelfi

Vacsora

Júl. 12.

Szerdán reggel becsomagoltam, aztán reggeli után kivittek a buszmegállóba. Gosia még szendvicseket is csomagolt az útra, ami végül a kezében maradt, amikor felszálltam a buszra. 8.12-kor indult a busz Lodz-ba, 9.25-kor értünk oda. Ewa már várt az állomáson (vele még tavasszal, Bulgáriában, egy Erasmus-úton beszéltük meg, hogy itt találkozunk majd), kiderült, nincs túl jó napja, az anyukája kórházban van, ráadásul egy kollégája meghalt rákban, holnap lesz a temetése. Ennek ellenére jót beszélgettünk, egy parkban nézett ki egy kávézót, de az csak 10-kor nyitott, így addig sétálni mentünk a környékre.

Reggeli napfényben

Lodz, Park Zródliska

A Tubajka kávézó (még zárva)

Sétaút a parkba

Egy nagyon érdekes helyen sétáltunk, Lodz egyik kevésbé ismert részén. A hely eredetileg egy gyár és a körülötte kiépült lakópark (szinte egy önálló város) volt, amelyet a 19. században hozott létre Karol Scheibler, Lodz leggazdagabb, német származású iparosa. Volt itt fonómalom, raktárak, iskola, kórházak, tűzoltóság és üzletek. A telep angol mintára épült, nem véletlenül emlékeztetett a Skóciában látott New Lanark településre, valamint Crespi d'Adda városára, amit néhány hónapja, milánói utam során láttam. A komplexum neve Ksiezy Mlyn, ami arra utal, hogy itt korábban egy malom állt. A telepet mára rekonstruálták, a házakat, gyárépületeket felújították, lakásokat, irodákat alakítottak ki bennük, a posztindusztriális terekben művészeti kiállításokat, fesztiválokat rendeznek.

Sétáltunk egy jót a macskaköves utcákon, a gyönyörű, vöröstéglás épületek között, közben megbeszéltük, mi történt velünk az elmúlt néhány hónapban. Az egykori gyárépületet belülről is megnéztük, bár a portás azt mondta, a lakók nem szeretik, ha turisták mászkálnak az épületben, de az előtérbe azért beengedett bennünket. Ezután visszamentünk a parkba, a Tubajka nevű vintage hangulatú kávézó közben kinyitott, egy limonádé mellett tovább beszélgettünk, aztán Ewa kikísért a buszállomásra.

A régi ipari vágány

Gyárépület, ma lakóház

Impozáns belső tér

Kis tó a házak között

Rebarbarás limonádé

Ewa-val

Lodz Fabryczna, autóbuszállomás

Régi és új találkozása

11.55-kor indult a buszom Torunba, útközben óriási eső volt az autópályán, de mire 3 óra előtt megérkeztünk, már el is állt.

Torun egy 200.000 lakosú város Észak-Lengyelországban, a Visztula mentén. Óvárosa 1997 óta az UNESCO világörökség része. Torun eredetileg egy kis nyugat-mazoviai település volt, 1233 óta város, amikor a Német Lovagrend várat épített a kis lengyel falu mellé. A város fontos kereskedelmi csomóponttá vált és csatlakozott a Hanza-Szövetséghez is. A város hányatott történelme során tartozott a Porosz Konföderációhoz, a Lengyel Királysághoz és a Német Birodalomhoz. (Egy érdekes adat: 1910-ben a lakosság 66%-a német volt, ez a szám 1939-re 4%-ra csökkent.

3 óra után elindultam felfedezni a várost. A buszállomás mellett először egy parkon mentem keresztül, egy kis dombon egy múzeum üzemelt. A park szélén egy forgalmas keresztút, a túlsó oldalán pedig egy szép, vöröstéglás templom, az 1904-ben, neogótikus stílusban épült evangélikus Szent István templom, ez már az óváros határa.

Torun, autóbuszállomás

Szent István templom

A templom közelében egy kis parkot láttam, a közepén egy régen ott állt templom alapjaival. Kiderült, hogy ezek a Szent Miklós dominikánus kolostor és templom romjai, amely a 14. században épült, de 1834-ban lebontották. Érdekes, hogy a színes üvegablakait a Malbork várba, néhány szobrot és festményt pedig a Szent Jakab templomba szállították. A kolostor és a templom helyén a 19. században katonai élelmiszerraktárt és irodákat hoztak létre, innen az új név: Nowy Arsenal.

Nowy Arsenal

Így nézett ki egykor a templom

A templom romjai

Ezután a Male Garbary utcán az Újváros felé vettem az irányt. Szép, 19. századi épületek szegélyezték az utcákat, némelyik elhanyagolt állapotban, de a legtöbb szépen felújítva. A Rynek Nowomiejski, vagyis az Újvárosi tér egyik padján megettem a szendvicsemet, de mivel esni kezdett, továbbindultam. Azért még lefényképeztem a tér közepén álló egykori evangélikus templomot.

Rynek Nowomiejski

Egykori evangélikus templom

Jobbra a Szent Jakab templom

Evangélikus templom

Már a térről is látszott egy karcsú templomtorony, így ennek irányában indultam el. Az 1897-ben épült Szent Katalin templom 86 méter magas tornya a legmagasabb a városban. A templom előtti villamosmegállóban átvészeltem egy komolyabb záport, aztán visszamentem a térre.

Szent Katalin templom

Templombelső

Kilátás a megállóból

Az Újvárosi tér északkeleti sarkán áll a Szent Jakab templom, melynek kialakítása szokatlan ebben a régióban. A háromhajós elrendezés, ahol a két oldalhajó fele olyan magas, mint a középhajó, amely támpillérekkel van alátámasztva, inkább Nyugat-Európára jellemző. A gótikus templom 1309-től 1424-ig épült, az Újváros polgárai számára. Eredetileg a ciszterci apácáké volt, 100 évig protestáns volt, majd a Benedek-rendiekhez került. A Baltikumból Santiago de Compostella-ba vezető zarándokút fontos állomása. Sajnos, nem volt nyitva, így belülről nem tudtam megcsodálni.

Szent Jakab templom

Főbejárat

A templom délkelet felől

A kagyló a zarándokút jele

Ezután megnéztem a várat, (legalábbis a romjait), amit még a Német lovagrend épített a 13. században. (Részletek és több kép itt.)

A romok és a Visztula között egy többszintes reneszánsz épület áll, ami a Szent György Lovagok Testvéri Társaságának nyári rezidenciája volt, feltehetőleg a vár romjainak alapján épült fel. Gazdag előkelőségek és kereskedők találkozóhelye volt, ma pedig Ifjúsági Központ működik benne.

Óriási kódex

Sétány a Visztula mellett

Szent György kastély

Ezután a 15. századi Híd-kapun keresztül visszamentem a városfalon belülre és a Mostowa utca baloldalán egy nagyon érdekes épületet pillantottam meg, a Hotel Spichrz hófehér, egyforma ablakokkal és ugyanolyan alakú vakablakokkal díszített épületét. Bementem a belső udvarra, ahol egy rajz és egy többnyelvű információs tábla mesélt az épület nem mindennapi történelméről. Az épület eredetileg magtár volt, a svédek építették 1719-ben. A 19. század elején kaszárnya lett belőle, majd 1823-ban a porosz hatóságok élelmiszerraktárrá építették át. 1999-ben a mostani tulajdonosok elkezdték a helyreállítását, a földszinten éttermet, fölötte pedig szállodát alakítottak ki.

Brama Mostowa, azaz a Híd-kapu a Visztula felől

A Híd-kapu város felőli oldala

Hotel Spichrz

Bejárat az udvarba

A hotel belső udvara

Rajz a korabeli magtárról

A Mostowa utcáról befordultam a Ciasna utcára, melynek jobboldalát majdnem teljesen az Esken-ház vöröstéglás épülete uralta. A gótikus épület a 14. században egy gazdag toruni kereskedőcsaládjának palotája volt, de a 19. században magtárrá alakították át és vörös téglákkal borították be, innen származik mai neve: Vörös magtár.

Chopin emléktáblája

Esken-ház

Ezután megnéztem a Keresztelő Szent János Székesegyház gyönyörű épületét, amelyet 1260-ban kezdek el építeni, így ez Torun legrégebbi temploma. (Részletek és több kép itt.)

Keresztelő Szent János Székesegyház

A székesegyház dél felől

Ezután elindultam lefelé a Zeglarska-n, baloldalon megnéztem a barokk stílusú Dambski-palotát, amelyet 1693-ban építetett Dambski püspök, ma pedig a Copernicus-Egyetem képzőművészeti fakultása működik itt. Az utca végén már látszott a Zeglarska-kapu, ami Torun óvárosát védő 13. századi fal egyik kapuja volt. A falrendszer 8 kapuból és 30 toronyból állt, a fal 120 cm széles és 6 méter magas volt és közel 500 évig ellenállt minden ostromnak.

Dambski-palota

A palota bejárata

Brama Zeglarska, azaz a Vitorlás-kapu

Háttérben a dóm

Dambski-palota

Brama Klasztorna, azaz Kolostor-kapu

A Visztula

A Kolostor-kapun keresztül visszamentem a városfalon belülre (kicsit olyan érzésem volt, mint tavaly nyáron St.Malo-ban, ahol ugyanígy jártam falon kívül és belül), és megkerestem a kaputól nyugatra álló Ferde tornyot. A torony valamikor a városfal része volt, de a 18. században elvesztette védelmi szerepét, később börtönként, majd lakóházként funkcionált. 146 centivel tér el a függőlegestől, ennek oka, hogy a talaj nem stabil alatta, elképzelhető, hogy még tovább dől.

Kolostor-kapu

Pod Krzywa Wieza

Étterem a fal tövében

A Monka étterem

A Ferde torony

Feljáró a toronyba

Ezután a Kopernika utcán megkerestem Kopernikusz állítólagos szülőházát. A gótikus Kopernikusz-ház tulajdonképpen két ház egymás mellett, az egyik ház homlokzata a 14. század közepéről, a másiké a 15. század végéről származik. Kopernikusz apja krakkói kereskedő volt, aki 1456 körül költözött Torunba, elvette a város egyik előkelő családjának lányát. A két ház egyikében született 1473. február 19-én a híres csillagász, akinek az életét és munkásságát bemutató múzeum ma ebben a két épületben található.

Kopernikusz szülőháza

A múzeum bejárata

Ezután megérkeztem az Óváros központjába, a Piactérre. Az első épület, amit megláttam, a tér délnyugati sarkán álló Szentlélek templom. A 18. században épült későbarokk, háromhajós evangélikus kápolnaként, neobarokk tornyát a 19. században kapta. A templom mellett már látszott a Régi Városháza, ami Európa egyik legszebb épülete, Torun fénykorát jelképezi- 1274-ben kezdték építeni reneszánsz stílusban, de a 14. század végén újjáépítették és kibővítették, ekkor gótikus stílusjegyeket kapott. Jelenleg ez a polgármester székhelye és itt ülésezik a városi tanács is. A városháza előtt áll Kopernikusz 1853-ban felállított bronzszobra. A városházával szemben áll a neoreneszánsz Artushof, amelynek mai épülete a 19. századból való, de szépen illeszkedik a középkori épületek közé. A tér keleti oldalán áll a Csillag-ház, melynek gyönyörű, gyümölcsökkel és virágokkal díszített homlokzata 1697-ből származik, de a 15. században itt lakott Calimachus, a híres itáliai humanista, III. Kázmér lengyel király diplomatája, és fiának nevelője.

Szentlélek templom

Régi Városháza

A Városháza tornya

Kopernikusz szobra

Artushof

Csillag-ház

Piactér

A Városháza északról

A városháza belső udvara

A torony az udvarról nézve

A tér északnyugati sarkán már látszik a Nagyboldogasszony templom, amely a 13-14. században épült a pomerániai gótikus építészet iskolapéldájaként, eredetileg a ferences szerzetesek kolostora volt, majd a 16. században a protestánsok kezére került. A kolostorépületben 1568 óta protestáns gimnázium működött. A 18. század első felében a templom és a kolostor visszakerült a katolikusokhoz. Ezt a templomot már nem néztem meg belülről, indultam vissza a buszállomásra. Megkerestem a Dominikanska utcát és a már ismert úton néhány perc alatt oda is értem.

A Nagyboldogasszony templom tornya

Piactér

A templom bejárata

Piactér

Most Paulisnki

Újra a Dominikanska-n

18.55-kor, az utolsó busszal mentem át Bydgoszcz-ba, útközben egy újabb, óriási záport vészeltünk át, annyira zuhogott, hogy ki sem láttunk a buszból.

Este 8-kor érkeztünk Bydgoszcz-ba, már a buszból észrevettem, hogy az óváros közelében járunk, így arra gondoltam, nem megyek el a végállomásig, hanem (ha van megállója a busznak), inkább leszállok, így közelebb leszek a szállásomhoz. Szerencsére hamarosan tényleg megálltunk, egy éppen leszállni készülő férfit megkérdeztem, jól sejtem-e, hogy az óvárosban vagyunk, mivel igent mondott, gyorsan leugrottam én is a buszról. Jó döntés volt, kiderült, hogy a Jagiellonska nevű sugárúton vagyunk, ahonnan néhány perces séta után már a Brda folyón átívelő hídon voltam, ... ahonnan aztán nem is tudtam elmozdulni néhány percig, annyira gyönyörű volt a látvány! A folyó a lemenő nap fényében, a partján vöröstéglás épületek, és egy furcsa alakú, három részből álló, favázas épület, amelyről később kiderült, hogy valamikor a város magtára volt, ma pedig turisztikai centrum és múzeum működik benne.

A Brda folyó, jobbra az egykori magtár

Innen néhány percre máris az óváros főterén találtam magam, az egykori piactéren, amely 1346 óta a város központja, körülötte gyönyörű épületek, földszintjükön mindenütt kávéházak, éttermek, nyüzsgött a tömeg. A tér egyik oldalán a 16. században épült városháza, a másikon pedig a 18. századi könyvtár.

A tér keleti része

A tér déli házsora, balra a könyvtár

A tér északi része

A tér északnyugati része, balra a városháza, háttérben a katedrális tornya

A tér mögötti első utcában, a Dluga-n állt a szállodám, a Hotel Ratuszowy, egy szépen helyreállított épületbe. Mivel már elmúlt 8 óra, nem volt recepció, de küldtek kódot a kapuhoz, a szobámat pedig nyitva hagyták, így be tudtam menni. (A recepciós még fel is hívott 8 előtt, hogy biztosan megkaptam-e az üzenetet.) A szobám a legfelső emeleten volt, egyszerű, de kényelmes, az ablaka pedig a sétálóutcára nézett.

Hotel Ratuszowy

A szobám

Kilátás a Dluga-ra

Lépcsőház

A szálloda épülete

Miután lepakoltam, úgy éreztem, még túl korán van, ezért sétálni indultam a városba.

Bydgoszcz egy kb. 330.000-es város Észak-Lengyelországban, a Visztula és a Brda folyók mentén. Mivel a borostyánút mellett fekszik, már a 12. században jelentős település volt, ekkor épült román stílusú temploma is. A 15-16. században a só- és a gabonakereskedelem központja volt, Torunhoz hasonlóan tartozott a Porosz és a Lengyel Királysághoz is. A város történelmének egyik tragikus eseménye, hogy a 2. világháború kitörésekor a lengyelek megölték a város 358 német lakóját. Ezt az eseményt a német propaganda „Blutsonntag”-nak nevezte el, megtorlásként pedig megölték a város 37.000 lakosát.

A sétát (stílszerűen) a sétálóutcán kezdtem, az utcám (a Hosszú utca) valamikor a város kereskedelmi központja volt. Az utca két oldalán álló polgárházak a 18-19. század fordulójáról származnak. A szállótól néhány méterre parkoló villamos arra utalt, hogy itt egykor villamosvonal működött. Innen nem messze áll a Vásárcsarnok tornyos épülete, amely 1906-ban épült, bejárata felett a város címere látható. Az egyik utca végén megpillantottam a Bobola Szent András templom karcsú tornyát, amely 77 méteres magasságával a legnagyobb a városban. A templom egyébként 1903-ban a protestánsoknak épólt, de most a jezsuitáké. Visszamentem a főtérre, újra lefényképeztem a tér körül álló házakat. Az egyik legszebb a Városi Könyvtár épülete, amely a 18. században épült, főbejáratát egy bájos kútszobor díszíti, a "Libával játszó gyerekek", amely 1909 óta díszíti a főteret. Az épületben őrzik a benedekrendi kolostor egykori könyvgyűjteményét, amelynek legrégebbi darabjai a 15. századból származnak, és ezzel a város legrégebbi könyvgyűjteménye.

Ezután kívülről megnéztem a dóm vöröstéglás épületét, majd átsétáltam "Bydgoszcz Velencéjébe", vagyis a Malom-szigetre, ahol a folyó mentén hangulatos sétányok, éttermek várták az andalgókat.

Dluga

Vásárcsarnok

Szent András templom

A könyvtár

A könyvtár épülete, jobbra a szoborcsoport

Városháza

Dóm

Balra a Malom-szigetre vezető híd

Bydgoszcz Velencéje

A terület térképe

Nagy nehezen otthagytam a szigetet és visszamentem a hídra, ahol először találkoztam az óváros szépségével. Újra megcsodáltam a favázas gabonaraktárakat, amelyek a 18-19. század fordulóján épültek. Korábban több ilyen is volt a városban, de csak ez a három maradt meg. Ezután továbbindultam a folyó mentén, hangulatos éttermek, kávézók között. Az egyik bárban élőzene volt, a zenekar a teraszon játszott a vendégeknek. Mivel lassan besötétedett, hazasétáltam a szállodába.

Az egykori gabonaraktárak

A raktárak hátsó homlokzata

Hangulatos kávézó

Júl. 13.

Csütörtökön fél 8-kor keltem, hajat mostam, aztán levittem a bőröndöt a recepcióra. Ezután úgy gondoltam, még nem megyek át Gdansk-ba, inkább felfedezem Bydgoszcz városát napfényben is. Először megnéztem a bíróság neoreneszánsz és neogótikus épületét, amely 1905-ben épült. Szemben vele III. (Nagy) Kázmér lovasszobra, aki 1346-ban városi rangot adott Bydgoszcz-nak (a király bal kezében a város alapítólevele). Nem mellesleg ő volt Luxemburgi Zsigmond dédapja, valamint az 1335-ös visegrádi királytalálkozó résztvevője. Innen a Pod Blankami utcán indultam tovább, ahogy egy modern ház belső udvarába bekukkantottam, megpillantottam egy vöröstéglából kirakott falat. Kiderült, hogy egy erődített torony, az egykori városfal egyetlen máig fennmaradt része.

Reggeli kilátás a Dluga-ra

Az egykori városfal maradványai

A bíróság épülete

Nagy Kázmér szobra

Városfal egyetlen megmaradt része

Ezután újra megnéztem a Malom-szigetet, ezúttal a sétány másik oldaláról közelítettem meg. Itt áll a Rother-malmok épületkomplexuma, amely valamikor a város iparterülete volt, malmokkal, magtárakkal, ma pedig a szépen restaurált épületekben kulturális centrum működik. A Malom-szigeten működött 1594 és 1688 között a királyi pénzverde is, ma pedig egy hathektáros zöld oázis a város közepén.

Jobbra a Rother-malmok épülete

Padok különböző szögben

Bydgoszcz Velencéje

Miután nagy nehezen otthagytam a csatornákat, megnéztem a katedrálist, vagyis a Szent Martin és Szent Miklós katedrálist. (Részletes leírás és több fotó itt.)

Szent Márton és Szent Miklós katedrális

A katedrális déli oldala

Templombelső

A templom délkelet felől

A templom után a városháza épülete következett. Addig nézegettem és fotóztam az épületet, amíg eszembe jutott, esetleg be is mehetnék. Úgy gondoltam, megkérem a portást, hadd készítsek néhány képet a lépcsőházról, de túl komolyan vették a kérésemet, bevezettek egy irodába, aztán kerítettek valakit, aki tud angolul, aztán engedélyt kértek valakitől, hogy megmutassák az épületet. Végül hármasban indultunk felfedezni a városházát, nagyon fontosnak éreztem magam (főleg, amikor a polgármester irodájában a város kulcsát is a kezembe adták.) Maga az épület a 17. században épült, egykor jezsuita kolostor volt. A 18. század végétől iskolaként használták, majd 1879 óta városháza. Kísérőim elmesélték, hogy a polgárok nem itt intézik az ügyes-bajos dolgaikat, arra egy újabb épületet emeltek a városban, ez inkább a reprezentációt szolgálja, itt vannak polgármester és helyetteseinek irodái és a tanácsterem.

Itt fut keresztül a 18. meridián

Városháza

2. világháborús emlékmű

Piactér

A városháza lépcsőháza

Díjak a vitrinben

A polgármester irodája

A város zászlója

A város kulcsa a kezemben!

Tanácsterem

Kilátás a főtérre

Lépcsőház

Aranyos tolmácsommal

Ezután újra a főtér, majd átsétáltam a hídon, közben újabb fotók a kedvenc látképemről: csatorna, favázas házak. A képeken nem látszik jól, de a folyó felett, egy kötélen egyensúlyozik a "Kötéltáncos" szobra, amelyet Lengyelország 2004-es EU-csatlakozásának alkalmából készített Jerrzy Kedziora. A másik irányba nézve pedig látszik a a háttérben a dóm, lent a folyóparti sétányon pedig egy érdekes alak, egy bronzba öntött "Tutajos" néz ránk. A szobornak magyar vonatkozása is van, a csatornát ugyanis egy magyar térképész, Csáky Ferenc Flórián tervezte, az ő egyik rajza alapján készült a szobor, amelynek elkészítését a magyar állam is támogatta. (Részletek a szoborról itt) Ha tudtam volna a magyar vonatkozásról, valószínűleg lementem volna a partra és közelebbről is megnézem a szobrot, de sajnos csak később olvastam róla.

Főtér felhőkkel

Sétahajó a folyón

Brda folyó, háttérben a katedrális

A kép előterében a "Tutajos" szobra

A Brda túlpartján a város újabb negyedébe érkeztem. Az útikönyvek szerint a város ezen részének legszebb utcái a Gdanska és a Dworcowa, így ezeket fedeztem fel először. A Jagiellonska és a Gdanska sarkán áll a 16. század végén épült gótikus, vöröstéglás templom, hivatalos nevén a Szegények Klára temploma a Boldogságos Szűz Mária Mennybemeneteléről. Nemsokára balra fordultam a Dworcowa utcába, ahol további szép épületeket és üzleteket csodáltam meg.

Klára-templom

Múzeum

Gdanska utca

Régi ház

Ezután visszatértem a Gdanska-ra, megnéztem az 1876-ban épült Szent Péter és Pál templomot és a mögötte elterülő gyönyörű Nagy Kázmér parkot. A parkban gyönyörű virágágyások, sétányok, egy kis tó, szobrok és a középpontban az Özönvíz-szökőkút, amelyet 1904-ben állítottak fel. A bronzszobor a 2. világháborúban megsemmisült, csak a talapzata maradt meg, de helyreállították.

Szent Péter és Pál

A templom bejárata

Templombelső

A templom a park felől

Nagy Kázmér park

Szent Péter és Szent Pál templom

Özönvíz-szökőkút

Szőkőkút, háttérben a templom

Kávézó a parkban

Mini-könyvtár

Ezután visszatértem a Jagiellonska-ra, Egy újabb parkon keresztülsétálva megkerestem a bazilika épületét.

Tanárképző központ

Nagy Kázmér Egyetem

Kopernikusz Egyetem

Parkrészlet

Központi sétány

Egy körforgalom mellett, egy plázával szemben áll a Vincent de Paul bazilika, amelyet már idefelé jövet a buszból kinéztem. (Részletes leírás és több kép a templomról itt.)

Ebédre egy különleges levest ettem, zöldséges hallevest sóskával. Nagyon finom volt, de akkora volt az adag, hogy alig bírtam megenni. A közeli buszállomáson megtudakoltam, hogy jutok el Gdanskba, mivel kb. egy óra múlva ment egy busz, villamossal visszamentem a szállásra, elhoztam a bőröndöt (senki nem volt a recepción, így egyszerűen benyitottam az irodába, szerencsére nem volt zárva), aztán visszamentem a buszállomásra. Közben még egyszer megcsodáltam a hídról nyíló látképet, csináltam egy videót is (közben belerúgtam egy kutyáknak kirakott fémtálba, amit a fagyisok tettek ki a korlát mellé). Megvettem a jegyet a Flixbus-ra, közben majdnem otthagytam a bőröndöt, már annyira megszoktam, hogy egész nap anélkül mászkáltam, hogy a pénztáros hölgy szaladt utánam szólni miatta.

Ebéd: halleves sóskával

Bajor söröző népviseletbe öltözött pincérnővel

Autóbuszállomás

Operaház

Újra a hídon

Mindjárt indulunk

15.40-kor indultunk Gdanskba, végig autópályán, nagyon szép, erdőkkel borított tájon robogtunk keresztül. Percre pontosan, 17.50-kor értünk Gdanskba. A buszállomás egy domboldalon van, jóval alattunk látszott a vasútállomás tornyos épülete. Az automatában vettem jegyet és kivillamosoztam Wrzeszcz-be, ahol a szállásom volt. A megálló neve Galeria Baltycka, kiderült, hogy ez egy óriási pláza, innen néhány percre állt a Kampus Garnizon. Nagyon érdekes volt az egész terület, nevéből ítélve valamikor laktanya lehetett, amelyet részben már átalakítottak. Több szálloda, éttermek, bárok, játszótér, egy kis tó az egyik oldalon, építési terület, por és törmelék, óriási daruk a másik oldalon. Néhány év múlva, gondolom, elkészül az egész, valahogy már Lodz-ban is ilyen érzésem volt, mintha az egész város egy nagy építkezés lenne, ott is egész városnegyedeket modernizáltak. Először egy másik épület recepcióján kellett bejelentkezni, majd egy kis parkon át jutottam el a fák között álló főépületbe, ahol (az első emeleten) a szobám volt. A bejárat itt is kóddal működött, a szoba pedig kártyával nyílt. A szoba alapterülete nagyon kicsi, de van egy jól felszerelt fürdőszobája, egy pici konyha mosogatóval és hűtővel, egy íróasztal székkel és fent a galérián a hálószoba, ami tulajdonképpen egy matrac. A galériára vezető létra elég meredek volt, főleg lefelé jövet volt szédítő az élmény! Kipakoltam, aztán még visszamentem a plázába enni és bevásárolni, aztán este spanyol és naplóírás.

Megérkeztünk

Gdansk autóbuszállomás

A vasútállomás teteje

Recepció

Kis tó szökőkúttal

A Kampus Garnizon épülete

A hotel bejárata

A szobám

Galéria

Kilátás fentről

Vacsora

Újra a szállóban

Júl. 14.

Pénteken reggel korán keltem (az ablak felső részén nincs redőny, így pont a szemembe sütött a nap), megreggeliztem, aztán a pláza túloldalán megkerestem a vasútállomást. Azt már a neten kinéztem, hogy a 9.32-es vonattal megyek Malborkba, de volt még néhány percem, így gyorsan benéztem az állomás közelében álló Jézus Szentséges Szíve névre hallgató templomba. (Részletes leírás és több kép itt.)

Hajnali napsütés a galérián

Vasúútállomás, Gdansk Wrzeszcz

Jézus Szentséges Szíve templom

Templombelső

Ezután visszamentem az állomásra és felszálltam a vonatra. Egy óra múlva, fél 11-kor értünk Malborkba. A városon keresztül néhány perc sétával elértem a várhoz, megvettem a jegyet és kb. 4 órát töltöttem bent. (Részletes leírás és több kép itt.)

Malbork, vasútállomás

A vonatunk

A háttérben a vár tornyai

A várhoz vezető híd

Fél 5-kor indult vissza a vonat, és egy óra múlva már meg is érkeztem Gdanskba. Vettem 2 buszjegyet és a 606-os busszal (a neten olvastam, hogy ez a leggyorsabb) 17.55-kor elindultam a Westerplatte-ra. Kb. 20 perc volt az út, Gdansk kikötőjén keresztül, szép hidakon át robogtunk ki a tengerpartra.

Vasútállomás

Szoborcsoport az állomás előtt

Negyed hétkor megérkeztem, megnéztem, mikor indul vissza busz (szerencsére elég gyakran járt, ahhoz képest, hogy már este volt), aztán elindultam felfedezni a Westerplatte-t. Már az út előtt felfigyeltem erre az érdekes helyszínre, így ide mindenképpen el akartam jönni. A története röviden annyi, hogy itt, a Westerplatte nevű félszigeten kezdődött tulajdonképpen a 2. világháború, hiszen 1945. szeptember 1-én, hajnali 4.48-kor a Schleswig-Holstein nevű csatahajó tüzet nyitott az itt állomásozó, alig 200 fős lengyel helyőrségre, akik egy hétig hősiesen ellenálltak, és csak azután adták meg magukat a több, mint tízszeres túlerőben lévő németeknek, hogy elfogyott a lőszerük és nem tudták ellátni a sebesülteket.(Részletek a csatáról: Westerplattei csata – Wikipédia (wikipedia.org)) A Westerplatte védelme példaértékű volt a lengyel hadsereg számára, a hely ma egyike Lengyelország hivatalos nemzeti történelmi műemlékeinek.

Buszmegálló a Westerplatten-n

Először egy hosszú sétányon kellett végigmenni, a baloldalon a laktanya romjai, jobbra pedig szuvenírárusok, a kései óra ellenére is sokan sétáltak itt, kisgyerekes családok, turisták. A sétány végén egy kis emelkedőre kellett felmenni, ennek a tetején áll az emlékmű. Egy kedves házaspárral kölcsönösen lefényképeztük egymást, aztán felmásztam egészen a talapzatra. Felfelé még ment is, de lefelé nagyon szédítő volt a méteres köveken lelépdelni. Ezután a spirálvonalú úton lejöttem az emelkedőről és visszasétáltam a hosszú úton.

Az egykori laktanya

A sétány végén az emlékmű

Az emlékmű talapzatán

Lefelé vezető út

Újra a sétányon

Ezután megnéztem egy szabadtéri kiállítást, amely fotókkal és rövid leírásokkal idézte fel azt a bizonyos szeptemberi hetet.

Ezután újra elsétáltam a laktanya romjai mellett és bár tábla figyelmeztetett, hogy csak saját felelősségre léphetek be, nem bírtam megállni, hogy ne vessek egy közelebbi pillantást a romos épület belsejére.

A laktanya romjai

Ezután megnéztem az itt elesett katonák szimbolikus sírhelyét, (a sírkövek félkörívben vették körül az emlékhelyet, előtte információs táblák a hősök életéről), aztán kimentem a tengerpartra. Gyönyörű volt a tenger, erősen hullámzott.

A védelem parancsnoka

Tengerpart

Ezután még egy kiállítás, ahol szintén háborús hősöket mutattak be.

A 19.37-es busszal visszautaztam az állomásra, (útközben a busz ablakából még megpillantotam az óváros néhány csatornáját), aztán hazavillamosoztam. Salátát vettem vacsorára, aztán üzenetek haza, naplóírás, spanyol.

Mindjárt indulunk

Újra az állomáson

07.15.

Mivel mára kánikulát jósoltak (35 fok, ez azért még otthon is ritka, hát még itt fenn északon!), ezért mára strandolást terveztem. Úgy gondoltam, bejárom a Trójmiescie vagyis a Háromváros (Gdansk - Gdynia - Sopot) 2 utóbbi tagját, ráadásul kaptam egy titkos tippet is, Gosia szerint a Balti-tenger legszebb strandja Gdynia-Orlowo-ban van, szóval ezt is számításba vettem. 9.09-kor indult a vonat Gdynia-ba, fél 10-kor már ott is voltam.

Gdynia egy 250.000-es város a Gdanski-öböl partján, 1253-ban említik először a kis pomerániai halászfalut, itt épült a lengyel tengerpart első temploma. Ahogy a környék többi városa, Gdynia is tartozott a Német Lovagrendhez, Poroszországhoz és Lengyelországhoz is. 1870-ben még csak egy 1200 lakosú halászfalu és üdülőfalu volt, de 1920-ban úgy döntöttek, itt kell megépíteni az ország legnagyobb kikötőjét. (A szomszédos Gdansk ekkor Danzig Szabad Város néven a Népszövetség ellenőrzése alatt állt.) 1938-ra Gdynia lett a legnagyobb és legmodernebb kikötő a Balti-tenger partján. A kikötő építésével párhuzamosan egy modern kikötővárost is építeni kezdtek, 1939-re a lakosság száma elérte a 120.000-et.

Először egy meglehetősen hosszú gyaloglás várt a városon keresztül, mindenütt modern épületek, lakótelepek, csupa beton és üveg minden. De végre kiértem a kikötőbe, megcsodáltam a yachtokat és vitorlásokat, valamint a két múzeumhajót, a Blyskawica rombolót és a Dar Pomorza fregattot.

Megérkeztem

Gdynia vasútállomás

Sea Towers

Blyskawica romboló

Dar Pomorza fregatt

Kirándulóhajó

A fregatt és a Sea Towers

Miután végigsétáltam a kikötőn, megérkeztem a homokos strandra. Bár nem itt terveztem a fürdőzést, de nem bírtam megállni, hogy ne menjek bele, persze csak addig, hogy a fürdőruhám száraz maradjon. Aztán napoztam egy jó félórát, aztán felöltöztem és visszasétáltam a vasútállomásra. Útközben még bekukkantottam két templomba is, a második egy különleges, modern templom volt, a Jézus Szíve templom. (Részletes leírás és több kép itt.)

A fák mögött a part

Boldogságos Szűz Mária bazilika

Sirály a bicikliúton

Jézus Szent Szíve templom

Modern templomtorony

Templombelső

Utolsó vacsora

Mozaik az oltár mögött

Őjra az állomáson

Fél egykor indult a vonat, 10 perc múlva már Gdynia Orlowo állomáson voltunk. Útközben kicsit izgultam, nehogy jöjjön a kalauz, mivel Gdynia-ban az egész visszaútra (vagyis Gdanskig ) megvettem a jegyet, egy pasi az automatánál megesküdött, hogy meg lehet szakítani az utazást, de én azért nem voltam ebben olyan biztos.

Orlowo tulajdonképpen Gdynia egyik városrésze, kb. 7000 lakosa van, népszerű fürdőhely, legfőbb nevezetessége a Kepa Redlowska nevű szikla a tengerparton. Mivel Gosia szerint ez a sziklás part a legszebb az egész partvidéken, úgy döntöttem, ezt nem hagyhatom ki.

Itt is egy elég hosszú séta vezetett a partra, de végre nem betondzsungelben, hanem egy csendes, kertvárosias részen ballagtam a strand felé. Közben gyönyörű lakóházakat és nyaralókat csodáltam meg az út két oldalán.

A strandra érve először végigsétáltam a mólón, aztán a parton egy bódéban vettem finom füstölt, sült halat, (kártyával is lehetett fizetni!), letelepedtem a homokba egy színes halászcsónak mellé és megettem, aztán itt is kipróbáltam a tengert. Itt sem volt sokkal tisztább, de valóban gyönyörű volt a fákkal borított szikla, előtte a homokos part és a végtelen tenger. Itt is napoztam egy félórát, bámultam a hullámokat és azt tettem, amit németórán tanulunk a Balti-tengerről: An der Ostsee kann man Muscheln und Bernstein sammeln. (Sajnos, ez utóbbit, vagyis borostyánt nem találtam!)

A móló

Háttérben a szikla

Folyópart

Választék

Halárus

Füstölt hal

Fél 3-kor visszasétáltam az állomásra, hamarosan jött a vonat, így 3-kor már Sopotban voltam.

Úton az állomásra

Sopot egy 33.000-es üdülőváros a Balti-tenger partján, egyenlő távolságra Gdansktól és Gdynia-tól. Míg két szomszédja főleg az iparból és a kereskedelemből él, Sopot egyértelműen az idegenforgalom központja. 1283-ban említik először a kis halászfalut, melynek neve szláv eredetű és forrást jelent. A 19. századtól kezdve Sopot modern fürdővárossá vált, a következő évszázadban szállodák, kaszinó és szanatórium épült itt. 1910-ben már 14.000 lakosa, gimnáziuma és lóversenypályája volt, évente 15.000 fürdővendég érkezett ide. A második világháborúban a város nagy része elpusztult, az üres házakba Lengyelország más részeiből érkezők költöztek.

Miután egy bevásárlóközponton keresztül elhagytam az állomást, egy szép régi házban megtaláltam a turista információt. Kaptam egy térképet és néhány hasznos tippet arról, hol találhatók a legszebb házak a városban. Először végigsétáltam a partra vezető "Monciak" nevű főutcán (hivatalosan a Monte Cassino hősei nevet viseli), megnéztem a 2004-ben épült modern "ferde házat", szebbnél-szebb lakóházakat és nyaralókat, aztán leértem a partra. Itt áll az eredetileg 1824-ben épült Kurhaus, amelyben bálterem, kaszinó, szálloda és étterem állt a fürdővendégek szolgálatára, a Balneológiai Intézet, amely azon a helyen épült, ahol egykor a fürdőalapító, Jean Georges Haffner (Napóleon hadseregének sebésze) első melegvizű fürdője állt. Az intézet 30 méter magas kéménye 1977-ben világítórony-státuszt kapott, mivel az ott elhelyezett lámpa fénye 31 km távolságból is látható volt. Ma ez már csak 13 km, így többé nem is nevezhető világítótoronynak.

Információ

Szent György templom

Sétálóutca

Ferde ház

Balneológiai Intézet

Világítótorony

Kurhaus

Amikor meg akartam nézni a mólót, kiderült, hogy jegyet kell váltani. Bár az összeg nem volt nagy (10 zloty), de nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzem meg, miért kell itt fizetni azért, hogy felmenjünk a mólóra, mikor ez mindenhol ingyenes. A fiatalember a pénztárban udvariasan elmagyarázta, hogy azért, mert ez Európa leghosszabb, fából készült mólója, vagyis igazi különlegesség. Meggyőzött! A móló egyébként tényleg hatalmas, 511,5 méter hosszú (vagyis oda-vissza több, mint egy kilométer!), mélyen benyúlik a Balti-tengerbe, állítólag a belélegzett levegő jódtartalma a móló végén a duplája a parti levegőének. Rengetegen sétáltak rajta, hallgatták a hullámverést, nézték a sirályokat és a vitorlásokat. A móló végén még egy étterem is várja az elfáradt sétálókat. A móló két oldalán terül el a strand, ami egyébként (a mólóval ellentétben) teljesen ingyenes.

Európa leghosszabb fából készült mólója

Északi strand

Déli strand

A móló végén

Innen már csak a tenger!

Miután búcsút vettem a mólótól, visszasétáltam a gyönyörű, árnyas, félkör alakú sétányon a déli strand bejáratához, kerestem egy jó helyet a parthoz közel és végre tényleg belementem a vízbe. Meglepő, de egyáltalán nem volt olyan hideg, mint vártam, szerencsére csak a szélén volt hínáros, néhány méterre a parttól már egészen tiszta volt. Sajnos úszni nem lehetett benne, óriási hullámok jöttek szembe, így egy dolgot lehetett tenni: beleugrálni a hullámokba és sikongatni. Ez utóbbi már nem annyira illett a koromhoz, így csak belül örültem. Egy ideig küzdöttem az elemekkel, aztán kifeküdtem napozni.

A strand bejárata

A partra vezető stég

Másfél óra múlva, este hatkor búcsút vettem a tengertől, visszasétáltam az állomásra, ezúttal a sétálóutca párhuzamos utcáján, itt sokkal kisebb volt a tömeg, kevesebb az üzlet, és szebbek a házak. Majdnem mindegyiknek volt egy fából készült, üvegezett erkélye. Felfedeztem egy apró kis teret is, nagyon hangulatos volt a régi házaival, vendéglőjével. Bementem az 1901-ben épült Szent György helyőrségi templomba is, (eredetileg protestáns volt, csak a 2. világháború után lett katolikus), odafelé csak kívülről néztem meg a vöröstéglás épületet.

Világítótorony

Evangélikus templom

Helyőrségi templom

Templombelső

Úton az állomásra

A peronon

Díszes oszlopfő

Néhány perc alatt visszaértünk Gdansk-ba, ezúttal nem szálltam le Wrzeszcz-ben, hanem bementem a központba, úgy döntöttem, van még idő egy kis városnézésre. Este hétkor szálltam le a vonatról, besétáltam az óvárosba. Az utcákon mindenütt egy kirakodóvásár bódéi tűntek fel, kár, hogy nyitva egyszer sem láttam őket. Mivel tudtam, hogy másnap még visszajövök, ezért csak egy gyors sétát tettem a városban, a templomokat is csak kívülről néztem meg, mert már zárva voltak. Végigsétáltam az óvároson, láttam az Óvárosi városházát, a malmot, a Szent Katalin templomot, a Vásárcsarnokot, aztán az Aranykapunál végre elértem a Dluga-t, vagyis a Hosszú utcát, ami tulajdonképpen a város főutcája. Végigsétáltam rajta, megcsodáltam a Felsővárosi városházát és előtte a Neptun-kutat, végül a Zöld kapun keresztül kiértem a Motlawa partjára.

Szent Katalin templom

Lángos!

A Nagy malom

Heweliusz emlékműve, mögötte a városháza

Óvárosi városháza

Színes házsor

Nagy malom

Szent Katalin templom

Jobbra a Jacek-torony

Vásárcsarnok

A vásárcsarnok bejárata

Óvárosi házsor

Aranykapu

Dluga, Háttérben a Felsővárosi városháza tornya

Házsor a Dluga-n

A házak között a Szűz Mária-temlom tornya

Neptun-kút

Artus udvar

A városháza keletről

Dlugi Targ

Jobbra a kapu

Brama Zielona, azaz a Zöld kapu

Gyönyörűek voltak a favázas házak a Motlawa partján a lemenő nap fényében. Végigsétáltam a keleti parton, mindenütt bárok és éttermek, óriási volt a tömeg. A szemben lévő parton áll Gdansk jelképe, a daru, előtte pedig egy nagyon érdekes, modern hidat láttam, ami bizonyos időközönként egyszerűen elfordult a csatorna közepén álló pilléren, így biztosítva, hogy a gyalogosok átkelhessenek rajta. Néhány perc múlva pedig visszafordult, így a hajók szabadon közlekedhettek mellette.

Daru

Ezután a Mariacka-n visszamentem a központba, majd a jól ismert úton a vasútállomásra. Hazavillamosoztam Wrzeszcz-be, fél 10-re értem a szállodába. Naplóírás, spanyol, aztán üzenetek haza.

Brama Mariecka

Mariecka

Királyi kápolna

Szűz Mária templom

Szent Katalin

Nagy malom

Újra a Kampuson

A szállodám

Júl. 16.

Reggel összepakoltam, megreggeliztem, a bőröndöt a recepción hagytam, aztán újra elindultam a városba.

Kilátás az ablakomból

A szobám

Gdansk Lengyelország hatodik legnagyobb városa, majdnem félmillió lakosa van, de a Hármasváros (Trójmiasto) Sopottal és Gdyniával együtt 1,5 millió lakossal büszkélkedhet. Mivel Gdansk a Balti-tenger partján, a Motlawa torkolatánál fekszik, egyben az ország legfontosabb kikötője és ipari központ is. A város bonyolult történetében váltakoztak a lengyel, porosz és német uralom időszakai a szabad városállam időszakaival. A 7. században kézműves-halászfalu állt a mai település helyén, városként 997-ben említik először. A késő középkorban fontos tengeri kikötő és hajóépító város volt, a 14-15. században a Hanza Szövetség tagja. Itt tört ki a 2. világháború és a város a szolidaritási mozgalom szülőhelye is. A 2. világháborúban az óváros 90%-a (!) teljesen elpusztult, de áldozatos munkával korhűen újjáépítették a gyönyörű épületeket. (A romok eltakarításához egy vasútvonalat építettek az óváros szívében, valamint hajókkal hordták ki a törmeléket a tengerpartra, majd a tengerbe süllyesztették.)

Úgy terveztem, hogy először felfedezem az óvároson kívüli látnivalókat, elsőként éppen az előbb említett szolidaritási mozgalom emlékhelyét. Csak néhány percet szántam erre a témára, gondoltam, lefényképezem az emlékművet, és kész. Hát, nem egészen így alakult! Teljesen beszippantott a hely (és a történelem) varázsa, több órát töltöttem el itt, az egykori hajógyárban, ahol tulajdonképpen megkezdődött a keleti blokk felbomlása. A Plac Solidarnosci, vagyis a Szolidaritás tér csak egy villamosmegállóra van a főpályaudvartól, így gyorsan odaértem. A tér közepén áll a 42 méter magas emlékmű, ami 1980 óta állít emléket azoknak a hajógyári munkásoknak, akiket 1970 decemberében itt lőttek agyon a milícia és a hadsereg katonái. Az emlékművet 3, egyforma magasságú kereszt alkotja, rajtuk a hajóépítők szimbóluma, a horgony. A téren áll az Európai Szolidaritás Múzeuma, amely egy rozsdás hajótestre emlékeztet. Az útikönyvem szerint valahol a közelben áll az úgynevezett Kettes számú kapu, ami az egykori hajógyár területére vezet és egy ikonikus emlékhelye az 1980-as tüntetéseknek. Ezt mindenképpen meg akartam keresni, ezért elindultam a múzeum épülete mellett a hajógyár felé. Több embert is megkérdeztem, de senki sem tudott róla. A végén kiderült, hogy végig ott volt a szemem előtt, csak azért nem láttam, mert éppen felújították és az egész le volt takarva egy ponyvával. Ha jobban megnéztem volna a tér makettjét, akkor észrevettem volna, hogy közvetlenül az emlékmű mellett áll!

Szolidaritás emlékmű

Európai Szolidaritás Múzeum

A tér makettje

Hát igen! A 2. számú kapu a maketten

Elindultam a tenger felé, az egykori hajógyár épületeinek az irányába. A gyár egyébként (kisebb területen) ma is működik, de a már nem használt épületek egy részét múzeummá, a többit pedig bárrá, étteremmé alakították. Néhány épületbe művészek költöztek, láttam romos gyárépületek udvarán kialakított galériát is.

Hajógyár

Egykori hajógyári épületek, ma bárok

A hajógyár látképe

Daruk mindenütt

Szórakoztató központ

Galéria

Ahogy a kaput keresgéltem, egy óriási vöröstéglás épületet láttam meg, kiderült, hogy ez a hajógyár egyik legrégebbi épülete, a Direkcija, vagyis Igazgatóság (2002-ig valóban ebben az épületben volt a hajógyár igazgatójának az irodája). A 19. század második felében épült, és előtte sztrájkoltak a hajógyári munkások. Vele szemben áll az egykori tűzoltóság épülete, ma hangulatos étterem működik benne. A két épület mögött már a tényleges gyárépületek állnak, az úgynevezett S-részleg, amelynek épületei a 19-20. század fordulóján épültek, előttük a szállítást biztosító sínekkel.

Az épület bejárata

A tűzoltóság épülete

S-részleg

Az Igazgatóság

Az Igazgatóság épülete mellett, egy forgalmas út túloldalán áll a terület egyik legfontosabb épülete, az úgynevezett BHP-csarnok. Ebben az alacsony, szintén vöröstéglás épületben zajlottak a tárgyalások a sztrájkoló munkások és a kormány között, és itt írták alá 1980. augusztus 31-én azt a megállapodást, amelynek nyomán létrejött a szabad szakszervezet. A tárgyalásokat Lech Walesa vezette, aki villanyszerelőként dolgozott a hajógyárban, tagja volt az 1970-es sztrájk idején a sztrájkbizottságnak, ami miatt egyéves börtönbüntetést kapott. Mivel 1976-ban aláírást gyűjtött a meggyilkolt munkások emlékművének felállítása érdekében, elveszítette az állását a hajógyárban. 1983-ban Nobel-békedíjat kapott, majd 1990-től 5 éven át Lengyelország köztársasági elnöke volt. Ritka, hogy egy repülőteret még élő személyről nevezzenek el, Gdansk reptere mégis az ő nevét viseli.

A BHP-csarnokban egy nagyon érdekes kiállítást is megnéztem, amely a szolidaritás és a hajógyár történetéről mesél, rengeteg információs táblával, egykori eszközökkel, sőt a hajógyár makettjével, amit órákig el tudtam volna nézni, annyira izgalmas volt a rengeteg épület, jármű, ember. Így tényleg átélhetőbbé vált az akkori élet. (Részletek és több kép a múzeumról itt.)

A BHP-csarnok

Az egykori tárgyalások helyszíne

A hajógyár makettje

A sztrájkolók 21 pontja

Ezután visszaindultam a Szolidaritás térre, közben még benéztem a Európai Szolidaritási Központ előcsarnokába. A modern épület több díjat is nyert, valóban grandiózus a több emelet magas előcsarnoka, ami valójában egy télikert. Számos állandó és időszaki kiállítás, egy kávézó, ajándékbolt és egy játszótér is található benne. Állítólag a mai napig az épület egyik irodájában dolgozik Lech Walesa.

Miután kijöttem, végre megtaláltam azt, amit már órák óta kerestem: ott álltam a 2. számú kapu előtt, de sajnos mindkét irányból le volt takarva, így semmit sem láttam belőle. De legalább megvan!

Európai Szolidaritási Központ

Jobbra a központ, mellette az emlékmű, balra a kapu

A központ bejárata

A központ előtti park

A 2. számú kapu

Szolidaritás tér

Ezután gyalog visszaindultam a pályaudvarra, közben gyönyörű templomokat láttam, például a 15. századi Szent Jakab templomot, ami szintén a zarándokút része (mellette egy tábla mutatta az utat Compostella-ba). Szemben vele a Szent Bertalan ortodox templom, oldalában egy apró művészeti galériával, előtte pedig az Orosz-ukrán keresztség nevű tér. A templom 1495-ben, a tornya pedig 1600-ban épült, csak az előtérig tudtam bemenni, de már ott is szép mozaikokat láttam.

Szent Jakab templom

Szent Bertalan templom

Galéria a templom oldalában

Orosz-ukrán keresztség tere

A templom főhomlokzata

Mozaik

Templombelső

Ezután visszamentem az állomásra, és a 10-es, majd az 5-ös villamossal (mára napijegyet vettem) kimentem a Nowy Port-ra, vagyis az Új kikötőbe. Először túl hamar szálltam le, de így legalább megnéztem a különleges formájú ferences templomot, a szép nevű Mária Szeplőtelen Szívének tengerészeti misszionárius templomát. Újra villamosra szálltam, és ezúttal már a megfelelő megállóban szálltam le, ahonnan a legközelebb volt következő úticélom, a kikötő világítótornya.

Jön a villamos!

Óriási daruk a kikötőben

Ferences templom

Bejárat

Templombelső

Villamoson

A kikötő

Irány a világítótorony

A kikötő bejárata

A torony

Szemben a Westerplatte

A vöröstéglás világítótorony 1894-ben épült, 31 méter magas és a legfontosabb, hogy az egyik ablakából dördültek el azok a lövések, amelyekkel 1945. szeptember 1-én, 4.45-kor elkezdődött a 2. világháború. (Mármint a hadihajóról leadottak után, gondolom.) A torony 2004 óta látogatható, belépődíj ellenében fel lehet mászni a csigalépcsőn a kilátórészbe, ahonnan gyönyörű a kilátás a Westerplatte-ra és az egész kikötőre. Sőt, egy majdnem függőleges létrán egészen fel lehet mászni ahhoz a lámpához, amelynek ütemesen felvillanó fénye mutatja az utat a hajósoknak.

A kikötő kapitányának irodája

Világítótornyok ajándékba

Bejárat

Kezdődik a csigalépcső

Az a bizonyos ablak!

Balra a Westerplatte

A létra

A lámpa

Huh, lefelé még meredekebbnek tűnik!

Westerplatte

Kikötő

Villamossal továbbutaztam a közeli Brzezno-ba, ahol megnéztem Gdansk legkedveltebb strandját. A háború előtt egy 250 méter hosszú fából épült móló állt itt, ez ma már csak 130 méter, de a körülötte elterülő strand az egyik legjobb a lengyel partvidéken. Amikor kiértem a partra, sajnos észrevettem egy táblát, amin az a felirat állt, hogy 500 méterre innen egy régi halászfalu található. Követtem a táblát, (útközben gyönyörű nyaralókat, szállodákat láttam), de senki nem tudott semmilyen halászfaluról, így végül visszavillamosoztam a strand bejáratához. Előtte még megcsodáltam az 1893-ban emelt fürdőház épületét, amely a régi leégett épület helyén épült.

Úton a strandra

Az a bizonyos tábla

Lejárat a partra

Fürdőház

A móló

A mólón

Jön a villamos

Négy óra után értem vissza a városba, úgy éreztem, most már tényleg ideje elkezdeni az "igazi" városnézést! Először alaposabban is megnéztem a pályaudvar épületét. 1870-ben nyitották meg a Berlinből idevezető vasútvonalat, ekkor már épült egy (eleve átmenetinek tervezett) állomásépület, amelyet aztán 1900-ban váltotta fel a ma is látható, neoreneszánsz épület.

Innen ugyanazon az úton indultam el, mint előző este, de most már alaposabban megnéztem az óváros és a felsőváros nevezetes épületeit.

A Nagy malomnál kezdtem a városnézést, gyönyörű ez a rész a két ágra szakadó csatornával, amelyet még a német lovagrend épített 1338-ban, hogy vizet biztosítsanak a városban működő malmoknak és fűrészüzemeknek. A Nagy malom1350-ben épült, a középkorban ez volt Észak-Európa legnagyobb ipari létesítménye. A malom (az itt lévő pékséggel együtt) 1945-ig működött!

Vasútállomás

Ezután megnéztem a malommal szemben álló Szent Katalin templomot. (Részletek és több kép itt.)

Szent Katalin templom

Templombelső

Kiállítás Hevelius-ról

Ezután a néhány méterre álló Szent Brigitta templomot és az itt található, csodálatos Borostyánoltárt néztem meg. (Részletek és több kép itt.)

Borostyánoltár

Ezután továbbindultam a központ felé, útközben elmentem a Jacek-torony előtt, megnéztem az 1896-ban emelt Vásárcsarnok vöröstéglás, tornyos épületét, amelynek padlója alatt egy egykori dominikánus kolostor alapjai láthatók. Mellette áll a dominikánusok 13-14. században emelt temploma, a Szent Miklós templom.

Jacek-torony

Szent Miklós templom

A következő sarkon egy kis éttermet találtam, nevével ellentétben főleg helyiekkel volt tele. Egyetlen angol nyelvű feliratot sem találtam, ezért kinézet alapján választottam. Finom borscsot ettem, még egy főtt tojást is tettek a tányérba, így teljesen jóllaktam vele.

Borscs

Ezután kicsit letértem a tegnapi útvonalról, és megkerestem a Szénpiacon a Nagy fegyvertár 1609-ben emelt rózsaszín épületét, amely a holland reneszánsz egyik legszebb európai építménye. Ez a házsor egykor a városvédelmi falrendszer része volt, ez zárja le a Piwna utcát. Mellette az egykor itt álló városi színház helyén 1966-ban épült színház modern épülete. Szemben vele áll a Börtöntorony és kínzókamra vésztjósló épülete, mellette pedig a 1588-ban épült Brama Wyzynna, vagyis a Magas kapu, ami egykor a város egyik főkapuja volt. Egy felvonóhidat is beépítettek a belsejébe, amit éjszakára felhúztak. A Börtöntorony mellett áll az Aranykapu, amit nevével ellentétben nem aranyból, hanem világos kőből emeltek 1612-ben, olasz reneszánsz stílusban, egy korábban itt álló gótikus városkapu helyén.

Nagy fegyvertár

Háttérben a modern színház

Milleneum fa

Börtöntorony és kínzókamra

Brama wyzynna, Magas kapu

A börtöntorony belsejében

Zlota Brama, Aranykapu

Aranykapu a Dluga felől

Az Aranykapun átlépve indul a Hosszú utca, vagyis a Dluga, ami a Motlava folyóhoz vezető Zöld kapuig pontosan 400 méter hosszan húzódik. Gdansk nyüzsgő sétálóutcáját gyönyörű színes homlokzatú, keskeny házak díszítik, földszintjükön üzletekkel, éttermekkel, bárokkal. A házak különböző korokból származnak, a legrégebbi (a 47. számú) például gótikus stílusú. A 2. világháborúban az utca teljesen megsemmisült, de a homlokzatukat az eredetinek megfelelően rekonstruálták, míg a házak belső kialakítása már a modern életvitelnek felel meg (például 2-3 háza összenyitottak). Érdekes a házak számozása, az utca jobboldalán 1-45-ig számozták őket, majd a balaldalon a számozás az ellenkező irányban indul vissza, a városházától kezdve.

A Dluga később a Dluga torg-ba torkollik, ami tulajdonképpen a Hosszú utca térré szélesedése. Most újra végigjártam a Királyok útját (így is nevezik ezt a szakaszt), közben megcsodáltam a Felsővárosi városháza épületét, amelyet a 14. században kezdtek el építeni, de a folyamat több évszázadig tartott, emiatt az épület a gótika és a reneszánsz stílusjegyeit egyaránt mutatja. Korának mesterműve az 50 méter magas tornyot megkoronázó 30 méteres toronysisak, amelynek tetejére 1561-ben került fel Zsigmond Ágost, lengyel király aranyozott szobra. A városháza is romba dőlt a háború során, de 1950-ben újra felépítették, ma várostörténeti múzeumnak ad otthont. (Itt látható egy 1609-ben készült festmény, amely a város akkori képét mutatja. Ez alapján a festmény alapján építették újjá a várost a háború pusztítása után. Hasonló történetet hallottunk Varsóban is, amelynek óvárosát szintén egy festmény alapján építették fel.)

Színes házak a Dluga-n

Háttérben a városháza tornya

Háttérben az Aranykapu és fölötte a Börtöntorony teteje

Miután minden irányból lefényképeztem az utcát, megint megláttam két házsor között az innen nem messze álló Szűz Mária bazilika tornyát, így elindultam, hogy megnézzem. (Részletek és több kép itt.)

A háttérben a bazilika tornya

Szűz Mária bazilika

Gótikus boltozat

Csillagászati óra

Sikátor a templom északi oldalán

Északi homlokzat

Ezután a templom melletti, barokk stílusú Királyi kápolnát néztem meg, majd végigsétáltam a Mariecka-n, ezúttal a másik irányból. Ebben az utcában szinte kizárólag borostyánból készülő ékszereket árusító üzletek vannak, melynek tulajdonosaik az utcára kitett asztalokon és vitrinekben mutatják be a "balti aranyat". Az utca polgárházai szintén megsemmisültek a háborúban, de homlokzatukat szépen restaurálták. Ez annyira jól sikerült, hogy egy német filmrendező a 42. számú házat használta díszletként a Buddenbrook-ház megfilmesítésekor! Állítólag a gazdag gdanski polgárok sokszor a házak utcára nyíló teraszán költötték el ebédjüket, hogy a fogások gazdagságával és változatosságával is mutassák anyagi helyzetüket.

Királyi kápolna

Apró ajtó a kápolnán

Mariacka utca

Borostyán üzlet

Visszamentem a városháza elé, lefényképeztem az 1768-ból származó bejáratot és a városháza előtt álló Neptun-kutat. A bronzból öntött szobor 1633 óta díszíti a teret, a szökőkutat eredetileg csak bizonyos alkalmakkor lehetett használni, mert előtte fel kellett tölteni a városháza tetőterében található víztartályt. A kút az Artus udvar előtt áll. Az egykori patrícius palota ma is látható homlokzata 1617-ből származik, de a szomszéd utcára néző hátsó homlokzat gótikus stílusjegyeket mutat. A ház neve a mondabeli Artúrra utal. Nem messze innen áll az Aranyház, amely 1617-ben épült későreneszánsz stílusban a Speymann család számára. A homlokzatot számos szobor díszíti, a legtetején a 4 alak: Kleopátra, Oidipus, Akileusz és Antigoné.

Neptun-kút

Artus udvar

Balra a városháza

Aranyház

A tér egyik sarkán, egy üvegezett tartóban egy hőmérőt állítottak fel, a híres fizikus, Fahrenheit emlékére, aki a szomszéd utcában született. Természetesen meg akartam keresni a szülőházát, de sajnos az Ogarna utca útépítés miatt teljesen le volt zárva, így a házsor mögött, a hátsó bejáratok számozásából próbáltam megtalálni a megadott címet (Ogarna 94). A Dluga Targot a Zöld kapu zárja le, amely egy korábbi gótikus torony helyén épült 1568-ban, alsó része itáliai, felső része pedig flamand reneszánsz stílusban. A kapu folytatásaként egykor egy felvonóhíd szelte át a Motlava-t, de ezt a kapu újjáépítésekor lebontották.

Hőmérő

Fahrenheit szülőháza (hátulról)

Zöld kapu

Miután a Zöld kapun keresztül kijutottam a Moltava partjára, újra megcsodáltam a rakpartokat, a raktárakat, a gyönyörű favázas házakat, a két parton hömpölygő tömeget. Lefényképeztem a város egyik szimbólumát, a Darut is, sajnos éppen renoválták, ezért nem sok látszott belőle. A 15. századból származó építmény okos mechanizmusa miatt emberi erővel akár 2 tonnás súlyt is fel tudtak emelni 27 méter magasra. Főleg sörös és boros hordók rakodására és árbócok felállítására használták.

A távolban a Daru

Brama Mariecka

Gdansk jelképe

A Daru alulnézetből

A Daru makettje

Ezután a Brama swietonskaja-n, vagyis a Szent János kapun keresztül visszamentem a városba, a jól ismert épületek, templomok mellett elsétálva újra az állomáson voltam.

Gazdagon díszített ajtó

Brama swietojanska

Szent Miklós templom

Szent Katalin templom

Óvárosi városháza

Hevelius emlékműve

Vasútállomás

7 óra után kivillamosoztam a szállóhoz, elhoztam a bőröndöt, aztán visszamentem az állomásra. Kb. félórás késéssel, este negyed 10-kor elindultunk Budapestre. Háromnegyed kettőkor voltunk Lodz-ban, négykor a Katowice-i reptéren, reggel 7-kor léptük át a szlovák, háromnegyed tizenkettőkor pedig a magyar határt. Nem sokkal egy óra után érkeztünk Budapestre, a kétórás busszal fél 4-re Csongrádon voltam, őrült hőség fogadott, több, mint 40 fok volt! Négy óra előtt már a lakásban voltam.